Eltiltás az internettől


Egyre több országában téma egy új büntetőjogi szankció, az internettilalom bevezetése. Törvényi felhatalmazás kevés helyen van, mégis egyre több bíróság alkalmazza. Így például Németországban is.


A nettilalom jogszerű!

A bíróság a szabadságvesztés felfüggesztése és a feltételes szabadlábra helyezés idejére magatartási szabályként eltilthat az internet használatától – ítélkezett a Hammi Tartományi Felsőbíróság (Oberlandesgericht, OLG Hamm) 2015-ben.  A Ruhr-vidék északi határán fekvő város bírái elsőként foglaltak állást a német bíróságok között az akkor még újdonságnak számító nettilalomról.[1]

A világháló használatától eltiltott 49 éves férfit korábban gyermekpornográfia terjesztése miatt marasztalta el és ítélte három év hat hónap szabadságvesztésre a Witteni Helyi Bíróság (Amtsgericht, AG) 2012-ben. Az elítéltet 2015-ben a Dortmund Tartományi Bíróság (Landgericht, LG) – a büntetése kétharmadának letöltése után – feltételes szabadságra bocsátotta és magatartási szabályként előírta, hogy nem lehet internet-előfizetése és más módon se használhatja a világhálót. Egyetlen kivételként a szakmai átképzéséhez elengedhetetlen internethasználatot jelölte meg a határozat.

Az elítélt megtámadta a határozatot. Álláspontja szerint a kommunikáció, illetve a részvétel a mindennapi életben internet nélkül napjainkban már nem lehetséges. Ezért az internettilalom jelentősen megnehezítené, majdnem, hogy ellehetetlenítené a mindennapi életvezetéséét és a hivatalos ügyeinek intézését. Praktikus nehézségként azt is előadta, hogy már gyakorlatilag lehetetten internetkapcsolat nélküli telefon-előfizetési szerződést kötni, legyen szó akár mobilról, akár vezetékesről. Ezért az internet előfizetés tilalma a gyakorlatban a telefon összeköttetéstől is megfosztaná. Mindezek okán az elítélt megsértve látta az információs önrendelkezéshez fűződő jogát (Informationsfreiheit, Art. 5 Abs. 1 Grundgesetz, GG)

Az OLG Hamm nem látta összeegyeztethetetlennek az életvezetéssel az LG Dortmund által elrendelt internettilalmat. A GG-ben garantált információs önrendelkezési joggal összefüggésben a bíróság kifejtette, hogy a nettilalom valóban korlátozza azt, mert az internet rendeltetésénél fogva elméletben és mindennapi használatán keresztül a gyakorlatban is általános információforrás (allgemeine Informationsquelle). Azonban a legtöbb alapjoghoz hasonlóan, az arányosság (Verhältnismäßigkeit) követelményének tiszteletben tartása mellett, az információs önrendelkezés is korlátozható. Tekintettel arra, hogy az elítélt az interneten valósította meg a bűncselekményt, és hogy a gyermekpornográfia terjesztése esetében különösen gyakori a bűnismétlés, az alapjog korlátozása arányban áll a büntetés főcélját jelentő speciális prevencióval – fejtette ki az OLG Hamm. De mindemellett is csak megszorítással nyilvánította jogszerűnek a megatartási szabályt: a tilalom nem terjedhet ki az életvezetéshez alapvető fontosságú területekre (für die Lebensführung notwendige Bereiche). Ezzel összefüggésben a bíróság a tilalmat egyik oldalról nem látta a terhelt mindennapi életvitele elviselhetetlen (unzumutbar) korlátozásának. Másik oldalról megállapította, hogy annak figyelembevételével, hogy a gyermekpornográfia terjesztésének tipikusan elkövetési helye, illetve eszköze az internet, az eltiltás a speciális prevenciós leghatékonyabb módja. Ezért arányos az információs önrendelkezési jog korlátozása.

A bíróság az internet általános információforrás-jellegével összefüggésben kifejtette, hogy informálódni újságokból, a rádióból és a tévéből is lehet. Állás- és lakáshirdetések ugyan már szinte kizárólag a világhálón találni, de a magatartási szabály nem akadályozza meg az elítéltet, hogy másokat kérjen meg a releváns hirdetések kikeresésére és kinyomtatására. Jegyezzük azonban meg, hogy ez nem túl életszerű.

A bíróság a tilalmat által nem látta elviselhetetlen (unzumutbar) korlátozva a terhelt mindennapi életvitelét. A bírák szerint kétségtelen, hogy a világháló vált a legfontosabb kommunikációs eszközzé, de úgy látták, létezik számos alternatívája: a telefon, a fax, a levél és a személyes találkozás. Utóbbiak használata adott esetben tényleg nehézkesebb lehet, mint az interneté, de a kellemetlenség arányban áll az azzal, hogy a tilalom az elítélt által elkövetett súlyos bűncselekmény újbóli elkövetésétől való visszatartás leghatékonyabb módja – fejtették ki a bírák 2015-ben. Ebben az időszakban azonban a németeknek még csak 79,5 százaléka rendelkezett internetkapcsolattal és mindössze 61,6 százalékuk használta rendszeresen a világhálót. A legutóbbi, 2019-es felmérés szerint a használók aránya már 90,3 százalék, ami a pandémia 2020-as kezdete óta szinte biztosan tovább emelkedett.

