Csak megfelelő indokkal lehet a köztisztségek betöltését életkori korláthoz kötni


Az olasz kormány nem támasztotta alá megfelelő érvekkel, hogy miért köti a közjegyzői tisztség betöltésére vonatkozó versenyvizsgát maximum 50 éves korhoz.


Az alapügy

Az olasz igazságügyi minisztérium 500 közjegyzői álláshely betöltése céljából vizsgákon alapuló versenyvizsgát indított, amelyen maximum 50 éves korhatárt írt elő a versenyvizsgán való részvétellel kapcsolatban.

GN, aki már elmúlt 50 éves, a Tribunale amministrativo regionale per il Lazio (Lazio tartomány közigazgatási bírósága, Olaszország) előtt megtámadta az őt az írásbeli vizsgákon való részvételből kizáró rendeletet. A bíróság ideiglenes intézkedést fogadott el, amely lehetővé tette GN számára a versenyvizsgán való részvételt. GN sikeresen teljesítette az említett versenyvizsga valamennyi vizsgáját.

Ezt követően a bíróság azon az alapon minősítette elfogadhatatlannak GN keresetét, hogy – a szóban forgó versenyvizsga vizsgáinak sikeres teljesítésével – már nem fűződik érdeke az eljáráshoz.

Az igazságügyi minisztérium fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben a Consiglio di Statóhoz (államtanács, Olaszország), mivel úgy vélte, hogy Lazio tartomány közigazgatási bírósága érdemben kellett volna elutasítania a GN által benyújtott keresetet, valamint hogy nem lett volna szabad figyelembe vennie azt, hogy GN sikeresen teljesítette a versenyvizsga vizsgáit.

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a Tribunale amministrativo regionale per il Laziónak (Lazio tartomány közigazgatási bírósága) elfogadhatónak kellett volna minősítenie a GN által benyújtott keresetet, amelyben az a közjegyzői hivatás gyakorlására irányuló versenyvizsgán való részvétellel kapcsolatban 50 éves korhatárt ír elő. A kérdést előterjesztő bíróság ezen túlmenően úgy véli, hogy ez a korhatár megfelel a hatályos nemzeti jogszabálynak, azonban kétségei vannak azt illetően, hogy ez a rendelkezés összeegyeztethető‑e a 2000/78 irányelvvel, és ily módon – az elé terjesztett jogvita megoldása céljából – az EUB-hoz fordult előzetes döntéshozatalért.

Az EUB döntése

Az EUB felhívta a figyelmet, hogy többek között az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát az Európai Unió Alapjogi Chartájának 21. cikke tartalmazza, valamint, hogy ezt a tilalmat a foglalkoztatás és munkavégzés területén a 2000/78 irányelv pontosította.

Ami azt a kérdést illeti, hogy az alapeljárásban szóban forgó szabályozás megvalósít‑e a 2000/78 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének értelmében vett, életkoron alapuló eltérő bánásmódot, emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés alkalmazásában „az »egyenlő bánásmód elve« azt jelenti, hogy az említett okok alapján nem szabad semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni”. Az irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja pontosítja, hogy e 2. cikk (1) bekezdése alkalmazásában akkor áll fenn közvetlen hátrányos megkülönböztetés, ha egy személy egy másikhoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban részesül egy hasonló helyzetben az említett irányelv 1. cikkében említett okok bármelyike alapján.

A jelen ügyben az 1365/2007. sz. törvény 1. cikke alkalmazásának következményeként bizonyos személyek más, hasonló helyzetben lévő személyekhez képest kedvezőtlenebb bánásmódban részesülnek amiatt, hogy betöltötték 50. életévüket. Egy ilyen rendelkezés tehát a 2000/78 irányelv 1. cikkének és 2. cikke (2) bekezdése a) pontjának együttesen értelmezett rendelkezései értelmében vett, életkoron alapuló eltérő bánásmódot eredményez.

A 2000/78 irányelv 6. cikke (1) bekezdése második albekezdésének a) és c) pontja azt is pontosítja, hogy ilyen eltérő bánásmód magában foglalhatja, többek között egyrészről a fiatalok számára a munkavállalás külön feltételekhez kötését, szakmai beilleszkedésük elősegítése céljából, illetve másrészről a felvétel felső korhatárhoz kötését az érintett álláshoz szükséges képzési követelmények, vagy a nyugdíjba vonulást megelőző észszerű szolgálati idő szükségessége alapján.

