Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az EUB ítéletében megállapította, hogy az uniós jogba ütközik a menedékkérelem benyújtásában való segítségnyújtás büntetőjogi üldözése.
Az alapügy
A Bizottság felszólító levelet küldött Magyarországnak, amelyben – többek között – az uniós joggal ellentétesnek vélte azt, hogy a magyar jogalkotó kiterjesztette a nemzetközi védelem iránti kérelemre vonatkozó elfogadhatatlansági okok körét, büntethetővé tette azokat a szervező tevékenységeket, amelyek célja annak elősegítse, hogy olyan személyek terjeszthessenek elő menedékjog iránti kérelmet, akiket a nemzeti jog alapján nem illet meg menedékjog, valamint korlátozta az említett büntethetővé tétel által érintett személyek mozgásszabadságát.
Magyarország a felszólító levélre küldött válaszában azt az álláspontot képviselte, hogy a magyar szabályozás összeegyeztethető az uniós joggal.
A Bizottság ezt követően indokolással ellátott véleményt bocsátott ki, amelyben többek között azt állította, hogy Magyarország nem teljesítette a 2013/32 irányelv 8. cikkének (2) bekezdéséből, 12. cikke (1) bekezdésének c) pontjából, 22. cikkének (1) bekezdéséből, és 33. cikkének (2) bekezdéséből, valamint a 2013/33 irányelv 10. cikkének (4) bekezdéséből eredő kötelezettségeit, mivel:
Magyarország válaszában megismételve azon álláspontját, amely szerint az érintett magyar jogszabályi rendelkezések összeegyeztethetők az uniós joggal, és igazoltak a területén felmerült, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetre tekintettel.
A Bizottság, mivel a Magyarország által hivatkozott érveket nem találta meggyőzőnek, a jelen kereset előterjesztése mellett döntött.
A felek érvei
A Bizottság álláspontja szerint Magyarország nem teljesítette a 2013/32 irányelv 33. cikkének (2) bekezdéséből eredő kötelezettségeit, mivel a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Met.) 51. §‑a (2) bekezdésének f) pontjában előírta, hogy a menedékjog iránti kérelmet elfogadhatatlannak kell tekinteni, ha a kérelmező olyan országon keresztül érkezett, ahol nincs kitéve üldözésnek, vagy ahol a megfelelő szintű védelem biztosított.
A Bizottság véleménye szerint ezen elfogadhatatlansági ok nem azonosítható a 2013/32 irányelv 33. cikkének (2) bekezdésében kimerítően felsorolt elfogadhatatlansági okok egyikével sem. Konkrétan nem tekinthető úgy, hogy az megfelelne az „első menedék országa” vagy a „biztonságos harmadik ország” e rendelkezés értelmében vett fogalmának.
Az EUB álláspontja
A 2013/32 irányelv 33. cikkének (2) bekezdése kimerítően felsorolja azokat a helyzeteket, amelyekben a tagállamok valamely nemzetközi védelem iránti kérelmet elfogadhatatlannak tekinthetnek.
Márpedig, amint azt az EUB korábban már megállapította, a Met. 51. §‑a (2) bekezdésének f) pontja nem felel meg a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a), b), d) és e) pontjában foglalt egyik elfogadhatatlansági oknak sem.
Az irányelv 33. cikke (2) bekezdésének c) pontját illeti, emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés értelmében a tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelmet elfogadhatatlannak minősíthetik, ha a kérelmező esetében olyan ország minősül a 2013/32 irányelv 38. cikke értelmében biztonságos harmadik országnak, amely nem tagállam.
Az EUB szerint az a körülmény, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező személy áthaladt valamely harmadik ország területén, önmagában nem képezheti megalapozott indokát annak, hogy észszerűnek minősüljön e kérelmezőnek az említett országba való visszatérése.
A 2013/32 irányelv 38. cikkének (2) bekezdésében a tagállamokra nézve a „biztonságos harmadik ország” fogalmának alkalmazását illetően előírt azon kötelezettség, hogy olyan szabályokat határozzanak meg, amelyek előírják az annak eseti alapon történő értékelését szolgáló módszereket, hogy az érintett harmadik ország megfelel‑e az ahhoz szükséges feltételeknek, hogy a kérelmező számára biztonságosnak lehessen tekinteni, valamint az említett kérelmezőnek az e harmadik országhoz fűződő kapcsolat fennállásának a vitatására vonatkozó lehetőségét, nem lenne igazolható abban az esetben, ha a nemzetközi védelmet kérelmező személynek az érintett harmadik országon való puszta áthaladása e tekintetben elegendő vagy jelentős kapcsolatnak minősülne.
A Btk. 353/A. §‑a (1) bekezdésének a) pontjáról
A felek érvei
A Bizottság úgy véli, hogy Magyarország a Btk. 353/A. §‑a (1) bekezdése a) pontjának elfogadásával megsértette a 2013/32 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését, 12. cikke (1) bekezdésének c) pontját és 22. cikkének (1) bekezdését, valamint a 2013/33 irányelv 10. cikkének (4) bekezdését.
A Bizottság megjegyzi, hogy a Btk. 353/A. §‑a (1) bekezdésének a) pontjában előírt bűncselekmény tényállási elemei „széles körű” és „pontatlan” módon kerültek megfogalmazásra.
Az Alkotmánybíróságnak az ugyanezen 353/A. §‑ra vonatkozó ítélkezési gyakorlata nem pontosította e rendelkezést, mivel a rendes bíróságokra hárította a felelősséget annak meghatározását illetően, hogy milyen esetekben tekinthető úgy, hogy a menedékkérőnek nyújtott segítség humanitárius segítségnek minősül, és így mentesül a büntethetőség alól.
A Magyarországon 2015 óta elrendelt tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet keretében a menedékjog iránti kérelmeket csak a röszkei (Magyarország) és a tompai (Magyarország) tranzitzónákban lehet benyújtani, amelyek a szerb–magyar határon találhatók, és amelyek csupán Szerbia felől közelíthetők meg. Következésképpen e kérelmeket a magyar jogszabályok értelmében az esetek túlnyomó többségében el kell utasítani elfogadhatatlanság miatt. Ebben az összefüggésben a menedékjog iránti kérelmek benyújtásához segítséget nyújtó vagy információt szolgáltató személyek mindenképpen tudatában kell, hogy legyenek annak, hogy a tranzitzónában tartózkodó kérelmezők csak Szerbián keresztülhaladva juthattak be a tranzitzónába, így főszabály szerint a magyar jog alapján nem szerezhetnek menedékjogot. Következésképpen a szándékosság az ilyen szervezési tevékenységet végző személyek esetén könnyen bizonyítható.
Az, hogy a Btk. 353/A. §‑ának (1) bekezdése szerinti bűncselekmény elkövetéséhez szervező tevékenység folytatása szükséges, szintén nem minősül elegendő garanciának. A szervező tevékenység meghatározása ugyanis olyan „széles körű” és „pontatlan” módon került megfogalmazásra, hogy nem teszi lehetővé a menedékjog iránti kérelem benyújtásához való puszta segítségnyújtás büntetőjogi szankcionálásának a kizárását.
A Btk. 353/A. §‑ának szövegéből egyrészt az következik, hogy egy tevékenység akkor is az e szakasz értelmében vett szervező tevékenységnek minősíthető, ha azt nem rendszeresen végzik, és az csupán egyetlen személy megsegítésére irányul, másrészt pedig az, hogy az olyan személy, aki egy olyan civil társadalmi szervezetnek ad – akár szerény mértékű – pénzbeli támogatást, amely az uniós menekültügyi jogszabályokkal kapcsolatban információs anyagot bocsát a tranzitzónában tartózkodó kérelmezők rendelkezésére, büntetőjogi szankciónak teheti ki magát.,
Magyarország először is arra hivatkozik, hogy valamely személlyel szemben a Btk. 353/A. §‑a alapján csak abban az esetben lehet szankciót kiszabni, ha a hatóságok minden észszerű kétséget kizáró módon bizonyítani tudják, hogy az elkövető annak tudatában cselekedett, hogy az, akinek érdekében a szervező tevékenységet kifejtette, nincs üldöztetésnek kitéve, vagy üldöztetéstől való félelme nem megalapozott, és azt is kívánta, hogy tevékenysége révén, a segíteni kívánt személy menedékjogi eljárást kezdeményezhessen vagy tartózkodási jogcímet szerezhessen.
Az Alkotmánybíróság a 2019. február 25‑i ítéletében megerősítette ezt az értelmezést, hangsúlyozva, hogy nem tartozik a Btk. 353/A. §‑ának hatálya alá az elesettek és szegények megsegítésének kötelességét teljesítő, önzetlen szervező tevékenység. Az Alkotmánybíróság által elfogadott értelmezés köti a rendes bíróságokat.
