Szólásszabadság, avagy a social media jogi státusa – 2. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A social media-platformok az online nyilvánosság első számú terepeivé váltak, melyeknek nincs közmegegyezésre számot tartó definíciójuk. Jelen tanulmányában a szerző azonos megítélés alá helyezi a YouTube-ot, a Facebookot és a Twittert, mivel tevékenységük szólásszabadsággal összefüggő része hasonló, és hasonlóan is ítélhető meg. E szolgáltatások mindegyike képes a felhasználói tartalmak korlátozására, és időnként erre a jogi szabályozás kötelezi is. Az EU új irányelve is közös regulákat alkot e két eltérő szolgáltatásra: a hatálya alá tartozó audiovizuális tartalmak mind a videómegosztó, mind a social media-platformokon megjelennek.

Az alábbiakban olvasható tanulmányt, mely az In Medias Res folyóiratban jelent meg, folytatásokban közöljük, az első rész itt olvasható el.

3. A platformok szabályozása a jog eszközeivel

3.1. Bevezetés

A social media platformok működése nem mentes az állami szabályozástól. A szólásszabadság érvényesülésének és korlátai megfelelő alkalmazásának kérdései a platformokon zajló nyilvános kommunikációval kapcsolatban is felmerülnek; az Egyesült Államok és Európa szabályozása között e tekintetben is jelentős eltérés figyelhető meg. Amikor állami szabályozásról beszélünk, két problémát érdemes elkülöníteni: az egyik a felhasználók egymás közötti vitáinak, illetve jogi felelősségének megítélése, a másik a platformok jogi felelősségének kérdése. A felhasználók egymást az offline világban megszokott módon perelhetik, például rágalmazásért vagy a magánélet megsértése miatt, illetve a bevett módon tehetnek feljelentést, ha bűncselekmény elkövetésére, például gyűlöletbeszédre vagy erőszakra uszításra gyanakszanak. A jogi eljárások ugyanazok, de a social medián keresztül történő véleménynyilvánítás módja, formája, hatása és az elért nyilvánosság (így az okozott kár vagy előidézett veszély) eltér az offline közlések hasonló paramétereitől, ezért a szólásszabadság határainak vizsgálatakor figyelemmel kell lenni a social media platformon zajló kommunikáció sajátosságaira.

A platformok felelőssége bonyolult kérdés; a platform maga nem a jogsértő vélemény elsődleges közlője, hanem csak lehetőséget biztosít mások számára a közlésre, maga pedig sorrendbe állítja, megjeleníti a különböző tartalmakat a többi felhasználó számára. Az európai jogi megközelítés szerint azonban részt kell vennie a jogsértő tartalmak eltávolításában, amit ha elmulaszt, felelőssé válik az adott tartalomért. Az állami szabályozás így bevonja a megsértett jogok orvoslásának rendszerébe a platformszolgáltatókat is, amelyeknek ezáltal döntést kell hozniuk az érintett tartalom jogszerűsége felől – ezzel a jogalkalmazás mintegy vegyesen állami (bírósági) és magánkézbe kerül.83 Jóval szűkebb terjedelemben, de ez a modell működik az Egyesült Államokban is, a Communications Decency Act (CDA) 230. szakasza által adott felhatalmazás keretei között. A platformszolgáltatók ezzel a tartalom elérhetősége felől döntő médiavállalatokká válnak, egyúttal a jogalkalmazás és jogérvényesítés fontos szereplőivé is.84 Ugyan a bíróságok szerepe a social mediában zajló viták szólásszabadság-jogi szempontú megítélésében természetesen nem elhanyagolható, a platformok moderátorai és jogászai jóval nagyobb befolyást gyakorolnak e viták és a platformokon zajló társalgás szabadságára, mint az e célból fenntartott állami szervezetrendszer.85

3.2. Alkalmazandó jogszabályok

A social media platformok az EU közös joga szerint tárhelyszolgáltatónak minősülnek, tekintettel arra, hogy e szolgáltatások a felhasználói tartalmakat saját rendszerükben tárolják, rendezik, elérhetővé teszik, így az elektronikus kereskedelmi irányelv szabályai szerint el kell távolítaniuk azon jogsértő tartalmakat, amelyek ilyen jellegéről tudomást szereznek, de előzetes ellenőrzési vagy általános monitorozási kötelezettség nem írható elő számukra.86 Egy osztrák ügyben, amely az Európai Unió Bíróságán még csak az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésénél tart, az eltávolítási kötelezettség terjedelmével összefüggő kérdés merült fel a Facebook tevékenységét illetően. A kérdés az, hogy az irányelv 14. cikke alapján lehet-e széles körű intézkedésre kötelezni a platformot nemcsak a konkrét, eltávolítandó tartalmat pontosan megjelölve, hanem az azonos tartalmak jövőbeni újbóli feltöltése esetére is, továbbá nemcsak a teljesen azonos, hanem a hasonló tartalmakra is kiterjesztve a szolgáltató eltávolítási kötelezettségét. Sérti-e ez a monitorozási kötelezettség tilalmára vonatkozóan az irányelvben foglaltakat? 87 Az osztrák bíróság felvetése ésszerű, mert ilyen kiterjesztés nélkül, ha mindig csak a konkrétan megjelölt tartalmakat kell eltávolítani, akkor terjedési sebességük és könnyű sokszorozódásuk folytán a jogsértő állapot megszüntetésének ezen eszköze könnyen kiüresedhet.

Az Eker. irányelven felül az általános hatályú jogszabályok szintén vonatkoznak a platformokon zajló kommunikációra, ideértve az adatvédelem, a szerzői jog, a személyiségi jog védelmének szabályait, a közrendvédelmi és büntetőjogi tilalmakat, amelyekkel kapcsolatban a tárhelyszolgáltatóknak sajátos kötelezettségek írhatók elő a sérelmes tartalmak eltávolítására.

A social medián keresztül zajló kommunikáció osztozik az offline világban érvényesülő szóláskorlátozásokban.88 A social mediában gyakorta előforduló sértő magatartások szinte kivétel nélkül beilleszthetők valamely korábban – nem az online világra tekintettel – meghatározott bűncselekményi tényállás alá, tehát alapvetően nem szükséges új tilalmakat felállítani.89 Ugyanakkor mivel e korlátok meghatározása az egyes államok szabályozásához van kötve (és a szólásszabadság határait még Európában is csak kisebb részben harmonizálta az EU joga), és mivel a social media jellegénél fogva globális, azaz nem törődik az államhatárokkal, e kettősségből számos probléma fakad. Ami például Európában a szólásszabadság által védett vélemény, az egy iszlám államban blaszfémia lehet, ami súlyos büntetésért kiált. Az egységes standard hiánya pedig – mivel egy vitatott tartalom bárhol elérhető, és a platformon gyorsan sokszorozódik és terjed – feszültséghez és erőszakhoz vezethet.90 Jó megoldás nincs: sem a szólásszabadság visszaszorulása, sem pedig normáinak másokra kényszerítése nem tekinthető annak. Robert Kahn a holokauszttagadás példáján keresztül azt veti fel, hogy a szóláskorlátozások – részben az egy­séges standardok hiánya miatt – csak kevéssé hatékonyan tudnak megvalósulni, így egy sérelmes tartalom azon országokba is könnyen eljut, amelyekben egyébként tiltva van, és ezzel a Facebook vagy a YouTube korában nem is igen lehet mit kezdeni. (Lehet persze, földrajzi helyre szabott korlátozással: geoblockinggal, de egyedi, gyorsan terjedő tartalmak esetében ez kevéssé hatékony.)91 A megoldás szerinte nem a még szigorúbb tiltás, hanem a social medián keresztül zajló kommunikáció jellegzetességeinek elfogadása, és annak tudomásulvétele, hogy nem szabad bízni e platformok vonatkozásában a problémák teljesen megnyugtató jogi rendezésében.

Az AVMS irányelv 2007 óta vonja szabályozás alá a lekérhető médiaszolgáltatásokat, amelyek az interneten keresztül is elérhetők lehetnek, de ezek sorába a social media nem illeszthető be. Ennek fő oka az, hogy a lekérhető médiaszolgáltatást nyújtónak a közzétett tartalmakkal kapcsolatban szerkesztői felelőssége van, maga rendeli meg, vásárolja őket, mindenesetre dönt a tartalmak közzététele felől,92 a social media viszont csak platformot biztosít a kommunikációnak, a tartalommal kapcsolatban előzetes döntést általában nem hoz (hozhat, ha előzetes szűrést alkalmaz, de az a tartalmak egy adott körére terjed csak ki).

A platformok térnyerésével, csaknem egy évtizeddel az irányelv előző módosításának lezárulta után, világossá vált, hogy a médiaszabályozás ilyen szűk értelmezése nem tartható fenn tovább. Az AVMS irányelv módosítására irányuló, 2016 májusában közzétett javaslat ennek megfelelően bevezette a videómegosztóplatform-szolgáltatás, valamint a videómegosztóplatform-szolgáltató fogalmát.93 A 2018 novemberében végül elfogadott módosítás alapján e szolgáltatással bővült az irányelv tárgyi hatálya:

„»[V]ideómegosztóplatform-szolgáltatás«: az Európai Unió működéséről szóló szerződés 56. és 57. cikkében meghatározott olyan szolgáltatás, amelynek, vagy amely egy elkülöníthető részének vagy egy alapvető funkciójának elsődleges célja, hogy tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából a 2002/21/EK irányelv 2. cikkének a) pontja értelmében vett elektronikus hírközlő hálózatokon keresztül olyan műsorszámokat, illetve felhasználói videókat juttasson el a közönséghez, amelyekért a videómegosztó platform szolgáltatója nem tartozik szerkesztői felelősséggel, és amelyeket a videómegosztó platform szolgáltatója rendszerez például automatikus eszközökkel vagy algoritmusokkal, különösen megjelenítés, címkézés és sorba rendezés révén.” 94

Bár az eredeti javaslat szerint a social media platformok általában véve (az oldalra feltöltött audiovizuális tartalom szempontjából) nem tartoztak volna az irányelv hatálya alá, a jogalkotás folyamatában hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet kivonni őket a hatály alól, tisztán a valóban elsősorban videómegosztásra szolgáló portálokra fókuszálva (mint például a YouTube).95 Az irányelv módosított preambuluma erről így nyilatkozik:

„A videómegosztóplatform-szolgáltatók olyan audiovizuális tartalmakat szolgáltatnak, amelyeket a közönség és különösen a fiatalok egyre nagyobb számban tekintenek meg. Ugyanez igaz a közösségi médiaszolgáltatásokra is, amelyek az információmegosztás, a szórakoztatás és az oktatás fontos médiumává váltak, többek közt azáltal, hogy műsorszámokhoz és felhasználói videókhoz biztosítanak hozzáférést. A közösségi médiaszolgáltatásoknak a 2010/13/EU irányelv hatálya alá kell tartozniuk, mivel ugyanazért a közönségért és ugyanazon bevételekért versengenek, mint az audiovizuális médiaszolgáltatások. Ezen felül ezek a szolgáltatások jelentős hatással bírnak annak okán is, hogy megkönnyítik a felhasználók számára más felhasználók véleményének alakítását és befolyásolását. Ennél fogva a kiskorúaknak a káros tartalomtól és az összes polgárnak a gyűlöletre, az erőszakra és a terrorizmusra való uszítástól való védelme érdekében ezeknek a szolgáltatásoknak – amennyiben megfelelnek a videómegosztóplatform-szolgáltatás fogalommeghatározásának – a 2010/13/EU irányelv hatálya alá kell tartozniuk.”96

A videómegosztó platform kategóriája tehát magában foglalja a social medián keresztül közzétett audiovizuális tartalmakat is, dacára a megtévesztő megnevezésnek. Fontos, hogy a bevezetett új fogalom szerint e tartalmakért a szolgáltató nem rendelkezik szerkesztői felelősséggel, tevékenysége során csupán rendszerezi, megjeleníti, címkézi, sorba rendezi őket, de ezzel nem válik médiaszolgáltatóvá.

