Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap finanszírozási kérdései
Az alábbi cikk egy konkrét mezőgazdasági támogatási kérelem ügyében született uniós bírósági ítéletet mutat be.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az EUB szerint a hitel futamidő előtti visszafizetése esetén az uniós jog nemcsak a hitelmegállapodás időtartamától ténylegesen függő költségek, hanem a fogyasztót terhelő valamennyi költség arányos visszatérítését írja elő.
Az alapügy
A kérdést előterjesztő bíróság által egyesített három alapeljárás a 2008/48 irányelv 3. cikkének a) pontja értelmében vett fogyasztó és a SKOK, a Santander Consumer Bank, illetve az mBank ( a továbbiakban együttesen: Bankok) között létrejött fogyasztói hitelmegállapodásból ered.
Mindhárom hitelmegállapodás az érintett banknak járó jutalék megfizetését írta elő, amelynek összege nem függött az adott hitelmegállapodás időtartamától.
A fogyasztók a hiteleik határidő előtti visszafizetését követően az annak eredményeként a bankokkal szemben keletkezett követeléseiket átruházták a lengyel jog szerint alapított, a fogyasztók számára jogi szolgáltatásokat nyújtó Lexitorra.
Ezt követően a Lexitor a követelések engedményeseként a Bankoktól a fogyasztók által fizetett jutalékok egy része késedelmi kamatokkal növelt összegének visszatérítését kérte.
A hitelintézetek nem tettek eleget a Lexitor kérésének, ezért a cég keresetet nyújtott be amelyben kérte a bíróságot, hogy kötelezze a Bankokat a jutalékoknak a hitelmegállapodások fennmaradó időtartamára esedékes része és a késedelmi kamatok megfizetésére.
A Bankok ellentmondással éltek a bíróság által kibocsátott fizetési meghagyásokkal szemben.
A lengyel bíróság úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából az EUB-hoz fordul.
Az EUB döntése
Az EUB rögzítette, hogy, amint arra a főtanácsnok is rámutatott, a 2008/48 irányelv hatálya nem a jogvitában álló felek, hanem a hitelügylet feleinek személyétől függ. A jelen ügyben a követelések három fogyasztó és a Bankok között létrejött három fogyasztói hitelmegállapodásból származnak, és azokat Lexitorra a szóban forgó hitelek határidő előtti visszafizetését követően ruházták át.
Kérdésével a lengyel bíróság lényegében arra várt választ, hogy a 2008/48 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy határidő előtti visszafizetés esetén a hitel teljes költségének csökkentésére vonatkozó jog magában foglalja azokat a költségeket is, amelyek nem függnek a hitelmegállapodás időtartamától.
A 2008/48 irányelv (39) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 16. cikkének (1) bekezdése biztosítja a fogyasztó számára a jogot a hitel határidő előtti visszafizetésére és a hitel teljes költségének a hitelmegállapodás fennmaradó időtartamára esedékes kamattal és költségekkel történő csökkentésére.
Ami „a hitel fogyasztó által viselt teljes költségének” fogalmát illeti, az irányelv 3. cikkének g) pontja szerint beletartozik minden költség, ideértve a kamatot, jutalékot, az adókat és bármely olyan egyéb díjat, amelyet a fogyasztónak a hitelmegállapodás vonatkozásában meg kell fizetnie, és amelyek a hitelező előtt ismertek, kivéve a közjegyzői költségeket. Ez a meghatározás tehát a szóban forgó hitelmegállapodás időtartamára vonatkozóan nem tartalmaz semmilyen korlátozást.
Az alapügyben felmerült értelmezések szerint a 2008/48 irányelv 16. cikkének (1) bekezdésében „a szerződés fennmaradó időtartamára” hivatkozás értelmezhető úgy is, hogy a hitel teljes költségének csökkentése csak a hitelmegállapodás időtartamától ténylegesen függő költségekre terjed ki, de értelmezhető úgy is, hogy csak azokra a költségekre, amelyek a hitelező szerint a hitelmegállapodás megkötésének vagy végrehajtásának egy bizonyos szakaszával kapcsolatosak, továbbá értelmezhető úgy is, mint utalás arra, hogy a hitel teljes költségének csökkentéséhez alkalmazandó számítási módszernek a fogyasztó által viselt összes költséget kell alapul vennie és a hitelmegállapodás fennmaradó időtartamával arányosan csökkentenie.
Az EUB a 2008/48 irányelv 16. cikke (1) bekezdése különböző nyelvi változatainak összehasonlító vizsgálatát elvégezve arra jutott, hogy nem lehet megállapítani, hogy a hitel teljes költségének csökkentése pontosan mire terjed ki.
A rendelkezés holland, lengyel és román nyelvi változata a hitelmegállapodás fennmaradó időtartamához kapcsolódó költségek csökkentésére utal, a német és angol nyelvi változatát bizonyos kétértelműség jellemzi, de ezek alapján a fennmaradó időtartamhoz kapcsolódó költségek képezik a csökkentés számításának alapját.
A rendelkezés olasz és a francia nyelvi változata a hitelmegállapodás fennmaradó időtartama tekintetében „esedékes” kamatokra és költségekre hivatkozik.
Végül a spanyol nyelvi változat olyan csökkentést ír elő, amely magában foglalja a hitelmegállapodás fennmaradó időtartamára esedékes költségeket.
Ami a szövegkörnyezetet illeti, az EUB emlékeztetett, hogy a 2008/48 irányelv a 87/102 irányelv 8. cikkét váltotta fel, amely előírta, hogy „a tagállamok által meghatározott szabályok szerint, a fogyasztó jogosult a hitel teljes költségének arányos csökkentésére”.
A fentiek alapján az EUB arra a megállapításra jutott, hogy a 2008/48 irányelv 16. cikkének (1) bekezdése konkretizálta a fogyasztónak a hitel teljes költségének csökkentéséhez való jogát határidő előtti visszafizetés esetén, felváltva az „arányos csökkentés” általános fogalmát a pontosabb, a „hitel teljes költségének csökkentése” fogalommal és kiegészítve azzal, hogy e csökkentésnek a „kamatot és költséget” magában kell foglalnia.
Az EUB állandó ítélkezési gyakorlata szerint az irányelv célja a fogyasztók magas szintű védelme, amely azon alapszik, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, mind tárgyalási lehetőségei, mind pedig tájékozottsági szintje tekintetében.
E védelem biztosítása érdekében a 2008/48 irányelv 22. cikkének (3) bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy az általuk ezen irányelv végrehajtása érdekében elfogadott rendelkezéseket a hitelmegállapodások szövege révén ne lehessen megkerülni.
Az EUB úgy ítélte meg, hogy csorbulna a hitel teljes költségének csökkentéséhez fűződő fogyasztói jog, ha a hitel csökkentése kizárólag azon költségek figyelembevételére korlátozódhatna, amelyek a hitelező szerint a hitelmegállapodás időtartamától függnek, mivel – amint arra a főtanácsnok is rámutatott – a költségeket és azok megoszlását a bank egyoldalúan határozza meg, és a díjszabásba bizonyos haszonkulcsot is beépíthet.
A hitel teljes költségének csökkentésére vonatkozó lehetőségnek a hitelmegállapodás időtartamával kifejezetten összefüggő költségekre való korlátozása azzal a kockázattal járna, hogy a fogyasztót a hitelmegállapodás megkötésekor magasabb összegű egyszeri kifizetésekkel terhelnék, ugyanis a hitelezőt ez a korlátozás arra késztethetné, hogy megpróbálja a hitelmegállapodás időtartamától függő költségeket minimálisra csökkenteni.
A főtanácsnok arra is rámutatott, hogy a hitelintézetek számára a számlázásuk és belső szervezetük tekintetében rendelkezésre álló mozgástér a gyakorlatban nagyon megnehezíti a fogyasztó vagy a bíróság számára a hitelmegállapodás időtartamához ténylegesen kapcsolódó költségek meghatározását.
Az EUB szerint a hitel teljes költsége csökkentésének a hitelmegállapodás időtartamától nem függő költségekre való kiterjesztése nem hozza aránytalanul hátrányos helyzetbe a hitelezőt. A 2008/48 irányelv 16. cikkének (2) bekezdése – amely jogot biztosít számára a hitel határidő előtti visszafizetéséhez közvetlenül kapcsolódó esetleges költségek ellentételezésére –, másrészt ezen irányelv 16. cikkének (4) bekezdése, amely a tagállamok számára további lehetőséget nyújt arra, hogy a hitelező érdekeinek védelme érdekében az ellentételezés a hitel‑ és a piaci feltételeknek megfelelő legyen.
Végül azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a hitel határidő előtti visszafizetése esetén a hitelező előre visszakapja a hitelösszeget, amely így adott esetben új hitelmegállapodás megkötését teszi lehetővé.
A fenti megfontolások összességére tekintettel az EUB úgy döntött, hogy a hitel határidő előtti visszafizetése esetén a fogyasztó joga a hitel teljes költségének csökkentésére magában foglalja a fogyasztót terhelő valamennyi költséget.
Az alábbi cikk egy konkrét mezőgazdasági támogatási kérelem ügyében született uniós bírósági ítéletet mutat be.
Az EU az eladók termelői láncért viselt felelősségének szigorításáról döntött. Németországban már évek óta az értékesítők felelnek a termelőik emberi jog sértéseiért és környezetszennyezéseiért.
A szerző alábbi írásában az Európai Unió Bíróságának az FGTI vs Victoria Seguros SA-ügyben hozott ítéletét ismerteti, melyben az alkalmazandó jog kérdését vette górcső alá
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!