Az erőfölénnyel való visszaélés kérdései az EUB asztalán

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szerző az alábbiakban az Európai Unió Bíróságának ítéletét elemzi, mely a Slovak Telekom a.s. és a Protimonopolný úrad Slovenskej republiky-ügyben[1] született az erőfölénnyel való visszaélés kérdéseit, a kétszeres eljárás alá vonás és a kétszeres büntetés tilalmát taglalva.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Bírósága, a Najvyšší súd Slovenskej republiky terjesztette az Európai Unió Bírósága (EUB) elé ama határozat jogszerűségének tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében, mely a Slovak Telekom a.s. (ST) és a Szlovák Köztársaság monopóliumellenes hivatala, a Protimonopolný úrad Slovenskej republiky (szlovák versenyhatóság) között zajlott. Lényege, hogy utóbbi bírságot szabott ki az ST-vel szemben amiatt, hogy az visszaélt az EUMSZ 102. cikk értelmében vett erőfölényével, amikor a távközlési szolgáltatások kiskereskedelmi piacain és a nagykereskedelmi összekapcsolási piacon olyan díjakat alkalmazott, amelyek árprést eredményeztek.

A felülvizsgálat tárgyában eljáró bíróság arra az előzetes következtetésre jutott, hogy a Bizottság és az alperes hatóság az árprés tilalmának a tényállásban megjelölt időszakban a helyhez kötött széles sávú szolgáltatások kiskereskedelmi tömegpiacán és a helyi hurokhoz való hozzáférés nagykereskedelmi piacán történő megsértése miatt a felperessel szemben párhuzamosan alkalmazhatta az EUMSZ 102.cikkét.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 101. és 102. cikkben meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16-ai 1/2003/EK tanácsi rendelet 11. cikke (6) bekezdése első mondatának és az Európai Unió Alapjogi Chartája (Charta) 50. cikkének az értelmezésére irányult.

101. cikk

(1) A belső piaccal összeegyeztethetetlen és tilos minden olyan vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és összehangolt magatartás, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelynek célja vagy hatása a belső piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, így különösen:

a) a beszerzési vagy eladási árak, illetve bármely egyéb üzleti feltétel közvetlen vagy közvetett rögzítése;

b) a termelés, az értékesítés, a műszaki fejlesztés vagy a befektetés korlátozása vagy ellenőrzése;

c) a piacok vagy a beszerzési források felosztása;

d) egyenértékű ügyletek esetén eltérő feltételek alkalmazása az üzletfelekkel szemben, ami által azok hátrányos versenyhelyzetbe kerülnek;

e) a szerződések megkötésének függővé tétele olyan kiegészítő kötelezettségeknek a másik fél részéről történő vállalásától, amelyek sem természetüknél fogva, sem a kereskedelmi szokások szerint nem tartoznak a szerződés tárgyához.

(2) Az e cikk alapján tiltott megállapodás vagy döntés semmis.

(3) Az (1) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazásától azonban el lehet tekinteni az olyan esetekben, amikor

– vállalkozások közötti megállapodás vagy megállapodások csoportja;

– vállalkozások társulásai által hozott döntés vagy döntések csoportja;

– összehangolt magatartás vagy összehangolt magatartások csoportja

hozzájárul az áruk termelésének vagy forgalmazásának javításához, illetve a műszaki vagy gazdasági fejlődés előmozdításához, ugyanakkor lehetővé teszi a fogyasztók méltányos részesedését a belőle eredő előnyből anélkül, hogy:

a) az érintett vállalkozásokra olyan korlátozásokat róna, amelyek e célok eléréséhez nem nélkülözhetetlenek;

b) lehetővé tenné ezeknek a vállalkozásoknak, hogy a kérdéses áruk jelentős része tekintetében megszüntessék a versenyt.

102. cikk

A belső piaccal összeegyeztethetetlen és tilos egy vagy több vállalkozásnak a belső piacon vagy annak jelentős részén meglévő erőfölényével való visszaélése, amennyiben ez hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre.

