Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az EUB egy portugál ügyben megállapította, hogy a mobilszolgáltató köteles áfát fizetni, ha olyan hűségidős szerződést köt, amely alapján az ügyfél köteles egyösszegben visszatéríteni a kapott kedvezményeket, ha a szolgáltatást a hűségidő vége előtt lemondja.
A portugál Vodafone elektronikus hírközlési szolgáltatásokra irányuló szerződéseket kötött ügyfeleivel. Egyesek szerződésekben az ügyfelek kötelezettséget vállaltak arra, hogy a Vodafone‑nal szerződéses jogviszonyt tartanak fenn, valamint, hogy a Vodafone által értékesített árukat és szolgáltatásokat erre az időszakra előnyös kereskedelmi feltételek mellett használják.
A hűségidő célja, hogy lehetővé tegye a Vodafone számára azon beruházása részbeni megtérülését, amely a berendezésekre és infrastruktúrákra, valamint egyéb költségekre vonatkozik, mint például a szolgáltatás aktiválásával és az ügyfeleknek nyújtott különleges előnyökkel kapcsolatos költségek. Az, hogy az ügyfelek a hűségidőt nekik felróható okok miatt nem tartják be, azt vonja maga után, hogy az említett ügyfelek megfizetik a szerződésekben előírt összegeket. Ezen összegek célja, hogy visszatartsák ugyanezen ügyfeleket attól, hogy megszegjék a hűségidőt.
A Vodafone 2016-os törvénymódosítást követően meghatározta a hűségidő ügyfelek általi megszegése esetén fizetendő összeget, amelynek során az ügyfelekkel kötött szerződéseknek megfelelően juttatott előnyök számítását vette alapul, amelyek tekintetében e szerződések felmondásának időpontjában a Vodafone még nem kapott ellentételezést. A nemzeti jognak megfelelően ugyanis a hűségidő be nem tartása esetén fizetendő összeget a hűségidő eltelt részének arányában kell kiszámítani, az ügyfélnek a szerződés szerint nyújtott, a szerződésben nevesített és számszerűsített előnyök alapján. Ez az összeg nem haladhatja meg azokat a költségeket, amelyeket a Vodafone a szolgáltatás beüzemelésével kapcsolatban viselt.
A Vodafone a hűségidő megszegése címén kapott összegek után az hozzáadott érték adót (héa) fordított adózás keretében vallotta be. 2017. októberében a Vodafone közigazgatási jogorvoslati kérelmet nyújtott be, mivel úgy ítélte meg, hogy az alapügyben szóban forgó összegek mégsem tartoznak a héa hatálya alá.
A kérelmet az adó‑ és vámhatóság határozatával elutasította, a Vodafone ezt követően a kérdést előterjesztő bíróság, azaz a Tribunal Arbitral Tributário (Centro de Arbitragem Administrativa) (adóügyi választottbíróság [közigazgatási választottbírósági központ], Portugália) elé kérelmet terjesztett annak megállapítása iránt, hogy jogellenes az alapügyben szóban forgó összegek után 2016 novembere vonatkozásában felszámított héa fordított adózás keretében történt bevallása.
A kérdést előterjesztő bíróság megállapította, hogy a szerződések idő előtti felmondása gazdasági kárt okoz a Vodafone‑nak, ami nyilvánvalónak tűnik, ha e felmondásra a szerződés teljesítésének megkezdésekor kerül sor, és ha e gazdasági szereplő az ügyfélnek promóciós előnyöket biztosított. Ezért vélelmezni kell, hogy az említett gazdasági szereplőnek kára keletkezett. Az elektronikus hírközlésről szóló törvény 48. cikke (2) bekezdésének c) pontjából és 52‑A. cikkének (8) bekezdéséből az következik, hogy a szerződésnek a hűségidő alatt történő felmondása kompenzáció címén igazolja az ellentételezést „a végberendezések szolgáltatásával, a szolgáltatás beüzemelésével és aktiválásával vagy más kedvezményekkel összefüggésben megfizetett költségek megtérítés[e]” érdekében. Következésképpen e bíróság vélelmezi, hogy a Vodafone viseli e költségeket, és hogy az alapügyben szóban forgó összegek célja, hogy e költségek megtérüljenek.
