Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Február 14-én, az ELSA Hungary a Magyar Országos Közjegyzői Kamara támogatásával konferenciát szervezett a jogászképzés jövőjéről. Az eseményen volt szerencsénk beszélgetni az Igazságügyi Minisztérium államtitkárával, aki megosztotta velünk gondolatait többek között a jogi digitális nevelés helyéről, a jogászképzés céljáról és a tudományos életpályáról.
Az én olvasatomban a jogászképzés fő célja olyan szakemberek képzése, akik professzionálisan képesek fellépni azokon a területeken, amelyeket összefoglalóan ún. jogászi iparnak tekintünk. Olyan szakemberek képzése, akik a megbízóik vitarendezési vagy együttműködési törekvéseit képesek támogatni úgy, ahogyan egy modern, demokratikus jogállamban elvárt.
A magyar jogásznemzet. Magyarországon véleményem szerint fogalmilag kizárt, hogy a jogászokból túlképzés alakuljon ki. Ha ma egy jogi problémával megkeresek három jogászt, ők három különböző értelmezést és megoldást fognak felkínálni. Ha legalább kettő ugyanazt gondolná a kérdésről, akkor elképzelhető lenne, hogy egyikük felesleges. De mindaddig, amíg a szakmára a jelenlegi sokszínűség és kreativitás jellemző, nem látom értelmét erről beszélni.
A jogi informatikai és digitális nevelésnek két kulcsterülete van. Egyrészt azoknak az informatikai eszközöknek, alkalmazásoknak a használata, melyek a jogászi professzió gyakorlásához elengedhetetlenek. Másrészt ez a terület akut szabályozási, biztonsági, adatvédelmi kérdéseket vet fel. Ezekre a jogászoknak fel kell készülniük. Mindkét iránynak jelen kell lennie az oktatásban.
Egyetemi oktatóként volt alkalmam több külföldi intézményben tanítani, ezáltal bizonyos szintű rálátásom alakult ki arra vonatkozóan, hogy más államokban hogyan épül fel a képzés. Számomra a holland és francia megoldások nyújtották a legtöbb inspirációt. A francia rendszert abból a szempontból kifejezetten követendőnek tartom, hogy nem általános jogászokat nevel, hanem speciális professziókra készíti fel a hallgatókat. A holland jogászképzésben pedig meghatározó a praktikum, a majdani munkáltatókkal való sokoldalú együttműködés a képzés minden fázisában. Több olyan elem van ebben a két képzési rendszerben, amelyeket a hazai modell alapvető strukturális változások nélkül is át tudna venni.
A bírót sokan a törvény szócsövének tartják. Én jobban szeretem azt a képet használni, amit Marton Géza fogalmazott meg egyik művében: a törvény vak, látóvá pedig a bírák szeme teszi. A legjobb jogalkotási termék sem láthat többet, mint maga a jogalkalmazó. Azt pedig, hogy a jogalkalmazó szeme mit vesz észre, hogy mennyire széles a látótere, alapvetően meghatározza, hogy milyen jogtudományi támogatás áll rendelkezésére. A jogtudománynak e funkcióját meghatározó jelentőségűnek tekintem. Ha ezt a szerepét be tudja tölteni, fel sem merül, hogy van-e értelme, mennyire hasznos. A doktori képzésnek ebből a szempontból nagy hozzáadott értéke lehet. Aki tudományos pályára készül, annak egy megalapozó és feltétlenül szükséges lépcsőfok ahhoz, hogy szaktekintély válhasson belőle. Ugyanakkor, nemcsak azoknak kellene részt venniük a doktori képzésben, akik élethivatás-szerűen akarnak a tudományos pályával foglalkozni. Minden jogász számára kitűnő lehetőség lenne arra, hogy a látókörét szélesítse, a tudományos gondolkodásmódot elsajátítsa, s ezáltal jogalkalmazóként is hatékonyabban működhessen a későbbiekben.
Nagyon nehéz olyan jellemvonásokat meghatározni, amelyek valamennyi jogászi professzió gyakorlása során egyforma súllyal esnek latba. Ha mégis ilyet kellene megnevezni, a probléma- és megoldásorientált látásmódot emelném ki. Ebbe beletartozik a megoldáshoz szükséges erőforrások azonosítása és a megoldáshoz vezető stratégia megalkotásának képessége is. Ez a képesség valójában mentalitás, alkat kérdése, de képzéssel és tapasztalatok révén fejleszthető.