Ilyen visszaélésnek minősül különösen:

a) tisztességtelen beszerzési vagy eladási árak, illetve egyéb tisztességtelen üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett kikötése;

b) a termelés, az értékesítés vagy a műszaki fejlesztés korlátozása a fogyasztók kárára;

c) egyenértékű ügyletek esetén eltérő feltételek alkalmazása az üzletfelekkel szemben, ami által azok hátrányos versenyhelyzetbe kerülnek;

d) a szerződések megkötésének függővé tétele olyan kiegészítő kötelezettségeknek a másik fél részéről történő vállalásától, amelyek sem természetüknél fogva, sem a kereskedelmi szokások szerint nem tartoznak a szerződés tárgyához.

1/2003/EK tanácsi rendelet 11. cikke (6) bekezdés első mondata:

11. cikk EGYÜTTMŰKÖDÉS

A Bizottság és a tagállamok versenyhatóságai közötti együttműködés

(6)Ha a Bizottság a III. fejezet (Bizottsági Határozatok) alapján hozott határozat elfogadására irányuló eljárást kezdeményez, a tagállamok versenyhatóságainak megszűnik az a jogköre, hogy a Szerződés 81. és 82. cikkét alkalmazzák.

Charta 50. cikk

A kétszeres eljárás alá vonás és a kétszeres büntetés tilalma

Senki sem vonható büntetőeljárás alá és nem büntethető olyan bűncselekményért, amely miatt az Unióban a törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték.

II. A tényállás

A szlovák versenyhatóság 2005. szeptember 26-án az EUMSZ 102. cikke alapján, erőfölénnyel való visszaélés miatt eljárást indított az ST ellen. Eme eljárás megindítását 2005 októberében az Európai Bizottságnak és a többi tagállam versenyhatóságainak bejelentették. A szlovák versenyhatóság 2007 októberében olyan határozattervezetet terjesztett a Bizottság elé, amelyben megállapította, hogy az ST visszaélt erőfölényével, és 2007 decemberében a tervezettel azonos tartalmú határozatot fogadott el.

A Bizottság 2008. június 13-án információkat kért az ST versenytársaitól az ST bizonyos kereskedelmi gyakorlatairól, majd 2009 januárjában a szlovák versenyhatósággal együttműködve előzetes bejelentés nélküli helyszíni vizsgálatot folytatott az ST helyiségeiben. 2009 áprilisában a úgy határozott, hogy a 773/2004 rendelet 2. cikkének (1) bekezdése és az 1/2003 rendelet 11. cikkének (6) bekezdése és értelmében eljárást indít az ST ellen.

„A Bizottság bármikor határozhat úgy, hogy megindítja az 1/2003/EK rendelet III. fejezete alapján hozandó határozat elfogadására irányuló eljárást, de legkésőbb azon a napon, amikor kiadja az említett rendelet 9. cikkének (1) bekezdésében említett előzetes értékelést, a kifogásközlést vagy a feleknek szóló felkérést, hogy jelezzék a vitarendezési megbeszéléseken való részvételi szándékukat, illetve azon a napon, amikor az említett rendelet 27. cikkének (4) bekezdése szerinti közleményt közzéteszik, amelyik ezen időpontok közül a korábbi.”

A Bizottság a helyszíni vizsgálatot követően 2009 áprilisában a 773/2004 rendelet 2. cikkének (1) bekezdése és az 1/2003 rendelet 11. cikkének (6) bekezdése és értelmében eljárást indított az ST ellen. Határozatában kifejtette, hogy eljárása többek között arra vonatkozott, hogy Szlovákiában az ST adott esetben megtagadta a helyi hurokjainak átengedését és a széles sávú nagykereskedelmi hozzáférés egyéb szolgáltatásaihoz való hozzáférést, valamint árprésre irányuló gyakorlatot alkalmazott a helyi hurokhoz való nagykereskedelmi hozzáférés, a széles sávú nagykereskedelmi hozzáférés egyéb szolgáltatásai és a kiskereskedelmi hozzáférési szolgáltatások vonatkozásában.

Az alperes hatóság tudomással bírt a Bizottság által folytatott eljárásról és annak tárgyáról, amely eljárás tartalmát és időtartamát tekintve megegyezett az alperes hatóság által lefolytatott jogorvoslati eljárás tárgyával.

A felperes úgy vélte, hogy e kötelezettségszegések, valamint a ne bis in idem elve (ne kétszer ugyanazt/ugyanazért) megsértésének következményei jelentős hatással voltak a jogállására. A felperes különösen arra hivatkozott, hogy mindkét kirívóan súlyos büntetést 2017 októberében már megfizette.