Ezt követően a kérdést előterjesztő bíróság bizonyítottnak tekinti azt a tényt, hogy a hűségidő, mint az ügyfél számára az előnyös kereskedelmi feltételekhez való hozzáférés feltétele, elengedhetetlen ahhoz, hogy lehetővé váljon a Vodafone számára, hogy megtérüljön azon beruházásának egy része, amely a globális infrastruktúrákhoz (hálózatok, berendezések és létesítmények), az ügyfelek felkutatásához (kereskedelmi és marketingkampányok, valamint partnerszervezetek részére történő jutalékfizetés), a szerződött szolgáltatás aktiválásához, a kedvezmények vagy ingyenes szolgáltatások címén biztosított előnyökhöz, valamint a berendezések beüzemeléséhez és beszerzéséhez szükséges költségekhez kapcsolódik.
A kérdést előterjesztő bíróság felfüggesztette az eljárást és az EUB-hoz fordult előzetes döntéshozatalért.
Az EUB döntése
Az EUB szerint kérdéseivel a bíróság lényegében arra vár választ, hogy a héairányelv 2. cikke (1) bekezdésének c) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy azokat az összegeket, amelyeket valamely gazdasági szereplő kap az előnyös kereskedelmi feltételek ügyfélnek történő biztosítása ellenében hűségidő betartását előíró, szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésnek ezen ügyfél érdekkörében felmerült okokból történő, idő előtti felmondása esetén, úgy kell tekinteni, mint amelyek az e rendelkezés értelmében vett, ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnyújtás díjazásának minősülnek.
Az EUB először is rögízette, hogy a héairányelvnek a héa hatályát meghatározó 2. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerint ezen adó hatálya alá tartozik az egy tagállamon belül az adóalanyként eljáró személy által ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnyújtás.
Valamely szolgáltatásnyújtás azonban csak akkor minősül „ellenérték” fejében, ha a szolgáltatásnyújtó és a szolgáltatás igénybevevője között létezik olyan jogviszony, amelynek keretében kölcsönös szolgáltatások kerülnek átadásra úgy, hogy a szolgáltatásnyújtó által kapott juttatás képezi a szolgáltatás igénybevevője számára nyújtott szolgáltatás tényleges ellenértékét. Erről van szó abban az esetben, ha a nyújtott szolgáltatás és a kapott ellenérték között közvetlen kapcsolat áll fenn.
A szolgáltatás igénybevevőjének nyújtott szolgáltatás és a ténylegesen kapott ellenérték közötti közvetlen kapcsolatot illetően az EUB úgy ítélte meg, hogy a valamely szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés aláírásakor megfizetett ár ellenértéke az a jog, hogy az ügyfél igénybe veheti az e szerződésből eredő kötelezettségek teljesítését azon ténytől függetlenül, hogy az ügyfél érvényesíti‑e ezen jogát. Tehát a szolgáltatás nyújtója teljesíti ezt a szolgáltatást, mivel olyan helyzetbe hozza az ügyfelet, hogy igénybe veheti azt, így a fent említett kapcsolatot nem érinti az a tény, hogy az ügyfél az ténylegesen nem vette igénybe.
Az EUB szerint azt az előre meghatározott összeget, amelyet valamely gazdasági szereplő a minimális hűségidőt előíró, szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésnek az ügyfele általi vagy ez utóbbinak felróható okból, idő előtt történő felmondása esetén szed be, és amely összeg azon összegnek felel meg, amelyet e gazdasági szereplő e felmondás hiányában az ezen időszak fennmaradó idejére szedett volna be, ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnyújtás díjazásának kell minősíteni, és mint ilyet, a héa hatálya alá tartozónak kell tekinteni, jóllehet az ezen felmondás a szerződésben foglalt termékek vagy szolgáltatások a szerződés szerinti minimális hűségidő lejárta előtti megszüntetéséhez vezet.
A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Vodafone által követelt összegek nem lehetnek magasabbak az e szolgáltatások nyújtása során felmerült költségeknél, és arányosnak kell lenniük az ügyfélnek nyújtott előnnyel, amelyet e minőségében az e szolgáltatóval kötött szerződésben nevesítettek és számszerűsítettek. Így az említett összegek nem felelnek meg automatikusan sem a szerződés felmondásának időpontjában még esedékes szolgáltatások értékének, sem azoknak az összegeknek, amelyeket a szolgáltató a hűségidő fennmaradó részében kapott volna e felmondás hiányában.
Az EUB szerint a Vodafone által a hűségidőre nyújtott kedvezményeket, úgy kell tekinteni, mint amelyek a szolgáltató által vállalt, az ügyfelek részére nyújtandó szolgáltatás árának egy részét képezik, amely beépül a havi törlesztőrészletek árába abban az esetben, ha ezen ügyfelek nem tartják be a hűségidőt. E körülmények között ugyanezen összegeknek azonos a céljuk azon havi törlesztőrészletek céljával, amelyeket főszabály szerint akkor kellett volna fizetni, ha a vevők nem részesültek volna azon kereskedelmi előnyökből, amelyek feltételéül szabták e hűségidő betartását.
Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a gazdasági realitás szempontjából, amely a közös héarendszer alkalmazásának alapvető feltétele, a szerződés idő előtti felmondásakor fizetendő összeg arra irányul, hogy a gazdasági szereplő számára biztosítsa a nyújtott szolgáltatás minimális szerződéses díjazását.
Következésképpen, amint arra a portugál és az ír kormány, valamint az Európai Bizottság észrevételeiben hivatkozik, amennyiben ezen ügyfelek nem tartják be az említett hűségidőt, a szolgáltatásnyújtást teljesítettnek kell tekinteni, mivel az említett ügyfeleket olyan helyzetbe hozták, hogy igénybe tudják venni e szolgáltatásokat.
Azon feltételt illetően pedig, amely szerint a kifizetett összegeknek egy egyedileg meghatározható szolgáltatás tényleges ellenértékét kell képezniük, meg kell állapítani, hogy mind a nyújtandó szolgáltatás, mind az e szolgáltatás igénybevételéhez való jog ellenértéke a Vodafone és az ügyfelei közötti szerződés megkötésekor kerül meghatározásra. Így különösen a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból kitűnik, hogy a szolgáltatás ellenértékét előre meghatározott szempontok alapján állapítják meg, amelyek rögzítik mind a havi törlesztőrészleteket, mind pedig azt, hogy miként kell kiszámítani az idő előtti felmondás miatt járó összeget.
Az EUB szerint az ügyfél által fizetett ellenérték ennélfogva nem ingyenes, és nem is esetleges, nem nehezen számszerűsíthető, és nem is bizonytalan.
45 A Vodafone állításával ellentétben ez az összeg egyáltalán nem feleltethető meg az 1988. március 8‑i Apple and Pear Development Council ítélet (102/86, EU:C:1988:120) értelmében vett, jogszabály által előírt kifizetésnek, vagy olyan kifizetésnek, amelynek célja, hogy a gazdasági szereplőnek a szerződés ügyfél általi felmondása nyomán keletkezett kára – a 2007. július 18‑i Société thermale d’Eugénie‑les‑Bains ítélet (C‑277/05, EU:C:2007:440) értelmében – megtérüljön.
Egyrészt ugyanis, noha az említett összeg kiszámítását törvényi és rendeleti rendelkezések határozzák meg, nem vitatott, hogy ugyanezen összeg megfizetésére olyan jogviszony keretében kerül sor, amelyet a szolgáltatás nyújtója és ügyfele közötti kölcsönös szolgáltatáscsere jellemez, és hogy ennek keretében e fizetés az ügyfél számára szerződéses kötelezettségnek minősül.
Másrészt a Vodafone azon érvét illetően, amely szerint a hűségidő megszegése címén fizetendő összeg a Vodafone‑t ért kár megtérítésére irányuló térítésnek minősül, először is meg kell állapítani, hogy ez az érv az alapügyben szóban forgó nemzeti jog realitásába ütközik, mivel e jognak megfelelően – a kérdést előterjesztő bíróság által e tekintetben végzett vizsgálat fenntartásával – a gazdasági szereplő nem tud a szerződés idő előtti felmondása esetén kártérítési vagy kompenzációs összegeket az ügyfél terhére elszámolni.
Az EUB szerint a fenti érvnek az alapügyben szóban forgó ügyletek valós gazdasági tartalmára tekintettel sem lehet helyt adni.
A gazdasági megközelítés keretében ugyanis a szolgáltató úgy határozza meg a szolgáltatásának árát és a törlesztőrészleteket, hogy figyelembe veszi e szolgáltatás költségeit és a szerződéses kötelezettségvállalás minimális időtartamát. Az idő előtti felmondás esetén fizetendő összeg úgy tekintendő, mint amely szerves részét képezi annak az árnak, amelynek megfizetésére az ügyfél vállalt kötelezettséget a szolgáltató szerződéses kötelezettségeinek szolgáltató általi teljesítése ellenében.
A fenti megfontolásokra tekintettel az EUB az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre azt a választ adta, hogy a héairányelv 2. cikke (1) bekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy azokat az összegeket, amelyeket valamely gazdasági szereplő kap az előnyös kereskedelmi feltételek ügyfélnek történő biztosítása ellenében hűségidő betartását előíró, szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésnek ezen ügyfél érdekkörében felmerült okokból történő, idő előtti felmondása esetén, úgy kell tekinteni, mint amelyek az e rendelkezés értelmében vett, ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnyújtás díjazásának minősülnek.
