A belga könyvelők és a szolgáltatásnyújtás szabadsága

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szerző alábbi cikkében az Európai Unió Bíróságának 2020. február 27-ei ítéletét elemzi, mely az Európai Bizottság kontra Belga Királyság-ügyben[1] született a belga könyvelők és a szolgáltatásnyújtás szabadságát górcső alá véve.

I. Bevezetés

Az Európai Bizottság keresetlevelében annak megállapítását kérte az Európai Unió Bíróságától (EUB), hogy a Belga Királyság kötelezettségszegést követett el, mivel megtiltotta a könyvelői tevékenységnek az alkuszi, biztosítási ügynöki, ingatlanügynöki, valamint bármely banki vagy pénzügyi szolgáltatási tevékenységgel együttesen történő gyakorlását, és mivel lehetővé tette a bejegyzett könyvelők és adószakértők szakmai intézménye, az Institut Professionnel des Comptables et Fiscalistes Agréés (IPCF) kamarái számára, hogy megtiltsák a könyvelői tevékenységnek minden kézműipari, mezőgazdasági, illetve kereskedelmi tevékenységgel való együttes gyakorlását. A kötelezettségszegés alapját – a kereset szerint – a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv[2], és az EUMSZ 49. cikkének megsértése jelentette.

A 2006/123 irányelv célja a szolgáltatások kereskedelmének útjában álló akadályok felszámolása az EU-ban:

·         a szolgáltatókat érintő közigazgatási eljárások egyszerűsítése;

·	·         a szolgáltatásokat igénybe vevő fogyasztók és vállalkozások jogainak erősítése;

·	·         az uniós országok közötti együttműködés fokozása révén.

Az irányelv magas színvonalú szolgáltatásokra vonatkozó olyan szabályokat határoz meg, melyek különösen a tájékoztatási és átláthatósági követelményeket biztosítják. Ezeket a szabályokat mind a tagállamok közötti, határokon átnyúló szolgáltatások esetében, mind egy tagállamban letelepedett szolgáltató által az adott tagállamban nyújtott szolgáltatások esetében alkalmazni kell, anélkül, hogy ezzel szükségtelen terheket rónának a kis- és középvállalkozásokra. E a szabályok semmi esetre sem akadályozhatják meg, hogy a tagállamok az irányelvvel és egyéb közösségi jogszabályokkal összhangban kiegészítő vagy eltérő követelményeket alkalmazzanak[3].

A szolgáltatást igénybe vevők, különösen a fogyasztók érdekében szükség van annak biztosítására, hogy a szolgáltatóknak lehetőségük legyen több ágazatot átfogó szolgáltatásokat nyújtani, valamint arra, hogy az ebben a tekintetben fennálló korlátozások a szabályozott szakmák pártatlanságának, függetlenségének és tisztességének biztosításához szükséges mértékre szorítkozzanak. Ez nem érinti az egyes tevékenységek végzésére vonatkozó, a függetlenség biztosítása érdekében alkalmazott korlátozásokat és tilalmakat olyan esetekben, amikor egy tagállam egy szolgáltatót konkrét feladat elvégzésével bíz meg, különösen a városfejlesztés területén, és nem érinti a versenyszabályok alkalmazását sem[4].

Az irányelv hatályát tekintve számos szolgáltatásra terjed ki, amelyek a következőket ölelik fel:

·        termékek és szolgáltatások kis- és nagykereskedelme;

·        a jogi, illetve adótanácsadókhoz, építészekhez és mérnökökhöz hasonló leginkább szabályozott szakmák tevékenységei;

·        építőipari szolgáltatások;

·        üzleti jellegű szolgáltatások, például irodafenntartás, vállalatvezetési tanácsadás és rendezvényszervezés, valamint

·        turizmus és szabadidős szolgáltatások.

Bizonyos szolgáltatások nem tartoznak az irányelv hatálya alá. Köztük szerepelnek például a pénzügyi szolgáltatások, bizonyos elektronikus hírközlési szolgáltatások, munkaerő-kölcsönzők szolgáltatásai, magán biztonsági szolgáltatások és a szerencsejáték.

Az irányelv lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy a sajátjuktól eltérő uniós országban telepedjenek le, továbbá garanciákat biztosít a szolgáltatások igénybe vevőinek (fogyasztók vagy vállalkozások) jogai tekintetében az egységes piacba fektetett bizalmuk erősítése céljából.

A Bizottság keresete arra irányult, hogy az EUB állapítsa meg: a Belga Királyság nem teljesítette a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-ei 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 25. cikkéből, valamint az EUMSZ 49. cikkből eredő kötelezettségeit.

Az EUMSZ e rendelkezése szerint:„(…) tilos a valamely tagállam állampolgárainak egy másik tagállam területén történő szabad letelepedésére vonatkozó minden korlátozás. Ezt a rendelkezést azokra a korlátozásokra is alkalmazni kell, amelyek képviseletnek, fióktelepnek vagy leányvállalatnak egy tagállam valamely tagállamban letelepedett állampolgára által történő alapítására vonatkoznak.

