Mikor tekinthető minden további bizonyítás nélkül elveszettnek az áru? – CMR Kommentár III.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fuvarozó felel az áru elveszéséért vagy megsérüléséért, ha az az áru átvételének és kiszolgáltatásának időpontja között következett be. Mi történik akkor, ha az elveszés ugyan nem következik be a fenti intervallumban, de az áru kiszolgáltatására sem kerül sor?

A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Kommentár a CMR Egyezményhez című kiadvány igazodva az egyezmény céljához, kimondottan gyakorlati útmutatót kíván adni a nemzetközi közúti árufuvarozás során bekövetkező nem várt események, így például balesetek, rablás, vagy épp a szállított áru megromlása, esetleges elveszése kapcsán felmerülő felelősséggel, kárrendezéssel kapcsolatos kérdésekhez. A kommentár a joggyakorlat részletes bemutatása mellett kitér például a fuvarozási szerződésre és a fuvarlevélre is, ezek jelentőségét hosszasan taglalja, különös tekintettel a bennük rejlő buktatókra. Az alábbiakban a műnek az áru elveszésével foglalkozó részéből olvashatnak egy részletet. A kommentár szerzője dr. Hargitai László.

Az első részletet a mentesülési esetekről itt olvashatja el, a fuvarlevél viszontagságairól szóló részt pedig itt.

Mikor tekintheti a rendelkezésre jogosult minden további bizonyítás nélkül elveszettnek az árut?

A fuvarozó a CMR Egyezmény 17. cikk 1. pont szerint felel az áru teljes vagy részleges elveszéséért vagy megsérüléséért, ha az elveszés (vagy megsérülés) az áru átvételének és kiszolgáltatásának időpontja között következett be. A CMR Egyezmény alkotói rendezni kívánták azt az esetkört is, amikor az elveszés ugyan nem következik be bizonyíthatóan a fenti intervallumban, de az áru kiszolgáltatására sem kerül sor. Nem használja ugyan a CMR Egyezmény 20. cikk 1. pontja a vélelem szót, de a „minden további bizonyítás nélkül elveszettnek tekintheti” megfogalmazás joghatását tekintve nagyon is a vélelemmel rokon jogi helyzetet teremt. Az, hogy valaki valamilyen ténybeli körülményt „minden további bizonyítás nélkül” valóságnak tekinthet, vélelemként működik.

Dr. Karl-Heinz Thume CMR-ről írt kommentárjában (Thume, 561. old. 3. pont) eddig nem megy el, csak bizonyítási könnyebbségről szól, és az alább következő CMR Egyezmény 20. cikk 2. pontjára utalva úgy fogalmaz, hogy ez az elveszés nem egy megdönthetetlen fikció.

Nos, a jelen kommentár szerzője a bizonyítást mellőzhetővé tevő, de megdönthető vélelmet és a bizonyítási könnyítéssel járó, de megdönthető fikciót a bírósági tárgyalóteremben folyó eljárás szintjén a gyakorlatban nem látja akkora különbségnek, de az elméleti különbség ettől még érzékelhető.

A „mikor” kérdésre a CMR Egyezmény 20. cikk 1. pontja két esetkört különböztet meg:

– ha az áru kiszolgáltatásának időpontjára a felek között megállapodás volt, akkor a megállapodás szerinti időponttól számított 30 nap,

– ha nem volt ilyen megállapodás szerinti határidő, akkor az áru fuvarozásra történt átvételétől számított 60 nap

az a határidő, aminek lejártával a fenti jogi helyzet beáll.

Ha az árut mégis megtalálnák

A CMR Egyezmény az áruk fuvarozásával kapcsolatos fuvarozási szerződést szabályozza. A kereskedelmi áru jellemzően fajta és mennyiség szerint meghatározott, helyettesíthető dolog, és értéke pénzben kifejezhető. Ehhez képest a kereskedelmi áru tekintetében nyilvánvalóan nem lehet szó valamilyen előszereteti értékről, ami e mögött a rendelkezés mögötti megfontolás lehetett. Arról van szó, hogy a CMR Egyezmény 23. cikk 3. pontjának felelősségkorlátozó rendelkezése folytán a fuvarozótól maximálisan követelhető kártérítés az esetek nagy részében nem éri el az áru értékét.

Minthogy az áru itt kommentált cikk szerinti elveszése a gyűjtőforgalomban gyakorlati eset, előfordulhat, hogy az áru jó állapotban kerül elő egy raktár sarkából. Ezért lehet jelentősége annak, hogy a CMR Egyezmény 20. cikk 2. pontja szerint a rendelkezésre jogosult az elveszett áruért fizetett kártérítés felvételekor írásban kérheti, hogy őt azonnal értesítsék, ha az árut a kártérítés kifizetését követő egy éven belül megtalálják. Tekintve, hogy ugyanezen pont szerint az ilyen kérelemről írásbeli elismervényt kell adni, ez a későbbi fellépést lehetővé teszi.

Mivel a megtalált áru utólagos kiszolgáltatása esetén rendezendő a felvett kártérítés sorsa, a CMR Egyezmény 20. cikk 3. pont a kérdést így szabályozza: a rendelkezésre jogosult az értesítés vételét követő 30 napon belül követelheti, hogy neki az árut a fuvarlevélen alapuló követelések kiegyenlítése, valamint a felvett – és az esetleg benne foglalt költségekkel csökkentett – kártérítés visszatérítése ellenében szolgáltassák ki. Vagyis, a késedelemtől eltekintve az az állapot jön létre, ami a rendben történt kiszolgáltatás szerinti állapotnak felel meg. Ettől még fennmarad a tény, hogy az így megkerült áru kiszolgáltatása – akár jelentősen – késett. Ezt orvosolja a CMR Egyezmény 20. cikk 3. pontjának az a fordulata, ami szerint a kiszolgáltatási késedelemért a 23. cikk és adott esetben a 26. cikk alapján (a különleges kiszolgáltatási érdekkel kapcsolatos) a rendelkezésre jogosultat megillető kártérítési igény érintetlen marad.

