Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az EUB-nak egy lengyel devizahiteles ügyben kellett állást foglalnia arról, hogy a bíróság a tisztességtelennek ítélt szerződési feltételt felválthatja-e a nemzeti jog diszpozitív rendelkezésével.
Az alapügy
M.P. és B. P. 460 000 lengyel złoty (PLN) (hozzávetőleg 100 000 euró) összegű, 480 havi részletben visszafizetendő jelzáloghitel‑szerződést kötött A‑val, egy lengyelországi székhelyű bankkal. A kölcsönt külföldi pénznemhez, svájci frankhoz (CHF) kötötték, a kamatláb pedig a LIBOR 3M (CHF) referencia‑kamatláb 1,20 százalékpontos rögzített kamatréssel növelt mértékének felelt meg.
Kölcsönigénylésükkel összefüggésben a hitelfelvevők aláírtak egy nyilatkozatot, amely szerint az árfolyamkockázattal teljes mértékben tisztában vannak, ezért lemondanak arról a lehetőségről, hogy lengyel złotyban kössenek kölcsönszerződést, és úgy döntenek, hogy devizaalapú kölcsönszerződést kötnek. Ebben a nyilatkozatban továbbá az is szerepelt, hogy a hitelfelvevőket tájékoztatták arról, hogy a kölcsön törlesztőrészleteit ebben a devizában tüntetik fel, és lengyel złotyban kell visszafizetni az általános szerződési feltételekben (a továbbiakban: általános feltételek) ismertetett, általuk tudomásul vett szabályok szerint.
2013-ban M. P. és B. P. a szóban forgó szerződéshez módosító záradékot kötött A‑val, amely előírta, hogy a hitelfelvevők a banki árfolyamművelet igénybevétele nélkül, svájci frankban fizetik vissza a kölcsönt.
A lengyel złoty és a svájci frank árfolyamának ingadozása azt eredményezte, hogy az alapeljárás felperesei által 2008. május 16. és 2014. október 10. között visszafizetett összeg és azon összegnek az alkalmazandó kamatlábbal növelt összege közötti különbség, amelyet akkor kellett volna fizetni, ha a kölcsönt lengyel złotyban határozták volna meg, 30 601,01 PLN (hozzávetőleg 6732 euró) volt.
M.P. és B. P. szerint a devizaalapú kölcsönre vonatkozó indexálási kikötés tisztességtelen volt, mivel nem írta elő a devizaárfolyam bank általi meghatározásának módját, arra irányuló keresetet nyújtottak be, hogy a bíróság kötelezze a bankot 50 000 PLN (hozzávetőleg 10 850 euró) összeg részükre történő megfizetésére.
A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor arra keresi a választ, hogy a kölcsönszerződés 40 éves futamidejére és magára a devizaindexálási mechanizmusra tekintettel, amelynél a devizaárfolyam folyamatosan változik, a 93/13 irányelv 5. cikkét mindezek ellenére úgy kell‑e értelmezni, hogy a banknak úgy kell megfogalmaznia az indexálási kikötést, hogy lehetővé tegye a hitelfelvevő számára, hogy egy adott időpontban önállóan állapítsa meg ezt az árfolyamot. A pontossági ilyen szintjét ugyanis a gyakorlatban lehetetlen elérni. Az előterjesztő bíróság, ezért az EUB-hoz fordult és előzetes döntéshozatalt kezdeményezett.
Az EUB döntése
Az árfolyam kiszámítása
Az első kérdés első alkérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdését és 5. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezések értelmében vett világos és érthető megfogalmazásnak minősüléshez úgy kell megfogalmazni az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött kölcsönszerződésben foglalt, a kölcsön indexálásához alapul vett deviza vételi és eladási árfolyamát meghatározó kikötést, hogy a fogyasztó a szerződés teljesítésének bármely időpontjában önállóan meg tudja állapítani a kölcsön törlesztőrészletei összegének meghatározásához alkalmazott devizaárfolyamot.
