A »közrendre jelentett veszély« fogalma

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár a schengeni határellenőrzési kódex nem határozza meg a közrend fogalmát azonban (27) preambulumbekezdése kimondja, hogy „a közrend fogalma alapján előfeltétel, hogy a társadalom valamely alapvető érdekét fenyegető valódi, tényleges és kellően súlyos veszélyről legyen szó”.

1. Bevezetés

Az Európai Bírósághoz (a továbbiakban: EUB) Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid kontra E.P. ügyben a holland államtanács, a Raad van State jogértelmezésre irányuló előzetes döntéshozatali kérelmet terjesztett elő.

Az ügy alapjául szolgáló jogvita tárgyát a holland hatóságok E.P. harmadik országbeli állampolgárt az Európai Unió területének elhagyására kötelező határozatának jogszerű volta képezte.

Az ügyben összefoglalt tényállás, és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérelemben foglaltak kérdése az volt, hogy ha a holland nemzeti hatóságok, – amennyiben olyan határozatot hoznak, amellyel megállapítják, hogy a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós határellenőrzési kódexének  a személyek határátlépésére irányadó rendeletnek az Unió területére való beutazási feltételére vonatkozó rendelkezése nem teljesül,- kötelesek‑e értékelni az érintett harmadik állambeli állampolgár személyes magatartását, és megállapítani, hogy olyan valódi, közvetlen és kellően súlyos veszély áll fenn, amely sérti a társadalom valamely alapvető érdekét, vagy hivatkozhatnak pusztán annak gyanújára, hogy ezen állampolgár súlyos bűncselekményt követett el? [1]

Az ügyben felvetett kérdések alapvetően az Európai Unió külső határain átkelő személyek határellenőrzésére vonatkozó szabályok meghatározását uniós rendelet, a Schengeni határ-ellenőrzési kódex[2] rendelkezésinek értelmezése alapján válaszolhatók meg.

A rendelet minden olyan személyre alkalmazandó, aki átkel az EU bármely országának külső határán – kivéve az Egyesült Királyságot és Írországot -, valamint a schengeni térség – 22 uniós ország, valamint Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc alkotta határmentes terület- belső határán. Előírásai szerint az EU-n kívüli harmadik országok állampolgárait be- és kiutazáskor alapos ellenőrzésnek kell alávetni. Ennek keretében – adott esetben – a beutazási feltételeknek való megfelelés – egyebek mellett, a vízuminformációs rendszer[3] (VIS) segítségével történő – vizsgálatára kerül sor.

180 napon belül 90 napot meg nem haladó tartózkodása esetén, az EU-n kívüli ország állampolgárának:

• érvényes úti okmánnyal kell rendelkeznie;
• szükség esetén érvényes vízummal kell rendelkeznie;
• igazolnia kell a tervezett tartózkodás célját, és megfelelő anyagi fedezettel kell rendelkeznie;
• nem szabad beutazási tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt állnia a Schengeni Információs Rendszerben[4], a SIS-ben;
• nem szabad veszélyt jelentenie az uniós országok közrendjére, belső biztonságára, közegészségügyére vagy nemzetközi kapcsolataira.

Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, meg kell tagadni a területre való beléptetést, kivéve, ha pl. humanitárius okokból különös rendelkezések alkalmazandók.

A beléptetés megtagadására csak az illetékes nemzeti hatóság megindokolt döntése alapján, a megtagadás indokainak pontos megjelölésével kerülhet sor. Azok a személyek, akiknek a beléptetését megtagadták, jogorvoslattal élhetnek, a vonatkozó nemzeti eljárásról pedig írásbeli tájékoztatást kell nyújtani számukra.

A Schengeni határellenőrzési kódex (6) preambulumbekezdése szerint „[a] határellenőrzés nem csupán azoknak a tagállamoknak az érdeke, amelyek külső határainál azt elvégzik, hanem valamennyi olyan tagállamé, amely belső határain megszüntette a határellenőrzést.

A határellenőrzésnek elő kell segítenie az illegális bevándorlás és az emberkereskedelem elleni küzdelmet, és meg kell előznie a tagállamok belső biztonságát, közrendjét, közegészségügyét és nemzetközi kapcsolatait fenyegető veszélyeket”.

A határellenőrzési kódex (27) preambulumbekezdése előírja, hogy „az EUB ítélkezési gyakorlatával összhangban a személyek szabad mozgásának alapelvétől való eltérés lehetőségét szigorúan kell értelmezni, illetve a közrend fogalma alapján előfeltétel, hogy a társadalom valamely alapvető érdekét fenyegető valódi, tényleges és kellően súlyos veszélyről legyen szó”.

