Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Alábbi cikksorozatában a szerző a digitális társadalom különböző aspektusait tárja elénk, igyekezve lényegre törően bemutatni szerkezetének fontosabb csomópontjait, és összegezni a tudásrendszerek, az internet, a mesterséges intelligencia, a hálózati társadalmak fontosabb, a jogalakulás szempontjából releváns mozgásait.
„Én úgy vagyok, hogy már százezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.”
/József Attila: A Dunánál/
Bevezető
Mikor kezdődött a digitális társadalom korszaka? Nem lehet megmondani, mint ahogy sem a kapitalizmus, sem a feudalizmus – egyszerű, összefogó nevükön – nem kezdődött el egy megjelölhető napon. Átalakulások az életmódban, földcsuszamlásszerű változások (esetleg visszarendeződések) a politikában, a piacon, a jogban, s egyszer csak már a kapitalizmus koráról beszéltek. Feltehetően így van ez a digitális társadalommal is: korábban elkezdődött, több évtizede itt forrong a talpunk alatt, mint a láva a tűzhányó mélyén, és egyszer csak kitört. És – felidézve a költőt – megláttuk hirtelen, pedig itt volt a szemünk előtt. Yoneji Masuda már – klasszikusan híressé vált könyvében – 1980-ban jelezte, új korszak, az információs társadalom korszaka köszöntött ránk.[1] Nem figyeltünk eléggé. Pedig a gazdaságelmélet szintén jelzett, Mark Uri Porat az információs gazdaságról 1977-ben jelentette meg könyvét.[2] Ebben pontos, adatalapú számításokkal igazolta, az USA modern gazdaságának növekedése és az amerikai jólét – általában – az információval foglalkozó ágazatokon nyugszik, a gazdaság alapjává váló távközlés, tömegkommunikáció, piaci információs rendszerek felpörgésén.
A változások minden egyes szálának persze meg van a maga múltja. Az informatikusok többsége Neumann Jánostól vezeti le az új világ kialakulását, néhányan azonban Leibnizre vagy éppen Püthagoraszra hivatkoznak. Az IT szakemberei számára nyílegyenes út vezet a jelenig, Wilhelm Schickard, Blaise Pascal, Charles Babbage vagy éppen Alan Turing munkássága építőkockák a már meglévő épületben. Jelenleg az ötödik generációs számítógépekről beszélnek. A technikatörténészek szintén messze ástak le az időben, egyesek az abakusz körülbelül ötezer évvel ezelőtti létrehozásához kötik a startot. Hivatalosan a számítógépek kora 1951. június 5-én kezdődött, amikor a legelső UNAVAC (Universal Automatic Computer) megérkezett az USA Népszámlálási Hivatalához.
A XX. század második világháború utáni korszakának kulcsfogalmai az automatizálás, számítógép vezérelte gyártósorok, CNC és NC fémmegmunkáló gépek. A technika, ez nem csoda, szárnyal az ipari rendszerekben, majd megjelenik a háztartásokban, a mindennapi életben. Az autógyárak átálltak a részleges, majd teljes robotizációra, példájukat több iparág követte. A kilencvenes években a mikroelektronika válik központi fogalommá, köszönhetően az 1958-ban feltalált mikrocsip elterjedésének.[3] Innen – úgy tűnik – egyenes út vezetett az okostelefonok, a laptopok világához. Napjainkban az integrált áramkörök legismertebb előállítója a mikrocsipek Intel Core i17 sorozatánál tart, ám az ötödik generációs számítógépek alapja a számítástechnikai guruk szerint a mesterséges intelligencia.