A Szlovák Köztársaság monopóliumellenes hivatalának tanácsa, a Rada Protimonopolného úradu Slovenskej republiky 2009 áprilisában megváltoztatta a szlovák versenyhatóság 2007 decemberi határozatát, amelyben 525 800 000 szlovák korona (SKK) (17 453 362,54 euró) összegű bírságot szabott ki az ST-vel szemben azzal az indokkal: az visszaélt az erőfölényével azáltal, hogy a kiskereskedelmi távközlési szolgáltatások árai és a nagykereskedelmi összekapcsolási szolgáltatások árai közötti árprésre irányuló stratégiát alakított ki. Megállapítása szerint e jogsértéseket a szóban forgó kiskereskedelmi szolgáltatások kapcsán olyan időszakok során követték el, amelyek közül a leghosszabb 2001. május 1-jétől 2009. április 9-éig, vagyis a határozat elfogadásáig tartott.

E határozattal szemben az ST keresetet indított a pozsonyi regionális bíróság, a Krajský súd v Bratislave előtt többek között arra hivatkozva, hogy a támadott határozat meghozatalára a Szlovák Köztársaság távközlési hivatala, a Telekomunikačný úrad Slovenskej republiky rendelkezett hatáskörrel, nem pedig a szlovák versenyhatóság.

A pozsonyi regionális bíróság a Krajský súd v Bratislave 2012 januári ítéletével megsemmisítette a versenyhatóság 2009. április 9-ei határozatát, amely felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Szlovák Köztársaság legfelsőbb bírósága, a Najvyšší súd Slovenskej republiky elé. E bíróság a 2014. február 11-ei végzésével az ítéletet hatályon kívül helyezte és az ügyet visszautalta a pozsonyi regionális bíróság elé.

A Bizottság 2012 májusában kifogásközlést fogadott el, és azt továbbította az ST-nek. A Bizottság 2014 októberében az EUMSZ 102. cikk és az EGT-megállapodás 54. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban hozott határozatot fogadott el[2]. E határozatban a megállapította, a Deutsche Telekom AG-ból és az ST-ből álló vállalkozás az EUMSZ 102. cikkébe ütköző olyan egységes és folyamatos jogsértést követett el, amely lényegében árprésből és a helyi hurokjaihoz való hozzáférés megtagadására irányuló stratégia kialakításából állt.

A jogsértés 2005. augusztus 12-étől 2010. december 31-éig tartott, és a következő magatartásokból állt:

a) a hálózatra vonatkozó, a helyi hurkok átengedéséhez szükséges információk eltitkolása az alternatív szolgáltatókkal szemben;

b) a helyi hurkok átengedésével kapcsolatos kötelezettségei terjedelmének leszűkítése;

c) a helyi hurkok átengedésére vonatkozó referenciaajánlatában a helymegosztást, a minősítést, az előrejelzéseket, a javításokat és a bankgaranciát illetően indokolatlan feltételek rögzítése;

d) olyan észszerűtlen díjak alkalmazása, amelyek valamely megegyező hatékonyságú szolgáltató számára nem tették lehetővé, hogy a Slovak Telekom a.s. átengedett helyi hurokjaihoz való nagykereskedelmi hozzáférés révén veszteségek nélkül tudja kínálni a Slovak Telekom a.s. által nyújtott széles sávú szolgáltatást.

A megállapított jogsértés miatt bírságokat szabott ki:

a) 3 883 8000 euró bírságot a Deutsche Telekom AG-vel és a Slovak Telekom a.s.-szel szemben egyetemlegesen;

b) 3 107 0000 euró bírságot a Deutsche Telekom AG-vel szemben.

Az alperes hatóság, a Szlovák Köztársaság versenyhivatala a ne bis in idem elvének tiszteletben tartására vonatkozó, 2019 májusi állásfoglalásában jelezte, hogy ugyan mindkét ügy az EUMSZ 102. cikke megsértésére – az erőfölénnyel való visszaélésre – vonatkozott, azonban két különböző ügyről van szó.

