Tíz éve hatályos a Ptk. – Szemelvények a Polgári Jog Online folyóiratból (6. rész) – A vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségével kapcsolatos álláspontok

Sorozatunk hatodik részében Török Tamás írását ajánljuk figyelmükbe, amely a Polgári Jog Online szakfolyóirat 2016. évi 11. számában jelent meg.

Tíz évvel ezelőtt, 2014. március 15-én lépett hatályba a 2013-ban elfogadott Polgári Törvénykönyv. Ebből az alkalomból közlünk szemelvényeket a 2016-ban útjára indított Polgári Jog Online szakfolyóiratból, amelynek középpontjában olyan kérdések állnak, amelyeket az újrakodifikált kódex előkészítésének folyamata vetett fel, és amelyek esetleg máig nem kerültek nyugvópontra, vagy a törvény alkalmazási gyakorlata hozott felszínre. Sorozatunk hatodik részében Török Tamás írását ajánljuk figyelmükbe, amely a Polgári Jog Online szakfolyóirat 2016. évi 11. számában jelent meg.

Török Tamás:^[1] A vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségével kapcsolatos álláspontok

---

Hivatkozott jogszabályhelyek: Csődtörvény 33/A. § (1)-(3) bek., Ptk. 3:2. § (2) bekezdés, Ptk. 6:540. § (3) bekezdés, Ptk. 6:541. §

---

Az intézményes felelősségátvitel területére tartozó felelősségi alakzatok biztosítják polgári anyagi jogunkban a tag és a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni polgári jogi felelősségét. A magyar jogalkotó az intézményes felelősségátvitel tételes jogi szabályait a társasági konszernjog területéről transzponálta a jogi személyek általános szabályai közé. Az intézményes felelősségátvitel területére a szigorú elválasztás alapelve és a betudhatóság (betudás) alapelve alól kivételt képező felelősségi szabályok tartoznak. A tagra és a vezető tisztségviselőre vonatkozó szűkebb értelemben vett intézményes felelősségátvitel kizárólag a szankciós jelleggel, vagyis felróhatósági alapon bekövetkező felelősségátviteli tényállásokat foglalja magában. Mivel a szűkebb értelemben vett felelősségátvitel területére tartozó felelősségi alakzatok kivételes és szankciós jelleggel telepítenek polgári jogi felelősséget a jogalanyokra, e felelősségi alakzatok viszonylagos nyitottságát nemkívánatos tovább fokozni.

E tanulmányomban a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségéhez kapcsolódó egyes polgári anyagi jogi jogkérdésekkel összefüggő, közzétett jogirodalmi álláspontokat ismertetem. Terjedelmi korlátok miatt a tanulmányom rövidített, átdolgozott változatában a polgári eljárásjogi kérdésekkel nem foglalkozom.

1. Bevezetés

[1] Ebben a tanulmányban a magyar jogirodalomban közzétett, a vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni felelősségével kapcsolatos polgári anyagi jogi jogkérdésekkel összefüggő álláspontokat ismertetem. Az egyes jogirodalmi álláspontok ismertetése előtt egy, tisztán jogelméletinek látszó alapkérdést kívánok röviden elemezni: az intézményes felelősségátvitel kérdését.

2. Az intézményes felelősségátvitel

[2] A jogi személy önálló vagyonnal való rendelkezése alapozza meg a jogi személy önálló – tagjaitól független – felelősségét a hitelezőkkel szemben. Polgári jogunkban a főszabály, hogy a jogi személy tagja, vezető tisztségviselője nem tartozik felelősséggel a jogi személy kötelezettségeiért a jogi személy hitelezőivel szemben. Az intézményes felelősségátvitel elvi, jogdogmatikai alapja az, hogy a jogi személynek a tagjaitól való vagyoni elkülönülése – a hitelezők érdekeinek fokozott védelme céljából – nem abszolút jellegű, törvényben meghatározott kivételes tényállások esetén a tag, illetőleg a vezető tisztségviselő mégis felelősséggel tartozik a jogi személy hitelezőivel szemben. Az intézményes felelősségátvitel jogpolitikai célja tehát egyértelműen a jogi személy hitelezőinek érdekvédelme azokban az esetekben, amikor a „szervezeti pajzs” mögött álló tag, illetőleg vezető tisztségviselő valamilyen jogellenes és felróható magatartást fejt ki a hitelezők rovására. [3] A magyar polgári jogban az intézményes felelősségátvitel jogintézménye első alkalommal nem a tag (részvényes) vonatkozásában, hanem a részvénytársaság igazgatósági tagjainak vonatkozásában bukkant fel az 1875. évi XXXVII. tc. (a továbbiakban: Kt.) 189. § (2) bekezdésében írt szabálya alapján. A Kt.-nak a részvénytársaságra (valamint a közkereseti társaságra) vonatkozó rendelkezéseit a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: 1988-as Gt.) helyezte hatályon kívül, így az igazgatósági tagokra vonatkozó felelősségátviteli szabály – legalábbis formálisan – 1988. december 31. napjáig hatályban volt. [4] Az 1988-as Gt. a tag (részvényes) vonatkozásában alkalmazta a felelősségátvitel jogintézményét, amely ekkor – egy tényállás kivételével – a társasági konszernjog területére korlátozódott. Az 1988-as Gt. a tag (részvényes) vonatkozásában három felelősségátviteli tényállát nevesített: a korlátolt felelősségű társaság tagja vonatkozásában az 1988-as Gt. 162. § (2) bekezdésében írt felelősségátviteli alakzat a többségi részesedéssel rendelkező részvénytársaság vonatkozásában; az 1988-as Gt. 326. § (3) bekezdésében írt felelősségi alakzat; valamint a közvetlen irányítással rendelkező részvénytársaság vonatkozásában az 1988-as Gt. 328. § (2) bekezdésében rögzített felelősségi alakzat. A későbbi jogfejlesztés eredményeképpen a jogalkotó fokozatosan újabb és újabb felelősségátviteli tényállásokat iktatott be a társasági jogba egyfelől a tagok vonatkozásában, másfelől a vezető tisztségviselők vonatkozásában. [5] A német társasági jog mintájára a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: 1997-es Gt.) 56. § (3)-(4) bekezdésében foglalt szabály már kimondta a gazdasági társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő tag (részvényes) felelősségét a nélkül, hogy megkövetelte volna azt, hogy a tagnak (részvényesnek) bármekkora mértékű befolyása legyen a társaságban. [6] Az angol csődjog mintájára a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 30. § (3) bekezdése és a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 33/A. § (1)-(3) bekezdéseiben rögzített szabályok mondták ki a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének felelősségét a hitelezőkkel szemben az ún. „jogszerűtlen gazdálkodásért”. A jogalkotó azáltal, hogy a gazdasági társaság tagjára és vezető tisztségviselőjére vonatkozó szabályokat nem a Gt.-be, hanem külön jogforrásokba (a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény, a továbbiakban: Ctv., Cstv.) iktatta be, elérte egyúttal azt is, hogy a gazdasági társaságokon túlmenően más jogi személy típusokra vonatkozóan is érvényesüljenek a felelősségátviteli szabályok. Ezekkel a lépésekkel a magyar jogalkotó az intézményes felelősségátvitelt kiemelte a társasági konszernjog területéről. [7] A jogalkotó a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) megalkotásával még tovább lépett, ugyanis a felelősségátvitel jogintézményét a társasági jog területéről transzponálta a szervezeti jogba, és immáron nem csak a gazdasági társaságok, hanem valamennyi jogi személy típus vonatkozásában előírt felelősségátviteli tényállásokat. A jogalkotó egyfelől a társasági jog területéről [Gt. 50. § (1)-(3) bek.] transzponálta át az elkülönült jogalanyisággal való visszaélést szankcionáló felelősségátviteli tényállást a szervezeti jog területére [Ptk. 3:2. § (2) bek.]. A jogalkotó másfelől új felelősségátviteli tényállásokat hozott létre valamennyi jogi személy típus vonatkozásában, amelyek esetében már nincs jelentősége a tagi befolyás mértékének [például: a tag vonatkozásában Ptk. 6:540. § (3) bek.; a vezető tisztségviselő vonatkozásában Ptk. 6:541. §]. [8] Az intézményes felelősségátvitel [felelősségáttörés, disregarding the corporate entity, piercing (lifting) the corporate veil, Haftungsdurchriff] eredetileg ugyan a társasági konszernjog területére tartozott, azonban a magyar jogalkotó az intézményes felelősségátvitelt fokozatosan eltávolította a társasági konszernjog területéről, és a Ptk. hatálybalépését követően már a jogi személyek jogának szerves részét képezi. Az intézményes felelősségátvitel területére a szigorú elválasztás alapelve és a betudhatóság (betudás) alapelve alól kivételt képező felelősségi szabályok tartoznak. Intézményes felelősségátvitelről^[2] egyrészt a tag, másrészt a vezető tisztségviselő és az árnyékigazgató vonatkozásában beszélünk. Az intézményes felelősségátvitel lényege a tag tekintetében abban áll, hogy az egyes jogi személy típusoknál a törvényben meghatározott előfeltételek fennállása esetében a tag felelősségének hiánya átalakul teljes felelősséggé a jogi személy hitelezőivel szemben. Az intézményes felelősségátvitel lényege a vezető tisztségviselő és az árnyékigazgató tekintetében abban áll, hogy egyes jogi személy típusoknál a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetében a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelősségének hiánya átalakul teljes felelősségé a jogi személy hitelezőivel szemben. A tagot és a vezető tisztségviselőt (árnyékigazgatót) védelmező „szervezeti pajzsot” az intézményes felelősségátvitelre vonatkozó szabályozás áttöri. [9] A magyar tételes jog nem használja a felelősségátvitel (felelősségáttörés) jogfogalmát.^[3] Wellmann György mutatott rá, hogy a jogirodalomban a tag (részvényes) vonatkozásában az intézményes felelősségátvitel fogalmát két értelemben használják.^[4] A tágabb értelemben vett intézményes felelősségátvitel egyrészt magában foglalja a mögöttes tagi felelősséggel működő jogi személy típusok esetén fennálló felelősségátvitelt, másrészt magában foglalja a szankciós jelleggel felróhatósági alapon bekövetkező felelősségátviteli tényállásokat. A Ptk.-ban a tagra (részvényesre) vonatkozó szűkebb értelemben vett intézményes felelősségátvitel azonban kizárólag a szankciós jelleggel, vagyis felróhatósági alapon bekövetkező felelősségátviteli tényállásokat foglalja magában. [10] Álláspontom szerint a tágabb értelemben vett intézményes felelősségátvitel fogalmába belevont két esetkör között jogdogmatikai, elvi szempontból lényeges különbség tapasztalható. Az első esetkörbe tartozó felelősségátviteli tényállások tekintetében működő jogi személy (közkereseti társaság, betéti társaság, egyesülés) tartozásáért fennálló mögöttes, korlátlan tagi felelősség előírásáról van szó, amelynek jogpolitikai indoka a jegyzett tőke minimum hiánya. A tag közvetett másodlagos felelősségét előíró szabállyal a polgári jog a jogi személy hitelezője részére kiegészítő fedezetet biztosít, mert nem csak a jogi személy vagyona, hanem a jogi személy tagjának a magánvagyona is a hitelezői követelés kielégítésének fedezetéül szolgál. Ezeknél az intézményes felelősségátviteli tényállásoknál a mögöttesen felelős tag objektív, vagyis felróhatóság nélküli helytállásra köteles, a felelősségátvitel tehát nem szankciós jellegű. A második esetkörbe tartozó felelősségátviteli tényállások tekintetében a tételes jog által meghatározott tényállási elemek (előfeltételek) fennállása esetén szankciós jelleggel, vagyis felróhatósági alapon viszi át a jog a jogi személy tagjára (aki egyébként a jogi személy kötelezettségeiért nem lenne felelős a hitelezőkkel szemben) a felelősséget. Korábbi polgári jogunkban (társasági jogunkban) az is elhatárolási szempont volt, hogy a második esetkörbe tartozó felelősségátviteli tényállások esetében csak a jogi személy jogutód nélküli megszűnése után következett be a tag hitelezőkkel szembeni felelőssége. A jogalkotó azonban ezen változtatott, ugyanis a Ptk. új felelősségátviteli szabályainak megalkotásával már működő jogi személyek esetében is előírja szankciós jelleggel, vagyis felróhatósági alapon a tag felelősségét a jogi személy hitelezőivel szemben [Ptk. 6:540. § (3) bek.]