Az elveszés különleges esetkörei

A kártérítési ügyek egy részében van olyan elveszés, ami csak nevében az. A korábban már részletezett vélelmek egyike a fuvarozói átvételkori fenntartás nélküli CMR fuvarlevélhez kapcsolódik. A CMR 9. cikk értelmében az ellenkező bizonyításig a fuvarlevél bizonyítékul szolgál az áru átvételére. Amennyiben a fuvarozó átvételkor nem tesz fenntartást a darabszámlálás elvégzésének hiányát illetően, kiszolgáltatáskor elveszésért fog felelni, ha a fuvarlevélbe beírt darabszámnál kevesebb árudarabot tud kiszolgáltatni. Akkor is így van ez, ha a sértetlen ponyva és vámzárak, sértetlen fóliával borított paletták mellett nem életszerű, hogy a hiányzó árudarabok a fuvarozás során vesztek el.

Ez is jó példa arra, hogy a CMR Egyezményben ne morális töltésű jogi normát, hanem inkább kártelepítési mechanizmust lássunk.

Azért itt kell tárgyalni ezt az esetkört, mert jellemzően ilyenkor nincs a fuvarozás során olyan esemény, ami az áru elveszését okozná, de nem történik meg a kiszolgáltatás.

A piaci erőviszonyok függvényében előfordulhat, hogy egy fuvarozó a neki meg nem fizetett díjakra tekintettel megpróbálkozik zálogjog érvényesítésével. Gondoljunk a CMR Egyezmény 13. cikk 2. pontjára, de az nem általában érvényesíthető zálogjogot említ: „A címzett, aki a jelen cikk 1. pontja szerint őt megillető jogokat gyakorolja, köteles a fuvarlevélből kitűnő költségeket megfizetni; erre vonatkozó vita esetén azonban a fuvarozó csak akkor köteles az árut kiszolgáltatni, ha a címzett biztosítékot ad.”

Tehát, ez a zálogjoghoz csupán közel álló jogintézmény – hiszen csak a kiszolgáltatási kötelezettséget érintő szabályról van szó – eleve csak az adott árura értelmezhető, ami még fent van a fuvareszközön. Ráadásul, még ezt sem lehet a végtelenségig húzni, hiszen a járműre szüksége van a fuvarozónak, és a 30. vagy 60. naptól az áru elveszésére alapított kártérítési igénnyel is számolnia kell a CMR Egyezmény 20. cikk 1. pontja szerint.

A quasi talált dolog esete

A CMR Egyezmény 20. cikk 4. pontja szerint a 2. pontban említett kérelem hiányában, vagy a 3. pontban megállapított 30 napos határidőn belül adott utasítás hiányában, illetve abban az esetben, ha az árut a kártérítés kifizetését követő egy év lejárta után találták meg, a fuvarozó az áruval annak a helynek a joga szerint rendelkezhet, ahol az áru van.

A magyar jogban a Ptk. alábbi rendelkezései nyernek alkalmazást:

Ptk. 5:54. § [Tulajdonszerzés találással]

(1) Ha valaki feltehetően más tulajdonában álló, elveszett dolgot talál és azt birtokba veszi, megszerzi annak tulajdonjogát, ha arra igényt tart feltéve, hogy

a) megtett mindent annak érdekében, hogy a dolgot a tulajdonos visszakaphassa; és
b) a dolog tulajdonosa vagy az átvételre jogosult más személy a találástól számított egy éven belül, élő állat esetén három hónapon belül, a dologért nem jelentkezik.

(2) Ha a dolgot többen találják meg, a találótársakat a találó jogai együttesen, egymás között egyenlő arányban illetik meg és kötelességei egyetemlegesen terhelik. Találótárs az is, aki a dolgot elsőként felfedezte és annak birtokbavételére törekedett, de végül más vette azt előbb birtokba.

Ptk. 5:55. § [A találó kötelezettsége]

(1) A találó köteles a talált dolgot a találástól számított nyolc napon belül a dolog elvesztőjének, tulajdonosának, a dolog átvételre jogosult más személynek vagy a találás helye szerint illetékes jegyzőnek átadni.

(2) A jegyzőnek való átadáskor a találó nyilatkozni köteles arra nézve, hogy igényt tart-e a dolog tulajdonjogára. A találó igénybejelentéséről a jegyző igazolást ad.

Jól látható, hogy a „találó” fuvarozó tulajdonszerzése feltételekhez kötött. Dr. Karl-Heinz Thume CMR-ről írt kommentárjában (Thume, 571. old. 25. pont) a német jog alapján is kétségesnek tartja a fuvarozó tulajdonszerzését és utal a CMR Egyezmény 20. cikk 4. pontjának arra a megfogalmazására, miszerint a fuvarozót a rendelkezés joga illeti meg. Egybevetve ezt az álláspontot a magyar Ptk.-val úgy tűnik, egyértelműen nem találással megszerzett tulajdonjogról, hanem egy nagyon speciális rendelkezési jogról van szó.

---