A módosított irányelv 28b. cikke szerint az Eker. irányelv 12–15. cikke (különösen a tárhelyszolgáltatókra vonatkozó előírások és a monitorozási kötelezettség előírásának megtiltása) továbbra is irányadók. A tagállamoknak emellett biztosítaniuk kell, hogy a joghatóságuk alá tartozó videómegosztóplatform-szolgáltatók meghozzák a megfelelő intézkedéseket az alábbiak érdekében:

– a kiskorúak védelme az olyan műsorszámoktól, felhasználói videóktól és audiovizuális kereskedelmi közleményektől, amelyek károsíthatják a fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésüket;

– a közönség védelme az olyan műsorszámoktól, felhasználói videóktól és audiovizuális kereskedelmi közleményektől, amelyek személyek csoportjával vagy egy csoport valamely tagjával szemben erőszakra vagy gyűlöletre uszítanak;

– a közönség védelme az olyan tartalmakat hordozó műsorszámoktól, felhasználói videóktól és audiovizuális kereskedelmi közleményektől, amelyek terjesztése az uniós jog szerint bűncselekménynek minősülő tevékenység, így például terrorista bűncselekmény elkövetésére való nyilvános uszítás az (EU) 2017/541 irányelv 5. cikkében foglaltak szerint, gyermekpornográfiával kapcsolatos bűncselekmény a 2011/93/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. cikkének 4. bekezdésében foglaltak szerint, vagy rasszizmussal és idegengyűlölettel kapcsolatos bűncselekmény a 2008/913/IB kerethatározat 1. cikkében foglaltak szerint;

– megfelelés az AVMS irányelv 9. cikk 1. bekezdésében foglalt követelményeknek (általános és gyermekvédelmi célú korlátozások a kereskedelmi közleményekre vonatkozóan) az általuk forgalmazott, értékesített, illetve szervezett audiovizuális kereskedelmi közlemények tekintetében.

Azt, hogy mi minősül „megfelelő intézkedésnek”, az adott tartalom jellege, az általa potenciálisan okozott ártalom, a védendő személyek kategóriájának jellemzői, valamint a veszélyeztetett jogok és jogos érdekek – többek között a videómegosztóplatform-szolgáltatók és a tartalmat létrehozó, feltöltő, továbbító felhasználók érdekei és a közérdek – fényében kell meghatározni.97

Az említett intézkedéseknek az irányelv szerint – többek között – az alábbiakra kell kiterjedniük:

– az említett követelmények rögzítése a videómegosztóplatform-szolgáltatások szerződési feltételeiben, valamint e követelmények alkalmazása;

– átlátható és felhasználóbarát mechanizmusok kialakítása és üzemeltetése, amelyek segítségével a videómegosztó platformok felhasználói bejelenthetik vagy megjelölhetik az érintett videómegosztóplatform-szolgáltató számára a kifogásolt jogsértő tartalmat;

– gyermekvédelmi célú életkor-ellenőrző rendszerek kialakítása és üzemeltetése a videómegosztó platformok felhasználói számára azon tartalmak esetében, amelyek visszavethetik a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését;

– szülői felügyeleti rendszerek biztosítása a gyermekekre káros tartalmak tekintetében;

– a felhasználók által könnyen kezelhető eszközök biztosítása a sérelmes tartalmak azonosítására;

– átlátható, könnyen kezelhető és hatékony eljárások kialakítása és alkalmazása a videómegosztóplatform-szolgáltatók és a felhasználók közötti viták kezelésére és rendezésére;

