A nevelőszülőt is megilleti láthatási jog

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nevelőszülőt is megilleti a kapcsolattartás egy olyan gyerekkel, akit hosszú évekig ő nevelt. Hiába került vissza a gyerek a biológiai szüleihez, a korábbi nevelőszülője jogosult a vele való kapcsolattartásra. A nemzeti bíróságoknak nem elég formálisan alkalmaznia a jogszabályokat, hanem a valós helyzetet figyelembe véve, azt is mérlegelniük kell, hogy mennyire szoros kapcsolat alakult ki a nevelőszülő és a nevelt gyermek között.

Az ügy előzményei

Az első kérelmező, V.D. a másik hét kérelmező nevelőszülője volt és szintén ő nevelte kilenc éven át R-t. R-t a 2001-es születésekor több súlyos egészségügyi problémával diagnosztizálták és élete első nyolc hónapját kórházban töltötte. Mivel az állapota nem sokat javult, a biológiai szülei úgy döntöttek, hogy nem tudják nevelni a gyereküket, ezért a kisfiút V.D. nevelte, aki tapasztalt gyerekorvos volt, így erre a feladatra alkalmasabb volt. V.D. 2001 júliusától kezdve nevelte R-t, pár hónappal később hivatalosan is ő lett a fiú gondviselője. 2003 és 2009 között V.D. a többi hét kérelmezőnek is a gondviselője lett, és R. szüleivel jó kapcsolatban maradt.

2007-ben R. egészségi állapota stabilabbá vált és R. szülei a továbbiakban szerették volna saját maguk nevelni a fiukat. V.D. ehhez nem járult hozzá, és pert indított a szülők R. feletti szülői jogainak megszüntetése érdekében. V.D. szerint a szülők csak akkor mutattak érdeklődést a gyerek iránt, amikor annak javult az egészségügyi állapota és a céljuk az volt, hogy a gyerekkel együtt könnyebben szerezzenek szociális alapon lakást. A szülők jogainak megvonásával értett egyet a helyi gyermekvédelmi hatóság is, de a bíróság elutasította a kérést arra hivatkozva, hogy a szülők egy számukra nagyon nehéz időszakban mondtak le a beteg gyerekük neveléséről, de azóta folyamatosan segítették V.D-t és kapcsolatot tartottak a gyerekükkel. Az anyagi támogatás mellett több területen, például az orvoshoz utazásban segítettek és a gyerek szennyes ruháit elhozták V.D.-től, kimosták, majd tisztán vitték vissza.

Ez után R. szülei egymás után két pert indítottak annak érdekében, hogy a gyermekük náluk lakjon. Az első pert elveszítették, de 2010-ben a bíróság úgy döntött, hogy a szülők jogosan kérik az R. feletti felügyeleti jogot. A bíróság szerint a szülők kapcsolatot tartottak a gyerekükkel és segítették a nevelését és az önmagát ellátni képtelen kisfiú 2010-től kezdve a szüleinél lakott.

V.D. ezután pert indított, hogy kapcsolatot tarthasson R-rel. Arra hivatkozott, hogy a nála töltött évek alatt közte és a többi kérelmező gyerek, valamint R. között különleges kapcsolat alakult ki és egy családot alkottak. Mióta R. a szüleinél lakik, a gyerek szülei megakadályozták, hogy kapcsolatba lépjen a kisfiúval. A bíróság arra hivatkozva utasította el V.D. kérelmét, hogy az orosz családjogi törvény kapcsolattartásra jogosultakat felsoroló szakasza nem említi a nevelőszülőt, így ő nem jogosult kapcsolattartásra, valamint R. szülei és a gyermekvédelmi hatóság is ellenezte a kapcsolattartást. A bíróság elutasította V.D. kérelmét, hogy szakértővel vizsgálják meg a közte és R. közötti kapcsolat szorosságát, vagy hogy értelmezzék kiterjesztően a törvényt és a nevelőszülői kapcsolatot is ismerjék el kapcsolattartásra jogosító viszonyként.

A Bíróság döntése

A Bíróság szerint V.D. mint nevelőszülő és R. mint nevelt gyermek közötti kapcsolat a 8. cikk szerinti “családi életnek” minősül, ezért ezt a cikket ebben az ügyben alkalmazni kellett. A Bíróság két kérdést külön vizsgált: először V.D. felügyeleti jogának megvonását, másodszor a kapcsolattartási jog kizárását vizsgálta.

A felügyeleti joggal kapcsolatban a Bíróság először is megállapította, hogy egy nagyon nehéz ügyben kellett döntést hoznia az orosz hatóságoknak: R. a betegsége miatt különösen sérülékeny személy, aki de facto családban élt V.D-nél, miközben a biológiai szülei kérték, hogy náluk lakhasson a gyerekük. A Bíróság több szempontot mérlegelt: a V.D-vel töltött idő hosszú volt, de ez önmagában nem elég a szülők jogainak korlátozásához, akik véglegesen sosem mondtak le a gyerekükről, és folyamatosan jelen voltak az életében. V.D-t sem nevezte ki a hatóság végleges nevelőszülővé, így nem számíthatott arra, hogy R. örökre nála marad.

A Bíróság hivatkozott az orosz állam mozgásterére (margin of appreciation), vagyis arra, hogy az orosz hatóságok jobb helyzetben voltak a tények felderítése és a körülmények ismerete szempontjából. A Bíróság nem a tényeket vizsgálja felül, hanem az eljárás egészének tisztességességét tekinti át. A Bíróság ez alapján elfogadta, hogy az orosz hatóságok szerint R. szülei felkészültek voltak arra, hogy visszafogadják a gyereküket, az egészségügyi ellátására készen álltak. A Bíróság szerint az orosz hatóságok a gyerek mindenekfelett álló érdeke szerint jártak el.

A kapcsolattartás tekintetében viszont egyezménysértést állapított meg a Bíróság. A Bíróság mindenekelőtt rögzítette, hogy noha a 8. cikk elsősorban az állami beavatkozástól védi a magán- és családi életet, ez időnként azzal jár, hogy az államnak aktívan cselekednie kell ennek a jognak a biztosítása érdekében. Vagyis az államnak meg kell teremtenie azokat a szabályokat és eljárásrendeket, amelyek biztosítják a gyermek mindenekfelett álló érdekét, ezért ebben az ügyben is vizsgálni kellett az állam felelősségét.

A Bíróság emlékeztetett a 2013-as Nazarenko v. Russia ügyre, ahol egyszer már megállapította, hogy az orosz jogszabályok rendkívül rugalmatlanok és nem vesznek tudomást a családi viszonyok sokszínűségéről és így nem tudják minden esetben garantálni a gyermekek mindenekfelett álló érdekét. A jelen ügyben az orosz bíróság lényegében arra hivatkozott, hogy a felügyeleti jog megszüntetése után a törvény alapján V.D-t és R-t semmilyen jogi kapocs nem fűzte össze, ezért a kapcsolattartás sem volt indokolt.

A Bíróság szerint az orosz bíróság meg sem próbálta figyelembe venni a valódi helyzetet és tekintettel lenni V.D., a többi nevelt gyermek és R. valós kapcsolatára, vagy arra, hogy a kapcsolattartás R. érdekében áll-e, hiszen R. mégiscsak hosszú évekig lakott V.D-vel és a többi nevelt gyerekkel, V.D. gondozta és nevelte őt. Az orosz hatóságok nem vették figyelembe az ügy egyedi körülményeit, pusztán a törvény felsorolására hivatkozva fosztották meg V.D-t a kapcsolattartáshoz való jogától.

A Bíróság a kapcsolattartási jog hiánya miatt megállapította az Egyezmény sérelmét és 16 ezer euró sérelemdíjat ítélet meg közösen V.D-nek valamint a többi kérelmezőnek, vagyis hét nevelt gyermekének. V.D. és a többi kérelmező azt is kérte, hogy az Egyezmény 46. cikke alapján az egyezménysértés megállapításán túl a Bíróság írjon elő konkrét intézkedési kötelezettséget is Oroszország számára. A Bíróság ezt nem tette meg, mert az Egyezményben foglalt jogok és szabadságok biztosítása elsősorban az egyes államok feladata, amit az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága ellenőriz.

(ejeb.atlatszo.hu)

---