Az újságíró forrásvédelemhez való joga

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kérelmező újságíró telefonjának metaadataihoz kért és kapott hozzáférést az ügyészség. Ő a forrásvédelem biztosítása érdekében nem szerette volna átadni az összesen tizenhat hónapot felölelő adatokat. Az EJEB a forrásvédelmet a kommunikációs jogokat védő 10. cikk hatálya alá tartozó védendő értéknek minősítette. A hozzáféréssel érintett adatkör súlyosan aránytalan, erre tekintettel egyezménysértő volt.

A cikk a Strasbourgi Figyelő blogon jelent meg.

Az alapügy

A kérelmező, Natalia Sedletska a Szabad Európa Rádió / Szabadság Rádió kijevi irodájának újságírója és egyben felelős szerkesztője a „Schemes: Corruption in Detail” televíziós műsornak is, amely témája gyakran érinti a magasabb rangú ügyészeket és a politikusokat.

2015-ben az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) büntetőeljárást indított egy ügyész ellen jogalap nélküli gazdagodás gyanúja miatt, amely eljárás keretében 2016. májusa és júliusa között lehallgatták az ügyész élettársának a telefonját. Az Obozrevatel média weboldal 2017-ben közzétett egy cikket, amely szerint a NABU vezetője zárt ülést tartott a média néhány képviselőjével, amelynek során bizalmas információkat közölt pár folyamatban lévő bűnügyi nyomozásról. Az ülés során többek között lejátszották a média képviselőinek az ügyész lehallgatott élettársa és az ő egyik ismerőse között zajlott telefonbeszélgetés felvételét is, amelyen az élettárs magánéletéről tárgyaltak. A cikkhez az ülés hangfelvételét is mellékelték, amelyen a telefonbeszélgetés is hallható volt. Az eset után egy országgyűlési képviselő panaszt tett a főügyésznél, hogy a cikk jogellenes, és jelezte, hogy a korrupcióellenes iroda vezetője megsértette a folyamatban lévő büntetőeljárásokra vonatkozó titoktartási szabályokat, valamint az élettárs magánélet tiszteletben tartásához való jogát, amikor információkat közölt róla az újságíróknak. Pár nappal később az élettárs szintén panaszt tett a főügyésznél, és büntetőeljárás indítását kérte a korrupcióellenes iroda vezetője, illetve munkatársai ellen magánéletének megsértése, valamint a folyamatban lévő bűnügyi nyomozás anyagának nyilvánosságra hozatala miatt.

A főügyész a büntetőeljárás keretében felkérte Ukrajna Biztonsági Szolgálatát (SSU), hogy a cikkben található hangfelvétel alapján végezzen hangfelismerési elemzést az állítólagos ülésen résztvevők azonosítása végett. A SSU tájékoztatása szerint a felvételen valószínűsíthetően a korrupcióellenes iroda vezetője, annak helyettese, és a kérelmezőn kívül egy további újságíró hangja hallható, ugyanakkor nem sikerült minden résztvevőt azonosítani.
Ezt követően kihallgatásra hívták a kérelmezőt, ahol elmondta, hogy újságíróként sok rendvédelmi tisztviselővel tárgyalt, köztük a korrupcióellenes iroda vezetőjével is, a nyilvános eseményekről kapott információkat szakmai munkájában használta fel, ugyanakkor a bizalmasan kapott információkkal, valamint az ülésen való jelenlétével kapcsolatban a vallomástétel megtagadására hivatkozott, az újságírói forrásainak védelme érdekében.

A legfőbb ügyész kérelme a kérelmező kommunikációs adataihoz és az azt követő eseményekhez való hozzáférésről

A legfőbb ügyészség nyomozója kérelmet nyújtott be a kijevi Pechersky Kerületi Bírósághoz a kérelmező kommunikációs adataihoz való hozzáférés érdekében 16 hónapos időtartamra vonatkozóan, az élettárs lehallgatási eredményeinek dokumentálásától kezdődően a korrupcióellenes iroda vezetője elleni büntetőeljárás megindításáig. A kért adatok dátumokra, időpontokra, a hívások időtartamaira, telefonszámokra, az elküldött és fogadott szöveges üzenetekre (SMS, MMS), valamint a kérelmező – az egyes hívások vagy üzenetek ideje alatti – tartózkodási helyére vonatkoztak. A kérelem célját az a korrupcióellenes iroda vezetőjével való találkozás pontos idejének és helyének megállapítása érdekében jelölték meg.

