EUB-döntés az európai öröklési jogról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Doris Margret Lisette Mahnkopf ügye a második olyan ügy, amelyben tagállami bíróság az EUB-tól az EU öröklési jogáról szóló Róma IV. rendelet [1] értelmezését kérte, amivel egyébként az EUB Kubicka-ítéletében [2] az öröklési jog és a házassági vagyonjogi rendszer elhatárolásával kapcsolatos kérdés eldöntése kapcsán már foglalkozott.

Öröklés, vagy házassági vagyonjog?

A jelen ügy eldöntendő kérdéseit Doris Margret Lisette Mahnkopf által indított eljárásban –öröklésre vonatkozó európai öröklési bizonyítvány kiállítása iránt indított eljárás keretében – a berlini regionális felsőbíróság terjesztette elő.[3]

Kérdéseivel a bíróság, azt akarta megállapítani, hogy a túlélő házastársat a Bürgerliches Gesetzbuch (német polgári törvénykönyv) 1371. §-ának (1) bekezdése alapján megillető örökrész feltüntethető-e az európai öröklési bizonyítványban. A bíróság azt is tisztázni akarta, milyen joghatások kötődnek az ilyen örökrészre vonatkozó információnak az európai öröklési bizonyítvány szövegében történő esetleges feltüntetéséhez.

A tényállás

M. Mahnkopf 2015. augusztus 29-én elhunyt. Halála napjáig D. M. L. Mahnkopf volt a házastársa. A házastársak, mindketten német állampolgárok, szokásos tartózkodási helye Berlinben volt. Az elhunytnak, aki nem hagyott hátra végintézkedést, kizárólagos örökösei házastársa és a pár egyetlen gyermeke voltak. A házastársak közötti jogviszonyban a német jog szerinti közszerzeményi törvényes vagyonjogi rendszer érvényesült, házassági szerződést nem kötöttek. Az elhunyt Németországban található vagyontárgyai mellett egy svédországi ingatlanban fennálló tulajdoni hányad is a hagyatékába tartozott.

D. M. L. Mahnkopf kérelmére az Amtsgericht Schönenberg (shönenbergi helyi bíróság, Németország) mint az L. G. Mahnkopf utáni öröklés tárgyában illetékes bíróság 2016. május 30-án nemzeti öröklési bizonyítványt állított ki, amely szerint törvényes öröklés alapján a túlélő házastárs és a leszármazó a német öröklési jognak megfelelően fele-fele arányban örököltek az örökhagyó után. Az örökrész házastárs általi öröklése a BGB 1931. §-ának (1) bekezdésén alapult, amelynek értelmében a túlélő házastárs törvényes örökrésze, amely egynegyed, további egynegyed résszel nő, ha a házastársak közszerzeményi törvényes vagyonjogi rendszerben éltek, amint az a BGB 1371. §-ának (1) bekezdéséből az alábbiak szerint következik:

„Ha a vagyonjogi rendszer az örökhagyó elhalálozása miatt szűnik meg, a közszerzemény megosztására úgy kerül sor, hogy a túlélő házastárs törvényes örökrésze megnövekszik az örökség egynegyedével; ennek körében nem bír jelentőséggel, hogy a házastársak bármelyike szert tett-e tényleges vagyongyarapodásra.

2016. június 16-án D. M. L. Mahnkopf a közjegyzőnél ugyancsak kérte a 650/2012 rendelet alkalmazásában európai öröklési bizonyítvány kiállítását, amely, a német jog szerinti törvényes öröklésre vonatkozó nemzeti szabály értelmében, őt és fiát jelölte volna meg az örökség fele-fele részében örököstársakként. D. M. L. Mahnkopf az öröklési bizonyítványt a svédországi ingatlanon fennálló tulajdonjog átírásához akarta felhasználni. A közjegyző D. M. L. Mahnkopf kérelmét továbbította az Amtsgericht Schönenbergnek (shönenbergi helyi bíróság).

