Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Wolters Kluwer gondozásában, dr. Baranyi Bertold szerkesztésében megjelenő, az ügyvédi tevékenységről szóló törvényt magyarázó nagykommentár a gyakorlatban felmerült kérdések, problémák megválaszolásával nyújt praktikus segítséget. Célját – a törvény szövegének átfogó elemzése mellett – a vonatkozó alkotmánybírósági, bírósági gyakorlat bemutatásával, a szabályozáshoz vezető okok és releváns előzmények feltárásával, a szabályozás feltehető céljai megvalósulásának vizsgálatával éri el. Az alábbiakban az ügyvédi tevékenységről szóló törvény 19 §-ához írt magyarázó szövegből olvashatnak egy részletet, amely az ügyvédi kamarai tagfelvételhez megkívánt ügyvédi joggyakorlattal foglalkozik.
Az ügyvédi joggyakorlat követelménye
Az Üttv. 58. § (1) bekezdés d) pontja alapján ügyvédként a kamarába tagként azt kell felvenni, aki – az egyéb feltételek teljesítése mellett – a kérelem előterjesztését megelőző tíz éven belül legalább egy évig ügyvédi joggyakorlatot folytatott. Az Üttv. 19. §-a azt állapítja meg, hogy mely jogászi szakmákban folytatott gyakorlatot ismeri el a jogalkotó ügyvédi joggyakorlatnak.
Az ügyvédi joggyakorlat követelményét az (azóta már hatályát veszett) ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXXXVI. törvény vezette be még az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvénybe (a továbbiakban: 1998-as Ügyvédi tv.). A módosítás alapjául szolgáló törvényjavaslat indokolása szerint szükség van az ügyvédek iránti magasabb szakmai elvárásokra, hiszen az ügyvédi hivatás magas szintű végzéséhez elengedhetetlen a komplex tudás, amit csak a gyakorlati készségek megszerzésével lehet elsajátítani.
A módosítás hatálybalépése rendkívül közel volt a 2010-es kormányváltást követően a közigazgatásban bekövetkező személyi változásokhoz. Valószínűleg ennek köszönhetően számos alkotmánybírósági indítvány érintette a korlátozás bevezetését. Az Alkotmánybíróság érdemben csak a 3380/2012. (XII. 30.) AB határozatban foglalkozott a kérdéssel. Az ügyvédi kamarába fel nem vett indítványozó szerint a rendelkezés hátrányosan megkülönbözteti a jogi szakvizsgával rendelkező jogászokat aszerint, hogy milyen területen szerezték joggyakorlatukat, és kizárólag azokat engedi az ügyvédi kamara tagjai közé felvenni, akik az ügyvédi pályán szereztek legalább egyéves gyakorlatot, továbbá sérti a foglalkozás szabad megválasztásához való jogát is, hiszen sem lakóhelyén, sem attól távolabb nem talált olyan ügyvédet, aki őt a megfelelő ideig foglalkoztatta volna.
Az Alkotmánybíróság – azon túl, hogy rögzítette, az ügyvédség nem képez homogén csoportot más jogászi szakmák gyakorlóival – a korábbi gyakorlata alapján úgy találta, hogy a támadott jogszabályok nem teszik objektíve lehetetlenné az ügyvédi kamarai tagság feltételeinek teljesítését a jelentkezők számára. Éppen ellenkezőleg, az egyéves ügyvédjelölti vagy alkalmazott ügyvédi gyakorlat letöltésének lehetősége minden – egyéb feltételnek megfelelő – személy számára megkülönböztetés nélkül nyitva áll, így a kamarai tagságért folyamodó személy akaratától függ, hogy a feltételeket teljesíteni kívánja-e. Ahhoz ugyanakkor valóban minden ügyvédnek megvan a joga, hogy az általa szabadon választott ügyvédjelöltet, alkalmazott ügyvédet vegye alkalmazásba, másik oldalról ne kössön munkaszerződést olyan személlyel, akit alkalmazni nem kíván. A foglalkozás szabad megválasztásához való alapjog ugyanis nem alanyi jogot garantál meghatározott foglalkozás folytatásához, tevékenység végzéséhez [lásd: 3380/2012. (XII. 30.) AB határozat]. Az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy az alkalmazott korlátozás arányban áll – azzal szolgált és többek között a védelemhez való jogból levezethető – ügyvédi hivatás magas szintű kvalitásainak fenntartására vonatkozó alkotmányos érdekkel.
Az ügyvédi joggyakorlatként elismert gyakorlat
Az ügyvédi joggyakorlat nem keverendő össze a jogi szakvizsgára bocsátáshoz szükséges joggyakorlati idővel, amelyet nem a területi kamara, hanem az igazságügyért felelős miniszter ellenőriz [lásd ehhez az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Üttv.) 58. §-ához fűzött magyarázatot, valamint a jogi szakvizsgáról szóló 5/1991. (IV. 4.) IM rendeletet (a továbbiakban: Jszvr.)].
Míg az eredeti (T/1507. számú) törvényjavaslat kizárólag az ügyvédjelölti és az alkalmazott ügyvédi gyakorlatot ismerte volna el ügyvédi joggyakorlatként, addig a kihirdetett törvénymódosítás már magát az ügyvédként folytatott joggyakorlatot is elfogadta. Erre azért volt szükség, mert ennek hiányában a korábban más pályáról érkezett, de akár több évtizede ügyvédként praktizáló meglévő, illetve volt kamarai tagok esetében hiányzott volna e feltétel, ami akár az érintettek kamarai tagságának a megszüntetéséhez, illetve felvételi kérelmük elutasításához is vezethetett volna.
