Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ha a végrendelet megtámadására jogosult a hagyatéki eljárás során az öröklési szerződést érvényesnek ismeri el, nyilatkozata – annak tartalma alapján – a megtámadási jogról lemondásnak minősül. Ez olyan anyagi jogi jognyilatkozat, ami nem vonható vissza, és csak a Ptk. általános szabályai szerint támadható meg.
Az örökhagyó és az I-II. rendű alperesek mint örökösök 1998. április 1-jén öröklési szerződést kötöttek. A szerződésben az I-II. rendű alperesek az örökhagyó tartására vállaltak kötelezettséget, melynek ellenszolgáltatásaként az örökhagyó úgy rendelkezett, hogy a kizárólagos tulajdonát képező perbeli lakásingatlanát és az abban lévő ingóságokat egymás közt egyenlő arányban az I-II. rendű alperesek örököljék.
2005. október 12. napján az örökhagyó elhunyt, végintézkedés hiányában törvényes örököse a felperes, aki elhunyt féltestvérének gyermeke. A felperes a hagyatéki eljárásban az örökhagyó és az I-II. rendű alperesek között létrejött öröklési szerződést érvényesnek fogadta el. Erre tekintettel a közjegyző az örökhagyó hagyatékának átadásáról teljes hatállyal rendelkezett, az örökhagyó ingatlanhagyatékát szerződéses öröklés jogcímén az I-II. rendű alpereseknek, utolsó havi nyugdíját pedig a törvényes öröklés rendje szerint a felperesnek adta át. A hagyatékátadó végzés ellen a felperes fellebbezést terjesztett elő, amelyben annak hatályon kívül helyezését kérte. Kérelme indokolásaként arra hivatkozott, hogy a hagyatéki eljárásban csatolt szerződést nem látta, azt a közjegyző alakilag aggálytalannak ítélte meg, de nem mutatta meg neki. Az öröklési szerződést ezért érvényesnek fogadta el, az egyes szerződések közötti különbséget csak akkor fedezte fel, amikor a hagyatéki tárgyalást követően a jogi képviselője azt másolatban megrendelte. A másodfokú bíróság végzésével a közjegyző hagyatékátadó végzését helybenhagyta.
A felperes ezt követően pert indított az öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítására és a hagyaték részére való átadására. Érvénytelenségi okként arra hivatkozott, hogy az öröklési szerződésen lévő névaláírás nem az örökhagyótól származik, annak oldalait az utolsó lap kivételével a szerződő felek és a tanúk nem írták alá, és azok ügyvédi ellenjegyzéssel sincsenek ellátva. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az ítélet ellen a felperes fellebbezést terjesztett elő, amit azonban utóbb visszavont. Ezt követően a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel élt, amit a Legfelsőbb Bíróság végzésével hivatalból elutasított.
Az I. és II. rendű alperesek a 2009. február 26. napján létrejött adásvételi szerződéssel az örökhagyótól örökölt perbeli lakásingatlant eladták a III. rendű alperesnek, aki a vételár egy részét a IV. rendű alperestől felvett kölcsönből fizette ki. Az adásvételi- és kölcsönszerződés alapján az adott ingatlanra a III. rendű alperes javára tulajdonjog, a IV. rendű alperes javára pedig 24 975 euró és járulékai erejéig jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom került bejegyzésre.
A felperes a jelen perben előterjesztett keresetében annak megállapítását kérte, hogy ő az örökhagyó törvényes örököse, ezért a hagyaték tárgyát képező ingatlan tulajdonjogát öröklés jogcímén megszerezte, melynek folytán a bíróság rendelkezzen tulajdonjoga bejegyzéséről, a III. rendű alperes tulajdonjoga és a IV. rendű alperes javára bejegyzett jogok egyidejű törlésével. Keresete ténybeli alapjaként hivatkozott arra, hogy az 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 657. § (1) bekezdésének rendelkezése szerint az örökhagyó az öröklési szerződéssel lekötött vagyonáról sem élők között, sem halála esetére nem rendelkezhet, az öröklési szerződéssel lekötött ingatlanra – az örökhagyóval szerződő fél javára – az ingatlan-nyilvántartásban elidegenítési és terhelési tilalmat kell bejegyezni. A perbeli esetben az öröklési szerződés annak megkötését követően 30 napon belül az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése érdekében nem került bemutatásra, arra csak a szerződés megkötése után 8 évvel került sor. Az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése olyan jövőbeli esemény, olyan feltétel, ami a szerződés joghatására is kihatással van. Ezért ennek elmaradása esetén az 1959-es Ptk. 228. § (1) bekezdésében írt felfüggesztő feltétel nem teljesül, mely miatt a szerződés nem lép hatályba, ezért joghatás kiváltására alkalmatlan. A III. rendű alperessel szembeni kereset megalapozásaként utalt PK 32. állásfoglalásra, mely szerint az eredeti állapotot kell visszaállítani, ha megállapítást nyer, hogy a szerződés érvénytelen vagy hatálytalan, ennek során nincs jelentősége a szerződést kötő felek jó- vagy rosszhiszeműségének. Az I-II. rendű alperesek és a III. rendű alperes között a nemo plus iuris elvéből következően jogviszony nem jött létre, mert az örökhagyó és az I-II. rendű alperesek között létrejött öröklési szerződés hatálytalan.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az I-II. rendű alperesek védekezése szerint az 1959-es Ptk. 657. §-a az öröklési szerződés megkötésének jogkövetkezményeiről rendelkezik, ami az eltartó fél érdekét szolgálja. Erre figyelemmel az elidegenítési és terhelési tilalom ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése nem feltétele az öröklési szerződés érvényességének, illetve az eltartó örökhagyó halálakor bekövetkező tulajdonszerzésének. A bíróság korábbi ítéletében jogerősen megállapította, hogy a felperes a perbeli ingatlan törvényes örököse nem lehet, a felperes keresetét elutasító rendelkezése ítélt dolog.