A kerületi bíróság vizsgáló bírója végzéssel elrendelte a kért adatok összegyűjtését, mivel úgy látta, hogy „elegendő ok állt fenn annak feltételezéséhez, hogy a keresett információ megváltoztatása vagy megsemmisítése valós fenyegetést jelent”. A végzés ellen nem lehetett fellebbezéssel élni.

2018 szeptemberében megjelent a Court Reporter oldalán egy cikk, amely szerint a legfőbb ügyészség megkezdte azon újságírók telefonhívásainak ellenőrzését, akik állítólag jelen voltak a korrupcióellenes iroda vezetője által tartott ülésen. A cikkhez az iroda vezetőjének, valamint számos újságírónak és emberi jogi aktivistának a képe került, köztük a kérelmezőé is. Pár nappal később a legfőbb ügyészség nyomozója levelet is írt az egyik mobilszolgáltatónak, a kerületi bíróság végzésére hivatkozva, azonban a lehetséges adatok közül csupán a hívások dátumát, idejét és helyét kérte a kérelmező, illetve egy további személy – feltehetően a másik újságíró – vonatkozásában. Kikötötték ugyanakkor, hogy ezeket az információkat más adatok nyilvánosságra hozatala nélkül kell megadni.

A kérelmező és ügyvédje annak ellenére, hogy a végzésben jelezték, hogy fellebbezést nem lehet benyújtani ellene, megtámadták a kijevi Városi Fellebbviteli Bíróság előtt, és kérték annak felfüggesztését. A Fellebbviteli Bíróság ugyanakkor mégis elfogadhatónak találta a kérelmező fellebbezését, hisz, habár az eszközökhöz és dokumentumokhoz való hozzáférést elrendelő végzések ellen főszabály szerint nincs helye fellebbezésnek, mégis kivételt képeznek ez alól azok az esetek, amikor egy ilyen végzés olyan eszközök vagy dokumentumok lefoglalását vonja maga után, amelyek nélkül az egyéni vállalkozó vagy egy jogi személy nem képes végrehajtani tevékenységét. Különösen utalva az újságírói források jelentőségére a kérelmező szakmai tevékenysége szempontjából, a Fellebbviteli Bíróság úgy döntött, hogy ez a kivétel alkalmazható a jelen esetben is. A bíróság megjegyezte továbbá, hogy a kerületi bíróság vizsgálóbírója nem indokolta megfelelően a vitatott végzést, valamint a kérelmező jogait megsértve, nem felelt meg a hazai jogszabályok követelményeinek. A Fellebbviteli Bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy a nyomozó által levelében kért adatok köre nem volt túlzott. Végezetül megsemmisítette a kerületi bíróság végzését, és új döntést hozott, amely hozzáférést engedélyezett a kérelmező mobiltelefonjának helyzetére dátummal és időponttal együtt, Kijev hat meghatározott utcájában az eredeti végzés szerinti 16 hónapos időtartamra. A kérelmező és ügyvédje felkeresték a mobiltelefon-szolgáltatót és a legfőbb ügyészséget, hogy megbizonyosodjanak róla a vizsgálat során hozzáférést kaptak-e a kérelmező adataihoz, ugyanakkor a kérelmeket a folyamatban lévő vizsgálat titkossága alapján elutasították. A kérelmező így bírósághoz fordult, és ideiglenes intézkedés elrendelését kérte. A bíróság felhívta a Kormányt, hogy a hatóságok tartózkodjanak a felek és az eljárás megfelelő lefolytatása érdekében a végzésben meghatározott adatok kikérésétől. A legfőbb ügyészség erre később úgy reagált, hogy a kérelmező esetében nem kerültek végrehajtásra a végzés által engedélyezett intézkedések.

