Újabb devizahiteles ügyben döntött az EUB

Az EUB döntése értelmében nem várható el a bankoktól, hogy tájékoztassák a fogyasztót a bizonyítási teherről és a megfordításának jelentőségéről.

Az Adós és az Erste Bank 2008. október 27‑én lakáscélú felhasználásra svájci frankban (CHF) nyilvántartott kölcsönszerződést (a továbbiakban: kölcsönszerződés) kötöttek. A szerződésben a bank arra vállalt kötelezettséget, hogy hitelkiváltás céljából 132 848 CHF összeget bocsát a kölcsönfelvevő rendelkezésére. Ugyanezen a napon a kölcsönfelvevő „egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat” elnevezéssel olyan közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatot tett, amely tartalmazta a kölcsönszerződés feltételeit.

A kölcsönszerződés szerint a kölcsön és járulékai nem, vagy nem szerződés szerinti megfizetése esetén a végrehajtás alapjául szolgáló, mindenkor fennálló kölcsön‑ és járuléktartozást, továbbá a fent hivatkozott tényeket jelen okirat mellett, az Adós Banknál vezetett számláiról, illetve a Bank nyilvántartásai, könyvei alapján készült, közjegyzői okiratba foglalt ténytanúsítvány tanúsítja, amelynek elfogadására a Felek jelen okirat aláírásával kötelezettséget vállalnak.

Az Adós általi súlyos szerződésszegés – mint például valamely fizetési kötelezettség nemteljesítése – esetén a bank jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani. Felmondás esetén az e szerződés alapján fennálló valamennyi követelés lejárttá válik, a bank pedig jogosult a fennmaradó összeg azonnali visszafizetését követelni.

Az Adós 2016. január 5‑én keresetet indított a hatáskörrel rendelkező elsőfokú magyar bíróság előtt. Azt állította, hogy a kölcsönszerződés I.4. pontjában foglalt feltétel és a kölcsönszerződés megkötésének időpontjában kiállított közjegyzői okirat ennek megfelelő rendelkezése tisztességtelen, mivel e feltétel értelmében az Adós annak elfogadására kötelezte magát, hogy a bank egyoldalúan állapíthatja meg a kölcsönfelvevő részéről fennálló szerződésszegést és a tartozásának mindenkori összegét, továbbá hogy a bank e közjegyzői ténytanúsítvány alapján közvetlen végrehajtást indíthat, mivel az végrehajtható okiratnak minősül. Az Adós úgy érvelt, hogy az említett feltétel a fogyasztó hátrányára megfordítja a bizonyítási kötelezettséget, mivel vita esetén a fogyasztónak kell bírósághoz fordulnia a végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása érdekében.

Az Erste Bank a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az alapeljárásban vizsgált feltétel nem biztosít lehetőséget annak egyoldalú megállapítására, hogy az Adós teljesítette‑e a kötelezettségeit. Nem fordítja meg a bizonyítási kötelezettséget, és az Adóst sem fosztja meg az igényérvényesítési lehetőségeitől. Még ha a tartozás összegét közjegyzői okirat is tanúsítja, a magyar jog mindig lehetővé teszi az ellenkező bizonyítását. Ezenkívül még az egyszerűsített végrehajtási eljárás keretében is mindig a banknak kell bizonyítania a követelésének összegét. Az említett feltétel nem biztosít lehetőséget arra, hogy a tartozás mindenkori összegét a bank egyoldalúan határozza meg, sem pedig arra, hogy a kölcsönszerződés rendelkezései vonatkozásában a saját értelmezését érvényesítse.

A magyar bíróság elutasította a kölcsönfelvevő keresetét, azzal az indokolással, hogy az alapeljárásban vizsgált feltétel nem tisztességtelen, mivel csupán a tartozás tanúsításának módját pontosítja. A végrehajtást illetően a bíróság úgy ítélte meg, hogy annak elrendelésekor nem vizsgálható, hogy a kölcsönfelvevő elmulasztotta‑e a teljesítést. Ugyanakkor a kölcsönfelvevő bejelentheti a végrehajtónak, hogy teljesítette a kötelezettségeit, szükség esetén pedig pert indíthat a végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránt. Ezen eljárásban a kölcsönfelvevő vitathatja a követelés összegét.

Az Adós fellebbezésében hangsúlyozta, hogy az alapeljárásban vizsgált feltétel alkalmas arra, hogy a 93/13 irányelv értelmében egyenlőtlenséget idézzen elő a fogyasztó hátrányára azáltal, hogy a bank igényérvényesítési lehetőségeit egyszerűsíti, a fogyasztó védekezését pedig megnehezíti.

