A nevelőszülőt is megilleti láthatási jog

A nevelőszülőt is megilleti a kapcsolattartás egy olyan gyerekkel, akit hosszú évekig ő nevelt. Hiába került vissza a gyerek a biológiai szüleihez, a korábbi nevelőszülője jogosult a vele való kapcsolattartásra. A nemzeti bíróságoknak nem elég formálisan alkalmaznia a jogszabályokat, hanem a valós helyzetet figyelembe véve, azt is mérlegelniük kell, hogy mennyire szoros kapcsolat alakult ki a nevelőszülő és a nevelt gyermek között.

Az ügy előzményei

Az első kérelmező, V.D. a másik hét kérelmező nevelőszülője volt és szintén ő nevelte kilenc éven át R-t. R-t a 2001-es születésekor több súlyos egészségügyi problémával diagnosztizálták és élete első nyolc hónapját kórházban töltötte. Mivel az állapota nem sokat javult, a biológiai szülei úgy döntöttek, hogy nem tudják nevelni a gyereküket, ezért a kisfiút V.D. nevelte, aki tapasztalt gyerekorvos volt, így erre a feladatra alkalmasabb volt. V.D. 2001 júliusától kezdve nevelte R-t, pár hónappal később hivatalosan is ő lett a fiú gondviselője. 2003 és 2009 között V.D. a többi hét kérelmezőnek is a gondviselője lett, és R. szüleivel jó kapcsolatban maradt.

2007-ben R. egészségi állapota stabilabbá vált és R. szülei a továbbiakban szerették volna saját maguk nevelni a fiukat. V.D. ehhez nem járult hozzá, és pert indított a szülők R. feletti szülői jogainak megszüntetése érdekében. V.D. szerint a szülők csak akkor mutattak érdeklődést a gyerek iránt, amikor annak javult az egészségügyi állapota és a céljuk az volt, hogy a gyerekkel együtt könnyebben szerezzenek szociális alapon lakást. A szülők jogainak megvonásával értett egyet a helyi gyermekvédelmi hatóság is, de a bíróság elutasította a kérést arra hivatkozva, hogy a szülők egy számukra nagyon nehéz időszakban mondtak le a beteg gyerekük neveléséről, de azóta folyamatosan segítették V.D-t és kapcsolatot tartottak a gyerekükkel. Az anyagi támogatás mellett több területen, például az orvoshoz utazásban segítettek és a gyerek szennyes ruháit elhozták V.D.-től, kimosták, majd tisztán vitték vissza.

Ez után R. szülei egymás után két pert indítottak annak érdekében, hogy a gyermekük náluk lakjon. Az első pert elveszítették, de 2010-ben a bíróság úgy döntött, hogy a szülők jogosan kérik az R. feletti felügyeleti jogot. A bíróság szerint a szülők kapcsolatot tartottak a gyerekükkel és segítették a nevelését és az önmagát ellátni képtelen kisfiú 2010-től kezdve a szüleinél lakott.

V.D. ezután pert indított, hogy kapcsolatot tarthasson R-rel. Arra hivatkozott, hogy a nála töltött évek alatt közte és a többi kérelmező gyerek, valamint R. között különleges kapcsolat alakult ki és egy családot alkottak. Mióta R. a szüleinél lakik, a gyerek szülei megakadályozták, hogy kapcsolatba lépjen a kisfiúval. A bíróság arra hivatkozva utasította el V.D. kérelmét, hogy az orosz családjogi törvény kapcsolattartásra jogosultakat felsoroló szakasza nem említi a nevelőszülőt, így ő nem jogosult kapcsolattartásra, valamint R. szülei és a gyermekvédelmi hatóság is ellenezte a kapcsolattartást. A bíróság elutasította V.D. kérelmét, hogy szakértővel vizsgálják meg a közte és R. közötti kapcsolat szorosságát, vagy hogy értelmezzék kiterjesztően a törvényt és a nevelőszülői kapcsolatot is ismerjék el kapcsolattartásra jogosító viszonyként.

A Bíróság döntése

A Bíróság szerint V.D. mint nevelőszülő és R. mint nevelt gyermek közötti kapcsolat a 8. cikk szerinti “családi életnek” minősül, ezért ezt a cikket ebben az ügyben alkalmazni kellett. A Bíróság két kérdést külön vizsgált: először V.D. felügyeleti jogának megvonását, másodszor a kapcsolattartási jog kizárását vizsgálta.

A felügyeleti joggal kapcsolatban a Bíróság először is megállapította, hogy egy nagyon nehéz ügyben kellett döntést hoznia az orosz hatóságoknak: R. a betegsége miatt különösen sérülékeny személy, aki de facto családban élt V.D-nél, miközben a biológiai szülei kérték, hogy náluk lakhasson a gyerekük. A Bíróság több szempontot mérlegelt: a V.D-vel töltött idő hosszú volt, de ez önmagában nem elég a szülők jogainak korlátozásához, akik véglegesen sosem mondtak le a gyerekükről, és folyamatosan jelen voltak az életében. V.D-t sem nevezte ki a hatóság végleges nevelőszülővé, így nem számíthatott arra, hogy R. örökre nála marad.