A Közösségi Vízumkódex[5] szerint az egységes vízum iránti kérelem vizsgálata során meg kell győződni arról, hogy a kérelmező megfelel-e a beutazási feltételeknek, valamint különös figyelmet kell fordítani annak vizsgálatára, hogy a kérelmező nem jelent‑e kockázatot az illegális bevándorlás vagy a tagállamok biztonsága tekintetében, továbbá, hogy a kérelmezőnek szándékában áll‑e a kérelmezett vízum lejárta előtt a tagállamok területét elhagyni[6].

A holland államtanács az EUB-hoz küldött előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a határellenőrzési kódex harmadik országok állampolgárainak beutazási feltételeit rögzítő 6. cikke (1) bekezdése e) pontjának értelmezését kérte, amely szerint:

(1)   A tagállamok területén történő, bármely 180 napos időszakban 90 napot meg nem haladó tervezett tartózkodás esetén, figyelembe véve a megelőző 180 napos időszak minden egyes tartózkodási napját, a harmadik országok állampolgáraira a következő beutazási feltételek vonatkoznak: [  ]

1. d)      nem állnak beutazási tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt a [Schengeni Információs Rendszerben (SIS)];

e)	nem jelentenek veszélyt a tagállamok közrendjére, belső biztonságára, közegészségügyére vagy nemzetközi kapcsolataira, különösen nem állnak a tagállamok nemzeti adatbázisaiban szereplő ugyanezen okok miatt beutazási tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt.

A Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság  Schengeni Megállapodás területükön való végrehajtásáról a kormányaik közötti, a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről létrejött, Végrehajtási Egyezményt[7] fogadtak el.

A tényállás[8]

P. albán állampolgár, aki 2016. április 22‑én turistaként utazott be Hollandia területére. Viszonylag rövid idejű tartózkodása alatt, vízumkötelezettség alóli mentességet élvezett[9]. Előadása szerint  átutazott Dánián és Svédországon. 2016. május 18‑án tetten érték egy kannabisz ültetvénnyel rendelkező házban, majd büntetőeljárás lefolytatása céljából őrizetbe vették, ezt követően pedig átadták a holland idegenrendészeti hatóságoknak. Mivel a helyszínen jelentős mennyiségű kábítószert találtak, E. P.‑t azzal gyanúsították, hogy a holland büntetőjog által súlyosnak minősített kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt követett el.

2019. május 19‑én a holland igazságügyi és biztonsági államtitkár a staatssecretaris van Justitie en Veiligheid, úgy ítélte meg, hogy E. P. már nem felel meg a határellenőrzési kódex 6. cikke (1) bekezdésének e) pontjában szereplő feltételeknek, valamint hogy veszélyt jelent a közrendre, ezért, az Unió területének 28 napon belül történő elhagyására kötelezte.

P. e határozatot az Amszterdamban eljáró hágai bíróságnál, a rechtbank Den Haag, zittingsplaats Amsterdamnál keresettel támadta.  E bíróság 2016. szeptember 13‑i ítéletével a kiutasítási határozatot megsemmisítette, és az államtitkárt új határozat meghozatalára kötelezte.

Az ítélet szerint, az államtitkár nem indokolta meg megfelelően a határozatában rögzített azon álláspontját, amely szerint E. P. jogszerű, vízummentességen alapuló hollandiai tartózkodása a határellenőrzési kódex 6. cikke (1) bekezdésének e) pontja alapján véget ért, azért, mert E. P.‑t immár a holland közrendre jelentett veszélynek tekintették, mivel a kábítószerekkel kapcsolatos jogszabályok megsértésével gyanúsították.

E bíróság továbbá rögzítette, hogy az államtitkárnak határozatát az EUB korábbi ítéleteiben körülírt eseti értékelésre kellett volna alapítania, annak megvizsgálása érdekében, hogy E. P. személyes magatartása a társadalom valamely alapvető érdekét sértő valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelentett, nem pedig pusztán a gyanú fennállására[10].

Az államtitkár a kérdést előterjesztő holland államtanácshoz, a Raad van State-hez az ítélet ellen fellebbezést nyújtott be. Különösen azt vitatta, hogy a társadalom valamely alapvető érdekét sértő valódi, közvetlen és kellően súlyos veszély követelménye a határellenőrzési kódex 6. cikke (1) bekezdésének e) pontján alapuló, az egyénnek az az Unió területére való beutazás feltételeinek való meg nem felelését megállapító határozatra átültethető.