Magyarország érvelése szerint másfelől a szervező tevékenység nem azonosítható a puszta tanácsadással vagy tájékoztatással, a „szervezés” fogalma ugyanis annál jóval összetettebb, átfogóbb, a megvalósítás érdekében kifejtett összehangolt, célirányos, koordinálást is magában foglaló magatartási formára utal. Az Alkotmánybíróság a 2019. február 25‑i ítéletében egyébiránt megállapította, hogy a jogi képviselet ellátására irányuló szolgáltatás önmagában nem minősül a Btk. 353/A. §‑a értelmében vett szervező tevékenység végzésének. Ezenfelül a magyar menekültügyi szabályozás kifejezetten biztosítja a jogi tanácsadásra, a tájékoztatásra vagy a segítségnyújtásra irányuló tevékenységek gyakorlását.
Magyarország a tárgyaláson továbbá azzal érvelt, hogy mivel a menedékkérő részére történő segítségnyújtás csak akkor büntethető, ha menedékjogi eljárás kezdeményezését teszi lehetővé, az említett büntethetőség alól kizárt minden olyan segítségnyújtás, amelyre a menedékjog iránti kérelem benyújtását követően kerül sor. Márpedig, bár az összes olyan uniós jogi rendelkezés, amelynek a megsértésére a Bizottság hivatkozik, csupán a nemzetközi védelmet kérelmezőkre vonatkozik, a harmadik országbeli állampolgárok vagy a hontalan személyek csak kérelmük benyújtásától kezdve minősülnek kérelmezőnek.
Az EUB álláspontja
Az EUB elfogadta Magyarország azon állítását, hogy a Btk. 353/A. § hatálya kizárólag a menedékjogi eljárás azon szakaszaira korlátozódik, amelyek megelőzik a menedékjog iránti kérelemnek az eljáró hatóság általi, szigorú értelemben vett vizsgálatát, így az említett rendelkezés csak az olyan segítséget szankcionálhatja, amelyet a harmadik országok állampolgárainak vagy a hontalan személyeknek ahhoz nyújtanak, hogy a 2013/32 irányelv 6. cikke értelmében menedékjog iránti kérelmet terjesszenek elő, és ezt követően az ilyen kérelmüket benyújtsák. A Bizottság nem bizonyította, hogy ez az értelmezés téves lenne.
A 2013/32 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének c) pontjában említett tevékenységek esetében azonban nem ez a helyzet. Magából e rendelkezés szövegéből ugyanis kitűnik, hogy az csak az ezen irányelv III. fejezetében előírt eljárásokra alkalmazandó, azaz, a menedékjog iránti kérelem szigorú értelemben vett vizsgálatának szakaszától kezdődően. Márpedig, amint az többek között az említett irányelv 31. cikkének (3) bekezdéséből következik, e szakasz csak a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően, tehát azután kezdődik, hogy az eljáráshoz való hozzáférésnek az irányelv 6. cikke értelmében vett szakasza lezárult.
A 2013/32 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése és a 2013/33 irányelv 10. cikkének (4) bekezdése többek között bizonyos szervezetek számára jogot biztosít arra, hogy a tagállamok külső határain jelen lévő vagy a területükön őrizetben tartott, nemzetközi védelmet kérelmező személyekkel találkozhassanak. Márpedig, amint arra a főtanácsnok az indítványának a 39. pontjában lényegében rámutatott, e szervezetek tevékenysége a jellegénél fogva bizonyos összehangolt, célirányos koordinálás tárgyát képezi. Következésképpen az említett szervezetek tagjai által e menedékkérőknek nyújtott segítséget az említett 353/A. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett „szervező tevékenységnek” kell tekinteni. Másrészt, még ha a nemzetközi védelmet kérelmezők számára segítséget nyújtó szervezeteket nem is említi kifejezetten a 2013/32 irányelv 22. cikkének (1) bekezdése, nem zárható ki, hogy az olyan – akár jogi – konzultációkra, amelyekben a nemzetközi védelem kérelmezője e rendelkezés alapján, a saját költségén részt vesz, a Magyarország által meghatározott értelemben vett „szervező tevékenység” keretében kerül sor.
