Jogszabályfigyelő 2024 – 44. hét
Alábbi cikkünkben a 2024/107–108. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok és az Országgyűlés honlapján közzétett közlemények közül válogattunk.
Strasbourg kontra Magyarország: vallásszabadság szinte mindenek felett
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága az elmúlt hetekben tizenkét esetben marasztalta el hazánkat. Március 25-én 11 olyan döntést hozott, melyben a 6. cikk, azaz a tisztességes tárgyaláshoz való jog megsértése, míg április 8-án az egyházak jogállásával kapcsolatos magyar szabályozás miatt marasztalta el Magyarországot – összegzi az Ars Boni jogi folyóirat elemzése. A bíróság döntése szerint a 2011. évi CCVI. törvény sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének 9. és 11. cikkét, azaz a gondolati-, lelkiismereti és vallásszabadságot, valamint a gyülekezési és az egyesülési szabadságot.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága március 25-ei döntéseivel kivétel nélkül a 6. cikk, azaz a tisztességes tárgyaláshoz való jog megsértése miatt ítélték el hazánkat, azon belül is az eljárás időtartamának elhúzódása volt a fő ok. Csak tavaly 25 alkalommal marasztalták el Magyarországot a 6. cikk eme részének megsértése miatt. A bíróság ez irányú megállapításait mindig egyedi mérlegelés alapján hozza meg, de az egész hazai eljárást a vizsgálata alá vonja: polgári ügyek esetében a bírósági, illetve a közigazgatási eljárás megindításától, míg büntető ügyekben a vádemeléstől számítja az elhúzódás mértékét. Emellett tekintetbe veszi az ügy bonyolultságát, a felek esetlegesen nagy számát, a felek, illetve az állami szerveknek az eljárás elhúzódásához vezető magatartását. Az eljárás ésszerű időre vonatkozó követelményének a megsértését minden ügyben egyedileg állapítja meg, általánosságban egy 3-5 éves időtartam még nem sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét, de ez alól természetesen kivételt képeznek a gyermekkel, szabadságvesztéssel, kényszerintézkedéssel vagy munkával kapcsolatos ügyek. Az állam ilyen esetekben nagyon kevésszer mentesülhet az elmarasztalástól, tekintettel arra, hogy sem a bíróságok leterheltsége, sem a közreműködők (szakértők) késedelme, sem a bíró cseréje nem mentheti fel.
A mostani döntések közül a Lambertné Bársony kontra Magyarország-ügyben a kérelmező 1998. április 20. napján fordult keresetlevéllel a bírósághoz, azonban jogerős döntés első fokon csak 2010. március 2. napján született. A Walch kontra Magyarország-ügyben a kérelmező munkaügyi vita miatt fordult 2006-ban a bírósághoz, míg végül 2013-ban ügye a Kúriához került. A Lakat kontra Magyarország-ügyben az eljárás 1986 óta folyamatban van, bár itt az eljárás több ízben megszakadt, azonban értelemszerűen – ennek ellenére – kimeríti az ésszerű idő követelményének megsértését. Az Abbas kontra Magyarország-ügyben a házasság felbontása és a közös vagyon megosztása iránti per 2004-től 2010-ig, a Kúria döntéséig tartott. A Kovács Anna Sára kontra Magyarország-ügy egy munkaügyi jogvita mely 2002-től 2013-ig tartott, a Kulcsár kontra Magyarország 1999-től 2007-ig tartó felszámolási eljárás, míg a Bodor kontra Magyarország 2008-tól 2013-ig tartó házassági bontóper. A Raksányi kontra Magyarország 2001-től 2011-ig tartó per, a Ware kontra Magyarország 2001-től 2009-ig tartó birtokvédelmi per, a Bartha kontra Magyarország 1993-tól 2007-ig tartó per, míg a Barna kontra Magyarország 2006-tól 2011-ig tartó kártérítési per.
A mostani döntésekből is kitűnik, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága a munkával, gyermekekkel és kártérítéssel kapcsolatos ügyekre érzékenyebb; összességében megállapítható, hogy egy 6-7 évig tartó per – az eset körülményeitől függően – már elmarasztalásra ad okot, míg egy 28 éves per esetén a mentesülés a körülményektől függetlenül kizárt.
A strasbourgi bíróság épülete. Magyarország leckekönyve immár tele van európai intőkkel
A magyar keresztény mennonita egyház és mások kontra Magyarország-ügyben a bíróság kimondta, hogy az 1990. év IV. törvényt felváltó 2011. évi CCVI. törvény, azaz a Lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény beleütközik az Emberi Jogok Európai Egyezményébe. A jogszabály ugyanis csak a mellékletében felsorolt „bevett egyházak” egyházi státuszát ismerte el, a többi, korábban egyházi státusszal rendelkezők pedig egyesületi minősítést kaptak. Az egyházzá minősítést az Országgyűlés a bíróságok hatásköréből saját hatáskörébe vonta.
Az Alkotmánybíróság 6/2013. (III. 1.) AB-határozatában a törvényt alkotmányellenesnek minősítette, tekintve, hogy az Országgyűlés egyéni mérlegelésébe tartozik, mely szervezeteket ismeri el egyháznak és melyeket nem. A döntésre válaszul a parlament az Alaptörvény VII. cikkébe foglalta a vitatott rendelkezést, megkerülve ezzel az alkotmánybírósági határozatot.