A Bíróság hivatkozott az orosz állam mozgásterére (margin of appreciation), vagyis arra, hogy az orosz hatóságok jobb helyzetben voltak a tények felderítése és a körülmények ismerete szempontjából. A Bíróság nem a tényeket vizsgálja felül, hanem az eljárás egészének tisztességességét tekinti át. A Bíróság ez alapján elfogadta, hogy az orosz hatóságok szerint R. szülei felkészültek voltak arra, hogy visszafogadják a gyereküket, az egészségügyi ellátására készen álltak. A Bíróság szerint az orosz hatóságok a gyerek mindenekfelett álló érdeke szerint jártak el.

A kapcsolattartás tekintetében viszont egyezménysértést állapított meg a Bíróság. A Bíróság mindenekelőtt rögzítette, hogy noha a 8. cikk elsősorban az állami beavatkozástól védi a magán- és családi életet, ez időnként azzal jár, hogy az államnak aktívan cselekednie kell ennek a jognak a biztosítása érdekében. Vagyis az államnak meg kell teremtenie azokat a szabályokat és eljárásrendeket, amelyek biztosítják a gyermek mindenekfelett álló érdekét, ezért ebben az ügyben is vizsgálni kellett az állam felelősségét.

A Bíróság emlékeztetett a 2013-as Nazarenko v. Russia ügyre, ahol egyszer már megállapította, hogy az orosz jogszabályok rendkívül rugalmatlanok és nem vesznek tudomást a családi viszonyok sokszínűségéről és így nem tudják minden esetben garantálni a gyermekek mindenekfelett álló érdekét. A jelen ügyben az orosz bíróság lényegében arra hivatkozott, hogy a felügyeleti jog megszüntetése után a törvény alapján V.D-t és R-t semmilyen jogi kapocs nem fűzte össze, ezért a kapcsolattartás sem volt indokolt.

A Bíróság szerint az orosz bíróság meg sem próbálta figyelembe venni a valódi helyzetet és tekintettel lenni V.D., a többi nevelt gyermek és R. valós kapcsolatára, vagy arra, hogy a kapcsolattartás R. érdekében áll-e, hiszen R. mégiscsak hosszú évekig lakott V.D-vel és a többi nevelt gyerekkel, V.D. gondozta és nevelte őt. Az orosz hatóságok nem vették figyelembe az ügy egyedi körülményeit, pusztán a törvény felsorolására hivatkozva fosztották meg V.D-t a kapcsolattartáshoz való jogától.

A Bíróság a kapcsolattartási jog hiánya miatt megállapította az Egyezmény sérelmét és 16 ezer euró sérelemdíjat ítélet meg közösen V.D-nek valamint a többi kérelmezőnek, vagyis hét nevelt gyermekének. V.D. és a többi kérelmező azt is kérte, hogy az Egyezmény 46. cikke alapján az egyezménysértés megállapításán túl a Bíróság írjon elő konkrét intézkedési kötelezettséget is Oroszország számára. A Bíróság ezt nem tette meg, mert az Egyezményben foglalt jogok és szabadságok biztosítása elsősorban az egyes államok feladata, amit az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága ellenőriz.

(ejeb.atlatszo.hu)

Kapcsolódó cikkek:


Hosszú vajúdás – Az EU Alapjogi Chartájának margójára
2019. szeptember 17.

Hosszú vajúdás – Az EU Alapjogi Chartájának margójára

Vajon van-e ok az ünneplésre? – teszi fel a kérdést a szerző annak apropóján, hogy 20 éve kezdődött az EU Alapjogi Chartájának története. Mint írja, a választ az fogja eldönteni, hogy a dokumentumnak közép- és hosszútávon sikerül-e az EJEE-hez és az EJEB-hoz hasonló, a kontinens országainak emberi jogi és jogállami standardjait alapvetően befolyásoló hatást kiváltania.

Kötelező akadálymentesíteni a mozit?
2019. szeptember 4.

Kötelező akadálymentesíteni a mozit?

Egy filmet, amit az egész városban csak egy moziban vetítettek, a mozirajongó kerekesszékes kérelmező nem tudott megnézni, mert a mozi nem akadálymentesített, és a mozi azt sem engedte meg, hogy a kérelmező a vendégektől segítséget kérjen. Az EJEB szerint a magánélethez és a hátrányos megkülönböztetés tilalmához fűződő jog sem sérült az ügyben, mert a kérelmező más mozikban és egyébként más módokon kellően gazdag társasági életet élhet, így az emberi kapcsolatai nem szűkülnek be olyan mértékben, ami az Egyezménybe ütközne. Az ügyben az érdeksérelem nem volt annyira súlyos, hogy az hátrányos megkülönböztetésnek minősüljön.