– a védelmi mechanizmusokkal kapcsolatos felvilágosítás, tájékoztatás, magyarázat nyújtása a szolgáltatók részéről;

– a médiatudatosságot célzó hatékony intézkedések és eszközök, valamint a felhasználók tájékoztatása ezekről az intézkedésekről és eszközökről.98

Az irányelv új szabályai terjengősnek és részletesnek tűnnek, valójában a nagy platformszolgáltatók többé-kevésbé már korábban is igyekeztek megfelelni a most kötelezővé tett elvárásoknak. A szabályozás eleve a tartalmak egy szűkebb körére (audiovizuális tartalmak) terjed ki, és csak néhány, tartalommal kapcsolatos kérdés (gyermekvédelem, gyűlöletbeszéd, terrorizmus támogatása, gyermekpornográfia, népirtások tagadása) tekintetében biztosít állami kontrollt a platformszolgáltatók működése felett. Az efféle tartalmakat a platformok jórészt saját szabályzataik alapján amúgy is tiltják, illetve értesülés után eltávolítják őket. Az is igaz persze, hogy nem minden, Európában egyébként tiltott tartalom ütközik e szabályzatokba. Fontos, hogy az irányelv tagállami átültetésétől kezdve a fellépés a platformszolgáltatók számára előírt kötelezettség, és nemcsak az Eker., hanem az AVMS irányelv alapján is. (A két szabályozás részben párhuzamos vonalon halad: általában véve a jogsértő tartalmakat az előbbi szerint el kell távolítani, az utóbbi pedig meghatároz egyes jogsértő tartalmakat, és részletszabályokat is előír a követendő eljárás tekintetében.) Az új AVMS irányelv ezen kívül számos, a szabályok alkalmazhatóságát, illetve a megfelelő eljárás garanciáit megteremtő szabályt tartalmaz.

A 28a. cikk (2) bekezdése a joghatósági kérdéseket igyekszik rendezni, az uniós médiaszabályozásra általánosan irányadó letelepedési elvből kiindulva, de rögzítve, hogy:

„Amennyiben egy videómegosztóplatform-szolgáltató az 1. bekezdésben foglaltak szerint nem minősül egy adott tagállam területén letelepedettnek, ezen irányelv alkalmazásában mégis az adott tagállam területén letelepedettnek kell tekinteni, ha a videómegosztóplatform-szolgáltató a) anyavállalkozása vagy leányvállalkozása az adott tagállam területén telepedett le, vagy b) egy csoport része, és egy, ugyanahhoz a csoporthoz tartozó másik vállalkozás az adott tagállam területén telepedett le.”

Az, hogy a tagállamok milyen módon implementálják majd az új AVMS irányelv szabályait, és hogyan lehet majd megteremteni az állami rendelkezések közötti harmóniát a részletszabályok tekintetében, továbbá hogy miként lehet majd a nagy platformszolgáltatókat teljes együttműködésre bírni (ami a szabályozás által az államok számára előírt követelmény), a jövő kérdése.

Az Egyesült Államokban egyszerűbb a jogi helyzet: a CDA 230. szakasza a social media platformokat is védi az állami beavatkozással szemben. Amennyiben a platformok csak a kereteket biztosítják a tartalmak feltöltéséhez, még ha bátorítják is felhasználóikat a beszédre, és elrendezik az általuk feltöltött tartalmakat, nem lesznek felelősek az esetleges jogsértő jelleg miatt;99 amennyiben azonban már kontrollálják, generálják e tartalmakat, aktívan szerkesztik, módosítják, elveszítik immunitásukat.100 De e szabály alóli kivételek köre bővíthető, mint azt a 2018 áprilisában kihirdetett új törvény példája is mutatja, ami lehetővé teszi a szexuális célú emberkereskedelmet támogató weboldalakkal – így a tárhelyszolgáltatókkal – szembeni fellépést.101

3.3. Joghatósági kérdések

Változatos joghatósági szabályok alapján lehet fellépni a social media platformokon megjelenő jogsértő tartalommal szemben, és az eljárást kezdeményező fél kiválaszthatja a perlés megfelelő helyét.

