A készenlét is minősülhet munkaidőnek az EUB szerint


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Bíróság egy friss ítélete szerint (C518/15.) munkaidőnek kell minősíteni, ha a munkavállaló a munkahelyén kívül áll rendelkezésre munkavégzésre, ám hívás esetén nyolc perc alatt meg kell jelennie a munkahelyén.


A tényállás szerint Rudy Matzak tartalékos tűzoltóként dolgozott a belga Nivelles városban. Minden negyedik héten esténként és hétvégén munkavégzésre rendelkezésre kellett állnia, de díjazásban csak akkor részesült, ha aktív szolgálatot teljesített. A készenléti szolgálatban töltött időben a munkavállalónak elérhetőnek kellett maradnia, és szükség esetén a lehető leghamarabb, de szokásos körülmények között minden esetben legfeljebb nyolc percen belül jelentkeznie kellett a tűzoltó-parancsnokságon. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a tűzoltónak a parancsnokság közelében kellett tartózkodnia, és ezen időszak alatt folytatható tevékenységei ennek megfelelően korlátozottak voltak. Matzak úr azért indított pert, mert véleménye szerint a fentiek szerinti készenlétben töltött idejére is megilleti díjazás, mivel az munkaidőnek minősül (a tényállás részleteit lásd a főtanácsnoki indítványban).

Az uniós munkajoggal mélyebben foglalkozók számára az ügy első érdekessége, hogy Rudy Matzak egyáltalán munkavállalónak minősül-e, azaz lehet-e alkalmazni a munkaidő irányelvet egy önkéntes (tartalékos) tűzoltóra. A Bíróság ebben az esetben is megerősítette azt a korábbi gyakorlatát, hogy a munkaidő irányelvben szereplő „munkavállaló” fogalom önálló uniós jogi hatállyal rendelkezik, amit nem lehet az egyes tagállami jogok szerint eltérően értelmezni. Az uniós jog alapján a munkaviszony alapvető jellemzője az a körülmény, hogy valamely személy meghatározott ideig, más javára és irányítása alatt, díjazás ellenében szolgáltatást nyújt. Márpedig a jelen esetben ezek az ismérvek megállapíthatóak voltak.

[htmlbox mt_kommentar]

Ami a készenléten töltött idő minősítését illeti, a Bíróság abból indult ki, hogy következetes gyakorlatában a „munkaidő” és a „pihenőidő” egymást kizáró fogalmak. Ha tehát a munkavállaló dolgozik, vagy a munkáltató rendelkezésére áll, és tevékenységét vagy feladatát végzi, azt munkaidőnek kell tekinteni. A két kategória között nincsenek átmeneti esetek, a munka intenzitása vagy a munkavállaló teljesítménye nem szerepel a „munkaidő” fogalmának jellemzői között.

Ez a bináris megközelítés azt eredményezte, hogy a Bíróság korábbi gyakorlatában a munkavállaló által a munkahelyen kívül teljesített készenlétet (rendelkezésre állást) nem minősítette munkaidőnek. Ekkor ugyanis a munkavállaló, noha folyamatosan elérhetőnek kell lennie, kevesebb kötelezettség mellett oszthatja be idejét, és fordíthatja azt saját szükségleteire, mintha a munkáltató által kijelölt helyen kellene ez alatt tartózkodnia. Ezért ezt nem kell az uniós jog alapján munkaidőnek tekinteni.

Más a helyzet akkor, ha a rendelkezésre állást a munkahelyen kell teljesíteni, és ott szükség esetén azonnal megfelelő szolgáltatásokat nyújtani. Ezt ugyanis a Bíróság szerint úgy kell tekinteni, ami a munkavállaló „feladatainak teljesítéséhez” tartozik, még akkor is, ha a ténylegesen végzett tevékenysége a körülmények függvényében változik. Mindezt lefordítva a magyar munkajogi fogalmainkra: az ügyelet ideje munkaidőnek számít, a készenlété viszont nem.

