Kompakt kommentár a versenytörvényhez – 1. rész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A versenytörvényhez íródott, a Wolters Kluwer kiadó gondozásában megjelenő kompakt kommentárt bemutató sorozatunk első részében A tisztességtelen verseny tilalma című fejezetből a törvény 2. §-a kapcsán olvashatnak egy részletet.

A Wolters Kluwer Hungary Kft. gondozásában megjelenő, dr. Zavodnyik József által írt Kompakt kommentár a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvényhez című kötet speciális műfaj (kompakt kommentár) keretében a Tpvt.-t szakaszról szakaszra elemzi. A mű középpontjában az a gondolat áll, miszerint a Tpvt. célja a gazdasági verseny tisztaságának és szabadságának a biztosítása, amely védi egyrészt a gazdasági hatékonyságot és a társadalmi felemelkedést szolgáló piaci verseny fenntartásához fűződő közérdeket, másrészt a tisztességes, az üzleti tisztesség követelményét betartó vállalkozások és a fogyasztók érdekeit is. A kommentár minden elemzett szakasz esetében a jogszabályszövegnek kizárólag a felmerülő értelmezési kérdésekre, a vitatható jogszabályi rendelkezésekre, valamint hangsúlyosan a joggyakorlatra fókuszáló elemzését adja az Olvasónak. Az alábbiakban a műnek „A tisztességtelen verseny tilalma” című fejezetéből a Tpvt. 2. §-a kapcsán olvashatnak egy részletet.

1. Áttekintés

A Tpvt. 2. §-a a törvényben szabályozott, a bíróság hatáskörébe tartozó (a Tpvt. II. Fejezetében szabályozott) versenysértő magatartások generálklauzulája fejezeti klauzula (BDT2013. 3024.). Mögöttes, joghézagkitöltő, kisegítő jellegű generálklauzulaként {vö. BH2017. 410. [34], PJD2020. 17. [10]} általános jelleggel tiltja a gazdasági tevékenység tisztességtelen folytatását, s olyan általánosan megfogalmazott tényállást tartalmaz, amely lehetőséget ad a típustényállások alá nem sorolható vagy előre nem is látható tisztességtelen versenycselekményekkel szembeni fellépésre (BDT2013. 3024.), általa a külön nevesített tényállások alá nem tartozó esetek is megvizsgálhatóvá válnak, és ilyen esetekben is el lehet marasztalmi a tisztességtelennek minősülő magatartást tanúsító személyeket (vö. BH2011. 256.).

2. Értelmezéssel kapcsolatos jogi problémák

A Tpvt. 2. §-ába ütköző magatartások köre rendkívül széles, a termék forgalmazási engedély nélküli forgalomba hozataltól (BH1992. 522.) a disztribútori szerződés rendeltetésellenes felhasználásáig terjedően (Kúria Pfv.VII.22.042/2017/8.).

A Tpvt. 2. §-a példálózó jelleggel tesz említést egyes tisztességtelen gazdasági tevékenységről. A normaszövegből megállapíthatóan a Tpvt. 2. §-a nemcsak azt a gazdasági tevékenységet tilalmazza, amelyet az egyik versenytárs a másik versenytárssal szemben tanúsít. E vonatkozásban a Tpvt. az egész II. Fejezet vonatkozásában szakított a korábbi szabályozással, mivel a II. Fejezetben nem csupán azokat a törvényi tényállásokat szabályozza, amelyeket versenytársak követhetnek el egymással szemben. A Tpvt. II. Fejezete egyes esetekben az egyedi, konkrét piaci szereplővel szembeni tisztességtelen támadásokat tiltja, részesíti magánjogi védelemben, a szankciók a jogában sértett vállalkozás és a jogsértő között – versenytársi minőségüktől adott esetben függetlenül – az egyedi, magánjogi bírósági jogvitában alkalmazhatók, más tényállások (a Tpvt. 3., 6. és 6/A. §) ugyanakkor csak versenytárs által versenytárs sérelmére követhetőek el (vö. BDT2011. 2444.).

