Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelenő, Dr. Palásti Gábor által írt Nagykommentár a Róma I. rendelethez c. mű a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Róma I.) szabályait értelmezi és magyarázza jogeseteken, példákon és jogtudományi kategóriákon keresztül a jogszabály szerkezetét követve. Cikksorozatunk következő része az objektív kapcsolóelvek rendszerével kapcsolatos szabályokat ismerteti a nagykommentárból kiragadott részlet segítségével.
A [Róma I. rendelet 4. cikkéhez fűzött kommentárnak a jogválasztás hiányában alkalmazandó jog kapcsolóelveivel általánosságban foglalkozó 2. pontjában] részletesen ismertetett lehetőségekből a Róma I. rendelet mind az öt kategóriát hasznosítja. Az alábbiakban ezeket vesszük sorra. A Róma I. rendelet 4. cikke egy négylépcsős rendszert állít fel arra nézve, hogy a szerződések túlnyomó részénél hogyan állapítjuk meg az alkalmazandó jogot. A Róma I. rendelet 5–8. cikkei pedig speciális kapcsolószabályokat rögzítenek négy olyan szerződéstípus vonatkozásában, amelyek valamelyik fél tárgyalási pozícióban fennálló kiszolgáltatottságát ellensúlyozzák kollíziós eszközökkel: ezek a fuvarozási, a fogyasztói és a biztosítási szerződések, valamint az egyéni munkaszerződések. Ezen szerződések szabályozása nem tagolható be a Róma I. rendelet 4. cikke alá, mivel a szabályaik nemcsak az objektív kapcsolóelvekre terjednek ki, hanem a jogválasztást is korlátozzák a gyengébb fél védelme céljából.
A Róma I. rendelet az adhéziós szerződések körén kívüli szerződések – amelyek a szerződéstípusok messze túlnyomó részét jelentik – objektív kapcsolóelveit egy négylépcsős rendszerben helyezi el:
– Az első lépcsőfok egy részletes taxációt tartalmaz, amely a szerződések öt különböző csoportjára nézve állapít meg objektív kapcsolóelveket: adásvétel, szolgáltatásra irányuló szerződések, ingatlannal kapcsolatos dologi jogra vagy ingatlannal kapcsolatos bérleti jogra vonatkozó szerződés, franchise, forgalmazási szerződés [Róma I. rendelet 4. cikk (1) bekezdés a)–c), e)–f) pontok].
A szerződések három csoportján belül nevesít további speciális esetköröket. Az egyik az ingatlannal kapcsolatos dologi jogra vagy ingatlannal kapcsolatos bérleti jogra vonatkozó szerződések, amelynek önálló objektív kapcsolóelvvel lefedett speciális esete a rövid távú ingatlanbérlet [Róma I. rendelet 4. cikk (1) bekezdés c)–d) pont]. Másik esete az adásvétel, amelynek önálló kapcsolóelvvel lefedett speciális esete az árverés útján történő adásvétel [Róma I. rendelet 4. cikk (1) bekezdés a) és g) pont]. A harmadik speciális esetkör pedig a szolgáltatási szerződések, amelyeknek az önálló objektív kapcsolóelvvel lefedett esetei a pénzügyi eszközök piacain nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó egyes ügyletek [Róma I. rendelet 4. cikk (1) bekezdés b) és h) pont].
Ugyan a taxációban szereplő kategóriák a gyakorlatban legtöbbször felmerülő szerződéseket fedik le, ám az egyes csoportok kialakítása nem heterogén szempontok alapján történt. Az adásvételi, a franchise és a forgalmazási szerződések esetében egy-egy nevesített, konkrét szerződésnek a kapcsolóelveit tartalmazza a felsorolás [Róma I. rendelet 4. cikk (1) bekezdés a), e)–f) pont]. Ezzel szemben a szolgáltatási szerződések és az ingatlannal kapcsolatos dologi jogra vagy bérleti jogra vonatkozó szerződések, valamint a pénzügyi eszközök piacairól szóló 2004/39/EK parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikk (1) bekezdés 17. pontja szerinti pénzügyi eszközökkel kapcsolatos ügyletek több konkrét szerződéstípust is lefednek. [A Róma I. rendelet 4. cikk (1) bekezdés h) pontjában szereplő utalás mára hatálytalan jogforrásra vonatkozik a hatályos jogforrás: az Európai Parlament és a Tanács 2014. május 15-i 2014/65/EU irányelve a pénzügyi eszközök piacairól, valamint a 2002/92/EK irányelv és a 2011/61/EU irányelv módosításáról.]