Az Alkotmánybíróságnak a Magyarország által a védekezésének alátámasztása érdekében hivatkozott, 2019. február 25‑i ítéletéből sem tűnik ki, hogy a jogi konzultáció, az ügyvéddel folytatott konzultációt is ideértve, minden esetben ki lenne zárva a Btk. 353/A. §‑a (1) bekezdése a) pontjának hatálya alól. E bíróság ugyanis, bár igaz, hogy ezen ítéletben hangsúlyozta, hogy a jogi segítségnyújtás önmagában nem minősül olyan szervező tevékenységnek, amely e rendelkezés alapján szankcionálható, nem zárta ki, hogy amennyiben az említett rendelkezésben előírt feltételek teljesülnek, az ilyen segítségnyújtás e rendelkezés hatálya alá tartozhat. Az említett bíróság egyébiránt pontosította, hogy a magyar jogszabályok értelmében az ügyvédi tevékenység gyakorlása nem irányulhat a jogszabályok megkerülésére.
A fenti megfontolásokból az következik, hogy a nemzetközi védelmet kérelmezők részére végzett, a 2013/32 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében és 22. cikkének (1) bekezdésében, valamint a 2013/33 irányelv 10. cikkének (4) bekezdésében említett segítségnyújtási tevékenységek közül legalábbis bizonyosak a Btk. 353/A. §‑a (1) bekezdése a) pontjának hatálya alá tartoznak.
A Btk. 353./A. § korlátozza, hogy a Magyarországon menedékjogot szerezni kívánó, és az e tagállam külső határain tartózkodó, vagy e tagállamban őrizetben lévő harmadik országbeli állampolgárokkal vagy hontalan személyekkel segítségnyújtás érdekében találkozzanak, vagy velük kommunikáljanak, azáltal, hogy az ilyen alkalmakkor nyújtott segítség bizonyos típusát büntetőjogi szankcióval sújtja, amely korlátozza az ilyen kérelmezőkkel való találkozáshoz és kommunikációhoz való jogokat, amelyeket e 8. cikk (2) bekezdése és e 10. cikk (4) bekezdése kifejezetten elismer.
A Btk. 353/A. §‑a (1) bekezdésének az ugyanezen szakasz (2) és (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett a) pontja korlátozza, hogy a menedékkérők a saját költségükön a jogi vagy egyéb tanácsadóval konzultálhassanak, mivel e büntetőjogi rendelkezés az ilyen szolgáltatásnyújtókat visszatarthatja attól, hogy az említett kérelmező számára segítséget nyújtsanak. Ezenfelül az ilyen büntethetőség korlátozza a menedékkérők azon megkereséseire való válaszadáshoz való jogot is, amely e szolgáltatókat közvetetten, az említett 22. cikk (1) bekezdéséből eredően megilleti.
Az ilyen büntetőjogi szankciók bevezetése vitathatatlanul igen jelentős visszatartó hatással rendelkezik, amely azokat a személyeket, akik a Magyarországon menekült jogállást szerezni kívánó harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek számára segítséget kívánnak nyújtani, arra késztetheti, hogy tartózkodjanak az uniós jogi rendelkezések által lehetővé tett segítségnyújtási tevékenységekben való részvételtől.
E tényezőkre tekintettel a Btk. 353/A. §‑a (1) bekezdésének az ugyanezen szakasz (2) és (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett a) pontját úgy kell tekinteni, hogy az korlátozza az e rendelkezésekben előírt – egyébiránt az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 18. cikkében biztosított jog konkretizálásához hozzájáruló – jogokat.
Mivel a Btk. 353/A. §‑a (1) bekezdésének az adott esetben az ugyanezen szakasz (2) és (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett a) pontja a 2013/32 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében és 22. cikkének (1) bekezdésében, valamint a 2013/33 irányelv 10. cikkének (4) bekezdésében biztosított jogok korlátozásának minősül, a Bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy az ilyen korlátozás igazolható‑e az uniós jogra tekintettel.
A menedékjogi eljárás visszaélésszerű igénybevételéhez nyújtott segítség elleni küzdelemről
A 2013/32 irányelv 22. cikkének (1) bekezdése nem értelmezhető úgy, hogy az megtiltja a tagállamok számára az olyan csalárd vagy visszaélésszerű gyakorlatok szankcionálását, amelyeket a jogi vagy egyéb tanácsadók az e kérelmezők javára folytatott konzultációk keretében valósítanak meg.
Az EUB szerint a 2013/32 irányelv céljával, amely a nemzetközi védelem iránti eljáráshoz való hatékony, könnyű és gyors hozzáférés garantálásában áll, ellentétes lenne e kérelmezőknek az olyan támogatástól való megfosztása, amely lehetővé tenné a számukra, hogy ezen eljárás későbbi szakaszában többek között az uniós jogra tekintettel vitassák a helyzetükre alkalmazandó nemzeti szabályozás jogszerűségét.