A kérdést előterjesztő bíróság – amely emlékeztet arra, hogy a Ptk. 242. §‑a szerint a tartozáselismerőt terheli annak bizonyítása, hogy a tartozása nem áll fenn, bírósági úton nem érvényesíthető, vagy a szerződés érvénytelen – úgy ítéli meg, hogy e cikk nem alkalmazható a kölcsönszerződés I.4. pontjában foglalt feltételre. A kérdést előterjesztő bíróság szerint az említett §, amely az elismert tartozások vonatkozásában megfordítja a bizonyítási kötelezettséget, csak akkor alkalmazható, ha a tartozás összege egyértelműen megállapítható.

A kérdést előterjesztő bíróság ezenkívül úgy vélte, hogy a kölcsönszerződés I.4. pontjának a bizonyítási kötelezettség megfordulását illetően ugyanaz a joghatása, mint a Ptk. 242. §‑ának, mivel vita esetén a kölcsönfelvevőnek kell bizonyítania, hogy a bank joga nem áll fenn, továbbá neki kell bírósághoz fordulnia annak érdekében, hogy vitassa a végrehajtás jogszerűségét vagy a kölcsönszerződés érvényességét. A végrehajtás korlátozására vagy megszüntetésére irányuló eljárásban a határidőkre és a bizonyítékokra vonatkozó követelmények szigorúbbak, mint az általános szabályok szerinti polgári eljárásokban. Ezért e feltétel annak előírásával, hogy a tartozás még anélkül is, hogy azt az Adós szükségképpen elismerte volna, a bank könyvei alapján kiállított közjegyzői ténytanúsítvánnyal legyen igazolva, egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó hátrányára.

A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei voltak azzal kapcsolatban, hogy az említett feltétel a 93/13 irányelv melléklete 1. pontja m) és q) alpontjának hatálya alá tartozik‑e, valamint azzal kapcsolatban, hogy milyen módon kellene mérlegelnie, hogy az ilyen feltétel tisztességtelen‑e. E tekintetben megjegyzi, hogy az említett mellékletet átültették a magyar jogba, továbbá hogy a kormányrendelet 1. §‑ának (1) bekezdésében említett feltételeket anélkül tisztességtelennek kell tekinteni, hogy bármilyen további vizsgálatra szükség lenne.

A bíróság kiemelte, hogy a 93/13 irányelv 8. cikke értelmében a tagállamok az ezen irányelv által szabályozott területen elfogadhatnak vagy hatályban tarthatnak a Szerződéssel összhangban lévő szigorúbb rendelkezéseket annak érdekében, hogy a fogyasztóknak magasabb szintű védelmet biztosítsanak. A nemzeti jogalkotónak tehát lehetősége van arra, hogy további vizsgálat nélkül tisztességtelennek nyilvánítsa a 93/13 irányelv 3. cikkének az ezen irányelv mellékletében foglalt 1. ponttal összefüggésben olvasott (3) bekezdése szerinti feltételeket.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint, még ha az alapeljárásban vizsgált feltétel a magyar jogszabályokban már eleve biztosított közjegyzői végrehajtási záradékolási eljárást is juttatja kifejezésre, e feltétel tisztességtelen lehet, mert a banknak a fennmaradó esedékes összeg megállapítására lehetőséget biztosítva azzal a következménnyel járhat, hogy megakadályozza aAdóst a méltányos és tisztességes tárgyalás kezdeményezésében, és arra kötelezi őt, hogy költséges peres eljárást indítson. Végül a szerződés megkötése során az átlagos fogyasztó számára nem teljesen érthető, hogy jogvita esetén az említett feltételből milyen lehetséges következmények származhatnak.

A kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy az alapeljárásban vizsgálthoz hasonló tényállás szolgált alapjául a 2015. október 1‑jei ERSTE Bank Hungary (C‑32/14, EU:C:2015:637) ítéletnek. Ezt az ítéletet ugyanakkor a magyar bíróságok egymástól eltérően alkalmazzák az alapeljárásban vizsgálthoz hasonló feltételeket illetően.

