Elállási jog a fogyasztói hitelmegállapodásban

A vevő elállási jogának kérdéskörét vizsgálta a fogyasztói hitelmegállapodás vonatkozásában az Európai Unió Bírósága a J. C. kontra a Kreissparkasse Saarlouis-ügyben[1] született ítéletében.

I. Bevezetés

A J. C. kontra a Kreissparkasse Saarlouis-ügyben az Európai Unió Bíróságához (EUB) az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a németországi saarbrückeni regionális bíróság, a Landgericht Saarbrücken terjesztette elő a fogyasztói minőségében eljáró J. C. és a Kreissparkasse Saarlouis között létrejött hitelmegállapodás keretében gyakorolt elállási jog tárgyában, kérve a 48/2008/EK irányelv[2] értelmezését.

Három egymással összefüggő kérdése az irányelv szerinti harmonizáció terjedelmével és a szerződési feltételek fogyasztó általi átláthatóságának követelményével kapcsolatos. A hitelmegállapodás megkötését megelőzően a fogyasztóknak megfelelő tájékoztatást kell kapniuk olyan tájékoztató formájában, amelyet a fogyasztók tanulmányozhatnak annak érdekében, hogy a tények teljes ismeretében hozhassanak döntést

A fogyasztói hitelmegállapodásokról szóló 48/2008/EK irányelv (Irányelv) összehangolja a fogyasztóknak az áruk és szolgáltatások finanszírozására nyújtott hitelekre vonatkozó európai uniós szabályokat. Célja az EU fogyasztóihitel-piacának a hozzáférhetővé tétele, valamint a szerződési feltételek átláthatóságának és a fogyasztóvédelem szintjének a javítása.

Az irányelv nem alkalmazandó azokra a hitelszerződésekre,

Amikor a hitellel kapcsolatos reklám a hitelköltségekre vonatkozó szempontokat – például a kamatlábat – is tartalmazza, a reklámba reprezentatív példa alapján általános tájékoztatást is bele kell foglalni – többek között – a következő elemekre kitérve:

  • a hitelkamatlábbal és a hitelköltséggel kapcsolatos részletek;
  • a hitel összege;
  • a teljeshiteldíj-mutató (THM), amely százalékban fejezi ki a hitel felvételével kötelezően együtt járó valamennyi költséget (hitelkamatláb, adminisztrációs díj, kötelező biztosítási díjak, garanciadíjak stb.).

A szerződéskötést megelőző időszakban a hitelező megfelelő időn belül köteles jól érthető információkat nyújtani a felkínált hitel leglényegesebb jellemzőiről. E tájékoztatás – többek között – a következőkre terjed ki:

  • a hitelmegállapodás időtartamának megjelölése;
  • a hitel teljes összege;
  • a hitelkamatláb és az arra vonatkozó feltételek;
  • a teljeshiteldíj-mutató és a fogyasztó által visszafizetendő teljes összeg;
  • a törlesztések összege, száma és gyakorisága;
  • a hitelmegállapodással összefüggő vagy abból eredő díjak;
  • a késedelmes fizetések és nemteljesítések következményei.

A fogyasztók számára egységes formában kell a tájékoztatást nyújtani.

Az EU 2016/1011 rendelet módosította a 2008/48/EK irányelvet, és előírta a hitelező számára a fogyasztói hitelmegállapodások megkötését megelőző időszakban, hogy amennyiben a hitelmegállapodás referenciamutatóra hivatkozik, közölje a fogyasztóval a referenciamutató és annak kezelőjének nevét és a fogyasztóra vonatkozó esetleges következményeket.

A hitelmegállapodásoknak szintén hasonló információkat kell hasonló formában tartalmazniuk, mint amilyeneket a szerződéskötést megelőző időszakban bocsátottak rendelkezésre.

A hitelezők kötelesek:

  • megfelelő magyarázatokat nyújtani a fogyasztók számára annak biztosítása érdekében, hogy a fogyasztók igényeiknek és pénzügyi helyzetüknek megfelelő hitelmegállapodást köthessenek;
  • ellenőrizni a fogyasztók hitelképességét még a szerződés aláírása előtt, továbbá amennyiben hiteligénylésüket visszautasítják, tájékoztatni a fogyasztókat az adatbázisban végzett keresés eredményéről és a szóban forgó adatbázis jellemzőiről.