Ami a felhasználók egymás közötti jogvitáira vonatkozik, az EU-n belül rágalmazási ügyekben a Brüsszel Ia. rendelet szerint kell megállapítani a joghatóságot; a felperes, ha ott kár érte, saját államának bírósága előtt is kezdeményezhet pert.102 A tagállamok ezen túlmenően rendelkezhetnek a harmadik (unión kívüli) országokban letelepedett felperesek és alperesek perindítási lehetőségeiről; az angol Defamation Act 2013 például szűkíteni kívánja e tekintetben a forum shopping jelenségét, és csak akkor teszi lehetővé a perlést, ha Anglia vagy Wales nyilvánvalóan a legmegfelelőbb hely a perindításra.103

Ami a platformokkal szembeni fellépést illeti, a jogsértő tartalmak eltávolítására vonatkozó kötelezettségüknek az Eker. irányelvben foglalt joghatósági szabályoknak megfelelően szerezhető érvény.104 Az irányelv a letelepedési elvet követi, vagyis letelepedettnek minősül az „olyan szolgáltató, amely állandó telephelyen, határozatlan ideig ténylegesen gazdasági tevékenységet végez”.105 A tagállamok „nem korlátozhatják a szabályozott területtel kapcsolatos okokból az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának szabadságát”.106 Ugyanakkor ettől a szabálytól eltérhetnek, ha ez:

– a közrend védelme (ideértve a bűncselekmények megelőzését, felderítését és üldözését, a kiskorúak védelmét, és a faji, nemi, vallási vagy nemzeti alapú gyűlöletre uszítást és az egyének emberi méltóságának megsértése elleni harcot);

– a közegészség védelme (például egyes, egészséget veszélyeztető terméket népszerűsítő reklámok elleni fellépés);

– a közbiztonság (például a terrorizmus elleni küzdelem) vagy

– a fogyasztók védelme (megtévesztő hirdetések)

érdekében szükséges.107

Az EU területén legalább telephellyel rendelkező platformszolgáltatók tehát az irányelv hatálya alá tartoznak, tárhelyszolgáltatónak minősülnek, így a feltételek megléte esetén eltávolítási kötelezettségük állhat fenn, ami a székhely vagy telephely szerinti állam bírósága előtt juttatható érvényre, de a tagállamok indokolt esetben és az irányelvben rögzített feltételek mellett maguk is korlátozhatják a platformok működését. Az EU-s jog nem terjed ki a harmadik országokban letelepedett szolgáltatókra, így velük szemben a fellépés feltételeit a tagállamok szabadon határozzák meg.

Az Eker. irányelven túl külön joghatósági szabályokat tartalmazhatnak egyes speciális tárgykörű normák. Így például az adatvédelem szabályainak megsértése esetén az adatvédelmi rendeletben foglaltak szerint kell megállapítani a joghatósággal bíró eljáró hatóságot,108 és a sérelmet szenvedett fél lakóhelye is megalapozhatja a joghatóságot.109 Fontos, hogy a platformszolgáltató nem vonhatja ki magát egyoldalúan meghatározott szerződési feltételei által a jog­hatóság alól.110 Hasonlóképpen, a fogyasztóvédelmi szabályok is széles lehetőséget biztosítanak a sérelmet szenvedett fogyasztóknak a számukra a lehető legkevésbé megterhelő jogérvényesítésre. A már említett Brüsszel Ia. rendelet a székhely, székhely hiányában pedig a fióktelep, képviselet, telephely alapján határozza meg a jogvita helyét, de azzal, hogy a fogyasztó nemcsak abban az államban, hanem a saját lakóhelye szerinti bíróságon is perelhet.111