E tekintetben különös figyelmet kell fordítani azon ügyvédek helyzetére, akikkel a kérelmezők konzultálnak, és akiknek a tevékenysége a Btk. 353/A. §‑a (1) bekezdése a) pontjának hatálya alá tartozhat.
Az EUB ítélkezési gyakorlatából ugyanis az következik, hogy az ügyvédnek ténylegesen képesnek kell lennie a tanácsadói, védői, illetve képviselői szerepét ügyfele érdekében megfelelően betölteni, mert ennek hiányában ezen ügyfél elesne a Charta 47. cikkében foglalt jogaitól.
Az EUB úgy ítélte meg, hogy a Btk. 353/A. §‑a (1) bekezdésének a) pontja akadályozhatja az ügyvédeket a velük konzultáló kérelmezők érdekei hatékony védelmének a biztosításában azáltal, hogy visszatartja őket attól, hogy ezen utóbbiaknak menedékjog iránti kérelemnek a Magyarországon való előterjesztését vagy benyújtását tanácsolják abból a célból, hogy a későbbiekben vitathassák a számukra az uniós joggal ellentétesnek tűnő releváns nemzeti rendelkezéseket.
Amint azt a Bizottság lényegében megjegyzi, az olyan személyektől, akik segítséget nyújtanak a menedékkérőknek, bármely címen járnak is el, nem várható el, hogy ellenőrzést folytassanak le azt megelőzően, hogy segítséget nyújthatnának valamely harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek a menedékjog iránti kérelmének előterjesztéséhez vagy benyújtásához.
A megtévesztésen alapuló illegális bevándorlás elleni küzdelemről
A megtévesztésen alapuló illegális bevándorlás elleni küzdelemre elérésére az EUB szerint a Btk. 353/A. §‑a (1) bekezdésének a) pontja semmiképpen nem alkalmas. Ugyanis a rendelkezés nem az olyan személyt bünteti, aki anyagi vagy pénzügyi támogatást nyújt a Magyarország területére való jogellenes beutazás vagy az e területen való illegális tartózkodás elősegítése érdekében.
Az EUB továbbá felhívta a figyelmet, hogy minden harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy jogosult arra, hogy valamely tagállam területén – akár annak határán vagy tranzitzónáiban – nemzetközi védelem iránti kérelmet terjesszen elő, még akkor is, ha e területen jogellenesen tartózkodik. Ezt a jogot e személyek számára az ilyen kérelem sikerének esélyétől függetlenül el kell ismerni.
A harmadik országbeli állampolgár vagy a hontalan személy az ilyen kérelem előterjesztésekor megszerzi a nemzetközi védelem kérelmezőjének a 2013/32 irányelv értelmében vett jogállását. Márpedig az ilyen kérelmező főszabály szerint egészen addig nem tekinthető olyan személynek, aki jogellenesen tartózkodik azon tagállam területén, amelyben a kérelmét előterjesztette, amíg e kérelmet első fokon el nem bírálták.
Az EUB szerint nem tekinthető úgy, hogy valamely harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy megsérti a tagállamok területére való be‑ és átutazásáról szóló jogszabályokat önmagában azzal, hogy az érintett tagállam területén nemzetközi védelmet kér. Következésképpen az olyan személy, aki csupán abban segít e harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek, hogy az a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságokhoz menedékjog iránti kérelmet terjesszen elő vagy nyújtson be, nem hasonlítható a jogellenes be‑ és átutazáshoz vagy a jogellenes tartózkodáshoz a 2002/90 irányelv 1. cikkének (1) bekezdésében említett segítséget nyújtó személyhez még akkor sem, ha tudatában van annak, hogy e kérelem nem lehet sikeres.
A személyi szabadság korlátozása
A Bizottság álláspontja szerint Magyarország továbbá nem teljesítette a 2013/32 irányelv 8. cikkének (2) bekezdéséből, 12. cikke (1) bekezdésének c) pontjából és 22. cikkének (1) bekezdéséből, valamint a 2013/33 irányelv 10. cikkének (4) bekezdéséből eredő kötelezettségeit, mivel előírta, hogy a Btk. 353/A. §‑a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt bűncselekmény elkövetésével gyanúsított vagy amiatt elítélt személyekre a mozgásszabadságnak az Rtv. 46/F. §‑ában előírt korlátozásait kell alkalmazni, amely értelmében a magyar rendőrség köteles megakadályozni, hogy bármely olyan személy, akivel szemben többek között a Btk. 353/A. §‑a alapján büntetőeljárás van folyamatban, Magyarország külső határaitól kevesebb mint 8 km‑re tartózkodjon.
