Tíz éve hatályos a Ptk. – Szemelvények a Polgári Jog Online folyóiratból (7. rész) – Polgári jogi elemek a büntető anyagi jogban

Sorozatunk hetedik részében Ambrus István írását ajánljuk figyelmükbe, amely a Polgári Jog Online szakfolyóirat 2017. évi 3. számában jelent meg.

Tíz évvel ezelőtt, 2014. március 15-én lépett hatályba a 2013-ban elfogadott Polgári Törvénykönyv. Ebből az alkalomból közlünk szemelvényeket a 2016-ban útjára indított Polgári Jog Online szakfolyóiratból, amelynek középpontjában olyan kérdések állnak, amelyeket az újrakodifikált kódex előkészítésének folyamata vetett fel, és amelyek esetleg máig nem kerültek nyugvópontra, vagy a törvény alkalmazási gyakorlata hozott felszínre. Sorozatunk hetedik részében Ambrus István írását ajánljuk figyelmükbe, amely a Polgári Jog Online szakfolyóirat 2017. évi 3. számában jelent meg.

Már elérhető a Ptk. 10. évfordulójára összeállított Polgári Jog Modul, mely nagykommentárokkal, magyarázatokkal, szakkönyvekkel és szakcikkekkel, továbbá iratmintákkal és társasági jogi navigátorokkal nyújt segítséget a mindennapi munkához.

Ambrus István^[1]: Polgári jogi elemek a büntető anyagi jogban

---

Hivatkozott jogszabályhelyek: Btk. 31. § (3) bekezdés, Btk. 349. §, Btk. 378. §, Btk. 383. §, Btk. 409. § (3) bekezdés, Ptk. 5:13. §, Ptk. 5:14. §, Ptk. 5:54. §, Ptk. 5:159. §

---

A magánjog és a büntetőjog kölcsönös összefüggései kapcsán jelen tanulmány következtetésének lényege, hogy a polgári jog fogalomrendszerét a büntetőjogban általában transzformáció nélkül szükséges alkalmazni. A büntetőjogi jogos védelem és a jogos önhatalom összevetéséből arra nézve vonható le következtetés, hogy bizonyos relációkban az egyik, más aspektusból a másik tekinthető tágabb körben alkalmazandónak. A sikkasztás bűncselekményének hátteréül szolgáló polgári jogi szerződés csak olyan lehet, amely révén a tulajdonjog átszállására nem kerül sor. Végül az uzsora-bűncselekmény büntetőjogi értelmezésénél nem hagyható figyelmen kívül az uzsorás szerződés polgári jogi fogalma sem.

Bevezetés

[1] A Cambridge-i Egyetem magánjogprofesszora, Graham Virgo egy friss – akár provokatívnak is tekinthető, ugyanakkor egyértelműen találó című – tanulmányában a polgári jog és a büntetőjog kölcsönös összefüggéseinek kérdéskörét elemzi. Problematikusnak véli azt a mind elméleti, mind gyakorló jogászok körében megfigyelhető tendenciát, amelynek nyomán a büntetőjogot egy olyan „szigetként” fogják fel, amely a jogrend más területeitől – így a magánjogtól is – élesen elkülönül. Az említett szerző egyes vagyon elleni bűncselekmények, valamint a birtokvédelem köréből vett példák alapján arra a következtetésre jut, hogy a jogrend egységes és ellentmondásmentes felfogásának kívánalma a büntetőjogászoktól is megköveteli a szakterületükön felmerülő polgári jogi problémák felismerését és a magánjogi szabályozással és dogmatikával konform megválaszolását.^[2] [2] A fent vázolt probléma hazánkban sem új keletű. Imling Konrád a dualizmus korszakának magánjogi ügyszakos királyi kúriai bírája, majd az igazságügyi minisztérium államtitkára volt, aki – mint arra a nekrológját jegyző Szladits Károly is rámutatott^[3] – a polgári törvénykönyv korabeli előkészítésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Ő fogalmazott a Magyar Jogászegylet 1910. október 30. napján, Kassán megtartott teljes ülésén a következőképpen: „a magánjog és a büntetőjog között úgy törvényhozásunkban, mint bírói gyakorlatunkban mély űr tátong; a büntetőjog nem fordul a magánjoghoz azokért a tanításokért és útmutatásokért, melyek nélkül […] a saját tételei és szabályai nélkülözik az alapot és meggyőzőek nem lehetnek”.^[4] Egy hasonló vélemény szerint: „általánosan tapasztalt baj, hogy a büntetőjogászok a magánjog területén enyhén szólva nem érzik magukat elég otthonosnak. Nem egyszer adta ennek árát gazdasági életünk”.^[5] [3] A polgári jog és a büntetőjog – de ugyanígy a polgári perjog és a büntetőeljárási jog – egymásra utaltsága ugyanakkor napjainkban is számos jogintézmény kapcsán tetten érhető. Miként Szalma József írja: „[a] büntetőjogi felelősségnek […] előkérdése lehet polgári jogi kérdés vagy jogviszony fennforgása […]. Megfordítva, a polgári jogi felelősség előkérdése lehet büntetőjogi kérdés”.^[6] [4] Példákkal illusztrálva: a büntetőjog értékesíti egyebek mellett a polgári jogi cselekvőképesség, a kiskorúság, továbbá – részben eltérő tartalommal – a dolog és a kár fogalmát.^[7] Az okirati (közbizalom elleni) bűncselekmények [a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) XXXIII. Fejezet] hátteréül pedig a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) az okiratokra vonatkozó rendelkezései szolgálnak (Pp. 195. §).^[8] [5] A büntetőügyben eljáró bíróság az ún. adhéziós eljárás keretében a bűncselekmény sértettjének (magánfél) polgári jogi igényéről dönthet,^[9] de más büntető eljárásjogi intézmények – mint pl. a zár alá vétel kényszerintézkedés^[10] – kapcsán sem kerülhető meg a polgári jog rendelkezéseinek alkalmazása.^[11] [6] A polgári jog több esetben támaszkodhat a bűncselekmény, a szándékosság/gondatlanság, vagy a jogtalan támadás büntetőjogi fogalmára.^[12] A jogerősen elbírált bűncselekmény vagyoni jogi következményei kapcsán ítélkező polgári bírót pedig köti a büntetőbíróság határozata.^[13]

Már e rövid, exemplifikatív jellegű áttekintés is meggyőzhet arról, hogy polgári és büntető ügyekben egyaránt a másik jogág(ak) szabályaira figyelemmel lévő, interdiszciplináris szemlélet kialakítása és fenntartása indokolt.