A III. rendű alperes álláspontja szerint téves az a felperesi állítás, miszerint az öröklési szerződést az ingatlan-nyilvántartásba kötelező jelleggel be kell mutatni. A III. rendű alperes az ingatlan-nyilvántartásban bízva kötött adásvételi szerződést, mely szerint az ingatlan tehermentes volt. Az ingatlan-nyilvántartás közhitelességéről az 1959-es Ptk. általános szabályai, valamint az Inytv. 5. § (1)-(5) bekezdései rendelkeznek, melyből kitűnően az ingatlan-nyilvántartás a bejegyzett jogok és feljegyzett tények fennállását közhitelesen tanúsítja, melyekkel szemben senki sem hivatkozhat arra, hogy azok fennállásáról nem tudott. A jóhiszemű szerző védelemben részesül, akivel szemben az Inytv. 5. § (5) bekezdése értelmében az ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonos jogait nem érvényesítheti. A IV. rendű alperes érvelése szerint az Inytv. 5. § (3) bekezdése értelmében a jóhiszemű szerző javára az ingatlan-nyilvántartást – az ellenkező bizonyításáig – az oda bejegyzett jogok és feljegyzett tények tekintetében akkor is helyesnek és teljesnek kell tekinteni, ha az a valóságos helyzettől eltér. Az ingatlan-nyilvántartási eljárásban jóhiszemű jogszerzőnek minősül az, aki az ingatlan-nyilvántartásban bízva, ellenérték fejében szerez jogot. A hivatkozott jogszabályhely alapján a IV. rendű alperes kétséget kizáróan jóhiszemű jogszerzőnek minősül, mert jelzálogjoga az ingatlan-nyilvántartás adatainak ismeretében, ellenérték fejében került bejegyzésre, ezért a felperes keresete bejegyzett jogait nem érintheti.
Nagykommentár a cégtörvényhez |
|---|
|
A szerzők gazdasági és cégügyekkel foglalkozó bírák, akik a joggyakorlat szemszögéből, a módosításokat objektíven, de kritikusan szemlélve segítik a jogalkalmazókat a gazdasági jog értelmezésében. |
Az elsőfokú bíróság ítélete
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Megkeresni rendelte a körzeti földhivatalt a perindítás tényének törlésére.
Az ítélet indokolása szerint az alperesi védekezésre figyelemmel a bíróságnak elsődlegesen az ítélt dolog tárgyában kellett állást foglalnia. Ezzel összefüggésben a beszerzett polgári peres eljárás iratai alapján megállapítható volt, hogy a felperes az általa korábban indított perben megemlítette azt a körülményt, hogy az öröklési szerződés az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése érdekében nem került bemutatásra, amit azonban a bíróság érvénytelenségi okként nem vizsgált, és annak tárgyában érdemi döntést sem hozott. Erre figyelemmel az adott igény vonatkozásában az ítélt dolog nem áll fenn, ezért az elsőfokú bíróság a keresetet érdemben bírálta el és hozott annak tárgyában döntést.
