Magyar öröklési jog az októberi diploma után – 4. rész

A 1872. évi Magyar Jogászgyűlés idején nagy vita támadt a kötelesrész szükségességéről. Cikkünkből a kor jogászi álláspontjait ismerhetik meg.


Az 1872. évi Magyar Jogászgyűlésre Boór József ügyvéd nyújtott be indítványt annak tárgyában, hogy mondja ki a jogászgyűlés a végrendelkezés teljes szabadságát és a kötelesrész mellőzését.[i]

Boór szerint a korábbi magyar öröklési jogban a kötelesrészről említés sincs téve, mert az ősiség és a kötelesrész közt annak ellenére, hogy mindkettő a végrendelkezési szabadság korlátozását jelenti, „semmi analogia sincs”,[ii] ugyanis ősi vagyon hiányában az örökhagyó a szerzett vagyonából teljes végrendelkezési szabadságával bírva gyermekeit akár ki is tagadhatta vagy egész vagyonát átruházhatta másokra kisemmizve őket. Boór kérdésként vetette fel egyrészt azt, hogy vajon mivel indokolható az államnak a szülő-gyermek viszonyba történő beavatkozása, vagyoni rendelkezés kötelező előírása a szülők részére – amely ráadásul a szülő tekintélyét is csökkenti gyermeke előtt – másrészt azt is, hogy mi értelme van a jogintézménynek azokban az esetekben, ahol a kötelesrész a meggazdagodott gyermek boldogulását nem képes szolgálni.

Boór a kitagadás jogintézményét is bírálta,[iii] véleménye szerint az apák nem kötelesek számot adni a világnak gyermekük kitagadásának miértjéről felsorolva gyakran az egész családot kompromittáló okokat valamint várhatóan a kitagadás megannyi szerencsétlen, szomorú kimenetelű pernek lesz kútforrása, ezért célszerűbb lenne a szülő kezében a fegyelmi hatalmat meghagyni. Boór szerint kijárna a szülőknek a teljes végrendelkezési szabadság, mert a szülői szeretet nem fogja azt az apának megengedni, hogy a jó és érdemes gyermekét kitagadja.

Emmer Kornél királyi törvényszéki bíró Boór indítványa kapcsán kifejtette,[iv] hogy a világ jogrendszereiben a családbeliek joga a családi vagyonhoz általánosan elismert és ez Magyarországon is így volt Werbőczy korában is, tehát az Országbírói Értekezlet következetesen járt el, amikor az ősiség eltörlése után a kötelesrész intézményét szőtte be jogrendszerünkbe. Emmer szerint a kötelesrészt nem szabad eltörölni, mert az „a család s az egyéni tulajdon intézményeinek legszebb kiegyeztetése”[v] és inkább a családi kötelék erősítésére, mint lazítására lenne szükség. Emmer nem osztotta Boór azon álláspontját sem, hogy a közvéleménytől való félelem sok örökhagyót visszatartana attól, hogy gyermekeit végrendeletben kitagadja. Véleménye szerint a korlátlan végrendelkezési szabadság vagyonfelhalmozásra és egyenlőtlenségre vezetne, a féltékenység magvát hintené el a gyermekek között, akik ennek folytán egymástól elidegenednének, ami a családi összetartozást csökkentené, míg a kötelesrész a javak egyenlő megoszlását, ezáltal az osztályok ellentéteinek megszüntetését eredményezi. Concha Győző sem értett egyet a végrendelkezési szabadság teljessé tételével,[vi] álláspontja szerint az az arisztokrácia legnagyobb fegyvere a demokrácia irányában. Példaként hozta fel Angliát – mely területen korlátlan a végrendelkezés joga -, ahol a köznemesség illetve a felsőbb osztály a korlátlan végintézkedési lehetőséggel élve meg tudja akadályozni a vagyonok alsóbb osztályokba való jutását, elérve ezáltal azt, hogy azok kevesek kezében egyesüljenek. Concha Győző előadta, hogy a korlátok nélküli végrendelkezési szabadság nem fér meg a jogegyenlőséggel és a haladással sem, mert például egy ortodox zsidó atya könnyűszerrel tagadhatná ki gyermekét, ha kereszténnyel kötne házasságot vagy ha egy arisztokrata leány iparoshoz vagy kereskedőhöz kívánna nőül menni, úgy a korlátlan végrendelkezés joga fegyvert adna az atya kezébe gyermeke kisemmizéséhez.

Mannheimer Ignácz ügyvéd sem értett egyet Boór indítványával,[vii] mert úgy találta, hogy a habár a végrendelkezőknek szabadságában áll vagyonuk feléről vagy ¾-éről szabadon rendelkezni kötelesrész hátrahagyása mellett is, nagyobb hányaduk így is gyermekeiről vagy özvegyéről gondoskodik végintézkedésében. Mozgay Antal ügyvéd nemzetgazdasági szempontok alapján támogatta Boór indítványát, úgy látta, hogy a végrendeleti szabadság korlátozása „az államnak különösen nemzetgazdászati alaponi teljes mérvű kifejlődését akadályozza”.[viii] Figyelemmel arra, hogy az elnök felhívására az indítványról tartott szavazáson a jogászgyűlésben senki sem állt ki annak elfogadása mellett, a jelenlévők az indítványt egyhangúlag elvetették.