[7] A joggyakorlat e komplex megközelítését támogató jogirodalom áttekintése kapcsán alapos lehet az a benyomás, amely szerint a polgári és büntetőjogász szakírók többsége elsősorban a társasági jog és a gazdasági bűncselekmények egyes határterületeire fókuszál.^[14] Kevésbé tűnik ugyanakkor hangsúlyos kérdésnek a legutóbbi időszakban a „klasszikus” polgári jog és a büntetőjog egyes jogintézményeinek az összevetése. E felismerésre, valamint arra is figyelemmel, hogy a jogalkotó mindkét nagy jogterületet – számos rendelkezés kapcsán érdemben is módosult tartalommal – újrakodifikálta, nem látszik feleslegesnek önálló tanulmány keretében vizsgálat tárgyává tenni néhány, az említett körben felmerülő kérdést. A terjedelmi korlátokra is tekintettel vizsgálódásunk azonban nem törekedhet teljességre. Egyrészt kizárólag anyagi jogi problémákat vizsgálunk, eljárásjogiakat csupán annyiban, amennyiben azok szorosan a tárgyalt anyagi jogi problémához tapadnak.^[15] Másrészt ezúttal csupán egyes polgári jogi elemeknek a büntető anyagi jogban való megjelenését és értelmezési lehetőségeit állítjuk középpontba. Az ellentétes reláció – a büntetőjogi fogalmak polgári jogbeli megjelenésének – bemutatása külön tanulmány tárgyát képezheti. Végül nem fordíthatunk figyelmet arra a még elemibb és rendszerszintű elhatárolásra, amely az uralkodó felfogás szerint in abstracto, a magánjog és a közjog között munkálható ki.^[16]

1. Polgári jogi elemek a büntetőjogban – elvi alapok

[8] A hatályos jogunk kapcsán elöljáróban leszögezhető, hogy a Btk. átfogó háttérnormaként nem nevesíti a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényt (a továbbiakban: Ptk.). Arra expressis verbis mindössze két esetben utal. Elsőként a magánindítvány előterjesztésére jogosultak körében [Btk. 31. § (3) bek.], második ízben pedig a gazdasági adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása bűncselekményének értelmező rendelkezésében [Btk. 409. § (3) bek.]. [9] Előfordul azonban, hogy valamely bűncselekményi diszpozíció kifejezetten polgári jogi kategóriákat jelenít meg. Ezt a mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld jogellenes megszerzése (Btk. 349. §) szemléltetheti, amelynek tényállása a tulajdonjogot (Ptk. 5:13. §), a haszonélvezeti jogot (Ptk. 5:146. §), valamint a használat jogát (Ptk. 5:159. §) is szerepelteti. A jogtalan elsajátítás (Btk. 378. §) tényállásának egyik fordulata pedig a talált dolog (Ptk. 5:54. §) eltulajdonításával is elkövethető^[17] (ún. explicit polgári jogi elem). [10] Az sem példa nélküli, hogy a Btk. kifejezetten nem nevezi meg ugyan a Ptk.-t, azonban a definíció megfogalmazásából mégis egyértelmű, hogy az említett büntetőjogi rendelkezés a polgári jogi fogalommeghatározás^[18] kiegészítésére hivatott. Így pl. a Btk. 383. § a) pontja szerint a dolog fogalma alatt – egyebek mellett – a villamos energiát is érteni kell.^[19]  Ebből kitűnően az idézett törvényhely értelemszerűen a Ptk. 5:14. §-beli dolog-definícióját hivatott kiegészíteni a büntető jogalkalmazás számára. [11] Kiemelést igényelhetnek a büntetőjogban az ún. keretdiszpozíciók esetei, amelyeket más jogágbeli – akár magánjogi – szabály tölthet ki tartalommal.^[20] [12] Végül bizonyos esetekben a tényállás szövegezéséből ugyan kifejezetten nem tűnik ki, jogértelmezéssel mégis egyértelműen kimutatható, hogy a bűncselekmény hátterében polgári jogi megállapodás (legtöbb esetben szerződéskötés) húzódik meg. Erre a jelen tanulmányban is érintendő sikkasztás (Btk. 372. §) lehet a példa (ún. implicit/rejtett polgári jogi elem). [13] Nem tagadható tehát, hogy a büntetőkódex számos esetben szerepeltet polgári jogi fogalmakat. Az egyes polgári jogi elemek büntetőjogbeli érvényesülésének vizsgálatát erre tekintettel meg kell előznie egy értelemszerű előkérdésnek. Nevezetesen: tisztázandó, hogy a polgári jog fogalomkészlete bármiféle transzformáció és korlátozás nélkül átvehető és felhasználható a büntetőjogban, vagy szükséges bizonyos distinkciók meghatározása. [14] Az első magyar büntető törvénykönyv (1878. évi V. tc.) kezdeti időszakában – az átfogóan még nem kodifikált magánjog időszakában – intenzív jogirodalmi vita bontakozott ki e kérdésben. Csemegi Károly még szigorúan magánjogi alapú felfogást képviselt, ami a magánjogi jogszabályok és tanok legteljesebb respektálását jelentette a büntetőjogban.^[21] Élesen ellentétes állásponton volt Fayer László, aki szerint a magánjog „definitióit és rendelkezéseit revisio nélkül nem fogadhatja el a büntetőjog”. Indokolása alapján „a magánjogi oltalomra készült megállapítások nem igényelhetik maguknak azt a magasabb érvényt, mely a büntetőjogi téren való alkalmazást is magával hozná”, továbbá „a büntetőjog az individualisatiót sokkal jobban kifejlesztette, mint a magánjog”, mely utóbbi „általánosítva osztályoz”.^[22] [15] Kutasi Elemér idézhető nézete továbbá, hogy „[e]gyik jogi szak annyiban lesz köteles elfogadni a másiknak fogalmait, amennyiben czéljai annak céljaival congruensek. A magánjogias felfogásnak kell tehát igazat adnunk az esetben, ha úgy találjuk, hogy a magánjog és a büntetőjog czéljaikban megegyeznek, a büntetőjogias felfogásnak, ha a büntetőjog czéljait a magánjog czéljaitól különbözőnek találjuk”.^[23] Végül – Fayerhez közeledve – a szerző úgy fogalmazott, hogy „míg a magánjog egy átlagos, elvont embert tart szem előtt, a büntetőjog a concrét embert, concrét viszonyaival nézi. Innen van, hogy míg a magánjog csak kivételesen vesz tekintetbe erkölcsi elveket és tulnyomó részben csupán az élet anyagi oldalára van tekintettel, addig a büntetőjogot át és áthatja az erkölcsi elem”.^[24] [16] A Csemegi-féle álláspont mellett szállt síkra ugyanakkor Kiss Albert. Érvelésének lényege, hogy a „büntető sanctióinak egy nagy része a létező magánjogi intézmények védelmét czélozza”, ezért „a magánjogi fogalmaknak a büntetőjogbani elfogadása” szükséges.^[25] [17] Megítélésem szerint – noha az erkölcsi szempontok szerepe a büntetőjogban valóban nem tagadható^[26] – azon szerzők álláspontja tekinthető helyesebbnek, akik szerint a büntetőjog a polgári jogi fogalmakat alapvetően eredeti értelmükben látja felhasználandónak. E megállapítás az explicit és a rejtett polgári jogi elemmel rendelkező büntetőjogi tényállásokra egyaránt érvényes lehet. [18] Eme nézet indoka mindenekelőtt a jogrend egységének elvében^[27] keresendő. Ellentmondana ugyanis a valamennyi jogággal szemben megkívánt jogbiztonság^[28] követelményének, ha egyazon jogi terminus technicust – ilyen irányú törvényhozói intenció hiányában – akár merő eltérő tartalommal használ(hat)ná a magánjog, illetve a büntetőjog. [19] Szintén a magánjogi fogalmaknak a büntetőjogban (főszabályként) transzformáció nélküli elfogadása mellett szólhat a büntetőjogi tényállások jogi tárgyakra utalt jellege.^[29] Ismeretes, hogy számos bűncselekmény kapcsán az oltalmazandó társadalmi vagy egyéni érdek tulajdonjogi vagy kötelmi jogi jogosultságban ölthet testet (pl. lopás, hűtlen kezelés). Az Alaptörvény 28. cikkével alkotmányos rangot nyert^[30]  jogtárgyharmonikus (teleologikus) értelmezésnek bizonyosan ellentmondana azon megoldás, amely – elszakadva a magánjogi jelentéstől – például egy, a tulajdonjogot egyáltalán nem sértő magatartást az önálló büntetőjogi fogalomalkotás révén bűncselekménynek tekintene. [20] Végül hivatkozom a büntetőjog elvi síkon megkövetelt ultima ratio, illetve szubszidiárius jellegére is.^[31] E jogterület szankciói ugyanis a legsúlyosabb beavatkozást jelentik az állampolgárok jogaiba. Erre figyelemmel a büntetőjog szemszögéből csak akkor helyes büntetendőnek tekinteni valamely magatartást, ha azt más jogág – gyakorta a polgári jog – ugyancsak nem engedi meg, illetőleg tilalmazza. A büntetőjog szubszidiárius karakteréből is az következik, hogy a más jogterület által megengedett magatartás akkor sem lehet materiálisan büntetőjog-ellenes, ha az egyébként tényállásszerű. Még hangsúlyozottabbá tette e felfogás helyességét a hatályos Btk. 24. §-a, amely a jogszabály engedélye cím alatt kimondja, hogy „[n]em büntetendő az a cselekmény, amelyet jogszabály megenged, vagy büntetlennek nyilvánít”. [21] A fentiek alapján a büntetőjogban a polgári jog fogalomkészletének értelemszerű felhasználása indokolt, amelyet csupán a jogalkotó kifejezett, eltérő szabályozása [mint pl. a Btk. 459. § (1) bek. 16. pontjában írt kár-fogalom] írhat felül.