A Kúria szerint, ha valamely közjegyzői okiratot végrehajtási záradékkal látnak el, az adós a tartozását csak a Pp. 369. §‑a szerinti, végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti perben vitathatja. Ugyanakkor olyan következményről van szó, amely a közjegyzői ténytanúsítványra és a végrehajtási záradékra vonatkozó eljárási szabályokból ered. Az alapeljárásban vizsgálthoz hasonló feltételek tehát nem érintik a fogyasztó jogi helyzetét, és azt semmilyen módon nem teszik hátrányossá. Az ugyanis, hogy a bizonyítási kötelezettség a Pp. 164. §‑ának (1) bekezdése értelmében a fogyasztóra hárul, a végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti perek jellegéből adódik, és így a közjegyzői ténytanúsítvány nem teszi terhesebbé a fogyasztó számára a bizonyítási kötelezettséget. A Kúrián kívül más bíróságok azonban úgy ítélték meg, hogy az ilyen feltétel a fogyasztó hátrányára megfordíthatja a bizonyítási kötelezettséget.

A fentiekre tekintettel Fővárosi Ítélőtábla felfüggesztette a per tárgyalását, és az EUB-hoz fordult előzetes döntéshozatal céljából.

Az EUB döntése

A kérdések elfogadhatóságáról

Az EUB emlékeztetett, hogy állandó ítélkezési gyakorlata szerint csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság által előterjesztett kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak az EUB rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson.

Ezenkívül ki kell emelni, hogy az EUMSZ 267. cikkben szabályozott eljárás keretében, amely a nemzeti bíróságok és az EUB közötti egyértelmű hatáskör‑elkülönítésen alapul, a tényállás és a nemzeti jogszabályok bármilyen értékelése a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik.

A fentiekből következik, hogy az előterjesztett kérdések elfogadhatók.

  1. A bizonyítási kötelezettség fogyasztóra hárításnak tisztességtelenségéről

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a 93/13 irányelv rendelkezéseit akként kell‑e értelmezni, hogy az általános jelleggel és minden további vizsgálat nélkül tisztességtelennek minősíti az egyedileg meg nem tárgyalt olyan szerződési feltételt, amelynek tárgya vagy hatása az, hogy a bizonyítási kötelezettséget a fogyasztó hátrányára megfordítja.

A 93/13 irányelv melléklete tartalmazza azoknak a feltételeknek a példálózó felsorolását, amelyek tisztességtelennek tekinthetők. Ezen mellékletre a hatáskörrel rendelkező bíróság valamely kikötés tisztességtelenségének megállapításakor hivatkozhat. Ugyanakkor az EUB szerint a mellékletben szereplő valamely feltételt nem kell szükségképpen tisztességtelennek tekinteni, illetve, az ott nem szereplő feltétel is tisztességtelennek nyilvánítható.

A 93/13 irányelv 8. cikke értelmében a tagállamok általános jelleggel tisztességtelennek nyilváníthatják a mellékletben felsorolt típusok szerinti feltételeket, anélkül hogy szükség lenne az irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében foglalt kritériumok szerinti további vizsgálatra.

A magyar jogszabályok szerint a 93/13 irányelv melléklete 1. pontjának q) alpontjában említett feltételeket ténylegesen tisztességteleneknek kell tekinteni, anélkül hogy szükség lenne további vizsgálatra.

Az eddigiekre tekintettel az első kérdésre az EUB azt a választ adta, hogy a 93/13 irányelv mellékletében foglalt 1. pont q) alpontjával összefüggésben olvasott (3) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az nem minősíti általános jelleggel és minden további vizsgálat nélkül tisztességtelennek az egyedileg meg nem tárgyalt olyan szerződési feltételt, amelynek tárgya vagy hatása az, hogy a bizonyítási kötelezettséget a fogyasztó hátrányára megfordítja.

  1. A fogyasztó teljesítéséről és az igényérvényesítés korlátozásáról

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánta megtudni, hogy a 93/13 irányelv 3. cikkének az ezen irányelv mellékletében foglalt 1. pont q) alpontjával összefüggésben olvasott (3) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy az kiterjed az olyan feltételre, amelynek tárgya vagy hatása egyrészt az, hogy annak alapján a fogyasztó megalapozottan feltételezi, hogy köteles az összes szerződéses kötelezettségét még akkor is teljesíteni, ha úgy véli, hogy bizonyos szolgáltatásokkal nem tartozik, másrészt pedig az, hogy gátolja a fogyasztó jogainak érvényesítését peres eljárás kezdeményezése vonatkozásában, vagy más jogorvoslati lehetőség igénybevételében, amennyiben a szerződés alapján a fogyasztó által még fizetendő összeget olyan közjegyzői ténytanúsítvány állapítja meg, amely lehetővé teszi a hitelező számára, hogy a jogvitát lezárja.