Azzal az állítással összefüggésben, hogy gyakorlatilag lehetetten internetkapcsolat nélküli telefon-előfizetési szerződést kötni, a bíróság saját kutatásaira hivatkozva megállapította, hogy minden telekommunikációs szolgáltató kínál szeparált telefon-, illetve tévé-előfizetést, még ha ezek sok esetben drágábbak is, mint az internetet is magába foglaló csomagok és ezért már csak elvétve értékesítik őket.

Az OLG Hamm az internettől eltiltás conditio sine qua non-jaként lefektette, hogy az elegendő kell legyen a bűnismétlés megakadályozásához. „Az elítéltnek tudomásul kell vennie, hogy a feltételes szabadságra bocsátás nem a teljes szabadság visszanyerését jelenti, hanem az ahhoz vezető hidat” – áll az ítéletben. Ezért a társadalom mellett az elítélt is abban érdekelt, hogy „az állam magatartása szabályok segítségével tartsa a hídhoz vezető úton, majd a hídon”. Ezért a jogkorlátozásokat teljes egészükben csak a próbaidő eredményes letelte után lehet és kell feloldani. Az ’átkelést segítő’ internethasználati tilalom végeredményben szabadságnövelést jelent az elítéltnek, hisz a büntetés-végrehajtási intézetet váltja, tehát a személyes szabadság legintenzívebb korlátozását, ami egyben a világháló használatának teljes tilalmával is jár – hívták fel a figyelmet a bírák.

Az internettilalom nem csak a speciális prevenciót szolgálja az által, hogy meg akarja akadályozni, hogy az elítélt a világhálón keresztül ismét tiltott pornográf adatokat áruljon vagy vásároljon. Azt is megakadályozza, hogy kapcsolatba kerüljön a potenciális, illetve tényleges elkövetőkkel. Így a szcénában aktív személyek számának csökkentésén keresztül generális preventív célokat is szolgál az internettilalom – mutatott rá az OLG Hamm.

Tiszta víz került a pohárba?

A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság (Bundesgerichtshof, BGH) és a Szövetségi Alkotmánybíróság (Bundesverfassungsgericht, BVerfG) amelyek ítéletének figyelembevétele kötelező minden német bíróság számára, még nem foglaltak állás a nettilalom kérdésében. Ezért ellentmondásos az alsóbb bíróságok ítélkezési gyakorlata. Azonban megfigyelhető, hogy a bírák többsége hasonlóan érvel és dönt, mint a OLG Hamm.

2010-ben az AG Marburg kimondta, hogy a teljeskörű internethasználati tiltás, beleértve az internetkávézókba való belépés tilalmát is, jelentősen korlátozza az információs önrendelkezéshez fűződő alkotmányos jogot. Ennek ellenére jogszerű, ha arányban áll az elkövetett bűncselekmény súlyával és szükségesnek látszik a bűnismétlés megakadályozásához.[2] A másodfokon eljáró OLG Frankfurt osztott a marburgi érvelést és helyben hagyta a döntést.[3]

Az LG Fürth-Nürnberg 2015-ös döntése az intézkedés miatt jogorvoslattal élt bűnelkövetőnek adott igazat.[4] De a bírák nem mondták ki, hogy a nettilalom általában jogellenes lenne. A döntést az AG Nürnberg 2014-es ítélete elleni fellebbezés tárgyában hozta az LG Fürth-Nürnberg. Az AG Nürnberg rágalmazás miatt ítélt 4 hónap 3 évre felfüggesztett szabadságvesztésre a terheltet, aki a Twitteren tett közzé valótlan tartalmú, becsmérlő posztokat. A bírák a felfüggesztés idejére megtiltottak az elítéltnek a közösségi médiák használatát.[5] Az LG Fürth-Nürnberg nem találta kellően meghatározott a tilalmat. Egyrészt, mert nem egyértelmű, mely oldalak esnek a közösségi média kategóriájába. A Facebook nyilván igen, de ebbe a kategóriába tartozik-e a legnépszerűbb videómegosztó portál, a Youtube, ahol fontos szerepet kapnak a bejelentkezett felhasználók kommentjei? – tették fel a kérdést a bírák. Az ítélet szerint tételesen fel kellett volna sorolni a tiltott oldalakat. Másrészt, azért se találták kellően meghatározottnak a tilalom tartalmát, mert az nem definiálatlan a használat kifejezést. Kiterjed-e az aktív használat, tehát a posztolás mellett a passzívra, tehát a bejelentkezésre és a hírvonal végig pörgetésére? – állt az ide vonatkozó, megválaszolatlan kérdés a másodfokú ítéletben. Az LG Fürth-Nürnberg bírái az utóbbi kérdésre maguk adottak választ: „A használat tág fogalom, így bele kellene tartoznia az oldalak olvasásának is.” Azonban a passzív használatot is magában foglaló tiltást aránytalan alapjogkorlátozásnak nyilvánították, mert azon keresztül nem lehet bűncselekményt megvalósítani, tehát nem szolgálja a prevenciót, amely az aktív használat esetében arányossá teszi a jogkorlátozást.

Az OLG Frankfurt am Main is hatályon kívül helyezett egy ítéletet, amely magatartási szabályként a szociális médiák használatának tilalmát tartalmazta, de egészen más indoklással, mint a LG Fürth-Nürnberg: a frankfurti bírák ellenőrizhetetlen vélték a betartását.[6] Ennek igazolására kifejtették, hogy egyrészt, a szóban forgó oldalakon álnéven is lehet regisztrálni. Másrészt, az elítélt gyermekével él egy háztartásban, aki természetesen szabadon használhatja a netet, így az elítélt könnyen bejelentkezhet az ő gépéről, akár az ő felhasználónevével is a tiltott oldalakra. Az tehát, hogy az elítélt gépén a böngészőben az előzmények között nem szerepelnek a szóban forgó oldalak, nem kijelenti, hogy ne használta volna meg őket. Az nyilván megállapítható, hogy a fia gépéről megnyitották-e az oldalakat, azt viszont nem lehet kinyomozni, ki tette ezt. Harmadrészt, az elítélt minden további nélkül felkereshet egy internetkávézót, vagy egy könyvtárat, hogy az ottani gépekről jelentkezzen be.

Lehet-e élni internet nélkül?

Az internettilalommal összefüggő talán legfontosabb kérdés, hogy alapvető jogkorlátozás-e.

Egyik oldalról e mellett szól, hogy a világhaló az elmúlt években a társadalmi érintkezés nem csak legegyszerűbb, de legkedveltebb módjává is vált a magán és a hivatalos kapcsolatokban egyaránt. Az internet napjainkban az oktatásban és a munkavégzésben is fontos, a legtöbbször megkerülhetetlen szerepet játszik. Ezért a jogtudomány a mindennapi élet esszenciális részének tartja a világháló használatát, amit – különösen a pandémia kezdete óta – szinte már senki sem vitat. Ez azt is jelenti, hogy az internethasználat az információs önrendelkezési jog (Informationsfreiheit, Art. 5 Abs. 1 GG) mellett a személyiség szabad kibontakozgatásához fűződő jog (allgemeinen Handlungsfreiheit, Art. 2 Abs. 1 GG) korlátozását is jelenti.[7]

A kettős alapjogkorlátozásra, illetve a világhóló esszenciális jellegére hivatkozva a tudományban többen elutasítják a teljeskörű internettilalmat, mert azt túlságosan intenzív, még a szabadságvesztésnél is súlyosabb alapjogkorlátozásnak tartják. Arra hivatkoznak, hogy a lakosság már 95 százaléka rendszeresen használja a világhálót. Ezért az általános tilalmat nem, legfeljebb a célzottan, meghatározott jellegű oldalak, például a közösségi médiák vonatkozásában tartják alkotmányosnak. Úgy vélik, hogy például egy elektronikus postafiók használatának tilalom minden esetben aránytalan jogkorlátozás. Így érvelt például a müncheni Ludwig-Maximilian-Universität (LMU) szeptember elején, ’Büntetőjog a digitalizáció szemszögéből’ (Strafrecht im Angesicht der Digitalisierung) címen megrendezett konferenciáján felszólaló Dr. Carina Dorneck, a Halle-Wittenberg-i Martin-Luther-Universität tudományos asszisztense.

Vannak, akik az internettilalom célra vezetőségét is kétségbe vonják. Mondván, a tilalom megnehezíti az elkövetési eszköz használatát és a tetthely virtuális belépését, de nem szünteti meg az okot, ami az követőt a bűncselekmény megvalósítására indította, tehát a pszichés zavart, ami ellen csak terápiával lehet eredményesen és tartósan fellépni – érvelt Florian Nicolai, a Erlangen-Nürnberg-i Friedrich-Alexander-Universität tudományos munkatársa az LMU konferenciáján.

További ellenérv, hogy az internettilalom különbözőképpen sújtja az elkövetőket. Valakinek gyakorlatilag a foglalkozása gyakorlásától történő eltiltást jelenti. Neki nyilvánvalóan sokkal súlyosabb joghátrány, mint annak, aki csak privát szörfözik a világhálón, esetleg nem is napi rendszerességgel. Meg kell azonban jegyezni, hogy ez a megállapítás a fő- és mellékbüntetésként kiszabható pénzbüntetésre és leggyakrabban alkalmazott mellékbüntetésre, a gépjárművezetéstől eltiltásra is igaz. A bíróság ugyan figyelembe veszi a pénzbüntetés kiszabásánál az elítélt jövedelmi viszonyait, de az ennek ellenére kevésbé sújtja a tehetőseken, mint az anyagi gondokkal küzdőket. A gépjárművezetéstől eltiltásnál pedig még nyilvánvalóbb, hogy sokkal nagyobb hátrány annak, akinek a munkába járásához gyakorlatilag elengedhetetlen a kocsi, mint a ’vasárnapi vezetőket’.

