Tíz éve hatályos a Ptk. – Szemelvények a Polgári Jog Online folyóiratból (4. rész) – Az új Ptk. jogi személy szabályozásának a kógenciájáról és diszpozitivitásáról

Sorozatunk negyedik részében Csehi Zoltán írását ajánljuk figyelmükbe, amely a Polgári Jog Online szakfolyóirat 2016. évi 3. számában jelent meg.

Tíz évvel ezelőtt, 2014. március 15-én lépett hatályba a 2013-ban elfogadott Polgári Törvénykönyv. Ebből az alkalomból közlünk szemelvényeket a 2016-ban útjára indított Polgári Jog Online szakfolyóiratból, amelynek középpontjában olyan kérdések állnak, amelyeket az újrakodifikált kódex előkészítésének folyamata vetett fel, és amelyek esetleg máig nem kerültek nyugvópontra, vagy a törvény alkalmazási gyakorlata hozott felszínre. Sorozatunk negyedik részében Csehi Zoltán írását ajánljuk figyelmükbe, amely a Polgári Jog Online szakfolyóirat 2016. évi 3. számában jelent meg.

Csehi Zoltán: Az új Ptk. jogi személy szabályozásának a kógenciájáról és diszpozitivitásáról

---

Hivatkozott jogszabályhelyek: Ptk. 3:4. § (2) bekezdés

---

[1] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) egyik újdonsága a jogi személyekre vonatkozó szabályozás teljes megújulása. Az új kódex sok-sok szabályában továbbviszi a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) megoldásait, szabályait, de a Harmadik Könyv 406 paragrafusába öntött szabályai, a könyv szerkezete, a szabályozás módja, felépítése a törvénykönyv egyik abszolút újdonsága. Abszolút még akkor is, ha a kereskedelmi társaságok (újabb nevükön gazdasági társaságok) joganyaga is szervesen beépült ebbe a szabályozási szövetbe. Aki egy kicsit is foglalkozott a jogi személy problémájával, akár csak gyakorlati jogászként is, tudja, hogy a jogi személyek egységes szabályozására nincs kialakult recept vagy általánosan elfogadott megoldás, történelmi hagyomány. Ahány ország, annyi megoldás; alapjaiban eltérő kodifikációs gondolatok, egyes jogrendek sajátos megközelítéseket mutatnak, például a holland polgári törvénykönyv jogi személy könyvében több mint 80 számviteli szabály is helyet kapott. Mielőtt a kódex megoldásait dicsérném, azért egész röviden célszerű azt a kérdést is feltenni előzetesen, mi is az a jogi személy? Ahány jogrend, lényegében annyi válasszal találkozunk. A magyar jog jelenlegi felfogása egy nagyon korlátolt és szűk körben gondolkodik, csakis az írott törvény által elismert egyes jogi alakzatokat tekinti jogi személynek, és a jogalkotó határozza meg, mely jogi formációnak adja meg a törvény deklaráló erejével a jogi személy minőséget: iskola, egyetem, egyház, betétbiztosítási alap, kft., alapítvány, erdőbirtokossági társulás, víziközmű és lehetne még sorolni, illetve azokat is, amelyek nem minősülnek jogi személynek, jóllehet adott esetben még szükséges is lehet: egyetemi kar, vagy szülői munkaközösség. Ez a jogi személy felfogás meglehetősen szerény, jogilag bárdolatlan. Más jogrendszerek nem csak a törvénynek adják meg azt a privilégiumot, hogy a jogi személyt meghatározza és felismerje, hanem a bírói gyakorlat számára is lehetővé teszik. Ilyen például a polgári jogi társaság egyes jogrendszerekben. Ennek a formalista kontinentális jogfelfogásnak a korlátoltsága jól megjeleníthető az angolszász gondolkodás tükrében. A témánkba vágóan az utóbbi évtizedek egyik leghíresebb nemzetközi magánjogi esetében pontosan az volt a kérdés, vajon egy angol bíró mi alapján fogadja el egy már nem működő, fizikailag csak romokban meglévő indiai hindu templom jogi személyiségét. Az ügy tényállása viszonylag egyszerű: a tatárjárás