Jogszabályfigyelő 2022 – 47. hét
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Alábbi cikkünkben a 2022/190-194. számú Magyar Közlönyök újdonságai közül válogattunk.
E heti összeállításunkban a veszélyhelyzeti szabályokról, új minisztériumok felállításáról, valamint a turizmus-vendéglátás ágazatot segítő intézkedésekről, illetve intézkedési javaslatokról olvashatnak.
Tartalom:
- Az ukrajnai helyzet magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló törvény
- Minisztériumok felsorolása
- A turizmus-vendéglátás ágazatot segítő intézkedések
- Hamarosan megszűnhetnek a SZÉP-kártya alszámlák
Az ukrajnai helyzet magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló törvény
Az ukrajnai fegyveres konfliktus miatti, a 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő sajátos szabályokat állapít meg az alábbiakban hivatkozott törvény. Eszerint az Országgyűlés felhatalmazta a Kormányt, hogy a már kihirdetett veszélyhelyzetet a fenti kormányrendelet hatálybalépését követő 210. nap kezdetéig meghosszabbítsa, továbbá jóváhagyta a veszélyhelyzettel összefüggésben kiadott, részletesen felsorolt, több mint száz kormányrendeletet.
- Joganyag: 2022. évi XLII. törvény szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről
- Módosította: –
- Megjelent: MK 2022/192. (XI. 23.)
- Hatályos: 2022. 11. 23. napja 21 óra
- Megjegyzés: új jogszabály
Minisztériumok felsorolása
2022. december 1-jével a következők szerint változik a minisztériumok felsorolása: Agrárminisztérium, Belügyminisztérium, Energiaügyi Minisztérium, Építési és Közlekedési Minisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Kulturális és Innovációs Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Miniszterelnöki Kabinetiroda, Miniszterelnökség és Pénzügyminisztérium. 2023. január 1-jén pedig feláll a Gazdaságfejlesztési Minisztérium is.
- Joganyag: 2022. évi II. törvény Magyarország minisztériumainak felsorolásáról
- Módosította: 2022. évi XLIII. törvény
- Megjelent: MK 2022/192. (XI. 23.)
- Hatályos: 2022. 12. 01., 2023. 01. 01.
- Megjegyzés: közepes terjedelmű módosítás
A turizmus-vendéglátás ágazatot segítő intézkedések
A turizmusfejlesztési hozzájárulás mérsékléséről, pontosabban a 2022. október 1. napjától 2023. március 31. napjáig terjedő időszakra vonatkozóan a hozzájárulás alóli mentességről, valamint az adatszolgáltatási kötelezettségek 2023. július 1. napjára történő elhalasztásáról, továbbá a veszélyhelyzet idejére szóló eltérő munkaidőkeret-szabályokról rendelkezik az alábbiakban hivatkozott kormányrendelet.
- Joganyag: 468/2022. (XI. 21.) Korm. rendelet a turizmus-vendéglátás ágazatot segítő intézkedésekről
- Módosította: –
- Megjelent: MK 2022/190. (XI. 21.)
- Hatályos: 2022. 11. 22.
- Megjegyzés: új jogszabály
Hamarosan megszűnhetnek a SZÉP-kártya alszámlák
A Kormány a Széchenyi Pihenő Kártya korlátozott rendeltetésű fizetési számlán belüli alszámlák megszüntetésére vonatkozó előterjesztés elkészítésére hívta fel az illetékes minisztereket 2022. december 1-jei határidővel.
- Joganyag: 1554/2022. (XI. 21.) Korm. határozat a Széchenyi Pihenő Kártyára vonatkozó szabályozás felülvizsgálatáról
- Módosította: –
- Megjelent: MK 2022/190. (XI. 21.)
- Hatályos: 2022. 11. 22.
- Megjegyzés: szabályozási javaslat kidolgozására vonatkozó felhatalmazás