Másik oldalról látni kell, hogy az államnak hatékony eszközökre van szüksége a bűncselekmények megelőzéséhez. Ezért a többségi vélemény szerint az internettilalom alapvetően arányos, de az eljáró bíróságoknak esetről-esetre, az elkövetett bűncselekmény és az elkövető személy körülményeinek figyelembevételével kell mérlegelni az arányosságát a konkrét ügyben is fennáll-e.

Nem világos, mi tilos

A németországi bírósági döntésekből kitűnik, hogy az internettilalom kiterjed egyrészt a saját internetkapcsolat birtoklását, másrészt a világháló mások kapcsolatán keresztüli használatára is. Általában teljesörű, tehát az elkövető nem léphet fel a világhálóra. A kevés, viszonylag gyakran engedélyezett kivétel a továbbképzéssel vagy az iskolával összefüggő internethasználat, például, ha a jelentkezés kizárólag az interneten lehetséges, vagy ha az oktatás online.

Az ügyvédség szerint kérdéses, hogy körül lehet-e úgy írnia az internethasználati tilalom tartalmát, hogy az megfeleljen a büntetőjogi szabályok kellő meghatározottság követelményének (Bestimmtheitsgebot), tehát a nullum crimen sine lege certa-elvnek. Ez ellen szól, hogy napjainkban közvetlenül, vagy közvetve szinte minden online. Így például már sok villanyóra is digitális kapcsolatban van a szolgáltatóval, hogy automatikusan történjen a leolvasás. A tévék többsége is okos, még ha sokan nem is használják a digitális funkciókat – hozza fel példának Jens Ferner, digitális szakjogász és büntetőügyvéd.[8] Szerinte világos különbséget kell tenni az internet és a online jelenlét között. Ugyanis az is jelen van a digitális térben, aki a bírósági eltiltás miatt nem használhatja az internetet. Közvetve igénybe vesz digitális szolgáltatásokat, például a már említett tévézéssel, hisz az adás már rég nem kábel, hanem a világhálón keresztül érkezik. Azonban a tévézés megtiltása már egyértelműen aranytalan, a digitális villanyóra használati tilalmáról nem is beszélve, hisz semmilyen összefüggésben nem állnak az elkövetett bűncselekménnyel. Ferner a digitális világ térhódítása miatt ugyancsak nehezen meghatározhatónak tartja, mennyi kivételt kell adnia a bíróságnak az aktív internethasználat tilalom alól, hogy az nem korlátozza elviselhetetlenül (unzumutbar) az életvezetést. Az egyértelmű, hogy nem vonatkozhat a továbbképzéssel összefüggő nethasználatra, de elviselhető-e manapság, hogy valaki nem rendelkezhet online postafiókkal? – teszi fel a kérdést digitális szakjogász és büntetőügyvéd.

Kétséges jogalap

A bíróságok a § 56c StGB-re alapozzák az internettől eltiltást. Ez a törvénycikk lehetővé teszi, hogy a bíróság a feltételes szabadság és a próbára bocsájtás idejére magatartási szabályokat írjon elő, ha csak ezeken keresztül látja biztosítottnak a bűnismétlés megelőzését. Ezek meghatározásánál azonban nem korlátozható elviselhetetlenül (unzumutbar) az elítélt életvezetése – áll a § 56c StGB-ben.

A § 56c StGB (2) rendelkezés öt pontban felsorolja az alkalmazható magatartási szabályokat. Így például a tartózkodási hely korlátozása, rendszeres megjelenés a hatóság előtt, kapcsolatfelvételi tilalom az áldozattal, illetve a tettestársakkal és a potenciális elkövetői kör tagjaival, a bűncselekmény összefüggő tárgyak birtoklásának tilalma, részvétel továbbképzése.  A felsorolást a bíróságok nem tekinti taxatívnak és a § 56c StGB (1)-re, mint generálklauzulára hivatkozva a legváltozatosabb magatartási szabályokat írják elő. Ennek a joggyakorlat szerinti határa a jelentős alapjogkorlátozás, amelyet már nem legitimál a § 56c StGB (1) generálklauzulája és speciális törvényi jogalapot igényel.

A külön törvényi felhatalmazás szükségessége mellett szól, hogy az életvitel alapvető korlátozása miatt egyre elterjedtebb az álláspontot, mi szerint a világháló használata az információs önrendelkezési jog (Informationsfreiheit, Art. 5 Abs. 1 GG) mellett a személyiség szabad kibontakozgatásához fűződő jog által is védett (allgemeine Handlungsfreiheit, Art. 2 Abs. 1 GG).[9]

Ugyanakkora a jogalkotó más, a gyakorlatban már hosszabb ideje alkalmazott digitális jogkövetkezményeket sem szabályoz. Így például számítógépek, szerverek, adathordozók lefoglalása a § 74 StGB alapján történik, ami a bűncselekmény következtében előállt tárgy (Tatprodukt), az elkövetési eszköz (Tatmittel) és az elkövetési tárgy (Tatobjekt) lefoglalását szabályozza általános jelleggel. A tudományban vitatott[10], de a joggyakorlatban nem példa nélküli, hogy a bíróság akár kriptopénz lefoglalását is elrendeli a § 74 StGB alapján[11].

