„Feloldhatatlan” német vita a vállalatok büntetőjogi felelősségéről


Régi tervek új köntösben: Németország a jogi személyek büntetőjogi felelősségének bevezetéséről vitatkozik. Miként viszonyul az új kormány a gazdasági büntetőjog legvitatottabb kérdéséhez? A jogászok többsége halaszthatatlannak tartja a reformot, de változtatna az előző ciklusban elkészült törvényjavaslaton.

A társaságok büntetőjogilag felelőtlenek

A német jog nem ismeri a társaságok büntetőjogi felelősségét. Egy jogi személyt akkor sem lehet büntetőjogi szankcióval sújtani, ha egy természetes személy a társaság nevében és érdekében követett el bűncselekményt. A szűkebb értelemben vett büntetőjog (Strafrecht im engeren Sinn, Kriminalstrafrecht) csak a természetes személyekre vonatkozik. Társaságokat csak a szabálysértési jog (Ordnungswiedrigkeitsrecht) keretében lehet szankcionálni.

A német jog máig követei a societas delinquere non potest XIX. századi elvét. A német és egyben a modern európai büntetőjog atyja, a berlini Humboldt Egyetem professzora, Franz von Liszt 1881-ben a római jog hagyományait követve fektette le, hogy egy társaság nem tud bűncselekményt elkövetni.

A társaságok büntetőjogi felelőssége bevezetésének az ezzel ellentétes német hagyományok mellett dogmatikai akadálya van. Ennek lényege, hogy a jogi személyek büntetőjogi felelőssége nem egyeztethető össze a bűnösség elvével (Schuldprinzip). A német büntetőjog talán legfontosabb, az Alaptörvényben (Grundgesetz, GG) rögzített alapelve szerint bűnösség nélkül senki sem sújtható büntetéssel (nulla poena sine culpa, Art. 103 II GG). Az Alkotmánybíróság (Bundesverfassungsgericht, BVerfG) töretlen ítélkezési gyakorlata szerint a bűnösség elve a jogállamiság elvének (Art. 20 /III. GG) és az emberi méltóságnak (Art. 1 Abs. 1 GG) is része.[1] Ebből következően a társaságok büntetőjogi szankcionálása három ponton is sértené az Alaptörvényt.

A társasági büntetőjog szempontjából döntő jelentőségű bűnösség elvének lényege, hogy csak olyan személyek büntethetők, akik a cselekmény elkövetésekor képesek voltak a jogszerű és a jogellenes közötti különbségtételre. A döntési képesség az etikai mérlegelés, valamint a társadalmi együttélés normáinak követési képességét jelenti, amivel szükségszerűen csak természetes személyek rendelkeznek – áll a BVerfG 1952-ben született, de máig irányadó ítéletében.[2]  Ezzel összefüggésben a jogtudomány belátási képességről beszél.

Állandóan napirenden van, még sincs előrelépés

A dogmatikai akadály ellenére a jogi személyek büntetőjogi felelősségének bevezetése hét évtizede téma Németországban! Bekerült a most leköszönő nagykoalíciós kormány két pártja, a kereszténydemokrata CDU és a szociáldemokrata SPD 2017-ben megkötött koalíciós szerződésébe is. A politikai deklaráció világosan fogalmazott: „A gazdasági büntetőjog hatékonyabbá tétele érdekében bevezetjük a társaságok büntetőjogi felelősségét.” Az egyértelmű vállalás valószínűleg azzal függött össze, hogy a CDU–SPD-kormány megalakulásakor fontos politikai-társadalmi téma volt a német autógyártók dízelbotránya és ezen keresztül a társaságok relatív felelőtlensége. A téma akkori felértékelődésében szerepet játszhatott az is, hogy az OECD 2017-es tanulmányában elégtelennek nevezte a vállalatok szankcionálásnak akkori és lényegében a mai napig változatlan német módját.