A szabad letelepedés magában foglalja a jogot gazdasági tevékenység önálló vállalkozóként történő megkezdésére és folytatására, vállalkozások, így különösen társaságok alapítására és irányítására, a letelepedés országának joga által a saját állampolgáraira előírt feltételek szerint, figyelemmel a tőkére vonatkozó fejezet rendelkezéseire is”.

Az irányelv a „Több ágazatot átfogó tevékenységek” című 25. cikke következőképpen szól:

„(1) A tagállamok biztosítják, hogy a szolgáltatókra ne vonatkozzanak olyan követelmények, amelyek egy adott konkrét tevékenység kizárólagos folytatására kötelezik őket, vagy amelyek különböző tevékenységek közös vagy partneri keretek között történő folytatását korlátozzák.

Ilyen követelmények azonban vonatkozhatnak a következő szolgáltatókra:

a) a szabályozott szakmák, amennyiben ez az egyes szakmák sajátos természetének megfelelő szakmai etikai és magatartási szabályoknak való megfelelés biztosításához indokolt, valamint függetlenségük és pártatlanságuk biztosításához szükséges;

b) minősítést, akkreditációt, műszaki ellenőrzést végző, vizsgálatokra vagy kísérletekre irányuló szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók, amennyiben ez függetlenségük és pártatlanságuk biztosításához indokolt.

(2) Amennyiben az (1) bekezdés a) és b) pontjában említett szolgáltatók között engedélyezett több ágazatot átfogó tevékenységek végzése, a tagállamok biztosítják az alábbiakat:

a) bizonyos tevékenységek közötti összeférhetetlenség és összeegyeztethetetlenség elkerülése;

b) a bizonyos tevékenységek gyakorlásához megkövetelt függetlenség és pártatlanság fennállása;

c) a különböző tevékenységekre vonatkozó szakmai etikai és magatartási szabályok egymással való összeegyeztethetősége, különösen a szakmai titoktartás tekintetében.

(3) A 39. cikk (1) bekezdésében említett jelentésben a tagállamok megjelölik, hogy mely szolgáltatók tartoznak az e cikk (1) bekezdésében meghatározott követelmények hatálya alá, továbbá megadják e követelmények tartalmát és azokat az okokat, amelyek alapján azokat indokoltnak tartják”.

A 2015/849 irányelv (10) preambulumbekezdése értelmében:

„A közvetlenül összehasonlítható szolgáltatások tekintetében ugyanolyan módon kell eljárni, amennyiben azokat az ezen irányelv hatálya alá tartozó szakemberek bármelyike nyújtja. Az Európai Unió Alapjogi Chartájában garantált jogok tiszteletben tartásának biztosítása érdekében egyes tagállamokban az ügyfelet igazságszolgáltatási eljárásokban védeni vagy képviselni, illetve az ügyfél jogi helyzetét tisztázni jogosult könyvvizsgálók, külső könyvelők és adótanácsadók esetében az általuk e feladatok ellátása során szerzett információknak nem kell az ezen irányelvben meghatározott bejelentési kötelezettségek hatálya alá tartozniuk.[5]”

II. A pert megelőző eljárás, a felek álláspontja[6]

2015. március 17-én a Bizottság megindította az EU Pilot 7402/15/GROW-eljárást, amelynek keretében arra kérte a belga hatóságokat, hogy szolgáltassanak információt a bejegyzett könyvelőkre vonatkozó azon tilalommal kapcsolatosan, amelynek értelmében a tevékenységük nem gyakorolható együttesen bizonyos egyéb tevékenységekkel, és pontosítsák azokat az indokokat, amelyek alapján a kézműipari, mezőgazdasági, illetve kereskedelmi tevékenységek a könyvelői szakmával összeegyeztethetetlennek tekinthetők.

Mivel a Bizottság nem találta kielégítőnek a Belga Királyságnak a nemzeti szabályozás által előírt korlátozások igazolásaképpen adott válaszát, 2015. december 11-én felszólító levelet küldött a Belga Királyságnak, amelyben azt közölte, hogy az IPCF korábbi etikai kódexének 21. cikke nem egyeztethető össze a 2006/123 irányelv 25. cikkével és az EUMSZ 49. cikkével.

A Belga Királyság leveleiben vitatta a felrótt jogsértést, amelyre válaszul 2016. november 18-án a Bizottság indokolással ellátott véleményt intézett a Belga Királysághoz, amely 2017. január 12-én és február 13-án küldte el az e véleményre adott válaszát. Mivel a Bizottság e választ sem találta kielégítőnek, 2017. július 13-án úgy határozott, hogy keresetet indít kötelezettségszegés megállapítása iránt.

2017. augusztus 4-én a Belga Királyság tájékoztatta a Bizottságot az IPCF új etikai kódexének elfogadásáról, és jelezte, hogy e kódexet az uniós joggal összhangban állónak ítéli.