A 93/13 irányelv melléklete 1. pontja q) alpontja azokra a feltételekre vonatkozik, amelyek tárgya vagy hatása az, hogy kizárják vagy gátolják a fogyasztó jogainak érvényesítését peres eljárásban, vagy más jogorvoslat során.

Az EUB emlékeztetett, hogy a nemzeti bíróságnak vizsgálnia kell, hogy az érintett feltétel eltér‑e, és ha igen, akkor mennyiben, azoktól a szabályoktól, amelyek a felek megállapodása hiányában irányadók, olyan értelemben, hogy e feltétel a rendelkezésére álló eljárási eszközök miatt megnehezíti a fogyasztó számára a bírói út igénybevételét és a védelemhez való jogának gyakorlását.

A fentiekből következik, hogy az olyan feltétel szerződésben történő kikötése, amely nem alkalmas arra, hogy a fogyasztót a hatályos nemzeti jogszabályokban előírtnál kedvezőtlenebb jogi helyzetbe hozza, nem tartozik az irányelv hatálya alá, mert ténylegesen nem jár a fogyasztó jogi helyzetének sérelmével.

A jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság szerint az alapeljárásban vizsgált feltétel a magyar jogszabályoknak megfelelően többek között azt a lehetőséget biztosítja a hitelező számára, hogy a fogyasztó általi súlyos szerződésszegés esetén megindítsa a végrehajtási eljárást azon fennmaradó összeg megfizetése iránt, amellyel a fogyasztó egy közjegyzői ténytanúsítvány alapján tartozik. E bíróság jelzi azt is, hogy az adós eljárást indíthat a végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránt.

Az EUB a 2015-ös ERSTE Bank Hungary ítélet (C‑32/14, EU:C:2015:637) 60. pontjában megállapította, hogy a fogyasztó egyrészt a Ptk. 209/A. §‑ának (1) bekezdése alapján a szerződés érvényességét vitató keresetet nyújthat be, másrészt pedig a Pp. 369. §‑ának megfelelően a végrehajtás megszüntetésére vagy korlátozására irányuló pert indíthat. Ezen utóbbi eljárás keretében a fogyasztó a Pp. 370. §‑a alapján kérheti a szerződés végrehajtásának felfüggesztését is.

Tehát az említett rendelkezés az irányelv melléklete 1. pontjának q) alpontja értelmében nem zárja ki és nem is gátolja a fogyasztó jogainak érvényesítését peres eljárás kezdeményezése vonatkozásában, vagy más jogorvoslati lehetőség igénybevételében.

Az EUB szerint az olyan feltétel, amely lehetővé teszi a hitelező számára bármilyen jogvita egyoldalú lezárását, mivel a fennmaradó esedékes összeget a bank könyvei alapján kiállított olyan közjegyzői okirat tartalmazza, amelyet a közjegyző végrehajtási záradékkal láthat el, a 93/13 irányelv melléklete 1. pontja q) alpontjának hatálya alá tartozhat. Ezt a feltételt úgy kell értelmezni, hogy az ilyen feltétel az eladónak vagy szolgáltatónak jogot biztosít ahhoz, hogy a szerződéses kötelezettségekkel összefüggő esetleges jogvitákat véglegesen lezárja, az említett rendelkezés értelmében kizárja vagy gátolja a fogyasztó jogainak érvényesítését peres eljárás kezdeményezése vonatkozásában vagy más jogorvoslati lehetőség igénybevételében.

A fentiekre tekintettel az irányelv 3. cikkének az ezen irányelv mellékletében foglalt 1. pont q) alpontjával összefüggésben olvasott (3) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az nem terjed ki az olyan feltételre, amelynek tárgya vagy hatása az, hogy annak alapján a fogyasztó megalapozottan feltételezi, hogy köteles az összes szerződéses kötelezettségét még akkor is teljesíteni, ha úgy véli, hogy bizonyos szolgáltatásokkal nem tartozik, amennyiben e feltétel az alkalmazandó nemzeti szabályozást figyelembe véve nem változtat a fogyasztó jogi helyzetén.

Ugyanakkor a rendelkezés kiterjed az olyan feltételre, amelynek tárgya vagy hatása az, hogy gátolja a fogyasztó jogainak peres vagy egyén jogi érvényesítését, amennyiben a fennmaradó esedékes összeget olyan közjegyzői ténytanúsítvány állapítja meg, amely lehetővé teszi a hitelező számára, hogy a jogvitát egyoldalúan és véglegesen lezárja.