Ez utóbbi az európai öröklési bizonyítvány iránti kérelmet elutasította azzal az indokkal, hogy az elhunyt házastársat megillető hányad az elhunyt hagyatékának egynegyed része erejéig az öröklési rendszeren, az elhunyt hagyatékának másik egynegyed része erejéig pedig a BGB 1371. §-ának (1) bekezdése szerinti házassági vagyonjogi rendszeren alapul. Márpedig az ezen negyedrész öröklését megalapozó szabály, amely házassági vagyonjogi rendszerre, nem pedig öröklési rendszerre vonatkozik, nem tartozik a 650/2012 rendelet hatálya alá.

D. M. L. Mahnkopf fellebbezést nyújtott be e határozattal szemben a Kammergericht Berlin (berlini regionális felsőbíróság, Németország) előtt. Ebben kiegészítette eredeti kérelmét, és másodlagosan kérte, hogy az európai öröklési bizonyítványban tüntessék fel – tájékoztatási céllal –, hogy az elhunyt hagyatékának egynegyed része a közszerzeményi rendszer alapján illeti meg.

A kérdést előterjesztő Kammergericht Berlin szerint a jogelmélet megosztott a tekintetben, hogy a BGB 1371. §-ának (1) bekezdésében kimondott szabályöröklési jogi vagy házassági vagyonjogi rendelkezésnek tekintendő, úgy vélte, hogy a szabályozás céljára, azaz a közös szerzeménynek a vagyonközösség házastárs elhalálozása miatt bekövetkező megszűnését követő megosztásának biztosítására tekintettel a BGB 1371. §-ának (1) bekezdése nem a 650/2012 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „öröklésre” vonatkozó szabály.

Álláspontja szerint az e jogi rendelkezésben foglaltakat mindig alkalmazni kell, amikor a házasság joghatásait, ideértve a vagyonjogi kérdéseket is, a német jog szabályozza. Ez az alkalmazás nem lenne biztosítva, ha e szabály öröklésjogi szabálynak minősülne, mert ilyen esetben hatálya azokra a helyzetekre korlátozódna, amikor az öröklést a német jog szabályozza a 650/2012 rendelet 21. és 22. cikkének megfelelően.

A kérdést előterjesztő bíróság úgy vélte továbbá, hogy a házassági vagyonjogi rendszerekre vonatkozó rendelkezések európai uniós szintű harmonizációjának hiányában a túlélő házastárs örökrészének valamely, házassági vagyonjogi szabálynak, a BGB 1371. §-a (1) bekezdésének az alkalmazásából eredő növelése főszabály szerint még tisztán tájékoztató céllal sem tüntethető fel az európai öröklési bizonyítványban.

A Kammergericht Berlin úgy vélte azonban, hogy e megnövelt örökrész feltüntethető az európai öröklési bizonyítványban, ha a 650/2012 rendelet 21. illetve 22. cikke alapján meghatározott, az öröklésre alkalmazandó jogot és a házastársak vagyonjogi helyzetére alkalmazandó jogot – függetlenül attól, hogy melyik kollíziós jog alkalmazására kerül sor – ugyanazon tagállam joga alapján kell meghatározni. A jelen ügyben mind az öröklésre, mind a házastársak vagyonjogi helyzetére kizárólag a német jog alapján meghatározott jog alkalmazandó. Előadta, hogy a 650/2012 rendelet 67. cikke (1) bekezdésének, illetve 69. cikke (2) bekezdésének szövege, amelynek értelmében az igazolandó tényeket az öröklésre alkalmazandó jognak „vagy a bizonyos tényekre alkalmazandó egyéb jognak” megfelelően állapították meg, lehetővé tesz ilyen értelmezést. Ez igazolható továbbá a 650/2012 rendelet (12) preambulum-bekezdése második mondatára, valamint az európai öröklési bizonyítvány rendeltetésére tekintettel, amely az öröklési jogok határokon átnyúló érvényesítésének egyszerűsítésére és gyorsítására irányul.

