A különböző országok joga közötti választás feltétele és a lényeges külföldi elem

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelenő, Dr. Palásti Gábor által írt Nagykommentár a Róma I. rendelethez c. mű a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Róma I.) szabályait értelmezi és magyarázza jogeseteken, példákon és jogtudományi kategóriákon keresztül a jogszabály szerkezetét követve. Az alábbiakban a Róma I. rendelet 1. cikkéhez fűzött magyarázatnak a tárgyi hatály harmadik pozitív összetevőjéről szóló részletét olvashatják el.

[…] A Róma I. rendelet 1. cikk (1) bekezdésében a tárgyi hatály harmadik pozitív összetevője az, hogy az adott helyzetben különböző országok joga között kell választani.

A nemzetközi magánjog hagyományos differencia specificája a lényeges külföldi elem, amely évszázadokon át szolgálta azt, hogy a belföldi jogviszonyokat el lehessen különíteni a nemzetközi magánjogi jogviszonyoktól. A lényeges külföldi elem/lényeges nemzetközi elem doktrínája szinte minden jogrendszerben kifejlődött, ahol létrejött a nemzetközi magánjog. Ha a jogviszonyban lényeges külföldi elem található, akkor válik szükségszerűvé, hogy különböző országok joga között kell választani. A Róma I. rendelet ugyanakkor nem tartalmazza a lényeges külföldi elem feltételét.

[…] Ennek ellenére a lényeges külföldi elemmel kapcsolatos alapismeretek visszaköszönnek a Róma I. rendelet alkalmazása céljából is. A lényeges külföldi elem az adott jogviszony szempontjából kell hogy releváns legyen. Például ha egy belföldön szokásos tartózkodási hellyel rendelkező belföldi állampolgár külföldön dolgozik, akkor munkaviszonya szempontjából lényeges külföldi elemnek tekinthető a munkavégzés helye, de ha belföldi szokásos tartózkodási helyén vele együttélő, belföldi állampolgár feleségétől kíván elválni, akkor a külföldi munkavégzés értelemszerűen nem minősül lényeges külföldi elemnek. Azonban ha a férj és a feleség külföldön kötöttek házasságot, akkor a házasságkötés helye lényeges külföldi elem lesz a házasság érvényességének alaki/formai szabályai szempontjából, de nem lesz lényeges külföldi elem a belföldi munkaviszonnyal összefüggő kérdésekben.

Vannak olyan tényállási elemek is, amelyek a jogviszony természete szempontjából relevánsak ugyan, a külföldi kapcsolódások azonban a konkrét tényállásban már olyannyira közvetett jelentőséggel bírnak, hogy semmiképp sem lényegesek. Például ha a belföldi fogyasztó belföldön import terméket vásárol (az adásvétel tárgya külföldről származik), vagy a belföldi személy külföldi tulajdonban álló gazdasági társasággal köt szerződést (a másik szerződő fél személyével összefüggő külföldi elem), akkor a jogviszonyban olyan külföldi elem van, amelynek jelentősége túl közvetett ahhoz, hogy a tényállást nemzetközi magánjogi tényállássá minősítse.

A lényeges külföldi elemnek ritkán van törvényi definíciója; ha van, az szükségszerűen nagyon általános: ilyen volt például az Nmjtvr. 1. §-a, amely kimondta, hogy lényeges külföldi elem a külföldi személy, külföldi dolog vagy külföldi jog (alanyi jog értelemben, például: követelés). Az Nmjtv. 1. §-a már csak a külföldi elem kifejezést tartalmazza. Általában elmondható, hogy egy jogviszonyban lényeges külföldi elem szerepel, ha a jogszabályban szereplő joghatósági okban vagy kapcsolóelvben szereplő tényállási elem vagy jogintézmény külföldre mutat. Vannak azonban olyan kapcsolóelvek is – különösen: legszorosabb kapcsolat elve –, amelyek annyira általánosak, hogy semmilyen jogviszony-specifikus tényállási elem nem szerepel bennük. Ekkor a jogalkalmazó diszkréciójára van bízva, hogy milyen tényállási elem minősül lényeges külföldi elemnek, és teszi a jogviszonyt nemzetközi magánjogi jogviszonnyá.

A nemzetközileg egységes anyagi magánjogot kodifikáló egyezmények, mint például a Bécsi Vételi Egyezmény vagy a nemzetközi fuvaregyezmények, rendszerint konkrét lényeges külföldi elem definíciót tartalmaznak, mint a felek üzleti helye, telephelye, vagy a berakodás és a kiszolgáltatás helye.