A Matzak ügy érdekessége, hogy éppen a két fenti eset közötti átmenetet képez. A munkavállaló ugyan nem volt köteles a készenlét alatt a munkahelyen tartózkodni, de nyolc percen belül reagálnia kellett a munkáltatója hívásaira. E két követelményt a Bíróság úgy értékelte, hogy földrajzi és időbeli szempontból jelentősen korlátozzák a munkavállaló lehetőségeit, hogy idejét személyes és társadalmi szükségleteire fordítsa. Erre tekintettel a Bíróság úgy ítélte meg, hogy munkaidőnek kell tekinteni azt az időt, amelyet a munkavállaló köteles a lakóhelyén tölteni, munkáltatója rendelkezésére állni, és képesnek kell lennie munkahelyére nyolc percen belül beérni.

[htmlbox eu_jog_alkalmazasa]

Fontos hozzátenni, hogy mivel az uniós jog nem szabályozhatja a munkabért, a fenti ítéletből nem következik, hogy a készenlét idejére is ugyanaz a díjazás járna, mint a ténylegesen munkával töltött időre. Azaz, bár a munkaidő legmagasabb mértékére vonatkozó szabályok szempontjából a fentiek szerinti készenlét idejét is figyelembe kell venni, az már más (tagállami hatáskörébe tartozó) kérdés, hogy milyen bért kap erre az időre a munkavállaló. (Hasonlóan, a magyar munkajog a heti munkaidő mértékébe beszámítja az ügyelet idejét, ám erre csupán az alapbér 40%-át rendeli fizetni.)

A magyar munkajog szempontjából nézve, a Munka Törvénykönyve csak annyit ír elő, hogy a készenlétet teljesítő (tehát az általa választott helyen rendelkezésre álló) munkavállaló haladéktalanul köteles rendelkezésre állni a munkáltató utasítása esetén. Azt már nem határozza meg a törvény, hogy közelebbről ez milyen időtartamot jelent. Kivételként említhető a folyamatosan hozzáférhető egészségügyi ellátás keretében dolgozók készenléte. Esetükben ugyanis jogszabályi követelmény, hogy az ügyeletvezető értesítésére 40 percen belül meg kell jelenniük munkavégzésre (általános közlekedési helyzetben). A fenti ítélet fényében, ha a készenlét alatti „riasztásra” azonnal kell reagálni a munkavállalónak, az felveti az aggályt, hogy a készenlét ideje valójában munkaidőnek minősül. Az Európai Bíróság jogértelmezése ugyanis – a tételes nemzeti jog rendelkezéseitől függetlenül – minden tagállami bíróságra kötelező.

Összegezve, a Matzak eset is fenntartotta a munkaidő bináris megközelítését, továbbra sincs a munkaidő és a pihenőidő között köztes kategória. Természetesen vitatható, hogy nem szükséges-e ennek a szemléletnek a finomítása, árnyalása. Ahogy az ügyben eljárt Sharpston főtanácsnok fogalmazott: „Meglehet, a rugalmasság hiánya sajnálatos; a jogszabály szövege azonban az, ami.”.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 24.

Mi köze a kékúszójú tonhalaknak a keresetek befogadhatóságához?

Cikkünkben az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés („EUMSz”) 263. cikkének (4) bekezdése alapján benyújtott közvetlen keresetek (megsemmisítési keresetek) egyes befogadhatósági feltételeit vizsgáljuk, elsődlegesen az Európai Unió Bírósága által kialakított esetjog alapján.

2024. május 27.

EUB-ítélet a gyanúsítottak jogaira vonatkozó tájékoztatásról

A gyanúsítottaknak vagy a megvádolt személyeknek a büntetőeljárás során biztosítandó, az eljárási jogaikra vonatkozó tájékoztatási kötelezettség értelmezésével kapcsolatos nemzeti és uniós szabályozás összevetését tette meg az EU Bírósága.