A fogyasztó fogalma is lényeges kérdés e tekintetben, hiszen egy platformon regisztrált vagy profilt, fiókot üzemeltető gazdasági vállalkozás nem tartozik a rendelet hatálya alá. Az Európai Unió Bírósága a Schrems v. Facebook Ireland Ltd.-ügyben elemezte a fogyasztó mibenlétét,112 arra jutva, hogy egy Facebook-felhasználó akkor is annak minősül, ha nem kizárólag magántermészetű kommunikációt folytat, hanem könyveket ad ki, előadásokat tart, honlapokat üzemeltet, ezeket a platformon népszerűsíti, ott beszámol róluk – addig, ameddig nem minősül gazdasági szereplőnek, tehát tevékenységeit nem profitszerzés céljából végzi. Az ismert osztrák adatvédelmi aktivista, Max Schrems így joggal perelte a social media platformot az osztrák bíróságok előtt, a fogyasztói szerződésből eredő igényeit érvényesítve.113

A platformok megkísérelhetik általános szerződési feltételeikben előírni a szerződésből eredő jogvitákra alkalmazandó jogot. A Facebook például egy időben azt szerette volna elérni, hogy az esetleges perek csak az Egyesült Államok észak-kaliforniai bíróságán vagy a San Mateo megyében lévő állami bíróságon legyenek indíthatók, az alkalmazandó jog pedig Kalifornia állam joga legyen. Ez nyilvánvalóan megfosztotta volna az európai felhasználókat a jogérvényesítés tényleges lehetőségétől. A platform által meghatározott felhasználási feltételek ma már úgy rendelkeznek, hogy az uniós polgárok – ha fogyasztónak minősülnek – saját államuk bírósága előtt indíthatnak pert, az EU-ban székelő gazdasági szereplők pedig Írországban tehetik ezt meg.114 Azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ha valakire fogyasztóként utalnak, akkor azt a jogai korlátozására is használhatják, azt sugallva, hogy jogai csupán akkor állnak védelem alatt, ha ‘csak’ fogyasztónak minősül, nem pedig embernek, állampolgárnak stb. Csakhogy mindezek egyszerre vagyunk, és rendelkeznünk kellene az adott (fogyasztói, emberi, állampolgári) jogokkal, és élveznünk kellene a védelmüket.

A szerző egyetemi tanár, Nemzeti Közszolgálati Egyetem és Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Lábjegyzetek:

83 Jack Balkin: Free Speech in the Algorithmic Society: Big Data, Private Governance, and New School Speech Regulation. 51 University of California Davis Law Review (2018) 1179.

84 Uo., 1181.

85 Marvin Ammori: The „New” New York Times: Free Speech Lawyering In The Age Of Google And Twitter. 127 Harvard Law Review (2014) 2259., 2261–2263.

86 Az Európai Parlament és a Tanács 2000/31/EK irányelve (2000. június 8.) a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól (Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv, Eker. irányelv), 14–15. cikk

87 OGH, 6Ob116/17b, 2017. október 25-ei döntés

88 Jacob Rowbottom: To Rant, Vent and Converse: Protecting Low Level Digital Speech. 71(2) Cambridge Law Journal (2012) 355., 357–366.

89 Social media and criminal offences. House of Lords (2014), publications.parliament.uk/pa/ld201415/ldselect/ldcomuni/37/3702.htm

90 Uta Kohl: Islamophobia, ’gross Offensiveness’ and the internet. Information & Communication Technology Law (2017), www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/13600834.2017.1393936

91 Robert A. Kahn: Denial, Memory Bans and Social Media. Kézirat

92 AVMS irányelv (1. lj.) 1. cikk

93 Javaslat az Európai Parlament és a Tanács irányelve a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról szóló 2010/13/EU irányelvnek a változó piaci körülményekre tekintettel való módosításáról. COM/2016/0287 végleges – 2016/0151 (COD)(AVMS javaslat), eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:52016PC0287&from=HU

94 Új AVMS irányelv (1. lj.) 1. cikk (1) bek. aa) alpont (a jogszabályhely megjelölése a 2010-es AVMS irányelvhez képest történik, az azon való módosítást jelzi)