2. A jogos önhatalom és a (polgári jogi, illetve büntetőjogi) jogos védelem egybevetése

[22] A jogos önhatalom a polgári jogi birtokvédelem egyik nevesített eszköze, amely alapján a birtokos a tilos önhatalommal szemben, vagy kivételesen az elveszett birtok visszaszerzése érdekében léphet fel (Ptk. 5:6. §).^[32] A polgári jog a kártérítési felelősség általános szabályai körében ugyancsak megjeleníti a jogos védelem szabályait [Ptk. 6:520. § b) pont].^[33] Utóbbi büntetőjogi megfelelőjét a Btk. 21-22. §-ai szabályozzák.^[34] Külön kiemelendő, hogy a jogos önvédelem legújabban Magyarország Alaptörvényében alkotmányos rangot is nyert (Szabadság és Felelősség, V. cikk).^[35] [23] Témánk szempontjából a legfontosabb vizsgálandó kérdés, hogy előállhat-e olyan helyzet, amelyben a történeti tényállás alapján a büntetőbíróság a (büntetőjogi) jogos védelem szabályai alapján ugyan nem hozhatna felmentő ítéletet, a polgári jog hivatkozott szabályai szerint azonban – különös tekintettel a Btk. már idézett 24. §-ára – igen. [24] Ami a polgári jogi és a büntetőjogi jogos védelem egybevetését illeti, a válasz álláspontom szerint nemleges. A Ptk. 6:520. § b) pontja alapján akkor nem jogellenes a károkozás, ha azt a károkozó a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fenyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozta, feltéve, hogy az elhárítással a szükséges mértéket nem lépte túl. A polgári jogi jogos védelem tehát nem ismer olyan rendelkezést, amely alapján az elhárítás szükséges mértékén túli védelmi cselekmény is jogos védelemként lenne értékelhető. [25] A büntetőjogban ezzel szemben ma már nemcsak az ijedtség, illetve a menthető felindulás esetén élvezhet büntetlenséget az elhárítás szükséges mértékét túllépő személy, hanem az ún. szituációs jogos védelem [Btk. 22. § (2)-(3) bek.] eseteiben is.^[36] Utóbbi jogintézmény lényege, hogy bizonyos, a sértettre nézve eleve hátrányosabb helyzetekben (éjjel, magánlakásban stb.) a támadást akkor is életellenesnek kell tekinteni, ha az elkövetőnek ilyen célja valójában nincsen (megdönthetetlen vélelem). Ilyenkor tehát a megtámadott korlátozás nélkül védekezhet (csupán a „rendes” jogos védelem fogalmi rendszerében szereplő „szükségesség” feltételének kell ilyenkor is megfelelnie).^[37] [26] A büntetőjogi jogos védelem tehát mindenkor tágabb térfogatú a polgári jogban szabályozott hasonló intézménynél. Ezt egyébként már a korábbi bírói gyakorlat is felismerte. Egy eseti döntés szerint „[a] jogos védelem polgári jogi fogalma és a büntetőjogi fogalom nem szükségképpen esik egybe. A büntetőjogi megoldással ellentétben a polgári jog nem biztosít kifejezett mentességet annak, aki a jogos védelem határait ijedtségből vagy felindulásból túllépte”.^[38] [27] Merőben más eredményre vezethet a jogos önhatalom és a jogos védelem szabályrendszerének összevetése. Kiindulásképpen rögzíthető, hogy büntetőjogi jogos védelemnek saját, illetve más vagy mások javainak védelme érdekében is helye lehet. Nem csupán a birtokos élhet vele tehát jogszerűen, hanem bárki, harmadik személy értékeinek védelmében is (éppen ezért jogos védelem és nem jogos önvédelem a jogintézmény elnevezése). Így például, amennyiben más személy kerékpárját lopják és a támadás még folyamatban van, harmadik személy is felléphet a tolvajjal szemben. [28] Ezzel ellentétben jogos önhatalmat a vagyonvédelem körében csak maga a birtokos gyakorolhat.^[39] Ennyiben a jogos önhatalom tehát szűkebb hatókörű a jogos védelemnél. [29] Második vizsgálódási pontunk az idősík kérdése lehet. Jogos védelemnek időben addig van helye, amíg a támadás ténylegesen folyamatban van, vagy legalábbis annak kiújulása fenyeget. Jogos önhatalommal viszont – jóllehet az „jellemzően a birtoksértő aktus idejére korlátozódik”^[40] – akkor is lehet élni, amikor a támadás már véglegesen véget ért és az elkövető például már menekül a helyszínről (feltéve természetesen, hogy a más birtokvédelmi eszköz igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná). Ilyenkor tehát a birtokos az értékeivel menekülő tolvajt utolérheti és jogszerűen, akár erőszakkal is visszaveheti a tőle eltulajdonított értékeit. Előállhat tehát olyan eset, hogy a büntetőjogi jogos védelem ugyan már nem engedhető meg,^[41] a polgári jogi jogos önhatalom azonban mégis alkalmazható. [30] Itt is vizsgálandó végül az elhárítás szükséges mértékének kérdése. Ez, mint láttuk, a büntetőjogi jogos védelem viszonylatában bizonyos esetekben áttörhető, a jogos önhatalomnak azonban áthághatatlan korlátja, megsértése önmagában is bűncselekményt (a Btk. 368. §-ába ütköző önbíráskodást) valósíthat meg.^[42] [31] A fentiek alapján az a kép rajzolódik ki tehát a büntetőjogi jogos védelem és a jogos önhatalom összehasonlítása nyomán, hogy azok egymással lényegében a koncentrikus körök viszonyában állnak. Bizonyos vonatkozásokban – alanya és az okozható sérelem kapcsán – a büntetőjogi jogos védelem a tágabb térfogatú. Más esetben – az időbeli túllépés vonatkozásában – azonban ugyanez a jogos önhatalomról mondható el. [32] Mindebből természetesen az is következik, hogy büntetőügyben is alkalmazást nyerhetnek a jogos önhatalom szabályai.^[43] Még a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978-as Btk.) hatálya alatt, helyeselhető indokolással mutatott rá továbbá egy 2012-ben publikált döntés, hogy „[n]em jogos védelem címén, hanem […] bűncselekmény hiányában van helye a terhelt felmentésének, ha a sértettel szemben az elveszett birtoka visszaszerzése érdekében – mert hatósági úton gyors és hatékony birtokvédelmet nem remélhet – önhatalommal lép fel, s ezzel a birtoksérelemmel arányos erőszakos magatartásával a birtoka visszaszerzését követően nyomban felhagy”.^[44] [33] A Btk. 2013. évi hatálybalépésével azonban a jogszabály engedélye – mint láttuk – kifejezetten szabályozott büntetendőséget kizáró okká vált. Ezért az idézett bírósági álláspont azzal a korrekcióval fogadható el, hogy hatályos jogunk szerint a felmentés jogcímeként büntethetőséget kizáró okra [a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 6. § (3) bek. c) pont, Be. 331. § (3) bek.] látszik helyesebbnek hivatkozni.^[45]

3. A polgári jog egyes szerződései és a rábízás mint a sikkasztás bűncselekményének tényállási eleme

[34] A példaként fentebb már hivatkozott sikkasztás bűncselekménye a tettesre rábízott idegen dolog eltulajdonítása révén valósulhat meg. Az eltulajdonítás valamennyi tulajdonosi jogosítvány (Ptk. 5:21-5:34. §) gyakorlásának szándékát foglalja magában.^[46] Ehhez képest kisegítő bűncselekményi fordulatot képez, ha az elkövető nem valamennyi, csupán egyes tulajdonosi részjogosítványokat kívánja gyakorolni (ez az ún. sajátjakénti rendelkezés).^[47] [35] Noha a sikkasztás tényállásában szereplő rábízás önálló polgári jogi szerződésnek nem tekinthető, az uralkodó büntetőjogi irodalom felfogása szerint annak hátterében egyértelműen egyes kötelmi jogi rendelkezések húzódnak meg.^[48] Így például lehet szó haszonbérleti szerződésről (Ptk. 6:349. §)^[49] vagy haszonkölcsön-szerződésről (Ptk. 6:357. §).^[50] Vállalkozási szerződés (Ptk. 6:238. §) keretében, de meghatározott rendeltetéssel – anyagvásárlásra – átvett pénzösszeg eltulajdonítása esetén a sikkasztás ugyancsak megvalósul.^[51] Lízingszerződésnél (Ptk. 6:409. §), amennyiben a lízingbeadó tulajdonjoga fennmarad, szintén felmerülhet a sikkasztás.^[52] Megvalósulhat továbbá sikkasztás a tulajdonjog fenntartásának kikötésével létrejött adásvételi szerződés (Ptk. 6:215. §) viszonylatában.^[53] [36] Nem követhető el sikkasztás ugyanakkor olyan jogügyletek kapcsán, ahol a tulajdonjog átszállására kerül sor. Ilyenkor ugyanis a dolog már nem idegen az elkövető számára, így a sikkasztás nem válhat tényállásszerűvé. Így általában nem valósulhat meg sikkasztás a kölcsönszerződés (Ptk. 6:383. §) keretében felvett összegre, mert az főszabályként az átvevő tulajdonába megy át.^[54] Ha azonban a pénz szolgáltatására nem kölcsönügylet keretében, hanem célzott felhasználással kerül sor, annak jogtalan eltulajdonítása sikkasztást valósít meg.^[55] [37] Vitatott kérdés volt a régi jogirodalomban, hogy bizományi szerződés (Ptk. 6:281. §) kapcsán elkövethető-e a sikkasztás. Egyes nézetek szerint „a bizományos nem lesz az eladás végett rábízott áruk tulajdonosa, azaz az áruk feletti tulajdonjog nem zárja ki a sikkasztást”,^[56] mert „a bizományos megbízójával szemben mindvégig megbízott marad”.^[57] Mások tagadták ilyen esetekben a bűncselekmény megvalósulását és annak büntetendőségét új sui generis deliktum megalkotásával látták indokoltnak biztosítani.^[58] [38] Az újabb kori kommentárirodalom^[59] és joggyakorlat^[60] egyértelműen a bűncselekmény megállapítását tekinti ilyen esetekben helyesnek. Szükséges azonban utalni arra, hogy a bizományi szerződés polgári jogi dogmatikai megítélése a Ptk. elfogadásáig sem jutott teljes nyugvópontra. Miként Gárdos Péter egy újabb tanulmányában rámutat, az 1959-es Ptk. nem határozta meg, hogy „a bizományos megszerzi-e az eladni vagy megvenni kívánt dolog tulajdonjogát”. Ezt a problémát a Ptk. ugyan megoldotta, azonban a szerző – Harmathy Attila véleményét idézve – utal arra is, hogy az új törvény sem adott választ minden felmerülő kérdésre.^[61] [39] E pont összegzéseként annyi rögzíthető, hogy a sikkasztás megvalósulása szempontjából mindig annak van determináló jelentősége, hogy az alapul fekvő szerződés révén átszáll-e a tulajdonjog az átvevőre, vagy sem.