Az IPCF korábbi szakmai etikai kódexének 2013. november 21-étől hatályos változata 21. cikkének a szövege az alábbi volt:

„(1) A külső IPCF‑könyvelői szakma összeegyeztethetetlen minden kézműipari, mezőgazdasági, illetve kereskedelmi tevékenységgel, függetlenül attól, hogy azt közvetlenül vagy közvetett módon, egyénileg, illetve egyesületi vagy társasági formában, függetlenként, vagy vállalkozás vezetőjeként, tisztviselőjeként, igazgatójaként vagy igazgatást ellátó tagjaként gyakorolják.

(2) A (3) bekezdésben felsoroltakon kívüli tevékenységekre vonatkozóan az IPCF szakmai kamarái bármely külső IPCF-könyvelő előzetesen benyújtott írásbeli kérelmére eltérést engedhetnek e szabály alól, feltéve, hogy e tevékenység kiegészítő jellegű, és a kérelmet benyújtó tag függetlenségét és pártatlanságát nem veszélyezteti. E döntésüket a kamarák bármikor szabadon visszavonhatják.

A Tanács általános irányelv formájában ezen felül is engedhet eltérést – a (3) bekezdésben nem említett – egyes kézműipari, mezőgazdasági vagy kereskedelmi tevékenységekre vonatkozóan. A Tanács ugyanakkor olyan irányelveket is meghatározhat, amelyek értelmében jogutódlás esetén az összeegyeztethetetlenség ideiglenesen nem áll fenn. Erről a Tanács irányelveinek hatálya alá tartozó külső IPCF-könyvelőknek írásban tájékoztatniuk kell a kamarát.

(3) A következő szakmai tevékenységeket minden esetben a külső könyvelő függetlenségét és pártatlanságát veszélyeztetőnek kell tekinteni: alkuszi vagy biztosítási ügynöki tevékenység, ingatlanügynöki – kivéve a társasházkezelési – tevékenység, és bármely olyan banki vagy pénzügyi szolgáltatási tevékenység, amelyet az Autorité des Services et Marchés Financiers-nál (Pénzügyi Szolgáltatások és Piacok Hatósága, FSMA) be kell jegyeztetni.[7]”

Az IPCF új etikai kódexe hatályos változatának 2017. augusztus 14-étől hatályos 21. cikke így rendelkezik:

„(1) A (2) bekezdésben felsorolt tevékenységek kivételével a több ágazatot átfogó tevékenységek természetes vagy jogi személy általi gyakorlására a kamarák bármely külső IPCF-könyvelő írásbeli kérelmére engedélyt adnak, amennyiben az a kérelmet benyújtó tag függetlenségét és pártatlanságát nem veszélyezteti.

(2) A következő – akár természetes, akár jogi személy által gyakorolt – szakmai tevékenységeket minden esetben a külső IPCF-könyvelő függetlenségét és pártatlanságát veszélyeztetőnek kell tekinteni: alkuszi vagy biztosítási ügynöki tevékenység, ingatlanügynöki – kivéve társasházkezelési – tevékenység, és bármely olyan banki vagy pénzügyi szolgáltatási tevékenység, amelyet az Autorité des Services et Marchés Financiers-nál be kell jegyeztetni.[8]”

A Bizottság, mivel nem osztotta a Belga Királyság véleményét, keresetét az EUB elé terjesztette.

III. A keresetről

A Bizottság érvei szerint, az IPCF új etikai kódexének az indokolással ellátott véleményben megállapított határidő lejártát követő elfogadása nem szüntette meg az IPCF korábbi etikai kódexének 21. cikkében szereplő korlátozást, a felrótt jogsértést nem orvosolta. Nemcsak hogy az új etikai kódex 21. cikkének (2) bekezdése megegyezik a korábbi etikai kódex 21. cikkének (3) bekezdésével, de az új etikai kódex 21. cikkének (1) bekezdése a felrótt kötelezettségszegést még súlyosbította is azzal, hogy általánossá tette a következőt: a több ágazatot átfogó tevékenységek gyakorlásához engedély szükséges.

A Belga Királyság nem vitatta, hogy az IPCF új etikai kódexe 21. cikkének (2) bekezdése lényegében megegyezik az IPCF korábbi etikai kódexe 21. cikkének (3) bekezdésével. Az új kódex 21. cikkének (1) bekezdése vonatkozásában ugyanakkor azt állította, hogy e rendelkezés nem súlyosbította a felrótt kötelezettségszegést, amennyiben az általa bevezetett rendszer már az engedélyezés elvén alapul, és az ilyen engedély megadását csak kivételesen tagadják meg.

Az EUB a kereset terjedelmének meghatározása érdekében megállapította, hogy a kötelezettségszegés fennállását azon helyzet alapján kell megítélnie, amelyben a szóban forgó tagállam az indokolással ellátott véleményben rögzített határidő lejártakor volt, és a későbbi változások nem vehetők figyelembe[9].