. [11] A tagra vonatkozó tágabb értelemben vett intézményes felelősségátviteli tényállások között tehát jogdogmatikai alapon két szempontból van különbség: az első esetkörbe tartozó intézményes felelősségátviteli tényállások felróhatóság nélküli és közvetett másodlagos (mögöttes) felelősségtípusok; a második esetkörbe tartozó intézményes felelősségátviteli tényállások felróhatóságon alapuló és elsődleges felelősségtípusok. A tagra vonatkozó szűkebb értelemben vett felelősségátvitel jogpolitikai célja a jogi személy elkülönült jogalanyisága, a „szervezeti pajzs” mögött elhelyezkedő, a hitelezők rovására valamilyen jogellenes és felróható magatartást kifejtő tag hitelezőkkel szembeni felelősségének megteremtése. Valamennyi, tagra vonatkozó szankciós jellegű felelősségátviteli tényállás közös jellemvonása az, hogy a felelősségátvitelre valamilyen joggal való visszaélést megvalósító tagi magatartás ad alapot. Jogdogmatikai szempontból ennek így kellene lennie a Ptk. 6:540. § (3) bekezdésében írt felelősségátviteli szabály esetében is, azonban sajnálatos módon a vonatkozó jogi norma ügyetlen megfogalmazása miatt a joggal való visszaélés követelménye itt nem tényállási elem. [12] Kihangsúlyozandó az, hogy a vezető tisztségviselőre vonatkozó intézményes felelősségátviteli tényállások közül a „jogszerűtlen gazdálkodásért” való felelősség felróhatóságon alapuló felelősségtípus [Ptk. 3:118. §, Cstv. 33/A. § (1)-(6) bek., Ctv. 118/B-118/C. §-ok]. A vezető tisztségviselőre történő felelősségátvitel jogpolitikai célja a jogi személy elkülönült jogalanyisága, a „szervezeti pajzs” mögött elhelyezkedő, a hitelezők rovására valamilyen jogellenes és felróható magatartást kifejtő vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségének megteremtése. Jól látható tehát az, hogy a tagra vonatkozó szankciós jellegű felelősségátvitel és a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátvitel jogpolitikai célja azonos. [13] Tisztán kell látnunk azt is, hogy a tagra vonatkozó szankciós jellegű felelősségátvitel és a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátvitel esetén a tag, illetőleg a vezető tisztségviselő által kifejtett magatartással okozati összefüggésben marad kielégítetlenül a jogi személy hitelezőjének követelése. Az ilyen módon kielégítetlenül maradó hitelezői követelésért tartozik felelősséggel a tag, illetőleg a vezető tisztségviselő. Valamennyi intézményes felelősségátviteli tényállás esetén tehát a polgári jogi felelősség szükségképpeni általános előfeltételeinek fenn kell állnia. Következésképpen egyrészt fent kell állnia az okozati kapcsolatnak a tag, illetőleg a vezető tisztségviselő magatartása és a kár (a jogi személy vagyona által nem fedezett kielégítetlenül maradó hitelezői követelés) között. Következésképpen másrészt a kár bekövetkezése és a hitelezői követelés elévülése tekintetében is a szerződésen kívüli károkozásra vonatkozó általános szabályok az irányadóak. [14] A szankciós jellegű felelősségátviteli tényállások esetén a kár nem más, mint a hitelezői követelés kielégítetlenül maradása. Ezért ennek bekövetkezése azoknál a felelősségátviteli tényállásoknál, ahol a tag, a vezető tisztségviselő felelőssége csak a jogi személy jogutód nélküli megszűnése után áll fenn, az esedékesség nem lehet korábbi, mint a behajthatatlanság megállapítása. A jogutód nélküli megszüntetési eljárásokban (mindenekelőtt a felszámolással történő megszűnés esetén) a behajthatatlanság megállapítása nem feltétlenül esik egybe a jogutód nélküli megszüntetési eljárás befejeződésével, vagyis a cégnek minősülő jogi személy cégnyilvántartásból való törlésével. A felszámolási eljárásban például a felszámoló által készített közbenső mérleg alapján már előfordulhat, hogy egyértelműen megállapítható a behajthatatlanság. [15] Vitathatatlan tény az, hogy a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségét szabályozó felelősségi alakzatok [Ptk. 3:86. §, Ptk. 3:118. §, Ptk. 3:347. § (3) bekezdés, Ptk. 3:368. § (3) bek. alapján alkalmazandó Ptk. 3:118. §, Cstv. 33/A. §, Ctv. 118/B. §] a vezető tisztségviselőre vonatkozó intézményes felelősségátvitel területére tartoznak. [16] Felelősségi jogunkban valamennyi felelősségi alakzat esetén az általános együttes előfeltételeknek mindenképpen fenn kell állniuk ahhoz, hogy a polgári jogi felelősség bekövetkezzék. Az intézményes felelősségátvitel területére tartozó egyes felelősségi alakzatok esetén pedig további speciális előfeltétel, illetőleg előfeltételek bekövetkezése is szükséges lehet a polgári jogi felelősség bekövetkezéséhez. Az általános előfeltételek jellege miatt arra a következtetésre kell jutnunk, hogy valamennyi felelősségi alakzat normatív meghatározása jelentős részben nyitott tényállás segítségével történik meg felelősségi jogunkban. A felelősségi tényállások abból a szempontból nyitott tényállások, hogy a jogi norma nem alkot zárt rendszert, hanem szándékoltan a bírósági jogalkalmazásra bízza a tényállás egyes elemeinek a meghatározását, nevezetesen az okozati kapcsolat fennállásának és a társadalmi elvárhatóságnak a megállapítása a kártérítési perben eljáró bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik. Az ily módon relatíve nyitott tényállású normák biztosítják a kártérítési jog kellő rugalmasságát. A jogbiztonság (az ítélkezési gyakorlat előreláthatósága, kiszámíthatósága) szempontjából ez a szabályozási módszer aggályosnak tűnhet, azonban a polgári jogi felelősség több évszázados szabályozása alapján bátran kijelenthetjük azt, hogy a jogalkotó a folyamatosan és gyorsan változó társadalmi, gazdasági folyamatok miatt nem képes normatív módon előre minden lehetséges esetre vonatkozó szabályozást alkotni a felelősségi jog világában. (Természetesen nagy számban léteznek olyan joghelyzetek, amelyek esetén a jogalkotó képes zárt tényállások segítségével megfelelő szabályozást alkotni, például a természetes személyek halála esetén a törvényes öröklés rendjét vagy jogi személyek jogutód nélküli megszűnésének szabályrendszerét zárt tényállású normák segítségével kielégítő módon lehet szabályozni.) [17] A magyar jogalkotó tehát helyesen ismerte fel már az 1959-es Ptk. megalkotása kapcsán azt, hogy viszonylagosan nyitott tényállások útján lehet és kell szabályozni a felelősségi jogot, és ezen a téren a Ptk. hatálybalépésével sem következett be változás. A kártérítési perekben eljáró bíróságok fognak tehát a jövőben is esetről esetre dönteni az okozati kapcsolat fennállásáról, és az elvárhatóságról, mint szükségképpeni általános előfeltételekről. [18] Azonban felhívom a figyelmet arra, hogy éppen e két általános előfeltétel bírósági mérlegelési körbe utalása miatt az intézményes felelősségátvitel területére tartozó felelősségi alakzatok esetén különösen óvakodnia kell a jogalkotónak attól, hogy olyan speciális előfeltételeket írjon elő, amelyek megállapítása szintúgy a kártérítési perben eljáró bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik. A szűkebb értelemben vett intézményes felelősségátvitel területére tartozó felelősségi alakzatok ugyanis kivételes és szankciós jelleggel telepítenek polgári jogi felelősséget a jogalanyokra (tag, vezető tisztségviselő), s éppen ezen ok miatt e felelősségi alakzatok viszonylagos nyitottságát nemkívánatos tovább fokozni. [19] A jogalkotó az 1988-as Gt. megalkotása óta folyamatosan kísérletet tesz arra, hogy kielégítő megoldást találjon a tag és a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségének hatékony szabályozására. Hatályos polgári jogunk túlnyomórészt szankciós jellegű felelősségátviteli tényállásokat tartalmaz mind a tag, mind a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelőssége vonatkozásában [a tagra vonatkozó felelősségátviteli tényállások: Ptk. 3:2. § (2) bek., Ctv. 118/A. § (1) bek., Ctv. 118/C. §; Ptk. 3:324. § (3) bek., Ptk. 3:208. § (3) bek., Ptk. 3:323. § (5) bek., Cstv. 63. § (2) bek.; Ptk. 3:59. §, 3:63. § (3) bek., Cstv. 63/A. §; Ctv. 118/A. § (3) bek.; a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátviteli tényállások: Ptk. 3:86. § (2) bek.; Ptk. 3:118. §; Ptk. 3:347. § (3) bek.; Ptk. 3:368. § (2) bek. alapján alkalmazandó Ptk. 3:118. §; Cstv. 33/A. §; Ctv. 118/B-118/C. §-ok], amely tényállások a felelősség speciális előfeltételeként bizonytalan tartalmú fogalmakat használnak: „korlátolt felelősséggel való visszaélés”, „tartósan hátrányos üzletpolitika”, „fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet”, „nem fizetőképesség”. [20] Álláspontom szerint e tényállások alaptörvény-ellenesek, sértik a normavilágosság alkotmányos követelményét, mert nem határozzák meg egyértelműen e fogalmakat, hanem azokat meghatározását a bíróságra bízzák. Az intézményes felelősségátvitel területére tartozó felelősségi alakzatok ugyanis kivételes és szankciós jelleggel telepítenek polgári jogi felelősséget a tagra és a vezető tisztségviselőre, s éppen ezen ok miatt e felelősségi alakzatok viszonylagos nyitottságát nemkívánatos tovább fokozni. A jogbiztonság követelménye az intézményes felelősségátvitel területére tartozó felelősségi alakzatok vonatkozásában fokozottan kell, hogy érvényre jusson, ez pedig csak úgy valósítható meg, ha a jogalkotó a speciális előfeltételeket egyértelműen tételes jogi szabályokkal határozza meg, azok tartalmának kitöltését nem bízza a bírósági jogalkalmazásra. Csakis ez felel meg a jogbiztonság részét képező normavilágosság alkotmányos követelményének. A normavilágosság alkotmányos követelményének valamennyi felelősségátviteli tényállás esetén ugyanúgy kell érvényesülnie, mint a büntetőjogi tényállás (diszpozíció) esetén, vagyis a törvénynek kell meghatározni az összes tényállási elemet. [21] A jogalkotó a szankciós jellegű intézményes felelősségátvitelt csodafegyvernek tekinti, ez azonban súlyos tévedés. A jogi személy hitelezőinek érdekvédelmét nem csak úgy lehet fokozni, ha megnöveljük a felelősségátviteli tényállások számát és kitágítjuk személyi hatályuk körét. A polgári anyagi jog más jogintézményeinek (például a fedezetelvonásra vonatkozó Ptk.- és Cstv.-szabályok) újragondolásával, továbbá a tagra, és a vezető tisztségviselőkre vonatkozó felelősségátviteli tényállásokkal és a profitorientált jogi személyek tőkevédelmi szabályaival való koherencia megteremtésével lehet egy valóban hatékony hitelezővédelmet megvalósítani. A tagra és a vezető tisztségviselőre vonatkozó szankciós jellegű felelősségátviteli tényállások veszélyesen nyitott tényállások, ugyanis a kártérítési felelősség általános előfeltételei mellett olyan speciális előfeltételeket tartalmaznak, amelyek bizonytalan tartalmú fogalmak sokaságával terheltek. Ez pedig a jogbiztonság (a bírói ítélet előreláthatósága, kiszámíthatósága) alkotmányos követelményével ellentétes. Ha őszintén gondoljuk azt, hogy az intézményes felelősségátvitel polgári jogunkban kivételes jogintézménynek minősül, úgy óvakodnunk kell e veszélyesen nyitott felelősségátviteli tényállások tömeges alkalmazásától. Az ilyen tényállások túlzott alkalmazása ugyanis a jogi személy elsődleges felelősségének lerontását eredményezheti. [22] A Felelősség a társasági jogban című könyvemben veszélyesen nyitott tényállásnak neveztem azokat a felelősségátviteli tényállásokat, amelyeket a hatályos polgári jogunk alkalmaz a tag és a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségének meghatározásakor. [23] A fentiekben egyértelműen tisztáztuk azt, hogy valamennyi felelősségi szabály relatíve nyitott tényállású norma, csakhogy a tagra és a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátviteli tényállásokba a jogalkotó további olyan tényállási elemeket iktat be, amelyeknek tartalmi meghatározása szükségszerűen a jogvitákat elbíráló bíróságok feladata. A vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségét előíró szabály két ilyen speciális tényállási elemet tartalmaz: a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet és a hitelezők érdekeinek figyelmen kívül hagyása. Ezen ok miatt válik túlfeszítetté, eltúlzott mértékben nyitottá a vezető tisztségviselőnek a hitelezőkkel szembeni felelősségét előíró felelősségi szabály. A jogalkotó a kivételes felelősségi szabályt tehát úgy alkotta meg, hogy annak a tartalmát képező speciális előfeltételek tartalmi meghatározását is a jogvitákat elbíráló bíróságokra bízta. [24] Mondhatnánk azt is, hogy nincs ezzel semmi probléma, hiszen a hatályos magyar polgári jogban például a veszélyes üzemi felelősség esetén is a jogalkotó a bíróságokra bízza a fokozott veszéllyel járó tevékenység mint speciális előfeltétel tartalmi meghatározását.^[5] Csakhogy észre kell vennünk azt, hogy a veszélyes üzemi felelősség (Ptk. 6:535. §) és az általános deliktuális felelősségi alakzat (Ptk. 6:519. §) között abból a szempontból nincs különbség, hogy mindkét felelősségtípus bekövetkezésének az a jogkövetkezménye, hogy a károkozó teljes vagyonával felel a károsulttal szemben. A vezető tisztségviselő esetében azonban polgári jogunkban az alapeset az, hogy egyáltalán nem tartozik felelősséggel a jogi személy hitelezőjével szemben. Másként fogalmazva: a vezető tisztségviselő helyzete főszabály szerint a felelősséghiány állapotával jellemezhető. Ezzel szemben, amikor a bíróság a nyitott tényállású norma alapján megállapítja a vezető tisztségviselő felelősségét a jogi személy hitelezőjével szemben, a vezető tisztségviselő felelősségének hiánya átfordul teljes vagyoni felelősséggé. A felelősséghiány állapotából teljes vagyoni felelősségi helyzetbe kerülő vezető tisztségviselő tekintetében nem állíthatjuk alappal azt, hogy ugyanaz a helyzet áll fenn, mint a veszélyes üzemi felelősség esetén. Ez utóbbi esetben a bíróság „csak” annyit tesz, hogy egy konkrét tevékenységet fokozott veszéllyel járó tevékenységnek minősít, és ennek következtében a törvény alapján nehezül meg a károkozó kimentése. A veszélyes üzemi felelősség esetén ugyanis a károkozó csak akkor mentesül a felelősség alól, ha azt bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik [Ptk. 6:535. § (1) bekezdés második mondata]. A veszélyes üzemi felelősség esetén valójában annyi történik, hogy a károsult helyzete könnyebbé, a károkozó helyzete nehezebbé válik a felelősség alóli mentesülés szempontjából, azonban a károkozó felelősségének mértéke egyáltalán nem változik meg. Ebből pedig az következik, hogy a veszélyes üzemi felelősség esetén a norma nyitottságának tovább fokozása (egy speciális előfeltétel tartalmának bírósági kitöltése) a károkozó felelősségének mértékét egyáltalán nem érinti, ugyanis a károkozó a veszélyes üzemi felelősség alapján is és az deliktuális felelősség alapján is teljes vagyoni felelősséggel tartozik. A vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelőssége esetén azonban a norma nyitottságának tovább fokozása (a két speciális előfeltétel tartalmának bírósági kitöltése) a károkozó felelősségének mértékét alapvetően megváltoztatja, a felelősséghiány teljes vagyoni felelősséggé alakul át. Ez az indoka annak, hogy a kártérítési jogviszony alanyai számára miért veszélyesen nyitottak e tényállások. Pontosan ugyanez a helyzet áll fenn a tag hitelezőkkel szembeni felelősségét előíró felelősségátviteli tényállások esetén is.

3. A vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségéhez kapcsolódó egyes polgári anyagi jogi kérdések

3.1. A Ptk. időbeli hatálya

[25] Az első vizsgálandó kérdés a Ptk. vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségi szabályainak vizsgálata során e szabályok időbeli hatálya. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) pontatlan szabályozása következtében a kérdésre a jogirodalom eltérő válaszokat ad. Míg Csőke Andrea annak tulajdonít jelentőséget, hogy 2014. március 15. előtt kerül-e sor az igényérvényesítésre,^[6] addig a többségi álláspont szerint annak van jelentősége, hogy a károkozás időpontjában a gazdasági társaság áttért-e már a Ptk.-ra.^[7] A Ptké. 13. § (2) bekezdésére tekintettel 2017. március 15-ig létezhetnek olyan korlátolt felelősségű társaságok, amelyek a Gt. hatálya alatt állnak, így e társaságok vezető tisztségviselőinek hitelezőkkel szembeni felelősségére még a Gt. és a 1959-es Ptk. szabályai az irányadók.

3.2. A Ptk. 3:118. §, a Cstv. 33/A. § és a Ctv. 118/B. § egymáshoz való viszonya

[26] Ugyancsak vitatott a jogirodalomban, hogy hogyan viszonyul egymáshoz a Ptk., a Cstv. és a Ctv. felelősségi szabálya. A Ptk. 3:118. §-a szerint „Ha a gazdasági társaság jogutód nélkül megszűnik, a hitelezők kielégítetlen követelésük erejéig kártérítési igényt érvényesíthetnek a társaság vezető tisztségviselőivel szemben a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint, ha a vezető tisztségviselő a társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet beállta után a hitelezői érdekeket nem vette figyelembe. Ez a rendelkezés végelszámolással történő megszűnés esetén nem alkalmazható.” A Cstv. 33/A. §-a speciális megállapítási keresetre vonatkozó jogot biztosít a hitelező számára arra az esetre, ha a gazdálkodó szervezet vezetői a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látták el, és ezáltal a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent, vagy a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítését meghiúsították, vagy elmulasztották a környezeti terhek rendezését. A Ctv. 118/B. §-a pedig kényszertörlés esetére mondja ki a vezető tisztségviselő felelősségét arra az esetre, ha a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően ügyvezetési feladatait nem a hitelezői érdekek figyelembevételével látta el, és ezáltal a cég vagyona csökkent, illetve a hitelezők követeléseinek kielégítése meghiúsult. [27] Csőke Andrea, Fónagy Sándor álláspontja szerint a Ptk. 3:118. §-a csupán általános szabálynak minősül, amelyre kereset nem alapozható.^[8] Ettől eltérő álláspontot képviselő Dzsula Marianna, aki a Ctv. 118/B. §-a vizsgálata kapcsán arra a következtetésre jut, hogy a Ptk. 3:118. §-a önálló felelősségi alakzatnak minősül.^[9] Mohai Máté és Sárközy Tamás pedig arra mutatnak rá, hogy a Ptk. 3:118. §-a mellett csupán jogalkotói hiba, hogy a Ctv. és a Cstv. korábbi rendelkezései fennmaradtak, ezeket hatályon kívül kellene helyezni.^[10]

3.3. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet megállapíthatósága körében követendő bírósági vizsgálat

[28] A jogszabály nem ad támpontot a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet fogalmának értelmezéséhez. Juhász álláspontja szerint „A fenyegető fizetésképtelenség inkább a vagyonhiányhoz, a vagyon nagyságát meghaladó tartozások mellett észszerűtlen kockázattal járó gazdasági tevékenységhez kapcsolódik. Ez a szemlélet azt jelzi, hogy minden alultőkésített cég gyakorlatilag a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet utáni állapotban van, s a vezetők felelőssége megállapítható.”^[11] [29] Fónagy álláspontja ettől részben eltérő. Szerinte különbséget kell tenni egyszerűbb és bonyolultabb tényállások között. „Kizárólag a mérlegadatok alapján ítéleti bizonyossággal például akkor állapítható meg a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet fennállta, ha a mérleg szerint a rövid lejáratú kötelezettségek összege a pénzeszközöket jelentősen meghaladta, az adósnak tárgyi eszköze, készlete, követelése nincsen,  vagy azok összege a kötelezettségállomány összegétől jelentősen elmarad, ha bizonyított tényként kezelhető, hogy az adós ezt követően gazdasági termelő tevékenységet már nem végzett, munkavállalókat már nem alkalmazott, ellene végrehajtási eljárások indultak, vele szemben perbeli marasztaló ítéletet hoztak. A bíróságok nem tartják szükségesnek a könyvszakértői bizonyítást akkor, amennyiben a vezető tisztségviselő a hitelezői érdekekkel ellentétes cselekményt akkor követte el, amikor az adós ellen már végrehajtási eljárások folytak, vagy felszámolási kérelem került benyújtásra, hiszen ekkor már a Cstv. 27. § (2) bekezdés szerinti fizetésképtelenség is megállapítható. Könyvszakértő kirendelése indokolt abban az esetben, amennyiben az adós  jelentős termelő gazdasági tevékenységet végzett, az állított hitelezői érdekekkel ellentétes cselekményt követően a tevékenységét tovább folytatta, munkavállalókat alkalmazott, huzamosabb ideig tovább működött, a beszállítóinak rendszeresen fizetéseket teljesített.”^[12] [30] Álláspontom szerint ez a bizonytalanság egyértelműen alátámasztja, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet fogalmának tisztázása lenne szükséges. Ennek során közgazdasági-számviteli fogalmakkal (például: rövid lejáratú kötelezettség, likvid eszköz, pénzeszköz, likviditási ráta) lehetne a fogalmat definiálni.

3.4. A vezető tisztségviselő felelősséggel tartozik-e a Cstv. 33/A. §-a alapján és a Ctv. 118/B. § alapján a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet kialakulásáért?

[31] A Ptk., a Cstv. és a Ctv. közötti összhang hiányában nem világos, hogy megállapítható lehet-e a vezető tisztségviselő felelőssége önmagában a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet kialakulásáért. A jogirodalom álláspontja a kérdésben megosztott. [32] Dzsula Marianna álláspontja szerint: „A Ctv. 118/B. § (4) bekezdését beiktató 2013. évi CCLII. tv. indokolása nem tartalmazza, hogy a 2014. június 30-ig alkalmazandó rendelkezésekkel szemben miért terjesztették ki a vezető tisztségviselő bizonyítási kötelezettségét arra a tényre is, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet nem a vezető tisztségviselő ügyvezetési tevékenysége miatt következett be, mivel a korábbi szabályok alapján ezt nem vizsgálta (vizsgálhatta) a bíróság. [A Cstv. 33/A. § (1) bekezdés alapján indult perekben a mentesülés körében ezt továbbra sem kell vizsgálnia a bíróságnak.] Ugyanakkor ez az új szabály lehetőséget ad arra, hogy az ügyvezetési tevékenység miatt is megállapításra kerüljön ez a felelősség, amelyet tipikusan egy jól működő cég rövid időben belüli, a vezető tisztségviselő (aki általában többségi befolyással rendelkező tag is, ezért a döntéshozó szerv erre vonatkozó határozatát is meghozhatja) vagyonkimentése miatt bekövetkező fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztéhez kapcsolódik.”^[13] [33] Szunyogh Zsófia álláspontja szerint: „A további jogellenes magatartások esetében a vezető tisztségviselő terhére eső cselekmények és mulasztások körében a bíróságnak nem azt kell vizsgálnia, és a felperesnek nem azt kell bizonyítania, hogy a vezető tisztségviselő tevékenysége okán került fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe az adós gazdálkodó szervezet, mivel a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követő időszakra kell a vezető tisztségviselőnek a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján tevékenységét ellátni. Ezért ha a vezető tisztségviselő a gyakorlatban érzékeli, hogy fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet következett be, csak azt teheti, hogy a Gt.-ben, Ptk.-ban biztosított joga körében összehívja a legfőbb szervet, és tájékoztatja a kialakult helyzetről a tagokat, felhívja őket, hogy vagy pótbefizetésekkel rendezzék az adós gazdálkodó szervezet vagyoni helyzetét, vagy kezdeményezzék a fizetésképtelenségi eljárást. Ezen túlmenően nem tehet meg olyan intézkedéseket az adós gazdasági tevékenységével kapcsolatban, amelyek a hitelezői veszteségeket növelhetik. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy amennyiben ezeknek a követelményeknek eleget tesz a vezető tisztségviselő, a felelősség alól eredményesen tudja kimenteni magát. A vezető tisztségviselő felelőssége abban az esetben sem állapítható meg, hogyha a legfőbb szervet értesítette, kezdeményezte a szükséges intézkedéseket, azonban a legfőbb szerv, a tulajdonosok nem döntenek a szükséges intézkedések megtételéről, vagy nem hoznak határozatot a fizetésképtelenségi eljárás kezdeményezéséről.”^[14] [34] Álláspontom szerint a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet kialakulásáért a vezető tisztségviselő nem tartozik felelősséggel a gazdasági társaság hitelezőivel szemben. Amennyiben a vezető tisztségviselő nem megfelelő ügyvezetői döntéssel, avagy a szükséges ügyvezetői döntés meghozatalának elmulasztásával maga idézi elő a „fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetet”, s ezáltal a gazdasági társaság vagyonvesztése következik be, úgy a vezető tisztségviselő a gazdasági társasággal szemben tartozik felelősséggel a Ptk. 3:21. § (2) bekezdésében és a Ptk. 3:24. §-ban írt szabályok szerint. Hitelezőkkel szembeni felelőssége azonban ezen az alapon nem állapítható meg.^[15]

3.5. A hitelezők érdekeinek elsődlegességének és a hitelezői érdekek figyelembevételének jelentése

[35] Ugyancsak problémát jelent, hogy a Ptk., a Cstv. és a Ctv. szóhasználata nem áll egymással összhangban. A Gt. 30. § (3) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a vezető tisztségviselő a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján kell, hogy eljárjon a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte után. A Ptk. 3:86. § (2) bekezdése, 3:118. §-a és 3:347. §-a ettől eltérően fogalmaz: a vezető tisztségviselő felelősségét az alapozza meg, ha a hitelezői érdekeket nem vette figyelembe a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet beállta után. Jelent-e tartalmi változást a szóhasználat megváltozása? [36] Kisfaludi András álláspontja szerint a kérdésre a válasz egyértelműen igen: „Az eltérő szóhasználat eltérő tartalmú megközelítést tesz lehetővé. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet ugyanis még nem jelent tényleges fizetésképtelenséget, ekkor tehát még lehetővé kell tenni azt, hogy a jogi személy a saját érdekében is tevékenykedjen, s ennek keretében megkísérelje a válságos helyzetből való kijutást. Ennek érdekében akár még kockázatvállalást tartalmazó döntéseket is meghozhat, ami negatív eredmény esetén nyilvánvalóan nem fog a hitelezők javára szolgálni. Ha a hitelezői érdekek elsődlegessége lenne a követelmény, akkor lehet, hogy be kéne szüntetni a kockázatos gazdasági tevékenységet, s a jogi személy vagyonát konzerválni kéne a hitelezői igények fedezeteként. Ez azonban túlzott követelménynek tűnik, akadályozhatja a kibontakozást, a reorganizációt. Az új Ptk. szabálya differenciáltabban közelít a helyzethez, a korábbi szabályozáshoz hasonlóan a hitelezői érdekeket megjeleníti a vezető tisztségviselő motívumrendszerében, akik egyébként alapvetően a jogi személyek érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ügyvezetési tevékenységüket végezni. A hitelezői érdekek azonban az új szabály szerint nem felváltják a jogi személy érdekeit, hanem ezen érdekek mellett jelennek meg. Így tehát a vezető tisztségviselő továbbra is a jogi személy érdekének megfelelően irányíthatja a jogi személyt, de emellett figyelembe kell vennie a hitelezők érdekeit is. Azt, hogy a hitelezői érdekeket milyen módon és milyen mértékig kell figyelembe venni, nem lehet teljes részletességgel a jogi normában leírni. Ezért itt is a polgári jogi jogviszonyokban általában elvárható magatartást kell majd számon kérni a vezető tisztségviselőkön, vagyis azt kell vizsgálni, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte után a vezető tisztségviselő a jogi személy irányítása során a jogi személy érdekei mellett a hitelezői érdekeket figyelembe vett-e oly módon, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható volt.”^[16] [37] Ezt az álláspontot képviseli Sárközy Tamás^[17] és Mohai Máté is.^[18] Hasonló állásponton van Juhász is, aki szerint „[a] két fogalom között árnyalati különbség van, ennek a bírói mérlegelésben lesz szerepe.”^[19] Csőke Andrea és Szunyogh Zsófia ugyanakkor ezt az értelmezést vitatják. Álláspontjuk szerint a megfogalmazás tartalmi különbséget nem eredményez.^[20] [38] Fontos hangsúlyozni, hogy ha el is fogadjuk, hogy a Ptk. új szóhasználata tartalmi változást eredményez, a szabályban rejlő valódi problémát ez a változás nem érinti. E probléma lényege, hogy tényszerűen nem létezik a gazdasági társaság hitelezőinek közös érdeke. Minden egyes hitelezőnek önálló érdeke létezik, mégpedig az, hogy a gazdasági társaság az ő követelését elégítse ki. A hitelezői érdekek figyelembevételét előíró törvényi követelmény nagyon nehéz helyzetbe hozza a vezető tisztségviselőt. Ha ugyanis a vezető tisztségviselő rosszul méri fel azt, hogy mikor következik be a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagyis mikortól kell figyelembe vennie a hitelezői érdekeket is, azt kockáztatja, hogy vagy a társaság, vagy a hitelezők fognak fellépni vele szemben. A vezető tisztségviselő úgy tudja elhárítani magától ezt a kockázatot, hogy összehívja a társaság legfőbb szervét. A vezető tisztségviselő a legfőbb szervet tájékoztatja a kialakult helyzetről, javasolva, hogy a legfőbb szerv hozzon megfelelő tartalmú döntést a követendő eljárásról. Ilyen legfőbb szervi döntés meghozatala esetén sem a társaság, sem a hitelezők alappal már nem támaszthatnak kártérítési igényt a vezető tisztségviselővel szemben.^[21]

3.6. A Cstv. és a Ctv. törvényi vélelme

[39] Túl azon a fent bemutatott problémán, hogy nem egyértelmű a Ptk. vezető tisztségviselő felelősségére vonatkozó szabályának a Ctv. és a Cstv. hasonló szabályainak a viszonya, további probléma, hogy a Ctv. és a Cstv. szabályai is számos értelmezési kérdést vetnek fel. Az alábbiakban e két ágazati szabályban megfogalmazott vélelem egyes kérdéseit vizsgálom.