4. Az uzsorás szerződés és az uzsora-bűncselekmény

[40] A semmis szerződések egyik típusaként ismert uzsorás szerződés (Ptk. 6:97. §) és a büntetőjogban a legutóbbi időszakban (ismét) büntetendővé vált uzsora-bűncselekmény (Btk. 381. §) témakörének meglehetősen kiterjedt jogirodalma van mind a polgári, mind a büntetőjogban.^[62] Erre figyelemmel jelen munka keretében részletes egybevetést nem, csupán egy nézetem szerint meglehetősen neuralgikus pontot emelek ki. Nevezetesen: az uzsora-bűncselekmény miatt emelt vád alapján eljáró bíróságnak kötelezettsége-e a polgári joggyakorlatnak az uzsorás szerződésről kialakult álláspontját figyelembe vennie, vagy attól függetlenül eljárva, akár teljesen el is rugaszkodhat a polgári jogi alapoktól. [41] Az uzsorás szerződés Ptk.-beli fogalma értelemszerűen épít a szerződés általános fogalmára (Ptk. 6:58. §). A büntetőjogi tényállás azonban nem a szerződés, hanem a megállapodás kitételt szerepelteti. Jogirodalmi vélemény szerint azért helyeselhető megoldás, hogy a Btk. „nem a Ptk. fogalomrendszerére építi az uzsora büntetőjogi fogalmát”, mert ily módon „a büntetőügyben eljáró jogalkalmazónak nem kell majd felfüggesztenie az eljárást addig, amíg előkérdésként a polgári bíróság megállapítja, hogy a szerződésben, megállapodásban vajon tetten érhető-e feltűnő értékaránytalanság”.^[63] [42] Az idézett nézet azonban több szempontból is problematikus. Egyrészt abból a körülményből, hogy a Btk. számos, különösen vagyoni elleni deliktum kapcsán támaszkodik a polgári jog eszközkészletére, még korántsem következik, hogy az ilyen kérdés megválaszolására csupán a polgári ügyszakos bíró lenne jogosult, ezért az ő döntéséig a büntetőeljárást fel kellene függeszteni. Ehelyett a polgári jogi hátterű tényállások kapcsán is főszabályként a büntetőbíró maga dönthet a felmerülő kérdésekben (pl. rábízás, talált dolog stb.).^[64] Ellenkező felfogás elfogadása mellett – mint Heil Fausztin írta – „[a] polgári bíró elé kellene utasítani az ügyet, valahányszor p. o. okirathamisítás miatti vád esetében kérdés tárgyává tétetnék, hogy az okirat bír-e a törvényes alaki kellékekkel”. Továbbá „[a] vagyon elleni büntetendő cselekményeknél alig volna ügy, mely a polgári bíró közbenjárását nem igényelné”.^[65] [43] Másrészt annak ellenére, hogy az uzsora-bűncselekmény tényállásában „megállapodás” szerepel „szerződés” helyett, egyáltalán nem állítható, hogy a büntetőbíró az uzsorás szerződés polgári jogi tartalmi elemeit ne vizsgálhatná. [44] Egy, még a Polgári Jogi Döntvénytárban közzétett, de a hatályos jogszabályi környezetben is támogatandó okfejtésű döntés szerint „[a]z uzsora polgári jogi és büntetőjogi fogalma nem szükségképpen esik egybe. A polgári jogi értelemben vett uzsorás szerződés fogalma tágabb, megállapítására akkor is sor kerülhet, ha a cselekmény bűntettet nem valósít meg”.^[66] Egy másik korabeli állásfoglalás szerint továbbá „[a] büntető eljárásban hozott felmentő ítélet esetén is megállapítható a polgári jogi értelemben vett uzsora”.^[67] [45] Az idézett álláspont ellentétes előjellel azonban már nem elfogadható. A büntetőjog ultima ratio jellegével ugyanis nem egyeztethető össze olyan megoldás, amely egy polgári jogilag uzsorásnak nem minősülő szerződéskötést^[68] a büntetőügyben adott esetben uzsora-bűncselekményként értékelne. Ahhoz, hogy ez ne fordulhasson elő, az uzsorás szerződések polgári joggyakorlatának ismerete a büntetőbírák számára is nélkülözhetetlen.

Összegzés

[46] Moór Gyula jogbölcsész akadémikus egy 1936-ban megjelent munkájában a büntetőjog magánjogi karakterét domborította ki, mert véleménye szerint a bűncselekmény elkövetése „magántevékenység”. Ezért úgy foglalt állást, hogy „a jogrendszer logikai tagozódása szempontjából az anyagi büntetőjog a jogrendszernek nem a közjogi, hanem a magánjogi főcsoportjába sorozható”.^[69] A tanulmány bírálatára felkért Finkey Ferenc – ekkoriban koronaügyész, korábban számos hazai egyetem professzora – ezzel szemben azt az ellenvetést fogalmazta meg, amely szerint „[a] polgári és a büntető jogszolgáltatás egyenlő fontosságú szerepet töltenek be a jogrend uralmának biztosítása, az egyesek és az összesség jogainak védelme körül. De ez az egyenértékűség nem indokolja, hogy egyiket a másikba beolvasszuk”.^[70] [47] Utóbbi szerző álláspontjához csatlakozva, jelen munka keretében a polgári jog fogalomrendszerének a büntető jogalkalmazásban való helyes alkalmazásának szükségességére kívántam felhívni a figyelmet. Mindennek elsősorban – ám korántsem kizárólagosan – a vagyon elleni bűncselekmények ítélkezési gyakorlatában lehet kiemelkedő jelentősége.

A cikk a Wolters Kluwer Hungary termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.

Lábjegyzetek:

^[1] PhD, adjunktus, ELTE-ÁJK Büntetőjogi Tanszék; ambrus.istvan@ajk.elte.hu

^[2] Graham Virgo: The Criminal Law is not an Island. Archbold Review, 2015/6. sz., 6-9. o.

^[3] Szladits Károly: Imling Konrád. Jogtudományi Közlöny, 1913/14. sz., 117. o.

^[4] Imling Konrád: A magánjog és a büntetőjog viszonya egymáshoz. Magyar Jogászegyleti Értekezések, 1911/13. sz., 18. o.