Az 1959-es Ptk. 657. § (1) és (2) bekezdései a tulajdonjog-átruházás biztosítékaként szólnak arról, hogy az örökhagyó az öröklési szerződéssel lekötött vagyontárgyról sem élők között, sem halál esetére nem rendelkezhet. Erre figyelemmel a szerződéssel lekötött ingatlanra a szerződéses örökös javára az ingatlan-nyilvántartásba elidegenítési és terhelési tilalmat kell bejegyezni. Ez tartalmában lényegesen eltér a tartási szerződésre irányuló 1959-es Ptk. 587. §-ának szabályától, mert a tartási szerződéssel szemben öröklési szerződés esetén haláláig az örökhagyó marad ingatlanának tulajdonosa. Ebből következően az elidegenítési és terhelési tilalom a szerződéses örökös jogvédelmére szolgál, melyre figyelemmel annak elmaradása az ő jogi helyzetét nehezíti. Erre tekintettel alaptalan a felperes hivatkozása arra, hogy az I-II. rendű alperesek tulajdonszerzése, majd tulajdonjoguk III. rendű alperesre való átruházása nem volt jogszerű, ezért az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.
A fellebbezések tartalma
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben kérte, hogy az ítélőtábla azt keresetének megfelelően változtassa meg. Megítélése szerint téves az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, miszerint az 1959-es Ptk. 657. § (1) bekezdése szerinti kogens rendelkezés ellenére az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése nem érvényességi kelléke az öröklési szerződésnek. A törvényalkotó megfogalmazása egyértelműsíti szándékát, ezért ha az adott jog bejegyzése nem lenne érvényességi kellék, úgy a jogszabály nem a „kell” szót használná. Az 1959-es Ptk. 657. § (1) bekezdése szerint az öröklési szerződéssel lekötött ingatlanra elidegenítési és terhelési tilalmat kell bejegyezni, mely bejegyzés egy olyan jövőbeni esemény, amely az 1959-es Ptk. 228. § (1) bekezdése alapján mint felfüggesztő feltétel a szerződés joghatására kihatással van. Erre figyelemmel, ha az adott feltétel nem teljesül, a szerződés alapján az elidegenítési és terhelési tilalom nem kerül bejegyzésre, emiatt az öröklési szerződés nem lép hatályba. A jóhiszemű jogszerzéssel kapcsolatban utalt a felperes a PK 32. állásfoglalásra. A III. rendű alperes vonatkozásában – álláspontja szerint – a jogviszony nem jött létre, ugyanis az a jogviszony, amelyből igényét származtatja, hatálytalan szerződésen alapul. Az I-II. rendű alperesek a nemo plus iuris elvéből következően az örökhagyóval kötött szerződés hatálytalansága folytán nem voltak abban a helyzetben, hogy az ingatlannal rendelkezzenek, így annak tulajdonjogát sem ruházhatták át.
Az I-IV. rendű alperesek fellebbezési ellenkérelmükben az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérték.
Az I-II. rendű alperesek megítélése szerint az elsőfokú bíróság ítélete minden tekintetben megalapozott és a jogszabályoknak megfelelő. Az öröklési szerződés érvényességének és hatályosságának nem feltétele, hogy az örökhagyó halálát megelőzően az öröklési szerződés biztosítékaként az ingatlan-nyilvántartásba az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzésre kerüljön, ami ezáltal nem feltétele az örökhagyó halálakor beteljesülő tulajdonjog szerzésének. Mindezek mellett hivatkoztak arra, hogy a felperes a hagyatéki eljárásban az öröklési szerződést érvényesnek fogadta el.
A III. rendű alperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az eljárási és anyagi jogszabályokat betartotta, a tényállást helyesen állapította meg és abból helyes jogkövetkeztetést vont le. Téves az a felperesi hivatkozás, miszerint az öröklési szerződést az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyeztetni, mert ennek hiányában a szerződés érvénytelen. Az Inytv. 5. § (3) bekezdése alapján védelemben részesül a jóhiszemű szerző, ilyennek minősül az, aki az ingatlan-nyilvántartásban bízva ellenérték fejében szerez jogot; vele szemben az (5) bekezdés értelmében az ingatlan-nyilvántartáson kívüli jogosult nem érvényesítheti jogát. A Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiumi állásfoglalása szerint az „ingatlan-nyilvántartásban bízva” kifejezés magában foglalja a jóhiszeműségnek azt a szubjektív elemét is, hogy a fél a nyilvántartástól eltérő valóságos jogi állapotról nem tud és nem is kell tudnia. A III. rendű alperes az adásvételi szerződés megkötése előtt a tulajdoni lapot tanulmányozta, mely szerint az ingatlan tehermentes volt, ezért jóhiszeműen szerezte meg annak tulajdonjogát.