A tagállamok széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek nemcsak például a szociális és foglalkoztatáspolitika területét érintően meghatározott célok, hanem az azok elérésére alkalmas intézkedések megválasztása terén is. Ugyanakkor e mérlegelési mozgástér nem járhat azzal a hatással, hogy megfossza lényegétől az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének végrehajtását.

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy az 1365/1926. sz. törvény nem pontosítja az 1. cikkében említett azon célkitűzést, amely 50 éves korhatárt ír elő a közjegyzői hivatás gyakorlására irányuló versenyvizsgán való részvétellel kapcsolatban. Írásbeli észrevételeiben az olasz kormány előadja, hogy az alapeljárásban szóban forgó nemzeti szabályozás három célkitűzés elérésére irányul, azaz mindenekelőtt a társadalombiztosítási ellátási rendszer életképességének megőrzése mellett annak biztosítására, hogy a nyugdíjba vonulás előtt a közjegyzői hivatást hosszú ideig, stabilan gyakorolják, azután arra, hogy meg kell óvni a – magas szintű professzionalizmussal jellemzett – közjegyzők előjogainak megfelelő működését, végül pedig arra, hogy elő kell segíteni e hivatás generációs megújulását és fiatalítását.

Ami a társadalombiztosítási ellátási rendszer életképességének megőrzését, mint célt, valamint a nyugdíjba vonulás előtt a közjegyzői hivatást hosszú ideig, stabilan történő gyakorlását illeti, meg kell állapítani, hogy a 6. cikk (1) bekezdésének c) pontja lehetővé teszi a felvétel felső korhatárhoz kötését a nyugdíjba vonulást megelőző észszerű szolgálati idő szükségessége alapján. A közjegyzők társadalombiztosítási ellátási rendszerének megőrzését illetően azonban a Bírósághoz benyújtott iratokból kitűnik, hogy az e rendszert kezelő Cassa Nazionale del Notariato (a közjegyzők egészségbiztosítási pénztára, Olaszország) társadalombiztosítási ellátási és szolidaritással kapcsolatos tevékenységeiről szóló rendelet 10. cikke értelmében a közjegyzői hivatás gyakorlása tekintetében engedélyezett életkor elérésekor – azaz az 1365/1926. sz. törvény 7. cikke értelmében 75 évesen – a közjegyzői tevékenységeikkel felhagyó közjegyzőket megillető nyugdíjjogosultság attól függ, hogy ezt a hivatást 20 évig gyakorolták. Amint arra írásbeli észrevételeiben az Európai Bizottság rámutatott, a közjegyzőket az e rendelet alapján megillető nyugdíjjogosultság látszólag nem az említett törvény 1. cikkében az e hivatás gyakorlására irányuló versenyvizsgán való részvétel vonatkozásában előírt 50 éves korhatárhoz kapcsolódik, hanem úgy tűnik, hogy az a hivatás gyakorlásának minimális időtartamával áll kapcsolatban. Ily módon úgy tűnik, hogy az említett pénztár által a közjegyzők társadalombiztosítási ellátási rendszere életképességének megőrzése céljából előírt feltételek függetlenek ettől a korhatártól.

Azzal kapcsolatban, hogy meg kell óvni a – magas szintű professzionalizmussal jellemzett – közjegyzők előjogainak megfelelő működését, meg kell állapítani, hogy a 2000/78 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja kétségtelenül lehetővé teszi a felvétel felső korhatárhoz kötését az érintett álláshoz szükséges képzési követelmények alapján.

A Bizottság azonban e tekintetben hangsúlyozta, hogy a nemzeti jogszabálynak megfelelően a közjegyzői versenyvizsgán induló pályázóknak jogi diplomával kell rendelkezniük, és 18 hónapos közjegyzőjelölti gyakorlatot kell igazolniuk, amely a közjegyzői hivatásba való szokásos belépési útvonalnak minősül, mivel minden olyan pályázó, aki sikeresen teljesítette a közjegyzői versenyvizsgát, a 120 napos kötelező gyakornoki időszak teljesítését követően alkalmasnak minősül a közjegyzői hivatás gyakorlására. Ebből következik – az e tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság által lefolytatandó vizsgálattól függően –, hogy az 1365/1926. sz. törvény 1. cikkében rögzített 50 éves korhatár látszólag nem az előző pontban említett célkitűzésre irányul.

