Az EP Európa kiberbiztonságának megerősítésére fogadott el új jogszabályt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Parlament a kiberbiztonság megerősítésére új jogszabályt fogadott el, amely szigorúbb beszámolási és információ-megosztási kötelezettségeket ír elő a tagállamok számára – tájékoztatott az uniós palament csütörtökön.

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén 577 szavazattal, hat ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett elfogadott jogszabály szerint a többi között a tagállamoknak jelenteniük kell az ilyen jellegű incidenseket, fokozniuk kell az ellátási láncok biztonságát, titkosítást kell alkalmazniuk és fel kell tárniuk a sebezhetőségeket.

Az új szabályok az eddiginél több szervezetre és szektorra vonatkoznak majd így például az olyan alapvető jelentőségű ágazatokra, mint az energiaipar, bankok, egészségügy, digitális infrastruktúra, közigazgatás és űrkutatás. Kiterjed továbbá az úgynevezett fontos ágazatokra is, például a postai szolgáltatásokra, a hulladékkezelésre, a vegyiparra, az élelmiszeriparra, az orvosi berendezések gyártására, az elektronikára, a gépgyártásra, a gépjárművek és a digitális szolgáltatókra. Az e területen tevékenykedő összes közép- és nagyvállalat a jogszabály hatálya alá esik.

Az irányelv emellett a különböző hatóságok és tagállamok együttműködésének javítását és az információmegosztás fokozását is előírja, és létrehozza az európai biztonságirés-adatbázist. Az uniós parlamenti jóváhagyást követően az Európai Unió Tanácsának is el kell fogadnia a jogszabályt, mely megjelenését követően lép hatályba – közölték.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek