Tíz éve hatályos a Ptk. – Szemelvények a Polgári Jog Online folyóiratból (13. rész) – A tapadókár és a következménykár
Sorozatunk tizenharmadik részében Boronkay Miklós írását ajánljuk figyelmükbe, amely a Polgári Jog Online szakfolyóirat 2022. évi 3-4. számában jelent meg.
Tíz évvel ezelőtt, 2014. március 15-én lépett hatályba a 2013-ban elfogadott polgári törvénykönyv. Ebből az alkalomból közlünk szemelvényeket a 2016-ban útjára indított Polgári Jog Online szakfolyóiratból, amelynek középpontjában olyan kérdések állnak, amelyeket az újrakodifikált kódex előkészítésének folyamata vetett fel, és amelyek esetleg máig nem kerültek nyugvópontra, vagy a törvény alkalmazási gyakorlata hozott felszínre. Sorozatunk tizenharmadik részében Boronkay Miklós írását ajánljuk figyelmükbe, amely a Polgári Jog Online szakfolyóirat 2022. évi 3-4. számában jelent meg.
Már elérhető a Ptk. 10. évfordulójára összeállított Polgári Jog Modul, mely nagykommentárokkal, magyarázatokkal, szakkönyvekkel és szakcikkekkel, továbbá iratmintákkal és társasági jogi navigátorokkal nyújt segítséget a mindennapi munkához.
Boronkay Miklós: Tapadókár – következménykár
Alkalmazott jogszabályhelyek: Ptk. 6:141. §, 6:143. §, 6:147. §, 6:174. § (2) bekezdés, 1959-es Ptk. 310. §, 581. § (1)-(2)
A jelen tanulmány a tapadókár és a következménykár fogalmait elemzi. A fogalompár eredetileg a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) bírói gyakorlatában alakult ki és a hibás teljesítésre alapított kárigények kapcsán volt jelentősége. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) immáron törvényi szinten is tartalmazza a tapadókár fogalmát, és három különböző helyen is speciális szabályt alkot az ilyen károkra (6:143. §, 6:147. §, 6:174. §). A tanulmány ezt a három törvényi szabályt elemzi, és azok célja alapján tesz javaslatot arra, hogy melyik szabály a károk pontosan milyen körére alkalmazható. A végkövetkeztetés szerint a tapadókár általános fogalma a három eltérő szabály alkalmazása során differenciáltan, a károk némileg eltérő körét lefedve értelmezendő.
1. Problémafelvetés
[1] A „tapadókárok” és „következménykárok” fogalmát az 1959-es Ptk. bírói gyakorlat a hibás teljesítésre alapított kártérítési követelések kapcsán dolgozta ki.
[1] A Ptk. a „tapadókár” („szolgáltatás tárgyában bekövetkezett kár”) fogalmát a szerződések általános szabályai között három rendelkezésében is szerepelteti. Az első ilyen norma a 6:143. § (1) bekezdése, amely szerint a tapadókárok mentesek a (2) bekezdésben foglalt előreláthatósági klauzula alól. A második szabály a 6:147. § (1) bekezdése, amely alapján ingyenes szerződések esetén a tapadókárokat csak a kötelezett szándékos szerződésszegése, valamint tájékoztatási kötelezettsége megszegése esetén kell megtéríteni. Végül a harmadik ilyen norma a 6:174. § (2) bekezdése, amely a hibás teljesítésre alapított tapadókárigény érvényesítésének feltételeit és határidejét az ún. „második lépcsős” kellékszavatossági jogokkal összhangban rendezi.
[2] Már e rövid áttekintésből is látszik, hogy a tapadókár három törvényi szabálya eltérő tényállásokra vonatkozik és eltérő célokat szolgál. Nem meglepő tehát, hogy a jogirodalomban a mai napig vitatott, hogy pontosan mit is jelent ez a kifejezés, mely károkat öleli fel. Különösen vitatott, hogy a fedezeti szerződésből eredő kár (Ptk. 6:141. §) tapadókárnak minősül-e és ekként mentesül-e az előreláthatóság vizsgálata alól.
[3] Az alábbiakban a tapadókár fogalmát mindhárom törvényi rendelkezés kapcsán, az adott norma céljára tekintettel vizsgáljuk meg és kísérletet teszünk egy olyan jogértelmezésre, amely a jogalkotó által elérni kívánt célnak a legjobban megfelel.
2. Az 1959-es Ptk. és bírói gyakorlata
2.1 Hibás teljesítéssel kapcsolatos bírói gyakorlat
[4] A tapadókár fogalma az 1959-es Ptk. bírói gyakorlatában jelent meg, ezért a mai napig a legtöbb olyan ítélet, amely tapadókárról ír, az 1959-es Ptk. hibás teljesítési szabályain alapul.
[2] A Kúria megfogalmazásában tapadókár
„a kötelezettnek az abban megnyilvánuló vagyoni érdeksérelme, hogy nem megfelelő minőségű, hibás, a törvényes vagy szerződéses kellékekkel nem rendelkező szolgáltatásban részesült”.[3] A tapadókárok tehát a
„teljesítési érdek sérelmét jelentő” károk.
[4] A bírói gyakorlat elsősorban a kijavítási költség megtérítése iránti kártérítési igényeket, valamint a hibás szolgáltatás értékcsökkenésének megtérítésére irányuló követeléseket minősítette tapadókár iránti igényeknek.
[5]
[5] Mivel a tapadókárok tartalmilag megfelelnek az ún. második lépcsős kellékszavatossági igényeknek (kijavítási költség megtérítése, ellenszolgáltatás leszállítása), az 1959-es Ptk. alapján ugyanaz az igény elvileg mind kellékszavatossági, mind kártérítési jogalapon előterjeszthető volt. Az eltérő jogalapokhoz eltérő részletszabályok kapcsolódtak. Talán a leglényegesebb különbséget az eltérő elévülési idő, illetve igényérvényesítési feltételrendszer jelentette.
[6] Mind a jogalkotó, mind a jogalkalmazó kereste a választ arra a kérdésre, hogy mi legyen a két jogintézmény viszonya: indokolt-e lehetővé tenni, hogy a jogosult a kellékszavatossági határidők lejártát követően, vagy éppen a kellékszavatossági jogok sorrendjét figyelmen kívül hagyva tapadókár megtérítése útján érvényesítsen olyan igényt, amely tartalmilag azonos egy második lépcsős szavatossági joggal.
[7] A kérdésre az 1959-es Ptk. bő fél évszázados hatályban léte alatt mind a normaszöveg, mind a bírói gyakorlat változó válaszokat adott. Ezek ismertetése meghaladná a jelen tanulmány kereteit,
[8] ezért itt csak a „végeredmény”, tehát az 1959-es Ptk. utolsó szövegállapotához kapcsolódó jogalkalmazói gyakorlat rövid összefoglalására van lehetőség.
[6] Ami a tapadókárok érvényesíthetőségét illeti, a Kúria 1/2012. (VI. 21.) PK véleményének 14. pontja a következőképpen foglalt állást:
„A jogosult a(z) [1959-es] Ptk. 310. §-a alapján a hibás teljesítésből eredő mindenfajta kára megtérítését követelheti. Ennek megfelelően mind a teljesítési érdek sérelmét jelentő (tapadókárok), mind az egyéb kárai (következménykárok) megtérítésére igényt tarthat. A kártérítési igény érvényesítésére nem vonatkoznak az egyes szavatossági jogok érvényesítésének szabályai.”
[7] Az igényérvényesítési határidők kapcsán pedig az I. sz. Polgári Gazdasági Elvi Döntés III. pontja a következőket rögzíti:
„A hibás teljesítéssel okozott kár megtérítése iránti igény érvényesítésére nem vonatkoznak a szavatossági jogok érvényesítésére megszabott határidők. Az ilyen igényt az általános elévülési időn belül lehet érvényesíteni.” Egyfajta szűkítő értelmezés figyelhető meg azonban az elévülés kezdő időpontját illetően, a bírói gyakorlat szerint ugyanis
„[a] hibás teljesítéssel okozott, a szerződéses szolgáltatás hibájában álló ún. tapadókár a teljesítés időpontjában következik be, így az ilyen kár megtérítése iránti követelés is a teljesítéskor válik esedékessé.”[9]
2.2 Ajándékozási szerződés megszegésével okozott károk
[8] A Ptk. 6:147. §-ában foglalt tapadókárszabály előképe az 1959-es Ptk. 581. § (1) bekezdése, amely a következőképpen szólt:
„Az ajándékozó a megajándékozott tulajdonszerzésének, továbbá az ajándék tárgyának lényeges fogyatékosságáért vagy az ajándékozás során abban beálló kárért csak akkor felel, ha a megajándékozott bizonyítja, hogy az ajándékozó szándékosan vagy súlyosan gondatlanul járt el; a felelősség a kárért akkor is terheli az ajándékozót, ha a megajándékozottat nem tájékoztatja az ajándék olyan lényeges tulajdonságáról, amelyet a megajándékozott nem ismer.”
[9] Az 1959-es Ptk. idézett rendelkezése ugyan nem a Ptk. absztrakt tapadókár fogalmát használja („a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett kár”), de azzal érdemben azonos jelentésű megfogalmazást tartalmaz („az ajándékozás tárgyának lényeges fogyatékossága vagy az ajándékozás során abban beálló kár”). Az 1959-es Ptk. magyarázatai ezen szabály kapcsán olyan példákat hoznak, amelyekben az ajándékozásnak valamely dolog a tárgya. Így az 1959-es Ptk. 581. § (1) bekezdése szerinti kárnak tekintik a vízhatlannak ígért óra beázását és tönkremenetelét.