Harmadszor, a közjegyzői hivatás generációs megújulásának és fiatalításának elősegítésére irányuló célkitűzést illetően emlékeztetni kell arra, hogy e közérdekű foglalkoztatáspolitikai célkitűzés jogszerűsége észszerűen nem vonható kétségbe, mivel szerepel a 2000/78 irányelv 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésében kifejezetten kimondott célkitűzések között, és mivel az EUSZ 3. cikk (3) bekezdése első albekezdésének megfelelően a foglalkoztatás magas szintjének előmozdítása szerepel az Unió célkitűzései között.

Az EUB szerint jogszerű foglalkoztatáspolitikai és munkaerőpiaci célt képezhet a fiatal és az idősebb munkavállalók közötti kiegyensúlyozott korstruktúra annak érdekében történő kialakítására irányuló célkitűzés, hogy elősegítsék a fiatalok felvételét és előléptetését, optimalizálják a személyzeti igazgatást, és ezzel megelőzzék a munkavállalók bizonyos életkor feletti munkavégzésre való alkalmasságával kapcsolatos esetleges jogvitákat, miközben a közjegyzőkkel összefüggésben minőségi szolgáltatás biztosítására törekszenek.

A jelen ügyben az EUB megállapította, hogy az 1365/1926. sz. törvény 7. cikke értelmében a közjegyzők 75. életévük eléréséig gyakorolhatják hivatásukat. Ezenfelül az olasz kormány nem hivatkozott olyan tényezőkre, amelyek arra utalnak, hogy a különféle korcsoportok a közjegyzői tevékenységek specifikus munkaerőpiacán egymás versenytársai lehetnének. Éppen ellenkezőleg: a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy az alapeljárásban szóban forgó közjegyzői versenyvizsgán csak 419 jelöltet vettek fel a versenyvizsga vizsgái után, holott 500 közjegyzői álláshely állt rendelkezésre, amelyeket e törvény 1. cikkének megfelelően az 50 évesnél fiatalabb személyek számára tartottak fenn. Nem tűnik tehát úgy – a kérdést előterjesztő bíróság által lefolytatandó vizsgálattól függően –, hogy az e cikkben előírt korhatár a fiatal jogászok közjegyzői hivatáshoz való hozzáférésének előmozdítására irányul.

Az EUB szerint nem tűnik úgy, hogy az alapeljárásban szóban forgó nemzeti rendelkezés e célkitűzések elérésére irányul, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia.

A kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia azt, hogy az 1365/1926. sz. törvény 1. cikke lehetővé teszi‑e ezen célkitűzések elérését anélkül, hogy túlzott mértékben sértené a közjegyzői hivatásba pályázó azon személyek jogszerű érdekeit, akik 50 évesek vagy annál idősebbek, akiket – e rendelkezés következtében – megfosztanak attól a lehetőségtől, hogy ezt a hivatást gyakorolják.

Az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésnek a Charta 21. cikkének (1) bekezdésében említett tilalmát ugyanis a Charta 15. cikkének (1) bekezdésében elismert munkavállaláshoz való jog tükrében kell értelmezni. Ebből következik, hogy különös figyelmet kell fordítani az idős munkavállalóknak a szakmai életben, és ezen keresztül a gazdasági, kulturális és társadalmi életben való részvételére. E személyeknek a foglalkoztatottak körén belül tartása elősegíti többek között a foglalkoztatás sokféleségét. Mindazonáltal az említett személyeknek a foglalkoztatottak körén belül tartásához fűződő érdeket más, esetlegesen eltérő irányultságú érdekek tiszteletben tartásával kell figyelembe venni.

A fenti megfontolások összességére figyelemmel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Charta 21. cikkét, valamint a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely a közjegyzői hivatás gyakorlására irányuló versenyvizsgán való részvétellel kapcsolatban 50 éves korhatárt állapít meg, amennyiben ez a szabályozás látszólag nem az e hivatás nyugdíjba vonulás előtt, hosszú ideig történő gyakorlása stabilitásának biztosítására, a közjegyzők előjogai megfelelő működésének megóvására, valamint az említett hivatás generációs megújulásának és fiatalításának elősegítésére irányuló célkitűzés elérésére törekszik, és amely mindenesetre túlmegy az e célkitűzések eléréséhez szükséges mértéken, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia.

(curia.europa.eu)




Kapcsolódó cikkek

2021. szeptember 17.

Minden olasz munkavállalónak védettnek kell lennie

Az olasz kormány csütörtökön fogadta el a világ legszigorúbb koronavírus-elleni intézkedéseit, amely minden munkavállaló számára kötelezővé teszi a koronavírus elleni védettség igazolását, a negatív tesztet vagy a fertőzésből való gyógyulást.