^[5] König Vilmos: Büntetőjog kontra magánjog. Jogtudományi Közlöny, 1926/15. sz., 121. o. A recens irodalomból ld. még Róth Erika: A polgári jogi igény érvényesítése a büntetőeljárásban avagy a büntetőbíró találkozása a polgári joggal. In Barzó Tímea – Juhász Ágnes – Leszkoven László – Pusztahelyi Réka (szerk.): Ünnepi tanulmányok Bíró György professzor 60. születésnapjára. Novotni Alapítvány, Miskolc, 2015, 465-479. o.

^[6] Szalma József: Felelősség a szerződésszegésért. Jogtudományi Közlöny, 2015/4. sz., 184. o.

^[7] Gáspárdy László: A büntetőjog és a polgári jog kölcsönös összefüggésének néhány kérdése. Magyar Jog, 1976/1. sz., 8-15. o., legújabban Deák Zoltán: A kár büntetőjogi fogalmáról – megjegyzések egy eseti döntés margójára. Magyar Jog, 2012/6. sz., 369-374. A magánjogi szakirodalomból vö. továbbá Lábady Tamás: A deliktuális felelősség fontosabb változásai az új Ptk.-ban. Jogtudományi Közlöny, 2014/4. sz., 172. o.

^[8] Pribula László: A bizonyítás általános szabályai. In Osztovits András (szerk.): Polgári eljárásjog I. A polgári per általános szabályai. HVG-ORAC, Budapest, 2013, 368. o.

^[9] A hazai jogirodalomban ld. Kiss Anna: Az adhéziós eljárás szerepe a büntetőeljárásban. Kriminológiai Tanulmányok 2005, 367-380. o., Zséger Barbara: Hogyan járul hozzá az áldozatsegítés hazai rendszere az áldozatok vagyoni kárának megtérüléséhez. Themis, 2013/2. sz., 341-342., 348-352. o. A németeknél pl. Carsten Grau – Vanessa Blechschmidt – Stefan Frick: Stärken und Schwächen des reformierten Adhäsionsverfahrens. Zugleich Anmerkungen zu LG Stuttgart – 11 KLs 34 Js 11865/07 (Beschlüsse v. 14. 7., 21. 7. und Verfügung v. 29. 7. 2009). Neue Zeitschrift für Strafrecht, 2010/12. sz., 662-670. o.

^[10] Ld. Mészár Róza: A zár alá vételre vonatkozó szabályok értelmezésének és alkalmazásának néhány problémája az 1998. évi XIX. törvény hatályba lépését követően. In Balogh Ágnes – Hornyák Szabolcs (szerk.): Tanulmánykötet Erdősy Emil professzor 80. születésnapja tiszteletére. PTE-ÁJK, Pécs, 2005, 369-380. o., Szathmáry Zoltán: A lefoglalt és zár alá vett vagyon kezelésének szabályai. Jogtudományi Közlöny, 2016/6. sz., 319-327. o.

^[11] A kérdéshez ld. még Richter Béla: A büntető és a polgári eljárás viszonya I., II. Magyar Jogi Szemle 1942/1. sz., 1-8. o. és 1942/5. sz. 81-96. o.

^[12] Vö. Eörsi Gyula: Tézisek a polgári jogi felelősségről. Állam- és Jogtudomány, 1976/2. sz., 195. o.

^[13] Ehhez ld. Vincenti Gusztáv: A büntető bíróság határozatának hatálya a polgári perben. In Heller Erik (szerk.): Jogi értekezések Degré Miklós hetvenedik életéve betöltésének megünneplése alkalmából. Szeged Város Nyomda és Könyvkiadó, Szeged, 1937, 379-396. o. E körben lényeges kiemelni, hogy felmentő büntetőbírósági határozat esetében a polgári bíróság teljesen függetlenül mérlegeli az eset körülményeit s ezen mérlegelés eredményeképpen kimondhatja, hogy a cselekmény, mely a büntetőbíróság megállapítása szerint büntetőjogi beszámítás alá nem esik, magánjogi szempontból jogellenes és mások érdekkörébe nyúl, tehát kártérítésre kötelez. Ld. Rosenfeld Béla: A magán- és a büntetőjogi sérelem határvonalai. Jogtudományi Közlöny, 1913/4. sz., 33. o.

^[14] Magánjogi szerzők körében ld. pl. Kisfaludi András: Gazdasági munkaközösségek a büntetőjog határán. Belügyi Szemle, 1986/10. sz., 55-57. o., Sárközy Tamás: Gazdaságpolitika – büntetőpolitika – jogi felelősség. Belügyi Szemle, 1980/7. sz., 3-9. o. Büntetőjogi írók tollából pl. Gellér Balázs József: A vezető tisztségviselő büntetőjogi felelőssége. In Csehi Zoltán – Szabó Marianna (szerk.): A vezető tisztségviselő felelőssége. Wolters Kluwer, Budapest, 2015, 215-277. o., Karsai Krisztina: Fogyasztóvédelmi büntetőjog. HVG-ORAC, Budapest, 2011.

^[15] A büntetőjogi tankönyvirodalom büntetőjog alatt szorosabb értelemben kizárólag a büntető anyagi jogot érti, ezért az egyszerűsítés kedvéért, a továbbiakban jelen munka szerzője is ilyen jelentéstartalommal használja e kitételt. Vö. Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része. 2. kiad. HVG-ORAC, Budapest, 2010, 17. o.

^[16] A régi magánjogi irodalomból ld. Tóth Lajos: Közjog – magánjog I., II. Magyar Jogi Szemle, 1920/8. sz., 460-475. o., 1920/9. sz., 519-537. o. A recens szerzők közül az említett elhatárolás kapcsán szkeptikusan Jakab András: A jogrendszer horizontális tagozódása. JURA, 2005/2. sz., 91-100. o. A polgári jog határvonalainak viszonylagos elmosódására és a közjogias elemek egyre erőteljesebb behatására utal ugyanakkor Harmathy Attila: A polgári jog a századfordulón. Jogtudományi Közlöny, 2000/4. sz., 124. o.

^[17] BH2011. 128., BH2011. 333.

^[18] Ehhez ld. Menyhárd Attila: Észrevételek és javaslatok az új polgári törvénykönyv dologi jogi koncepciójának kiegészítéséhez. Polgári Jogi Kodifikáció, 2002/5-6. sz., 8. o.

^[19] Az eme kiterjesztő értelmezést életre hívó jogalkotói módosítás előtti irodalomból ld. Angyal Pál: A dolog-fogalom a büntetőjogban. Különlenyomat a Kolosváry-emlékkönyvből. Grill Károly, Budapest, 1939

^[20] Ezekhez összefoglalóan ld. Hollán Miklós: A büntetőjogi kerettényállások. In Ruzsonyi Péter (szerk.): Tendenciák és alapvetések a bűnügyi tudományok köréből. NKE-RTK, Budapest, 2014, 185-197. o.

^[21] Csemegi Károly: A vagyon elleni büntettek és vétségek. A m. btkv. javaslatának 26-37. fejezetei. Magyar Igazságügy, 1876/4. sz., 203. o.