Az EUB megállapításai szerint az IPCF korábbi etikai kódexe 21. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezett: az IPCF végrehajtó kamarái eltérést engedhetnek az IPCF-könyvelői szakmának kézműipari, mezőgazdasági, illetve kereskedelmi tevékenységgel való együttes gyakorlására vonatkozó tilalomtól, feltéve hogy ezen eltérés nem veszélyezteti az IPCF-könyvelő függetlenségét és pártatlanságát, valamint, hogy e tevékenység kiegészítő jellegű, addig az IPCF új etikai kódexe 21. cikkének (1) bekezdése általános jelleggel azt írja elő, hogy a szakmai kamarák engedélyezik a több ágazatot átfogó tevékenységek külső IPCF-könyvelő általi gyakorlását, amennyiben az e könyvelő függetlenségét és pártatlanságát nem veszélyezteti.

A felek megállapításai szerint az IPCF új etikai kódexe 21. cikke (2) bekezdésének hatálya megegyezik az IPCF korábbi etikai kódexe 21. cikke (3) bekezdésének hatályával. E két rendelkezés azt írja elő, hogy az alkuszi vagy biztosítási ügynöki, ingatlanügynöki – kivéve a társasházkezelési – tevékenységet, valamint bármely olyan banki vagy pénzügyi szolgáltatási tevékenységet, amelyet a pénzügyi és piaci hatóságnál, az Autorité des Services et Marchés Financiers-nál be kell jegyeztetni, minden esetben a külső IPCF-könyvelő függetlenségét és pártatlanságát veszélyeztetőnek kell tekinteni[10].

Az EUB szerint ez a rendelkezés a korábbi etikai kódex 21. cikkének (2) bekezdéséhez képest már nem sorolja fel azokat a szakmai tevékenységeket, amelyek tekintetében az IPCF-könyvelőnek engedélyt kell kérnie ahhoz, hogy azokat az IPCF-könyvelői szakmával együttesen gyakorolhassa, kiterjesztve így az érintett tevékenységek körét, és már nem tartalmaz az ilyen tevékenység gyakorlásának kiegészítő jellegére vonatkozó feltételt. Mivel az új etikai kódexe 21. cikkének (1) bekezdése jelentősen módosította az IPCF-könyvelői szakma más szakmai tevékenységekkel együtt történő gyakorlására vonatkozó engedélyek rendszerét, e rendelkezés tartalma nem tekinthető azonosnak a korábbi etikai kódexe 21. cikke (1) és (2) bekezdésének tartalmával[11].

Ítéleti megállapításai szerint e körülmények között, a vizsgálat során kizárólag arra kell szorítkozni, hogy az IPCF korábbi etikai kódexe 21. cikkének (1)–(3) bekezdése és az IPCF új etikai kódexe 21. cikkének (2) bekezdése összeegyeztethető-e a 2006/123 irányelv 25. cikkével és az EUMSZ 49. cikkével[12]?

IV. Az EUB értékelése és ítélete

A Bizottságnak a 2006/123 irányelv 25. cikkének megsértésére alapított kifogása két részből áll, amelyek közül az első, az IPCF korábbi etikai kódexe 21. cikkének (3) bekezdésére és az IPCF új etikai kódexe 21. cikkének (2) bekezdésére, a második pedig az IPCF korábbi etikai kódexe 21. cikkének (1) és (2) bekezdésére vonatkozik.

IV. 1.

Az EUB az első, kifogással kapcsolatban rögzítette, a 2006/123 irányelv 25. cikkének célja annak biztosítása, hogy a tagállamok ne akadályozzák a több ágazatot átfogó szolgáltatások nyújtását. Az új etikai kódex 21. cikkének (2) bekezdése, amely érdemi módosítás nélkül átvette az IPCF korábbi etikai kódexe 21. cikke (3) bekezdésének tartalmát, tiltja az IPCF-könyvelői tevékenységnek az alkuszi, biztosítási ügynöki, ingatlanügynöki, valamint bármely banki vagy pénzügyi szolgáltatási tevékenységgel együttesen történő gyakorlását.

A Bizottság álláspontja szerint, az irányelv rangsorolja a szabályozott szakmák gyakorlására vonatkozó követelményeket[13], így e követelmények csak annyiban fogadhatók el, amennyiben ezeket az egyes szakmák sajátos természetének megfelelő etikai szabályoknak való megfelelés biztosítása indokolja, és e szakmák függetlenségének és pártatlanságának biztosításához szükségesek. Úgy véli, hogy mivel léteznek e tilalomnál kevésbé korlátozó intézkedések, ezért, e követelmények sértik a 2006/123 irányelv 25. cikkét. Véleménye szerint annak abszolút tilalma, hogy az IPCF-könyvelői tevékenység alkuszi, biztosítási ügynöki, ingatlanügynöki, bármely banki vagy pénzügyi szolgáltatási tevékenységgel együttesen gyakorolható legyen, jellegénél fogva meghaladja a könyvelői szakma etikai szabályainak tiszteletben tartásához szükséges mértéket. Az olyan belső eljárások, amelyek alkalmasak az információátadás körében felmerülő összeférhetetlenség megelőzésére, valamint a szakmai titoktartásra vonatkozó szabályok helyes alkalmazása kevésbé korlátozó intézkedések, elegendő mértékben teszik lehetővé az IPCF-könyvelői szakmai függetlenségének és pártatlanságának garantálásában álló célkitűzések elérését.