A most kezdődött koalíciós tárgyalásokon, amelyek az SPD, a Zöldek (Grünen) és a liberális FDP között folynak, nem a jogi személyek büntetőjogi felelőssége lesz a legfontosabb téma. De amint a pártok szakértői elkezdik a jövendő kormány szakpolitikai programját összeállítani, biztosan elő fog kerülni a gazdasági büntetőjog legvitatottabb kérdése, ahogy ez négy évvel ezelőtt is történt.

A szeptemberben véget ért ciklusban egy törvényjavaslat a CDU–SPD-nagykoalíció asztalán volt, de elfogadására már nem került sor. A várakozások szerint a törvényjavaslat maradni fog, de jelentős változtatásokon fog átesni, mielőtt a várhatóan december elején felálló SPD–Grünen–FDP-kormány a Bundestag elé terjeszti.

Jogtörténeti előzmények

Annak ellenére, hogy a jogi személyek büntetőjogi felelősségének bevezetése évtizedes téma, csak egyetlen, vállalatok ellen is alkalmazható szankció van a hatályos, tágabb értelemben vett büntetőjogban (Strafrecht im weiteren Sinn): a szabálysértési törvény szerinti pénzbírság (Geldbuße, § 30 Ordnungswidrigkeitengesetz, OWiG).

A társaságokkal szembeni pénzbírság-kiszabás a versenyjogban gyökerezik: 1929-ben a Birodalmi Gazdasági Bíróság (Reichswirtschaftsgericht) 50 ezer birodalmi márka büntetést szabott ki az Észak-német Cementszövetség (Norddeutschen Zementverband), majd 1932-ben 30 ezer márkát a Dél-német Széntermelők Szövetsége (Süddeutschen Kohlenwirtschaftsverband) ellen a versenyjog megsértése miatt. Ennek a gyakorlatnak adott egyértelmű jogszabályi alapot az 1954-ben elfogadott és máig hatályos törvény a gazdasági büntetőjogról (Wirtschaftsstrafgesetz 1954 (WiStrG). Ezen a ponton azonban évtizedekre megakadt a jogfejlődés.

Társasági büntetőjog a szabálysértési törvényben

  1. 30 OWiG

Egészen a ’90-es évek elejéig kellett várni, amíg a § 30 OWiG, a pénzbüntetés a versenyjogon kívül, általános jelleggel is alkalmazható lett a társaságokkal szemben.

A § 30 OWiG értelmében „ha jogi személyiségű társaság képviselője, vagy képviseltre jogosult szervezeti egységének tagja, vagy nem jogképes társaság irányító testülete, vagy annak tagja […] bűncselekményt vagy szabálysértést követ el, amelyen keresztül megsérti a társaságot terhelő kötelezettségeket, vagy a társaságot jogellenesen gazdagítja, a társaság ellen pénzbírság szabható ki, amelynek mértéke szándékos bűncselekmény esetén 10 millió euróig, gondatlanság esetén 5 millió euróig terjed.”

A norma tehát a jog- és cselekvőképes, valamint belátási képességgel rendelkező tisztségviselő cselekményén keresztül teszi lehetővé a belátási képesség nélküli társasággal szembeni szankciók alkalmazását. A pénzbírság mellett a § 17 Abs. 4 OWiG lehetővé teszi a jogellenes cselekményen keresztül előállt nyereség elvonását is. Ennek mértéke meghaladhatja a pénzbüntetés felső határaként lefektette 10 millió eurót. A harmadik, társaságokra is alkalmazható szabály a § 29a OWiG, amely a jogellenes cselekménnyel előállt javak elkobzását teszi lehetővé a társaságtól, abban az esetben is, ha a § 30 OWiG szerinti pénzbírság kiszabására nem kerül sor. Ennek oka, hogy a § 29a OWiG szerinti elkobzás mellékszankció, amely a crime does not pay-elvet (ne érje meg jogsértést elkövetni) juttatja érvényre. Az elkobzás a jogsértés eredményeként előállt javakra attól függetlenül alkalmazható, kinek a birtokába kerültek. Tehát akár harmadik személyt is érinthet, aki nem vett részt a jogsértés elkövetésébe, de tudtával, vagy tudtán kívül profitált abból (§ 29a Abs. 2 Nr. 1).

  1. Nem optimális, de jobb, mint a semmi

Ugyan a § 30 OWiG immár 30 éve alkalmazásban van, mégis vitatott. Ennek ellenére ez hidalja át a jogi szakadékot, amely a szűkebb értelemben vett büntetőjogi szankciók (Kriminalstrafrecht) hiánya miatt tátong a német jogban.

A § 30 OWiG alkalmazásának három gyenge pontja is van:

  • A kiszabható maximális büntetés alacsony, legfeljebb 10 millió euró. Első hallásra soknak tűnhet, de a multinacionális cégek milliárdos bevételét figyelembe véve nyilvánvaló, hogy csak a kis- és középvállalati szektorban van elrettentő hatása.
  • Kiszabása szabálysértési eljárásban történik, ezért korlátozottak az eljárás alá vont társaság védekezési lehetőségek.
  • Dogmatikailag visszás, hogy a természetes személyek kisebb súlyú jogsértéséhez, például közlekedési kihágásához hasonlóan a szabálysértési törvényt alkalmazzák a vállalatok súlyos jogsértése esetén. Ez nem igazodik a büntető- és a szabálysértési jog kettősségének elvéhez (Zweispurigkeit).

A legtöbb szakpolitikus ennek ellenére eddig a § 30 OWiG megtartásával és átcímkézésével akarta befedni a jogi személyek valódi büntetőjogi felelősségének hiánya miatti jogi űrt, és a vállalatok súlyos jogsértéséért továbbra is elsősorban azok tisztségviselői tartoznak büntetőjogi felelősséggel. Erre példa a 2013-as, Észak-Rajna Vesztfália Tartomány (NRW) Igazságügyi Minisztériuma által a szövetségi kormány elé terjesztett javaslat, amely a jogtudósok és az ügyvédség körében éles kritikát váltott ki.

  1. Pénzbüntetés nincs, elkobzás lehet

A jogeleméleti fenntartások miatt a társaságok esetében a szűkebb értelemben vett büntetőjog (Strafrecht im engeren Sinn, Kriminalstrafrecht) alkalmazására csak az elkobzáson keresztül van lehetőség. A § 73 StGB értelmében az elkobzás (Einziehung), mint mellékbüntetés (Nebenstrafe) – a szabálysértési joggal ellentétben – csak tettesekkel (Täter) és részesekkel (Teilnehmer) szemben alkalmazható. Ez alól az egyetlen kivétel, ha a tettes tudatosan egy harmadik személy érdekében követte el a bűncselekményt (§ 73b Abs. 1 Nr. 1 StGB). A személy (Person) alatt a joggyakorlat szerint a jogi személyek (juristische Person) is értendők. A § 74a StGB értelmében a jogellenes hasznon kívül az elkövetési tárgy (Tatobjekten), az elkövetés eszköze (Tatmittel) és az elkövetés következtében előálló dolog (Tatprodukt), például egy hamis tárgy szintén elkobozható harmadik személytől, akár jogi személytől is.

A dogmatikai legitimáció körüli vita szempontjából fontos, hogy a § 73 StGB szerinti elkobzás nem rendelkezik a büntetőjogi szankciók tipikus ismérveivel, ezért nem tekinthető a német Büntetőtörvénykönyv (Strafgesetzbuch, StGB) szerinti büntetésnek. Ennek némiképp ellentmond, hogy Németország legmagasabb rendes bírósági fóruma, a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság (Bundesgerichtshof, BGH) kifejtette, a § 73 StGB preventív funkciót tölt be, a nyereségorientált bűncselekmények elkövetését hivatott megelőzni.[3]

Az elkobzás büntetőjogi jellege mellett szól, hogy alkalmazásának komoly következményei lehetnek egy társaság számára, hisz a bűncselekmény következtében előállt teljes nyereségét vissza kell fizetnie az államnak, amelynek során a nyereségadó alapját csökkentő kiadásokat nem lehet levonni, valamint el lehet kobozni az olyan elkövetési tárgyat és eszközt is, amely a bűncselekmény elkövetése előtt, akár attól teljesen függetlenül, jogszerűen került a társaság tulajdonába.[4]

A BGH a § 73 StGB alkalmazásával összefüggésben kifejtette azt is, hogy az elkobzás okozta számottevő gazdasági hátrányon keresztül a társaság is viseli a kockázatot, amivel a tisztségviselője által elkövetett bűncselekmény jár. „Ez a közvetett felelősség nem jelenti azonban, hogy az elkobzás társaságokkal szembeni alkalmazása jogellenes lenne, mert az nem a jogi személy elleni büntetés, hanem a jogsértő állapot megszüntetését, illetve a károk felszámolását célozza.” A BGH szerint ezt támasztja alá, hogy a § 73 StGB alkalmazásának nem feltétele a bűnösség megállapítása, elkobzásra már tényállásszerűség és jogellenesség esetén is lehetőség van. „A társaságokkal szembeni elkobzás nem sérti tehát a bűnösség elvét és ezen keresztül az Alaptörvényt.”[5]

Javaslatokból nincs hiány

        1. A 2013-as javaslat: a társaságspecifikus bűnösség fogalma

A társasági büntetőjog legújabb kori története 2013-ban kezdődött, amikor Észak-Rajna Vesztfália Tartomány (NRW) Igazságügyi Minisztériuma törvényjavaslatot terjesztett a szövetségi kormány elé (Entwurf eines Gesetzes zur Einführung der strafrechtlichen Verantwortung von Unternehmen und sonstigen Verbänden des Landes Nordrhein-Westfalen, VerbStrG-E).[6] A koncepció megpróbálta átvágni a gordiuszi csomót: bevezetni a társasági büntetőjogot és egyidejűleg tiszteletben tartani a büntetés feltételét jelentő bűnösség (Schuld) elvét, tehát a jó és a rossz közötti választás csak természetes személyeknél meglévő képességét. A javaslat alkotóinak megoldása a társaságspecifikus bűnösség (spezifische Verbandsunrecht) fogalmának bevezetése volt. Eszerint a társaság hibásan működik, mert tűri a bűncselekmények elkövetését, illetve ehhez kedvező feltételeket teremt, vagy egyenesen bűncselekmény elkövetésére bújt fel. A társaságnak e hibás működésére a szervezett felelőtlenség (organisierten Unverantwortlichkeit) fogalmát vezette be a javaslat.

A tervezetből nem lett törvény, de a § 2 VerbStrG-E által definiált társasági bűncselekmény (Verbandsstraftaten) fogalma máig kiindulópont az új tervezetek számára:

„társasági bűncselekmény valósul meg,

  • ha egy társaság tisztségviselője tisztségében eljárva, a társaság érdekében szándékos vagy gondatlan bűncselekményt követ el,

vagy

  • ha egy társaság tisztségviselője szándékosan vagy gondatlanul elmulasztja az intézkedések megtételét, különösen a technikai, szervezeti és személyi ellenőrzési rendszer kiépítését és működtetését, amely az (1)-ben definiált bűncselekmény elkövetését megakadályozta, vagy legalább jelentősen megnehezítette volna.”

A § 2 VerbStrG-E értelmében a társaság ellen mindkét esetben szankció (Sanktion) lett volna kiszabható. A § 2 VerbStrG-E ugyan nem a büntetés (Strafe) kifejezést használta, de lefektette, hogy az StGB általános részének minden olyan rendelkezését alkalmazni kell, amely értelemszerűen (sinnesgemäß) nem csak természetes személyekre vonatkozhat. Így a társasággal szemben pénzbüntetés (Geldstarfe) lett volna kiszabható és speciális jogkövetkezményként, ultima ratio jelleggel a társaságot fel lehetett volna oszlatni. Ez utóbbi igazi nóvumnak számított volna, se a versenyjog, se a szabálysértési törvény nem tartalmazott ilyen szigorú szankciót. Egyetlen kivétel a kft. (Gesellschaft mit beschränkter Haftung, GmbH) feloszlatása a Közigazgatási Bíróságok (Verwaltungsgericht) által a § 62 GmbHG alapján. Erre akkor kerülhet sor, ha egy társaság működése a közjót (Gemeinwohl) sérti. A VerbStrG-E, ahogy a későbbi javaslatok is, a vállalat belső ellenőrzési rendszerének (compliance) jogszabály-konform létrehozása és működtetése esetén lehetővé tette volna a büntetés mérséklését.

A VerbStrG-E még az első akadályt se vette, a szövetségi törvényhozás tartományi képviselőket tömörítő háza, a Bundesrat napirendre se vette azt.

       2. A jogtudomány 2017-es koncepciója

Szintén nem jutott el a törvényhozás napirendjéig a jogtudomány által kidolgozott úgynevezett Kölni Javaslat (Kölner Entwurf eines Verbandssanktionengesetzes)[7], de szakmai körökben nagy visszhangot váltott ki. Annak, hogy a jogtudósok a társasági büntetőjogot ismét témává tették, nagy szerepe lehetett abban, hogy a szövetségi kormány nem sokkal később saját koncepcióval állt elő.

       3. A 2019-es, máig irányadó törvényjavaslat

a) Amit nem szabad a nevén nevezni

A Szövetségi Igazságügyi és Fogyasztóvédelmi Minisztérium (Bundesministeriums der Justiz und für Verbraucherschutz) 2019 augusztusában egy több törvényből álló csomagot terjesztett tárcaközi egyeztetésre a jogi személyek által elkövetett bűncselekmények leküzdése érdekében. A csomag központi eleme a társasági bűncselekmények szankcionálásáról szóló törvény (Gesetz zur Sanktionierung von verbandsbezogenen Straftaten, Verbandssanktionengesetz, VerSanG-E).

A tárcaközi egyeztetések után az igazságügyminiszter egy évvel később, 2020 augusztusában egy jelentősen módosított tervezetet tett a kormány asztalára.[8] Az átdolgozott javaslat a mindenki által használt Társasági büntetőjog (Unternehmensstrafrecht), társasági szankcionálási jog (Unternehmenssanktionen), illetve egyesületi szankciók (Verbandssanktionen) helyett a Törvény a gazdaság integritásának erősítéséről (Gesetz zur Stärkung der Integrität der Wirtschaft) semmitmondó címet kapta. A valódi téma csak az alcímből derül ki: Törvény a vállalatok által elkövetett bűncselekmények szankcionálásáról (Gesetz zur Sanktionierung von verbandsbezogenen Straftaten, Verbandssanktionengesetz, VerSanG).

A társasági büntetőjogról szóló évtizedes dogmatikai viták miatt az indokolással együtt 150 oldalas tervezet valódi büntetőjog helyett egy speciális, a jogi személyekre szabott, szigorított szabálysértési jog, számos fogyasztóvédelmi elemmel kiegészítve. A társasági büntetőjog, ahogy jelenlegi formájában, a § 30 OWiG-ben, úgy a VerbStrG-E elfogadása esetén is dogmatikailag a szabálysértési jog részét képezné. A VerSanG-E olyan atipikus megoldás – lex specialis – lenne a szabálysértési jogon belül, amelyre háttérjogszabályként se vonatkozna az OWiG.

Prof. Dr. Matthias Jahn, a Goethe-Universität Gazdasági Büntetőjog Intézetének vezetője, az OLG Frankfurt bírája szerint nem meglepő, hogy a tervezet alkotói tartózkodtak a büntetőjogi terminus technicusok használatától és a társasági büntetőjog szűkebb értelemben vett büntetőjogi meghatározásától. „Ha a jogalkotó valódi büntetőjogot vezetne be, akkor választ kellene adnia az alapvető és hevesen hivatott kérdésre, mi szerint, miként lehet a német büntetőjog alapját képező bűnösség elvét társaságok esetén is alkalmazni?”

b) Kevés új van a nap alatt

A VerbStrG-E sok vonatkozásban követi az NRW-javaslatot. Így az NRW-tervezet és a VerbStrG-E is akként akarja kifejezésre juttatni, hogy a társasági büntetőjog továbbra is a szabálysértési és nem a szűkebb értelemben vett büntetőjog része, mellőzi az StGB által alkalmazott büntetés (Strafe) szó használatát. A cégek elleni jogkövetkézmenyeket az OWiG-ből ismert szankció (Sanktion) kifejezéssel illeti. A jogszabálytervezet szövegezése igazodik az alcímhez és ezért a jogi személy (juristische Person) helyett a társaság (Verband) kifejezést használja. Így volt ez az NRW-javaslatban is. Egyezik a társaság definíciója és ezzel a két tervezet személyi hatálya is: VerbStrG-E-t a gazdasági tevékenységet folytató jogi személyek (juristische Person) és személyegyesítő társaságok (Personengesellschaften) esetében kellene alkalmazni.

A már idézett gazdasági büntetőjogász, Matthias Jahn szerint nem szólnak racionális érvek a mellett, hogy csak természetes személyeknek lehet büntetőjogi felelősségük. Nem úgy dogmatikaiak: a társasági büntetőjog alig integrálható a német büntetőjog rendszerébe, és a többségi vélemény szerint – ahogy ezt már fentebb kifejtettem – ellentétes az Alaptörvénnyel (Grundgesetz, GG).

A VerSanG-E a bűnösség elvének kérdése kapcsán is átveszi az NRW-javaslatot: a társaság nem egy tisztségviselője által, hanem hibás szervezeti és működési rendjén keresztül valósítja meg a jogsértést. Ez a szervezeti-működési hiba teszi lehetővé, hogy a cég egy tisztségviselője jogellenesen járjon el. Ezért konzekvens, hogy nem a tisztségviselő, hanem az egész társaság ellen kerül kiszabásara a szankció. Minthogy a vállalat válna az eljárás terheltjévé, a természetes személy terheltekhez hasonló jogok illetnék meg: a tisztségviselői nem lennének kötelesek a vállalatra nézve terhelő vallomást tenni, joguk lenne a bírósági meghallgatásra, valamint a bíróság előtt bizonyítási indítvány előterjesztésére, valamint szakértők és tanúk megidézésének indítványozására is.

c) Vannak eltérések is

A VerSanG-E eltéréseket is felmutat az NRW-javaslattal összehasonlítva. Ezek közül a három legjelentősebb:

  • Ultima ratioként sem tartalmazza a szankciók között a társaság felszámolását.
  • Az egyesületek (Verein) kikerültek a hatálya alól.
  • A § 30 OWiG alkalmazásában érvényesülő és az NRW-javaslat által is követett opportunitás elve helyett a VerSanG-E a legalitás elvét tenné főszabállyá. Az ügyészségnek tehát bűncselekmény alapos gyanúja (Anfagnsverdacht) esetén eljárást kellene indítania. Az ügyészek a § 30 OWiG alkalmazásától eltérően csak korlátozottan mérlegelhetnék, hogy nyomozást indítanak-e, illetve, hogy vádemeléssel élnek-e a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított cég ellen. A német szabálysértési jog a büntetőjoginál jóval szélesebb körű mérlegelést biztosít az ügyészségnek. Hogy a VerSanG-E ebben a vonatkozásban a büntető- és nem a szabálysértési jog hagyományait követi, azt mutatja: a javaslat alkotói nem csak a büntetőjogi terminus technicusokat kerülték, de tartalmilag is igyekeztek távolságot tartani az StGB és a VerSanG-E között.