A fogyasztóknak:

  • 14 napnak kell a rendelkezésükre állnia a megállapodástól – indokolás nélkül – való elállásra;
  • bármikor joguk van a hitel határidő előtti visszafizetésére, feltéve, hogy a hitelező méltányos és objektíven indokolt ellentételezésben részesül.

Az irányelv értelmezését tartalmazó preambulumbekezdései szerint:

„Fontos, hogy a piac a fogyasztók bizalmának biztosítása érdekében megfelelő szintű fogyasztóvédelmet nyújtson. […]

Teljes harmonizációra van szükség annak biztosítására, hogy a közösségben valamennyi fogyasztó érdekeit magas szinten és egyenlő módon védelmezzék, illetve, hogy valódi belső piacot lehessen létrehozni. Ezért a tagállamok nem tarthatnak fenn vagy vezethetnek be olyan nemzeti rendelkezéseket, amelyek eltérnek az ezen irányelvben meghatározottaktól. […]

Az irányelv – a közösségi jognak megfelelően – nem érinti rendelkezéseinek tagállamok általi alkalmazását olyan területekre, amelyek kívül esnek az irányelv alkalmazási körén. A tagállamok ily módon fenntarthatnak vagy bevezethetnek ezen irányelv alkalmazási körébe nem tartozó – például 200 eurónál kisebb vagy 75 000 eurónál nagyobb összegű – hitelmegállapodásokra rendelkezéseit, a kapcsolt hitelmegállapodásoknak az irányelvben szereplő fogalmába nem tartozó kapcsolt hitelekre is alkalmazhatják. […]

Az ingatlanfedezettel biztosított hitelnyújtásra vonatkozó hitelmegállapodásokat ki kell zárni az irányelv hatálya alól. Az ilyen hitel nagyon sajátos típust képvisel. Ki kell zárni az irányelv alkalmazási köréből továbbá az olyan hitelmegállapodásokat is, amelyek célja földterület vagy meglévő, vagy tervezett épület tulajdonjoga megszerzésének vagy fenntartásának finanszírozása. Nem kell azonban kizárni hitelmegállapodásokat az irányelv hatálya alól kizárólag azért, mert egy meglévő épület felújítását vagy értéknövelését szolgálják.

Annak érdekében, hogy a fogyasztók a hitelmegállapodás szerinti jogaikat és kötelezettségeiket megismerhessék, a hitelmegállapodásnak világosan és tömören tartalmaznia kell valamennyi szükséges információt[3].”

A saarbrückeni regionális bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelme a 2008/48/EK irányelv 10. cikke (2) bekezdése p) pontjának értelmezésére irányult.

Az irányelv a Hitelmegállapodásokra vonatkozó tájékoztatás és jogok között, a Hitelmegállapodásokban feltüntetendő információkról szóló 10. cikkének (2) bekezdésében rögzíti, hogy:

„A hitelmegállapodásnak világos és egyértelmű módon tartalmaznia kell a következőket: […]

p)      az elállási jog megléte vagy hiánya, azon időszak, amelyen belül az elállási jog gyakorolható, valamint az elállási jog gyakorlásának egyéb feltételei, ideértve a fogyasztó azon kötelezettségére vonatkozó tájékoztatást is, hogy a 14. cikk (3) bekezdésének b) pontja értelmében a lehívott tőkeösszeget, valamint a kamatot és a napi kamatösszeget meg kell fizetnie”.

Az irányelv „Az elállás joga” címet viselő 14. cikke (1) bekezdése szerint:

„A fogyasztó tizennégy naptári napon belül indokolás nélkül elállhat a hitelmegállapodástól.

Az elállásra nyitva álló időszak kezdete:

a)      vagy a hitelmegállapodás aláírásának napja; vagy

b)      az a nap, amikor a fogyasztó a 10. cikk értelmében megkapja a szerződéses feltételeket és tájékoztatást, ha ez az időpont későbbi, mint az a) pontban említett időpont.”

európai unió jogrendszere

II. A tényállás[4]

2012-ben J. C. fogyasztóként 100 000 euró összegű jelzáloggal biztosított hitelmegállapodást kötött a Kreissparkasse Saarlouis hitelintézettel, 2021. november 30-áig rögzített 3,61%-os éves hitelkamat kikötésével.