A felek beadványai

A kérelmező ezt követően az Egyezmény 10. cikkének megsértésére hivatkozva fordult a Bírósághoz, azt kifogásolva, hogy a végzések, amelyek lehetővé tették a legfőbb ügyészségnek a mobiltelefon-kommunikációs adataihoz való hozzáférést, indokolatlanul sértették az újságírói források védelméhez való jogát. Hozzátette továbbá, hogy véleménye szerint a hazai jog nem tartalmaz elegendő eljárási biztosítékot az újságírói források védelmére, hiszen a meghozott végzéseket sem kézbesíttették neki, így amennyiben azokról véletlenül nem értesül, soha nem lett volna képes fellebbezni ellenük, és nem tudta volna, hogy kommunikációs adatainak és forrásainak integritása veszélybe kerülhet. Vitatta a végzések szükségességét is egy demokratikus társadalomban, illetve különösen nem látott sürgető társadalmi igényt a kommunikációs adatainak nyilvánosságra hozatalára egy ülésen való részvételének pusztán „valószínűsítése” miatt. Mindamellett, hogy aránytalannak tekintette a 16 hónapos időintervallumot is, kifejtette, hogy a kért információk a kérelmező újságírói forrásainak azonosításához is vezethet a nagy horderejű korrupcióval kapcsolatos újságírói vizsgálatok során, hiszen a bírósági végzések nem tartalmaztak semmilyen korlátozást ezen adatok felhasználására vonatkozóan. A kérelmező szerint a hazai bíróságok által engedélyezett beavatkozási intézkedés, valamint a folyamatos bizonytalanság, hogy a vonatkozó bírósági végzéseket vajon végrehajtották-e, illetve, hogy a kérelmező forrásainak titkossága sérülhetett-e, dermesztő hatással (chilling effect) volt újságírói tevékenységére.

A kormány azzal érvelt, hogy a kérelmező jogait nem sértette meg, hiszen a két vitatott bírósági végzés egyikét sem hajtották végre. Elismerte ugyanakkor, hogy a végzések beavatkozást jelentettek az Egyezmény 10. cikke szerinti információközléshez és -fogadáshoz való jog gyakorlásába, azonban ez jogszerű volt és törvényes cél érdekében történt, hiszen egy súlyos bűncselekmény kivizsgálását és az élettárs jogainak védelmét szolgálta. A kormány érvelésében kifejtette, hogy a kérelmező kommunikációs adatainak hozzáférése szükséges volt ahhoz, hogy a törvényt sértő zárt ülés helyét és idejét be tudják azonosítani. Hozzátette továbbá, hogy a legfőbb ügyészség tisztviselői a végzés előtt kimerítettek minden kevésbé korlátozó intézkedés alkalmazását, hiszen a kérelmezőt is kihallgatták tanúként, aki azonban a tájékoztatást megtagadta. A kormány úgy ítélte meg, hogy a kérelmező azon állításai, amelyek szerint a vitatott intézkedés újságírói források azonosítását eredményezheti, és hogy kommunikációs adatait hátsó szándékokra lehet felhasználni, nem voltak megalapozottak és általánosságokra hivatkoztak.

Az EJEB döntése

Az EJEB először az újságírói források védelmére vonatkozó általános elveket vizsgálta, és megismételte a Goodwin-, illetve Sanoma Uitgevers-ügyekre hivatkozva, hogy az újságírói források védelme a sajtószabadság egyik alappillére, hiszen védelem nélkül a források elrettenthetők attól, hogy segítsék a sajtót a nyilvánosság tájékoztatásában a közérdekű kérdésekről.
A beavatkozás törvényes célt szolgált az EJEB szerint, hiszen annak elsődleges célját „bűncselekmények megelőzésében” és „mások jó hírnevének vagy jogainak védelmében” jelölték meg.

Annak mérlegelésekor, hogy a szóban forgó beavatkozást „törvény írta-e elő”, az EJEB megállapította, hogy a kérelmező kommunikációs adataihoz való hozzáférést a nemzeti igazságügyi hatóságok engedélyezték a büntető eljárási törvénykönyv alapján, így a szóban forgó intézkedésnek volt alapja a nemzeti jogban. Abban a kérdésben, hogy a kérelmező szerint a vonatkozó törvények nem rendelkeznek eljárási biztosítékokkal, mivel az ügyében a bírósági határozatot ex parte tárgyaláson hozták meg, az EJEB úgy foglalt állást, hogy amennyiben a kérelmező nem szerzett volna véletlenül tudomást a végzésről, elképzelhető lenne, hogy a nemzeti jogban fennálló eljárási biztosítékokat nem használhatta volna fel jogainak védelme érdekében, ami egyenértékű lenne az önkénnyel. Tekintettel azonban arra, hogy ebben a konkrét esetben a kérelmező valóban megismerte a vitatott végzés létezését, és a Fellebbviteli Bíróság lehetségesnek találta fellebbezését és a végzés megsemmisítését, így az EJEB szükségesnek tartja folytatni az ügy vizsgálatát a beavatkozás szükségességének tárgyában.