Az Üttv. az egyik oldalról tovább bővítette, míg a másik oldalról szűkítette az elfogadható joggyakorlat körét. Az egységes hivatásrendet erősítve az Üttv. az ügyvédi tevékenység bármilyen formában való gyakorlását elismeri ügyvédi joggyakorlatként. Ezen túlmenően az Üttv. a jogászi szakmák közötti átjárhatóságot erősítette azáltal, hogy az ügyvédi joggyakorlat fogalmát kiterjesztette az alkotmánybírói, bírói, ügyészi és közjegyzői joggyakorlatra. Ennek részben az volt az indoka, hogy a pályájukat ügyészként, bíróként vagy közjegyzőként kezdő jogászoknak ne kelljen egy évig például alkalmazott ügyvédként működniük az ügyvédi pályára lépést megelőzően, részben pedig az, hogy az ügyvédi pályát átmenetileg elhagyó, de az igazságszolgáltatás részét képező jogászi hivatást folytató korábbi kamarai tagok visszatérésükkor ne kényszerüljenek átmenetileg alkalmazotti pozícióba. Ez az Üttv. által bevezetett azon korlátozással függött össze, amely szerint csak a megelőző tíz évben szerzett ügyvédi joggyakorlatot ismeri el, mert azt feltételezi, hogy a folyamatosan változó jogrendszer mellett tíz év alatt könnyedén ki lehet esni a gyakorlatból.
Fontos kiemelni, hogy szemben az ügyvédjelölti és a kamarai nyilvántartásba vett jogi előadói joggyakorlattal, amelyeknek célja éppen az ügyvédi, kamarai jogtanácsosi pályára való felkészülés, más hivatásrendek nem teljes tagjai – így a bírósági fogalmazók, titkárok, közjegyzőjelöltek és ‑helyettesek, ügyészségi fogalmazók stb. – e jogviszonyukban nem szereznek ügyvédi joggyakorlatot. Ugyanígy nem eredményez ügyvédi joggyakorlatot sem a 2018. január 1-je előtti, sem az az utáni nem kamarai nyilvántartásba vett jogi előadói jogviszony.
Az ügyvédi joggyakorlatként elismerhető külföldön teljesített joggyakorlatok körét a kamarai hatósági eljárásokról szóló 12/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat (a továbbiakban: Kamarai Hatósági Szabályzat) 2.2.1. pontja határozza meg. Ide tartozik:
a) az Európai Gazdasági Térség bármely tagországának vagy ezen tagországokkal azonosan minősülő ország ügyvédi kamarájának tagjaként folytatott ügyvédi gyakorlat,
b) az Európai Gazdasági Térség bármely tagországának vagy ezen tagországokkal azonosan minősülő ország ügyvédi kamarájában regisztrált ügyvédjelöltként folytatott joggyakorlatnak a Magyar Ügyvédi Kamara Akkreditációs Bizottsága által beszámíthatónak ítélt része vagy egésze,
c) az a) és b) pontban nem említett országokban olyan ügyvédi kamara tagjaként vagy az ügyvédi kamara által regisztrált ügyvédjelöltként folytatott joggyakorlat azon része vagy egésze, amelyet a Magyar Ügyvédi Kamara, az adott külföldi kamarával megkötött megállapodása tartalmaz (ilyen megállapodás megkötésére a jelen kommentár lezárásáig nem került sor),
d) Európai Unió valamely intézményénél, vagy olyan nemzetközi szervezetnél jogi képesítéshez kötött munkakörben vagy ilyen képzettséget igénylő ösztöndíjasként folytatott joggyakorlat, amelynek Magyarország is tagja,
e) külföldi közigazgatási szerv vagy gazdálkodó szervezet jogi képviseletét ellátó szervezeti egységénél folytatott joggyakorlatnak a Magyar Ügyvédi Kamara Akkreditációs Bizottsága által beszámíthatónak ítélt része vagy egésze.
Az ügyvédi joggyakorlat számítása
Az ügyvédi joggyakorlat számítása során a megelőző tíz év bármilyen, a 2. pontban felsorolt jogviszonyban megszerzett joggyakorlatát együttesen kell figyelembe venni.
Amennyiben az ügyvédi joggyakorlatra jogosító jogviszony nem teljes állású jogviszony, úgy azt az ügyvédi joggyakorlat megszerzése tekintetében csak arányosan lehet figyelembe venni. Így például egy hatórás napi munkaidőben foglalkoztatott ügyvédjelöltnek nem egy évig, hanem legalább tizenhat hónapig kell e jogviszonyában ügyvédi joggyakorlatot szereznie, mielőtt ügyvédként felvehető lenne.
Önmagában az ügyvédi joggyakorlat megszerzésére jogosító jogviszony fennállása nem eredményez ügyvédi joggyakorlatot, ahhoz a felsorolt jogviszonyokban a hivatást ténylegesen is gyakorolni kell, azaz ténylegesen joggyakorlatot kell folytatni. Ennek megfelelően nem szerez ügyvédi joggyakorlatot például az ügyész a felmentési ideje alatt, illetve az alkalmazott ügyvéd a fizetés nélküli szabadsága alatt.