E megállapodásnak „Az elállásról szóló tájékoztatás” címet viselő 14. cikke az elállási jog keretében rögzítette, hogy:

„A hitelfelvevő szerződési nyilatkozatától 14 napon belül írásban (például levél, fax, e-mail útján), indokolás nélkül elállhat. A határidő a szerződés megkötésétől kezdődik, de csak azt követően, hogy a BGB[5] 492. §-ának (2) bekezdése szerinti összes kötelező információt (például a kölcsön típusára, a tartozás nettó összegére, a szerződés időtartamára vonatkozó információt) közölték a hitelfelvevővel. […]”

A 2016. január 30-ai levelében J. C. értesítette a Kreissparkasse Saarlouis-t, hogy eláll az e megállapodásra vonatkozó szerződési nyilatkozatától, majd ezt követően keresetet indított a saarbrückeni regionális bíróság előtt, először annak megállapítása iránt, hogy a Kreissparkasse Saarlouis részéről a megállapodás címén fennálló követelés 2018. április 30-án számított összege nem haladja meg a 66 537,57 eurót, másodszor: hogy a Kreissparkasse Saarlouis ezen összeg megfizetésének az elfogadásával átvételi késedelembe esett, harmadszor pedig, hogy ez utóbbi köteles megtéríteni J. C. részére az adósság rendezése elfogadásának megtagadásából eredő összes kárát. J. C. másodlagosan annak megállapítását kérte, hogy az elállásról szóló értesítés kézhezvételének időpontjától a Kreissparkasse Saarlouis a hitelszerződés alapján nem tarthatott igényt a szerződéses kamatra és a szóban forgó megállapodásnak megfelelő törlesztésre.

A Kreissparkasse Saarlouis J. C. keresetének elutasítását kérte hivatkozva arra, hogy nevezett adósát megfelelően tájékoztatta elállási jogáról, továbbá, hogy az elállásra nyitva álló időszak – J. C. igényérvényesítése idején – már letelt.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a 2008/48 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében ez utóbbit a jelzáloggal biztosított megállapodásokra nem kell alkalmazni[6].

Előadta, hogy a német jogalkotó ugyanakkor élt az irányelv (10) preambulumbekezdésében rögzített azon lehetőséggel, hogy az irányelv szerinti szabályozást az ilyen megállapodásokra alkalmazandó szabályozáshoz hasonlóan az irányelv hatálya alá nem tartozó területekre is alkalmazza.

E körülmények között a saarbrückeni regionális bíróság megállapította, hogy az ügy elbírálásához az irányelv rendelkezéseinek értelmezése szükséges, és hogy az EUB ítélkezési gyakorlata értelmében a jelen ügyben ezen értelmezés elvégzésére hatáskörrel rendelkezik [7].

Az ügy érdemét illetően a kérdést előterjesztő bíróság arra keresett választ, hogy a tényállásbeli szerződésben a hitelfelvevő részére szolgáltatandó kötelező információk tekintetében a BGB 492. §-ának (2) bekezdésére történő utalás[8] megfelel-e a 2008/48 irányelv 10. cikke (2) bekezdésének p) pontjában előírt azon követelménynek, amely szerint a hitelmegállapodásnak „világos és egyértelmű” módon tartalmaznia kell az elállási jog meglétét vagy hiányát, valamint e jog gyakorlásának részletes szabályait.

E bíróság szerint, a BGB e rendelkezése egyúttal egy másik nemzeti rendelkezésre, az EGBGB[9] 247. cikkének 6–13. §-ára hivatkozik, amely maga is utalást tartalmaz a BGB további rendelkezéseire. E körülmények között a fogyasztó különböző jogalkotási aktusokban szereplő nemzeti rendelkezésekre kényszerül hivatkozni, annak érdekében, hogy valamennyi olyan kötelező információt azonosítson, amelynek közlése a megállapodástól való elállásra nyitva álló határidő kezdő időpontját meghatározza. Ezen túlmenően az EGBGB 247. cikke 9. §-ának megfelelően annak vizsgálatára is kényszerül, hogy az eladóval vagy szolgáltatóval kötött megállapodás a BGB 503. §-a értelmében vett jelzáloghitelre vonatkozik-e. E kérdést a kérdést előterjesztő bíróság szerint jogi képzettséggel nem rendelkező átlagos fogyasztó nem képes eldönteni.

E körülmények között a saarbrückeni regionális bíróság eljárását felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából három kérdést terjesztett az EUB elé.