^[22] Fayer László: Idegen fogalommeghatározások a büntetőjogban. Jogtudományi Közlöny, 1899/51. sz., 374. o. Ld. továbbá Fodor Ármin: Fayer László és a magánjog. Jogtudományi Közlöny, 1906/50. sz., 425-426. o. Egyetértő állásponton Brandt József Gyula: Idegen fogalommeghatározások a büntetőjogban. Jogtudományi Közlöny, 1900/31. sz., 227. o.

^[23] Kutasi Elemér: A magánjogi fogalmak büntetőjogi értelmezése I. Jogtudományi Közlöny, 1903/33. sz., 274. o.

^[24] Kutasi Elemér: A magánjogi fogalmak büntetőjogi értelmezése II. Jogtudományi Közlöny, 1903/34. sz., 282. o. Hasonlóan Wittmann Ernő: A magánjogi fogalmak a büntetőjogban I., II., III. Jogtudományi Közlöny, 1903/17. sz., 145. o., 1903/18. sz., 151-152. o., 1903/36. sz., 300. o. és később Vajna György: Magánjogi és büntetőjogi határvillongások. Polgári Jog, 1929/7. sz., 325. o.

^[25] Kiss Albert: Büntetőjogi magánjog (?). Jogtudományi Közlöny, 1900/12. sz., 90-91. o. Hasonlóan Balla Ignác: Valóban nem sikkaszt az engedményező, ha a másra engedményezett követelésére hozzá befolyt pénzt saját céljaira használja fel? Polgári Jog, 1936/4. sz., 257. o.

^[26] Nagy Ferenc: Régi és új tendenciák a büntetőjogban és a büntetőjog-tudományban. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2013, 16-18. o.

^[27] Ld. Hans Hattenhauer: Einheit des Juristenstandes und Einheit der Rechtsordnung. Zeitschrift für Rechtspolitik, 1997/6. sz., 234-239. o., Nagy Ferenc: Gondolatok és kérdések a jogellenesség köréből. Büntetőjogi Kodifikáció, 2008/2. sz., 8. o.

^[28] Az Alkotmánybíróság gyakorlatában mindenekelőtt ld. 9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.; 11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 85. határozatokat. A jogbiztonság fogalmához ld. Trócsányi László: Az alkotmányosság elvei, az alkotmányos állam. In Trócsányi László – Schanda Balázs (szerk.): Bevezetés az alkotmányjogba. Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei, HVG-ORAC, Budapest, 2014, 73. o.

^[29] Vagyon elleni bűncselekmények kapcsán vö. Harro Otto: Strafrechtliche Aspekte des Eigentumschutzes. Diebstahl, Unterschlagung und Sachbeschädigung in der neuen Lehre und Rechtsprechung. JURA. Juristische Ausbildung, 1989/3. sz., 138. o.

^[30] E szerint [a] bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Ehhez ld. Szomora Zsolt: Alkotmány és anyagi büntetőjog. A büntetőjog-alkalmazás alkotmányosságának egyes kérdései. Pólay Elemér Alapítvány, Szeged, 2015, 27-35. o.

^[31] Az elvről a polgári jog és a büntetőjog kontextusában ld. Marcel Alexander Niggli: Ultima Ratio? Über Rechtsgüter und das Verhältnis von Straf- und Zivilrecht bezuglich der sogenannt „subsidiären oder sekundären Natur” des Strafrechts. Schweizerische Zeitschrift für Strafrecht, 1993/3. sz., 236-263. o.

^[32] Világhy Miklós – Eörsi Gyula: Magyar polgári jog. I. köt. Tankönyvkiadó, Budapest, 1973, 377-378. o., Menyhárd Attila. Dologi Jog. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2010, 416-417. o., Lenkovics Barnabás: Dologi Jog. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 2008, 261-262. o., Petrik Ferenc: A birtok és a birtokvédelem. In Wellmann György (szerk.): Polgári Jog. Dologi Jog. Az új Ptk. magyarázata IV/VI. HVG-ORAC, Budapest, 2014, 35. o., Serák István: Dogmatikai, történeti és összehasonlító adalékok a polgári jogi birtokvédelem rendszerének hatékonyságához. Állam- és Jogtudomány, 2015/2. sz., 60-63. o., Molnár Judit: A birtok védelme önhatalommal. In Doktoranduszok Fóruma. Miskolc, 2002. november 6. ME ÁJK, Miskolc, 2003, 155-160. o.

^[33] Szladits még úgy fogalmazott, hogy [a] birtokos tilos önhatalom ellen jogos védelemmel (önvédelemmel) élhet. A két jogintézmény ekkor tehát még nem vált el élesen. Ld. Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata. I. rész. Grill Károly, Budapest, 1933, 187. o. Ezen időszakból vö. még Zajtay Imre: Jogellenes cselekményért való magánjogi felelősség. Polgári Jog, 1936/9. sz., 573. o. A későbbi irodalomból Eörsi Gyula: A polgári jogi kártérítési felelősség kézikönyve. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1966, 113-115. o.

^[34] Ld. mindenekelőtt a monográfia-irodalomból Belovics Ervin: A büntetendőséget kizáró okok. HVG-ORAC, Budapest, 2009., Ujvári Ákos: A jogos védelem megítélésének új irányai. Ad Librum, Budapest, 2009., legújabban Mészáros Ádám: A jogos védelem elvi és gyakorlati problémái. OKRI, Budapest, 2015

^[35] Vö. Gál Andor: A Kúria jogegységi határozata a jogos védelemről. Egy nem egyértelmű kvázi jogforrás joggyakorlatot determináló hatásainak veszélyeiről. Jogesetek Magyarázata, 2014/3. sz., 26-27. o.

^[36] Ezek ugyanakkor nem jogellenességet, hanem valójában bűnösséget kizáró okok, amit a törvényhozó azzal juttat kifejezésre, hogy esetükben nem a cselekmény büntetendőségét, hanem az elkövető büntethetőségét tekinti kizártnak. Vö. Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1984, 261-263. o.

^[37] Ld. 4/2013. BJE I.2. pont és Mészáros Ádám: A jogos védelem elvi és gyakorlati problémái. OKRI, Budapest, 2015, 169-178. o.

^[38] BH1980. 128.

^[39] Ld. korábbról Kolosváry Bálint: A magyar magánjog tankönyve. I. kötet. Grill Károly, Budapest, 1911, 333. o. Megjegyzendő azonban, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) nagymértékben szűkítette a jogos önhatalom hatókörét a korábbi időszakhoz képest. Vö. Menyhárd Attila: A birtokvédelem. In Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Complex, Budapest, 2008, 592. o. A recens irodalomból ld. még Alföldi Ágnes Dóra: Jogos védelem a birtokvédelem területén. Ügyészek Lapja, 2011/1. sz., 37-38. o.