Álláspontja szerint a két határozat szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy a versenyhivatal, illetve a versenyhivatal tanácsa és a Bizottság más termékeket vizsgált. A hatóság kiskereskedelmi szinten értékelte a termékeket, az Európai Bizottság pedig nagykereskedelmi szinten. Mindenesetre nem azonos ügyekről van szó, és ennél fogva semmiképpen sem lehet szó arról, hogy az ügyek tárgya átfedésben lenne egymással, így a jelen ügyben nem lehet szó a ne bis in idem elvének megsértéséről.

Az alperes hatóság álláspontja szerint tehát a fentiekben említettekre, különösen az időkeretre tekintettel a hatóság határozata nem sérthette meg a ne bis in idem elvét, mivel a versenyhivatal, illetve a versenyhivatal tanácsa a határozatot 2009-ben, azaz a Bizottság határozatának meghozatala előtt 5 évvel hozta meg. Márpedig kétség esetén e kérdés mindenekelőtt az Európai Unió Törvényszéke előtt, a bizottsági határozattal összefüggésben merülhetne fel, ezt azonban a Törvényszék nem állapította meg.

A felülvizsgálat tárgyában eljáró bíróság nem osztotta az alperes hatóság álláspontját, amely szerint a két határozat szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy a versenyhivatal, illetve a versenyhivatal tanácsa és a Bizottság más termékeket vizsgált volna.

A pozsonyi regionális bíróság 2017 júniusában, a 2014 februári visszautaló végzésnek eleget téve, második ítéletet hozott, amelyben elutasította az ST keresetét, amely ezen ítélettel szemben fellebbezett a kérdést előterjesztő bírósághoz. E bíróság felhívta az ST-t és a szlovák versenyhatóságot, hogy tegyék meg észrevételeiket a ne bis in idem elvének tiszteletben tartására vonatkozóan, figyelembe véve, hogy az eljáró hatóság és a Bizottság is elmarasztalta az ST-t az erőfölénnyel való olyan visszaélésért, amely a 2005. augusztus 12-étől 2007. december 21-éig terjedő időszakban alkalmazott árprésből állt. Észrevételeiben feltárta, az ST és a szlovák versenyhatóság között a ne bis in idem elve megsértésének fennállását illető nézetkülönbséget.

A Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Bírósága nem osztotta azt az álláspontot, amely szerint a szlovák versenyhatóság és a Bizottság az egyes határozataikban eltérő termékeket vizsgált meg, ezáltal a problémát az európai uniós jogon alapuló szankciók két szerv általi párhuzamos kivetésével kapcsolatban látta. E körülményekre tekintettel eljárását felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesztett az EUB elé.

III. Az EUB értékelése és ítélete

III.1 Első kérdésével az előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy az 1/2003 rendelet 11. cikke (6) bekezdésének első mondatát akként kell-e értelmezni, hogy a tagállamok versenyhatóságainak megszűnik az EUMSZ 101. és 102. cikkének alkalmazásával kapcsolatos hatásköre, amikor a Bizottság az e rendelkezések megsértését megállapító határozat elfogadása érdekében eljárást kezdeményez.

Az EUB a kérdés kapcsán emlékeztetett arra, hogy a rendelet 11. cikke (6) bekezdésének első mondata értelmében a tagállamok versenyhatóságainak megszűnik az EUMSZ 101. és 102. cikkének alkalmazására vonatkozó hatásköre, amennyiben a Bizottság eljárást indít annak érdekében, hogy elfogadja az e rendelet III. fejezetében szabályozott azon határozatok valamelyikét, amelyek arra irányulnak, hogy megállapítsák az EUMSZ 101. és 102. cikkének megsértését és kötelezzék az érintett vállalkozásokat az említett jogsértések megszüntetésére. Az ilyen jogsértések megállapítását követően a hatóságok kötelesek arra, hogy ideiglenes intézkedéseket rendeljenek el, kötelezővé tegyék a vállalkozások által felajánlott kötelezettségvállalásokat, vagy megállapítsák az EUMSZ 101. és 102. cikkének alkalmazhatatlanságát.

Az 1/2003 rendelet 35. cikke értelmében „a tagállamok versenyhatóságai” kifejezés a tagállamok által kijelölt azon közigazgatási vagy igazságügyi hatóságokra utal, amelyek előkészítik és elfogadják azokat a határozatokat, amelyek az EUMSZ 101. és 102. cikkét alkalmazzák, valamely jogsértés megszüntetéséről vagy ideiglenes intézkedésről rendelkeznek, kötelezettségvállalásokat fogadnak el, illetve bírságokat, kényszerítő bírságokat vagy a nemzeti joguk által előírt bármely egyéb szankciót szabnak ki.

