Utánunk maradt űr, avagy adatok és digitális javak a hagyatékban

Mi történik a hagyatékban levő digitális javakkal? Hogyan kezeli a magyar jogrendszer ezt a kérdést és mit mutat a nemzetközi kitekintés? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresték a válaszokat a 2023. november 17-18. között a Budapesti Kongresszusi Központban megrendezett 34. Közép-Európai Közjegyzői Kollokvium előadói és résztvevői

A kétnapos rendezvény nem titkolt célja volt a digitális hagyatékkal kapcsolatos jogkérdések értő megvitatása mellett az is, hogy olyan gyakorlati kérdéseket vessenek fel az előadók, melyekre a szakma jelenlegi állása szerint nem lehet egzakt választ találni. Mindazonáltal hasznos, ha a jogkereső felek gondolataival, aggályaival már azelőtt foglalkoznak a jogi szakemberek, mielőtt ezek a mindennapok kérdésköreivé válnak.

Az esemény megnyitóján köszöntötte a megjelenteket dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) elnöke, dr. Lionel Galliez, a Közjegyzők Nemzetközi Szövetsége (UNIL) elnöke, dr. Tóth Zoltán az Igazságügyi Minisztérium jogszabályalkotásért felelős államtitkára, és Dr. Parti Tamás, a MOKK elnökhelyettese.

Digitális vagyon – globális kihívások

Prof. Dr. Menyhárd Attila (ügyvéd, egyetemi tanár, ELTE ÁJK) előadásának középpontjában az a kérdésfelvetés állt, hogy a mai világban hogyan definiálható az emberek technológiához viszonya. A probléma több aspektusból vizsgálandó, hiszen a társadalom által kialakított álláspont képeződik le a digitális javak terén való jogalkotásban.

Elsőként a kripto vagyontárgy, mint jogi érték definiálásáról esett szó. Kiemelte, hogy a jog e területen azt dönti el, hogy elfogadja-e a kripto eszközök vagyoni értékét vagy sem. “Ha a jog nem vesz tudomást ezekről, akkor a lefoglalt vagyon elenyészik, ha értékesíthető, akkor társadalmi érték marad.” – emelte ki.

Menyhárd Attila utalt Dr. Parti Tamás bevezetőjére és egyetértett vele abban, hogy egy vagyonjogi szemléletet kellene követni mind a jogalkotásban, mind a jogalkalmazásban. Éppen ezért kérdésként vetette fel, hogy “vagyoni elemnek tekintjük-e az adatot vagy a felhasználási mozgás kapcsán keletkező jogosultságot határozzuk meg ekként”. Leszögezte, hogy mivel a kriptovalutának – társadalmilag és gazdaságilag – elismert értéke van és forgalomképes, innentől fogva a jog számára létezőnek kell tekinteni.

Kiemelte, hogy a digitális javak, -eszközök tekintetében felépülőben van egy iparág, mely rohamosan gyarapszik és megállíthatatlan, ezért elengedhetetlen, hogy a jogi szakma minden területén kialakuljon egy erre irányadó gyakorlat, eszmerendszer. Pozitívumként utalt az új Polgári Törvénykönyv Véleményező Testületének nem publikált véleményére, mely deklarálja, hogy “a forgalomképes adatok felhasználásához fűződő jogosultságok is a hagyaték részét képezik”.

Előadásának második részében elemezte a digitalizáció és az írásbeliség egymáshoz való viszonyát. Álláspontja szerint elsősorban azt kell számításba venni, amit a digitális vagyontárgy “magáról mond”, a fórum joga szerinti meghatározást, a nyilvántartási helyét, illetve a kibocsátó lakóhelyét. Ide kapcsolódó pont a jogosultságok fizikai tárgyban való megtestesítése, melynek legalapvetőbb formája a pénz, ami eredetileg megában foglalja azt az értéket, amit megtestesít. A bankjegy már csak kötelezettséget inkorporál. A Polgári Törvénykönyv nem akarja megmondani, hogy dolognak kell-e tekinteni a pénzt, csak azt határozza meg, hogy a dologra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni rá. Az előadó ezt azzal magyarázza, hogy “nem a darab papír értékes, hanem az, amit hozzákapcsolunk”. Felvetette a kérdést, hogy “miért kezdett el a jog fizikai dolgokhoz kapcsolni tulajdonságokat”? Értelmezésében ez a mechanizmus bizonyosságot ad, az adott dolgot átruházhatóvá teszi és még számtalan célt ad ezen javak felhasználásának. Konklúziója, hogy “ha ezek a digitális vagyontárgyak ezt tudják, akkor nagyon nehéz megmagyarázni, hogy miért akarunk különbséget tenni.” Érdekességként emelte be az előadásba Menyhárd Attila a fizikai tőke, fizikai pénz fajtáinak kérdéskörét. A hallgatóság szeme előtt a kivetítőn megjelentek olyan tárgyak, melyekről nagy valószínűséggel senkinek sem jut első ránézésre a pénzfunkció az eszébe. Ilyen volt a tantusz, a rulett zseton, a tamagotchi, a Jap-szigeten található hatalmas kör alakú szikladarabok és a fekete tulipán hagymája.