Herczegh Mihály egyetemi tanár, királyi udvari tanácsos védelmébe vette a törvényes osztályrész intézményét, álláspontja szerint a végrendelkezési szabadság az ősiség idején is korlátozott volt a család érdekében, a jogintézmény nem engedi meg, hogy valaki „a természet szavát elnyomva”[ix] rendelkezési jogát a hozzá a legközelebb állók kárára gyakorolja, akikről feltételezhető, hogy a hagyatéki vagyon megszerzésében, megvédésében és megőrzésében részt vettek és segítettek az örökhagyónak.

Enyiczkey Gábor ügyvéd a kötelesrész léte mellett érvelt, véleménye szerint elmondható, hogy Európa művelt népeinek örökösödési jogát „az egyéni tulajdont uraló szabad személyiség és a családi kötelékhez fűződő jogok együttes kielégítésére való törekvés hatja át”,[x] és ha a törvényhozás kellő mértékletességgel jár el a kötelesrész mértékének meghatározásakor, akkor a végrendelkezés szabadságával nem lesznek „kibékíthetetlen”[xi] ellenségek. Enyiczkey szerint míg a hatályos szabályozás által meghatározott leszármazói kötelesrész mértéke helyesnek mondható, addig az ITSZ által a szülők részére rendelt kötelesrész mértéke indokolatlanul magas, mert a legtöbb esetben a szülői támogatás nélkül maradt gyermekek nagyobb mértékű biztosítást kívánnak, mint megfordítva a szüleik, így a szülői kötelesrészt a törvényes örökrész egyharmadában vagy egynegyedében lenne érdemes meghatározni, mint ahogyan az Optk.-ban illetve más külföldi kódexekben is található.[xii]

Dell’Adami Rezső nem pártolta a kötelesrészt, véleménye szerint ha a jogintézmény a jövendő magyar polgári törvénykönyvbe beemelésre kerülne, úgy újjászülető nemzetünk „nemcsak jövőnkkel, hanem jelenünkkel és közelebbi multunkkal ellenkezésbe jönne”,[xiii] mert a jogegyenlőséget csak az egyéni szabadság, a vagyon fölötti feltétlen szabad rendelkezés és végintézkedés valósíthatja meg.

(Vége következik)

[i] Siegmund Vilmos (Szerk.): A Magyar Jogászgyülés évkönyve 1872. évre. Nyomatott Fanda és Frohna könyvnyomdájában, Pest, 1872, C) A harmadik jogászgyűlés évkönyvéhez, I. füzet, Indítványok, 8. o.

[ii] Siegmund Vilmos (Szerk.): A Magyar Jogászgyülés évkönyve 1872. évre… C) A harmadik jogászgyűlés évkönyvéhez, II. Füzet, Tárgyalások, 82. o.

[iii] Siegmund Vilmos (Szerk.): A Magyar Jogászgyülés évkönyve 1872. évre… C) A harmadik jogászgyűlés évkönyvéhez, II. Füzet, Tárgyalások, 83. o.

[iv] Siegmund Vilmos (Szerk.): A Magyar Jogászgyülés évkönyve 1872. évre… C) A harmadik jogászgyűlés évkönyvéhez, II. Füzet, Tárgyalások, 84-92. o.

[v] Siegmund Vilmos (Szerk.): A Magyar Jogászgyülés évkönyve 1872. évre… C) A harmadik jogászgyűlés évkönyvéhez, II. Füzet, Tárgyalások, 93. o.

[vi] Siegmund Vilmos (Szerk.): A Magyar Jogászgyülés évkönyve 1872. évre… C) A harmadik jogászgyűlés évkönyvéhez, II. Füzet, Tárgyalások, 96-99. o.

[vii] Siegmund Vilmos (Szerk.): A Magyar Jogászgyülés évkönyve 1872. évre… C) A harmadik jogászgyűlés évkönyvéhez, II. Füzet, Tárgyalások, 95. o.

[viii] Siegmund Vilmos (Szerk.): A Magyar Jogászgyülés évkönyve 1872. évre… C) A harmadik jogászgyűlés évkönyvéhez, II. Füzet, Tárgyalások, 103. o.

[ix] Herczegh Mihály: Magyar családi és öröklési jog. Kiadja az Eggenberger-féle akad. könyvkereskedés, Budapest, 1874, 174. o.

[x] Enyiczkey Gábor: Örökösödési jogunk reformjához. I. In: Magyar Themis, 1877, 17. szám, 134. o.

[xi] Enyiczkey Gábor: Örökösödési jogunk reformjához. VI. In: Magyar Themis, 1877, 29. szám, 229. o

[xii] Enyiczkey Gábor: Örökösödési jogunk reformjához. VI. In: Magyar Themis, 1877, 36. szám, 290. o.

[xiii] Dell’Adami Rezső: Az anyagi magyar magánjog codifikátiója. XIII. In: Magyar Themis, 1877, 9. szám, 70. o.



Kapcsolódó cikkek: