Tartási szerződés mint az ördög üzlete

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alábbiakban az ingatlanszerzés könnyebb útjait firtatjuk, azt: mennyiben elvárás a tisztesség és hol húzódik a teljesítési minimum? Előrebocsátandó, hogy tartási szerződést kötni tisztességesen is lehet. A jogintézmény léte azonban jelentősen elősegíti a csalást vagy legalábbis a társadalmilag nem elfogadott tisztességtelen vagyonszerzést. Egy utóbbi eset elemzése jelen írás tárgya.

Az alábbi dolgozat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által meghirdetett 2015. évi cikkíró-pályázat keretében született és 20. helyezést ért el.

A helyszín egy közepes méretű község, ahol szinte mindenki mindenkit ismer, a polgármester az „öregasszonyt”, a már nyugdíjas korú lányát és a háziorvost. Az eset nem jogi háttere még, hogy a falu elöljárója nemigen kedvelte a leendő felperest, és való igaz, senki sem fekete vagy fehér, vannak hibái, nem is tanult, megmondta mindig „ami a szívén” volt, de végtelenül tisztességesen élt.

Egy napon, mikor már helyi szociális gondozói segítségre is szorult a már-már magatehetetlen asszony, a polgármester felkerekedik egy hevenyészett néhány pontos szerződéssel és meglátogatja. Kétséges, hogy mi történt, mi nem, kölcsönös szándéknak dokumentálható előzménye nem volt, de aláírás került a papírra, mely szerint a továbbiakban az Önkormányzat kötelezett a tartásra (a történet kezdete épp az 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 32. § hatálya előtti, mai korban szükséges volna egy ügyvédet is a helyszínre képzelni). Öt nappal később néhai kórházi felvételére került sor, 9 napra rá a krónikus osztályra került, majd újabb 4 nap múltán elhunyt.

Halálhír és szerződés léte szinte egyszerre érte leendő felperest, azzal, hogy neki már nincs dolga, temetésről az önkormányzat gondoskodik, ez is rögzítve van az iratban. A fájdalom és értetlenség béklyójából nehezen szabadul, a polgármester szava helyben a törvény, amit mond, tervez, az úgy lesz.

A temetés után mégis eléri a szóbeszéd, hogy igen kelendő áron eladó anyja háza, vevő is akad rá. Össze is szedi magát a hírre, még egyszer beszélni a falu vezetőjével, aki „jótétet, kegyet gyakorol”, bár nem szíveli, mégis kimondja, neki adja el a házat (ténylegesen a községi önkormányzat), maradjon családban, természetesen egy kis „mellékessel”, csak félmillió forint rá, amit a másik érdeklődőtől ugyanúgy megkaphat. Az alacsony, két és félmilliós vételár, bár nehéz értékesíteni helyben, előrevetíti az ügylet pár nap alatti gyors bonyolódását, egy családi házért, ezzel a kis többlettel együtt is csak a félárat karistolja, de legalább nem kell senkinek sokat bajlódni, nem beszélnek hosszan róla, hamarabb el is felejtődik a történet.

Sajnos szokás szerint az asszonynak ami a szívén volt, az a száján, feldúltan elrohan a felvetésre, felkapja a vizet, még hogy a saját örökségéért fizessen, ráadásul kenőpénzzel épp annak, aki meglopta? Pedig utólag, tizenöt év peres és nem peres igényérvényesítési kísérletei, az igazságszolgáltatás végtelen útvesztőit megjárva sokat gondolkodik, hogy talán el kellett volna fogadnia az ajánlatot. Mindenki jól járt volna, csak az igazságérzete szenved csorbát, amit így sem tudott kiköszörülni, hiába harcolt. Mára ő is megöregedett, sok év fáradtsága, bosszúsága, kiadása után előbbre nem jutott.

Ügyvédet távolabbról kellett találni, az önkormányzat ellen a közelből nem került ki „végleges” vállalkozó. De ezen a ponton mellőzve a személyi összefonódásokról szóló szóbeszédeket, feltételezve, hogy ügyvéd, bíró, elmeorvos elfogulatlan volt, a tényállás feltérképezése után született ítélet nem hozott igazságot.

Ha csak egy napon át is teljesített az életjáradéki szerződés szerint kötelezett, az ügylet szerencseszerződés jellegére tekintettel az nem támadható

Az orvosszakértő szerint a szerződés második oldalának aláírásakor néhai ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan nagymértékben csökkent volt, belátási képessége teljes hiányát azonban a korábbiakban eljáró bíróság nem állapította meg, csupán korlátozott cselekvőképességét, ahogy szintén nem bizonyosodott be, hogy néhai rákbetegsége ismert lett volna, így a szerződés jó erkölcsbe ütközését sem ütközött. A kézbesítés a bíróság, ügyvéd, és ügyfél között valahol furcsa mód megtorpant, elakadt néhány hónapig, így fellebbezésre nem került sor.

Felperes továbbra is kereste ettől még az igazát, vidékies tempóban, évente felutazott valamelyik hatósághoz panasszal vagy csak otthon őrlődött, de ügyészségtől ombudsmanig, kompetencia hiányában mindenütt elhárították. Az új időkben mediátori egyeztetési kísérlet is folyt, a másik fél azonban nem kívánt érdemben a probléma tárgyalópartnere lenni.

Második nekifutásra sikerült találni még új jogcímeket, permegszüntető végzést elkerülve érdemi tárgyalásig jutva, figyelemmel a Ptk. 234. § (1) bekezdésére, miszerint „A semmis szerződés érvénytelenségére − ha a törvény kivételt nem tesz − bárki határidő nélkül hivatkozhat”.

A korábbi polgári peres eljárásban a bíróság az ügyet a kereseti kérelem alapján kizárólag két vonatkozásban − néhai belátási képessége hiánya és a vonatkozó szerződés jó erkölcsbe ütközése, mint érvénytelenségi jogcímek − vizsgálta, második nekifutásban azonban bár „a személyi kör azonos és a tárgyi kör része is a vonatkozó szerződés, de az érvényesíteni kívánt jogcímek különböznek a korábbiaktól”, azokra már nem alapítja felperes kérelmét, „csupán elsődlegesen a Ptk. 200. § (2) bekezdése, jogszabályba ütközés, Ptk. 202. §-ára, feltűnően aránytalan előny, másodlagosan a Ptk. 312. § (1) ill. (3) bekezdésére valamint a Ptk. 313. §-ára, lehetetlenné válásra, míg vagylagosan írásba foglalás hiányára a Ptk. 217. § (1) bekezdése alapján, ill. a Ptk. 205. § (1) bekezdésére, nem létező szerződésre hivatkozva” (keresetlevél).

A peres eljárások részletezését, fordulatait terjedelmi okokból mellőzve a második elsőfokú ítélet iránymutatásai alapján elemzem csupán a jogesetet, miután adott ügyben a bíró szava dönt, hiába az esetleges ellentétes jogi álláspont.

Visszatérve az első peres eljáráshoz, ismét aláhúzva annak lényegét, a bíróság nem tudta megállapítani felperesi jogelőd szerződés aláíráskori cselekvőképtelen állapotát, miután az szakértői vélemény annak csupán korlátozott voltát állapította meg. Úgyszintén nem fogott helyt a felhozott másik semmisségi ok, mivel az ítélet megállapítása szerint „a bírói gyakorlat szerint nem állapítható meg a jó erkölcsbe ütközés, ha a tartásra kötelezett nem tudott teljes bizonyossággal és teljes megalapozottsággal a tartásra jogosult rövidesen várható haláláról” (ítélet az első bírósági eljárásban), mely utóbbit szintén nem sikerült bizonyítani.

Az − egyébként tíz évvel későbbi − második peres eljárás során előbbi szempontokat a bíróság ítélt dolog okán nem vizsgálhatta (1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról, 229. § (1)). Az alaki hiányosságokat nem érintve, mely nem volt bizonyítható, rögtön az alábbi két szempontra térnék.

Polgári Jog: havonta megjelenő online folyóirat
Az új folyóirat célja, hogy tudományos igénnyel, de a gyakorlat számára is hasznosítható módon, a gyakorlatban felmerülő problémákra fókuszálva mutassa be a Polgári Törvénykönyvet. Főszerkesztő: dr. Vékás Lajos További részletek, megjelenés >>

Az uzsora, mint jogszabályba ütközés miatti semmisség (2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről, 6:95. §, 6:97) két feltétele, a másik fél kihasználása és a feltűnően aránytalan előny közül utóbbit a bíróság elvetette mivel az nem vizsgálható tartási szerződés esetén, mert „jellegénél fogva nem állapítható meg, hogy a szerződéskötéskor mi volt a szolgáltatás és ellenszolgáltatás aránya” és idézi a BDT 2009.2002. sz. eseti döntést. Álláspontom szerint ez vitatható. Figyelembe véve a tudomány mai állását és leszámítva azt, hogy egy ránézésre magatehetetlen agg beteg felgyógyulhat, és akár még évtizedekig elélhet, az emberi életnek mégis van egy maximuma; relatív maximumnak volna vehető a magyarországi aktuálisan legidősebb személy kora mely adatból a jogesetbeli életkort levonva a kapott érték arányosítására volna lehetőség a szolgáltatással − netán azon részével, amely nem fedi az Önkormányzat szociális feladat- és hatásköreit −, és a jogosult részéről juttatott előnnyel.

A lehetetlenülés elvetése körében a Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 20.546/1994. sz. eseti döntésének párhuzamba állítása szintén vitatható, miszerint a kórházi elhelyezés utáni esetleges élelemfeljavítás, kapcsolattartás, ruházkodásról gondoskodás stb. is megalapozza a teljesítést, mert adott esetben a szerződés célja más volt, de ennek részletes kifejtése túlmutatna ezen rövid tanulmány keretein.

Végkövetkeztetésképp csak a lényeg felvillantására szorítkoznék, ha csak egy napon át is teljesített az életjáradéki szerződés szerint kötelezett, az ügylet szerencseszerződés jellegére tekintettel az nem támadható. Más kérdés, hogy adott esetben egy napon át sem volt teljesítés azon periódusban, míg a jogosult annak bármilyen hasznát érzékelhette volna, de a bírói álláspont más volt a lehetetlenülésről, úgyszintén az aránytalanság vizsgálhatóságáról.

Mi vezet hát előbbre: küzdeni az igazságért, vagy tudva, hogy a törvények sem feltétlenül igazságosak, avagy épp a bizonyítottság lehet erőtlen, előnyösebb beletörődni a világ igazságtalanságtól és korrupciótól nem mentes voltába? Élnek olyanok, akiknek nem megy.

A tanulmány szerzője dr. Bognár Csaba

---