A IV. rendű alperes kifejtett érvei szerint az elsőfokú bíróság ítélete mindenben megfelel a jogszabályoknak. Helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a perben olyan jogkérdés merült fel, ami bizonyítás mellőzésével elbírálható. Nyilvánvaló, hogy a törlési per feltételei a III-IV. rendű alperesekkel mint jóhiszemű további jogszerzőkkel szemben akkor sem állnának fenn, ha az öröklési szerződés bármely okból semmisnek bizonyulna. Az I-II. rendű alperesek tulajdonjogának bejegyzése ugyanis 2006 májusában megtörtént, ehhez képest a felperes a jelen perben a keresetlevelét csupán 2010 áprilisában nyújtotta be, amikorra már az Inytv. 66. § (2) bekezdése szerinti 3 év eltelt. Alapjaiban hibás a felperes öröklési szerződés semmisségére vagy hatálytalanságára alapított álláspontja is, mely tekintetében a IV. rendű alperes egyetért az elsőfokú ítélet indokolásában leírtakkal. Rosszhiszemű a felperes érvelése, mellyel az elidegenítési és terhelési tilalom feljegyzésének elmaradására való hivatkozással próbálja az I-II. rendű alperesek jogait elvitatni, jogaikat gyengíteni.
|
Bírósági Döntések Tára |
|---|
|
A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni. |
A Fővárosi Ítélőtábla megállapításai
A fellebbezés alaptalan.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, érdemi döntése helytálló, indokolása azonban hiányos, melyre tekintettel azt az ítélőtábla a fellebbezésben foglaltakra is figyelemmel a következőkkel egészíti ki.
Az öröklési jog az 1959-es Ptk. általános szabályaihoz képest az érvénytelenséget eltérően szabályozza. Az öröklési jogban az érvénytelenség csak kifogás esetén vehető figyelembe, amit az 1959-es Ptk. 653. §-a szerinti jogosult a végintézkedés megtámadásával gyakorolhat. A felperes a hagyatéki eljárás során olyan nyilatkozatot tett, hogy az öröklési szerződést érvényesnek ismeri el, ami tartalma alapján megtámadási jogáról való lemondás. Ez anyagi jogi jognyilatkozat, ami nem vonható vissza, ezért az a felperest köti. Az ilyen anyagi jogi nyilatkozat a Ptk. általános szabályai szerint támadható meg, melyre figyelemmel a jogosult megtámadási jogát akkor gyakorolhatja, ha e jogról való lemondó nyilatkozatát megtámadja, és azt a bíróság érvénytelenné nyilvánítja. A perbeli esetben a felperes a hagyatéki eljárásban tett jognyilatkozatát nem támadta meg, melyhez való kötöttsége kizárja megtámadási jogának gyakorlását.
Téves az a fellebbezési érvelés, mely szerint az elidegenítési és terhelési tilalom felfüggesztő feltétel, melynek bejegyzéséig a szerződés nem lép hatályba. Az 1959-es Ptk. 228. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a felfüggesztő feltétel a szerződő felek olyan kikötése, amellyel a szerződés hatályának beálltát bizonytalan jövőbeni eseménytől tehetik függővé. A perbeli öröklési szerződés a felek részéről olyan kikötést nem tartalmaz, mely szerint az csak az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzésével válik hatályossá. Az 1959-es Ptk. 657. § (1) bekezdése nem szerződési kikötés, feltétel, hanem az 1959-es Ptk. 114. § (1) bekezdése szerinti olyan jogszabályi rendelkezés, ami a törvény erejénél fogva zárja ki, hogy az örökhagyó az öröklési szerződéssel lekötött vagyonáról élők között vagy halála esetére rendelkezzen. Téves az a felperesi értelmezés, hogy az 1959-es Ptk. 657. § (1) bekezdésében a bejegyzéssel kapcsolatos „kell” szó használata folytán az elidegenítési és terhelési tilalom ingatlan-nyilvántartási bejegyzése az öröklési szerződés érvényességének feltétele. Az 1959-es Ptk. 657. § (1) és (2) bekezdéseinek összevetése alapján megállapítható, hogy az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése a szerződéses örökös jogai védelméhez „kell”, ugyanis a (2) bekezdés értelmében az (1) bekezdés szerinti rendelkezés harmadik személy jóhiszemű és ellenérték fejében szerzett jogát nem érinti. Ebből következően, ha az elidegenítési és terhelési tilalom nem kerül bejegyzésre és az örökhagyó az öröklési szerződéssel lekötött ingatlant elidegeníti, a szerződéses örökös örökösi szerződésből eredő jogait azzal a személlyel szemben nem érvényesítheti, aki arra jóhiszeműen, ellenérték fejében szerzett jogot.
A kifejtettek alapján az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzésének elmaradása az öröklési szerződést nem teszi érvénytelenné és hatálytalanná, melyre figyelemmel a kereset alaptalan, ezért azt az elsőfokú bíróság megalapozottan utasította el.
Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint helybenhagyta.
(A jogerős ítéletet a Kúria Pfv. I. 21 714/2012/14. ítéletével hatályában fenntartotta.)
Az ismertetett döntés (Fővárosi Ítélőtábla 1. Pf. 21 716/2011/7.) a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2014/11. számában 178. szám alatt jelent meg.
