EUB-ítélet az uniós nyugdíjjogosultságról

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkavállaló öregségi nyugdíjjogosultságára megállapított életkorról szól az A. T. kontra Pensionsversicherungsanstalt-ügyben született, az Európai Unió Bírósága által hozott ítélet[1].

Az A. T. kontra Pensionsversicherungsanstalt-ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet az Európai Unió Bíróságához (EUB) az osztrák Legfelsőbb Bíróság, az Oberster Gerichtshof – mint munka-és szociális ügyeket elbíráló fellebbviteli bíróság – terjesztette elő. Az AT kontra osztrák nyugdíjbiztosítási intézet, a Pensionsversicherungsanstalt-ügyben a felek közötti jogvita tárgya az volt, hogy a nyugdíjbiztosítási intézet A. T.-től az osztrák jogszabályok által előírt kompenzációs pótléknak öregségi nyugdíja kiegészítéséül történő nyújtását megtagadta.

Az előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EU-jog, konkrétan az unió polgárainak és családtagjaiknak, a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló, 2004/38/EK irányelv[2] értelmezésére irányult.

Az irányelv meghatározza a szabad mozgáshoz, valamint az ideiglenes és huzamos tartózkodáshoz való jog gyakorlására vonatkozó feltételeket az uniós polgárok és családtagjaik számára, megállapítja az e jogok közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokból meghatározott korlátait, továbbá tisztázza a munkavállalók, az önálló vállalkozók, a diákok és a fizetésben nem részesülők jogállását.

Előírásai szerint, az uniós polgárok érvényes személyazonosító igazolvány vagy útlevél birtokában:

• bármely uniós országba beléphetnek anélkül, hogy kiutazási vagy beutazási vízumra lenne szükségük. Azoknak a családtagoknak, akik nem uniós állampolgárok, nincs szükségük kiutazási vagy beutazási vízumra, ha érvényes tartózkodási kártyával rendelkeznek.
• Három hónapig tartózkodhatnak valamely más uniós országban anélkül, hogy bármely egyéb feltételnek vagy formai követelménynek meg kelljen felelniük.
• Három hónapot meghaladóan tartózkodhatnak más uniós országban, amely tartózkodás a fogadó országban betöltött jogállásuktól függően bizonyos feltételekhez kötött. A munkavállalóknak és az önálló vállalkozóknak, egyéb feltételeknek nem kell eleget tenniük. A diákoknak és a fizetésben nem részesülőknek – például a nyugdíjasoknak –

• egyrészt elegendő forrásokkal önmaguk és családtagjaik számára ahhoz, hogy ne jelentsenek indokolatlan terhet a fogadó ország szociális segítségnyújtási rendszerére,
• másrészt pedig teljes körű egészségbiztosítással

kell rendelkezniük.

• Három hónapnál hosszabb tartózkodási idő esetén a fogadó ország megfelelő hatóságainál be kell, hogy jelentkezzenek. Amennyiben családtagjaik nem valamely uniós ország állampolgárai, akkor 5 évig érvényes tartózkodási kártyát kell igényelniük.
• Huzamos tartózkodási jogot nyernek, ha öt éven át folyamatosan, jogszerűen tartózkodtak a fogadó országban. Ez a rendelkezés a családtagjaikra is vonatkozik.
• A fogadó ország állampolgáraival egyenlő bánásmódban kell részesüljenek. A fogadó ország hatóságai azonban nem kötelesek a tartózkodás első három hónapjában szociális segítségnyújtást biztosítani a fizetésben nem részesülő uniós állampolgárok számára.
• Az uniós polgárokat, illetve családtagjaikat kiutasíthatják, ha viselkedésükkel komolyan veszélyeztetik a társadalom alapvető érdekeit.

Az irányelv alkalmazásában, uniós polgár: egy uniós ország állampolgárságával rendelkező bármely személy; családtag: a házastárs, az uniós polgár élettársa, akivel regisztrált élettársi kapcsolatban él, valamint a 21. életévüket be nem töltött egyenesági leszármazottjai[3].

Az osztrák Legfelsőbb Bíróság jogértelmezés iránti kérése az irányelvnek a fogadó tagállamban már nem dolgozó személyekre és családtagjaikra vonatkozó mentességeket előíró 17. cikke (1) bekezdése a) pontjának értelmezésére vonatkozott, mely szerint:

(1) A 16. cikktől eltérve, a fogadó tagállamban való huzamos tartózkodás jogát a folyamatos ötéves tartózkodási idő letelte előtt is elnyerik:

a) a munkavállalók vagy önálló vállalkozók, akik munkájuk befejezésekor elérték a tagállam joga szerint az öregségi nyugdíjjogosultságra megállapított életkort, vagy azok a munkavállalók, akik munkaviszonyukat azért szüntették meg, hogy korengedményes nyugdíjba vonuljanak, feltéve hogy legalább a megelőző tizenkét hónapban abban a tagállamban dolgoztak, és három évig folyamatosan ott tartózkodtak.

Amennyiben a fogadó tagállam joga szerint az önálló vállalkozók egyes csoportjai nem jogosultak öregségi nyugdíjra, az életkorhoz kapcsolódó feltétel teljesítettnek tekintendő, ha az érintett személy betölti 60. életévét.

A tényállás[4]

Az eljárás felperese, A. T., 1950. január 28-án született román állampolgár, aki 2013. augusztus 21. óta folyamatosan Ausztriában tartózkodott, és a törvény szerinti nyugdíjkorhatárt 2015. január 28-án érte el.

2013. október 1-jétől a 2015. augusztus 31-ei, tényleges nyugdíjazásáig heti tizenkét órát egy trafikban dolgozott. 2016. április 1-jétől 2017. február 1-jéig, amely időpontban a keresőtevékenységtől véglegesen visszavonult, újból ebben a trafikban, a munkaszerződésében foglalt heti 20 óránál alacsonyabb óraszámban végzett munkát azért, hogy a letelepedésről és tartózkodásról szóló törvény előírásai szerinti, munkavállalóként való bejelentkezéséről szóló igazolását megkapja, amelyet az osztrák hatóság 2016. augusztus 10-én a számára ki is állított.

A letelepedésről és tartózkodásról szóló osztrák törvénynek, a tényállás megvalósulásának időpontjában hatályos rendelkezései szerint[5]:

„(1) Az [Európai Gazdasági Térség (EGT)] uniós jogi tartózkodási joggal rendelkező állampolgárai (51. és 52.§) az 51. vagy 52.§ szerinti feltételek további fennállásától függetlenül huzamos tartózkodáshoz való jogot szereznek a szövetségi területen történő ötéves, jogszerű és folyamatos tartózkodást követően. Kérelemre számukra haladéktalanul a huzamos tartózkodásukról szóló igazolást kell kiállítani a tartózkodás tartamának ellenőrzését követően. […]

(3) Az (1) bekezdéstől eltérve, az 51.§ (1) bekezdésének 1. pontja szerinti EGT-állampolgárok az ötéves tartózkodási idő letelte előtt huzamos tartózkodáshoz való jogot szereznek, ha

(1)      tevékenységük befejezésekor elérték a rendes nyugdíjkorhatárt, vagy olyan munkavállalók, akik munkaviszonyukat azért szüntették meg, hogy korengedményes nyugdíjba vonuljanak, feltéve hogy legalább a megelőző tizenkét hónapban szövetségi területen dolgoztak, és legalább három évig folyamatosan szövetségi területen tartózkodtak;

(2)      több mint két éven át folyamatosan szövetségi területen tartózkodtak, és tartós munkaképtelenség következtében felhagytak a munkavégzéssel, és ezzel kapcsolatban nem köthető ki tartózkodási időhöz kapcsolódó feltétel, ha az ilyen munkaképtelenség olyan munkahelyi baleset vagy foglalkozási megbetegedés következménye, amely alapján az érintett személy részben vagy egészben egy osztrák nyugdíjbiztosítási intézmény által fizetendő ellátásra jogosult; vagy

(3)      a szövetségi területen való hároméves, folyamatos foglalkoztatottságot és tartózkodást követően az Európai Unió egy másik tagállamában dolgoznak, megtartják a szövetségi területen a tartózkodási helyüket, és oda legalább hetente rendszeresen visszatérnek;

Az 1. és 2. pont szerinti jogok megszerzése szempontjából az Európai Unió egy másik tagállamában munkaviszonyban eltöltött időszak a szövetségi területen munkaviszonyban eltöltött időszaknak minősül. […]”

A felperes részére az osztrák nyugdíjbiztosítási intézet, havi 26,73 euró osztrák öregségi nyugdíjat, valamint átszámítva havi 204 euró román nyugdíjat állapított meg.

A. T. Romániában először általános iskolai tanárként, majd egy állami üzemben dolgozott, 2010-től önálló vállalkozóként – mint szobrászművész – tevékenykedett. Felesége halála (2012) után a 2000 óta Ausztriában élő lányához költözött, ahol 2013. augusztus 21. óta folyamatosan tartózkodott. 2013. október 1-jétől 2015. augusztus 31-ei nyugdíjba vonulásáig heti 12 órát dolgozott vejének trafikjában. Készpénzben kifizetett fizetése ekkor körülbelül 450 euró volt. 2016. április 1-jétől 2017. február 1-jéig a felperes újból az időközben a lánya által átvett trafikban dolgozott. Munkaszerződése szerinti a munkaideje heti 20 óra, a fizetése pedig körülbelül bruttó 800 euró volt.

A felperes azonban, mint korábbi, 2015 augusztusáig tartó foglalkoztatása során, csak némileg végzett több munkát. Heti 20 órára csak azért jelentették be, hogy az osztrák letelepedésről és tartózkodásról szóló törvény, előírásai szerinti, a munkavállalóként való bejelentkezésről szóló – az osztrák hatóság által 2016. augusztus 10-én kiállított – igazolást megkapja.

A. T. ezen igazolás birtokában 2017. február 14-én öregségi nyugdíja kiegészítése céljából – arra hivatkozva, hogy a 2004/38 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében, Ausztriában huzamos tartózkodási joggal rendelkezik – a társadalombiztosítási törvénykönyv 292.§-a szerinti kompenzációs pótlék megállapítását és 2017. március 1-jétől való folyósítását kérte.

Az osztrák társadalombiztosítási törvénykönyv, az Allgemeines Sozialversicherungsgesetz rendelkezése szerint[6]:

„Az öregségi nyugdíjra jogosultak, amennyiben nyugdíjuk és az egyéb forrásokból származó nettó jövedelmük, valamint a 294. § alapján tekintetbe veendő jövedelmeik összesen nem érik el a rájuk vonatkozó referenciaösszeget (293. §), e szakasz rendelkezései alapján kompenzációs nyugdíjpótlékra jogosultak, feltéve, hogy jogszerű, szokásos tartózkodási helyük belföldön van.”

A nyugdíjbiztosítási intézet A. T. kérelmét, hivatkozva arra, hogy a kérelmező Ausztriában jogellenesen tartózkodik, elutasította. Az e határozat ellen benyújtott keresetét, a grazi regionális bíróság, a Landesgericht Graz Ausztria is elutasította.

E bíróság megítélése szerint a 2004/38 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének a) pontjában foglalt azon feltételeket, hogy az érintett legalább a megelőző tizenkét hónapban abban a tagállamban dolgozott, és több mint három évig folyamatosan ott tartózkodott, olyan esetben is alkalmazni kell, amikor a munkavállaló tevékenységét azért fejezi be, mert elérte a törvény szerinti nyugdíjkorhatárt. Márpedig a felperes e feltételeket nem teljesítette.

A. T. ezen ítélettel szemben benyújtott fellebbezését, a grazi regionális felsőbíróság, az Oberlandesgericht Graz is – az I. fokú bíróságnak az irányelv 17. cikke (1) bekezdése a) pontjának adott értelmezését helybenhagyva – elutasította.

Az osztrák Legfelsőbb Bíróság, az Oberster Gerichtshof – amelyhez A. T. felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő – rámutatott: vitathatatlan, hogy az eljárás felperese, mint gazdaságilag nem aktív uniós polgár, második munkaviszonyának végét követően semmiképpen nem rendelkezik az ugyanezen irányelv 7. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja szerinti elegendő forrásokkal. Megállapította továbbá, hogy az osztrák jog előírása szerinti referencia-időpontban, azaz 2017. március 1-jén a felperes folyamatosan öt éve Ausztriában még nem tartózkodott.

Ugyanakkor kérdésesnek találta, a 2004/38 17. cikke (1) bekezdése a) pontjának utolsó tagmondatában foglalt feltételek alkalmazhatóságát azokra a munkavállalókra és önálló vállalkozókra is, akik tevékenységük befejezésekor a fogadó tagállam joga szerinti nyugdíjkorhatárt már elérték. A kérdés kapcsán kifejtette, hogy az a kérdés, hogy az alapeljárás felperesét mely időpontban kell úgy tekinteni, hogy befejezte tevékenységét, nem befolyásolja az alapjogvita megoldását, mivel bármely időpontot állapítják is meg, az irányelv 17. cikke (1) bekezdésének a) pontjában foglalt kumulatív feltételek nem teljesültek.

• Egyrészt, amikor e felperes 2015. augusztus 31-én első alkalommal befejezte tevékenységét Ausztriában, nyilvánvalóan folytatott tevékenységet a megelőző tizenkét hónapban, de még nem tartózkodott folyamatosan három éve e tagállamban.
• Másrészt, amikor a felperes 2017. február 1-jén befejezte második tevékenységét, több mint három éve tartózkodott az említett tagállamban, ám e második tevékenysége – az aktív kereső élettől való végleges visszavonulását megelőzően – csak tíz hónapig tartott.

E körülmények között az osztrák legfelsőbb bíróság eljárását felfüggesztette, és jogértelmezést kérve, előzetes döntéshozatal céljából két kérdést terjesztett az EUB elé.

Az EUB értékelése és ítélete

Első kérdésével az előterjesztő bíróság arra kért választ, hogy a 2004/38 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének a) pontját akként kell-e értelmezni, hogy a fogadó tagállamban történő huzamos tartózkodáshoz való jog folyamatos ötéves tartózkodási idő letelte előtt való megszerzéséhez az arra vonatkozó feltételeket – hogy a munkavállaló legalább a megelőző tizenkét hónapban ott folytatta tevékenységét, és több mint három évig folyamatosan ott tartózkodott – alkalmazni kell-e arra a munkavállalóra, aki tevékenysége befejezésekor az e tagállam törvénye szerint az öregségi nyugdíjjogosultságra megállapított életkort elérte.

Az EUB a fogadó tagállamban történő huzamos tartózkodáshoz való jogának elismeréséhez az a munkavállaló vagy önálló vállalkozó tevékenysége befejezésének időpontjára vonatkozóan megállapította:

• a vonatkozó nemzeti törvényben az öregségi nyugdíjjogosultságra megállapított életkor érintett általi elérését, továbbá azt, hogy
• a tevékenység befejezésére a korengedményes nyugdíjba vonulást követően sor került.

A kérdést előterjesztő bíróság e két körülmény közötti esetleges különbségtétellel kapcsolatban megfogalmazott fogalmazott kérdését illetően megállapította, hogy, az irányelvi rendelkezés szövegében semmi sem utal arra, hogy a tevékenység végzésének időszakára és a tartózkodás időtartamára vonatkozó feltételek alkalmazhatóságát csak az olyan helyzetekre kellene korlátozni, amikor a tevékenység befejezésére korengedményes nyugdíjba vonulást követően került sor.

Az irányelv szerkezetéből következően megállapítható, hogy a fogadó tagállamban már nem dolgozó személyekre és családtagjaikra vonatkozó mentességeket megállapító rendelkezéséből a „feltéve, hogy” kötőszóval bevezetett tagmondatában kimondott feltételek e rendelkezés által szabályozott mindkét esetre vonatkoznak. Ebből következik, hogy a feltételeket teljesítenie azon a munkavállalónak, aki tevékenysége befejezésekor elérte az e fogadó tagállam törvénye szerint az öregségi nyugdíjjogosultságra megállapított életkort.

Ezt az értelmezést 2004/38 irányelv rendszere megerősíti, azzal, hogy (19) preambulum-bekezdésében rögzíti, hogy egyes, munkavállaló vagy önálló vállalkozó uniós polgárokra és családtagjaikra jellemző előnyöket, amelyek lehetővé teszik e személyek számára, hogy azt megelőzően huzamos tartózkodási jogot szerezzenek, hogy a fogadó államban öt évig tartózkodtak volna, fenn kell tartani, mivel ezek szerzett jogoknak minősülnek, amelyeket a a foglalkoztatás megszűnését követően a munkavállalóknak a fogadó tagállam területén maradásának jogáról szóló 1251/70 irányelv[7] és a valamely tagállam állampolgárainak egy másik tagállamban folytatott önálló vállalkozói tevékenység befejezése után az adott tagállam területén maradáshoz való jogáról szóló, 75/34 irányelv[8] állapított meg.

Az 1251/70/EGK rendelet 2. cikke (1) bekezdése szerint:

„A következő személyeknek van joguk állandó tartózkodásra egy tagállam területén:

a)      az a munkavállaló, aki tevékenysége befejezésekor a fogadó tagállamnak a törvénye szerint elérte az öregségi nyugdíjkorhatárt, és aki legalább az utolsó tizenkét hónapban ebben az államban állt alkalmazásban, és több mint három évig folyamatosan ennek az államnak a területén lakott.

A 75/34/EGK irányelv 2. cikke (1) bekezdésének rendelkezése szerint:

„Minden tagállam elismeri a következő személyeknek a tagállam területén való állandó maradáshoz fűződő jogát:

a)      az az önálló vállalkozó, aki a tevékenysége befejezésekor az adott tagállam törvényei szerint elérte az öregségi nyugdíjra jogosító életkort, az elmúlt legalább 12 hónap során az adott tagállamban végezte tevékenységét és legalább három éve folyamatosan ott tartózkodott;

Abban az esetben, ha az érintett tagállam törvényei az önálló vállalkozói tevékenységet végzők egyes kategóriái számára nem biztosítják az öregségi nyugdíjhoz való jogot, akkor az életkori követelményt a kedvezményezett 65. életévének betöltésével teljesítettnek kell tekinteni; […]”

E rendelkezések szerint annak a munkavállalónak, illetve önálló vállalkozónak van joga állandó tartózkodásra egy tagállam területén, aki tevékenysége befejezésekor a fogadó tagállamnak a törvénye szerint elérte az öregségi nyugdíjra jogosító életkort, és aki legalább a megelőző tizenkét hónapban ebben az államban állt alkalmazásban, és több mint három évig folyamatosan ennek az államnak a területén lakott.

Az EUB szerint, bár az uniós jogalkotó e rendelkezés által előírt eltérés hatályát kiterjesztette a korengedményes nyugdíjba vonulást követően keresőtevékenység végzését befejező munkavállalókra is, ebből azonban nem vonható le az a következtetés, hogy ugyanakkor a többi munkavállalót is mentesíteni kívánta volna az e rendelkezésben megismételt, az 1251/70 irányelv és a 75/34 irányelv értelmében őket már kötelező feltételek alól[9]. Korábbi ítéletének megállapítása szerint a 2004/38 irányelv a fogadó tagállam területén történő tartózkodáshoz való jog vonatkozásában fokozatos rendszert írt elő, amely lényegében az ezen irányelvet megelőző különböző uniós jogszabályokban és ítélkezési gyakorlatban előírt fokozatokat és feltételeket átvéve a huzamos tartózkodás jogához vezet[10].

Megállapításai szerint, a 2004/38 irányelv 6. cikke[11] a három hónapig tartó tartózkodás tekintetében mindössze annyi feltételt vagy formai követelményt ír elő a tartózkodáshoz való joggal kapcsolatban, hogy érvényes személyazonosító igazolvánnyal vagy útlevéllel kell rendelkezni, az irányelv 14. cikkének (1) bekezdése[12] pedig fenntartja ezt a jogot azzal, hogy ha az uniós polgár és családtagjai nem jelentenek indokolatlan terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére[13].

A három hónapot meghaladó tartózkodás esetén a tartózkodáshoz való jog gyakorlása a 2004/38 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételekhez kötött[14], és 14. cikkének (2) bekezdése értelmében[15] ez a jog csak akkor marad fenn, ha az uniós polgár és családtagjai megfelelnek e feltételeknek. E feltételek célja annak elkerülése, hogy ezek a személyek a fogadó állam szociális segítségnyújtási rendszerére indokolatlan terhet jelentsenek [16].

Az irányelv uniós polgárokra és családtagjaikra vonatkozó általános szabályokról szóló 16. cikkének (1) bekezdéseben[17]és az irányelv (18) preambulumbekezdésében foglaltak szerint, annak érdekében, hogy az ezen állam társadalmába való integrálódás valódi eszköze legyen, a huzamos tartózkodás jogát annak elnyerését követően nem lehet feltételhez kötni[18]

Az olyan munkavállalók fogadó tagállamban történő huzamos tartózkodáshoz való jogának a megszerzésére vonatkozó rendelkezések,[19] akik tevékenységük befejezésekor elérték az e tagállam törvénye szerint az öregségi nyugdíjjogosultságra megállapított életkort, az ezen irányelv által létrehozott fokozatos rendszerbe illeszkednek, és abban, amennyiben az említett tagállamban történő huzamos tartózkodásra való jog megszerzését az ötéves, folyamatos tartózkodási idő letelte előtt előírják, kedvezőbb rendszert alkotnak az uniós polgárok e kategóriája számára. E rendelkezéseket, mint eltérést engedő intézkedéseket, mindemellett szigorúan kell értelmezni[20].

Vagyis a fogadó tagállamban történő huzamos tartózkodáshoz való jog megszerzéséhez e munkavállalóknak teljesíteniük kell a 2004/38 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének a) pontjában foglalt, a fogadó tagállamban legalább a megelőző tizenkét hónapon keresztül történő munkavégzésre és a több mint hároméves, folyamatos tartózkodásra vonatkozó feltételt. E rendelkezés olyan értelmezése, miszerint önmagában az, hogy a munkavállaló a tevékenység befejezésekor elérte a fogadó tagállam jogszabályaiban az öregségi nyugdíjjogosultságra megállapított életkort, elégendő ahhoz, hogy az érintett számára további követelmény nélkül, e tagállamban huzamos tartózkodási jogot keletkeztessen, amely az e munka befejezését megelőzően a tagállamban való tartózkodás időtartamára vonatkozna, sértené az ezen irányelv által előírt fokozatos rendszert[21].

Miként a 2004/38 irányelv (17) preambulum-bekezdése hangsúlyozza, a huzamos tartózkodás joga a társadalmi kohézió előmozdításának egyik kulcseleme, amelyet ezen irányelv az uniós polgárság érzésének erősítése céljából írt elő, ezért az uniós jogalkotó a huzamos tartózkodás jogának az irányelv 16. cikkének (1) bekezdése jogcímén történő megszerzését az uniós polgárnak a fogadó tagállamban történő integrációjához kötötte[22]

Az EUB korábbi ítéletében már kimondta, hogy az a beilleszkedés, amely meghatározza a 2004/38 irányelv 16. cikkének (1) bekezdésében előírt huzamos tartózkodáshoz való jog megszerzését, nemcsak tér‑ és időbeli tényezőkön, hanem a fogadó tagállamba való beilleszkedés mértékére vonatkozó minőségi tényezőkön is alapul [23]. Az irányelv 17. cikke (1) bekezdésének a) pontján alapuló huzamos tartózkodási jog csak akkor nyílhat meg olyan munkavállaló számára, aki tevékenysége befejezésekor elérte a tagállam törvénye szerint az öregségi nyugdíjjogosultságra megállapított életkort, ha a fogadó tagállamba való beilleszkedése az e rendelkezésben foglalt feltételekkel tanúsítható[24].

A fentiekre tekintettel EUB az előterjesztett kérdésre adott válasza szerint a 2004/38 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének a) pontját akként kell értelmezni, hogy a fogadó tagállamban történő huzamos tartózkodáshoz való jog folyamatos, ötéves tartózkodási idő letelte előtt való megszerzéséhez az arra vonatkozó feltételeket, hogy a munkavállaló legalább a megelőző tizenkét hónapban ott folytatta tevékenységét, és több mint három évig folyamatosan ott tartózkodott, alkalmazni kell az olyan munkavállalóra, aki tevékenysége befejezésekor elérte az e tagállam törvénye szerint az öregségi nyugdíjjogosultságra megállapított életkort.

E jogértelmezésével az EUB az előterjesztő bíróság uniós polgárok, munkavállalók huzamos tartózkodáshoz való jogára vonatkozó második kérdésében foglaltakat is megválaszolta.

Lábjegyzetek:

[1] 2020. január 22-ei C‑32/19. sz. A. T. kontra Pensionsversicherungsanstalt-ügy, ítélet ECLI:EU:C:2020:25 (Ítélet)

[2] Az unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29-ei 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv

[3] eur-lex.europa.eu › legal-content › TXT l33152 – EN – EUR-Lex – EUR-Lex

[4] Ítélet 15-25. pont és az előzetes döntéshozatal iránti kérelem I. pontja

[5] A letelepedésről és tartózkodásról szóló törvény, a Niederlassungs- und Aufenthaltsgesetz (a, BGBl. I, 100/2005) tényállás megvalósulásának időpontjában hatályos 53a.§-a (1) és (3) bekezdése

[6] Az osztrák társadalombiztosítási törvénykönyv, az Allgemeines Sozialversicherungsgesetz 292. § (1) bekezdés

