Jogszabályfigyelő 2020 – 36. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikkünkben a 2020/197–201. számú Magyar Közlönyök újdonságai közül válogattunk.

E heti összeállításunkban a koronavírus-járvány miatti, 2020. szeptember elsejétől hatályos korlátozások módosításáról, illetve azok részletszabályairól, valamint egy új központi hivatal létrehozásáról olvashatnak.

 

Tartalom:

Utazási korlátozások módosítása

Nemzeti Koncessziós Iroda létrehozása

A Visegrádi országokból történő beutazás szabályai

Ingázók szabad belépése

 

Utazási korlátozások módosítása

A 2020. szeptember 5-étől hatályos szabályok értelmében a magyar határátlépést követően kötelező karaténban helyezett személyek esetében a karantén alóli mentességhez szükséges két negatív PCR-teszt tekintetében első tesztként azt vizsgálatot is el kell a magyar hatóságoknak fogadniuk, amelyet valamely schengeni térségbe tartozó országban, az USA-ban vagy Kanadában végeztek el, ha annak eredményét az érintett magyar vagy angol nyelvű okirat igazolja.

Kivételes szabályokat állapítottak meg továbbá az üzleti, illetve gazdasági célú beutazásokra vonatkozóan (korlátozás nélküli visszautazás, ha a magyar állampolgár üzleti célból utazott külföldre; korlátozás nélküli beutazás, ha a nem magyar állampolgár üzleti vagy gazdasági célból utazik Magyarországra), valamint módosultak a sport- és kulturális rendezvényekre történő belépés szabályai (nézők 72 órára szabadon beutazhatnak, ha részvételi jeggyel igazolják a belépés jogosságát, és egy negatív PCR-teszttel igazolják a vírusmentességüket). 

Joganyag: 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól

Módosította: 422/2020. (IX. 4.) Korm. rendelet

Megjelent: MK 2020/201. (IX. 4.)

Hatályos: 2020. 09. 05.

Megjegyzés: közepes terjedelmű módosítás

 

Nemzeti Koncessziós Iroda létrehozása

Az egész országra kiterjedő illetékességi területtel rendelkező, központi hivatalként működő (ugyanakkor gazdasági szervezettel nem rendelkező) költségvetési szervként hozta létre a Kormány a Nemzeti Koncessziós Irodát az alábbiakban hivatkozott, 2020. szeptember 9-étől hatályos rendeletével.

A Nemzeti Koncessziós Iroda tanácsadó, döntéselőkészítő és koordinációs szervezetként tevékenykedik a jövőben. Koordinációs feladatai körében szervezi, összehangolja az állam egységes koncessziós tevékenységére, eljárására vonatkozó kormányzati tevékenységet, és egyebek mellett javaslatot tehet a koncessziós tevékenységét érintő jogszabályok megalkotására is – olvasható a jogszabályban. 

Joganyag: 424/2020. (IX. 4.) Korm. rendelet a Nemzeti Koncessziós Irodáról

Módosította:

Megjelent: MK 2020/201. (IX. 4.)

Hatályos: 2020. 09. 09.

Megjegyzés: új jogszabály

 

A Visegrádi országokból történő beutazás szabályai

Az ún. Visegrádi országokból hazatérő magyar állampolgárok (és családtagjaik) mentesülhetnek a karaténkötelezettség alól egy negatív, a hazaérkezésük után készített PCR-teszt alapján, ha 2020. szeptember 1-jét megelőző szállásfoglalással rendelkeztek.

Az említett ország állampolgárainak 2020. szeptember 30-áig ugyancsak elegendő (a belépést megelőző 5 napon belül elvégzett) egy negatív PCR-tesztet bemutatniuk a Magyarországra történő beutazáshoz, feltéve, hogy a belföldre szóló szállásfoglalásuk dátuma 2020. szeptember 1-jét megelőző időpontú. 

Joganyag: 419/2020. (IX. 1.) Korm. rendelet a magyar állampolgárok a Cseh Köztársaság, a Lengyel Köztársaság és a Szlovák Köztársaság területéről való beutazásáról, valamint a Cseh Köztársaság, a Lengyel Köztársaság és a Szlovák Köztársaság állampolgárainak beutazásáról

Módosította:

Megjelent: MK 2020/198. (IX. 1.)

Hatályos: 2020. 09. 01. napján 9 óra

Megjegyzés: új jogszabály

 

Ingázók szabad belépése

A járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdése szerint a külpolitikáért felelős miniszter által meghatározott szomszédos állam polgárai és az ott élő magyar állampolgárok Magyarország területére legfeljebb 24 óra időtartamra az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre beléphetnek.

A külgazdasági és külügyminiszter az alábbi rendeletében a következő országokat jelölte ki a fentiek szempontjából szomszédos államként: Horvátország, Szlovénia, Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia.

Joganyag: 13/2020. (VIII. 31.) KKM rendelet a járványügyi készültségi időszakban a korlátozott sávban történő határátlépés körébe tartozó államokról

Módosította:

Megjelent: MK 2020/197. (VIII. 31.)

Hatályos: 2020. 09. 01.

Megjegyzés: új jogszabály

 


Kapcsolódó cikkek