Az EUB kiemelte, hogy a 93/13 irányelv 5. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött kölcsönszerződésben foglalt, a kölcsön indexálásához alapul vett deviza vételi és eladási árfolyamát meghatározó kikötés tartalmából a szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő fogyasztónak világos és érthető szempontok alapján meg kell tudnia érteni a törlesztőrészletek összegének kiszámításához használt devizaárfolyam meghatározásának módját, hogy ily módon bármikor önállóan is meg tudja állapítani az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott árfolyam mértékét.
A tisztességtelen szerződési feltétel értelmezése
Az előterjesztő bíróság ezen kérdései, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, lényegében arra irányulnak, hogy úgy kell‑e értelmezni a 93/13 irányelv 5. és 6. cikkét, hogy azokkal ellentétes, ha a nemzeti bíróság, amely megállapította az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött kölcsönszerződésben foglalt devizaindexálási kikötésnek az ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett tisztességtelen jellegét, úgy értelmezi ezt a szerződési feltételt, hogy a tisztességtelen jellegét az indexált deviza „piaci értéke” általános fogalmának bevezetésével ellensúlyozza, és még abban az esetben is ellentétes, ha ez az értelmezés megfelel a szerződő felek közös akaratának.
Az EUB szerint az ismertetett körülményekből, valamint a jelen ítéletből az következik, hogy az alapügyben szereplő indexálási kikötés, amely – a kérdést előterjesztő bíróság általi vizsgálat szükségességét is fenntartva – nem teszi lehetővé a fogyasztó számára, hogy bármely időpontban önállóan is meg tudja állapítani az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott árfolyam mértékét, tisztességtelen jellegűnek minősül.
Az előterjesztő bíróságnak – mivel jelezte, hogy nem állapítható meg, hogy a bank rosszhiszeműen járt volna el – különösen azt kell megvizsgálnia, hogy a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenség áll‑e fenn a fogyasztó kárára.
Ennek vizsgálata nem korlátozódhat a szerződés tárgyát képező ügylet teljes költségének, illetve a szerződési feltétellel a fogyasztóra hárított költségek összevetésén alapuló, mennyiségi jellegű gazdasági értékelésre. A jelentős egyenlőtlenség ugyanis abból is eredhet, hogy elég súlyos mértékben sérül a fogyasztónak mint szerződéses félnek az alkalmazandó nemzeti rendelkezések szerinti jogi helyzete, akár úgy, hogy szűkebbé válik azon jogok tartalma, amelyek e rendelkezések alapján a szerződésből fakadóan megilletik, akár úgy, hogy korlátozzák e jogok gyakorlását, akár úgy, hogy olyan további kötelezettséggel terhelik, amelyet a nemzeti szabályok nem írnak elő (2019. október 3‑i Kiss és CIB Bank ítélet, C‑621/17, EU:C:2019:820, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
Az EUB hangsúlyozta, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, amely a nemzeti bíróság számára lehetővé teszi, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó közötti szerződésben foglalt feltétel tisztességtelen jellegének a megállapítása esetén az említett szerződést e feltétel tartalmának a módosítása útján kiegészítse.
Ha a nemzeti bíróság jogosult lenne arra, hogy az ilyen szerződésben foglalt tisztességtelen feltételek tartalmát módosítsa, akkor ez a lehetőség sérthetné a 93/13 irányelv 7. cikke által elérni kívánt hosszú távú célt.
Az EUB kiemelte, hogy a nemzeti bíróság csak abban az esetben válthatja fel a tisztességtelen feltételt a nemzeti jog valamely diszpozitív rendelkezésével, ha a feltétel érvénytelenségének megállapítása arra kötelezné a bíróságot, hogy a szerződést teljes egészében semmisítse meg.
A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdés második alkérdésére és a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 5. és 6. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes, ha a nemzeti bíróság, amely megállapította az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződésben foglalt feltételnek az ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett tisztességtelen jellegét, olyan értelmezést alakít ki ezzel a szerződési feltétellel kapcsolatban, amellyel orvosolható annak tisztességtelen jellege, és azokkal még abban az esetben is ellentétes, ha ez az értelmezés megfelel a szerződő felek közös akaratának.