Felmerült az előadásban a digitális valuták elismerhetősége mellett az is, hogy vajon minősülhet-e pénznek a bitcoin. Ez a téma nem is lehetne aktuálisabb, hiszen a kriptovaluták korát éljük. Menyhárd Attila szerint ez a tudományos diskurzusok terén egy “messze alul tárgyalt téma a problémához képest”. Meglátása szerint “a szakirodalom most arra tendál, hogy nem jogi kategória, hanem társadalmi konszenzus kérdése” és emiatt “a kamat számolásának kérdése fogja eldönteni, hogy minek kell tekinteni a bitcoin-t”. Az előadó kiemelte, hogy mivel a világban jelenleg dúló fegyveres konfliktusokkal járó költségek finanszírozására jelentős mennyiségű bitcoin-t fordítanak, így egyáltalán nem lenne hasznos, ha siettetnék ennek pénzként való elismerését.

Összegzésében amellett foglalt állást, hogy “ha igaz, hogy a bankjegy, az érme és az értékpapír tokenizált jogosultság, akkor tényleg csak az a kérdés, hogy mennyire tudjuk elfogadni a digitális tokenizáltságot okirat részeként.” Álláspontja szerint “nem csak az dolog, ami térben lehatárolható”, hiszen annak ellenére, hogy az ingó javak a jog definíciója szerint dolognak minősítendők, az ingatlan “egy absztrakció és nem egy térben lehatárolt vagyontárgy”. Az előadó úgy látja, hogy “a lehatárolt, kézzelfogható javakon már túllépett a jog”.

 A konferencia részeként több nemzetközileg elismert jogász előadását hallgathatták meg a jelenlévők. A szombati nap első felében Dr. Edina Harbinja LLB., LLM., PHD. (Egyesült Királyság), Prof. Dr. Martin Ebers (Németország) és Prof. Dr. Maxime Julienne (Franciaország) mutatta be nemzeti joguk digitális javak és adatok hagyatékban elfoglalt helyére és öröklésére vonatkozó szabályrendszerét.

Digitális adatok és digitális vagyon  a hagyatékban

Martin Ebers előadásának középpontjában a digitális adatok és a digitális vagyon  vizsgálata állt az öröklési jog területén. A professzor ismertette a gyakorlatban és a szakirodalomban is elhíresült Facebook-ügyet, melyben egy 15 éves berlini lány metróbaleset okozta halála miatt vált szükségessé annak bizonyítása, hogy nem önkezűség okozta a tragédiát. A szülők épp ezért szerettek volna hozzáférni lányuk felhasználói fiókjához, amit a Facebook nem engedélyezett és hosszadalmas eljárás várt így mindkét félre. 2015-ben a Berlini Regionális Bíróság meghatározó elveket fektetett le döntésében. Az ítélet indokolásában a fiókot a személyes naplóhoz hasonlította, és megállapította, hogy így ez is a hagyaték részét képezi. A Berlini Fellebbviteli Bíróság ítéletében megsemmisítette a korábbi döntést, hivatkozva arra, hogy a telekommunikációs titokvédelmi szabályok sérelmével járna a szülők hozzáférésének lehetővé tétele, hiszen a fiók és az abban tárol beszélgetések mások személyhez fűződő jogait is érintik. Végül a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság döntötte el az ügyet, megerősítve az elsőfokú bíróság ítéletét. Indokolásában kijelentette, hogy az elhunyt szerződése, mely a Facebookkal mint szolgáltatóval fennállt, az általános jogutódlás szabályai alapján átszállt a szülőkre.

Felhívta a figyelmet a digitális örökség korlátaira – ezek a kézzelfoghatóság, az ingó jelleg és a vagyontárgyak személyes karaktere. Kiemelte, hogy a német jogalkotó még nem tett lépéseket a szabályozás korszerűsítésére, továbbra is a BGB általános szabályai alkalmazandók. Ennek ellenére a német jogban a digitális javak immateriális jellege nem zárja ki az örökölhetőségüket. A nemzetközi standard szabályértelmezés abban egyetért, hogy a digitális javak tekintetében több jogterületet kell vizsgálni, nevezetesen a kötelmi-, az öröklési- és a személyiségi jogi szabályokat. Ennek kapcsán a német jog azon az állásponton van, hogy az adatnak viszont nincsen dologi jellege, így nincs szükség arra, hogy ezen javakkal összefüggésben kizárólagos dologi jogi jogosultság létrehozására sor kerüljön, hanem szerződéses úton kell garantálni az adatok örökölhetőségét, mely megteremti az örökhagyó elővigyázatossági rendelkezés tételi kötelezettségét.

---