A miniszter indokolása szerint az opportunitás elvével szeretnék biztosítani az egységes fellépést a bűncselekményeket elkövető társaságokkal szemben. Jelenleg nagy eltérések vannak a tartományi hatáskörbe tartozó ügyészségek gyakorlata között a § 30 OWiG alkalmazásában. Néhány tartományban következetesen lefolytatják az eljárást, másokban gyakran el sem indítják. Szakértők szerint azonban hiába lennének egységesek a szabályok és hiába vezetnék be az opportunitás elvét, ameddig a gazdasági büntetőjog területén jelentős eltérés van az ügyészek szakmai felkészültsége között, maradni fognak a számottevő jogalkalmazási eltérések.

d) Középpontban a fogyasztók

A VerSanG-E értelmében a szankció limitje a jelenlegi, 10 millió eurós felső határ sokszorosa lenne: az éves árbevétel 10 százaléka, annyi megszorítással, hogy 100 milliónál alacsonyabb bevételt felmutató cégek gondatlan jogsértés esetén legfeljebb 5 millió eurós bírságot kaphatnának. Ezen felül az állam kapná meg a bűncselekmény következtében előállt bevételt, amelyet az áldozatok kártalanítására kellene fordítania. Ezáltal a fogyasztóknak a jövőben nem kellene bíróság előtt érvényesíteniük a jóvátételi igényüket.

A szakminiszter utóbbival kapcsolatban elmondta, hogy az új szabályok kidolgozásánál a fogyasztóvédelem és a tisztességes piaci verseny biztosítása állt a középpontban. „A gazdasági bűnözés legnagyobb kárvallottjai a gazdasági élet szereplői és a fogyasztók” – mondta Lambrecht a Bundestag szakbizottsága előtt. Ezzel indokolta azt is, hogy a javaslat, a kacifántos, Törvény a gazdaság integritásának erősítéséről címet kapta.

e) A terhelt cég lesz a nyomozóhatóság?!

Az eljáró bíróság mérsékelhetné a büntetést, ha bizonyítva látná, hogy a terhelt vállalat együttműködött a hatóságokkal a cselekmény felderítésében és a felelősség kérdésének tisztázásában. A VerSanG-E ebben is követi az NRW-javaslatot.

Manapság a nagyvállalatoknál megszokott a preventív belső ellenőrzés rendszerének (compliance) működése, illetve bűncselekmény gyanúja esetén belső vizsgálat indítása. Sokszor mindkét feladattal erre szakosodott ügyvédi irodát bíz meg a menedzsment. Utóbbi „nyomozói” tipikusan átvizsgálják a cég belső levelezését és kikérdezik a dolgozókat.

A VerSanG-E kiterjed a compliance szabályozására is. A tervezet írói lefektették, minként kell lefolytatni és hogyan kell dokumentálni a belső ellenőrzést. A belső vizsgálatok középpontjában a dolgozók meghallgatásának kellene állnia, amelynek során érvényesülniük kellene a fair eljárás elveinek. Mindenekelőtt a meghallgatott munkavállalót tájékoztatni kellene arról, hogy a nyilatkozatai felhasználhatók lesznek egy később ellene folyó eljárásban is, ezért megtagadhatja az önmagára nézve terhelő nyilatkozat tételét és ügyvéd segítségét veheti igénybe.

A terhelt vállalat belső ellenőrzésen keresztüli együttműködését a bűnüldöző szervekkel csak akkor lehetne enyhítő körülményként figyelembe venni a büntetés kiszabásánál, ha az a VerSanG-E-ben meghatározottak szerint folyt le. A VerSanG-E összeférhetetlenségként kimondva éles elválasztja a vállalati belső ellenőrzésben részt vevő jogász és a céget a bírósági eljárásban képviselő védő személyét. Azt viszont nem tiltaná, hogy azonos ügyvédi irodához tartozó ügyvédek töltsék be mind a két funkciót.

A compliance dokumentációjának felhasználhatósága a büntetőeljárásban sokáig vitatott volt. A BVerfG teremtett világos helyzetet 2018-ban, amikor a „Jones-Day”-döntésben kimondta, a büntetőeljárás tárgyát képező bűncselekménnyel összefüggő compliance dokumentáció a bíróság előtt felhasználható bizonyítékként. A bírák azt is lefektették, hogy a dokumentumok felkutatása érdekében ügyvédi irodák is átkutathatók.[9] A VerSanG-E ezt a jogértelmezést emelné törvényerőre. „Meg akarja akadályozni, hogy a büntetőeljárás szempontjából a cégre terhelő információkat tartalmazó iratokat ügyvédi irodákhoz mentsék ki” – indokolta meg Lambrecht az ügyvédi titoktartás elvének, illetve a védő és védett közötti kommunikáció titkosságához fűződő jog korlátozását.