idején elástak egy táncoló Siva szobrot a Pathurban lévő hindu templom mellett, melyet vélhetően 1976-ban ástak ki (a 9-13. század közti időszakban készültek ezek a szobrok) és illegálisan londoni műkincspiacra került, ahol megvásárolták, és ott foglalta le a rendőrség a jóhiszemű vevőtől. A per a szobor kiadása iránt indult, amelybe belépett India szövetségi állam, Tamil Nadu állam, és – többek közt – a templom is kérte vissza a jogos tulajdonát (néhány száz évvel azután, hogy elásták). Az angol bíróságnak először abban a kérdésben kellett döntenie, vajon egy már nem működő – vallási tevékenységet sem végző – templom perben félként felléphet-e vagy sem. Másként, van-e jogalanyisága, vagy ahogyan az ítéletben a bírók fogalmaztak, jogi személy-e a templom. Tamil Nadu állam joga szerint – amiként azt a perben eljáró szakértő tanúk elmondták – jogi személy, melyet a bíró, majd a 2. fokon eljáró bírók is elfogadtak.^[1] [2] A német jogtudomány egyik központi kérdése volt jó száz évvel ezelőtt a jogi személy titkának a megfejtése, miért, mi alapon keletkezik és miként fogjuk fel ezt a jelenséget. Különböző megközelítések, nézetek ismertek, a fikciós elmélettel kezdve a célvagyon elméletig, de közös, egyértelmű és a jogászok által szélesebb körben elfogadott elmélet a mai napig nem született. [3] A jogi személy a magánjogban valahol ott keletkezik, ahol a fekete lyuk a csillagrendszerben, az addigi kötelmi, dologi és egyéb magánjogi viszonyok összeforrnak és valami új születik helyettük, a korábbi jogviszonyok tárgyából és tartalmából egy új személy keletkezik, amely új mesterséges személy belső viszonyaiban a korábbi kötelmi, dologi és egyéb viszonyok egy új struktúrában kristályosodnak ki. A jog tárgya ettől kezdve a megszemélyesített vagyonközösség, a magánjog perszonifikálódik és belső viszonyába transzformálja az azt megelőző magánjogi viszonyokat. [4] Még ha el is lehetne fogadni az imént elmondottakat, az egy következő kérdés, hogy kell-e, és ha igen, akkor miként lehet mindezt, vagy ennek egy részét, vagy csak egy aspektusát szabályozni. A korábbi magyar szabályok ismertek előttünk, az 1959-es Ptk. három általános szabályt tartalmazott (28-30. §), és a rendszerváltás óta megvalósított kodifikációs elvek szerint a jogi személyek részletes szabályait nem a Ptk.-nak, hanem külön törvényeknek kell tartalmaznia. Végül ugyanez valósult meg a 2009. évi CXX. törvényben is, néhány paragrafusnyi általános részi norma mellett kizárólag a magánjogi alapítvány szabályai kerültek be a Ptk. időközben elvetélt kísérletébe. Ennek a kodifikációs megoldásnak látjuk előnyeit és hátrányait egyaránt, ahány jogi személy, annyiféle megoldás és annyiféle elnevezés, és annyiféle hiányosság, és ahányféle átfogó törvény, például csőd és felszámolás, számvitel, adó és hasonlóak, annyiféle áttekinthetetlen személyi kör ebből adódóan. Ami az egyik jogi személynél ellenőrző bizottság, az a másiknál számvizsgáló bizottság, amely lényegében nem más, mint felügyelőbizottság. Ugyanez elmondható a jogi személy ügyvezetését ellátó szerv elnevezéseire is. [5] A Ptk. ebben a jogi személy káoszba próbál rendet vinni, és ennek a rendnek az alapjait megadni. Ennek megalapozása végett még azt is tartalmazza, a maga normatív módján, hogy mit is kell jogi személynek tekintenünk. A Harmadik Könyv 3:1. § szabályai szerint:

(4) A jogi személy törvényben meghatározott típusban, törvény által nem tiltott tevékenység folytatására és cél elérése érdekében alapítható és működtethető; az e rendelkezésbe ütköző létesítő okirat semmis.