[10]
[10] Az 1959-es Ptk. 581. § (2) bekezdése a következménykárokat szabályozza, amikor kimondja, hogy az ajándékozó az általános szabályok szerint felelős azért a kárért, amelyet az ajándékozással kapcsolatosan a megajándékozott egyéb vagyonában okoz. Ezen norma indoka a következő:
„a juttatás ingyenes volta ugyanis nem menti fel a megajándékozót a legteljesebb gondosság alól abban a tekintetben, hogy a vagyongyarapítás ne vezessen a megajándékozott vagyonának csökkentésére.”[11] Erre a jogirodalom szintén dologtárgyú példákat hoz: az ajándékba adott állat a megajándékozott többi állatát megfertőzi, az ajándékul adott gépalkatrész az egész gépet tönkreteszi.
[12]
2.3 Általános tapadókár-fogalom hiánya
[11] Sem az 1959-es Ptk., sem annak magyarázatai nem nevesítik az 1959-es Ptk. 581. § (1) bekezdése szerinti károkat „tapadókárként”. A hibás teljesítésből és az ajándékozási szerződésből eredő kárigények együttes jogirodalmi tárgyalása sem jellemző. Az 1959-es Ptk. idején még nem volt használatos a tapadókár olyan általános fogalma, amely a hibás teljesítéses ügyeken túlmutatóan, más esetcsoportok vonatkozásában is irányadó lett volna. Ennek egyik lehetséges oka, hogy az ajándékozási szerződéssel kapcsolatos ügyek nagyon ritkák, az ajándékozó kártérítési felelősségét vizsgáló, közzétett felsőbírósági ítéletet pedig egyáltalán nem találni. A Ptk. harmadik, tapadókárral kapcsolatos rendelkezése, az előreláthatósági klauzulát tartalmazó 6:143. § pedig olyan újdonságot jelent, amelynek az 1959-es Ptk.-ban nincs közvetlen előzménye. Mindezek alapján a Ptk. tapadókár fogalma értelmezésekor csak korlátozottan lehet támaszkodni az 1959-es Ptk. bírói gyakorlatára.
3. A tapadókár fogalma – lehetséges megközelítések
3.1 A tapadókár mint dologkárosodás
[12] Miután a Ptk. bevezette a „szolgáltatás tárgyában bekövetkezett kár” fogalmát, a jogirodalomban széles körben elterjedt az értelmezés, amely szerint a tapadókár magának a szolgáltatás tárgyát képező dolognak a károsodását jelenti. Ezen álláspont szerint a tapadókár fogalma a dologszolgáltatásra irányuló szerződésekre van modellezve,
[13] mert a dolog minősülhet a szolgáltatás olyan tárgyának, amely károsodhat. A tapadókár tehát alapvetően
damnum emergens típusú kár.
[14] Ebből pedig logikusan következik, hogy tapadókár tevékenységre irányuló, tárgyiasult eredmény létrehozását nem eredményező
[15] szolgáltatás (pl. megbízás) esetén nem következhet be,
[16] de legalábbis bizonytalan, hogy ilyenkor miként alkalmazható a fogalom.
[17]
[13] Kérdés, hogy ezen megközelítés mellett pontosan mi minősül tapadókárnak. Az 1959-es Ptk. alapján született, de széles körben elfogadott meghatározás szerint a tapadókár esetében
„a jogosult kárát az jelenti, hogy maga a szolgáltatás hibás”, amivel szemben a következménykár esetében
„a hibás teljesítés az oka a további károsodásnak”.[18] Mivel a kár polgári jogi fogalma alapvetően a
damnum emergens – lucrum cessans fogalompárral írható le – kiegészülve a károsult költségeivel, amik tulajdonképpen az előbbi kategóriába sorolhatók – a teljesítés hibája
önmagában, minden további körülménytől és károsulti magatartástól függetlenül azt a kárt okozza a jogosultnak, hogy a teljesítés értéke a szerződésben vállalthoz képest kisebb.
[19] Ez egy klasszikus
damnum emergens típusú kárt jelent, amely ráadásul közvetlen is, mert a teljesítéskor nyomban bekövetkezik.
[14] A ténylegesen felmerült kijavítás költsége ehhez képest a hibás teljesítés olyan további következménye, amely a jogosult hibás teljesítése miatt, a javítás ellenértékének kifizetésével a jogosult pénzvagyonát csökkenti. Tisztán kárdogmatikai szempontból az ilyen jellegű kár egy fokkal távolabbi és közvetettebb következménye a szerződésszegésnek, mint a szolgáltatás tárgyának értékhiányában megnyilvánuló – a teljesítéskor, közvetlenül bekövetkező – károsodás. Mindenesetre ebben az esetben is
damnum emergens-ről van szó.
[15] Némileg eltérő a helyzet az el nem végzett kijavítás költségével, ez ugyanis ténylegesen fel nem merült jogosulti költekezést ellentételez. Mivel a jogosult nem köteles a kijavítási költséget ténylegesen kijavításra fordítani, ezen kártérítés jogi természetét illetően az értékcsökkenés megtérítéséhez hasonló, és egyfajta absztrakt kárszámítást jelent.
[16] Összefoglalva megállapítható, hogy a tapadókár olyan fogalma, amely a szolgáltatás tárgyának pusztán a szerződésszegés tényéből eredő károsodását jelenti, valójában, tisztán kárdogmatikai szempontból kizárólag a szolgáltatás értékhiányát, illetve esetleg – kiterjesztő értelmezéssel – a kijavítás költségét foglalhatja magában. Azok a szerzők, akik ezt az álláspontot foglalják el, a fedezeti szerződésből eredő kárt – saját megközelítésükkel teljesen konzisztens módon – nem is tekintik tapadókárnak, ez a kár ugyanis nem magában a szolgáltatás tárgyát képező dologban keletkezik.
[20]
3.2 A tapadókár mint a teljesítési érdek sérelmét jelentő kár
[17] A másik fő értelmezési lehetőséget az jelenti, ha az 1959-es Ptk. bírói gyakorlatában kialakult meghatározást vesszük alapul, és tapadókárnak a
„teljesítési érdek sérelmét jelentő” károkat minősítjük.
[21] A teljesítési érdekkel az ún. „oltalmi érdek” állítható szembe, amelynek sérelme következménykárt eredményez.
[22]
[18] A teljesítési érdek sérelme tágabb kategória, mint a szolgáltatás tárgyát képező dolognak a károsodása: a teljesítési érdek arra terjed ki, hogy a szerződésben vállalt kötelezetti szolgáltatás szerződésszerűen megvalósuljon és a jogosult vagyona a szolgáltatással gyarapodjon. Vékás megfogalmazásában:
„tapadókárok mindazok az indokolt kiadások, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a szerződésszegésnek a szolgáltatásban magában jelentkező következményei megszűnjenek, és a jogosult teljesítési érdekének sérelme kompenzálódjék”.[23] A tapadókár fogalmába ezért – ezen megközelítés szerint – mindazok a károk beleérthetők, amelyek megtérítésével a szolgáltatás-ellenszolgáltatás szerződéses értékegyensúlya, illetve értékaránya helyreáll. Nem annak van tehát döntő jelentősége, hogy a kár magában a szolgáltatás tárgyát képező dologban következik-e be, hanem annak, hogy a kártérítés a szerződés keretein belül marad-e és a szerződésszegést magát orvosolja, vagy annak a jogosult vagyonára tovább gyűrűző következményeit.
[19] Ezen megközelítés szerint a tapadókár felöleli a szerződésszegés következményeinek elhárításához szükséges indokolt költségeket, valamint a fedezeti szerződésből eredő kárt is. Sőt, mint látni fogjuk, bizonyos körülmények között akár ezen túlmenő károk is a tapadókárok körébe vonhatók. E felfogás alapján elvileg bármilyen szolgáltatás esetén elképzelhető tapadókár: bármilyen visszterhes szerződés esetén felmerülhet arra alapított kárigény, hogy maga a szolgáltatás értékcsökkent, vagy éppen arra, hogy a szerződés meghiúsulása esetén a jogosult kedvezőtlenebb feltételekkel fedezeti szerződést kötött, és ebből érte kár.
[20] A Ptk. tapadókárokkal kapcsolatos három szabályának értelmezése során ez utóbbi megközelítés tűnik a célravezetőbbnek. A tapadókár szűk – egyébként kárdogmatikai szempontból következetes – fogalma mellett a három szabály közül legalább kettő (Ptk. 6:143. § és 6:147. §) nem töltené be azt a funkciót, amelyet a jogalkotó azoknak szánt. Az alábbiakban ezért elsősorban a vonatkozó szabályok célja és funkciója alapján vizsgáljuk, hogy az adott, tapadókárokkal kapcsolatos norma hatálya alá pontosan milyen jellegű károk tartoznak. Az, hogy a jogalkotó elegáns kodifikációs megoldást választva azonos fogalmat használt három eltérő szabály megfogalmazásakor, nem jelenti és nem is jelentheti azt, hogy mechanikus és sablonos jogalkalmazás lenne kívánatos.
4. Tapadókárok és az előreláthatósági szabály (Ptk. 6:143. §)
4.1 A normaszöveg
[21] A Ptk. 6:143. §-a a szerződésszegéssel okozott károk mértéke kapcsán az alábbi rendelkezést tartalmazza:
„6:143. § [A kártérítés mértéke]
(1) Kártérítés címén meg kell téríteni a szolgáltatás tárgyában keletkezett kárt.
(2) A szerződésszegés következményeként a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkat és az elmaradt vagyoni előnyt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a jogosult bizonyítja, hogy a kár mint a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt.
(3) Szándékos szerződésszegés esetén a jogosult teljes kárát meg kell téríteni.”
4.2 A normacél
[22] A Ptk. törvényjavaslatának miniszteri indokolása (a továbbiakban: Indokolás) szerint az előreláthatósági szabállyal a jogalkotó célja a szerződésszegéssel okozott kár mértékének reális határok közé szorítása. Utal arra, hogy az előreláthatósági klauzula bevált, nemzetközi egyezményben (Bécsi Vételi Egyezmény) és modelltörvényekben is alkalmazott jogi eszköz a szerződésből eredő piaci és egyéb kockázatoknak a szerződő felek közötti igazságos megosztására. Az előreláthatóság a bírói gyakorlatban egyébként alkalmazott elveknél (adekvát kauzalitás, okozati lánc megszakadása stb.) jobban illik a szerződési jogi szemlélethez, a piaci megfontolásokhoz, az üzleti gondolkodásmódhoz.
[23] Témánk szempontjából kiemelt jelentősége van az Indokolásban foglalt azon megállapításnak, amely szerint az előreláthatósági szabály
„[ö]sztönzi a szerződő felet arra, hogy a szerződéskötéskor szükség szerint tájékoztassa partnerét egy esetleges szerződésszegés várható kárkövetkezményeiről, különösen a lucrum cessans és a lehetséges következménykárok nagyságáról. Ha ugyanis az általa előre látott, de a másik fél által nem ismert kockázatról nem ad tájékoztatást, a bekövetkező kárt neki kell viselnie. Az előreláthatósági korlát fő célja a szokatlan, előre nem látható, rendkívüli és ezért előre nem is kalkulálható károk kizárása. Az adott szerződés szokásos következményeit lényegesen meghaladó károk kockázatát rendszerint kizárólag a szerződő partner figyelemfelhívása alapján ismerheti meg a fél. És a károk kockázatának ismeretében hozható reális döntés a szerződés megkötéséről és annak feltételeiről: az ellenszolgáltatásról, az esetleges felelősségkorlátozásról, illetve biztosítási szerződés kötéséről stb.”
[24] Ezzel szorosan összefügg, hogy a
„kárkövetkezmények és kockázatok előreláthatósága szempontjából a szerződéskötés időpontja mérvadó. Ebben az időpontban tud ugyanis dönteni a szerződő fél a szerződéses kötelezettségvállalásról és annak részlet-feltételeiről. A szerződéskötés után nyert információk csak akkor befolyásolhatják a szerződésszegő fél felelősségét, ha a felek a szerződést is ennek megfelelően módosítják.”
[25] Az Indokolás arról is szól, hogy a tapadókárokra miért nem vonatkozik az előreláthatósági szabály:
„A szerződésszegés következtében ténylegesen felmerülő kárral, azaz a szerződésszegés következményeinek elhárításához szükséges indokolt költségeivel, a fedezeti vétel (vagy fedezeti eladás) kárkövetkezményeivel, hibás teljesítés esetén a szolgáltatás hibájában álló kárral stb. – mint lehetséges kárral – a szerződésszegő félnek mindig számolnia kell. Ebben a körben az előreláthatósági klauzula nem jut tehát szerephez.”
[26] Az Indokolásban foglaltakat – a jogszabályértelmezésben betöltött, az Alaptörvény 28. cikke által is elismert jelentőségükön túlmenően – azért volt szükséges ilyen részletesen ismertetni, mert az előreláthatósági szabály célját a jogirodalom is pontosan ugyanezekkel a jogpolitikai indokokkal magyarázza.
[24]
[27] A tapadókár Ptk. 6:143. §-a szerinti fogalmának cél szerinti értelmezésekor a fő kérdés az, hogy a jogalkotó milyen okból vonta ki az ilyen károkat az előreláthatóság vizsgálata alól. Az Indokolás alapján a válasz erre a következőképpen adható meg. A jogalkotó a szabályozás során a kötelezett számára rendelkezésre álló információnak és ezzel szoros összefüggésben a jogosult általi tájékoztatásnak tulajdonít jelentőséget. A következménykárok tekintetében információs aszimmetria állhat fenn, ugyanis a jogosult tudja, hogy a kötelezett szolgáltatását miként fogja hasznosítani. A kötelezett nem feltétlenül van tisztában azzal, hogy a jogosult számára egy esetleges szerződésszegés milyen jellegű és milyen nagyságrendű károkat okoz. Ezért választotta a jogalkotó azt a megoldást, hogy csak azokat a következménykárokat kell megtéríteni, amelyek a szerződéskötéskor a kötelezett számára előreláthatók. A jogosult eldöntheti, hogy ezen károk előrelátásához szükséges információt a szerződéskötést megelőzően feltárja-e a kötelezett részére: ha nem tárja fel, és a kötelezett emiatt nem számolhat az esetleges szerződése következményeivel, akkor az ilyen károk a jogosult terhén maradnak. Ha feltárja, akkor pedig a kötelezett eldöntheti, hogy a szerződést ilyen lehetséges kockázatok mellett is azonos feltételekkel megköti-e, avagy a kockázatokat másként kezelik (pl. biztosítással, felelősségkorlátozással, ellenszolgáltatás mértékének módosításával). A jogosulti információátadás központi jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a törvény az előreláthatóság tekintetében a bizonyítási terhet a jogosultra telepíti.
[28] A tapadókárok ezzel szemben közvetlenül a kötelezett szolgáltatásához kapcsolódnak és nem függenek olyan körülményektől, amelyeket csak a jogosult ismer. A kötelezett tisztában van azzal, hogy mit szolgáltat (mi a szolgáltatás tárgya), és tisztában van azzal is, hogy a szerződésszegés miként befolyásolja magát a szolgáltatást, illetve a szolgáltatás értékét. Az, hogy a hibás teljesítés esetén a szolgáltatás értéke kisebb lesz, mint szerződésszerű teljesítés esetén, nyilvánvalóan már szerződéskötéskor előrelátható. Miként az sem lehet előreláthatatlan, hogy a hiba kijavítása költségeket fog okozni a jogosult oldalán. Ezen károk
típusa, jellege tehát természetüknél fogva előrelátható már a szerződéskötéskor.
[29] Az Indokolás szerint az előreláthatóságnak azonban ki kell terjednie a kár
nagyságrendjére is. Tény, hogy a tapadókárok nagyságrendje szerződéskötéskor nem feltétlenül előrelátható, különösen ha hosszabb idő telik el a szerződéskötés és a teljesítés között. Így például előfordulhat, hogy egy sok évre kötött bérleti szerződés esetén a bérlemény kijavítási költségei váratlan piaci áremelkedések miatt a szerződéskötéskor előre nem látható összegűek lesznek. A jogalkotó azonban azáltal, hogy a tapadókárokat teljes egészében kivonta az előreláthatósági szabály alól, ezt a kockázatot a kötelezettre telepítette.
4.3 A tapadókár fogalma a normacél tükrében
[30] A Ptk. 6:143. § (1) bekezdése szerinti tapadókárok azok a károk, amelyek közvetlenül magát a szolgáltatás hibáját vagy elmaradását kompenzálják és nem függenek olyan körülményektől – pl. a jogosult tevékenységétől, egyéb vagyontárgyainak jellegétől, értékétől -, amelyekről csak a jogosult rendelkezik tudomással.
4.4 A Ptk. 6:143. § (1) bekezdése szerinti tapadókárok köre
4.4.1 Kijavítási költség, értékcsökkenés
[31] A Ptk. 6:143. § (1) bekezdése szerinti tapadókárok közé tartoznak a „klasszikus” – az 1959-es Ptk. hibás teljesítési bírói gyakorlatában kimunkált – tapadókárok, tehát a kijavítás költségei, valamint a szolgáltatás értékcsökkenéséből eredő károk.
4.4.2 Fedezeti szerződésből eredő károk
[32] A jogirodalomban éles vitákat szült, hogy a fedezeti szerződésből eredő kár vajon tapadókárnak minősül-e, és kiterjed-e rá a Ptk. 6:143. § (2) bekezdésében foglalt előreláthatósági szabály.
