Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Magyarázat a nemzetközi magánjogról című kiadvány a nemzetközi magánjog egészét átfogó jogszabálymagyarázat, mely a nemzetközi magánjogról szóló törvényt részletesen és tematikusan elemzi, együttesen a szabályozás gerincét adó uniós jogi aktusokkal és a vonatkozó nemzetközi egyezményekkel, valamint a kapcsolódó joggyakorlattal. Az alábbiakban magyarázatunknak a személyes joggal foglalkozó fejezetéből olvashatnak részleteket az ember személyes joga témaköréből. A fejezet szerzője dr. Raffai Katalin.
A nemzetközi magánjogi jogviszonyok alanyainak köre változatos (ember, jogi személyek, jogi személyiség nélküli jogalanyok, állam), mégis megállapítható, hogy a leggyakrabban az ember válik a nemzetközi magánjogi interakciók alanyává. Példaként említhetjük a határon áthúzódó családjogi (házasság megkötése, felbontása, gyermek családi jogállása stb.), kötelmi (különböző szerződések, közlekedési balesetekből eredő szerződésen kívüli kötelmek stb.), dologi jogi vagy öröklési jogviszonyokat, mint a leggyakrabban előfordulókat. Ezekben az esetekben gyakori kérdés az érintett személyek jogállásának meghatározása: például a házasulók esetében, ha a személyes joguk a házasságkötés idején különböző, a házasság csak akkor lesz érvényes, ha ennek anyagi jogi feltételei mindkét házasuló saját személyes joga szerint fennáll, vagy a gyermek szokásos tartózkodási helye mint kapcsolódási pont a tartási igény iránti eljárásban, illetve a cselekvőképesség megállapítása valamely jognyilatkozat tétele vagy jogügylet megkötése előtt, és a sort még számos dologgal lehetne folytatni.
A személyek jogállását meghatározó kollíziós szabályok összefoglaló elnevezése a személyes jog (lex personae, personal law, Personenrecht). A személyes jog tehát gyűjtőfogalom, nem egy önálló kapcsolószabály, amely kiemelt jelentőségű a nemzetközi magánjog területén. Kettős funkcióval rendelkezik: elsődleges funkciója az ember jogi státuszának (jogképesség, cselekvőképesség, névviselés, személyhez fűződő jogok) meghatározására alkalmazandó jog kijelölése meghatározott kapcsolóelvek segítségével (állampolgárság, szokásos tartózkodási hely stb.). Az elsődleges funkció mellett a személyes jognak bizonyos jogrendszerekben (például a magyar jogrendszerben is) másodlagos funkciója, hogy a nemzetközi családi és öröklési viszonyokban alkalmazandó jog meghatározására is kiterjed. A személyes jog legfontosabb kapcsolóelvei a kontinentális jogrendszerben: az állampolgárság, a szokásos tartózkodási hely és a lakóhely elve. E három kapcsolóelv közül kétségkívül a szokásos tartózkodási hely és az állampolgárság elve kerül alkalmazásra a jogviszonyok széles körében, a lakóhely elve pedig főként a polgári és kereskedelmi ügyek joghatósági szabályai meghatározásának az alapköve (például a svájci nemzetközi magánjogban széles körben alkalmazott). Az angolszász jogrendszerben a domicílium (domicile) határozza meg az ember személyes státuszát.
A személyes jog gyűjtőfogalma a magyar nemzetközi magánjogban (hasonlóan például az osztrák nemzetközi magánjoghoz) kiterjed a jogi személyekre is. Bonyolítja a helyzetet, hogy a jogi személyek személyes jogára egy másik gyűjtőfogalom, a honosság ugyancsak használatos a magyar nemzetközi magánjogban.