III. Az EUB értékelése és ítélete

Írásbeli észrevételeiben a német kormány előadta, hogy az előterjesztett kérdések megválaszolására az EUB nem rendelkezik hatáskörrel, mivel a 2008/48 irányelvet a jelzáloggal biztosított megállapodásokra nem kell alkalmazni, és mivel a német jogalkotó az uniós jogalkotó által számára biztosított lehetőség ellenére nem határozott úgy, hogy az ezen irányelv által előírt szabályozást az annak hatálya alá nem tartozó olyan területekre alkalmazza, mint a jelzáloggal biztosított fogyasztói hitelmegállapodások területe. Rámutatott továbbá, arra, hogy a német jog a 2008/48 irányelv elfogadását megelőzően az ilyen megállapodásokra nézve már tartalmazott szabályozást. Mivel e szabályozás vonatkozásában megállapításra került, hogy az megegyezik ezen irányelv rendelkezéseivel, a nemzeti jogalkotó kizárólag a fogyasztói hitelre és a jelzáloggal biztosított hitelre vonatkozó rendelkezések összevonását tartotta célszerűnek.

A német állásponttal kapcsolatosan az EUB rámutatott arra, hogy az irányelv nem alkalmazandó az olyan hitelmegállapodásokra, amelyek fedezete ingatlanfedezetű jelzálog, vagy a tagállamokban az ingatlanokra általánosan alkalmazott más hasonló biztosíték, vagy az ingatlanokhoz kapcsolódó valamely jog[10]. Miként az irányelv (10) preambulumbekezdése megfogalmazza, a tagállamok az irányelv alkalmazási körébe nem tartozó hitelmegállapodásokra vonatkozóan fenntarthatnak vagy bevezethetnek olyan nemzeti jogszabályokat, amelyek megfelelnek ezen irányelv rendelkezéseinek vagy egyes rendelkezéseinek.

Az EUB már több alkalommal kimondta, hogy hatáskörrel rendelkezik az uniós jogi rendelkezésekre vonatkozó, előzetes döntéshozatal iránti kérelmekről való döntésre olyan helyzetekben, amikor az eljárás tárgyát képező tények nem tartoznak ugyan az uniós jog hatálya alá, és így kizárólag valamely tagállam hatáskörébe tartoznak, de az említett uniós jogi rendelkezéseket a nemzeti jog a tartalmukra való hivatkozással alkalmazandóvá teszi[11].

Különösen azt hangsúlyozta, ha valamely nemzeti szabályozás arra törekszik, hogy az érintett uniós jogi aktus hatálya alá nem tartozó helyzetekre adott megoldásaiban összhangban legyen az említett aktussal adott megoldásokkal, határozott uniós érdek fűződik ahhoz, hogy a jövőbeli eltérő értelmezések elkerülése érdekében az uniós jogból vett rendelkezéseket vagy fogalmakat egységesen értelmezzék[12]. A jelen ügyet előző ítéleteiben már többször is kimondta, nem feladata, hogy valamely előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretén belül nemzeti rendelkezések értelmezése tárgyában határozzon, vagy eldöntse, a kérdést előterjesztő bíróság által adott értelmezés helytálló-e, mivel az ilyen értelmezés a nemzeti bíróságok kizárólagos hatáskörébe tartozik[13]

E körülményekre tekintettel az EUB a saarbrückeni regionális bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelmét elfogadhatónak nyilvánította.

III. 1.

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra kért választ: úgy kell-e értelmezni a 2008/48 irányelv 10. cikke (2) bekezdésének p) pontját, hogy e rendelkezés alapján az elállásra nyitva álló határidő számításának az irányelv 14. cikke (1) bekezdése második albekezdésében előírt részletes szabályait a hitelmegállapodásban világos és egyértelmű módon feltüntetendő információk között kell szerepeltetni.

Miként az EUB emlékeztetett rá, az irányelv 10. cikke (2) bekezdésének p) pontja értelmében a hitelmegállapodásban nemcsak „az elállási jog meglétét vagy hiányát” kell világos és egyértelmű módon feltüntetni, hanem „azon időszakot is, amelyen belül az elállási jog gyakorolható”, valamint „az elállási jog gyakorlásának egyéb feltételeit”.