(5) A jogi személynek saját névvel, székhellyel, tagjaitól, illetve alapítójától elkülönített vagyonnal, valamint az ügyvezetését és képviseletét ellátó szervezettel kell rendelkeznie.

[6] Ezen rendelkezések nélkül a 3:4. § szabálya nem értelmezhető. A 3:1. § (4) bekezdése kimondja a jogi személy típuskényszerét, amely azt jelenti, hogy csak a jogszabályban nevesített típusú szervezet minősül jogi személynek, azaz formailag és tartalmilag kötött – a típushoz kapcsolódik – a jogi személyiség minősége. Ebből a deklaratív szabályból következik mindaz, hogy a törvényben nevesített típusjegyektől való eltérés nem lehetséges, azaz a korlátolt felelősségű társaságnak úgy kell kinéznie és szabályait úgy kell megalkotni a társasági szerződésben is, hogy az annak minősüljön. Legalább ennyire fontos a fent idézett (5) bekezdés, amely a jogi személy önálló személyként való megjelenítéséhez és elfogadáshoz szükséges minimális törvényi feltételeket fogalmazza meg, legyen önálló identitása, amelyben kifejeződik a tagoktól, alapítóktól való különbözősége. Ezt erősíti meg a kódex 3:89. §-ának azon normája, amely a gazdasági társaságok összefoglaló név alatti szervezetek esetében is külön nevesíti a létrehozható jogi személyeket, jogi személy formákat. Valamint tovább erősíti a jogi személy típuskényszerét az átalakulás általános szabálya, a 3:39. §, továbbá különös szabálya is a 3:133. §-ban, amely gazdasági társaságok esetében meghatározza azon jogi személy típusokat, amelyekbe a gazdasági társaság átalakulhat. Ezért nem tartalmazott a kódex ősszövege a módosítás előtt speciális szabályokat az egyesületre és alapítványra, mert azok átalakulására – azaz jogi személy típusváltásra – eredetileg sem volt lehetőség, nem volt szabály. Egy felesleges módosítás ezt külön kimondja [lásd a 2013. évi CCLII. törvény 185. § (3) bekezdésével megállapított 3:83. §, és a (28) bekezdés által megállapított 3:402. § (1) bekezdése]. [7] A jogi személy vagyonnal rendelkező szervezetként történő felfogása nem új elem magánjogi gondolkodásunkban, melynek fontosságát szeretném hangsúlyozni. Egyeseknek újdonságnak tűnt az alapítvány szervezetként történő meghatározása, de ezt a magyar magánjog már régóta, sok-sok évtizede ismeri. A szervezetiség kiemelésével a jogi személy elméletekből levonható következtetések gyakorlatban megvalósítható modellje született meg, amely normatív erővel is bír, hiszen ez törvény felolvasott feltételeit valamennyi magánjogi személytől megkívánja. Név, székhely, ügyvezető és képviselet, valamint fontos a törvényben megjelenített vagyoni feltétel is, hiszen magánjogi forgalomba lép be a jogi személy, amely lényegében a mögötte álló természetes személyek egy adott célját kívánja megvalósítani, és a jog ezen célmegvalósításra, tevékenység kifejtésére képessé teszi, hogy az ember a saját vagyonát és személyét közvetlenül ne veszélyeztesse, hanem a jogi személy által a megengedett cél megvalósítását lehetővé tegye. [8] A jogi személy véd, ha kell, óv is, a jogi személy „leple”, burka, védi a mögötte lévő természetes személyeket, ezen személyek felelősségét korlátozza. A vállalkozó és családja magánvagyonát az üzleti tevékenységének keretét adó kft.