Jogszabályfigyelő 2024 – 19. hét
Alábbi cikkünkben a 2024/50–53. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A legfőbb ügyész új utasítást adott ki a talár viseléséről.
A 8/2015. (VI. 8.) LÜ utasítás szerint az ügyész, az alügyész és az ügyészségi fogalmazó a bírósági tárgyaláson, illetve a tárgyalóteremben tartott eljárási cselekménynél a rendelet melléklete szerinti talárt visel.
A fenti rendelkezés nem vonatkozik a katonai tanács előtt eljáró katonai ügyészre, továbbá a tárgyaló ügyészre, ha a bíró, illetve az eljáró tanács elnöke nem visel talárt.
A tárgyaló ügyész a talárt begombolva viseli, és a talár által nem fedett ruházatának is méltónak kell lennie hivatásához. A tárgyalótermen kívül a tárgyaló ügyész a talárt csak a tárgyaláshoz közvetlenül kapcsolódó tevékenység során viselheti. A talár az ügyészség tulajdona, a tárgyaló ügyész köteles megőrizni és megfelelő állapotban tárolni. A tárgyaló ügyész ügyészségi szolgálati viszonyának megszűnésekor köteles a talárt az ügyészség részére visszaszolgáltatni.
Az utasítás melléklete tartalmazza a talár leírását, A talár
Alábbi cikkünkben a 2024/50–53. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.
Az Országgyűlés 2024. április 30-án szavazta meg az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A salátatörvény számos jogszabályt módosít, többek között a közjegyzőkről, a bírósági végrehajtásról, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a polgári perrendtartásról szóló törvényt.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!