Álláspontja szerint egy könyvelő képes elkülöníteni a tevékenységeit, és elkülönítetten bemutatni az egyes szolgáltatások tényleges költségét megállapító és azok teljes költségét meghatározó számításokat. A könyvelői szolgáltatások minősége biztosításának szükségességét illetően az EUB által a Wouters és társai-ítéletében[14] kifejtett érvelés az ügyvédi szakmára vonatkozó érv nem ültethető át az IPCF-könyvelői szakmára, mivel a két szakma nem hasonlítható össze.

Az az abszolút tilalom, még ha igen hatékony is, nyíltan ellentétes a 2006/123 irányelv 25. cikkében foglalt arányosság elvével, és hogy a belga kormány nem bizonyította, hogy az olyan alternatív intézkedések, mint a belső intézkedések és eljárások bevezetése, valamint az utólagos ellenőrzés nem hatékonyak.

Védekezésében a Belga Királyság a felrótt kötelezettségszegést vitatta, állítva egyrészt, hogy a több ágazatot átfogó tevékenységekre vonatkozó korlátozásoknak a szabályozott szakmák pártatlanságának, függetlenségének és tisztességének biztosításához szükséges mértékre kell korlátozódniuk, másrészt pedig, hogy az irányelv 25. cikke nem akadályozza meg a tagállamokat abban, hogy bizonyos feltételek mellett megtiltsák a szabályozott szakmák együttes gyakorlását.

Továbbá, e tilalom szükséges az IPCF-könyvelők függetlenségének és pártatlanságának biztosításához, valamint a szigorú szakmai titoktartásra vonatkozó kötelezettség tiszteletben tartásának biztosításához, amelynek megsértését a belga büntető törvénykönyv is szankcionálja.

A más tevékenységek IPCF-könyvelő általi gyakorlása azt eredményezheti, hogy e könyvelő az ügyfele érdekétől eltérő megfontolásokat vegyen figyelembe. E tekintetben hangsúlyozta, hogy az ingatlanügynökök, a biztosítási alkuszok és a tőzsdeügynökök jutalékos rendszerben dolgoznak, amely jutalék összege magasabb lehet, mint a könyvelői tevékenységért felszámított díjazás, így érdekellentét származhat abból, ha a könyvelő nem kizárólag az ügyfél érdekét segítő megfontolásokat vesz figyelembe.

Álláspontja szerint a jelen ügyre átültethető az EUB a Wouters és társai-ítéletben szereplő érvelése, amely szerint az ügyvédi szakmából és a könyvvizsgálói szakmából eredő kötelezettségek közötti „bizonyos összeegyeztethetetlenség” fennállása elegendő e két szakma együttes gyakorlása tilalmának igazolásához.

A tilalom arányosságával kapcsolatban arra hivatkozott, hogy a 2006/123 irányelv 25. cikke (1) bekezdése második albekezdésének a) pontja nem rendelkezik úgy, hogy valamely tilalmat jellegénél fogva nem igazoltnak lehet tekinteni. Tárgyi ügyben a tilalom arányos, mivel nem általános jelleggel és abszolút módon tiltja meg az összes, több ágazatot átfogó tevékenységet, és csak bizonyos szigorúan meghatározott tevékenységekre vonatkozik.

Úgy vélte, hogy az olyan alternatív intézkedések, mint a belső intézkedések, nem lennének olyan hatékonyak az IPCF-könyvelői szakma függetlenségének megőrzése és az e szakmára érvényes szakmai titoktartásra vonatkozó kötelezettség biztosítása szempontjából.

Az EUB ítéleti álláspontja szerint az irányelv e rendelkezése értelmében a tagállamok biztosítják, hogy a szolgáltatókra ne vonatkozzanak olyan követelmények, amelyek egy adott konkrét tevékenység kizárólagos folytatására kötelezik őket, vagy amelyek különböző tevékenységek közös vagy partneri keretek között történő folytatását korlátozzák. Az irányelv e rendelkezése pontosítja, hogy az ezen albekezdés a) és b) pontjában említett szolgáltatókra vonatkozhatnak ilyen követelmények, amennyiben az e pontokban előírt feltételek teljesülnek [15].