Eszerint a hatáskörmegszűnés nem vonatkozik a tagállami bíróságokra, amennyiben azok az említett határozatokkal szemben jogorvoslati szervként járnak el, ezzel szemben vonatkozik azokra az esetekre, amelyekben az alkalmazandó nemzeti jogszabályok értelmében valamely hatóság olyan igazságügyi hatósághoz fordul, amely elkülönül a jogsértések üldözése tárgyában eljáró hatóságtól. Ilyen esetben, amennyiben az 1/2003 rendelet 11. cikkének (6) bekezdésében meghatározott feltételek teljesülnek, az említett hatóságnak vissza kell vonnia az igazságügyi hatóság elé terjesztett kérelmét, és meg kell szüntetnie a nemzeti eljárást.

Ha a Bizottság a határozat elfogadására irányuló eljárást kezdeményez, a tagállamok versenyhatóságainak megszűnik az a jogköre, hogy az igazságügyi együttműködés előírásai szerint az EUMSZ 81. és 82. cikkét alkalmazzák. Amennyiben az egyik tagállam versenyhatósága már eljár az ügyben, úgy a Bizottság csak a nemzeti versenyhatósággal történt konzultációt követően indíthat eljárást.

Az idézett első mondatában szereplő fordulatot, amely szerint „a Bizottság […] eljárást kezdeményez”, azonban sem ez a rendelet, sem pedig a 773/2004 rendelet nem határozza meg.

Ugyanakkor az EUB az „eljáráskezdeményezés” fogalmát illetően már megállapította, hogy e fogalom a Bizottság olyan hatósági aktusára vonatkozik, amely kifejezi a Bizottság ama szándékát, hogy e rendeletek közül az első alapján határozatot hozzon[3]. Következésképp, az e fogalommal analóg módon az 1/2003 rendelet 11. cikke (6) bekezdésének első mondatában szereplő „a Bizottság […] eljárást kezdeményez” kifejezést úgy kell értelmezni, hogy alaki szempontból az a Bizottság olyan aktusára vonatkozik, amellyel a Bizottság valamely vállalkozás tudomására hozza azt a szándékát, hogy az e rendelet III. fejezetében szabályozott határozatok valamelyikének elfogadása érdekében eljárást kíván indítani. Ezen aktusnak a 773/2004 rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül kell megtörténnie.

Az EUB ítélkezési gyakorlatából következik, hogy „a Bizottság […] eljárást kezdeményez” kifejezés tárgyi szempontból behatárolja azt, hogy milyen körben érvényesül a tagállami versenyhatóságok hatáskörének a Bizottság általi elvonása. Megállapítása szerint az 1/2003 rendelet 11. cikkének (6) bekezdése szerinti hatáskörmegszűnés azokra a tényekre vonatkozik, amelyek a Bizottság által indított eljárás tárgyát képezik[4]. Így azon aktusnak, amellyel a Bizottság valamely vállalkozás tudomására hozza azt a szándékát, hogy az e rendelet III. fejezetében szabályozott határozatok valamelyikének elfogadása érdekében eljárást kíván indítani, meg kell jelölnie az EUMSZ 101. és 102. cikkének ama feltételezett megsértéseit, amelyeket egy vagy több vállalkozás egy vagy több időszakban követett el egy vagy több termékpiacon és egy vagy több földrajzi piacon, és amelyekre ezen aktus vonatkozik. Ebből következően, amint egy vagy több vállalkozás ellen eljárást indít az EUMSZ 101. vagy 102. cikkének feltételezett megsértése miatt, a tagállamok versenyhatóságainak megszűnik az a hatásköre, hogy ugyanezen vállalkozásokkal szemben fellépjenek ugyanezen, állítólag versenyellenes magatartások miatt, amelyekre ugyanezen termék és földrajzi piacon vagy piacokon ugyanezen időszak vagy időszakok folyamán került sor.