Tekintettel az államtitkár határozatának jellegére, a meghozatalához szükséges mérlegelések összetettségére, valamint arra a körülményre, hogy E. P. e határozat meghozatalának napján egy tagállam területén tartózkodott, a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségeket támasztott az iránt, a schengeni határellenőrzési kódex 6. cikke (1) bekezdésének e) pontja értelmében vett közrendet fenyegető veszély megállapítása feltételezi‑e annak bizonyítását, hogy E. P egyéni magatartása a társadalom valamely alapvető érdekét sértő valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelentett. Megállapításai szerint, az EUB korábbi ítéleteiből eredő ítélkezési gyakorlata[11] e kérdés egyértelmű megválaszolását nem tette lehetővé.  Erre tekintettel eljárását felfüggesztette és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesztett az EUB elé

Úgy kell‑e értelmezni a [schengeni határellenőrzési kódex] 6. cikke (1) bekezdésének e) pontját, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti gyakorlat, amely szerint egy külföldi állampolgár a közrendet fenyegető veszélyt jelent kizárólag amiatt, hogy vele szemben büntetendő cselekmény elkövetésének gyanúja áll fenn?”

III. Az EUB értékelése és ítélete

Az EUB által a kérdést előterjesztő bíróság, a  holland államtanács együttesen vizsgált kérdéseivel, arra keresett választ, hogy a schengeni határellenőrzési kódex 6. cikke (1) bekezdésének e) pontját akként kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti gyakorlat, amely szerint az illetékes hatóságok kiutasítási határozatot hozhatnak harmadik ország vízumkötelezettség hatálya alá nem tartozó, a tagállamok területén rövid tartózkodás céljából jelen lévő állampolgárával szemben amiatt, hogy e személyt úgy tekintik, mint aki veszélyt jelent a közrendre, mivel vele szemben büntetendő cselekmény elkövetésének gyanúja áll fenn.

A határellenőrzési kódex 6. cikkének (1) bekezdése felsorolja az az Unió területére való beutazás harmadik állambeli állampolgárokra vonatkozó feltételeit, bármely 180 napos időszakban 90 napot meg nem haladó tartózkodás esetén. E szerint, az érintett állampolgároknak érvényes úti okmánnyal, illetve adott esetben érvényes vízummal kell rendelkezniük, igazolniuk kell a tervezett tartózkodás célját és körülményeit, és megfelelő anyagi fedezettel kell rendelkezniük, továbbá nem állhatnak beutazási tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt a SIS‑ben, és végül nem jelenthetnek veszélyt a közrendre.

Azonban, miként az ügyben eljáró Giovanni Petruzzella főtanácsnok indítványában a kérdések kapcsán megállapította, az „előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések a határellenőrzési kódex 6. cikkének (1) bekezdésére, illetve a tagállamok azon lehetőségére vonatkoznak, hogy megtagadják a területükre való beutazást azzal az indokkal, hogy az érintett egyén veszélyt jelent a közrendre, meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben nem E. P. beutazását megtagadó határozatról van szó, mivel már holland területen tartózkodik”[12].

Az EUB elöljáróban figyelembe idézte, hogy a schengeni határellenőrzési kódex 6. cikke (1) bekezdésének e) pontjából az következik, hogy a tagállamok területére rövid tartózkodás céljából történő beutazás feltételeinek sorában szerepel az a követelmény, hogy az érintett személyt ne tekintsék úgy, mint aki veszélyt jelent a tagállamok közrendjére, belső biztonságára, közegészségügyére vagy nemzetközi kapcsolataira.

Bár ez a rendelkezés ezt a követelményt a tagállamok területére történő beutazás feltételeként mutatja be, meg kell állapítani, hogy az e területre való beutazást követően az említett területen való tartózkodás jogszerűsége továbbra is e követelmény teljesítésének a függvénye[13].

A Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 20. cikkének (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a vízumkötelezettség hatálya alá nem tartozó külföldiek az e rendelkezés által meghatározott ideig szabadon mozoghatnak a tagállamok területén, amennyiben e megállapodás 5. cikk (1) bekezdésének a), c), d) és e) pontjában említett beutazási feltételeknek megfelelnek.

A harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló irányelv[14] előírásából  az következik, hogy az olyan harmadik országbeli állampolgár, aki valamely tagállam területére való jogellenes beutazását követően e területen anélkül van jelen, hogy teljesítené a schengeni határellenőrzési kódex 6. cikkében foglalt beutazási, tartózkodási vagy letelepedési feltételt, ezen tényből fakadóan, ott jogellenesen tartózkodik[15].

E rendelkezésekre tekintettel ítélte meg az államtitkár úgy, hogy E. P. immár veszélyt jelent a holland közrendre, mivel azzal gyanúsítják, hogy megsértette a kábítószerekkel kapcsolatos holland jogszabályokat[16].

Az EUB megállapítása szerint, a tagállamok a területükön rövid tartózkodás céljából jelen lévő, vízumkötelezettség hatálya alá nem tartozó, harmadik országbeli állampolgár ellen akkor adhatnak ki ilyen határozatot, ha az a schengeni határellenőrzési kódex 6. cikke (1) bekezdésének e) pontja értelmében veszélyt jelent a közrendre[17].

Bár a határellenőrzési kódex nem határozza meg a közrend fogalmát azonban (27) preambulumbekezdése kimondja, hogy „a közrend fogalma alapján előfeltétel, hogy a társadalom valamely alapvető érdekét fenyegető valódi, tényleges és kellően súlyos veszélyről legyen szó”, e veszélyt „a személyek szabad mozgásának alapelvétől való eltérés” esetére követelik meg.

Az e rendelkezésben szereplő „közrendet fenyegető veszély” fogalom tartalmának meghatározása céljából az EUB emlékeztetett arra, hogy korábbi ítéleteiből[18] következik, hogy a szabad mozgáshoz való jogát gyakorló uniós polgárt, valamint egyes családtagjait kizárólag akkor lehet úgy tekinteni, hogy személyes magatartásuk valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelent az érintett tagállam társadalmának valamely alapvető érdekére, ha a közrendre veszélyt jelentenek.

A „közrendet fenyegető veszély” fogalmát, – több olyan irányelvvel összefüggésben, amelyek olyan harmadik országbeli polgárok helyzetét szabályozzák, akik nem uniós polgár családtagjai- már ugyanilyen módon értelmezték[19].  Ugyanakkor az uniós jogalkotó által a közrendet fenyegető veszély fogalomra tett hivatkozásokat nem kell szükségszerűen úgy érteni, hogy az kizárólag olyan személyes magatartásra utal, amely valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelent az érintett tagállam társadalmának valamely alapvető érdekére[20].

Ennek illusztrálása képpen Az EUB a „közegészséget fenyegető veszéllyel” kapcsolatosan – a harmadik országok állampolgárai tanulmányok folytatásáról és ezzel összefüggő célokból történő beutazása feltételeiről szóló, irányelvvel összefüggésben[21] – kelt, korábbi ítéletében már hivatkozott arra, – hogy e fogalmat tágabban kell értelmezni, mint ahogyan a szabad mozgást gyakorló személyekre vonatkozó ítélkezési gyakorlat teszi, és e fogalom magában foglalhatja többek között a közbiztonság potenciális veszélyeztetését is[22].

A „közrendet fenyegető veszély” schengeni határellenőrzési kódex 6. cikke (1) bekezdésének e) pontja értelmében vett fogalma tartalmának pontosításához tehát figyelembe kell venni e rendelkezés szövegét, szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is, amelynek az részét képezi[23].

E kódex 6. cikkének szövegét illetően az EUB rámutatott, hogy ahhoz, hogy az érintett személyt úgy lehessen tekinteni, mint aki veszélyt jelent a közrendre, e rendelkezés nem követeli meg kifejezetten, hogy e személy magatartása valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelentsen a társadalom valamely alapvető érdekére. Ezt az értékelést az a szövegkörnyezet is alátámasztja, amelybe a kódex ezen pontja illeszkedik. E rendelkezés szoros kapcsolatban van a Vízumkódexszel, mivel a beutazás általa kimondott feltételét az egységes vízum kiállítását megelőzően kell megvizsgálni[24].

Következésképpen a tagállami hatóságok számára azon feltételek tiszteletben tartásának vizsgálata során elismert hatáskört, – amelyekhez az egységes vízum kiállítása kötve van, e vizsgálat összetettségére tekintettel[25] – logikusan el kell ismerni annak meghatározására, hogy valamely harmadik országbeli állampolgár a közrendre a határellenőrzési kódex 6. cikke (1) bekezdésének e) pontja értelmében veszélyt jelent‑e[26].

