Kártalanítás jár az alaptalan kiadatási letartóztatásért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem lehet szökésről vagy elrejtőzésről beszélni, ha az érintettnek nincs tudomása az ellene indított büntetőeljárásról. A magyar állam által kezdeményezett kiadatási kérelem nyomán külföldi hatóság által foganatosított kiadatási letartóztatásért annak alaptalansága esetén fennáll a magyar állam kártalanítási kötelezettsége – a Kúria eseti döntése.


Ami a tényállást illeti, a korábban vállalkozóként dolgozó felperes 2002-ben külföldre távozott és Ausztráliában telepedett le, tartózkodási helyéről kezdetben a családtagjainak sem volt tudomásuk. A felperes 2007-ben ausztrál állampolgárságot kapott, de a Canberrai Magyar Nagykövetségen benyújtott kérelmére a magyar útlevelének érvényességi idejét is meghosszabbították.

A felperessel szemben 2002. novemberében rendeltek el nyomozást jelentős értékre elkövetett csalás bűntettének alapos gyanúja miatt, amit 2003. februárjában felfüggesztettek hivatkozva arra, hogy a felperes ismeretlen helyre távozott. Miután 2010. áprilisában ismertté vált a ausztráliai tartózkodási helye, az eljáró bíróság a felperessel szemben 2014. júliusában nemzetközi elfogatóparancsot, illetve európai elfogatóparancsot bocsátott ki. Magyarország és Ausztrália közötti kiadatásról szóló nemzetközi egyezmény alapján a felperes 2014. március 20-tól 2014. november 27-ig Ausztráliában szigorított kiadatási letartóztatásban volt és miután az ausztrál hatóságok a kiadatáshoz hozzájárultak, a magyar nyomozóhatóság 2014. november 28-án a Magyarországra szállított felperest őrizetbe vette és elrendelte a nyomozás folytatását. Az eljárás során az előzetes letartóztatást többször meghosszabbították, majd házi őrizetet is elrendeltek, a nyomozást végül 2015. májusában az ügyészség bizonyítottság hiányában megszüntette, mivel nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a felperes elkövette a terhére rótt bűncselekményeket és a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére.

 

A kereseti kérelem

A felperes keresetében 170 000 000 forint kártalanítás megfizetését kérte a vele szemben foganatosított kényszerintézkedések, azaz a kiadatási letartóztatás, az előzetes letartóztatás és a házi őrizet miatt. Álláspontja szerint a nyomozás megindítását megelőzően a büntetőeljárásról nem tudva távozott külföldre. A későbbiekben magyarországi hozzátartozói közül csak a fiával tartotta a kapcsolatot, de neki sem volt tudomása arról, hogy a felperes ellen a távollétében büntető­eljárás indult. Ausztráliában nem rejtőzködött, saját nevét használta, az ottani Magyar Nagykövetséget többször felkereste ügyeinek intézésére, de egyetlen alkalommal sem jelezték, hogy büntetőeljárás indult volna ellene, arról csak az elfogásakor szerzett tudomást.

Az alperes ellenben úgy értékelte, hogy kártalanítást kizáró ok áll fenn, mert az elfogatóparancsot, valamint a nemzetközi és európai elfogatóparancsot azért bocsátották ki, mert a felperes elrejtőzött és a büntetőeljárás alól hosszabb időn keresztül kivonta magát. Véleménye szerint nincs ügydöntő jelentősége annak, hogy a felperes tudott-e a vele szemben folyó büntetőeljárásról, az annak alapját képező gyanúsításról. Kiemelte továbbá, hogy a büntetőeljárási törvénynek (Be.) a kártalanításra okot adó szabadságelvonásokra vonatkozó taxatív felsorolása nem tartalmazza a kiadatási őrizetet, így erre vonatkozóan a jogalap nem áll fenn, illetve utalt arra is, hogy a büntetőeljárás megindulása, folyamatban léte nem értékelhető az alperes terhére.

 

Az első- és másodfokú eljárás

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a kiadatási letartóztatással, az előzetes letartóztatással és a házi őrizettel okozati összefüggésben a felperest ért károkért az alperest kártalanítási kötelezettség terheli. A kártalanítást kizáró ok bizonyítása, vagyis hogy a felperes a nyomozó hatóság elől elrejtőzött, megszökött, az alperest terhelte, aki ennek nem tudott eleget tenni. Önmagában az a tény, hogy a felperest elfogatóparancs alapján fogták el, nem eredményezte a bizonyítási teher átfordulását. A terhelt elfogatóparanccsal történő kézre kerítése általában kimeríti azt a kizárási okot, de ilyen tartalmú törvényes vélelmet a Be. nem állapít meg. A kártalanítást kizáró elrejtőzés a bírói gyakorlat szerint abban az esetben áll fenn, ha a felperest a nyomozó hatóság kereste, a felperes erről tudott és éppen ezért elrejtőzött. Kiemelte a bíróság azt is, hogy a felperes jóval a büntetőeljárás elrendelése előtt hagyta el az országot, távozása előtt feljelentést nem tettek ellene, büntetőeljárás nem indult ellene, szökésről és elrejtőzésről pedig eleve csak folyamatban lévő büntető­eljárás esetén lehet szó. A bíróság mindezek alapján megállapította, hogy mivel nem volt büntetőeljárás a felperes ellen, ezért az országot nem szökést következtében hagyta el.