95 Duncan Robinson: Social networks face tougher EU oversight on video content. Financial Times, 2017. május 25., www.ft.com/content/d5746e06-3fd7-11e7-82b6-896b95f30f58

96 Új AVMS irányelv (1. lj.) (4) preambulumbekezdés

97 AVMS javaslat (93. lj.) 28b. cikk (3) bek.

98 Uo.

99 Claire Ballentine: Yelp Can’t Be Ordered to Remove Negative Posts, California Court Rules. The New York Times, 2018. július 3., www.nytimes.com/2018/07/03/technology/yelp-negative-reviews-court-ruling.html

100 Tom Jackman – Jonathan O’Connell: Backpage has always claimed it doesn’t control sex-related ads. New documents show otherwise. The Washington Post, 2017. július 11., www.washingtonpost.com/local/public-safety/backpage-has-always-claimed-it-doesnt-control-sex-related-ads-new-documents-show-otherwise/2017/07/10/b3158ef6-553c-11e7-b38e-35fd8e0c288f_story.html?utm_term=.d2d3064b22c8

101 Allow States and Victims to Fight Online Sex Trafficking Act of 2017 (FOSTA). L. Trump signs ’FOSTA’ bill targeting online sex trafficing, enables states and victims to pursue websites. The Washington Post, 2018. április 11., www.washingtonpost.com/news/true-crime/wp/2018/04/11/trump-signs-fosta-bill-targeting-online-sex-trafficking-enables-states-and-victims-to-pursue-websites/?noredirect=on&utm_term=.faccd8cf7174

102 Az Európai Parlament és a Tanács 1215/2012/EU rendelete (2012. december 12.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról

103 Defamation Act 2013, 9. szakasz. L. Alex Mills: The law applicable to cross-border defamation on social media: whose law governs free speech in ‘Facebookistan’? 7(1) Journal of Media Law (2015) 1.

104 Anupam Chander: Facebookistan. 90 North Carolina Law Review (2012) 1807., 1836–1837.

105 Eker. irányelv (86. lj.) 2. cikk c) pont

106 Uo., 3. cikk (2) bek.

107 Uo., 3. cikk (4) bek. a) pont

108 Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679. rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (GDPR) 55–56. cikk. Már a korábbi adatvédelmi irányelv is biztosított erre lehetőséget, l. pl. a CG v. Facebook Ireland Ltd.-ügyet (Court of Appeal in Northern Ireland, MOR10142, 21/12/2016) az északír bíróságok előtt

109 GDPR (108. lj.) 56. cikk (2) bek. L. még Facebook in Breach of German Data Protection Law. Verbraucher­zentrale Bunderverband, 2018. február 14., www.vzbv.de/sites/default/files/downloads/2018/02/14/18-02-12_vzbv_pm_facebook-urteil_en.pdf; és Facebook loses Belgian privacy case, faces fine of up to $125 million. ­Reuters, 2016. február 16., www.reuters.com/article/us-facebook-belgium/facebook-loses-belgian-privacy-case-faces-fine-of-up-to-125-million-idUSKCN1G01LG

110 L. pl. a kanadai döntést: Douez v. Facebook, Inc. 2017 SCC 33, scc-csc.lexum.com/scc-csc/scc-csc/en/item/16700/index.do

111 Brüsszel Ia. rendelet, 17. cikk (2) bek., 18. cikk (1) bek.

112 C-498/16 sz. Maximilian Schrems kontra Facebook Ireland Limited-ügyben 2018. január 25-én hozott ítélet

113 Az ügy még a Brüsszel Ia. rendelet hatálybalépését megelőzően, a korábbi szabályozás [Tanács 44/2001/EK rendelete (2000. december 22.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról] alapján indult, amely azonban a fogyasztói jogvitákra vonatkozó joghatóság tekintetében a későbbi rendeletben szereplőkkel azonos rendelkezéseket tartalmazott

114 www.facebook.com/legal/terms, 4.4. pont

---