-jének csődje és felszámolása nem veszélyezteti, kivéve, ha visszaélt a korlátolt felelősségű tagi jogával, és a jog ezen veszteségeket a forgalom többi tagjára, a hoppon maradt hitelezőkre telepíti. Ez a védelem és ennek az áttörése – a visszaélés a korlátozott tagi, alapítói felelősséggel – az új szabályokban már nem csak a gazdasági társaságokra alkalmazandó, hanem valamennyi jogi személyre. [9] A Harmadik Könyv erényei közül messze kiemelkedik a 3:4. §-ban megfogalmazott új szabály, a jogi személy szabályozásának kopernikuszi fordulata, a jogi személy egyes viszonyait érintő szabályozás diszpozitivitásának elismerése. Ennek a váltásnak a jelentőségét nem győzzük hangsúlyozni, vélhetően a magánjog alapvető elveinek és szabályainak megfelelően a felek, és nem a nyilvántartásba vételt intéző bíró határozza meg, mi legyen a társasági szerződésben, az egyesület alapszabályában, az alapítvány létesítő okiratában, kivéve ez alól az egyes jogi személy típus törvényi jellemzőit meghatározó szabályokat. [10] Valamennyi jogi személy létesítésére, alapítására korábban nem volt általános jogszabály, ezt is pótolja az új törvényi rendelkezés. Az 1959-es Ptk. és a Ptk.-n kívüli jogi személyekre vonatkozó egyes törvények külön-külön szabályozták az egyes jogi személy típusokra vonatkozó létesítési, alapítási szabályokat, így az anyagi jogi feltételeket. Lényegében ahány jogi személy, annyiféle követelményt írtak és írnak elő jogszabályaink, ezt a sokféleséget próbálja a kódex egyszerűsíteni, átláthatóvá tenni, és a létesítés könnyítése érdekében egységes alapokon szabályozni. [11] A jogi személy jogügyleti úton történő létesítésének alapelve kiteljesíti a magánjogi autonómiát, amely nem csupán a szerződéses szabadságot, a tulajdon szabadságát, vagy az öröklés körében megjelenő szabad rendelkezést jelenti, hanem lényegében korlátlan számban létesíthető új jogi személyek létesítésének és tulajdonlásának a lehetőségét is magában foglalja. Egyes jogi személy típusokra vonatkozó speciális rendelkezések, valamint a kódexnek a gazdasági társaságok közös szabályai közt a társaság tagjairól szóló 3:90. §-a tartalmaznak csak korlátokat arra nézve, hogy egy jogalany hány alapítványt, egyesületet, gazdasági társaságot és egyéb jogi személyt alapíthat, vagy hány jogi személyben vehet részt. A speciális tényállások között említhetők a versenyjogi esetek, amikor egyes jogi személyben történő tulajdonlásoknak versenyjogi következménye lehet (lásd a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény VI. fejezet a vállalkozások összefonódásának ellenőrzése 23-32. §) [12] Az új kódex egyik legnagyobb újdonsága és az eddigi felfogáshoz képest kopernikuszi fordulatot megfogalmazó szabálya a 3:4. § (2) és (3) bekezdésében található. Ez a két norma a jogi személyekre vonatkozó jogi szabályozás jellegét határozza meg. A főszabály szerint a jogi személyekre vonatkozó jogi normák kógens szabályok, hiszen a (2) és (3) bekezdés normái kivételeket fogalmaznak meg. A törvény megfogalmazása is egyértelmű, e törvénynek (azaz a kódexnek) a jogi személyekre vonatkozó szabályozásától csak a (2) és a (3) bekezdésben foglalt feltételek együttes fennforgása esetén lehet – nem kell, csak lehet – eltérni. A szabály az eltérés lehetőségét adja meg, és meghatározza annak lehetséges tárgyát és határait. Ha a kódex az eltérés lehetőségét kivételként fogalmazza meg, akkor abból egyértelműen következik, hogy a főszabály a nem-eltérés, azaz a kógencia. Ez egyébként a státusjogból értelemszerűen következik és ebben semmiféle változás nincs a társasági jog és a jogi személy közelmúltbeli szabályozásához képest. Az újdonság a kógencia alóli kivétel megfogalmazásában és annak új szemléletmódjában van. Amiként