A bírósági joggyakorlat szerint az információs önrendelkezési jog általános törvényi felhatalmazás alapján korlátozható (Art. 5 Abs. 2 GG). A § 74 StGB és a § 56c StGB kétségkívül ilyenek. Ergo, nincs feltétlenül szükség speciális felhatalmazásra. Kérdés azonban, hogy sérti-e a szintén a GG-ben lefektetett meghatározottság követelményét (Bestimmtheitsgebot, Art. 103 II GG), más néven a nullum crimen sine lege certa-elvét, hogy az eltiltás az internettől nem szerepel a § 56c StGB katalógusában.

A többségi álláspint szerint az internethasználati tilalom szükséges, de alapvető jogkorlátozás, ezért nem lehetne egy generálklauzulára alapozni. Speciális, nevesített jogszabályi felhatalmazásra lenen szükség – mondta az LMU konferenciáján ’Internettilalom – Új szabadságok, új szankciók?’ (Internetverbot – Neue Freiheiten, neue Sanktionen?) címmel előadást tartó Jan Rennicke, göttingeni Georg-August-Universität doktorandusza. Ennek egyik módja lenne az internettilalom felvétele a § 56 Abs. (2) StGB katalógusába. A jogtudományban a többség egy másik utat javasol. Így például két, internetjogról gyakran publikáló büntetőjogász, Christoph Klang és Carsten Krumm. Tekinttet arra, hogy a világháló az élet megkerülhetetlen részévé vált és e miatt a használatának megtiltása alapvető jogkorlátozó kihatású, adekvátabbnak tartanák, ha az StGB szerinti mellékbüntetések (Nebenstrafe) közé kerülne.[12]

A mellékbüntetés a főbüntetés mellett és önállóan is elrendelhető. Az StGB jelenleg csak egyetlen mellékbüntetést ismer, a gépjárművezetéstől eltiltást (Fahrverbot, § 44 StGB). A közhivatal, és az aktív, illetve passzív választói jog elvesztése (Verlust der Amtsfähigkeit, der Wählbarkeit und des Stimmrechts, § 45 StGB) dogmatikailag mellékjogkövetkezmény (Nebenfolge). A pénzbüntetés (Geldstrafe, a § 40 StGB) pedig csak főbüntetésként alkalmazható. A korábban a mellékbüntetések között szereplő vagyoni büntetést (Vermögensstrafe, a § 43a StGB)[13] a BVerfG 2002-ben a nullum crimen és a nulla poene sine lege-elvvel (Art. 103 II GG) összeegyeztethetetlennek találta és megsemmisítette. További, nem az StGB-ben szabályozott mellékbüntetés a vadászati tilalom (Verbot der Jagdausübung, § 41a BJagdG). Tekintettel arra, hogy ez a gyakorlatban ritkán alkalmazott jogkövetkezményt is nevesítve szabályozta a jogalkotó, a sokkal relevánsabb internettől eltiltás esetében fokozottan szükséges lenne erre. Ebben az összefüggésben a jogirodalom ismét a meghatározottság alkotmányos követelményére utal.

A javaslatok szerint a netkorlátozás, mint mellékbüntetése elrendelésének feltétele lenne, hogy az elítélt a világhálón követte el a bűncselekményt, és hogy nagy a bűnismétlés valószínűsége. Ilyen feltételek mellett Krumm is támogatná az internettilalmat, mert nem vitatja, hogy nagyon hatékony eszköz, hisz a világháló egyszerre az elkövetési eszköz és az elkövetés helye. Aligha képzelhető el eredményesebb speciális prevenció, mint az előbbi elvétele és az utóbbiról való kitiltás egyidejűleg, egy intézkedéssel. E mellett a büntetési karaktere is jó igazodik a büntetőjog céljaihoz, hisz tükörként képezi le az elkövetett cselekményt. Jelentős hátrányt, kellemetlenséget, jogkorlátozást jelenet a bűnelkövetőnek, így az ettől való félelem hatásosan visszatartja őt a bűnismétléstől, illetve másokat hasonló cselekmények elkövetésétől.

Ellenőrizhetetlenség

Az internettilalom legnagyobb hátránya betartásának korlátozott ellenőrizhetősége. Saját kapcsolat létrehozását, előfizetési szerződés megkötését még viszonylag könnyű megakadályozni: a szolgáltatók számára hozzáférhetővé kell tennie egy adatbázist azokról, aki eltiltás hatálya alatt állnak és jogkövetkezményt kell fűzni ahhoz, ha ennek ellenére szerződést kötnek velük. Viszont annak ellenőrzése, hogy az elítélt más privát, vagy a nyilvánosság számára szabadon hozzáférhető kapcsolaton keresztül, például egy könyvtárban vagy egy internetkávézóban csatlakozzon a világhálóhoz, gyakorlatilag lehetetlen. A nettilalom hatékony ellenőrzése gyakorlatilag csak a büntetés-végrehajtási intézetekben biztosítható.