Az irányelvből kitűnően az a követelmény, miszerint az e rendelkezésben említett tartalmi elemek a nyomtatott formában vagy más tartós adathordozón elkészített hitelmegállapodásban világos és egyértelmű módon legyenek feltüntetve, annak érdekében szükséges, hogy a fogyasztó jogait és kötelezettségeit megismerhesse[14].

Ez a követelmény – miként korábbi ítéletében kifejtette – hozzájárul a 2008/48 irányelv által követett cél megvalósításához, amely teljes és kötelező harmonizáció előírása a fogyasztói hitelek tárgyában számos kulcsfontosságú területen, amire az unióban valamennyi fogyasztó érdekei magas szinten és egyenlő módon való védelmezésének biztosítása, valamint a fogyasztói hitelek jól működő belső piaca kialakulásának megkönnyítése céljából van szükség[15]

Mivel az elállási jog fontos szerepet tölt be a fogyasztó védelme szempontjából, az e jogra vonatkozó tájékoztatás e fogyasztó számára alapvető jelentőséggel bír. Ahhoz, azonban, hogy e tájékoztatás a számára teljes mértékben hasznos legyen, a fogyasztónak még a szerződés megkötése előtt ismernie kell az elállási jog gyakorlásának feltételeit, határidejét és részletes szabályait[16].

Az irányelv 14. cikkében előírt elállási jog szerint:

„A fogyasztó tizennégy naptári napon belül indokolás nélkül elállhat a hitelmegállapodástól.

Az elállásra nyitva álló időszak kezdete:

a)      vagy a hitelmegállapodás aláírásának napja; vagy

b)      az a nap, amikor a fogyasztó a 10. cikk értelmében megkapja a szerződéses feltételeket és tájékoztatást, ha ez az időpont későbbi, mint az a) pontban említett időpont[17].”

Az EUB megállapítása szerint e jog hatékonysága jelentős mértékben gyengülne, ha az elállási határidő számítására vonatkozó részletes szabályok nem szerepelnének e jog gyakorlásának azon feltételei között, amelyeket az irányelv 10. cikkének (2) bekezdése értelmében a hitelmegállapodásban kötelezően szerepeltetni kell.

E megfontolások összességére tekintettel az EUB első kérdésre adott válasza szerint a 2008/48 irányelv 10. cikke (2) bekezdésének p) pontját úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés alapján az elállásra nyitva álló határidő számításának az irányelv 14. cikke (1) bekezdése második albekezdésében előírt részletes szabályait a hitelmegállapodásban világos és egyértelmű módon feltüntetendő információk között kell szerepeltetni[18].

III. 2.

Második kérdésével az előterjesztő bíróság arra várt választ, hogy a 2008/48 irányelv fenti, 10. cikke (2) bekezdésének p) pontját úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha valamely hitelmegállapodás az irányelv 10. cikkében említett információk tekintetében olyan nemzeti rendelkezésre hivatkozik, amely maga is a szóban forgó tagállam jogának más rendelkezéseire való hivatkozást tartalmaz.

Az EUB előzetes megállapítása szerint jelen ügyben, a szóban forgó szerződés pontosítja, hogy az elállásra nyitva álló határidő a szerződés megkötésétől kezdődik, de csak azt követően, hogy a BGB 492. §-ának (2) bekezdése szerinti valamennyi kötelező információt közölték a hitelfelvevővel. A BGB jelen eljárásban alkalmazandó változata 492. § (2) bekezdésében előírta, hogy:

„Az EGBGB eljárásban alkalmazandó változata szerinti 247. §-a 6–13. §-ával összhangban a szerződéseknek tartalmazniuk kell a fogyasztói hitelszerződések tekintetében előírt tájékoztatást”.

A hivatkozott bekezdés maga a BGB más rendelkezéseire való hivatkozást tartalmaz, vagyis – az előterjesztő bíróság megállapítása szerint – a fogyasztó különböző jogalkotási aktusokban szereplő nemzeti rendelkezésekre kénytelen hivatkozni annak érdekében, hogy valamennyi olyan kötelező információt azonosítson, amelynek közlése meghatározza a megállapodástól való elállásra nyitva álló határidő kezdő időpontját.