nincs két egyforma jogi személy, hiszen a jogi személy tagok, alapítók és az általuk megfogalmazott célok egymástól rendszerint eltérnek, így a jogi személy akár a minimális különbségeket is képes megjeleníteni. A jogi személy létesítésének és – törvényi keretek közti, azaz a kógens normák közé ültetett – szabad alakíthatóságának szabadsága teljesíti be a kódexben megjelenő magánautonómiát. Ezt fejezi ki a kódex azon normájában, amely a jogi személy létesítő okiratának szabad tartalmi meghatározását fekteti le, eltérés lehetőségét biztosítva. Ez az a szabály, amit sokan – tévesen – a diszpozitivitás alapelvének titulálnak, mert ez nem főszabály, hanem a kivétel, annak határát rajzolja meg. A szabályozás továbbra is a kógencia alól ad kivételt. [13] A jogi személy kódexbe foglalt kógens szabályai közt a diszpozitivitás új törvényi megfogalmazást kapott, amely eltér a szerződési jogban értelmezett szabadságtól. Egyrészről a főszabály a szabályozás kógenciája, és ebben kivételként kap csak szerepet a diszpozitivitás. A szerződési jogban ez éppen fordítva van. A szerződési jog kötelmet létesít meghatározott jogalanyok közt, a jogi személyt létesítő ügylet új személyt kreál, a kettő puszta összehasonlítása megtévesztő. A jogi személy egyes normáinak a diszpozitivitásának a korlátait maga a törvény nevesíti kivételként, és az egyes jogi személy típusok sajátosságai alapján értelmezendő. Ezek a korlátok a törvény kifejezett – vagy értelemszerű – tiltó korlátai, mint például a törvény által tilalmazott tevékenység tilalma, továbbá a hitelező, a munkavállaló vagy kisebbséget védő szabályozás csorbítatlansága, valamint az állami felügyeletet biztosító szabályok sérthetetlensége. Egyéb korlátok is említhetők, amelyek más szabályokból vezethetők le, mint például a jogi személy típus megtartásának követelményéből, amely a törvényi típuskényszerből vezethető le, hiszen a kft. vagy a bt. olyan szabályától nem lehet eltérni, amely az adott jogi személy típust megjeleníti és meghatározza. Továbbá korlátot jelent a kódex általános jogelveinek az érvényre juttatása. [14] A kódex szabályozási modellje szerint a jogi személyt jogügyleti akarat keletkezteti, azaz a jogalanyok kinyilvánított és megfogalmazott akarata, erre irányuló jogügylete, amely jogügylet az állami nyilvántartásba vétellel, a bejegyzéssel létesíti az új személyt [3:4. § (4) bek.]. A nyilvántartásba vétel a bíróság hatáskörébe tartozik, az eljárási szabályokat és a nyilvántartásba benyújtandó dokumentumokat a kódex nem tartalmazza, azt külön törvény rendezi. A kódex arra tér csak ki, hogy a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet a jogi személy képviseletére kijelölt személynek kell kérelmeznie [3:12. § (1) bek.], nem pedig az alapítóknak vagy a tagoknak, egyúttal megfogalmazza ennek a személynek a polgári jogi felelősségét is ebben a viszonyban a 3:12. § (2) bekezdésében. [3:12. § (2) bek.: A kérelem benyújtásának elmulasztásából vagy késedelméből, valamint a hiányos vagy hibás bejelentésből eredő károkért a képviselő az alapítókkal szemben a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint felel.] Ebben a megoldásban lényegében már benne van, hogy a jogügyleti úton megfogalmazott jogi személyiség elindul a születése útján, és arra már van kapacitása, hogy saját keletkezése – nyilvántartása – érdekében eljárjon. [15] A kódex a magánjogi viszonyokat szabályozza, és a magánjogi viszonyaink szabályai között ez a szabadság