A kérdés az egyházi minőségüket elvesztő szervezetek számára égető, tekintettel arra, hogy a jelenlegi magyar szabályozás szerint a bejegyzett egyházak kedvezményes bánásmódot élveznek, különösen az adózás és a támogatások területén (csak a bejegyzett egyházak jogosultak az egyszázalékos személyi jövedelemadóra, adományra és a megfelelő állami támogatásra). A törvény módosítása miatt pedig ők csak a vallási közösség státuszt nyerhetik el, amely nem jelent az egyházakkal megegyező kedvező bánásmódot.
A kormány érvelése szerint az európai bírósági kérelmet el kellett volna utasítani, tekintettel arra, hogy a kérelmezők nem merítették ki a hazai jogorvoslatot (nem kérték elismerésüket a parlamenttől, nem volt népi kezdeményezés). A kormány tartalmi érvei két csoportba sorolhatóak:
Az egyik, hogy nem sértette meg a rendelkezés a vallás- és lelkiismereti szabadságot, tekintettel arra, hogy nem befolyásolja vallás kinyilvánítását egyedül vagy másokkal, biztosítja a szülők azon jogát, hogy vallási meggyőződésükkel összhangban neveljék gyermekeiket, a vallásszabadságot az oktatás, a szociális ellátás, a gyermekgondozás és a büntetés-végrehajtási intézmények területén, illetve a személyes adatok védelmének tekintetében egyaránt.
A másik, hogy a 9. cikk szerinti vallásszabadság nem jogosítja fel a különböző vallási szerveket állami költségvetési támogatásra, és a törvény pont az „egyházbusiness” visszaszorítására szolgál. Magyarán: megakadályozni, hogy egy szervezet abból a célból alakuljon egyházzá és végezzen oktatási vagy szociális munkát, hogy az állami támogatásokat megszerezze.
| Az új Ptk.: amit egy munkajogásznak tudnia kell – szakmai előadássorozat |
|---|
Az egyes előadásokra külön-külön is jelentkezhet! A teljes előadássorozat ára magában foglalja az áprilisban megjelenő új Kommentár a Munka törvénykönyvéhez című kiadványt. Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90. Bővebb információk és a teljes előadássorozatra jelentkezés itt |
Az európai bíróság az eset és az érvek vizsgálata során kifejtette: a vallás és lelkiismereti szabadság biztosításához hozzátartozik, hogy az állam független marad és pártatlan szabályozást alakít ki a vallási közösségek tekintetében. Véleménye szerint azáltal, hogy a parlament hatáskörébe vonta, mely vallási közösségeket nyilvánítja egyházzá, megsértette az egyezmény 9. cikkét (a bíróság a Metropolitan kontra Besszarábia-ügyre hivatkozott).
A kiebrudalt egyházaknak sok minden nem jár
Továbbiakban a 9. cikk 2. szakasz fennállását vizsgálta, tehát, hogy a korlátozás törvényben meghatározott-e, illetve arra a közbiztonság, a közrend és a közegészség vagy a közerkölcs, illetve mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében került-e sor. A bíróság megállapította a 2011. CCVI. törvény korlátozó voltát. Továbbá: álláspontja szerint az állami pénzekkel való visszaélés megakadályozása, mint közérdek megállja ugyan a helyét, ám a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a korlátozás nem arányos az elérendő céllal, tekintettel arra, hogy a magyar állam intézkedése eltúlzott és felettébb szigorú. Magát a közérdeket azonban nem vonta kétségbe Strasbourg, csupán egy enyhébb, a vallási közösségekkel jobban együttműködő és a parlamenttől függetlenebb szabályozást tart indokoltnak.
A kérdés nehézségét mutatja egyébként, hogy a bíróság sem egyhangú döntést hozott: 5:2 arányban határozott a 9. és 11. cikk megsértésről és Robert Spano izlandi-olasz bíró különvéleményt fűzött az ítélethez, melyben kifejti: nem látja bizonyítottnak, hogy a magyar állam a 9. és a 11. cikket megsértette volna, tekintettel arra, hogy biztosította a kérelmezők számára az egyezményben foglalt jogokat.
A vallásszabadság megsértése miatt történő elmarasztalás Strasbourgban elég speciálisnak számít, erre először 1993-ban volt példa: a Kokkinakis kontra Görögország-ügyben Görögország elmarasztalása (Magyarország eme cikk miatt történő elmarasztalására azonban még nem volt példa).
A mostani döntés ellentétes az általános strasbourgi joggyakorlattal tekintve, hogy a 9. cikk esetében a korlátozásokkal szemben megengedőbb, ha meghatározott állami cél áll mögötte. Annak ellenére, hogy meghatározott és Strasbourg által is elfogadott cél állt a korlátozás mögött, kiváltképp érdekességnek számít a mostani döntés. A bíróság összesített statisztikája is alátámasztja a csekély mennyiségű jogsértést ezzel a cikkel kapcsolatban, ugyanis 11 elmarasztalással Görögország sértette meg legtöbbször 1959 óta az egyezmény 9.cikkét.
Az írás az Ars Boni jogi folyóiratban jelent meg, az ars boni az Ügyvédvilág.hu szakmai partnere. |
|---|