[25] Az Indokolás kifejezetten tapadókárként nevesíti az ilyen károkat, és ugyanezt az álláspontot képviseli a jogirodalom egy része (Csécsy,
[26] Vékás
[27]). Mások szerint a fedezeti szerződésből eredő károk nem tapadókárok, mert ilyenkor nem a szolgáltatás tárgya károsul, hanem az ellenszolgáltatás szenved csorbát (az eladó alacsonyabb vételárhoz jut, a vevő magasabb vételárat kényszerül fizetni). Ettől függetlenül a jogirodalom egy része szerint (Csöndes,
[28] Fuglinszky
[29]) ilyen esetben sem irányadó az előreláthatósági szabály, ennek okát pedig abban látják, hogy a törvény speciális szabályt tartalmaz a fedezeti szerződésre és kifejezetten feljogosítja a jogosultat arra, hogy az ebből eredő károk megtérítését követelje. Álláspontjuk szerint a Ptk. 6:141. §-ban szereplő azon utalásba, miszerint ilyen esetben is „a kártérítési szabályai szerint” lehet kártérítést követelni, az előreláthatósági szabály [6:143. § (2) bekezdés] nem értendő bele. Végül olyan álláspont is ismeretes, amely szerint a fedezeti szerződésből eredő kár nem tapadókár, és ekként irányadó rá az előreláthatósági szabály (Leszkoven
[30]).
[31]
[33] A fenti 3.1 pontban ismertetett kárdogmatikai szempontú megközelítésből az következne, hogy a fedezeti szerződésből eredő kár nem minősülne tapadókárnak. Ez az értelmezés azonban a norma céljának nem felel meg, a jogalkotó ennél tágabban kívánta meghatározni a tapadókár fogalmát, amit az Indokolás kifejezetten rögzít is, amikor a fedezeti szerződésből eredő károkat a tapadókárok között sorolja fel.
[32]
[34] Az előreláthatósági szabály célját és funkcióját alapul véve azt kell megállapítani, hogy a fedezeti szerződésből eredő károk esetén nem érvényesül azon jogpolitikai szempontok többsége, amelyekre tekintettel a jogalkotó az előreláthatósági szabályt bevezette. A fedezeti szerződésből eredő kár ugyanis független attól, hogy a jogosult a szolgáltatást mire használja, a jogosult vagyona, tevékenysége miként alakul. A fedezeti szerződésből eredő károk az eredeti szerződéshez fűződő „teljesítési érdek” keretein belül maradnak: magát a szolgáltatást, annak elmaradását pótolják.
[33] Vékás szavaival:
„[e]zek ugyan nem a szolgáltatásban magában keletkező károk, mint az ’igazi’ tapadókárok, de közvetlenül a jogosult teljesítési érdekének kielégítéséhez tartoznak”.[34]
[35] Fedezeti vétel a vevő (jogosult) által a fedezeti szerződés alapján harmadik személynek kifizetett vételártöbblet azt a célt szolgálja, hogy az eredeti szerződés szerinti dologhoz hozzájusson. Fedezeti eladás esetén pedig a kieső vételár miatti kártérítés a vevő (kötelezett) által megfizetni vállalt vételár fedezeti szerződésbeli vételárat meghaladó részét kompenzálja. Az ilyen típusú károk felmerülése általánosságban mindig előrelátható, nagyságrendje pedig nem a jogosult körülményeitől függ, ekként a szerződést megelőző tájékoztatással sem kezelhető. A fedezeti szerződésből eredő károk nagyságrendje a piaci viszonyok függvénye, ennek kockázatát pedig a fent kifejtettek szerint a jogalkotó tudatos döntéssel a kötelezettre telepítette.
[36] Összefoglalva tehát, a fedezeti szerződésből eredő károk cél szerinti jogértelmezés mellett azért tapadókárok, mert a jogosult teljesítési érdekének sérelmét valósítják meg, a szerződés keretein belül maradnak, a jogosult körülményeitől nem függenek és ezért a szerződéskötést megelőző jogosulti tájékoztatással sem kezelhetők, továbbá jellegüknél (típusuknál) fogva szerződéskötéskor a kötelezett számára előreláthatók.
4.4.3 Elmaradt vagyoni előny
[37] A Ptk. 6:143. § (2) bekezdése szerint a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkat és az elmaradt vagyoni előnyt az előreláthatóság keretei között kell megtéríteni. Kérdés azonban, hogy az „elmaradt vagyoni előny” e szabály szempontjából mit jelent. Adja magát az értelmezés, hogy itt a Ptk. 6:522. § (2) bekezdés
b) pontjában ismertetett kárelemről
(lucrum cessans) van szó. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Ptk. 6:143. § (2) bekezdése alkalmazásában minden elmaradt bevétel elmaradt vagyoni előnyt jelentene.
[38] Ha a szerződés a pénzfizetésre kötelezett fél szerződésszegése miatt hiúsul meg, a jogosult kára részben abból ered, hogy a kötelezett teljesítésétől elesik. Példaként említhető az az eset, amikor egy határozott idejű bérleti szerződés a bérlő szerződésszegése folytán idő előtt megszűnik, majd a bérbeadó a bérleményt kedvezőtlenebb bérleti díj mellett harmadik személy részére bérbe adja (fedezeti szerződés). Gyakori, hogy a fedezeti szerződésre nem azonnal kerül sor, tehát a bérlemény bizonyos ideig – a bérbeadó legnagyobb igyekezete ellenére is – üresen áll. Ilyen esetben a norma céljának az az értelmezés felel meg, miszerint az abból eredő kár, hogy a kötelezett az eredeti szerződés megszűnése és a fedezeti szerződés megkötése közötti időszakra nem fizet bérleti díjat, tapadókár.
[39] Ez a kár a jogosult teljesítési érdekében esik, a jogosult ugyanis a kötelezett szerződésszerű teljesítése esetén ezt a bérleti díjat megkapta volna. Maga a kötelezetti szolgáltatás marad el, amit a kártérítés kompenzál. A kártérítés tehát a szerződés keretein belül marad. Az a feltétel is teljesül, hogy itt a jogosult körülményeitől – vagyonától, tevékenységétől – független kárról van szó. Olyannyira, hogy a kötelezett számára a kár típusa – és bizonyos korlátok között a mértéke is – pontosan előrelátható: a kötelezett már szerződéskötéskor tisztában van azzal, hogy mi a saját pénzszolgáltatásának az összege, és ha a szerződést megszegi és az meghiúsul, akkor a kötelezett ettől az összegtől elesik. A szolgáltatás elmaradásában megnyilvánuló kár tehát, miközben kárdogmatikai szempontból
lucrum cessans típusú kár – hasonlóan a fedezeti eladásból eredő kárhoz -, a Ptk. 6:143. §-ának alkalmazásában tapadókár. Abszurd lenne azt állítani, hogy ha a kötelezett értékcsökkent szolgáltatást nyújt, az tapadókárnak minősül, viszont, ha a teljesítés részben elmarad (tehát a nyújtott szolgáltatás értéke nulla), akkor ez már következménykár volna.
[40] Egy konkrét, bérlői szerződésszegés miatt idő előtt megszűnt bérleti szerződéssel kapcsolatos ügyben a Kúria a fentiekkel összhangban mondta ki a következőket:
„A felperes [bérlő]
számára a szerződés megkötésének időpontjában látható volt, hogy a szerződés jogellenes felmondása esetén az alperes [bérbeadó]
elesik a bérleti díjtól, amelyre a szerződésben meghatározott idő elteltéig számíthatott.”[35]
[41] A Ptk. 6:143. § (2) bekezdése ezért akként értelmezendő, hogy
„elmaradt vagyoni előny”-nek a kötelezetti szolgáltatás felhasználásából, értékesítéséből származó haszon minősül. Az ilyen károkra igaz, hogy a jogosult körülményeitől (tevékenységétől) függenek, a kötelezett számára nem feltétlenül előreláthatók és a szerződéskötést megelőző tájékoztatással ezek a szerződésben kezelhetők. A kötelezetti szolgáltatás elmaradásában megnyilvánuló kár ezzel szemben tapadókár.
5. Tapadókárok ingyenes szolgáltatás esetén (Ptk. 6:147. §)
5.1 A normaszöveg
[42] A Ptk. 6:147. §-a az ingyenes szerződések megszegésével okozott károk megtérítését a következőképpen szabályozza:
„6:147. § [Kártérítési felelősség ingyenes szerződéseknél]
(1) Aki szolgáltatás teljesítését ingyenesen vállalja, a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett kárért akkor felel, ha a jogosult bizonyítja, hogy a kötelezett a kárt szándékos szerződésszegéssel okozta, vagy elmulasztotta a tájékoztatást a szolgáltatás olyan lényeges tulajdonságáról, amelyet a jogosult nem ismert.
(2) Aki szolgáltatás teljesítését ingyenesen vállalja, köteles a jogosult vagyonában a szolgáltatással okozott kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható.”
5.2 A normacél
[43] Az Indokolás szerint a Ptk. érdemben és általánosított formában az 1959-es Ptk.-nak az ajándékozási szerződésre adott szabályát tartja fenn, immáron a szerződések általános szabályai között. A speciális felelősségi szabály azon alapul, hogy az ingyenesség ténye a felelősség enyhítését indokolja.
[36] Az Indokolás szerint az ingyenadós sem mentesül teljesen a kárfelelősség alól, ugyanis
„még az ingyenesség sem jogosítja fel azonban a kötelezettet arra, hogy szándékos magatartásával vagy a szolgáltatással kapcsolatos lényeges információ visszatartásával kárt okozzon a szolgáltatás tárgyában. A Javaslat az így okozott károkért felelőssé teszi az ingyenes szolgáltatás kötelezettjét.”
[44] Ehhez Vékás hozzáteszi: ingyenes szerződéseknél hiányzik a felek közötti alku, amely visszterhes szerződések megszegése esetén a beárazott kockázatnak a kötelezettre való terhelését indokolja.