minél teljesebb megvalósíthatóságát jelenti. Társadalmunk alapelvéhez tartozik, hogy a magánszemélyek magánviszonyaikat az állam által meghatározott törvényi keretek között, a jóerkölcs szabta határokon belül akaratuk, szándékuk szerint szabadon alakíthassák. Ez nem csak a szerződések világában kell, hogy megvalósuljon, nem csak abban, hogy egy ember lényegében korlátlan számú jogi személyt is létesíthet, hanem abban is, hogy az egyes magánviszonyokat magába fogadó jogi személy belső viszonyok szabadon alakíthatók legyenek, az abban részt vevők akaratának és közös megegyezésének megfelelően. Amiként a szerződési szabadságnak is természetes és jogi korlátja a kötelmi jog és a szerződések joga, valamint a szerződés tárgyát képező javakból fakadó természetes és jogi korlátok, akként a jogi személy diszpozitivitásának is megvannak a maga korlátai, a jogi személyek típuskötöttsége, az állam felügyelete, a regisztráció követelménye és még lehetne sorolni. De ez a diszpozitivitásban megjelenő szabadság az új kódex azon üzenetét erősíti, hogy a magánjog a szabadság világa, a magánjogi jellegű viszonyok szabad kialakításénak a joga. De ez nem újdonság, így volt korábban is jogunkban. [16] Félrevezető ebben a vitában a magyar kereskedelmi társaságok jogának történetét 1988-tól származtatni. A Ptk. szabályozásával lényegében oda kerültünk vissza 2014-ben, a Ptk. hatálybalépésének évében, ahol a klasszikus magyar kereskedelmi jog 1943-ban tartott. Nagy Ferenc szavait idézve a 20. század elejéről, 1907-ben megjelent tankönyvéből: „A K. T. a kereskedelmi társaságok belső és külső viszonyainak szabályozásánál különböző eljárást követ. A belviszonyokra nézve az az elv irányadó, hogy a felek azokat szabadon rendezhetik. […] A törvény felállít ugyan szabályokat a belviszonyokra nézve is; e szabályok azonban rendszerint csak szerződéspótló (dispositiv) természetűek, úgy hogy a felek azoktól eltérhetnek. Csak amennyiben attól lehet tartani, hogy a felek szabad akarata gyakorlatilag nem érvényesülhet, s az a veszély forog fenn, hogy a társaságban résztvevő közönség súlyos hátrányokat fogna szenvedni, ha a belső viszonyok rendezése a felek tetszésére bíztatik: állít fel a K. T. a belviszonyokra nézve oly szabályokat, melyek mint kényszerítő (absolut) hatályúak, a felek által nem módosíthatók.^[2]) […] A külviszonyokra nézve az ellenkező elv nyer alkalmazást: a K. T. ezeket olyképen szabályozza, hogy eltérésnek ezen szabályoktól többnyire nincs helye, ami abban találja alapját, hogy a külviszonyokban nemcsak a tagok, hanem harmadik személyek érdekei is érintetnek.^[3])” (Nagy Ferenc: A magyar kereskedelmi jog kézikönyve különös tekintettel a bírói gyakorlatra és a külföldi törvényhozásokra. Hetedik kiadás I. kötet. Athenaeum, Budapest, 1909, 227-228. o.) [17] Kunczot is idézve 1943-ból, a kereskedelmi társaságok és a magánjogi társaságok hasonlósága kapcsán: „A szerződés tartalmát a tagok szabadon állapítják meg.”^[4] [18] Nagy Ferenchez és Kuncz Ödönhöz képest a Ptk. kivételként megfogalmazott diszpozitivitása is korlátozottnak tűnik. [19] Ugyanez a gondolat megjelenik az európai jog által jogunkba plántált szabályozásokban is. Két példát szeretnék említeni, az egyik a több mint negyven év előkészítés után elfogadott 2157/2001/EK rendelettel az európai részvénytársaság statútumáról, amelynek 9. cikke szabályozza, hogy az európai részvénytársaságokra mely szabályokat kell alkalmazni, megadva annak sorrendjét is:

(1) Az SE-re a következő szabályokat kell alkalmazni: a) e rendelet; b) az SE alapszabályának rendelkezései, amennyiben e rendelet kifejezetten megengedi; illetve c) az e rendeletben nem, vagy csak részlegesen szabályozott kérdések, illetve az abban figyelembe nem vett szempontok esetében: (i.) kifejezetten az SE-vel kapcsolatos közösségi intézkedések végrehajtása keretében a tagállamok által elfogadott jogszabályok; (ii.) azon tagállami jogszabályok, amelyek az SE székhelye szerinti tagállam jogszabályai szerint létrehozott részvénytársaságokra vonatkoznak; (iii.) az SE alapszabályának rendelkezései, az SE székhelye szerinti tagállam jogszabályaival összhangban létrehozott részvénytársaságokkal megegyező módon.

[20] Amint látjuk, maga a rendelet az SE alapszabályának rendelkezéseit – azaz a tagok akarata alapján megfogalmazott alapszabályi rendelkezéseket – a tagállami szabályozás elé emeli, lényegében az SE alapítók szabadsága megelőzi a tagállami szabályozást is (természetesen abban a körben, amelyben a rendelet megengedi, amiként a magyar Ptk. is). [21] Ehhez hasonló megoldást tartalmazott az európai alapítványra vonatkozó 2012-ben közzétett bizottsági tervezet is, amely 3. Cikk (1) bekezdése szerint: Az európai alapítványra ez a rendelet, valamint az európai alapítvány alapító okirata irányadó. [22] A fentiek kapcsán jogi személyek kodifikációja során újra és újra felvetett kérdésfelvetés, hogy vajon a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályok kógensek vagy diszpozitívek legyenek, eleve félrevezető és nem a valós kérdéssel foglalkozik. A kodifikáció folyamatában ilyen és ehhez hasonló felvetések hátráltatták, majd pedig edzették a kialakított koncepciót. [23] A jelenlegi vezető angolszász nézetek szerint is a corporation körében a default rules – ami nagyjában a diszpozitív szabályozást jelöli – azt jelenti, hogy a jogalkotó által adott szabályokat el lehet fogadni, de el is lehet azoktól térni olyan általánosan bevált elv, amelyen alapul a modern társasági jog. A gyakorlatban kialakult társasági szerződéses megoldások, alapszabályi rendelkezéseket takarnak, amelyeket a felek igénye szerint módosíthatnak: az Armour-Hausmann-Krakmann szerzőtriász „public goods”-nak nevezi ezt.^[5] A felek szerződése – főként, ha az hosszabb időtávlatra szól, mint például egy társasági szerződés vagy egy egyesületi alapszabály – szükségszerűen nem tökéletes és nem nyújthat mind a jövőbeni változásra vagy kihívásra megoldást, és előbb vagy utóbb adódik olyan helyzet, amelyet nem is szabályoz. Ahelyett, hogy a jogalkotó által adott szabályokból vezessük le a joghézag esetén a szabályt, a felek magánjogi viszonyaihoz módszertanában közelebb áll az a megoldás, ha a bíróság a felek szerződéses megállapodásából indul ki, nem pedig a társasági jog vagy egyesületi jog absztrakt szabályaiból. Szóval ez a módszer is a felek akaratának közelebbi, individuálisabb megoldását eredményezi, mint az absztrakt norma világából derivált absztrakt eredmény, amelynek adott esetben semmi köze a konkrét társasághoz, egyesülethez. [24] A félreértések elkerülése céljából a fentiekből nem arra szeretnénk következtetni, hogy a jogi személy alapvetően egy szerződésen alapuló, a felek hosszú távú együttműködésére alapuló kötelmi jogviszony, és nem pedig a tagoktól, alapítóktól jogilag elkülönült szervezet.^[6] [25] A Ptk. jogi személy része ekként megfelel a magyar magán- és kereskedelmi jog hagyományainak, követi az európai jog felfogását és a modern társasági jog trendjét. Azzal, hogy a gazdasági társaságok törzsanyaga bekerült a magánjogi kódexbe, nem csak a szabályozás 1988-as exodusa és az azt követő kálváriája szűnt meg vélhetően, a 8 évenkénti újra-kodifikációs ésszerűtlenség, hanem a joganyag oda került, ahova mindig is tartozott. A kereskedelmi társaságok joga a kereskedelmi jog szerves részét képezte, azon szabályokat tartalmazta, amikor nem egy ember, nem egy kereskedő végezte az üzleti tevékenységet, hanem többen, társas formában álltak össze. A kereskedelmi társaságok joga a vagyonjog születésének a helye, ez az a jogterület, amely a vagyon képződését és a vállalkozói vagyonból a magánvagyonba történő szabad transzformálhatóságát leírja. A Ptk. többi része nem a vagyonképződést, hanem a vagyon statikáját és a meglévő vagyon dinamikáját írja le, de nem a vagyonképződést. Továbbá pont a legfontosabb aspektust nem tárgyalják ezek a részek, azt, hogy miként válik a vállalkozói vagyon magánvagyonná, amely vagyonképződés magánjogunk szerves részét képezi és csak ezekkel a szabályokkal együtt értelmezhetők a Ptk. szabályai. A Ptk. a jogi személy és nem jogi személy, vagy más jogi alakzatok átmenetének is új megoldásait jeleníti meg, e körben ki kell emelnem a polgári jogi társaság új szabályait, amelyek nagyobb szabadsággal és a szerződési jog alapján abban nyújtanak nagyobb mozgásteret a gazdasági szférának, hogy adott esetben nem szükséges társaságot alapítani egy adott üzleti tevékenység megvalósításához, hanem a felek kapcsolata maradhat szerződésen alapuló viszony is. [26] A Ptk. Harmadik Könyve 48 általános normát tartalmaz, amelyek egyaránt alkalmazandók a magánjogi egyesületekre, alapítványokra, gazdasági társaságokra és szövetkezetekre. A Polgári Törvénykönyv Harmadik Könyvének nagy erénye nemcsak a jogi személy általános részi szabálya, hanem a Hatodik Könyv – a kötelmi jogi könyv – kötelmek közös szabályaival együtt, amely mintegy 57 paragrafust jelent, a jogügyleti gondolkodás megalapozója és kodifikált megvalósítója lett. Ezzel a megoldással a magyar magánjog hagyományait szervesen örökíti tovább és ad megfelelő eszközt és absztrakt szabályozást a 21. század kihívásaira.