Magyarország a Btk. 353/A. §‑ára vonatkozó védekezésének alátámasztása érdekében hivatkozott érvek kiegészítéseként azt válaszolja, hogy logikus, hogy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személy ne tudjon bejutni egy olyan jelentős létesítménybe, mint a tranzitzóna.
Az EUB álláspontja
Az EUB szerint az Rtv. 46/F. §‑ának magából a szövegéből kitűnik, hogy az nem alkalmazandó az említett 353/A. § alapján elítélt személyekre. E tekintetben, bár Magyarország nem vitatja, hogy az ilyen elítélés a területének egy részére kiterjedő beutazási tilalmat vonhat maga után, meg kell állapítani, hogy ezt a jogkövetkezményt nem az Rtv. 46/F. §‑a írja elő, hanem a Btk. más rendelkezése, amely nem képezi a jelen kereset tárgyát.
Az EUB kiemelte, hogy a Magyarországnak címzett, indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor a röszkei és a tompai tranzitzónát még nem zárták be. Márpedig egyrészt jelentős számú nemzetközi védelmet kérelmező volt köteles arra, hogy a kérelmének vizsgálata során végig a szerb–magyar határ közvetlen közelében elhelyezkedő ezen tranzitzónákban tartózkodjon, és másrészt az említett tranzitzónák a 2013/33 irányelv értelmében fogdának minősültek.
Következésképpen a 46/F. §, azáltal hogy a Btk. 353/A. §‑a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyeket megakadályozza abban, hogy Magyarország külső határainak a közvetlen közelségébe – ideértve a röszkei és tompai tranzitzónákat is – jussanak, mindenképpen korlátozta a 2013/33 irányelv 10. cikkének (4) bekezdésében említett személyeknek és szervezeteknek a nemzetközi védelmet kérelmezők azon részével való találkozását, akik a Magyarországnak címzett, indokolással ellátott véleményben megjelölt határidő időpontjában e tagállam területén őrizetben voltak.
A nemzetközi védelmet kérelmezőnek a 2013/32 irányelv 22. cikkének (1) bekezdésében említett személyekkel való konzultációhoz való jogát úgy kell értelmezni, hogy az magában foglalja az e személyekkel való találkozás jogát, amint azt ezen irányelv 23. cikkének (2) bekezdése tanúsítja.
Következésképpen az Rtv. 46/F. §‑a a 2013/32 irányelv 22. cikkének (1) bekezdésében a menedékkérők számára biztosított jogok korlátozását is jelenti, amennyiben e menedékkérők e tagállam külső határától kevesebb mint 8 kilométerre tartózkodnak.
Mindemellett meg kell állapítani, hogy az Rtv. 46/F. §‑ának célja annak megakadályozása, hogy a Btk. 353/A. §‑a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyek találkozhassanak a magyar határ közelében tartózkodó, nemzetközi védelmet kérelmező személyekkel, akár azt követően, hogy ezen utóbbiak a nemzetközi védelem iránti kérelmüket benyújtották. Ebből következik, hogy e 46/F. § korlátozza e kérelmezők azon jogát, hogy a kérelmük benyújtását követően a 2013/32 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének c) pontjában említett szervezetekkel kommunikáljanak, tekintve, hogy e jog feltételezi, hogy e szervezeteknek lehetőségük legyen az említett kérelmezőkkel való találkozásra.
A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy Magyarország nem teljesítette a 2013/32 irányelv 8. cikkének (2) bekezdéséből, 12. cikke (1) bekezdésének c) pontjából és 22. cikkének (1) bekezdéséből, valamint a 2013/33 irányelv 10. cikkének (4) bekezdéséből eredő kötelezettségeit, mivel a külső határai megközelítésének a jogától megfosztott minden olyan személyt, akit azzal gyanúsítanak, hogy szervező tevékenység keretében segítséget nyújtott menedékjog iránti kérelemnek a területén való előterjesztéséhez vagy benyújtásához, miközben minden észszerű kétséget kizáróan bizonyítható, hogy e személy tudatában volt annak, hogy e kérelemnek nem lehet helyt adni.