[37]
[45] Míg visszterhes szerződések esetén a tapadókárért való felelősség szigorúbb – mentes az előreláthatóság vizsgálata alól -, addig ingyenes szerződések esetén enyhébb – csak szándékosság vagy tájékoztatás elmaradása esetén áll fenn.
[46] A következménykárokkal kapcsolatos szabály pedig a jogirodalom szerint azon alapul, hogy e károk tekintetében a szerződés ingyenességének már nincs döntő jelentősége.
[38] Az ingyenes szerződés alapján a kimentés e körben azonos az általános deliktuális felelősségi alakzat szerinti kimentéssel. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az ingyenesen nyújtott szolgáltatás sem ad jogot a kötelezett részére, hogy az általa felróhatóan okozott károk megtérítése alól mentesüljön.
[47] A szabályozás jogpolitikai indoka tehát a következőképpen foglalható össze: mivel a kötelezett ingyenesen szolgáltat, a felelőssége enyhébb azokért a károkért, amelyek abból erednek, hogy a szolgáltatás elmarad, hibás vagy értékcsökkent. Ezzel szemben a szolgáltatás tárgyán túlmutató károkért a deliktuális felelősséghez hasonlóan felel.
5.3 A tapadókár fogalma a normacél tükrében
[48] A fentiek alapján a Ptk. 6:147. § (1) bekezdése szerinti tapadókárok azok a károk, amelyek abban állnak, hogy kötelezett ingyenes szolgáltatása, mint vagyoni előny elmarad, avagy nem a szerződés szerinti minőségben, értékben valósul meg. Ezen károk tekintetében áll fenn az a jogpolitikai indok, hogy az ingyenességre tekintettel a felelősség enyhébb. A jogosult teljesítési érdeke ugyanis arra irányul, hogy az ingyenes szolgáltatás szerződésszerűen megvalósuljon és gyarapítsa a jogosult vagyonát.
[49] Másként fogalmazva: az abból eredő kár, hogy a jogosult az ingyenes szolgáltatással nem, vagy nem a szerződés szerinti mértékben gyarapodik, tapadókár. Azok a károk, amelyek abból erednek, hogy a kötelezett rosszabb helyzetbe kerül, mintha az ingyenes szolgáltatásnyújtásra sor sem kerül, következménykárok. Ez utóbbi károknál valóban nincs már annak jelentősége, hogy a kötelezett ingyenes szerződéssel összefüggésben okozta azokat. Ilyen esetben az oltalmi érdek sérül: nem (csak) a szolgáltatás által célzott vagyoni előny marad el, hanem a kötelezett szerződésszegése ezen túlmutatóan is negatívan befolyásolja a jogosult vagyoni helyzetét.
[50] Az 1959-es Ptk. miniszteri indokolása is utal arra, hogy az ajándékozás tárgyában beálló károk esetén a megajándékozott
„vagyona végeredményben az ajándékozás előtti állapothoz viszonyítva nem csökken, és ezért károsult mivolta sem olyan jellegű, mint más károsultaké”.[39]
5.4 A Ptk. 6:147. § (1) bekezdése szerinti tapadókárok köre
5.4.1 Kijavítási költség, értékcsökkenés
[51] A Ptk. 6:147. § (1) bekezdése alkalmazása során tapadókárnak elsősorban a kijavítási költség és a szolgáltatott dolog értékcsökkenéséből eredő kár minősül. Ezek ugyanis az ingyenesen nyújtott szolgáltatás hibájának reparálását célozzák.
5.4.2 Fedezeti szerződésből eredő kár
[52] A fedezeti szerződésből eredő károk tapadókárok, ugyanis az ingyenesen ígért vagyoni előny pótlását célozzák. A jogosult azért köti a fedezeti szerződést, hogy ellenérték fejében hozzájusson ahhoz a szolgáltatáshoz, amelyet a kötelezett ingyenesen ígért. Az ebből eredő kár tehát a jogosultnak a teljesítési érdeke körében merül fel.
5.4.3 Elmaradt vagyoni előny
[53] A normacél, valamint a teljesítési és oltalmi érdek elhatárolása alapján különbséget lehet tenni az elmaradt haszon eltérő esetei között. Az olyan haszon, amelyre szerződéskötés hiányában egyébként sem tett volna szert, az ingyenesen juttatott vagyon sorsát osztja. Erre lehet példa, ha az ajándékba adott lakás valamilyen hiba folytán lakhatásra alkalmatlan, és ezért a megajándékozott elesik a lakás bérbeadásából eredő jövedelemtől. Indokolt az ilyen jellegű kárt tapadókárnak tekinteni, ugyanis ebben az esetben a jogosult nem kerül rosszabb helyzetbe, mintha az ingyenes szolgáltatásra sor sem kerül, de nem is javult a vagyoni helyzete olyan mértékben, mintha a kötelezett szerződésszerűen teljesít. Jól látható, hogy ilyen körülmények között nem állnak fenn azok a jogpolitikai szempontok, amelyekre tekintettel a jogalkotó a következménykárokért való felelősséget a deliktuális felelősséghez igazítva – a tapadókároknál szigorúbban – szabályozta. Valójában az itt említett esetbeli bérleti díj is az ingyenesen juttatott vagyoni előny része, amely a szerződés teljesítését követően, közvetve és később jelentkezik. Az annak elmaradásából eredő kár a teljesítési érdekhez – nem pedig az oltalmi érdekhez – kapcsolódik, mert nem a jogosult (megajándékozott) egyéb vagyona sérül, hanem az ajándékozás nem vezet a remélt vagyongyarapodáshoz.
[54] Más a megítélése azonban az elmaradt vagyoni előnynek, ha arra a jogosult az ingyenes juttatástól függetlenül is szert tett volna, például azért, mert az ingyenes szerződésben ígért szolgáltatást máshonnan mindenképpen beszerezte volna (akár ellenérték fejében is). Erre lehet példa, ha egy taxisofőr az ajándékba kapott, hibásnak bizonyult gépjárművet időlegesen nem tudja munkavégzésre használni. Ha az a helyzet, hogy a jogosult ajándékozás hiányában is beszerzett volna valamilyen gépjárművet, akkor a gépjármű hasznosításából eredő jövedelem nem az ajándékozás közvetlen következménye: erre a jövedelemre a jogosult egyébként is szert tett volna, csak éppen nem az ajándék tárgyának, hanem egy máshonnan beszerzendő gépjárműnek a hasznosításával. A kötelezett szerződésszegése tehát rosszabb helyzetbe hozta a jogosultat, mint amiben ingyenes szolgáltatás nélkül lett volna. Ebben az esetben teljesülnek azok a jogpolitikai szempontok, amelyek a következménykárokért való szigorúbb felelősséget indokolták. Az ilyen kár tehát következménykár.
6. Tapadókárok hibás teljesítés esetén (Ptk. 6:174. §)
6.1 A normaszöveg
[55] A Ptk. a hibás teljesítés esetén érvényesíthető kárigényeket az alábbi módon szabályozza:
„6:174. § [Kártérítés kellékhibás teljesítés esetén]
(1) A kötelezett köteles megtéríteni a jogosultnak a hibás teljesítésből eredő kárát, kivéve, ha a hibás teljesítést kimenti.
(2) A hibás teljesítéssel a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett károk megtérítését a jogosult akkor követelheti, ha kijavításnak vagy kicserélésnek nincs helye, vagy ha a kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének nem tud eleget tenni, vagy ha a jogosultnak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt. E kártérítési igény a kellékszavatossági jogok érvényesítésére meghatározott határidőn belül évül el. A jogosult kártérítési igényét az ugyanabból a szerződésből eredő követeléssel szemben kifogásként akkor is érvényesítheti, ha a kártérítési igény elévült.”
6.2 A normacél
[56] Az Indokolás hangsúlyozza, hogy „[a] jogosult kártérítés formájában a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett (ún. tapadó) kára megtérítését csak a természetbeni reparációt jelentő kellékszavatossági jogok (kijavítás, kicserélés) kimerülése esetén, és csak a kellékszavatossági határidőn belül igényelheti. Ennek nyilvánvaló oka az, hogy az ilyen károk megtérítése – funkcióját tekintve – az ellenszolgáltatás leszállításának, azaz a szavatossági jogok második lépcsőjében alkalmazható igénynek minősül.”
[57] A szabály azon alapul tehát, hogy a tapadókárok megtérítésére irányuló kártérítési igények tartalmilag a második lépcsős kellékszavatossági igényeknek felelnek meg: mind az ellenszolgáltatás leszállítása, mind a kijavítási költségek megtérítése azt eredményezi, hogy a kötelezett annak kompenzálása céljából fizet egy meghatározott összeget a jogosultnak, hogy a szolgáltatás tárgya hibás. A kötelezett által fizetendő pénzösszeg (kijavítási költség, ellenszolgáltatás leszállítása folytán visszajáró vételárrész) célja pedig annak a vagyoni érdeksérelemnek a kompenzálása, amely a jogosultnál a szolgáltatás hiánya folytán jelentkezik.
[58] Az 1959-es Ptk. bő fél évszázados hatályban léte alatt mind a normaszöveg, mind a bírói gyakorlat változó válaszokat adott arra a kérdésre, hogy a kellékszavatossági jogokkal azonos tartalmú kártérítési követelés milyen feltételekkel és határidőben érvényesíthető. Különösen figyelemreméltó e tekintetben a – Legfelsőbb Bíróság 2/2006. (V.22.) PK véleményében meghaladottnak nyilvánított – GK 41. sz. állásfoglalás, amely az ilyen kárigények érvényesítését csak kivételes esetben ismerte el.