Az elrejtőzés a bíróság szerint akkor lett volna megállapítható, ha a felperes külföldi tartózkodása során tudomást szerzett volna az ellene időközben megindult büntető­eljárásról és arról, hogy a nyomozó hatóság kereste, illetve vele szemben elfogatóparancsot bocsátott ki, és ennek ellenére továbbra is külföldön a nyomozó hatóság előtt nem ismert helyen tartózkodott volna. Ennek fennálltát az alperes nem tudta bizonyítani. A bíróság rámutatott arra is, hogy ha a felperes tudomással bírt volna a büntetőeljárásról, akkor aligha terjesztett volna elő a magyar útlevelének meghosszabbítását célzó kérelmet.

A kiadatási letartóztatásban töltött idővel kapcsolatban pedig azt emelte ki, hogy bár a Be. a kártalanítással kapcsolatban taxatíve nem sorolja fel a kiadatási letartóztatás intézményét, ugyanakkor a bírói gyakorlat szerint a kártalanítás szempontjából a kiadatási letartóztatás mégis az előzetes letartóztatással esik egy tekintet alá.

A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét. A kártalanítással kapcsolatban kiemelte, hogy nem állja meg a helyét az alperes azon kifogása, miszerint az elsőfokú bíróság jogértelmezésének elfogadása esetén az alperesnek nem saját hatóságai eljárásáért kellene helyt állni. A másodfok szerint ugyanis megállapítható, hogy a felperessel szemben a nemzetközi elfogatóparancsot magyar hatóság adta ki, az ausztrál nyomozó hatóság a magyar hatóság megkeresése alapján járt el és alkalmazott a felperessel szemben kényszerintézkedést, ezért a kártalanítási kötelezettség is a magyar állam alperest terheli.

 

A felülvizsgálati kérelem

Az alperes a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezését kérte a Kúriától.

[htmlbox be_jogszabalytukor]

 

A Kúria megállapításai

A Kúria a jogerős közbenső ítéletet hatályában fenntartotta. Meglátása szerint az alperes nem tudta azt bizonyítani, hogy a felperes a büntetőeljárás elől szökött volna külföldre és azt sem tudta bizonyítani, hogy ott a magyar hatósági eljárás elől elrejtőzött volna. A felperes külföldre távozásakor ellene nem volt büntetőeljárás és azt sem tudta bizonyítani az alperes, hogy arról a felperes később tudomást szerzett volna. Önmagában az elfogatóparancs kibocsátása a szökést vagy elrejtőzést illetően törvényes vélelmet nem alapoz meg.

A Kúria egyetértett azzal is, hogy a magyar államot a kiadatási letartóztatás időtartama vonatkozásában is kártalanítási kötelezettséggel terheli. Kártalanítás jár az előzetes letartóztatásért, a házi őrizetért és az ideiglenes kényszergyógykezelésért, ha a nyomozást azért szüntették meg, mert a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye 5. cikke szerint pedig mindenkinek, aki e cikk rendelkezéseinek megsértésével végrehajtott letartóztatás vagy őrizetbevétel áldozata, joga van kártalanításra. Mindezekből kiindulva, bár a Be. tételesen nem tartalmazza a kiadatási letartóztatás intézményét a kártalanítás jogalapjaként, a jogerős ítélet helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a kártalanítás szempontjából a kiadatási letartóztatás az előzetes letartóztatással esik egy tekintet alá.

A Kúria sem tartotta elfogadhatónak azt az érvelést, hogy a magyar állam nem állhat helyt az ausztrál hatóságok cselekményeiért és akár az is előfordulhatott volna, hogy a kiadatási kérelmet az ausztrál állampolgársággal is rendelkező felperes esetében nem hajtják végre, vagy nem rendelik el a felperes kiadatási őrizetét. Kiemelte, hogy a kiadatásra a magyar állam kifejezett kérésére került sor, az okozati összefüggés egyértelműen fennáll a kiadatási őrizet elrendelése és a magyar állam kérése között.

Az ismertetett döntés (Kúria Pfv. IV. 21.083/2017.) a Kúriai Döntések 2018/6. számában 166. szám alatt jelent meg.  


Kapcsolódó cikkek

2024. október 30.

A kriptoeszközök szabályozásának jelenlegi helyzete Magyarországon

A 2024. évi VII. törvény és a MiCA A magyar jogi szabályozás alapja a 2024. évi VII. törvény a kriptoeszközök piacáról, amely részletesen szabályozza az egyes kriptoeszközök kibocsátását és a hozzájuk kapcsolódó egyes szolgáltatásokat. Ezen túlmenően, az Európai Unióban a kriptoeszközökre vonatkozó szabályozást a MiCA Rendelet (Markets in Crypto Assets; az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A […]