E körülmények között a Kammergericht Berlin az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesztett az Európai Unió Bírósága (EUB) elé. [4]

Európai Unió - jogrendszer

Az EUB szerint a vonatkozós uniós rendelet (12) preambulum-bekezdésből az következik, hogy e szabályozás nem lehet alkalmazandó a házassági vagyonjoggal kapcsolatos kérdésekre, beleértve az egyes jogrendszerekben házassági szerződésként ismert megállapodásokat is, ha azok nem foglalkoznak öröklési kérdésekkel

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és az EUB ítélete

Kérdésével az előterjesztő bíróság arra keresett választ, hogy a 650/2012 rendelet 1. cikkének (1) bekezdését, miszerint:

„(1) Ezt a rendeletet az öröklésre kell alkalmazni. Nem alkalmazandó különösen az adó-, a vám- és a közigazgatási ügyekre.

(2) E rendeletet hatálya nem terjed ki a következőkre: […] d) a házassági vagyonjoggal és az ilyen kapcsolatokra alkalmazandó jog szerint a házassággal hasonló joghatásúnak tekintett kapcsolatokra alkalmazandó vagyonjogi jogszabályokkal kapcsolatos kérdésekre;[…]”

akként kell-e értelmezni, hogy a rendelet hatálya alá tartozik az olyan nemzeti rendelkezés, amely valamely házastárs elhalálozásának esetére a közszerzeménynek a túlélő házastárs örökrészének növelésével történő átalányjellegű megosztását írja elő.

A 650/2012 rendelet 1. cikke (1) bekezdésének szövege értelmében e rendeletet az öröklésre kell alkalmazni. E cikk (2) bekezdése kimerítő módon felsorolja a rendelet hatálya alól kizárt területeket, amelyek sorában szerepelnek e rendelkezés d) pontjában „a házassági vagyonjoggal kapcsolatos kérdések”. A 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja pontosítja, hogy az öröklés „a vagyontárgyak, jogok és kötelezettségek haláleset miatti átszállásának valamennyi formáját magában foglalja, akár végintézkedés szerint megvalósuló átruházás, akár törvényes öröklés révén történő átszállás útján”.

A rendelet (9) preambulum-bekezdéséből az következik, hogy hatályának ki kell terjednie a hagyaték öröklésének valamennyi polgári jogi szempontjára.

Az EUB Kubicka-ítéletének megállapításai szerint a rendelet – (7) preambulum-bekezdése értelmében – elő akarja segíteni a belső piac megfelelő működését azáltal, hogy megszünteti ama személyeknek a szabad mozgása előtti akadályokat, akik a határokon átnyúló vonatkozású örökléssel összefüggő jogaikat akarják érvényesíteni. Ennek érdekében rendelkezik az európai öröklési bizonyítvány létrehozásáról, amelynek a bizonyítványban említett minden örökös, hagyományos és jogutód számára lehetővé kell tennie a jogállásának és öröklésre vonatkozó jogainak valamely másik tagállamban történő bizonyítását. [5]

A (12) preambulum-bekezdésből az következik, hogy e rendelet nem lehet alkalmazandó a házassági vagyonjoggal kapcsolatos kérdésekre, beleértve az egyes jogrendszerekben házassági szerződésként ismert megállapodásokat is, ha azok nem foglalkoznak öröklési kérdésekkel.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat megállapításai szerint, a BGB 1371. §-a (1) bekezdésének megfelelően, vagyonközösség megszűnése esetén a közszerzemény megosztására úgy kerül sor, hogy a túlélő házastárs törvényes örökrésze megnövekszik az örökség további negyedrészével.

A német kormány álláspontja szerint a házastársi vagyonközösség megszüntetésére vonatkozó nemzeti jogi rendelkezés kizárólag a házasság haláleset miatt történő felbomlása esetén alkalmazható, célja a házasság ideje alatt szerzett javak átalányjellegű megosztása, kiegyensúlyozva azt a hátrányos helyzetet, amely a házassági vagyonközösség jogi rendszerének a házastárs elhalálozása miatt történő megszakadásából ered, és elkerülve, hogy pontosan meg kelljen határozni a vagyon összetételét és értékét a házasság kezdetén és végén.