[40]
[59] Az ellenszolgáltatás leszállítását és a kijavítási költségek megtérítését, mint szavatossági jogot a Ptk. ún.
„második lépcsős” jogként – tehát a természetbeni reparálást célzó, ún.
„első lépcsős” kijavítási és kicserélési igényhez képest másodlagosan – teszi lehetővé. A Ptk. 6:174. § (2) bekezdése azt kívánja megakadályozni, hogy a jogosult kikerülhesse az első és második lépcsős szavatossági igények sorrendjét. Vékás szavaival:
„a tapadó károkat a jogosult elsődlegesen és alapvetően a kellékszavatosság eszközeivel reparáltathatja, és csak a természetbeni orvoslást biztosító ún. elsődleges kellékszavatossági jogok kimerülése esetén igényelheti azokat kártérítés formájában a kötelezettől”.[41]
[60] A tapadókár megtérítése iránti követelést a Ptk. az elévülési idő tekintetében is összhangba hozta a második lépcsős szavatossági igényekkel, amikor kimondta, hogy e kártérítési igény a kellékszavatossági jogok érvényesítésére meghatározott határidőn belül évül el [Ptk. 6:174. § (2) bekezdés második mondat]. Ennek indoka pedig Kemenes szerint a következő:
„A Ptk. nem kívánja lehetővé tenni, hogy a jogosult a szavatossági határidők elmulasztását követően kártérítés címén követelhesse mindazt, ami szavatosság címén már nem volt érvényesíthető. A törvény a jogosultra bízza ugyan, hogy a szolgáltatás hibája miatt szavatossági vagy kártérítési követeléssel él-e, kártérítési igényét azonban csak a törvényben írt időbeli korlátok között érvényesítheti.”[42] Vékás szavaival:
„a hibás teljesítésből eredő kártérítési igény elévülési idejével kapcsolatban szét kell választani a szavatossági igénnyel azonos tartalmú, ún. „tapadó károkat” a szavatossági igényeken túl keletkezett ún. „következménykároktól”. Nincs indoka annak, hogy az előbbi kárfajtákat a szavatossági igényérvényesítési határidőkön túl lehessen érvényesíteni.”[43]
6.3 A tapadókár fogalma a normacél tükrében
[61] A Ptk. 6:174. § (2) bekezdése mögötti jogalkotói szándék arra irányul, hogy a második lépcsős kellékszavatossági igényekkel tartalmilag azonos kárigény a kellékszavatossági szabályok szerint legyen érvényesíthető. E norma alkalmazásában ezért azok a károk tapadókárok, amik pénzbeli kompenzációja funkcionálisan megfelel a pénzfizetéssel járó, második lépcsős kellékszavatossági jogoknak.
6.4 A Ptk. 6:174. § (2) bekezdése szerinti tapadókárok köre
[62] A Ptk. 6:174. § (2) bekezdése szerinti tapadókárok köre szűk: kizárólag a kijavítási költség és a szolgáltatás értékcsökkenéséből eredő kár tartozik ide.
[44]
[63] A fedezeti szerződésből eredő kárra a Ptk. 6:174. § (2) bekezdése nem alkalmazható.
[45] Ennek oka egyrészt az, hogy indokolatlan lenne a fedezeti szerződésen alapuló kárszámítás feltételéül szabni, hogy a második lépcsős szavatossági jogok feltételei teljesüljenek. Mivel a Ptk. 6:141. §-a szerinti fedezeti szerződésre hibás teljesítés esetén eleve csak akkor van lehetőség, ha a jogosult gyakorolta az elállási jogát – mint második lépcsős szavatossági jogot -, itt a szavatossági jogok sorrendje már egyébként sem éles kérdés.
[64] Másrészt a kellékszavatossági jogok elévülési szabályai sem alkalmazhatók a fedezeti szerződésből eredő kárigényekre.
[46] A fedezeti szerződésből a károk ugyanis nem a megszegett szerződés teljesítésekor keletkeznek – mint a szűk értelemben vett tapadókárok -, és nem is akkor válnak esedékessé, hanem csak a fedezeti szerződés megkötésével.
[47] Mivel a fedezeti szerződés megkötésére adott esetben a megszegett szerződés teljesítését követően, hosszabb idő elteltével is sor kerülhet, a Ptk. 6:174. § (2) bekezdés második bekezdésében foglalt elévülési szabály alkalmazása mellett előfordulhatna, hogy a fedezeti szerződésből eredő kárigény már a fedezeti szerződés megkötését megelőzően elévül, ami nyilvánvalóan abszurd eredmény és a jogszabály téves értelmezése lenne.
[65] Az elmaradt vagyoni előny sem eshet a Ptk. 6:174. § (2) bekezdése alá, mert az ilyen károk megtérítése iránti követelés funkciója nem feleltethető meg a második lépcsős szavatossági jogokénak.
7. A következménykárok fogalma
7.1 Az 1959-es Ptk. bírói gyakorlata
[66] Az 1959-es Ptk. hibás teljesítéssel kapcsolatos bírói gyakorlata szerint a következménykár a jogosult tapadókáron kívüli
„egyéb”, illetve
„további” kára, másként
„többletkára”.
[48] A különböző megfogalmazások alapján világos, hogy a következménykár valójában minden olyan kár, amely nem tapadókár. A tapadókár-következménykár fogalompár tehát a hibás teljesítéssel okozott valamennyi lehetséges kárt lefedi.
7.2 A Ptk. normaszövege
[67] Miközben a Ptk. a tapadókárokra egységesen használja a
„szolgáltatás tárgyában bekövetkezett (keletkezett) kár” fogalmát, addig a következménykárok tekintetében nincs hasonlóan egységes törvényi rendelkezés. A 6:174. § (hibás teljesítési szabály) egyáltalán nem szól a következménykárokról, a másik két norma pedig eltérően fogalmaz: a 6:143. § (2) bekezdése a
„szerződésszegés következményeként a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkat és az elmaradt vagyoni előnyt”, a 6:147. § (2) bekezdés viszont kizárólag a
„jogosult vagyonában a szolgáltatással okozott kárt” szabályozza, az elmaradt vagyoni előny említése nélkül.
7.3 A következménykár fogalma a Ptk. alapján
[68] A Ptk. 6:143. § (2) bekezdés és a 6:147. § (2) bekezdés némileg eltérő megfogalmazása miatt kérdésként merül fel, hogy a Ptk. ezen szabályai értelmezése során a következménykár fogalma mint egységes fogalom használható-e, és ha igen, mi annak a jelentése.
[69] Az egyik értelmezés a Ptk. 6:143. § (2) bekezdésének normaszövegéből indul ki, amely külön nevesíti a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkat – ezek a következménykárok – és az elmaradt vagyoni előnyt. Csöndes ezen kiindulópont alapján állapítja meg, hogy a Ptk. a korábbi bírói gyakorlattól eltérő, annál szűkebb, az elmaradt vagyoni előnyre nem kiterjedő következménykár-fogalmat alkotott.
[49] Ettől függetlenül lehetőséget lát arra, hogy a 6:147. § (2) bekezdésbe – annak minimálisan eltérő megfogalmazására tekintettel – beleérthető legyen az elmaradt haszon.
[50]
[70] A másik álláspont szerint a következménykárba mind a
damnum emergens, mind pedig a
lucrum cessans típusú károk beletartoznak. Ez az értelmezés megoldja a Ptk. 6:147. § (2) bekezdésével kapcsolatos problémát, ugyanis eszerint
„a jogosult vagyonában a szolgáltatással okozott kár” az elmaradt vagyoni előnyre is kiterjed. Ha ez így van, akkor viszont a Ptk. 6:143. § (2) bekezdése feleslegesen említi külön az elmaradt vagyoni előnyt, hiszen a jogirodalom egységes álláspontja szerint az
„a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkba” egyébként is beletartozik.
[51]
[71] A terminológiai vita a három tapadókárszabály közül kettő esetén nem éles. A Ptk. 6:174. §-a (hibás teljesítés) tekintetében a kérdés fel sem merül, ugyanis ez a szabály nem szól a következménykárokról. Ezen norma tekintetében az egyetlen kérdés az, hogy mi minősül tapadókárnak, mert arra – és csak arra – vonatkoznak a második lépcsős kellékszavatossági jogok érvényesítésének szabályai. A Ptk. 6:143. § (előreláthatóság) körében pedig nem vitatott, hogy az előreláthatósági szabály a tapadókárokra nem vonatkozik, minden egyéb kárra viszont igen, a Ptk. 6:143. § (2) bekezdése a tapadókárokon túlmenő károk teljes körét lefedi.
[72] A kérdés egyedül az ingyenes szerződések körében bír – legalábbis elméleti – jelentőséggel, ahol
„a jogosult vagyonában okozott kár” szűk vagy tág értelmezésétől függ, hogy az kiterjed-e az elmaradt vagyoni előnyre. A norma cél szerinti értelmezése mellett a második, tág értelmezés a helyes. A Ptk. 6:147. § (2) bekezdése azért rendeli az ingyenes szerződés megszegésével okozott, tapadókáron kívüli károk megtérítését lényegében a deliktuális szabályokkal azonos kimentési szabály szerint, mert ezen károk tekintetében a szolgáltatás ingyenes jellegének nincs jelentősége. Az ingyenes vagyoni juttatás ígérete sem ad felmentést a kötelezett részére arra, hogy a jogosult részére – a szolgáltatás tárgyán túlmenően – felróhatóan kárt okozzon. A jogalkotónak nem lehetett ezért célja, hogy az elmaradt vagyoni előny megtérítése alól felmentést adjon az ingyenes szerződés teljesítése során kárt okozóknak.
[73] Mindebből pedig az következik, hogy a következménykár fogalmának értelmezésekor az 1959-es Ptk. bírói gyakorlatához célszerű visszatérni, és ezen károk alatt minden olyan kárt érteni kell, amely nem tapadókár.
8. Következtetések
[74] A tapadókár fogalma differenciáltan, a Ptk. vonatkozó rendelkezéseinek céljára és funkciójára figyelemmel értelmezendő. A Ptk. tapadókárral kapcsolatos három szabályának (6:143. §, 6:147. §, 6:174. §) alkalmazása során a tapadókár 1959-es Ptk. bírói gyakorlatában kialakult fogalmából célszerű kiindulni, amely szerint a teljesítési érdek sérelmét jelentő károk minősülnek tapadókárnak. Ennek ellenére a három törvényi szabály a károk részben eltérő körére vonatkozik, aminek az indoka, hogy ezen normák eltérő jogpolitikai célokat követnek és eltérő funkciót töltenek be a kontraktuális felelősség rendszerében.
[75] A Ptk. 6:143. § (1) bekezdése szerinti tapadókárok azok a károk, amelyek közvetlenül magát a szolgáltatás hibáját vagy elmaradását kompenzálják és nem függenek olyan körülményektől – pl. a jogosult tevékenységétől, egyéb vagyontárgyainak jellegétől, értékétől -, amelyekről csak a jogosult rendelkezik tudomással. Ezen norma alkalmazása során tapadókárnak minősül a kijavítási költség, az értékcsökkenésből eredő kár, a fedezeti szerződésből eredő kár, valamint a szolgáltatás elmaradásában megnyilvánuló (de nem a szolgáltatás jogosult általi hasznosításából, értékesítéséből fakadó) elmaradt haszon.
[76] A Ptk. 6:147. § (1) bekezdése szerinti tapadókárok azok a károk, amelyek a szerződésben ígért ingyenes szolgáltatás hiányában, hibájában, illetve értékének elmaradásában testesülnek meg. Ide tartozik a kijavítási költség, az értékcsökkenésből eredő kár és a fedezeti szerződésből eredő kár. Esetről esetre vizsgálandó, hogy az ingyenesen juttatott szolgáltatás hasznosításának elmaradásából eredő kár (elmaradt haszon) tapadókárnak minősül-e. Ha olyan vagyoni előnyről van szó, amelyre a jogosult az ingyenes szolgáltatás hiányában sem tett volna szert, az ennek elmaradásából eredő kár cél szerinti jogértelmezéssel a Ptk. 6:147. § (1) bekezdése hatálya alá vonható.
[77] A Ptk. 6:174. § (2) bekezdése szerint azok a károk tapadókárok, amelyek megtérítése iránti igények a második lépcsős kellékszavatossági jogokkal funkcionálisan azonosak: a kijavítási költség és a szolgáltatás hibás teljesítés miatti értékcsökkenéséből eredő kár. A fedezeti szerződésből eredő kárra a Ptk. 6:174. § (2) bekezdése nem alkalmazható.
[78] Az itt javasolt, cél szerinti jogértelmezés szerint tapadókár elvileg bármilyen szolgáltatás esetén elképzelhető. Bármilyen visszterhes szerződés esetén felmerülhet arra alapított kárigény, hogy maga a szolgáltatás értékcsökkent, vagy éppen arra, hogy a szerződés meghiúsulása esetén a jogosult kedvezőtlenebb feltételekkel fedezeti szerződést kötött, és ebből eredően érte kár.
[79] A fenti jogértelmezés – tisztán dogmatikai szempontból egyébként elfogadható és konzisztens – alternatíváját egy olyan megközelítés jelenthetné, amely szerint a tapadókár fogalma mindhárom törvényi szabály körében pontosan ugyanazokat a károkat jelölné és kizárólag dologszolgáltatás (illetve tárgyiasult eredményhez vezető szolgáltatás) esetén lenne alkalmazható. Ekkor a Ptk. 6:174. §-a szerinti értelmezést kellene követni, és tapadókárnak kizárólag a kijavítási költség és a szolgáltatás értékcsökkenéséből eredő kár minősülhetne. Ez az értelmezés azonban túl szűk, emellett sem a Ptk. 6:143. §, sem a Ptk. 6:147. § nem tudná betölteni a funkcióját és megvalósítani a jogalkotó által kifejezetten deklarált jogpolitikai célokat.
[80] A Ptk. 6:143. § (2) bekezdése és 6:147. § (2) bekezdése közötti szövegezési különbség ellenére a következménykár egységes fogalma megalkotható, mégpedig az 1959-es Ptk. bírói gyakorlatával egyezően: minden olyan kár következménykár, amely nem tapadókár.
Lábjegyzetek:
[1] Részletesen: Csöndes Mónika: Előrelátható károk? Az előreláthatósági korlát hatása szerződésszegési kártérítési jogunkra. Eötvös, Budapest, 2016. 257-284. o., Farkas Attila: A hibás teljesítés miatt érvényesíthető kártérítési igények szabályozása az új Polgári Törvénykönyvben. In: Darák Péter – Koltay András (szerk.): Ad astra per aspera. Ünnepi Kötet Solt Pál 80. születésnapja alkalmából. Pázmány Press, Budapest, 2017. 127-140. o.
[2] Pl. BH2015. 34., Kúria Pfv.V.21.199/2013/7. sz., Kúria Pfv.V.21.592/2013/4. sz., Kúria Pfv.V.20.202/2012/8. sz., ÍH2009. 65., BDT2010. 2178.
[3] BH2015. 34.
[4] A Kúria 1/2012. (VI. 21.) PK véleményének 14. pontja.
[5] Pl. BH2015. 34., Kúria Pfv.V.21.199/2013/7. sz., Kúria Pfv.V.20.202/2012/8. sz.
[6] A kellékszavatossági jogok két lépcsős rendszerében a kijavítási költség és az árleszállítás iránti igény ún. második lépcsős jog, amely csak az első lépcsős jogok gyakorolhatósága hiányában illeti meg a jogosultat.
[7] Patassy Benedek: Szavatosság – jótállás – kártérítés. Magyar Jog, 1990/7-8. sz., 631-634. o.
[8] Erről részletesen lásd Farkas Attila: A hibás teljesítés miatt érvényesíthető kártérítési igények szabályozása az új Polgári Törvénykönyvben. In: Darák Péter – Koltay András (szerk.): Ad astra per aspera. Ünnepi Kötet Solt Pál 80. születésnapja alkalmából. Pázmány Press, Budapest, 2017. 127-140. o.
[9] BH2015. 34., hasonlóan: Kúria Pfv.V.21.199/2013/7. sz., Kúria Pfv.V.21.592/2013/4. sz., Kúria Pfv.V.20.202/2012/8. sz., ÍH2009. 65., BDT2010. 2178.
[10] Világhy Miklós – Eörsi Gyula: Magyar polgári jog II. Budapest, Tankönyvkiadó, 1962, 206. o.
[11] A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyve. Az 1959. évi IV. törvény és a törvény javaslatának miniszteri indokolása. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1959, 627. o.
[12] Világhy Miklós – Eörsi Gyula: Magyar polgári jog II. Budapest, Tankönyvkiadó, 1962, 206. o., A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyve. Az 1959. évi IV. törvény és a törvény javaslatának miniszteri indokolása. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1959, 627. o.
[13] Csöndes Mónika: Előrelátható károk? Az előreláthatósági korlát hatása szerződésszegési kártérítési jogunkra. Eötvös, Budapest, 2016, 281. o., Csöndes Mónika: A szerződésszegés. In: Csehi Zoltán (főszerk.): 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről kommentárja. Közlönykiadó, Budapest, 2021, 1580. o., Fuglinszky Ádám: Az előreláthatósági klauzula értelmezésének újabb dilemmái. Gazdaság és Jog, 2019/7-8. sz., 2. o.
[14] Leszkoven László: Szerződésszegés a polgári jogban. Wolters Kluwer, Budapest, 2018, 171. o.
[15] Fuglinszky Ádám: Az előreláthatósági klauzula értelmezésének újabb dilemmái. Gazdaság és Jog, 2019/7-8. sz., 2. o.
[16] Kisfaludi András: A jogi személy vezető tisztségviselőinek felelőssége az új Polgári Törvénykönyvben. In: Csehi Zoltán – Koltay András – Landi Balázs – Pogácsás Anett (szerk.): (L)ex Cathedra et Praxis – Ünnepi kötet
[17] Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. HVG-ORAC, Budapest, 2015. 168. o.
[18] Farkas Attila – Wellmann György: A hibás teljesítés bírói gyakorlata II. Gazdaság és Jog, 2012/5. sz., 16-20. o.