[7] A Bizottság 1251/70/EGK rendelete (1970. június 29.) a foglalkoztatás megszűnését követően a munkavállalóknak a fogadó tagállam területén maradásának jogáról

[8] A valamely tagállam állampolgárainak egy másik tagállamban folytatott önálló vállalkozói tevékenység befejezése után az adott tagállam területén maradáshoz való jogáról szóló, 1974. december 17‑i 75/34/EGK tanácsi irányelv

[9] Ítélet 32. pont

[10] 2018. április 17-ei B.- és Vomero-ítélet, C‑316/16 és C‑424/16, EU:C:2018:256, 51. pont

[11]  2004/38 irányelv 6. cikk. Tartózkodás joga három hónapig: (1) Az uniós polgárokat érvényes személyazonosító igazolvány vagy útlevél birtokában külön feltételek és más formai követelmények nélkül három hónapig megilleti a tartózkodás joga egy másik tagállam területén. (2) Az (1) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni az érvényes útlevéllel rendelkező azon családtagokra is, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, és az uniós polgárt kísérik, vagy hozzá csatlakoznak

[12] 2004/38 irányelv 14. cikk. A tartózkodási jog megtartása (1) Az uniós polgárok és családtagjaik mindaddig rendelkeznek a 6. cikkben előírt tartózkodási joggal, amíg nem jelentenek indokolatlan terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére

[13] B.- és Vomero-ítélet, 52. pont

[14] 7. cikk Tartózkodás joga három hónapot meghaladóan

(1) Valamennyi uniós polgárt megilleti a tartózkodás joga egy másik tagállam területén három hónapot meghaladó időtartamra, ha:

a) munkavállalók vagy önálló vállalkozók a fogadó tagállamban; vagy

b) elegendő forrásokkal rendelkeznek önmaguk és családtagjaik számára ahhoz, hogy ne jelentsenek indokolatlan terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére tartózkodásuk időtartama alatt, és a fogadó tagállamban teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek; vagy

c) – tanulmányok folytatásának fő céljából, ideértve a szakképzést is, beiratkoztak egy magán- vagy közoktatási intézménybe, amelyet a fogadó tagállam akkreditált vagy tart fenn jogszabályai vagy közigazgatási gyakorlata alapján, és

– teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek a fogadó tagállamban, és nyilatkozattal vagy választásuk szerint más azzal egyenértékű eszközzel bizonyítják a megfelelő nemzeti hatóságnál, hogy elegendő forrással rendelkeznek önmaguk és családtagjaik számára, ahhoz, hogy a tartózkodásuk időtartama alatt ne jelentsenek terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére; vagy

d) az a), b) vagy c) pontban meghatározott feltételeket teljesítő uniós polgárt kísérő vagy hozzá csatlakozó családtagok

[15] 14. cikk (2) Az uniós polgárok és családtagjaik mindaddig rendelkeznek a 7., 12. és 13. cikkben előírt tartózkodási joggal, amíg megfelelnek az azokban meghatározott feltételeknek

Különleges esetekben, amennyiben megalapozott kétség merül fel azzal kapcsolatban, hogy az uniós polgár vagy családtagjai megfelelnek-e a 7., 12. és 13. cikkben foglalt feltételeknek, a tagállamok ellenőrizhetik, hogy ezek a feltételek teljesülnek-e. Ezt az ellenőrzést nem lehet rendszeresen lefolytatni.

[16] B.- és Vomero-ítélet, 53. pont

[17] 16. cikk Az uniós polgárokra és családtagjaikra vonatkozó általános szabályok. (1) Azok az uniós polgárok, akik jogszerűen öt éven át folyamatosan tartózkodtak a fogadó tagállamban, huzamos tartózkodási jogot nyernek ott. Erre a jogra nem vonatkoznak a III. fejezetben előírt feltételek

[18] B.- és Vomero-ítélet, 54. pont

[19]  2004/38 irányelv 17. cikk (1) bekezdés a) pont

[20] 2015. június 11-ei Zh.- és O.-ítélet, C‑554/13, EU:C:2015:377, 42. pont

[21] Ítélet 39. pont

[22]i Zh.- és O.-ítélet, 42. pont

[23] B.- és Vomero-ítélet, 58. pont

[24]  2003. január 9-ei Givane és társai-ítélet, C‑257/00, EU:C:2003:8, 29. pont

---