3.6.1. A törvényi vélelem jellege

[40] A Cstv. 33/A. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy amennyiben a vezető a felszámolás kezdő időpontját megelőzően nem tett eleget az adós éves beszámolója letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, vagy nem teljesíti a beszámolókészítési, irat- és vagyonátadási, továbbá tájékoztatási kötelezettségét, a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell. Kérdésként merül fel, hogy az itt megfogalmazott vélelem megdönthető-e. [41] Csőke Andrea álláspontja szerint a vélelem megdönthetetlen^[22] a többségi álláspont szerint azonban a jogalkotó – a pontatlan megfogalmazás ellenére – megdönthető vélelmet hozott létre. Ezen az állásponton van Bodor Mária^[23] és – bizonyos megszorításokkal – Juhász László^[24] is, és ez az én álláspontom is. A szabály megdönthető vélelemként való értelmezése mellett szól, hogy a jogszabályi rendelkezés nem tiltja az ellenbizonyítást. A hitelezői érdek sérelmének hiányát, vagyis azt, hogy figyelembe vette a hitelezők érdekeit a felszámolással fenyegető helyzet beállta után, tehát a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) tartozik bizonyítani a vélelem hatókörén belül. Az éves beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének elmulasztása miatti hitelező érdeksérelem hiánya például eredményesen bizonyítható azzal, hogy ha a vezető tisztségviselő hitelt érdemlően bizonyítja azt, hogy ennek a kötelezettségének nem tett ugyan eleget, azonban az éves beszámolót a felperesi hitelezőnek átadta, s ezáltal a hitelező annak tartalmával teljes mértékben tisztában volt.^[25]

Álláspontom szerint a Ctv.-ben elhelyezett törvényi vélelem is megdönthető a fentiekben kifejtett indokok miatt.

3.6.2. A vélelem hatóköre

[42] Sem a Cstv., sem a Ctv. alapján nem adható egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy a vélelem hatóköre mely tényállási elemekre terjed ki. [43] Dzsula Marianna álláspontja szerint: „A jogintézmény célját tekintve ezzel szemben álláspontom szerint helyesebb azt a jogértelmezést követni, hogy a Ctv. 118/B. § (4) bekezdése szerinti vélelem esetén a Ctv. 11/B. § (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállnak. Ezt támasztja alá az is, hogy a jogalkotó a vélelmet a kimentésre vonatkozó szabályoknál helyezte el. Iratok és mérleg hiányában annak bizonyítását elvárni a felperestől, hogy a cég „vagyontalansága” a vezető tisztségviselő visszaélésszerű magatartásra vezethető vissza, problémás, még a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet kezdő időpontjának a megállapítása is nehézségbe ütközhet a cég vagyoni helyzetének ismerete nélkül. A Cstv. 33/A. § (3) bekezdése is tartalmazza ezt a vélelmet, ezért a kialakult bírói gyakorlat a Ctv. 118/B. § (4) bekezdése alkalmazása körében is irányadó lehet, amely a vélelem tágabb értelmezése mellett foglal állást [a vezető tisztségviselő felelősségének valamennyi tényálláselemére kiterjed a Cstv. 33/A. § (3) bekezdésében meghatározott vélelem]”.^[26] [44] Álláspontom szerint a vélelem hatókörébe tartozó esetekben is a felperesnek kell bizonyítani az okozati összefüggés fennállását, a vezető tisztségviselő jogellenes magatartása (valójában a vélelmező tény) és a kielégítetlenül maradó hitelezői követelés között. A vélelmező tények (pl. a beszámoló letétbe helyezésének elmulasztása) és a kielégítetlenül maradó hitelezői követelés között ugyanis lehetséges, hogy ténylegesen nem áll fenn okozati kapcsolat. Helytelen ezért az az álláspont, miszerint a vélelem beálltára tekintettel nem kell a felperesnek bizonyítania az okozati összefüggés fennállását, ugyanis a jogszabályi rendelkezés az okozati kapcsolat fennállására vélelmet nem ír elő.^[27]

4. Összegzés

[45] A jelen tanulmányomban ismertetett polgári anyagi jogi jogkérdésekkel összefüggésben közzétett, egymástól több esetben szignifikánsan eltérő jogirodalmi álláspontok léte önmagában is alátámasztja azt, hogy a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségét előíró szabály veszélyesen nyitott tényállás. Éppen ezen ok miatt – meglátásom szerint – a Kúria feladata az, hogy egyértelmű és megnyugtató iránymutatásokat fogalmazzon meg a felmerült vitás jogkérdések kapcsán, különös tekintettel a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet és a hitelezői érdekek figyelembevételének jelentése körében. Reményeim szerint e bonyolult és összetett – jogelméleti és joggyakorlati szempontokat egyaránt szem előtt tartó – szakmai munka sikeres elvégzéséhez nyújthat csekély segítséget a joggyakorlat-elemző csoport felkérésére készített tanulmányom.

A cikk a Wolters Kluwer Hungary termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.

Lábjegyzetek:

^[1] A szerző ügyvéd, a Kúrián 2016-ban felállított joggyakorlat-elemző csoport tagja; a jelen írás a joggyakorlat-elemző csoport felkérésére készített tanulmány rövidített, átdolgozott változata

^[2] Az intézményes felelősségátvitel történeti fejlődését tárgyalja Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában. A társasági jog és a konszernjog elméleti alapjai. HVG-ORAC, Budapest, 2001, 314-315. o., Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban. Dialóg Campus, Budapest-Pécs, 2005, 90-95. o., és ifjabb Korsós Antal: Az intézményes felelősségátvitel problémája a társasági jogban. Gazdaság és Jog 1999/5. sz., 8-10. o. A Piercing (lifting) the corporate veil (lepelátszúrás) common law jogrendszerekben kialakult doktrínáját Brehószki Márta tárgyalja: Brehószki Márta: Mennyire korlátolt a jogi személy gazdasági társaságok tagjainak felelőssége? A felelősség-áttörés hazánkban és a lepelátszúrás doktrínája az Amerikai Egyesült Államokban (PhD. értekezés) 99-198. o.

^[3] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény 5:553. § címében a tag, az alkalmazott és a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátviteli tényállás vonatkozásában használta a felelősségáttörés fogalmát. Azonban a Ptk. ezen tartalmú bekezdéseiben (Ptk. 6:540. §) már nem használja sem a felelősségátvitel, sem a felelősségáttörés fogalmát, jóllehet tartalmilag arról van szó.