c) Az elsődleges oka annak, hogy a lényeges külföldi elemre vonatkozó hivatkozás annak ellenére nem szerepel a Róma I. rendeletben, hogy az általánosan elismert feltétele a nemzetközi magánjogi szabályok alkalmazásának a tagállamokban, az a Róma I. rendelet 3. cikk (3) bekezdése, amely önálló szabályt tartalmaz arra a helyzetre nézve, ha a felek az egyébként teljesen belföldi szerződésükre nézve külföldi jogot kötnek ki. Ritkán valóban előfordul, hogy ennek célja a belföldi jog kijátszása, ám a leggyakrabban a jogviszony valahogy ekkor is kapcsolódik külföldi elemhez, csak a kapcsolódás nagyon gyenge, közvetett, Mádl Ferenc kifejezésével élve csak egy „egészen elvékonyodott szál” fűzi a jogviszonyt valamilyen külföldi joghoz. Ilyen például, amikor a külföldi tulajdonos kötelezi a belföldi céget az általa ismert külföldi jog kikötésére a vállalat belföldi jogviszonyaiban is; vagy amikor a szerződés további szerződéseken keresztül végül külföldi jogviszonyokhoz kapcsolódik (a belföldi import-export forgalmazó ugyanazon külföldi jog alapján köti meg a belföldi gyártóval a szerződést, mint amely jog alapján vásárol tőle a külföldi vevője, mivel ebben az esetben ugyanazon felelősségi rendszer alapján tudja továbbhárítani a felelősséget a gyártójára, mint amelyet vele szemben alkalmaz a külföldi vevője, ha a termék hibás). Ennek ellenére ezek a külföldi elemek (a külföldi tulajdonos vagy a belföldi forgalmazó külföldi vevője) a belföldi szerződések céljából nem lényegesek: ha azok lennének, tulajdonképpen minden szerződés nemzetközi magánjogi szerződés lenne, hiszen napjaink globálisan komplex termelési és szolgáltatási láncai minimálisra csökkentik a teljesen belföldi jogviszonyok számát. Ha minden közvetett vagy eshetőleges külföldi elem számítana, akkor minden hétvégi családi nagy bevásárlás nemzetközi magánjogi ügylet lenne, amire például külföldi jogot és külföldi joghatóságot is ki lehetne kötni.

A Róma I. rendelet 3. cikk (3) bekezdése tehát olyan szerződésekre vonatkozik, amelyekben a priori nincsen lényeges külföldi elem, azonban a felek külföldi jogot választottak rá. Ennek megítélésére és a kezelési technikák részleteire különféle megoldások alakultak ki a tagállamokban. A hagyományos magyar megoldás – több más tagállam megoldásával egyezően – az volt, hogy a jogválasztás nem minősült lényeges külföldi elemnek, így a jogviszony nem tartozott a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet hatálya alá, hanem a Ptk.-nak a szerződési szabadságról szóló elvét kellett alkalmazni rá: a választott külföldi jog szabályai a belföldi diszpozitív szabályok helyébe léptek, ám a magyar kógens szabályok továbbra is alkalmazandók voltak. A külföldi jogra mutató jogválasztást ekkor úgy kellett értelmezni, mintha a felek egyesével beleírták volna a szerződésükbe a külföldi jognak a magyar jog kógens szabályaival nem ellenkező előírásait. Szászy István megfogalmazása nyomán elterjedt szóval élve: a külföldi jog ügyleti tartalommá vált (ugyanehhez lásd angolul: incorporation of terms). Más szóval ez az anyagi jogválasztás koncepciója, amikor a külföldi jog választása az anyagi polgári jogon (a Ptk.-n) alapul, nem pedig a kollíziós szabályon. Ennek ellentétpárja a kollíziós jogi jogválasztás, amikor a jogválasztás a kollíziós jogon alapul: annak a belföldi kógens szabályok nem képezik gátját. Ez azonban csak egy lehetséges megoldás. A francia jog például hagyományosan a csalárd kapcsolás területére terelte a kérdést, és ha megállapítható volt a visszaélési szándék, akkor egyáltalán nem is vette figyelembe a külföldi jogra utaló jogválasztást a belföldi szerződésben.

Hogy a különféle megoldások között egység alakuljon ki, a Róma I. rendelet egységesen rendezni kényszerült a kérdést. Ennek feltétele azonban az volt, hogy a tárgyi hatály ne tartalmazzon a lényeges külföldi elemre utaló szűkítést, hiszen a teljesen belföldi szerződésnek éppen az a lényege, hogy nincsen benne lényeges külföldi elem, hiszen az ilyen szerződésben szereplő jogválasztás sem minősülhet annak: ellenkező esetben megszűnne a belföldi szerződések kategóriája, és minden szerződés egyből nemzetközi magánjogi lenne akkor, ha a felek külföldi jogot választanak rá. A szabályozás mindenképpen szükséges volt, ugyanis ellenkező esetben megmaradtak volna a különféle tagállami megoldások, és így a forum shopping lehetősége is, ráadásul éppen a teljesen belföldi szerződésekben lehetett volna visszaélni a forum shopping nyújtotta lehetőséggel egy egyszerű jogválasztás útján. A Róma I. rendelet 1. cikk (1) bekezdésének „különböző országok joga között kell választani” fordulata igaz a teljesen belföldi szerződésekre alkalmazott jogválasztás tényállására is (hiszen ki kell választani, hogy ekkor melyik jog alkalmazandó), viszont ugyanez nem igaz a „lényeges külföldi elem” fordulatra.

Ennek ellenére a joggyakorlat – a teljesen belföldi szerződések kivételével – ténylegesen azt mutatja, hogy akkor kell különböző országok joga között választani, ha a jogviszonyban lényeges külföldi elem van.

A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.

---