Márpedig egy szankció csak akkor ér valamit, ha megsértése esetén tartani kell a lebukástól. Sőt, ha ennek veszélye nem áll fent, nem csak, hogy kicsi a hatékonysága, de kifejezetten kontraproduktív az alkalmazása. „Aláássa az állam és a büntetőigazságszolgáltatás tekintélyét” – fogalmaz a már idézett digitális szakjogász és büntetőügyvéd, Jens Ferner. Kritizálja az LG Nürnberg-Fürth ítéletét is, amely nevesíti, hogy az elítélt nem köthet internetszolgáltatási szerződést, de ignorálja, hogy „a szomszéd WLAN-ján keresztül szörfözhet az interneten”.

Azonban Jan Rennicke, göttingeni Georg-August-Universität doktorandusza az LMU konferenciáján tartott előadásában joggal hívta fel a figyelmet arra, hogy az internettilalom alkalmazására leggyakrabban szexuális bűncselekményeknél kerül sor. Márpedig a lebukás kockázata miatt az elítéltek tartózkodnak attól, hogy más gépén, illetve kapcsolatán keresztül, különösen nyilvános helyen (gyermek)pornográf tartalmú oldalakat nyissanak meg. Rennicke a gépjárművezetéstő történő eltiltást is szóba hozta, amely „hatékony mellékbüntetésnek számít, pedig a közúti közlekedés résztvevőit is csak ritkán ellenőrzik”.

Kétségtelen, hogy az ügyek tárgyát képező gyermekpornográfiánál az internet a tipikus, de távolról sem a kizárólagos elkövetési helyszín, illetve eszköz. Az anonimitás és a lekövethetőség hiánya miatt a XXI. században is dívik a tiltott tartalmú filmfelvételeket tartalmazó adathordozókat postán továbbítani. Az is vitathatatlan, hogy az internettilalmat a leggyakrabban a gyermekpornográfia miatt elítéltek esetében alkalmazzák a bíróságok és a tudományos, valamint a közéleti vitákban is ezzel összefüggésben kerül elő a leggyakrabban. Ennek ellenére hiba lenne az internettilalommal összefüggésben egyoldalúan a gyermekpornográfiára koncentrálni. Online csalás és a világhálón elkövetett becsületsértés esetén legalább annyira adekvát a kiszabása, mint gyermekpornográfia esetében. Az angoszász világban, ahol ez az új szankció nagyobb múlttal és szélesebb alkalmazási gyakorlattal rendelkezik, leginkább hackerek esetében használják. Ezekre a bűncselekményekre mind igaz, hogy nem járnak ’feltűnő’, megbotránkozást keltő oldalak megnyitásával, mint amilyenek a pornográf honlapok, ezért az ilyen cselekményeket minden további nélkül el lehet nyilvános helyről, munkahelyről, vagy barát, ismerős, családtag internetkapcsolatán keresztül is folytatni. Az eltiltás tehát alig tart vissza tehát a bűnismétléstől.

A digitális szakjogász, Jens Ferner nem csak az ellenőrizhetetlensége miatt tartja ’szemfényvesztésnek’ az internettilalmat. „A gyermekpornográfia elkövetői körébe tartozók pszichés zavarokkal küzdenek. Ezért a kezelésnek kell a megelőzés középpontjában állnia. Az internettilalom csak kiegészítő eszköz lehet a terápia támogatása érdekélben.”

Ebben az összefüggésben arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a magatartási szabályok a § 56c StGB alapján, így az internettilalom is csak a felfüggesztés, illetve a feltételes szabadság idejére rendelhető el. A pszichés gyógyulás viszont ennél több időt vesz igénybe. Ezért is lenne jobb az internettilalom felvétele az StGB mellékbüntetése közé. Így hosszát a szabadságvesztés, a felfüggesztés, illetve a feltételes szabadság idejétől függetlenül lehetne meghatározni.

Életfogytiglani internettilalom?!

Vannak olyan vélemények is, hogy az internettől eltiltásnak addig kellene tartania, amíg az elkövetőnél fennálló a bűnismétlés kockázata.[14] Minthogy ennek időtartamát az elítéléskor még nem lehet tudni, határozatlan időre szabhatnák ki a bíróságok és utólagos pszichológiai vizsgálatokat követően dönthetnének a megszüntetéséről. Mindez nem lenne példa nélküli a német büntetőjogban. Így működik a biztonsági őrizet (Sicherungsverwahrung) is. Ahogy a § 66b StGB-ben szabályozott biztonsági őrizet esetén, úgy az internettől eltiltásnál is a tárasdalom védelme lenne a cél a bűnismétlés megakadályozásán keresztül. Akkor lenne elrendelhető, ha ez a cél más, enyhébb eszközzel nem lenne elérhető.

Az internettilalom ilyen formájú alkalmazásának előnye lenne, hogy az elítélt a büntetése letöltése után visszatérhetne a társadalomba, a bűnismétlést ennek ellenére továbbra is egy effektív eszközzel lehetne megakadályozni. Befejezéséről a rendszeres (orvos)szakértői felülvizsgálat után döntene a bíróság és szükség esetén akár élethosszig is tarthatna.