Mivel az IPCF korábbi etikai kódexe 21. cikkének (3) bekezdéséhez hasonlóan az IPCF új etikai kódexe 21. cikkének (2) bekezdése tiltja az IPCF-könyvelői szakma számos tevékenységgel való együttes gyakorlását, ezért meg kell vizsgálnia, hogy a 2006/123 irányelv 25. cikke (1) bekezdése második albekezdésének a) pontja alapján e követelmények megengedhetők-e.

E tekintetben a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123 irányelv 25. cikke (1) bekezdése második albekezdésének a) pontja kimondja, hogy csak akkor lehet követelményeket előírni a szabályozott szakmák vonatkozásában, amennyiben e követelmények az egyes szakmák sajátos természetének megfelelő szakmai etikai és magatartási szabályoknak való megfelelés biztosításához indokoltak, valamint függetlenségük és pártatlanságuk biztosításához szükségesek.

A valamely tagállamnak, amely közérdeken alapuló kényszerítő indokra vagy a 2006/123 irányelv 25. cikke (1) bekezdése második albekezdésének a) pontjában foglalt kivételre hivatkozik annak bizonyítása érdekében, hogy a több ágazatot átfogó tevékenységek általa bevezetett tilalma szükséges az IPCF-könyvelők függetlenségének és pártatlanságának biztosításához, érvelésének alátámasztására konkrét adatokat kell benyújtania[16]

Az EUB olvasatában a Wouters és társai-ügyben kifejtett érvelése nem ültethető át a jelen ügyre, mivel korábbi ítéletében a könyvvizsgálói és az ügyvédi szakma összehasonlítása keretében foglalt állást a könyvvizsgálói szakmával kapcsolatban, különbséget téve e két szakma között, és vizsgálata az ügyvédek és a könyvvizsgálók Hollandiában jellemző sajátos helyzetére szorítkozott.

Megállapította: a Belga Királyság nem bizonyította, hogy a több ágazatot átfogó tevékenységeknek a belga szabályozás által előírt tilalma összehasonlítható a Wouters-ítélet tárgyát képező tilalommal[17].

Elutasította a Belga Királyságnak a tilalom arányosságára vonatkozó érvelését is, mivel a tilalom olyan szigorúan meghatározott tevékenységekre vonatkozik, amelyek vonatkozásában vélelmezhető, hogy összeférhetetlenség áll fenn, illetve a belga piac szerkezetére tekintettel az alternatív intézkedések nem lennének ugyanolyan hatékonyak a kitűzött célok elérése szempontjából.

Megállapítása szerint, hogy e tagállam az érvelését pontos elemekkel alátámasztva nem bizonyította, miért ez a tilalom az egyetlen olyan intézkedés, amely lehetővé teszi a kitűzött célok elérését, és a Bizottság által javasolt, a szolgáltatásnyújtás szabadságát kevésbé sértő intézkedések egyike sem lenne kellően hatékony e célok elérése szempontjából.

Bár, az általános ítélkezési gyakorlat értelmében a bizonyítási teher nem terjedhet annak megköveteléséig, hogy a tagállam bizonyossággal bizonyítsa, hogy semmilyen más elképzelhető intézkedés nem tudná ugyanazt a célt ugyanolyan feltételekkel biztosítani[18], e tagállamnak a Bizottság által előterjesztett adatokat, valamint az azokból eredő következtetéseket érdemben és részletesen vitatnia kell[19].

Elfogadható a Belga Királyság hivatkozása, miszerint az IPCF-könyvelői vállalkozások belső szervezetére vonatkozó intézkedéseket e vállalkozások kis mérete miatt különösen nehéz lenne végrehajtani, ily módon illuzórikussá téve az e szakma által tanúsítandó függetlenség és pártatlanság biztosításának védelmét.

A Belga Királyság a Bizottság által javasolthoz hasonló jellegű alternatív intézkedések végrehajtásával kapcsolatos gyakorlati nehézségekre való hivatkozására nézve megjegyezte, hogy az uniós jogból eredő kötelezettségek nem teljesítésének igazolása végett a tagállam nem hivatkozhat kifogásként gyakorlati, adminisztratív vagy pénzügyi nehézségekre[20]..

A fentiekre tekintettel az EUB a Bizottság első kifogásának – a 2006/123 irányelv 25. cikkének az IPCF korábbi etikai kódexe 21. cikkének (3) bekezdése és az IPCF új etikai kódexe 21. cikkének (2) bekezdése általi megsértésére vonatkozó első részének – helyt adott.

IV. 2.

Az első kifogásnak a 2006/123 irányelv 25. cikkének az IPCF korábbi etikai kódexe 21. cikkének (1) és (2) bekezdése általi megsértésére vonatkozó második részével kapcsolatban a Bizottság arra hivatkozott, hogy a korábbi etikai kódex rendelkezései amely az IPCF-könyvelői szakmát minden kézműipari, mezőgazdasági, illetve kereskedelmi tevékenységgel összeegyeztethetetlennek nyilvánítja, sérti a 2006/123 irányelv 25. cikkét, még akkor is, ha az érintett IPCF-könyvelő kérelmére – a szakmai kamarák határozata útján – ettől a szabálytól el lehet térni.