A BGB 1371. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés nem a vagyontárgyaknak a házastársak közötti megosztására, hanem a túlélő házastársnak a hagyatéki vagyon már beszámított elemein fennálló jogosultságának kérdéseire terjed ki. E rendelkezés alapvetően nem a vagyontárgyak megosztására vagy a házassági vagyonjogi elszámolásra irányul, inkább az elhunyt házastárs utáni öröklésre, nem pedig a házassági vagyonjogi rendszerre, a 650/2012 rendelet értelmében vett öröklési ügyre vonatkozik.

Az EUB szerint ennek az értelmezésnek nem mond ellent az (EU) 2016/1103 rendelet hatálya. A rendeletet ugyanis, jóllehet (18) preambulum-bekezdése értelmében azért fogadták el, hogy kiterjedjen a házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos valamennyi olyan polgári jogi szempontra, amely a házastársak vagyonának mindennapi kezelését, valamint a vagyonjogi rendszer – különösen a pár különválásából vagy a házastársak egyikének halálából fakadó – megszüntetését, hatálya alól, 1. cikke (2) bekezdésének d) pontja értelmében, kifejezetten kizárja „az elhunyt házastárs utáni öröklést”.

Maciej Szpunar főtanácsnok indítványában kiemelte [6], hogy ha a nemzeti jog, a BGB 1371. §-ának (1) bekezdése, alapján a túlélő házastársat megillető rész az öröklési jog hatálya alá tartozónak minősül, az eme örökrészre vonatkozó információ – a 650/2012 rendelet 69. cikkének (2) bekezdésében meghatározott valamennyi joghatást kiváltva – feltüntethető az európai öröklési bizonyítványban. Ez utóbbi külön eljárás nélkül valamennyi tagállamban joghatással bír. A bizonyítványban hagyományosként említett személyről vélelmezni kell, hogy rendelkezik a bizonyítványban említett jogállással és jogokkal, és hogy e jogokhoz az említett bizonyítványban feltüntetetteken túl egyéb feltétel és/vagy korlátozás nem fűződik.[7]

Meg kell állapítani tehát, hogy az európai öröklési bizonyítvány céljainak megvalósítását jelentős mértékben akadályozná, ha a bizonyítvány nem tartalmazna kimerítő információt a túlélő házastárs jogai tekintetében a teljes hagyatékot illetően.[8]

Az EUB e megfontolások fényében a Kammergericht Berlin kérdésére azt a választ adta, a 650/2012 rendelet 1. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy hatálya alá tartozik az olyan nemzeti rendelkezés, amely valamely házastárs elhalálozásának esetére a közszerzeménynek a túlélő házastárs örökrészének növelésével történő átalányjellegű megosztását írja elő.

Lábjegyzetek:

[1] Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, továbbá az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló 2012. július 4-ei 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet [2] 2017. október 12-ei A. Kubicka-ítélet C 218/16, EU:C:2017:755 [3] 2018. március 1-jei ítélet a C 558/16. sz. ügyben Doris Margret Lisette Mahnkopf által indított, Sven Mahnkopf részvételével folyamatban volt ügyben, ECLI:EU:C:2018:138 (Ítélet.) [4] Ítélet 8-30. pont [5] Kubicka-ítélet 59. pont [6] Indítvány 102. pont [7] Kubicka-ítélet, 60. pont [8] Ítélet 43.pont

Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

EUB-ítélet a gyanúsítottak jogaira vonatkozó tájékoztatásról

A gyanúsítottaknak vagy a megvádolt személyeknek a büntetőeljárás során biztosítandó, az eljárási jogaikra vonatkozó tájékoztatási kötelezettség értelmezésével kapcsolatos nemzeti és uniós szabályozás összevetését tette meg az EU Bírósága.

2024. május 22.

A releváns piac-meghatározás jelentősége az EU versenyjogának állami támogatási jogában

A releváns piac kifejezése a lehető legmindennapibb fordulat a versenyjogban, azonban leginkább az antitröszt területén taglalják, az állami támogatások joga vonatkozásában a legtöbb szakirodalom és gyakorló jogász adós és néma marad. Lássuk, hogyan szomszédosak egymással a versenyjog alterületei a releváns piac határai mentén, s hogyan válik a releváns piac meghatározása perdöntővé a versenyjog kevésbé ismert területén is.