Az állampolgárság és a szokásos tartózkodási hely elve számos jogrendszer nemzetközi magánjogi szabályában (például a magyar, az osztrák, német, a román stb.), valamint az uniós nemzetközi magánjogi rendeletekben (Brüsszel IIa rendelet, TartásiR., Róma III rendelet, ÖröklésiR.), de nemzetközi egyezményekben is [például Hágai Gyermekelviteli Egyezmény, Hágai Gyermekvédelmi Egyezmény, Hágai Tartási Jegyzőkönyv], önállóan is alapját képezik a családi és öröklési jogviszonyokra alkalmazandó jog meghatározásának. Egyes kapcsolóelvek, mint például a szokásos tartózkodási hely elve a kötelmi jogi viszonyokban is kiemelt jelentőségű. Példaként említhető erre a szerződéses kötelmekre alkalmazandó jog meghatározásáról szóló Róma I rendelet, amelyben a felek jogválasztása hiányában, az alkalmazandó jog meghatározásának rendszerében mögöttes elvként a jellemző szolgáltatás kötelezettjének szokásos tartózkodási helye húzódik meg (Róma I rendelet 4., 5., 6. cikkek).
Hasonlóképpen említhetjük a szerződésen kívüli kötelmek körében azt a szabályt, amely szerint ha a károkozó és kárt elszenvedő személy szokásos tartózkodási helye a kár bekövetkezésének időpontjában ugyanabban az államban található, akkor ennek az államnak a jogát kell alkalmazni [Róma II rendelet 4. cikk (2) bekezdés]. Szintén e kapcsolódási pontok határozzák meg az egyes joghatósági okokat is, azáltal, hogy megteremtik a közvetlen kapcsolatot (közelség elve) a bíróság és a jogvita között [például a Brüsszel IIa rendelet 3. cikke; TartásiR 3. cikke; ÖröklésiR. 4. cikke és 21. cikk (1) bekezdése].
A személyes jog tehát összefoglaló megnevezése azoknak a kapcsolótényezőknek, amelyek megteremtik a kapcsolatot az ember, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező jogalanyok jogállása (például jogképesség, cselekvőképesség stb.), valamint a személyes jogot meghatározó, irányadó anyagi jog között.
A személyes jog fogalmának központi szerepe a természetes személyek jogviszonyaira alkalmazandó jog meghatározásában a jelenleg hatályos nemzetközi magánjogi kódexben továbbra is megmaradt, ezzel szemben jelentősége a nemzetközi családi viszonyokra alkalmazandó jog meghatározásában az Nmjtvr.-hez képest csökkent. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy a jogalkotó nem szakított teljesen a korábbi rendszerrel, így a nemzetközi magánjogi kódex családjogi fejezetének megoldása vegyes: egyrészt helyenként a személyes jogra hagyatkozik, mint például a házasság megkötése, érvényessége, létezése, nemlétezése (Nmjtv. 26. §), családi jogállás (Nmjtv. 31. §) és örökbefogadás (Nmjtv. 33. §) kérdésében. Másutt pedig közvetlenül a személyes jog egyes (konkrét) kapcsolószabályait rendeli alkalmazni: például a házastársak személyi és vagyoni jogviszonyaira a fő kapcsolótényező a házastársak közös állampolgársága [Nmjtv. 27. § (1) bekezdés], a házastársak vagyoni jogviszonyaikra korlátozott jogválasztással élhetnek (Nmjtv. 28. §), vagy a szülő és gyermek közötti jogviszonyra, valamint a gyámságra – a nagykorúvá válást és a névviselést kivéve – az eljáró bíróság államának joga (lex fori) alkalmazandó [Nmjtv. 34. § (1) bekezdés].
A jogforrásokat illetően utalunk arra, hogy az Európai Unióban nincs egységes uniós jogforrás, amely az ember személyes jogát és az azzal összefüggő kérdéseket (jogképesség, cselekvőképesség) szabályozná, ezért a személyes jognak mind a kollíziós, mind pedig anyagi jogi szabályait a vonatkozó nemzetközi egyezmények és a tagállamok belső nemzetközi magánjogi szabályai határozzák meg.
(A részlet szerzője: dr. Raffai Katalin)