E rendelkezés első mondatának ilyen értelmezését alátámasztja az a szövegkörnyezet, amelybe e rendelkezés illeszkedik. E rendelkezés ugyanis e rendelet IV. fejezete alá tartozik, amely a Bizottság és a tagállamok versenyhatóságai közötti együttműködésről szól. E fejezeten belül az említett rendelet 11. cikkének (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy Bizottság és a tagállamok versenyhatóságai az uniós versenyjog szabályait szoros együttműködésben alkalmazzák. Márpedig ugyanezen rendelet 11. cikkének (6) bekezdése e célból írja elő nem csupán azt, hogy ha a Bizottság eljárást kezdeményez abból a célból, hogy az 1/2003 rendelet III. fejezete alapján határozatot fogadjon el, akkor a tagállamok versenyhatóságainak megszűnik az EUMSZ 101. és 102. cikkének alkalmazásával kapcsolatos hatásköre, hanem azt is, hogy ha valamely nemzeti hatóság már eljár egy ügyben, a Bizottság csak azt követően indítja meg az eljárást, hogy konzultált e nemzeti versenyhatósággal[5]. Eme első mondat fenti értelmezését az e rendelet által követett célkitűzés is megerősíti. Mint az ugyanis kitűnik az említett rendelet (6) és (8) preambulumbekezdéséből, e rendelet célja az uniós versenyszabályok hatékony alkalmazásának azáltal történő biztosítása, hogy felhatalmazza a tagállami versenyhatóságokat arra, hogy e jogot a Bizottsággal párhuzamosan alkalmazzák.

E szabályok párhuzamos alkalmazása során azonban arról is gondoskodni kell, hogy ez következetesen történjen, és biztosított legyen az e szabályok végrehajtásáért felelős közhatalmi szervek hálózatának optimális kezelése, azonban e szabályok párhuzamos alkalmazása nem történhet a vállalkozások hátrányára. Márpedig a nemzeti versenyhatóságok hatáskörének megszűnése lehetővé teszi, hogy a vállalkozásokat megkíméljék attól, hogy e hatóságok és a Bizottság velük szemben párhuzamosan járjanak el [6].

A fentiekből következően, mivel az ST elleni 2005. szeptember 26-án indított eljárást a tagállami versenyhatóság kezdeményezte, a Bizottság 2009. április 8-ai, az ST-vel szemben eljárást indító határozata csak annyiban szüntette meg e hatóságnak az EUMSZ 102. cikkének alkalmazásával kapcsolatos hatáskörét, amennyiben határozata az ST által állítólag tanúsított ugyanazon versenyellenes magatartásokra vonatkozott ugyanazon termékpiacon vagy piacokon és ugyanazon földrajzi piacon vagy piacokon, ugyanazon időszakban vagy időszakokban, mint amelyek már tárgyát képezik az e hatóság előtt folyamatban lévő eljárásnak[7].

Az EUB a továbbiakban megjegyezte, hogy amíg a Bizottság 2009. április 8-ai határozatát neki kell értelmeznie[8], addig a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy mérlegelje az ügy felperese által vitatott nemzeti versenyhatósági határozat érvényesülési körét.

Mint az a Bizottság 2009. április 8-ai határozatából kitűnik, az ST ellen erőfölénnyel való, állítólagos visszaélések miatt kezdeményezett eljárást. Különösen azt emelte ki, hogy e magatartások Szlovákiában a helyi hurokhoz és a széles sávú hozzáférés egyéb szolgáltatásaihoz való nagykereskedelmi hozzáféréssel és az ezeknek megfelelő kiskereskedelmi szolgáltatásokkal kapcsolatos árprésekre vonatkoztak.

Az EUB az elé terjesztett iratokból megállapította, hogy a szlovák versenyhatóság előtt folyamatban lévő eljárás az erőfölénnyel való állítólagos visszaélésekre vonatkozott, amelyeket az ST a telefonos szolgáltatások, valamint a keskeny sávú (betárcsázós) internethez való hozzáférési szolgáltatások nagy‑ és kiskereskedelmi piacain követett el[9]. Erre tekintettel megállapítható, hogy a Bizottság és a szlovák versenyhatóság által az ST-vel szemben folytatott eljárásoknak az ST által az erőfölénnyel való olyan állítólagos visszaélések képezték a tárgyát, amelyekre eltérő termékpiacokon került sor.

E megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre az EUB  ítéleti válasza szerint az 1/2003 rendelet 11. cikke 6) bekezdésének első mondatát akként kell értelmezni, hogy a tagállamok versenyhatóságainak megszűnik az EUMSZ 101. és 102. cikkének alkalmazásával kapcsolatos hatásköre, amikor a Bizottság az e rendelkezések megsértését megállapító határozat elfogadása érdekében eljárást kezdeményez, amennyiben eme alakszerű aktus az EUMSZ 101. és 102. cikkének ugyanazon feltételezett megsértéseire vonatkozik, amelyeket ugyanazon vállalkozás vagy vállalkozások ugyanazon termékpiacon vagy piacokon és ugyanazon földrajzi piacon vagy piacokon, ugyanazon időszakban vagy időszakokban követtek el, mint amelyek az e hatóságok által korábban megindított eljárás vagy eljárások tárgyát képezik[10].

III.2 Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra várt választ, hogy a ne bis in idem a Charta 50. cikkében szabályozott elvét akként kell-e értelmezni, hogy az alkalmazandó az erőfölénnyel való, az EUMSZ 102. cikk szerinti visszaéléshez hasonló versenyjogi jogsértésekre, ha e jogsértéseket a Bizottság és valamely tagállami versenyhatóság a hatásköreiknek az 1/2003 rendelet 11. cikkének (6) bekezdése alapján történő gyakorlása keretében külön-külön és egymástól függetlenül szankcionálja.

Az EUB a kérdés kapcsán kiemelte, hogy a ne bis in idem elve az uniós jog alapvető elvét képezi[11]. Ezt az elvet a büntető jellegű eljárásokkal és szankciókkal kapcsolatban a Charta 50. cikke is megfogalmazza.

Állandó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a ne bis in idem elvét a versenyjog területére tartozó, bírságok kiszabására irányuló eljárások keretében is tiszteletben kell tartani. Így az említett elv tiltja, hogy valamely vállalkozást olyan versenyellenes magatartás miatt marasztaljanak el vagy vonjanak újból eljárás alá, amely miatt vele szemben egy már meg nem támadható korábbi határozatban szankciót szabtak ki, vagy amellyel kapcsolatban egy ilyen határozatban megállapították a felelősségének hiányát[12].

Ebből következően, a ne bis in idem elvének a versenyjog hatálya alá tartozó eljárások keretében történő alkalmazása két feltételtől függ,

– egyrészt attól, hogy legyen egy korábbi végleges határozat („bis” feltétel),

– másrészt pedig attól, hogy a korábbi határozat és a későbbi eljárások vagy határozatok ugyanarra a versenyellenes magatartásra vonatkozzanak („idem” feltétel).

Miként az EUB korábbi ítéletében már megállapította, az „idem” feltétel teljesülése maga is alá van rendelve a tényállás és a jogsértő és a védett jogi tárgy azonosságával kapcsolatos három alfeltételnek[13]. A ne bis in idem elve tiltja, hogy ugyanazon személyt ugyanazon jogellenes magatartásért ugyanazon jogi érdek védelme érdekében többször szankcionáljanak[14]. Meghatározása szerint azonban jelen ügyben ‑ mivel a szlovák versenyhatóság és a Bizottság által folytatott eljárások, valamint az azok eredményeképpen meghozott határozatok olyan versenyellenes magatartásokra vonatkoznak, amelyeket eltérő termékpiacokon tanúsítottak ‑ a ne bis in idem elve nem alkalmazható, mivel nem teljesül a tényállás azonosságával kapcsolatos alfeltétel, következésképpen pedig hiányzik az „idem” feltétel[15].

A Bizottság a 2014. október 15-ei határozatban többek között azt állapította meg, hogy az ST oly módon élt vissza az erőfölényével, hogy Szlovákiában árprést alkalmazott a helyi hurokhoz való hozzáférés nagykereskedelmi piacán és a helyhez kötött széles sávú szolgáltatások kiskereskedelmi tömegpiacán. A szlovák versenyhatóság megállapítása szerint az ST az erőfölényével való visszaéléseket követett el azzal, hogy árprést alkalmazott egyrészt a beszédalapú telefonos szolgáltatások nyújtásának, és a helyhez kötött nyilvános hálózatán a híváskezdeményezési és hívásvégződtetési piacokhoz kapcsolódó nagykereskedelmi összekapcsolás, másrészt pedig a keskeny sávú internethez való hozzáférési szolgáltatások és a nagykereskedelmi összekapcsolás releváns, vagyis az ST helyhez kötött nyilvános telefonhálózatán keresztül az analóg vonalas és az integrált szolgáltatások digitális hálózati vonala útján történő nagykereskedelmi betárcsázós hozzáférés piacán. Következésképpen, a visszaélések nem ugyanazokra a termékpiacokra vonatkoztak.