Lábjegyzetek:

^[1] Bumper Corp. v. Com. of Police of Metropolis (C.A.) 1 W.L.R. (1991), 1362-1374

^[2] Így különösen a részvénytársaságnál és a szövetkezetnél, melyeknél a tagok száma rendszerint oly nagy, hogy közvetlen érintkezés közöttük éppoly kevéssé fordul elő, mint egymással jogviszonyban nem álló egyének közt, melyeknél továbbá a tagok sem az alapítást, sem az üzletvezetést nem igen ellenőrizhetik, visszaélések tehát könnyen történhetnek

^[3] Kivételesen azonban az eltérés meg van engedve. Így pl. a szövetkezeteknél a felek tetszésére van bízva, vajon korlátolt vagy korlátlan felelősséget akarnak-e megállapítani? Bizonyos szabadság engedtetik továbbá pl. a társasági képviselet tekintetében stb.

^[4] Kuncz Ödön: Magyar kereskedelmi- és váltójog tankönyve. Grill, Budapest, 1943.

^[5] The Anatomy of Corporate Law. 2nd. ed. Oxford 2009.

^[6] A vitához lásd: Philippe Merle: Droit commercial. Société commerciales, Paris, 2007/11. 38. és skk.; valamint Schmidt, Karsten: Gesellschaftsrecht. Köln-Berlin-Bonn-München, 2002/4. 187. és skk.

---