Bár, a Vízumkódex (27) preambulumbekezdése és 8. cikke (2) bekezdésének harmadik albekezdése kifejezetten olyan helyzetre utal, amikor egy személy „valódi, közvetlen és kellően súlyos” veszélyt jelent a közrendre, azonban ezen utalások kizárólag a szabad mozgáshoz való joggal rendelkező személyekre vonatkoznak.

A schengeni határellenőrzési kódex 6. cikke (1) bekezdésének d) pontja akként rendelkezik, hogy az a követelmény, hogy az érintett nem áll beutazási tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt a SIS‑ben, ugyancsak a tagállamok területére rövid tartózkodás céljából való beutazás egyik feltétele.

A Schengeni Információs Rendszer második generációjáról szóló SIS II. rendeletből[27] következik, hogy az olyan harmadik országbeli állampolgár tekintetében, akit valamely tagállamban legalább egy évi szabadságvesztés‑büntetéssel büntetendő bűncselekmény miatt ítéltek el, vagy akiről megalapozottan feltehető, hogy súlyos bűncselekményeket követett el, beutazási tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés tehető a SIS‑ben olyan személyként, aki veszélyt jelent a közrendre vagy közbiztonságra.

A schengeni határellenőrzési kódex céljait illetően az EUB megállapítása szerint e kódex (6) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a határellenőrzéseknek meg kell előznie a közrendet fenyegető „veszélyeket”.

Úgy tűnik tehát egyrészt, hogy a közrend megőrzése önmagában egyike az említett kódex által követett céloknak, másrészt hogy az uniós jogalkotó szándéka a közrendet fenyegető összes veszély elleni küzdelem[28].

E megfontolások összességének fényében az EUB megállapította, hogy a schengeni határellenőrzési kódex 6. cikke (1) bekezdésének e) pontja nem értelmezhető akként, hogy azzal elvben ellentétes az olyan nemzeti gyakorlat, amely szerint kiutasítási határozatot hoznak harmadik ország vízumkötelezettség hatálya alá nem tartozó, a tagállamok területén rövid tartózkodás céljából jelen lévő állampolgárával szemben amiatt, hogy e személlyel szemben bűncselekmény elkövetésének gyanúja áll fenn, anélkül, hogy bizonyítanák, hogy e személy valós, közvetlen és kellően komoly veszélyt jelent az érintett tagállam társadalmának valamely alapvető érdekére. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy e nemzeti gyakorlatnak meg kell felelnie az uniós jog általános elveinek egyikét képező arányosság elvének, azaz nem haladhatja meg azt a mértéket, amely a közrend védelméhez szükséges[29].

Ebből következően a harmadik országbeli állampolgár gyanúsításának alapjául szolgáló olyan jogsértésnek, – amelynek elkövetésével, típusa és a kiszabható büntetés folytán – kellően súlyosnak kell lennie annak igazolásához, hogy ezen állampolgár tagállamok területén való tartózkodásának haladéktalanul véget vessenek. Büntetőítélet hiányában azonban a közrendet fenyegető veszélyre az illetékes hatóságok csak olyan egybehangzó, objektív és pontos tényezők fennállása esetén hivatkozhatnak, amelyek alapján az érintett állampolgár e bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. EUB szerint, annak megvizsgálása, hogy a jelen ügy tárgyát képező nemzeti gyakorlat e követelményeknek megfelel-e az a kérdést előterjesztő bíróság, a holland államtanács feladata.

A fentiek összességéből következően az az EUB előterjesztett kérdésekre adott válasza szerint, a schengeni határellenőrzési kódex 6. cikke (1) bekezdésének e) pontját akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti gyakorlat, amely szerint az illetékes hatóságok kiutasítási határozatot hozhatnak harmadik ország vízumkötelezettség hatálya alá nem tartozó, valamely tagállam területén rövid tartózkodás céljából jelen lévő állampolgárával szemben amiatt, hogy e személyt úgy tekintik, mint aki veszélyt jelent a közrendre, mivel vele szemben büntetendő cselekmény elkövetésének gyanúja áll fenn, feltéve hogy e gyakorlatot kizárólag akkor folytatják, ha egyrészt e cselekmény, típusa és a kiszabható büntetés folytán, kellően súlyos annak igazolásához, hogy haladéktalanul véget vessenek ezen állampolgár tagállamok területén való tartózkodásának, másrészt hogy e hatóságok gyanújuk alátámasztásához egybevágó, objektív és pontos tényezőkkel rendelkeznek.

