Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az EUB megállapított, hogy a külföldi kiküldetésre fizetett napidíj csak akkor tekinthető a minimálbér részének, ha az a kiküldött munkavállaló külföldön felmerült költségeinek fedezésére szolgál.
OL, PM, és RO tehergépjármű‑vezetői munkakörre vonatkozó munkaszerződést kötöttek a magyar Rapidspeddel.
A munkaszerződés szerint bár a munkavállaló munkakörébe tartozik a nemzetközi fuvarfeladat teljesítése mellett a belföldi árufuvarozás elvégzése is, a munkáját szokásosan olyan helyeken végzi, amelyeken elsődlegesen szokás szerint külföldön találhatóak, anélkül azonban, hogy a külföldön végzett munka állandó jellegű lenne.
A magyar jog értelmében a munkavállaló a külföldön végzett munkáért napidíjra jogosult. A Bíróság rendelkezésére álló iratokból, és különösen a Rapidsped által kibocsátott, a munkavállalóknak szóló tájékoztató dokumentumból kitűnik, hogy minél hosszabb volt a munkavállaló külföldi kiküldetésének időtartama, annál magasabb volt e napidíj összege. Ugyanezen dokumentum pontosította, hogy az említett napidíj célja a külföldön felmerült költségek fedezése.
Az alapügyben érintett gépjárművezetők munkaszerződése ezenfelül e gépjárművezetők számára az üzemanyag‑megtakarítás után a munkáltató mérlegelése tárgyát képező juttatást írt elő, amely az üzemanyag‑fogyasztást a megtett távolsághoz viszonyító képleten alapult.
Az alapügyben érintett gépjárművezetők a munkájukat úgy végezték, hogy kisbusszal Franciaországba utaztak. A kiküldetés idején mindvégig a Rapidsped diszpécserei határozták meg az elvégzendő fuvarfeladatokat, tehát azt, hogy mikor, melyik gépjárművel, és milyen útvonalon kell az árukat fuvarozni. A Rapidsped az alapügyben érintett gépjárművezetőket minden külföldi kiküldetési időszak előtt ellátta egy magyar közjegyző által hitelesített nyilatkozattal, valamint a francia munkaügyi minisztérium által kiállított kiküldetési tanúsítvánnyal, amelyek szerint a munkavállalók órabére 10,40 euró, vagyis magasabb, mint a francia közúti szállítási ágazatra alkalmazandó minimálórabér, amely 9,76 euróban került megállapításra.
Az alapügyben érintett gépjárművezetők keresetet indítottak a Rapidsped ellen a kérdést előterjesztő bíróság, a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (Magyarország) előtt azzal az indokkal, hogy a Franciaországban teljesített munkaidőnek megfelelő munkabérük nem éri el a francia minimálbért.
A Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából az EUB-hoz fordult.
Az EUB döntése
A Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az első kérdésével lényegében arra várt választ, hogy a 96/71 irányelv 1. cikkének a 3. és 5. cikkével összefüggésben értelmezett (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy ha egy tagállamban letelepedett munkáltató megsérti valamely más tagállam minimálbérre vonatkozó rendelkezéseit, az előbbi tagállamból kiküldött munkavállalók annak bíróságai előtt hivatkozhatnak e megsértésre az említett munkáltatóval szemben.
Az EUB megállapította, hogy a 96/71 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését, valamint 5. és 6. cikkét úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezések a kiküldött munkavállaló számára a munkaviszonyra alkalmazandó jogtól függetlenül biztosítják a jogot ahhoz, hogy az előző pontban említett bármelyik joghatósággal rendelkező bíróság előtt hivatkozhasson a fogadó államnak az ezen előbbi rendelkezésben felsorolt területeket érintő munka‑ és foglalkoztatási feltételekre – és többek között a minimális bérszintre – vonatkozó rendelkezéseire.
A napidíj nem a minimálbér része
A Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a második kérdésével lényegében arra várt választ, hogy a 96/71 irányelv 3. cikke (7) bekezdésének második albekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a munkavállalók külföldi kiküldetése során felmerült költségek fedezésére szolgáló napidíjat a minimálbér részének kell tekinteni.
Azon kérdést illetően, hogy az olyan napidíj, mint amely az alapügy tárgyát képezi, a 96/71 irányelv 3. cikke értelmében vett minimálbér részét képezi‑e, az EUB emlékeztetett arra, hogy a 96/71 irányelv 3. cikke (7) bekezdésének második albekezdése értelmében valamely díjat abban az esetben kell a minimálbér részét képező, „kiküldetéshez tartozó juttatásnak” tekinteni, ha azt a munkavállalónak nem a kiküldetés kapcsán ténylegesen felmerült költségek, utazás, lakás és ellátás megtérítésére fizetik ki, vagy ha az olyan pótléknak felel meg, amely módosítja a munkavállaló által végzett munka és az általa kapott ellenszolgáltatás viszonyát.
A jelen ügyben, még ha az alapügy tárgyát képező napidíjat a Rapidsped által a személyzete számára készített tájékoztató feljegyzés úgy is írja le, hogy az a kiküldött munkavállalók külföldön felmerült költségeinek fedezésére szolgál, e díj összege aszerint változik, hogy e kiküldetés három, négy vagy öt hétig, vagy akár hosszabb ideig tart‑e. Márpedig úgy tűnik, hogy e második elem, konkrétan az említett díj átalányjellege és progresszivitása arra utal, hogy ezen utóbbi díj rendeltetése nem igazán a munkavállalók külföldön felmerült költségeinek a fedezése, hanem inkább – a 2015. február 12‑i Sähköalojen ammattiliitto ítélet (C‑396/13, EU:C:2015:86, 48. pont) alapjául szolgáló ügy tárgyát képező díjhoz hasonlóan – a kiküldetéshez kapcsolódó, abban álló hátrányok ellensúlyozása, hogy e munkavállalók a szokásos környezetüktől távol tartózkodnak.
Az üzemanyag-megtakarításért fizetett juttatás
A Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a harmadik kérdésével lényegében arra várt választ, hogy az 561/2006 rendelet 10. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha egy közúti szállítási vállalkozás a megtett úthoz viszonyított üzemanyag‑fogyasztás csökkentése formájában teljesített megtakarítás alapján számított juttatást biztosít a gépjárművezetőknek.
Az 561/2006 rendelet 10. cikkének (1) bekezdése értelmében a szállítási vállalkozás nem adhat az alkalmazott vagy a rendelkezésére bocsátott járművezetők számára a megtett úthosszhoz és/vagy a szállított áru mennyiségéhez kapcsolódó fizetést – jutalom vagy bérpótlék formájában sem –, ha az a kifizetés veszélyezteti a közlekedés biztonságát és/vagy ezen rendelet megsértésére ösztönöz.
Következésképpen, mivel az uniós jog megköveteli, hogy az említett járművek vezetői képesek legyenek az észszerű és gazdaságos vezetésre, az 561/2006 rendelet 10. cikkének (1) bekezdése nem tekinthető úgy, mint amely főszabály szerint megtiltja a szállítási vállalkozások számára, hogy az ilyen típusú járművezetést juttatás formájában biztosított pénzbeli ösztönzéssel segítsék elő, de nem ösztönözhetik a gépjárművezetőt a közlekedés biztonságát veszélyeztető vagy az 561/2006 rendeletet sértő magatartásokra.