A változások és átalakulások iránt nem volt érzéketlen a társadalomtudomány sem. A szociológiában egyre másra jelentek meg a technika munkaszervezeti alkalmazását feltáró kutatások eredményei, az ember–technika–szervezet–társadalom paradigmatikus viszonyait feltáró tanulmányok. A Római Klub második nagy átfogó – globális – jelentését a mikroelektronika várható társadalmi hatásairól adta ki, s feltette a kérdést: áldás vagy átok az emberiség számára az új technológiai rendszer?[4] Az ipari forradalom új korszakáról értekeztek közgazdászok, a régi társadalmi és munkaszervezeti munkamegosztás végéről a munkatudományi elemzők. [5]
A nyolcvanas és a kilencvenes évek szociológiai teóriái – számba véve a nukleáris katasztrófák, ipari balesetek termelékenységi gondok látható megszaporodását – a kockázati társadalom paradigmáját vitték be a köztudatba.[6] A kockázati társadalom, mint rizokófaktorokra épülő világ lényegében a társadalmi modernizáció megrekedése miatt alakult ki, s nem utolsó sorban a technicizmusra épülő ipari társadalmak emberi és természeti környezetet romboló hatásában jelenik meg. Látható és észlelhető az ember önmagához, környezetéhez és a társadalomhoz való viszonyának átépülése, a problémák kezelhetőségének válsága. A szociológiai elméletek a kritika mellett keresték az alternatív – akár a kapitalizmussal, akár az ipari társadalommal szemben képviselhető – társadalmi alakulatok lehetőségét. A jelentősebb munkák megpróbálták új szemlélettel (rendszerelmélet, kognitív szociológia) leírni és követni az új társadalmi folyamatokat.[7] A „Nagy” teóriák mellett elfogadottá váltak az egyes területekre és részjelenségekre összpontosító elemzések, a munkaszervezet, az életmód, az értékek, a tömegkommunikáció, a médiumok vizsgálata.
A filozófia e korban még radikálisabb állásponton volt. George Bataille[8], Jean Boudrillard[9], vagy éppen Theodor Roszak[10] nem pusztán egy elviselhetetlen társadalom bemutatására vállalkoztak, hanem az ember kultúra elvesztésének, az emberi lény személyiségének összeomlását vizionálták. Mély kultúrtörténeti folyamatok, filozófiai hagyományok húzódtak meg a mélyben, néha felszínre hozva azokat a modernizációs kritikákat, melyek korábban vagy az egzisztenciális filozófiai irányzatokban, vagy az új baloldal társadalomkritikájában rejtőztek.[11] Újra időszerűvé váltak a modern fogyasztói kapitalizmust bíráló elméletek, a húszas, harmincas évek – vagy éppen a XIX–XX. század fordulójának – meglehetősen zaklatott elképzelései. Pedig a digitális társadalom rendszerré szerveződéséről még szó sem eshetett, mivel hiányoztak azok a kulcselemek, melyek a társadalmi episztémé sorsát újrafonhatták volna.
Pontos jelzést adott le az embertudományok individuumra összpontosító ágazata a pszichológia is. Raymond Barglow pszichológus és gyakorló pszichoterepeuta 1994-ben pácienseinek szorongó és abszurd álmaiból az „Én válságára”, egyúttal az ember autonómiájának, az én önfelépítő képességének elvesztésére következtetett. Ez persze nem új, a modern társadalmakban Sigmund Freud óta tudjuk, gond van az „Én” működésével, az újdonság az volt, hogy minden szimbólum rendszer, álom objektum, vagy a gondolkodás bármely eleme szorosan – és kimutathatóan – kapcsolódott az információs társadalom berendezkedéséhez.[12]
Úgy látszik, bárhonnan indulunk el, a digitális társadalom előtörténete – élve most az utódok természetes előrelátásának képességével – nem pusztán megkezdődött, hanem látható módon körvonalazódott. Mit vett észre mindebből a jog és a jogtudomány, megkezdődött-e a paradigmaváltás a jogi kultúra területén?