Hasonló lehetősége a gépjárművezetéstől eltiltásnál is van a bíróságnak. Főszabály szerint 1 és 6 hónap közötti időtartamra lehet kiszabni. A bíróság azonban a § 69a StGB alapján előírhatja, hogy az eltiltást 6 hónap és 5 év közötti, vagy kivételes esetben örökös tilalmi idő követi (Sperrzeit), amely alatt az elítélt nem szerezhet új jogosítványt.

Ahogy a biztonsági őrizetnek és a gépjárművezetéstől eltiltás követő tilalmi időnek, úgy az internettilalomnak is meg kellene felelnie a § 62 StGB-ben lefektetett, a GG-en alapuló arányoság követelményének (Verhältnismäßigkeit), hisz súlyos alapjogkorlátozással jár. Ezért csak akkor lenne elrendelhető, ha a bűnismétlés veszélye előreláthatóan a büntetés letöltése után is számottevő marad és ezért az állam csak így tud eleget tenni a polgáraival szemben fennálló védelmi kötelezettségének. Csak akkor és annyi időre lenne fenntartható, amikor és ameddig az elítélt számára ezzel okozott korlátozás arányban állna a veszély fokával, aminek a társadalom az intézkedés nélkül lenne kitéve (Übermaßverbot). Ez túl a megelőző jellegű, időben meghatározatlan internettilalom kiszabása szemben akkor lenne elrendelhető, a bűncselekmény elkövetési hely, illetve eszköze, fajtájától függetlenül a világháló volt. Az arányosság biztosítása érdekében azt is le kellene fektetnie a bíróságnak, hogy az online tevékenység mely részeire terjed ki a tilalom. Ennek meghatározása során a bíróság akár azt is előírhatná, hogy bizonyos oldalak esetében határozott, mások vonatkozásban határozatlan idejű az eltiltás. Így például az e-mail postafiók használata már rövid idő elteltével is engedélyezett lenne.

Biztonsági őrizet: a német büntetőjog legvitatottabb jogkövetkezménye

A német büntetőjogban a biztonsági őrizet (Sicherungsverwahrung) szabadságelvonó intézkedés (freiheitsentziehende Maßregel der Besserung und Sicherung), amely a társadalom védelmét szolgálja a nagy veszélyességű, visszaesésre hajlamos bűnözők esetén. 1933-as bevezetése óta több fajtája is létezett. 2004-től a fenntartásos biztonsági őrizet (nachträglichen Sicherungsverwahrung) elrendelése vált lehetővé. A § 67d. § (3) StGB értelmében 10 évre rendelheti el az elítélésről döntő bíróság, de az intézkedés megszüntetését a határozott idő letelte után is csak akkor került sor, ha a bíróság, a szakértői vélemények alapján kimondta, hogy nem áll fenn a bűnismétlés veszélye. Így korlátlanul meghosszabbítható és lehetett akár életfogytig tartó is.

 Internettilalom a büntetés-végrehajtásban

Az internettilalom egy speciális aspektusát jelentik a büntetésvégrehajtási intézetek (bv). Minthogy a bv célja elsősorban a reszocializáció, ezért, ha korlátozottan is, de biztosítani kell az elítéltek számára a világháló használatát – mondta ki 2019-ben Szászország Alkotmánybírósága (Verfassungsgerichtshofs Sachsen, VerfGH).[15] A kérdés az elmúlt években nagy jelentőséget kapott a bv mindennapjaiban, mert az internet az élet megkerülhetetlen részévé vált: a szociális érintkezés mellett a munkahelykeresés is alig képzelhető el a világháló nélkül. Ugyanakkor a bv-intézetekben különös tekintettel kell lenni arra, hogy az internet számos bűncselekmény tipikus elkövetési helye és eszköze.

A szász tartományi bíróság ítéletének országos jelentőségét az adta, hogy egy bíróság elsőként mondta ki jogellenesnek a német bv-intézetekben általános és teljes internethasználati tilalmat. A Bautzen-i bv-intézetben alkalmazott tilalom miatt a bírósághoz fordult elítélt a legalacsonyabb végrehajtási fokozatban töltötte a szabadságvesztést (Sicherheitsverwahrung), amelynek során autodidakta módon programozást tanult, hogy a szabadulása nagyobb esélye legyen az helyezkedésre. A bv ugyan biztosította neki a számítógéphasználatot, de tilos volt a világhálóhoz csatlakoznia. Az elítélt érvelése szerint a szükséges ismeretanyaghoz is csak a világhálón tud hozzájutni és az elméletben tanultak gyakorlása sem lehetséges offline. Ezért legalább korlátozott internethozzáférést akart, ami helyett csak néhány kiválasztott ’e-learning’ oldalhoz kapott hozzáférést. Ezért az elítélt aránytalanul korlátozva látta a szász alkotmányban és a GG-ben is lefektetett művelődéshez, valamint a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő jogát, az egyenlő bánásmód elvét és a kétszeres büntetés tilalmát is.