^[40] Menyhárd Attila: A birtokvédelem. In Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. Wolters Kluwer, Budapest, 2014, 913. o.

^[41] Legfeljebb a Be. 127. § (3) bek.-ében foglalt elfogási jog gyakorlása lehet vizsgálható. Vö. Ambrus István: A kis értékű tulajdonsértések kezelésének néhány kérdése büntetőjogi nézőpontból. MTA Law Working Papers, 2015/15. sz., 5-6. o.

^[42] A törvényes mederben maradó jogos önhatalmi cselekmény azonban a Btk. 368. § (3) bek.-e alapján nem jogellenes. Vö. Hornyák Szabolcs: Néhány gondolat az önbíráskodásról és a jogos önhatalomról. In Fenyvesi Csaba – Herke Csongor (szerk.): Tanulmányok Erdősy Emil professzor tiszteletére. PTE-ÁJK, Pécs, 2002, 107-108. o.

^[43] Így EBH2007. 1584. Kritikájához ld. Ujvári Ákos: A jogos védelem és a birtokvédelem viszonya az EBH2007. 1584. számú határozatban. Jogelméleti Szemle 2010/4. sz. Forrás: http://jesz.ajk.elte.hu/ujvari44.html

^[44] BH2012. 1.

^[45] Mindez annak ellenére is igaz lehet, hogy a Btk.-nak a büntetendőséget, illetve büntethetőséget kizáró okokra vonatkozó distinkcióját a Be. nem vette át. A legújabb gyakorlatból ld. Kúria Bfv.II.442/2014/6. sz.

^[46] BH2010. 208., BH2012. 146.

^[47] BH1984. 390., BH2000. 47.

^[48] Kis Norbert – Hollán Miklós – Gellér Balázs: A Büntető Törvénykönyv magyarázata. III. kötet. Különös rész (2). Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 2006, 1236. o.

^[49] Tóth Mihály: Sikkasztás. In Tóth Mihály – Nagy Zoltán (szerk.): Magyar Büntetőjog Különös Rész. Osiris, Pécs, 2014, 451. o.

^[50] BH2000. 5. A régi irodalomból ld. Lehóczky Sándor: A haszonkölcsönbe kapott ingónak a kikötött időn túl való használata képezhet-e sikkasztást? A jog, 1897/25. sz., 196. o.

^[51] BH1994. 63.

^[52] EBH2008. 1860., BH2009. 228., legújabban BH2015. 325.

^[53] Angyal Pál: Sikkasztás, jogtalan elsajátítás, orgazdaság és bűnpártolás. A magyar büntetőjog kézikönyve 13. Attila-nyomda Részvénytársaság, Budapest, 1936, 26-27. o.

^[54] EBH2008. 1860., BH2009. 228., BH2015. 325. Kiemelendő, hogy a legújabb polgári jogi szakirodalom a kölcsönszerződést nem tulajdonátruházó szerződésnek, hanem sui generis szerződéstípusnak tekinti. Ld. Darázs Lénárd: A pénzkölcsönszerződés magánjogi természete. Gazdaság és Jog, 2016/6. sz., 12-13. o.

^[55] BH2001. 514., BH2013. 86.

^[56] Darvai János: Elkövethet-e a bizományos sikkasztást a bizományi árukra nézve? A jog, 1908/37. sz., 263. o., Darvai János: A sikkasztás kérdése az eladási bizománynál. Jogtudományi Közlöny, 1910/50. sz., 437. o.

^[57] König Vilmos: A bizományos sikkasztása. Jogtudományi Közlöny, 1896/29. sz., 229. o.

^[58] Teller Miksa: A bizományos sikkasztása. Jogtudományi Közlöny, 1896/33. sz., 263. o.

^[59] Bagi Dénes: Sikkasztás. In László Jenő (szerk.): A Büntető Törvénykönyv magyarázata. Második kötet. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1986, 883. o., Sinku Pál: Sikkasztás. In Belovics Ervin – Molnár Gábor Miklós – Sinku Pál: Büntetőjog II. Különös Rész. 4. kiad., HVG-ORAC, Budapest, 2015, 675. o.

^[60] BH1997. 62.

^[61] Gárdos Péter: Új és megújult szerződéstípusok az új Ptk.-ban. Jogtudományi Közlöny, 2014/3. sz., 118-119. o.

^[62] A polgári jogi szakirodalomból ld. pl. Nizsalovszky Endre: Uzsora – tévedés – forgalmi jóhiszem. Jogtudományi Közlöny, 1951/5. sz., 246-250. o., Weiss Emília: A szerződés érvénytelensége a polgári jogban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1969, 273-286. o., Menyhárd Attila: Jó erkölcs, uzsora, értékarányosság. Jogi Tanulmányok 2002, 249-308. o. Büntetőjogászok tollából pl. Szathmáry Zoltán: Az uzsorabűncselekmény értelmezése egykor és most. Jogtudományi Közlöny, 2010/9. sz., 454-460. o., Hornyák Szabolcs. Az uzsora büntetőjogi megítélése egykor és ma. In Balogh Ágnes – Hornyák Szabolcs (szerk.): Tanulmánykötet Erdősy Emil professzor 80. születésnapja tiszteletére. PTE-ÁJK, Pécs, 2005, 177-186. o., Ambrus István: Az uzsora-tényállásokhoz. Ügyészek Lapja 2012/5-6. sz., 15-21. o. A legújabb irodalomban a polgári jogi és a büntetőjogi szabályok egybevetését végezte el Udvarhelyi Bence: Az uzsora a polgári és a büntetőjogban. Advocat, 2014/1-2. sz., 22-29. o. A joggyakorlatból ld. BH2014. 297., BH2015. 1.

^[63] Bárándy Gergely: Uzsorabűncselekmény – régi-új tényállás a Büntető Törvénykönyvben. Magyar Jog, 2009/4. sz., 212-213. o.

^[64] Ez alól a státuszperek képezhetnek értelemszerű kivételt. Vö. EBH1999. 11.

^[65] Heil Fausztin: Adalék a sikkasztás kérdéséhez. Jogtudományi Közlöny, 1891/28. sz., 220. o.

^[66] PJD 99. (Legfelsőbb Bíróság P.törv.I.20.180/1969. sz., eredetileg megjelent: BH1969. 9. sz.).

^[67] PJD 92. (Budapesti Fővárosi Bíróság 46.Pf.23.002/1963. sz., eredetileg megjelent: BH1964. 4. sz.)

^[68] BH1998. 275.

^[69] Moór Gyula: A jogrendszer tagozódásának problémája. MTA, Budapest, 1937, 37. o.

^[70] Finkey Ferenc: Vitéz Moór Gyula új elmélete a büntetőjog magánjogi jellegéről. Magyar Jogászegyleti Értekezések és Egyéb Tanulmányok, 1941/35-36. sz., 385. o.

---