Mindemellett – az EUB megjegyzése szerint ‑, ha a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatból az derülne ki, hogy a szlovák versenyhatóság által folytatott eljárás és az annak eredményeképpen meghozott határozat tárgyát ugyanazok a versenyellenes magatartások képezik, amelyeket az ST ugyanazokon a termékpiacokon és ugyanazokon a földrajzi piacokon, ugyanazon időszakban tanúsított, mint amelyekre a Bizottság határozata vonatkozik, vagyis az „idem” feltétel teljesül, a ne bis in idem elvét akkor sem lehetne alkalmazni, mivel hiányozna a „bis” feltétel. Ilyen esetben ugyanis meg kellene állapítani, hogy a szlovák versenyhatóságnak az 1/2003 rendelet 11. cikke (6) bekezdésének első mondata értelmében megszűnt az a hatásköre, hogy a konkrét esetben az EUMSZ 102. cikket alkalmazza.

Az EUB a második kérdésre adott válasza szerint, a ne bis in idemnek a Charta 50. cikkében szabályozott elvét akként kell értelmezni, hogy az alkalmazandó az erőfölénnyel való, az EUMSZ 102. cikk szerinti visszaéléshez hasonló versenyjogi jogsértésekre, és tiltja, hogy valamely vállalkozást olyan versenyellenes magatartás miatt marasztaljanak el vagy vonjanak újból eljárás alá, amely miatt vele szemben egy már meg nem támadható korábbi határozatban szankciót szabtak ki, vagy amellyel kapcsolatban egy ilyen határozatban megállapították a felelősségének hiányát. Ezzel szemben ez az elv nem alkalmazható, ha valamely vállalkozást egy tagállami versenyhatóság és a Bizottság külön-külön és egymástól függetlenül von eljárás alá és szankcionál az EUMSZ 102. cikkének olyan megsértéseiért, amelyek eltérő termékpiacokra vagy földrajzi piacokra vonatkoznak, vagy ha valamely tagállami versenyhatóságnak az 1/2003 rendelet 11. cikke (6) bekezdésének első mondata alapján megszűnik a hatásköre[16].

Lábjegyzetek:

[1] 2021. február 25-ei Slovak Telekom a.s. és a Protimonopolný úrad Slovenskej republiky, C‑857/19. sz. ügy, ítélet ECLI:EU:C:2021:139 (Ítélet)

[2] C(2014) 7465 final, határozat AT.39523 – Slovak Telekom-ügy

[3] Az 1973. február 6-ai Brasserie de Haecht-ítélet, 48/72, EU:C:1973:11, 16. pont

[4] Ítélet 28. pont

[5] Ítélet 31. pont

[6] Az 1981. november 11-ei IBM kontra Bizottság-ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 18. pont

[7] Ítélet 33. pont

[8] A 2018. február 27-ei Western Sahara Campaign UK-ítélet, C‑266/16, EU:C:2018:118, 44. pont

[9] Ítélet 31. pont

[10] Ítélet 38. pont

[11] A 2002. október 15-ei Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság-ítélet, C‑238/99 P, C‑244/99 P, C‑245/99 P, C‑247/99 P, C‑250/99 P–C‑252/99 P és C‑254/99 P, EU:C:2002:582, 59. pont

[12] A 2012. február 14-ei Toshiba Corporation és társai-ítélet, C‑17/10, EU:C:2012:72, 94. pont

[13] Toshiba-ítélet, 97. pont

[14] A 2004. január 7-ei Aalborg Portland és társai kontra Bizottság-ítélet, C‑204/00 P, C‑205/00 P, C‑211/00 P, C‑213/00 P, C‑217/00 P és C‑219/00 P, EU:C:2004:6, 338. pont

[15] Ítélet 45.pont

[16] Ítélet 48. pont

---