  1. Az eladó vagy a szolgáltató által nyújtandó információkról

A harmadik kérdés arra vonatkozott, hogy a 93/13 irányelv 5. cikkét akként kell‑e értelmezni, hogy e rendelkezés megköveteli, hogy az eladó vagy szolgáltató további információkkal szolgáljon olyan feltételre vonatkozóan, amelyet világosan fogalmaztak meg, viszont amelynek joghatásai csak olyan nemzeti jogszabályi rendelkezések értelmezésével állapíthatók meg, amelyek nem képezik egységes ítélkezési gyakorlat tárgyát.

Az EUB szerint a szerződési feltételek átláthatóságára vonatkozó követelmény nem csupán azt írja elő, hogy az érintett feltétel nyelvtani szempontból érthető legyen a fogyasztó számára, hanem azt is, hogy a fogyasztónak módjában álljon egyértelmű és érthető szempontok alapján értékelni a számára ebből eredő gazdasági következményeket.

Tehát a tartozásnak és a fogyasztó által visszafizetendő összeg kiszámításának alapjául szolgáló mechanizmusok átláthatónak és érthetőnek kell lenniük, ehhez az eladónak vagy a szolgáltatónak meg kell adnia a szükséges további információkat.

Az EUB úgy ítélte meg, hogy a az ítélkezési gyakorlatból nem következik, hogy az eladó vagy szolgáltató arra is köteles lenne, hogy a szerződés megkötését megelőzően tájékoztassa a fogyasztót a saját lakóhelye szerinti állam belső jogának olyan általános eljárási rendelkezéseiről, mint a bizonyítási kötelezettség megosztására vonatkozó rendelkezések, valamint az erre vonatkozó ítélkezési gyakorlat.

Az EUB szerint az általános eljárási rendelkezésekről és az azokra vonatkozó ítélkezési gyakorlatról való tájékoztatás meghaladná azt, amit az eladótól vagy szolgáltatótól az átláthatósági követelmény keretében észszerűen el lehetne várni.

Tehát a 93/13 irányelv 5. cikkét akként kell értelmezni, hogy az nem követeli meg, hogy az eladó vagy szolgáltató további információkkal szolgáljon olyan feltételre vonatkozóan, amelyet világosan fogalmaztak meg, viszont amelynek joghatásai csak olyan nemzeti jogszabályi rendelkezések értelmezésével állapíthatók meg, amelyek nem képezik egységes ítélkezési gyakorlat tárgyát.

  1. A szerződésszerű teljesítés egyoldalú megítélésének lehetőségéről

A negyedik kérdésében a bíróság azt kívánta megtudni, hogy a 93/13 irányelv 3. cikkének az ezen irányelv mellékletében foglalt 1. pont m) alpontjával összefüggésben olvasott (3) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy az kiterjed az olyan szerződési feltételre, amely feljogosítja az eladót vagy szolgáltatót annak egyoldalú megítélésére, hogy a fogyasztó szerződésszerűen teljesítette‑e az őt terhelő szolgáltatást.

Az EUB szerint a 93/13 irányelv melléklete 1. pontjának m) alpontja nem a fogyasztónak a szerződésből eredő kötelezettségeire utal, hanem csak az eladó vagy szolgáltató kötelezettségeire. Ezért ez a rendelkezés nem terjed ki azokra a feltételekre, amelyek feljogosítják az eladót vagy szolgáltatót annak egyoldalú értékelésére, hogy a fogyasztó a szerződésnek megfelelően teljesítette‑e az őt terhelő azon ellenszolgáltatást, amely tartozás fokozatos törlesztéséből és az ezzel összefüggő költségek megfizetéséből áll.

(curia.europa.eu)

Kapcsolódó cikkek:


Németország: 12 éveseket a börtönbe?
2019. október 17.

Németország: 12 éveseket a börtönbe?

Németország a büntethetőségi korhatárról vitatkozik, a lényeg röviden összefoglalva: 12 éveseket a börtönbe, vagy ne legyenek a 15 évesek se büntetlenül?

A megfelelő ügyintézéshez való jog
2019. október 15.

A megfelelő ügyintézéshez való jog

Alábbi írásában a szerző az Európai Unió Bíróságának a PI és a Landespolizeidirektion Tirol-ügyben hozott ítéletét[1] elemzi.