[1] Giovanni Pitruzzella főtanácsnok C‑380/18. sz. ügy Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid kontra E. P. ügyben tett indítványa (a továbbiakban: Indítvány)

[2] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/399 rendelete (2016. március 9.) a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről,  Schengeni határ-ellenőrzési kódex

[3] Az Európai Parlament és a Tanács 767/2008/ EK rendelete (2008. július 9.) a vízuminformációs rendszerről (VIS) és a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumokra vonatkozó adatok tagállamok közötti cseréjéről (VIS-rendelet)

[4]

A Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló,1985. június 14-i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló, 1990. június 19-i egyezmény (Schengeni Egyezmény) IV. címének rendelkezései értelmében felállított Schengeni Információs Rendszer (SIS)

[5] Az Európai Parlament és a Tanács 810/2009/EK rendelete (2009. július 13.) a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról.

[6] Vízumkódex 21. cikk (1) bekezdés

[7] 1985. június 14‑i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló, 1990. június 19‑én Schengenben aláírt Egyezmény, a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről(SIS)

[8] Ítélet 14-21. pont, Indítvány 6-8. pont.

[9]     A külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetve az e kötelezettség alól mentes harmadik országbeli állampolgárok országainak felsorolásáról szóló 539/2001/EK tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2010. november 24‑i 1091/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletből kitűnően az albán állampolgárokat az Unió külső határainak átlépésekor nem terheli vízumkötelezettség.

[10] 2015. június 11‑i C‑554/13 Zh. és O. ügy, ítélet EU:C:2015:377; és a   2016. február 15‑i C‑601/15 PPU  N.ügy, ítélet EU:C:2016:84.

[11] 2013. december 19‑i C‑84/12 Koushkaki ügy, ítélet, EU:C:2013:862;, Zh. és O. ítélet; 2015. június 24‑i T. ügy, ítélet, C‑373/13, EU:C:2015:413; 2016. február 15‑i C‑601/15 PPU, N. ügy, ítélet, EU:C:2016:84; 2017. április 4‑i C‑544/15, Fahimian ügy, ítélet, EU:C:2017:255.

[12] Indítvány 16. pont.

[13] Ítélet 24. pont.

[14] Az Európai Parlament és a Tanács 2008/115/EK irányelve (2008. december 16.) a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról 3. cikk 2. pont.

[15] 2016. június 7‑i Affum ítélet, C‑47/15, EU:C:2016:408, 59. pont.

[16] Indítvány 20. pont.

[17] Ítélet 28. pont.

[18] 2004. április 29‑i Orfanopoulos és Oliveri ítélet, C‑482/01 és C‑493/01, EU:C:2004:262, 66., 67. pont; 2008. július 10‑i Jipa ítélet, C‑33/07, EU:C:2008:396, 23. és 24. pont.

[19] Zh. és O., ítélet, 60. pont; T. ítélet, EU:C:2015:413, 79. pont; 2016. február 15‑i C‑601/15 PPU.  N. ítélet, EU:C:2016:84, 67. pont.

[20] Ítélet 31. pont.

[21] a harmadik országok állampolgárai tanulmányok folytatása, diákcsere, javadalmazás nélküli gyakorlat, illetve önkéntes szolgálat céljából történő beutazásának feltételeiről szóló, 2004. december 13‑i 2004/114/EK tanácsi irányelv

[22] Fahimian ítélet, 40. pont.

[23] T. ítélet, 58. pont, Fahimian ítélet, 30. pont.

[24] A Vízumkódex 21. cikke (1) bekezdése értelmében a beutazás általa kimondott feltételét az e kódex az egységes vízum kiállítását megelőzően meg kell vizsgálni.

[25] Koushkaki ítélet, 56–60. pont.

[26] Ítélet 37. pont.

[27] Az Európai Parlament és a Tanács 1987/2006/EK rendelete (2006. december 20.) a Schengeni Információs Rendszer második generációjának (SIS II) létrehozásáról, működtetéséről és használatáról 24. cikk (2) bekezdés.

[28]Ítélet 45. pont.

[29] 2019. május 2‑i Lavorgna ítélet, C‑309/18, EU:C:2019:350, 24. pont; 2018. április 17‑i Egenberger ítélet, C‑414/16, EU:C:2018:257, 68. pont, 2015. Július 9‑i K és A ítélet, C‑153/14, EU:C:2015:453, 51. pont.

---