3. Joggyakorlat

A Tpvt. 2. §-a általános jelleggel tilalmazza a gazdasági tevékenység tisztességtelenül történő folytatását, ugyanakkor magának a tisztességtelenségnek a mércéjét nem határozza meg. A joggyakorlat szerint a gazdasági tevékenység tisztességtelen voltának megítélésében a gazdasági életben kialakult szokások, elvárások irányadók (BH1993. 388.). A Tpvt. 2. §-a tisztességtelen gazdasági tevékenység folytatását tilalmazza. Van bírói ítélet, amely szerint a tevékenység folytatása kifejezéséből az következik, hogy a piac megzavarására a rendszeres, ismétlődő vagy tartós magatartás alkalmas {BDT2016. 3442. [21], hatályában fenntartotta a Kúria Gfv.VII.30.183/2015/10.}, amely a kereskedelmi gyakorlat Fttv. szerinti fogalmának értelmezése mint analógia alapján vitatható. Az Fttv. 2. § d) pontja szerint a kereskedelmi gyakorlat a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő értékesítésével, szolgáltatásával vagy eladásösztönzésével közvetlen kapcsolatban álló magatartása, tevékenysége, mulasztása, reklámja, marketingtevékenysége vagy egyéb kereskedelmi kommunikációja. Az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) a C-388/13. UCP Magyarország ítélete (ECLI:EU:C:2015:225) értelmében nincs relevanciája annak a körülménynek, hogy a vállalkozás kereskedő cselekményére csak egyszer került sor, és az csak egyetlen fogyasztót érintett, ugyanis a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv nem tartalmaz arra vonatkozó utalást, hogy a vállalkozás tevékenységének vagy mulasztásának ismétlődő jellegűnek kellene lennie, vagy hogy annak több fogyasztóra kellene vonatkoznia. Az EUB szerint a vállalkozás által a fogyasztóval való téves információközlés akkor is a 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv értelmében vett megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak minősül, ha ez az információközlés csak egyetlen fogyasztót érintett. Ez a megközelítés a Tpvt. 2. §-ának azon értelmezését erősíti, amely szerint a piac megzavarására nemcsak a rendszeres, ismétlődő vagy tartós magatartás lehet alkalmas. A Tpvt. 2. §-a megsérthető a versenytárs munkavállalóinak átcsábításával is. Ez a Tpvt.-ben nem önállóan nevesített jogsértés, tényállás. A verseny természetszerű következménye, hogy a munkavállalókat minél kedvezőbb ajánlattal próbálják a vállalkozások megszerezni. Önmagában a munkaerő-vándorlás, -eltolódás nem eredményez tisztességtelenséget, hiszen a képzett, gyakorlott munkavállaló más céghez történő átkerülése, szerződtetése a szabad munkaerő-vándorlás alapelvének is része, ezért a kialakult bírói gyakorlat alapján nem ütközik az üzleti tisztesség követelményébe a versenytárs részéről tett olyan szerződési ajánlat vagy felhívás, amely kedvezőbb üzleti feltételek kilátásba helyezésével kísérli meg elérni, hogy a dolgozó a munkaviszonyát mondja fel, és az ajánlatot tevővel kössön munkaszerződést. A munkaerő-csábítás nem egyszerűen a munkahely megváltoztatására való rábírást jelenti, hanem esetleg egy komplett üzem átvételét, azt, hogy az érdekelt féltől távozó munkaerő a személyéhez kapcsolódó tevékenységi kört, üzletágat is a versenytárshoz juttatja. A munkaerő-csábítás többlettényállási eleme az a célzat vagy eredmény, amely a munkavállaló(k) személyében és szakmai tudásában megtestesülő teljes üzletág, vagy az adott üzletág nagy részének a versenytárshoz való juttatására vagy a munkavállaló személyéhez kapcsolódó ügyfélkör átkerülésére irányul, azt eredményezi. Ennek megfelelően például egy adott ügyben a bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a munkaerő felhívása kulcspozícióban lévő munkatárs távozásához kötődik-e, több munkavállalót azonos üzletágban érintett-e, igazolható-e, hogy a munkahely elhagyására irányuló szándékot mi vagy ki alakította ki, létezett-e korábban, és ha igen, milyen méretű volt az átvett üzletág az új munkáltatónál, az érintett munkavállalók cselekményeire (felmondások) milyen ütemben és módon került sor {Fővárosi Ítélőtábla Gf.40.247/2019/11. [50]–[52]}. Megjegyezzük, ha vállalkozások társulása (egyesülete, szövetsége stb.) hoz döntést a tagság vonatkozásában érvényesülő átcsábítási tilalom tárgyában, az a Tpvt. 11. §-ába ütköző magatartásnak minősülhet (lásd 61/2017. VJ).