[19] Farkas Attila: A kártérítés. In: Kemenes István – Pestovics Ilona – Darákné Nagy Szilvia – Farkas Attila – Bartal Géza: Az ingatlanok forgalmával kapcsolatos hibás teljesítésre vonatkozó szabályozás joggyakorlati kérdései (az Országos Bírósági Hivatal megbízása alapján készült e-learning tananyag). 2020, 124-125. o.
[20] Csöndes Mónika: Előrelátható károk? Az előreláthatósági korlát hatása szerződésszegési kártérítési jogunkra. Eötvös, Budapest, 2016, 282-283. o., Csöndes Mónika: A szerződésszegés. In: Csehi Zoltán (főszerk.): 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről kommentárja. Közlönykiadó, Budapest, 2021, 1565. o., Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. HVG-ORAC, Budapest, 2015, 166. o. (5. lábjegyzet), Fuglinszky Ádám: Az előreláthatósági klauzula értelmezésének újabb dilemmái. Gazdaság és Jog, 2019/7-8. sz., 2. o.
[21] Vékás Lajos: Szerződési Jog – Általános rész. Eötvös, Budapest, 2016, 247. o.
[22] Vékás Lajos: Szerződési Jog – Általános rész. Eötvös, Budapest, 2016, 248. o.
[23] Vékás Lajos: A szerződésszegés. In: Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. Wolters Kluwer, Budapest, 2020, 1703. o.
[24] Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. HVG-ORAC, Budapest, 2015, 164-165. o., Csöndes Mónika: A szerződésszegés. In: Csehi Zoltán (főszerk.): 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről kommentárja. Közlönykiadó, Budapest, 2021, 1582-1586. o., Csécsy Andrea, In: Osztovits András (szerk.): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja. III. kötet. Opten, Budapest, 2014, 354. o., Kemenes István: A kontraktuális kártérítés egyes kérdései. Magyar Jog, 2017/1. sz., 6. o.
[25] A különböző álláspontokat ismerteti és értékeli Fuglinszky Ádám: Az előreláthatósági klauzula értelmezésének újabb dilemmái. Gazdaság és Jog, 2019/7-8. sz., 1-2. o.
[26] Csécsy Andrea in: Osztovits András (szerk.): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja. III. kötet. Opten, Budapest, 2014, 353. o.
[27] Vékás Lajos: Szerződési Jog – Általános rész. Eötvös, Budapest, 2016, 248. o., 253. o.
[28] Csöndes Mónika: Előrelátható károk? Az előreláthatósági korlát hatása szerződésszegési kártérítési jogunkra. Eötvös, Budapest, 201,. 282-283. o., Csöndes Mónika: A szerződésszegés. In: Csehi Zoltán (főszerk.): 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről kommentárja. Közlönykiadó, Budapest, 2021, 1565. o.
[29] Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. HVG-ORAC, Budapest, 2015, 166. o. (5. lábjegyzet), Fuglinszky Ádám: Az előreláthatósági klauzula értelmezésének újabb dilemmái. Gazdaság és Jog, 2019/7-8. sz., 2. o.
[30] Leszkoven László: Szerződésszegés a polgári jogban. Wolters Kluwer, Budapest, 2018, 122-123. o.
[31] Korábban ezt az álláspontot képviselte a jelen tanulmány szerzője is, lásd Boronkay Miklós: Kártérítés fedezeti szerződés alapján. Magyar Jog, 2015/5. sz., 278-279. o.
[32] Figyelemre méltó, hogy a Szakértői Javaslat 5:123. § (3) bekezdése még kifejezetten kimondta, hogy fedezeti ügyletre és piaci árra alapított kárigény esetén a károsultnak nem kell bizonyítania, hogy a kár a szerződés megkötésének időpontjában előrelátható volt. Semmi nem utal arra, hogy a jogalkotó a Ptk. kevésbé részletes normaszövegével (6:141. §) el kívánt volna térni ettől a megközelítéstől. Lásd: Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. CompLex, Budapest, 2008, 813. o.
[33] Vékás Lajos: Szerződési Jog – Általános rész. Eötvös, Budapest, 2016, 253. o.
[34] Vékás Lajos: Szerződésszegési kártérítési felelősség a bírói gyakorlatban. Magyar Jog, 2020/10. sz., 563. o.
[35] Kúria Pfv.21404/2018/6. sz.
[36] Vékás Lajos: Szerződési Jog – Általános rész. Eötvös, Budapest, 2016, 246. o.
[37] Vékás Lajos: A szerződésszegés. In: Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. Wolters Kluwer, Budapest, 2020, 1718. o.
[38] Vékás Lajos: A szerződésszegés. In: Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. Wolters Kluwer, Budapest, 2020, 1718. o., hasonlóan Világhy Miklós – Eörsi Gyula: Magyar polgári jog II. Budapest, Tankönyvkiadó, 1962, 206. o
[39] A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyve. Az 1959. évi IV. törvény és a törvény javaslatának miniszteri indokolása. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1959, 626. o.
[40] Ha a kártérítési igény a szavatossági igénnyel azonos tartalmú, az a szavatossági határidők eltelte után gazdálkodó szervezetek egymás közötti viszonyában általában akkor lehet megalapozott, ha a jogosultat nem terheli mulasztás abban, hogy a hibás teljesítést e határidőkön belül nem ismerte fel, illetőleg, ha a kötelezett magatartása vagy egyéb ok folytán a jogosult indokoltan volt olyan feltevésben, hogy a hibás teljesítést orvosolták, vagy orvosolni fogják.
[41] Vékás Lajos: Szerződési Jog – Általános rész. Eötvös, Budapest, 2016, 290. o.
[42] Kemenes István: A szerződésszegés. In: Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. Wolters Kluwer, Budapest, 2020, 1793. o.
[43] Vékás Lajos: A fogyasztói adásvételről szóló EK-irányelv és átültetése a magyar polgári jogba. Magyar Jog, 2000/11. sz., 654. o.
[44] Itt csak utalunk arra, hogy van olyan jogirodalmi vélemény, amely szerint a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett értékcsökkenés kártérítés címén való követelése tartalmilag eltér az árleszállítás szavatossági igénytől, mivel nem a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás értékegyensúlyának a helyreállítására irányul. Lásd: Kemenes István: A szerződésszegés. In: Vékás Lajos: A szerződésszegés. In: Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. Wolters Kluwer, Budapest, 2020, 1793. o. Ezzel ellentétes álláspontot fejt ki Farkas Attila [Farkas Attila: A hibás teljesítés miatt érvényesíthető kártérítési igények szabályozása az új Polgári Törvénykönyvben. In: Darák Péter – Koltay András (szerk.): Ad astra per aspera. Ünnepi Kötet Solt Pál 80. születésnapja alkalmából. Pázmány Press, Budapest, 2017. 139. o.]. A jogirodalom egyébként általában abból indul ki, hogy a két igény között tartalmi azonosság áll fenn, ezt tükrözi a ma már nem hatályos GK 41. sz. állásfoglalás, továbbá maga a jogalkotó is ezt az álláspontot tette magáévá, amikor a Ptk. 6:174. § (2) bekezdését megalkotta.
[45] Farkas Attila: A kártérítés. In: Kemenes István – Pestovics Ilona – Darákné Nagy Szilvia – Farkas Attila – Bartal Géza: Az ingatlanok forgalmával kapcsolatos hibás teljesítésre vonatkozó szabályozás joggyakorlati kérdései (az Országos Bírósági Hivatal megbízása alapján készült e-learning tananyag). 2020, 127. o.
[46] Farkas Attila: A kártérítés. In: Kemenes István – Pestovics Ilona – Darákné Nagy Szilvia – Farkas Attila – Bartal Géza: Az ingatlanok forgalmával kapcsolatos hibás teljesítésre vonatkozó szabályozás joggyakorlati kérdései (az Országos Bírósági Hivatal megbízása alapján készült e-learning tananyag). 2020, 127. o.
[47] Itt nem foglalunk állást abban a kérdésben, hogy a fedezeti szerződésből eredő kárigény a fedezeti szerződés megkötésével, avagy annak teljesítésével válik esedékessé.
[48] A Kúria 1/2012. (VI. 21.) PK véleménye, BH2018. 113.
[49] Csöndes Mónika: Előrelátható károk? Az előreláthatósági korlát hatása szerződésszegési kártérítési jogunkra. Eötvös, Budapest, 2016, 271. o., 284. o., Csöndes Mónika: A szerződésszegés. In: Csehi Zoltán (főszerk.): 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről kommentárja. Közlönykiadó, Budapest, 2021, 1578. o.
[50] Csöndes Mónika: A szerződésszegés. In: Csehi Zoltán (főszerk.): 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről kommentárja. Közlönykiadó, Budapest, 2021, 1604. o.
[51] Vékás Lajos: A szerződésszegés. In: Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. Wolters Kluwer, Budapest, 2020, 1718. o., Fuglinszky Ádám in: Wellmann György (szerk.): A Ptk. magyarázata. V/VI. Kötelmi jog. Első és Második Rész. HVG-ORAC, Budapest, 2021, 451. o. Csöndes Mónika: A szerződésszegés. In: Csehi Zoltán (főszerk.): 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről kommentárja. Közlönykiadó, Budapest, 2021, 1604. o., Leszkoven László: Szerződésszegés a polgári jogban. Wolters Kluwer, Budapest, 2018, 186. o.