Az ilyen elvi tilalom szükségességét és arányosságát illetően, nem állítható, hogy bármely kézműipari, mezőgazdasági, illetve kereskedelmi tevékenység IPCF-könyvelő általi gyakorlása összeférhetetlenséghez vezet, és mindig hátrányosan érinti az ügyfeleket, a többi szolgáltatót és a társadalom egészét, ezért az ilyen korlátozás nem fogadható el.

Védekezésül a Belga Királyság szerint az IPCF korábbi etikai kódexében szereplő elvi tilalom korlátozott számú, kimerítő jelleggel felsorolt tevékenységekre vonatkozott, amelyek az IPCF-könyvelők függetlensége és pártatlansága sérelmének kockázatával járnak, így nem haladta meg a kitűzött célok eléréséhez szükséges mértéket. E tilalomtól a szakmai kamarák által adott engedély útján eltérés volt lehetséges. A gyakorlatban az engedélyt mindig megadták. Az ilyen eljárás célja egyrészt annak ellenőrzése volt, hogy a könyvelők függetlensége és pártatlansága megmaradjon, másrészt a fogyasztók védelme volt.

Az EUB a kifogás második részével kapcsolatban megállapította, hogy az IPCF korábbi etikai kódexe 21. cikkének (1) és (2) bekezdése annyiban – amennyiben a szakmai kamarák által adott eltérés esetét kivéve tiltotta az IPCF-könyvelői szakma minden kézműipari, mezőgazdasági, illetve kereskedelmi tevékenységgel való együttes gyakorlását – a megjelölt szolgáltatók vonatkozásában a 2006/123 irányelv 25. cikkének (1) bekezdésében foglaltakhoz hasonló követelményeket írt elő[21].

A továbbiakban e követelmények igazolhatóságát vizsgálva megállapította, hogy a szakmai kamarák a felsorolt tevékenységeknek az IPCF-könyvelői szakmával való együttes gyakorlását, azzal a kettős feltétellel engedélyezhették, hogy ez az IPCF-könyvelő függetlenségét és pártatlanságát nem veszélyezteti, és hogy e tevékenység kiegészítő jellegű. A 2006/123 irányelv hivatkozott rendelkezése nem teszi lehetővé, hogy valamely szabályozott szakma valamely más tevékenységgel való együttes gyakorlását ahhoz a feltételhez kössék, hogy ez utóbbi kiegészítő jellegű legyen[22].

Bár a Belga Királyság szerint, az együttes gyakorláshoz kért engedélyeket a gyakorlatban mindig megadták, az IPCF korábbi etikai kódexe 21. cikke (2) bekezdése szerint a szakmai kamarák e tekintetben olyan mérlegelési jogkörrel rendelkeztek, amely semmilyen kritériumnak nem volt alávetve, és ez igen széles mozgásteret biztosított számukra az engedély iránti kérelem elutasítására vagy a korábban megadott engedély visszavonására.

Az EUB megállapítása szerint a korábbi etikai kódexe figyelmen kívül hagyta a tagállamok számára arra az esetre előírt korlátokat, amikor a szolgáltatókat a több ágazatot átfogó tevékenységekre vonatkozó követelményeknek kívánják alávetni.

Ezen érvekre tekintettel az EUB az első kifogásnak – az IPCF korábbi etikai kódexe 21. cikkének (1) és (2) bekezdésére vonatkozó második részének – és így az első kifogás egészének helyt adott.

IV. 3.

A második, az EUMSZ 49. cikk megsértésére alapított kifogásában a Bizottság arra hivatkozott, hogy a 2006/123 irányelv 25. cikkével kapcsolatban kifejtett érvek összességükben bizonyítják, hogy a korlátozások megakadályozzák a Belga Királyságtól eltérő tagállamokban letelepedett szolgáltatókat abban, hogy e tagállamban első alkalommal letelepedjenek. Továbbá úgy vélte, hogy e korlátozások akadályozzák a fióktelep, leányvállalat vagy képviselet formájában történő másodlagos letelepedésüket, ezért az EUMSZ 49. cikkének megsértését is meg kell állapítani.

A Belga Királyság válasza szerint, mivel a Bizottság a határokon átnyúló elem fennállását nem bizonyította, a tényállás szerinti helyzetre az EUMSZ 49. cikke nem alkalmazandó.

Az EUB a Belga Királyság eme érvelését elutasította. Szerinte a kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset körében azt kell vizsgálni, a Bizottság által vitatott nemzeti intézkedés általában alkalmas-e arra, hogy más tagállamok gazdasági szereplőit visszatartsa attól, hogy éljenek a szóban forgó szabadsággal, és e tekintetben nincs jelentősége annak, hogy megállapítható-e határokon átnyúló elem, vagy sem[23].