A jog rendszere széles és többfelé ágazó alternatív utakat jelölt ki. Egyfelől a szabályozás igénye, amely a jog társadalmi működésének kiiktathatatlan eleme, kitermelte azokat a jogi normákat, melyek a technikai rendszerek társadalomba illesztését alacsony konfliktusszinten tudta megoldani. Így e szabályozó jogi iparág a technikai jog nevet vette fel, jó néhány jogi adatbázisban még ma is e témakörben található meg a digitális társadalomra vonatkozó elméleti irodalom és jogszabálytömeg. De a jog reagált a munkaszervezet változásaira (pl. a munkajog újrarendezte a pihenőidő és a szabadidő fogalmát, vagy új munkavédelmi előírásokat teremtett), és az eljárásjogoktól kezdve a polgári magánjogig számos, a technikai–technológiai változásoknak megfelelő jogszabály született. Kialakultak a sajátos információs rendszereket menedzselő jogi megoldások, az elektronikus aláírásra vonatkozó, vagy éppen az információs technikák működésével keletkező adatok kezelésének első szabályai. A folyamatban a nemzeti és a nemzetközi jogalkotók egyaránt részt vettek, jövőre szólóan megteremtvén ezzel a diszharmonikus együttműködés kooperációját.[13]
A technikai és gyakorlati megoldások mellett az elméleti írások célkeresztbe vették az új helyzetet. Lawrence Lessig a XX. század kilencvenes éveinek végén a kibertér lehetséges jogi szerveződésének szerkezetét gondolta végig.[14] Számos ma is hangoztatott véleménnyel ellentétben úgy fogalmazott, hogy az „a világ, ahova belépünk, nem a végtelen szabadság világa, …, s nem az a világ, ahol bebiztosított a szabadság. A Kibertér azt a lehetőséget hordozza, hogy a lehető legnagyobb mértékben, s mindenre kiterjedően szabályozott térré váljék, olyanná, amiről még soha nem volt tudomásunk, s ami még sohasem és sehol nem létezett történelmünk során.”[15] A tér népessége a kód, a hardverek és a szoftverek kódjai, interakciós rendszere pedig az a kommunikációs protokoll, ami a kódokat összeköti.
A jogászi rendet érintő átalakulások sem maradtak észrevétlenek. A Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendő jövőkutatók, Richard Susskind és Daniel Susskind a jogászi szakmák radikális átalakulását (megszűnésszerű átváltozását) vizionálták – a többi szakma mellett.[16] Jóllehet némi zavar támadt a kiadások és fordítások között, mivel Richard Susskind eredeti kérdése 2008-ban a jogászokra (The End of Lawyers) és nem az ügyvédekre vonatkozott, s a kritikák szintén ebben az értelemben foglaltak állást, ám a foglalkoztatás szerkezetét vizsgálók végül széles körű érintettségről, a jogszolgáltatási tevékenységet végző csoportok és rétegek (beleértve a jogalkotást, az ítélkezést, a közigazgatási joggyakorlatot, az ügyvédeket, ügyészeket és a teljes igazgatási adminisztrációt) gyökeres, visszavonhatatlanak tűnő átalakulásáról számoltak be. [17]
Első pillanatra e vázlatos áttekintést felvállaló előtörténet hézagosnak, fogyatékosnak és hiányosnak tűnik. Kimaradtak fontos irányzatok, mint a hálózatelemzés, a politika, avagy a pénzügyi piacok új folyamatai. A hiányokat pótolni igyekszünk majd egy rendszerezett – témakötött – kifejtéssel, másfelől azonban azzal az olvasónak szintén számolnia kell, hogy cikksorozatunk sohasem fogja elmulasztani e hiány érzését, hiszen szakirodalmi halmazok hegyein kellene ehhez átverekedni magunkat. Lényegre törően mutatjuk majd be a digitális társadalom szerkezetének olvasatait, „olvasmánynapló-szerűen” elrendezve a fontosabb csomópontokról szóló tudósításokat. Elemzéseink a digitális társadalom síkjáról tekintenek vissza az előtörténet fejleményeire, előre bocsátva, hogy nem lezárt, nem végleges, nem egyszer és mindenkorra adott társadalomalakzatról beszélünk. Igyekszünk a tudásrendszerek, az internet, a mesterséges intelligencia, a hálózati társadalmak fontosabb, a jogalakulás szempontjából releváns mozgásait összegezni.
Meglátni, amit néztünk már régóta, csak nem ismertük fel, vagy társadalmi, történeti helyzetünkből eredően nem ismerhettük fel. A veretes és széles körű kitekintés után mindezzel már nem lehet takaródzni, elérkezett a fel- és megismerés korszaka. Újra József Attilát idézve: ez a mi munkánk, és nem is kevés.