Az EJEB a Telegraaf Media-ügyre hivatkozva megismételte, hogy a beavatkozás „szükségszerűségének” felmérése során az a feladata, hogy ne a nemzeti hatóságok helyébe lépjen, hanem az eset egészének fényében vizsgálja felül, hogy az általuk hozott végzések összeegyeztethetők voltak-e az Egyezmény rendelkezéseivel. A Bíróságnak ennek megfelelően meg kell vizsgálnia a hatóságok által az információkhoz való hozzáférés engedélyezésének indokait, valamint a hozzáférés körét annak érdekében, hogy megbizonyosodjon arról, hogy ezek az okok „relevánsak” és „elégségesek” voltak-e, és így – figyelembe véve a nemzeti hatóságok mozgásterét–, a beavatkozás arányos volt a kitűzött törvényes célokkal és megfelel-e „kényszerítő társadalmi szükségletnek” (pressing social need).

A jelen esetet a fent említett elvek figyelembevételével az EJEB úgy ítélte meg, hogy a hazai igazságügyi hatóságok által a kérelmező 10. cikk szerinti jogaiba való beavatkozás okai nem voltak elegendőek annak bizonyítására, hogy a beavatkozás arányos volt. Ezzel összefüggésben az EJEB a Weber-ügyben kimondottakat felhívva megjegyezte, hogy a kerületi bíróság végzése, amely felhatalmazta a legfőbb ügyészséget, hogy a kérelmező személyes és szakmai kapcsolataira vonatkozó védett kommunikációs adatok széles skáláját gyűjtse össze 16 hónapos időszakra vonatkozóan, azt eredményezheti, hogy olyan adatok és olyan azonosítható információk is kitódulnának a kérelmező bizalmas forrásairól, amelyeknek nincs jelentősége a korrupcióellenes iroda vezetőjének állítólagos helytelen magatartása miatt indított büntetőeljárásban.

A 10. cikk által védett érdekek sérelmének kockázata a jelen ügyben még nagyobb volt, mivel a kérelmező újságíróként végzett munkájának középpontjában a korrupció, ezen belül a legfőbb ügyészségen belüli korrupció vizsgálata állt. A kerületi bíróság végzése nem tartalmazott olyan biztosítékokat, amelyek kizárták volna annak lehetőségét, hogy az ilyen források azonosításához potenciálisan vezető információk a legfőbb ügyészség tisztviselőinek széles köre számára elérhetővé váljanak, és felhasználhatók legyenek a korrupcióellenes iroda vezetőjét érintő bűnügyi nyomozással összefüggésben. Az EJEB így arra a következtetésre jutott, hogy az adatokhoz való hozzáférés engedélyének hatálya súlyosan aránytalan volt a minősített adatok állítólagos kiszivárogtatásának kivizsgálásának és az élettárs magánéletének védelme érdekében.

A végzések vizsgálatának tekintetében az EJEB megállapította, hogy a Fellebbviteli Bíróság végzése nem reagált kellőképpen ezekre a követelményekre, mivel sem a 16 hónapos időtartam, sem a kijelölt területek nagysága nem segítette volna jelentősen a legfőbb ügyészség vizsgálatát, továbbá nem volt kellően megindokolt és az sem derül ki, hogy a Fellebbviteli Bíróság megvizsgálta-e, hogy léteznek-e más célzottabb eszközök az információk megszerzésére, amelyeket a nyomozóhatóság remélni vélt a kérelmező kommunikációs adataiból.

Mindezek alapján, az EJEB nem tartotta a hazai bíróságok által megadott adatelérési engedélyt indokoltnak és szükségesnek egy demokratikus társadalomban, így kimondta az Egyezmény 10. cikkének megsértését.

Az egyezmény 13. Cikkének megsértése kapcsán azonban úgy ítélte meg, hogy a 10. cikk szerinti releváns megállapításai fényében, nem szükséges a 13. cikk szerinti panaszt vizsgálnia.

A kérelmező 10.000 eurót kért nem-vagyoni kártérítésként, a Bíróság ugyanakkor méltányos alapon csupán 4.500 eurót, ügyvédi munkadíjként pedig a kért teljes összeget, vagyis 2.350 eurót ítélt meg.

(ejeb.atlatszo.hu)

---