A VerfGH szerint nem vezethető ugyan le a szász alaptörvényből az elítéltek internethez való jog, de az általános tiltással a bv-intézet megsértette az elítélt művelődéshez való jogát (Art. 20 Abs. 1 Satz 1 Halbsatz 2 SächsVerf). Az ítélet szerint a művelődéshez való jog magában foglalja a tömegkommunikációs eszközökhöz való hozzáférés lehetőségének biztosítását is, amihez hozzá tartozik a világháló. Biztonsági okokból korlátozható ugyan az elítéltek tömegkommunikációs eszközökhöz, különösen az internethez történő hozzáférése, de ennek aranyosának kell lennie a használat által létrejövő bűnelkövetési veszéllyel. A mérlegelésnél figyelembe kell venni, hogy a kereset benyújtója a legalacsonyabb végrehajtási fokozatban tölti a büntetését, ahol a terápia, a reszocializáció, illetve a társadalomba való visszatérésre történő felkészítés állnak a középpontban. Ezzel összefüggésben a szász bírók a BVerfG döntésére utaltak, amely szerint a ’Sicherheitsverwahrung’ végrehajtási fokozatban az elítéltek életét, amennyire csak lehet a mindennapi élet szokásos lefolyására kell hasonlítania.[16] A lipcsei bírák az Európai Emberi Jogi Bíróságának (EJEB) ítéletére is felhívták a figyelmet, amely az internet megkerülhetetlenné válását hangsúlyozta és ezért az általános tilalmat az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) megsértésének mondta ki.[17] Mindezeket figyelembe véve az általános, minden bv-intézetre vonatkozó internettilalom jogellenes, a hozzáférés lehetőségének biztosításáról vagy megtagadásáról az egyes bv-intézetek, az ott alkalmazott végrehajtási fokozat és az egyes elítéltek egyedi körülményei, leginkább a világháló használatának célja mérlegelése után kell dönteni – mondták ki a lipcsei alkotmánybírák. A konkrét esetben a végrehajtási fokozat és a mellett, hogy az elítélt szakmai képzése érdekében akarta használni a világhálót azt kellett volna még feltétlenül figyelembe vennie a bv-intézet vezetésének, hogy az elítélt nem mindenre kiterjedő, csupán a képzéséhez szükséges célú hozzáférésre tartott igényt.

„Tekintettel arra, hogy a keresettel élő a legenyhébb végrehajtási fokban töltötte a büntetését, és hogy csak korlátozott, kifejezetten tanulási célú hozzáférést akart, de a bírák még ebben az esetben sem a tilalmat, hanem a mérlegelés elmaradását mondták ki jogellenesnek, nem számítok jelentős és általános lazításra a bv-intézetekben” – prognosztizálta a büntetőjogi témákban gyakran publikáló lipcsei védőügyvéd, Stefan Lorenz. Az ítélet óta eltelt két évben valóban nem történt érdemi változás.

[1] Beschl. v. 10.11.2015, Az. 1 Ws 507/15 und 508/15.

[2] AG Marburg, Urteil vom 20.12.2007 1 Ws 371/89.

[3] OLG Frankfurt, 3 Ws 839/10.

[4] LG Fürth-Nürnberg, 17 Qs 7/15.

[5] AG Nürnberg, 403 Ds 801 Js 20601/14.

[6] OLG Frankfurt, 3 Ws 538/03.

[7] Luch/Schulz, MMR 2013, 88 (88).

[8] https://www.ferner-alsdorf.de/strafaussetzung-zur-bewaehrung-internetverbot-als-weisung-zulaessig/

[9] Luch/Schulz, MMR 2013, 88 (88).

[10] Goger, MMR, 2016, 431; Rückert, MMR 2016, 295.

[11] https://www.haz.de/Nachrichten/Der-Norden/Cyberangriffe-Wie-sich-Niedersachsen-gegen-Erpresser-im-Internet-wehrt

[12] Carsten Krumm, „Gelegenheit macht…“ oder: Zur Notwendigkeit eines Internetverbots, Zeitschrift für Rechtspolitik, 2011), 152-154 ; Christoph Klang, Das Strafrecht im Lichte des Internets (Teil 1) – Herausforderungen für das staatliche Handeln.

[13] BVerfG vom 20.03.2002 – 2BvR 794/95, BVerfGE 105, 135ff.

[14] Van Gemmeren Münchner Komemntar, § 63 Rn. 1.

[15] Beschl. v. 27.06.2019, Az. 64-IV-18.

[16] BVerfG, Urt. v. 04.05.2011Az. 2 BvR 2365/09.

[17] Kalda/Estland, Urt. v. 19.01.2016, Beschw.-Nr. 17429/10.




Kapcsolódó cikkek

2022. május 19.

Végrehajtási perben is vizsgálható a fogyasztói szerződés tisztességtelensége

Az EUB döntése értelmében nem lehet kizárni, hogy a végrehajtási kifogást elbíráló bíróság hivatalból vizsgálhassa a tisztességtelen szerződési feltételeket, ha az adós nem mondott ellent a fizetési meghagyásnak, illetve akkor, ha az állam biztosít más polgári jogi eljárást a tisztességtelenség vizsgálatára.