Lábjegyzetek:
[1] Masuda, Yoneji: The Information Society. Insitute for the Information Society, Suzuki Bidg.7F. Tokyo, Japan, 1980. Magyarul: Yoneji Masuda: Az információs társadalom. OMIKK, Budapest, 1988
[2] Marc Uri Porat: The Information Economy: Sources and Method for Measuring the Primary Information Sector. U.S. Department of Commerce/ Office of Telecommunication. Washington D.C. 1977
[3] Martin Heidenreich (Ed.): Computers and Culture in Organizations. The Introduction and Use of Production Control System in French, Italian and German Enterprises. Editon Sigma, Berlin, 1993
[4] Günter Friedrichs és Adam Schaff: Mikroelektronika és Társadalom. Áldás vagy átok. Jelentés a Római Klub számára. Statisztikai Kiadó Vállalat, Budapest, 1983
[5] Horst Kern – Michael Schumann: Das Ende der Arbeitsteilung? Rationalisierung in der industriellen Produktion. Verlag C.H.Beck, München, 1985 (Zweite Auflage)
[6] Ulrich Beck: Risikogesellschaft. Auf dem Weg in eine andere Moderne. Edition Suhrkamp, Frankfurt am Main, 1986
[7] Niklas Luhmann: Soziologie des Risikos. de Gruyter, Berlin, New York, 1991
[8] Georges Bataille: Az irodalom és a rossz. Napvilág Kiadó, Budapest, 2005. (eredeti megjelenés: 1957.) Bővebben: Horváth Márk – Lovász Ádám: Látomások a lefejezésről. Georges Bataille filozófiája. Savaria University Press. Szombathely, 2017
[9] Jean Boudrillard számos művét lehetne felidézni. Magyarul kiváló monográfia ad áttekintést életművéről. Horváth Márk: A digitalitás paradoxizmusa. Spektákulum, szimulákrum, kibernetikai állapot és a virtualitás hiperkaotikus okkultúrája. Savaria University Press, Szombathely, 2018
[10] Theodore Roszak: Az információ kultusza, avagy a számítógépek folklórja és a gondolkodás igaz művészete. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1990
[11] Alain Touraine: Critique de la Modernité. Fayard, Paris, 1992. Bruno Latour: Sohasem voltunk modernek. Osiris Kiadó, Budapest, 1999
[12] Raymond Barglow: The Crisis of the Self in the Age of Information. Computers, dolphins, and dreams. Routledge, London and New York, 1994
[13] Az elektronikus aláírásról szóló törvényt 2001.-ben fogadta el az országgyűlés (2001. évi XXXV. tv.) nemzetközi előzményei a XX. század kilencvenes éveinek közepére nyúlnak vissza. Elemzése: Sylvester Nóra – Verebics János: Az elektronikus aláírásra, elektronikus kereskedelemre vonatkozó törvények magyarázata. Budapest. Hvg-Orac Lap- és Könyvkiadó Kft. 2006. Az informatikai jog első reprezentatív összefoglalója (Takács Tibor szerk.): Az informatikai jog nagy kézikönyve. Budapest, Compéex, Wolters Cluwer csoport, 2008
[14] Lawrence Lessig: Code and other Laws of Cyberpace. Basic Books, 1999
[15] Lawrence Lessig: The Laws of Cyberspace. The essay was presented at the Taiwan Net ’98 conference, in Taipei, March, 1998. https://cyber.harvard.edu/works/lessig/laws_cyberspace.pdf. 2020. október 22-ei letöltés. (Szerzői fordítás)
[16] Richard Susskind, Daniel Susskind: A szakmák jövője. Budapest, Antall József Tudásközpont, 2018. Illetve Richard Susskind: Az ügyvédség vége? Budapest, Wolters Kluwert Kft. 2012
[17] Jens Wagner: Legal Tech and Legal Robots. Der Wandel im Rechtsmark durch neue Technologien und Künstliche Intelligenz. Springer Gabler, Springer Fachmedien Wiesbaden GmbH 2018