E kifogás megalapozottságát illetően emlékeztetett arra, hogy az EUMSZ 49. cikkével ellentétes valamennyi nemzeti intézkedés, amely – legyen bár állampolgársági alapon történő hátrányos megkülönböztetés nélkül alkalmazandó – alkalmas arra, hogy megzavarja vagy kevésbé vonzóvá tegye a letelepedés EUMSZ‑szerződés által biztosított szabadságának az uniós polgárok általi gyakorlását[24].

Megállapítása szerint a tárgyi ügyben – még ha a belga szabályozás által előírt követelmények ugyanúgy alkalmazandók is mind a Belgiumban letelepedett, mind a más tagállamokból származó könyvelőkre – e követelmények annak megakadályozását eredményezhetik, hogy ez utóbbi kategória Belgiumban letelepedjen. Különösen annak abszolút tilalma, hogy az IPCF-könyvelői tevékenység bizonyos tevékenységekkel együttesen gyakorolható legyen[25]. Ezért, a tárgyi ügybeli belga szabályozás által támasztott követelmények a letelepedés szabadságának az EUMSZ 49. cikke értelmében vett korlátozását jelentik.

Az EUB állandó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy azon nemzeti intézkedések, amelyek alkalmasak arra, hogy akadályozzák, vagy kevésbé vonzóvá tegyék az EUMSZ által biztosított alapvető szabadságok gyakorlását, mégis megengedhetők, amennyiben közérdeken alapuló kényszerítő indokon alapulnak, alkalmasak az általuk elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és nem lépik túl az e cél megvalósításához szükséges mértéket[26]. Ezért a letelepedés szabadsága korlátozásának a Belga Királyság által előterjesztett igazolásait elutasította és megállapította: a Bizottságnak az EUMSZ 49. cikkére vonatkozó kifogása megalapozott volt[27].

Az EUB ítéleti rendelkezése szerint, e megfontolások összességéből az következik, hogy a Belga Királyság – mivel megtiltotta a könyvelői tevékenységnek az alkuszi, biztosítási ügynöki, ingatlanügynöki, valamint bármely banki vagy pénzügyi szolgáltatási tevékenységgel együttesen történő gyakorlását, és mivel lehetővé tette a bejegyzett könyvelők és adószakértők szakmai intézményének kamarái számára, hogy megtiltsák a könyvelői tevékenységnek minden kézműipari, mezőgazdasági, illetve kereskedelmi tevékenységgel való együttes gyakorlását – nem teljesítette a 2006/123 irányelv 25. cikkéből, valamint az EUMSZ 49. cikkéből eredő kötelezettségeit[28].

Lábjegyzetek:

[1] 2020. február 27-ei Európai Bizottság kontra Belga Királyság C‑384/18. sz. ügy, ítélet ECLI:EU:C:2020:124 (Ítélet)

[2][2]A belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006. december 12-ei 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(Irányelv)

[3] Irányelv (97) preambulumbekezdés

[4] Irányelv (101) preambulumbekezdés

[5] A pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről, a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2006/70/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. május 20-ai (EU) 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelv

[6] Ítélet 8-15. pont

[7] Az IPCF korábbi szakmai etikai kódexének a 2013. október 22-ei királyi rendelettel jóváhagyott változata

 [8] Az IPCF új etikai kódexének a 2017. július 18-ai királyi rendelettel elfogadott változata

[9] 2019. június 26-ai Bizottság kontra Görögország-ítélet, C‑729/17, EU:C:2019:534, 36. pont

[10] Ítélet 23. pont

[11] Ítélet 25. pont

[12] Ítélet 27. pont

[13] 2006/123 irányelv 25. cikke (1) bekezdés második albekezdés a) pont

[14] 2002. február 19-ei Wouters és társai-ítélet C‑309/99, EU:C:2002:98

[15] Ítélet 43. pont

[16] 2019. július 4-ei Bizottság kontra Németország-ítélet, C‑377/17, EU:C:2019:562, 74. pont

[17] Ítélet 51. pont

[18] 2019. július 4-ei Bizottság kontra Németország ítélet, C‑377/17, EU:C:2019:562, 64. pont

[19] 2016. január 28-ai Bizottság kontra Portugália-ítélet, C‑398/14, EU:C:2016:61, 48. pont; 2018. január 24-ei Bizottság kontra Olaszország-ítélet, C‑433/15, EU:C:2018:31, 44. pont

[20] Ítélet 58. pont

[21] Ítélet 65. pont

[22] Ítélet 68.pont

[23] 2016. november 15-ei Ullens de Schooten-ítélet, C‑268/15, EU:C:2016:874, 49. pont

[24] Ítélet 75. pont

[25] Ítélet 76. pont

[26] 2017. május 18-ai Lahorgue-ítélet, C‑99/16, EU:C:2017:391, 31. pont

[27] Ítélet 80. pont

[28] Ítélet 81. pont.

---