E bíróság megállapítása szerint azok a kötelező információk, amelyeknek a fogyasztóval való közlése az irányelv 10. cikke (2) bekezdése p) pontjának és 14. cikke (1) bekezdése második albekezdésének megfelelően meghatározza a szerződéstől való elállásra nyitva álló határidő kezdő időpontját, a szóban forgó szerződésben nem szerepelnek. Ebből következően a fogyasztónak ezen információk azonosítása érdekében több különböző jogalkotási aktus számos rendelkezését kell tanulmányoznia.

Az EUB szerint emlékeztetni kell arra, hogy az elállásra nyitva álló határidő kezdő napja az az időpont, amikor az irányelv 10. cikkében felsorolt, a hitelmegállapodásokban feltüntetendő információkat a fogyasztó rendelkezésére bocsátották, amennyiben ez az időpont későbbi, mint a hitelmegállapodás megkötésének napja.

Olyan hitelmegállapodás esetében, ahol a fogyasztó általi fizetések nem vezetnek a teljes hitelösszeg azonnali, ennek megfelelő törlesztéséhez, hanem tőkeképzésre használják a hitelmegállapodásban vagy egy járulékos megállapodásban megállapított időszakokban és feltételek szerint, a tájékoztatás világos és egyértelmű nyilatkozatot tartalmaz arra vonatkozóan, hogy az ilyen hitelmegállapodások nem írnak elő a hitelmegállapodás szerinti teljes hitelösszeg lehívására visszafizetési garanciát, kivéve, ha ilyen garanciát nyújtanak.

Továbbá, ha a díjakat és a kamatokat tőketörlesztés nélkül kell megfizetni, a hitelezőnek az adós részére megadandó kimutatás keretében a hitelkamat fizetésének időszakairól és feltételeiről és bármely kapcsolódó rendszeres és nem rendszeres díjakról szóló információk esetén a hitelezőnek a fogyasztó kérésére ingyenesen rendelkezésre kell bocsátania a hitelmegállapodás teljes időtartama alatt a számlakivonatot, törlesztési táblázat formájában[19].

Következésképpen, ha a fogyasztó által kötött szerződés az irányelv 10. cikke alapján feltüntetendő információk tekintetében a nemzeti jog bizonyos rendelkezéseire utal, a fogyasztó a szerződés alapján nem tudja meghatározni szerződéses kötelezettségvállalásának terjedelmét, továbbá nem tudja ellenőrizni azt sem, hogy az általa megkötött szerződésben szerepel-e az említett rendelkezés értelmében megkövetelt valamennyi elem, sem pedig azt, hogy rá nézve megkezdődött-e az elállásra nyitva álló határidő[20].

A hitelszerződés megfelelő teljesítéséhez – és különösen a fogyasztó jogainak, köztük az elállási jogának gyakorlásához – szükség van azon elemek fogyasztó általi megismerésére és megfelelő megértésére, amelyeket a 2008/48 irányelv 10. cikke (2) bekezdésének megfelelően a hitelmegállapodásnak kötelezően tartalmaznia kell[21].

Miként az EUB korábbi ítéletében már kimondta, ha a fogyasztóvédelem területén valamely irányelv arra kötelezi az eladót vagy szolgáltatót, hogy tájékoztassa a fogyasztót a neki felajánlott szerződéses kötelezettségvállalás tartalmáról, amelynek bizonyos elemeit valamely tagállam kötelező törvényi vagy rendeleti rendelkezései határozzák meg, ezen eladó vagy szolgáltató köteles arra, hogy tájékoztassa e fogyasztót az említett rendelkezések tartalmáról.[22] Vagyis nem elegendő, ha valamely szerződés általános szerződési feltételeiben a felek jogait és kötelezettségeit rögzítő törvényi vagy rendeleti szövegre történő hivatkozásra egyszerű utalás formájában kerül sor.[23]

Ebből következően – az EUB megállapítása szerint – a fogyasztói szerződésben a nemzeti jogszabályi rendelkezésekre történő hivatkozás nem felel meg azon követelménynek, hogy az irányelv 10. cikke (2) bekezdése p) pontjának megfelelően világos és egyértelmű módon a fogyasztó tudomására kell hozni azon időszakot, amelyen belül az elállási jog gyakorolható, valamint az elállási jog gyakorlásának egyéb feltételeit[24].

E megfontolások összességére tekintettel az előterjesztő bíróság második kérdésre adott válasza szerint a 2008/48 irányelv 10. cikke (2) bekezdésének p) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha valamely hitelmegállapodás az ezen irányelv 10. cikkében említett információk tekintetében olyan nemzeti rendelkezésre hivatkozik, amely maga is a szóban forgó tagállam jogának más rendelkezéseire való hivatkozást tartalmaz[25].