A taxációban szereplő öt esetkörre nézve valamelyik fél szokásos tartózkodási helyének joga az objektív kapcsolóelv. Adásvételnél az eladó, szolgáltatási szerződésnél a szolgáltatást nyújtó fél, franchise szerződésnél a franchise vevő, forgalmazási szerződésnél pedig a forgalmazó szokásos tartózkodási helyének jogát kell alkalmazni [Róma I. rendelet 4. cikk (1) bekezdés a)–b), e)–f) pont]. Ingatlannak legfeljebb hat egymást követő hónapra szóló, ideiglenes magánhasználatra kötött bérletére azon ország joga alkalmazandó, ahol a bérbeadó szokásos tartózkodási helye található, feltéve, hogy a bérlő természetes személy, és szokásos tartózkodási helye ugyanebben az országban van [Róma I. rendelet 4. cikk (1) bekezdés d) pont].
A szerződő félen kívüli, földrajzilag lokalizálható tényállási elemhez köti az alkalmazandó jogot a Róma I. rendelet az ingatlannal kapcsolatos dologi jogra vagy ingatlannal kapcsolatos bérleti jogra vonatkozó szerződés esetén, amelynek kapcsán az ingatlan fekvése szerinti ország joga irányadó, az árverés útján történő adásvételre irányuló szerződésre pedig az árverés helyének a joga alkalmazandó [Róma I. rendelet 4. cikk (1) bekezdés c), g) pont]. A pénzügyi eszközök piacain ún. multilaterális rendszerben létrejött ügyletek egyes nyilatkozataira a szerződés jogának a kiterjesztése a kapcsolóelv [Róma I. rendelet 4. cikk (1) bekezdés h) pont].
– Amennyiben egy szerződéstípus nem illeszthető be a fenti taxációba, vagy annak több eleme is vonatkozna rá, akkor a jellemző szolgáltatás kötelezettjének a szokásos tartózkodási helye a kapcsolóelv [Róma I. rendelet 4. cikk (2) bekezdés]. Nem tartozik ide az az eset, ha a Róma I. rendelet 4 cikk (1) bekezdés két vagy több esete között a főszabály–kivétel kapcsolat áll fenn, hiszen ekkor egy esetet per definitionem több pont alá lehetne vonni. Így például az ingatlan-adásvételi szerződés egyszerre esik a Róma I. rendelet 4. cikk (1) bekezdés a) pontja alá mint „adásvételi szerződés”, és a 4. cikk (1) bekezdés c) pontja alá mint „ingatlannal kapcsolatos dologi jogra vonatkozó szerződés”: nyilvánvaló, hogy ekkor a lex specialis szabálya, azaz a Róma I. rendelet 4. cikk (1) bekezdés c) pontja érvényesül, és nem a 4. cikk (2) bekezdés. Ugyanez vonatkozik például az árverés útján létrejött adásvételre a Róma I. rendelet 4. cikk (1) bekezdés a) és g) pontjai vonatkozásában. Mindez annak ellenére igaz, hogy a Róma I. rendelet 4. cikk (1) bekezdésének a szerkezeti felépítése nem követi ezt az elvet: például az „ingatlannal kapcsolatos dologi jogra vonatkozó szerződés” nem a 4. cikk (1) bekezdés a) pont alá szerkesztett alpont, hanem az a) ponttal azonos szintű szerkezeti egység szintjén kodifikált szabály.
– A harmadik lépcsőfok a nyilvánvalóan szorosabb kapcsolat szabálya. Amennyiben az alkalmazandó jog a Róma I. rendelet 4. cikk (1) vagy (2) bekezdése alapján megállapítható, azonban az eset körülményei alapján egyértelmű, hogy az eset nyilvánvalóan szorosabban kapcsolódik egy másik állam jogához, akkor ennek a nyilvánvalóan szorosabb kapcsolatban álló államnak a jogát kell alkalmazni. Példa erre, ha az adásvételi szerződést a vevő államában kötötték, mindkét fél ott teljesít, és az eladó a vevő államából származó, onnan beszerzett, majd általa oda reexportált (vagy adott esetben onnan ki sem vitt) terméket ad el, továbbá az ügylet semmilyen szállal nem kötődik az eladó államához, leszámítva az eladó szokásos tartózkodási helyét, akkor a nyilvánvalóan szorosabb kapcsolat elve felülírja az eladó szokásos tartózkodási helyének a jogát.
– Végül, negyedik lépésben, ha a szerződésre alkalmazandó jog a Róma I. rendelet 4. cikk (1) vagy (2) bekezdése szerinti lépcsőfok alapján nem állapítható meg, akkor a Róma I. rendelet 4. cikk (4) bekezdése a legszorosabb kapcsolat elvét rendeli alkalmazni. Példának csak hivatkozunk a már elemzett görög narancs – magyar alma barterszerződés tényállására.
A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.