Ugyancsak széles azon magatartások köre, amelyek esetében a bíróság azt állapította meg, hogy az nem ütközött a Tpvt. 2. §-ába. Többlettényállási elem hiányában nem minősül a Tpvt. 2. §-ába ütköző magatartásnak például az, ha egy jogalany részben érvénytelen szerződést köt vagy szerződésszegő magatartást tanúsít, mivel ha a szerződés a Ptk. hatálya alá tartozik, akkor a magatartás jogkövetkezményeit a Ptk. szabályozza {BH2019. 54. [63]}. Nem vonható a Tpvt. 2. §-a alá a közfeladatot ellátó szervnek a törvény által előírt azon eljárása, amellyel meghatározta az európai uniós támogatásokhoz szükséges pályázati felhívások tartalmi és formai követelményeit (BH2011. 256.), de az sem tekinthető tisztességtelen gazdasági tevékenységnek, ha olyan árut nem vásárol meg egy gazdasági szereplő, amelyet nem tud értékesíteni, amelynek megvétele jelentős kárt okozna számára (Kúria Gfv.VII.30.183/2015/10.).

A Tpvt. 2. §-a ún. szubszidiárius tényállás, vagyis, ha valamely magatartás megfelel egy nevesített másik törvényi tényállásnak, akkor az adott magatartást kizárólag a konkrét tényállás szerint lehet és kell megítélni, és ehhez nem hívható segítségül mögöttesen a tisztességtelen magatartás általános tilalmát kimondó generálklauzula. A bírói gyakorlat szerint a magatartást ennek megfelelően elsősorban a típustényállások, a Tpvt. 3–7. §-ok alapján kell elbírálni {BDT2016. 3442. [21], hatályában fenntartotta a Kúria Gfv.VII.30.183/2015/10.}. A Tpvt. 2. §-a megsértésének vizsgálatát önmagában kizárja, hogy a kereset tárgyává tett magatartás a Tpvt. 3–7. § alkalmazásával értékelendő {BH2017. 342. [29]}.

A következetes bírói gyakorlat szerint a Tpvt. 2. §-ában megfogalmazott általános tilalom tehát olyankor alkalmazandó, ha a tényállás, azaz maga a sérelmezett magatartás nem vonható valamely nevesített típustényállás egyike alá sem. Ennek megfelelően a Tpvt. 3–7. §-aiban szabályozott tényállások alá tartozó versenyjogsértés esetén, többlettényállási elem hiányában nincs helye a Tpvt. 2. §-a alkalmazásának {Kúria Gfv.VII.30.312/2018/16. [44]}, arra akkor kerülhet sor, ha a tisztességtelennek állított magatartást a Tpvt. külön nem nevesíti, s így a tényállás nem vonható a Tpvt. 3–7. §-ai alá {PJD2020. 17. [10]}.

Ha az adott gazdasági tevékenység a Tpvt. 3–7. §-a alapján ítélendő meg, s a sérelmezett magatartás a típustényállások alapján nem valósít meg jogsértést, akkor ugyanazon ténybeli alapon nem állapítható meg a generálklauzulaként megfogalmazott tilalom megsértése sem. Ennek ellenkezője ugyanis azt eredményezné, hogy bár a bíróság azt állapítaná meg, hogy a gazdasági tevékenység nem minősül jogsértőnek a Tpvt. 3–7. §-a alapján a magatartást az általános tilalom, a fejezeti klauzula alapján mégis szankcionálná. Márpedig nem ez volt a jogalkotó szándéka, hanem az, hogy a típustényállásokba nem sorolható és a jogalkotó által előre nem látható, illetve nem definiálható piaci magatartások elleni fellépés lehetőségét is megteremtse. Az ugyanakkor nem kizárt, hogy ugyanazon termékekre vonatkozóan egymás mellett alkalmazásra kerüljön a Tpvt. 2. §-a és például a formatervezési minták oltalmáról szóló 2001. évi XLVIII. törvényben biztosított jogvédelem (BDT2013. 3024.).

Mindazonáltal nem feledhető, hogy a Tpvt. 2. §-a maga is sui generis tényállás, mint a Tpvt. 3–7. §-ok, így a generálklauzula tényállása önmagában is a kereset jogalapja lehet (BDT2011. 2444., illetve lásd még BDT2014. 3212.).

A kötet szerzője dr. Zavodnyik József. (Címlapképünk illusztráció)

A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.


Kapcsolódó cikkek