^[4] Wellmann György: Felelősségátvitel társasági jogunkban. Céghírnök 2006/12. sz., 4-5. o., Wellmann György: A közkereseti társaság tagjainak mögöttes felelősségéről, különös tekintettel annak elévülésére. In Pázmándi Kinga (szerk.): Sárközy Tamás ünnepi kötet. HVG-ORAC, Budapest, 2006, 341-342. o., Wellmann György: Tagi felelősségátvitel társasági jogunkban. Gazdaság és Jog, 2008/11. sz., 4. o.

^[5] Fuglinszky Ádám hívja fel a figyelmet arra, hogy a világ nagy jogrendszerei a veszélyes üzemi felelősség szabályozása esetén egymástól eltérő megoldásokat alkalmaznak. A német jog az ún. objektív veszélyeztetési felelősség megoldását alkalmazza, amely szerint a bíróság csak abban az esetben minősíthet valamely tevékenységet fokozott veszéllyel járó tevékenységnek, ha törvény kifejezetten így rendelkezik az adott tevékenységről. A német polgári jog tehát nem alkalmaz generálklauzulát. Ezzel szemben a francia Code Civil e körben is generálklauzulát alkalmaz, hasonlóan, mint a magyar polgári jog. Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. IV. rész. Különös deliktuális felelősségi tényállások, XI. fejezet, Felelősség fokozott veszéllyel járó tevékenységért. HVG-ORAC, Budapest, 2015, 343. o.

^[6] Csőke Andrea: A vezető tisztségviselő felelőssége fizetésképtelenség és felszámolás esetén. In Csehi Zoltán – Szabó Marianna (szerk.): A vezető tisztségviselő felelőssége. Wolters Kluwer, Budapest, 2015, 124-125. o.

^[7] Sárközy Tamás: Még egyszer a vezető tisztségviselők kártérítési felelősségéről. Gazdaság és Jog, 2015/2. sz., 3-11. o., Török Tamás: Felelősség a társasági jogban – IX. fejezet: A vezető tisztségviselő és a cégvezető felelőssége a hitelezőkkel szemben, 2. A vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelőssége a jogszerűtlen gazdálkodásért. Második kiadás. HVG-ORAC, Budapest, 2015, 386. o.

^[8] Csőke Andrea: A vezető tisztségviselő felelőssége fizetésképtelenség és felszámolás esetén. In Csehi Zoltán – Szabó Marianna (szerk.): A vezető tisztségviselő felelőssége. Wolters Kluwer, Budapest, 2015, 141. o.; Fónagy Sándor: A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet megítélése. Gazdaság és Jog, 2015/11. sz., 14-21. o.

^[9] Dzsula Marianna: A vezető tisztségviselő felelőssége a Cégtörvény alapján. In Csehi Zoltán – Szabó Marianna (szerk.): A vezető tisztségviselő felelőssége. Wolters Kluwer, Budapest 2015, 119. o.

^[10] Mohai Máté: A hatályon kívül helyezni szándékolt felelősségátviteli szabályok továbbéléséről. (megjelenés alatt). Sárközy Tamás: Még egyszer a vezető tisztségviselő kártérítési felelősségéről. Gazdaság és Jog, 2015/2. sz., 3-11. o.

^[11] Juhász László: A magyar fizetésképtelenségi jog kézikönyve. I. kötet. 22. A wrongful trading szabályai. Novotni, Miskolc, 2014, 463. o.

^[12] Fónagy Sándor: A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet megítélése. Gazdaság és Jog, 2015/11. sz., 14-21. o.

^[13] Dzsula Marianna: A vezető tisztségviselő felelőssége a Cégtörvény alapján. In Csehi Zoltán – Szabó Marianna (szerk.): A vezető tisztségviselő felelőssége. Wolters Kluwer, Budapest 2015, 117. o.

^[14] Szunyogh Zsófia: A felszámolás alá kerülő gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője hitelezőkkel szembeni közvetlen helytállási kötelezettsége. (kézirat) 13-14. o.

^[15] Török Tamás: Felelősség a társasági jogban – IX. fejezet: A vezető tisztségviselő és a cégvezető felelőssége a hitelezőkkel szemben, 2. A vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelőssége a jogszerűtlen gazdálkodásért. Második kiadás. HVG-ORAC, Budapest, 2015, 384. o.

^[16] Kisfaludi András: A jogi személy vezető tisztségviselőinek felelőssége az új Polgári Törvénykönyvben. In Csehi Zoltán – Koltay András – Landi Balázs – Pogácsás Anett (szerk.): (L)ex Cathedra et praxis. Pázmány Press, Budapest, 2014, 331-332. o.

^[17] Sárközy Tamás: Még egyszer a vezető tisztségviselő kártérítési felelősségéről. Gazdaság és Jog, 2015/2. sz., 3-11. o.

^[18] Mohai Máté: A hatályon kívül helyezni szándékolt felelősségátviteli szabályok továbbéléséről. (megjelenés alatt)

^[19] Juhász László: A magyar fizetésképtelenségi jog kézikönyve. I. kötet. 22. A wrongful trading szabályai. Novotni, Miskolc, 2014, 460. o.

^[20] Csőke Andrea: A vezető tisztségviselő felelőssége fizetésképtelenség és felszámolás esetén. In: Csehi Zoltán – Szabó Marianna (szerk.): A vezető tisztségviselő felelőssége. Wolters Kluwer, Budapest, 2015, 142. o. Szunyogh Zsófia: A felszámolás alá kerülő gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője hitelezőkkel szembeni közvetlen helytállási kötelezettsége. (kézirat) 22. o.

^[21] Török Tamás: Felelősség a társasági jogban – IX. fejezet: A vezető tisztségviselő és a cégvezető felelőssége a hitelezőkkel szemben, 2. A vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelőssége a jogszerűtlen gazdálkodásért. Második kiadás. HVG-ORAC, Budapest, 2015, 384-385. o.

^[22] Csőke Andrea: A vezető tisztségviselő felelőssége fizetésképtelenség és felszámolás esetén. In: Csehi Zoltán – Szabó Marianna (szerk.): A vezető tisztségviselő felelőssége. Wolters Kluwer, Budapest, 2015, 134-135. o.

^[23] Bodor Mária: A vezető tisztségviselő felelősségének egyes kérdései a felszámolási eljárás alatt. Csőd, felszámolás, válság, 2012/4. sz. 20-28. o.

^[24] Juhász László: A magyar fizetésképtelenségi jog kézikönyve. I. kötet. 22. A wrongful trading szabályai. Novotni, Miskolc, 2014, 472. o.

^[25] Török Tamás: Felelősség a társasági jogban – IX. fejezet: A vezető tisztségviselő és a cégvezető felelőssége a hitelezőkkel szemben, 2. A vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelőssége a jogszerűtlen gazdálkodásért. Második kiadás. HVG-ORAC, Budapest, 2015, 390-391. o.

^[26] Dzsula Marianna: A vezető tisztségviselő felelőssége a Cégtörvény alapján. In Csehi Zoltán – Szabó Marianna (szerk.): A vezető tisztségviselő felelőssége. Wolters Kluwer, Budapest, 2015, 108. o.

^[27] Török Tamás: Felelősség a társasági jogban – IX. fejezet: A vezető tisztségviselő és a cégvezető felelőssége a hitelezőkkel szemben, 2. A vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelőssége a jogszerűtlen gazdálkodásért. Második kiadás. HVG-ORAC, Budapest, 2015, 391. o.

---