III. 3.

Az EUB – a második kérdésre adott válaszára tekintettel – az előterjesztő bíróság harmadik kérdését nem tartotta szükségesnek megválaszolni[26].

Lábjegyzetek:

[1] 2020. március 26-ai J. C. kontra a Kreissparkasse Saarlouis C‑66/19. sz. ügy, ítélet ECLI:EU:C:2020:242 (Ítélet)

[2] A fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. április 23-ai 2008/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv

[3] A 2008/48 irányelv (8)–(10), (14) és (31) preambulumbekezdései

[4] Ítélet 13-22. pont

[5] A német polgári törvénykönyv, a Bürgerliches Gesetzbuch (BGB) jelen eljárásban alkalmazandó változata szerint

[6] Ez az irányelv nem alkalmazandó a következőkre:

olyan hitelmegállapodások, amelyek fedezete ingatlanfedezetű jelzálog vagy a tagállamokban az ingatlanokra általánosan alkalmazott más hasonló biztosíték vagy az ingatlanokhoz kapcsolódó valamely jog

[7] 1997. július 17-ei Bernd Giloy kontra Hauptzollamt Frankfurt am Main-Ost. C‑130/95. sz. ügy, ítélet EU:C:1997:372.

[8] A BGB 492.§ (2) bekezdése szerint: „A szerződésnek tartalmaznia kell a fogyasztói kölcsönszerződéshez szükséges információkat a Bevezető törvény 247. cikkének 6–13. szakasza szerint

[9] A BGB bevezetéséről szóló törvény, az Einführungsgesetz zum Bürgerlichen Gesetzbuch; (EGBGB) eljárásban alkalmazandó változata szerint

[10] A 2008/38 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében

[11] A 2012. július 12-ei SC Volksbank România-ítélet, C‑602/10, EU:C:2012:443, 86. pont

[12] 2017. október 19-ei Solar Electric Martinique-ítélet, C‑303/16, EU:C:2017:773, 26. pont

[13] 2019. július 3-ai UniCredit Leasing-ítélet, C‑242/18, EU:C:2019:558, 47. pont

[14] 2016. november 9-ei Home Credit Slovakia-ítélet, C‑42/15, EU:C:2016:842, 31. pont

[15] Home Credit Slovakia-ítélet, 32. pont

[16] 2019. január 23-ai Walbusch Walter Busch-ítélet, C‑430/17, EU:C:2019:47, 46. pont

[17] Irányelv 14. cikk (1) bekezdés

[18] Ítélet 39. pont

[19] Irányelv 10. cikk (3)-(4) bekezdés

[20] Ítélet 44. pont

[21] Ítélet 45. pont

[22] 2012. április 26-ai Invitel-ítélet, C‑472/10, EU:C:2012:242, 29. pont

[23] 2013. március 21-ei RWE Vertrieb-ítélet, C‑92/11, EU:C:2013:180, 50. pont

[24] Ítélet 48. pont

[25] Ítélet 49. pont

Kapcsolódó cikkek:


Az alkalmazandó jog meghatározása többoldalú kapcsolóelvvel
2020. november 20.

Az alkalmazandó jog meghatározása többoldalú kapcsolóelvvel

A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Magyarázat a nemzetközi magánjogról című kiadvány a nemzetközi magánjog egészét átfogó jogszabálymagyarázat, mely a nemzetközi magánjogról szóló törvényt részletesen és tematikusan elemzi, Jelen cikkünk részlet a kiadványból.

Egyre több a gyűlölet-bűncselekmény
2020. november 18.

Egyre több a gyűlölet-bűncselekmény

Az FBI gyűlölet-bűncselekményről szóló éves jelentése szerint 2019-ben szokatlanul sok gyűlölet-bűncselekményt és gyűlöletből elkövetett gyilkosságot történt az Egyesült Államokban.

Kémet találtak a német kormányapparátusban
2020. november 18.

Kémet találtak a német kormányapparátusban

Németországban kémkedés miatt vádat emeltek egy egyiptomi születésű, a Merkel-kabinet sajtószolgálatában dolgozó férfi ellen, akiről már a nyáron kiderült, hogy a kairói hírszerzést segíti.