Ügyészség: életfogytiglant érdemel az taxist szurkáló férfi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elsőfokú ítélet helyben hagyását kezdeményezte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblánál annak a férfinek az ügyében, aki késsel egy taxisofőrre támadt 2018 májusában.

Medveczky Gábor fellebbviteli főügyész közleményben emlékeztetett: a vádlott Budapesten, fuvar közben késsel tizennégyszer megszúrta a taxisofőrt, és megölésével fenyegetve pénzt követelt tőle. Amikor a taxis átadta a pénztárcáját, a férfi hátrahagyta a vérző sértettet. Csak a véletlennek köszönhető, hogy a sofőr nem szenvedett életveszélyes sérüléseket – írta.

Hozzátette: a férfi korábban egy másik taxist is kirabolt, valamint többször követett már el erőszakos vagyon elleni bűncselekményt.

A Fővárosi Törvényszék az elkövetéskor 32 éves férfit emberölés kísérlete miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, és kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú indítványában az elsőfokú ítélet helyben hagyása mellett kezdeményezte a büntetés enyhítését célzó védelmi fellebbezés elutasítását is – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. augusztus 19.

A védőhöz való jog is korlátozható, ha az eljárás egésze fair

A barátnője megölésével gyanúsított belga kérelmezőt a rendőri őrizetben védő nélkül hallgatták ki. Előzetes letartóztatása alatt kirendelt védője a kilenc további kihallgatásról pedig távol maradt. Végül a kérelmezőt egy másik emberölés kísérletében is bűnösnek találták, jelenleg életfogytiglani büntetését tölti. Az ügyben az EJEB egyértelműsítette a védőhöz való jog tartalmát és a tisztességes eljárás vizsgálatának szempontjait.
2019. december 6.

Húsz év fegyházra ítélték az óbudai óvónő gyilkosát

Húsz év fegyházbüntetésre ítélte az óbudai óvónőt lelövő férfit a Fővárosi Törvényszék. A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a bűncselekmény elkövetését előre kitervelt bosszú vezérelte.