f) Szakmai össztűz a tervezetre

A Bundestag a VerSanG-E benyújtása után szakmai állásfoglalást kért a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarától (Deutsche Industrie- und Handelskammertag, DIHK), a Munkaadók Szövetségétől (Arbeitgeberverband, BDA), a Kereskedelmi Szövetségtől (Handelsverband, HDE), a Családi Vállalkozások Szövetségétől (Verband „Die Familienunternehmer”) és a Vállalati Jogászok Országos Egyesületétől (Bundesverband der Unternehmensjuristen, BUJ). A szakmai szervezetek mindegyike elutasította a javaslatot. Közös állásfoglalásuk szerint a VerSanG-E „jelenlegi formájában tárgyalási alapnak sem alkalmas”.

Szintén kritikus a Német Ügyvédek Egyesülete (Deutsche Anwaltverein, DAV). Az 1871-ben alapított és 63 ezer tagot tömörítő szervezet szerint a javaslat „bújtatva vezeti be a jogi személyek büntetőjogi felelősségét és az eddigiekkel összehasonlítva aránytalanul szigorú szankciókat tartalmaz”. A DAV a személyes összeférhetetlenség lefektetése miatt bírálta a legélesebben a terveztet. Ennek értelmében összeférhetetlen lenne ügyvédként a vállalati belső ellenőrzésben részt venni és a céget a bírósági eljárásban képviselni. Legalább ennyire elfogadhatatlannak tartotta a szakmai érdekképviseleti szervezet, hogy a VerSanG-E lehetőséget adna ügyvédi irodák átkutatására és dokumentumok lefoglalására, ha azok a vállalati belső ellenőrzéssel összefüggő információkat tartalmaznak.

A DAV egyébiránt egyáltalán nem látja szükségesnek egy új jogszabály elfogadását. Elegendőnek tartja a jogi személyek jelenlegi, a § 30 OWiG-on keresztüli, szabálysértési fenyegetését. „Ha viszont a társaságok a jövőben büntetőeljárások terheltjei lehetnek, akkor ugyan olyan jogokat kell biztosítani nekik, mint a termesztés személy vádlottaknak” – nyilatkozta Rainer Spatscheck, a DAV elnöke. Ennek, szerinte, része, hogy a VerSanG-E a társaságok védői számára is garantálja az egyébként büntetőeljárásokban természetes, a tanúvallomás-tétel megtagadásához fűződő jogot. Továbbá a terhelti státusszal összeegyeztethetetlen, hogy a compliance eljárás VerSanG-ben tervezett szabályozásán keresztül a cégeknek „saját maguk ellen kellene nyomozniuk”.

g) Támogatás a jogtudományból

A gazdasági érdekképviseletekkel és a DAV-val szemben a jogtudomány képviselőinek többsége üdvözölte a tervezetet, még ha a legtöbb jogtudós változtatásokat fogalmazott is meg.

A szóhasználata miatt a VerSanG-E-t kritizáló Jahn professzor egyetért a tervezet alapgondolatával, hogy a gazdasági életben elkövetett bűncselekményekért a vállalatok döntéshozói mellett a jogi személyek is büntetőjogi felelősséggel tartozzanak, ha a jogsértés részben vagy egészben egy cég számlájára írható. „Ennek fordítva is igaznak kellene lennie: egy természetes személy büntetőjogi kategóriába tartozó döntéséért nem felelhetne automatikusan a cég csak azért, mert a bűncselekményt eredményező döntést a társaság tisztségviselőjeként hozta meg egy természetes személy” – tette hozzá a professzor és felrótta a jogalkotónak, hogy ez nem jut kifejezésre a VerSanG-E-ben.

A jogtudomány egyértelműen pozitívan értékelte, hogy a § 30 OWiG-vel ellentétben a generális prevencióra alkalmas mértékű szankció szerepel a VerSanG-E-ben. De Prof. Dr. Charlotte Schmitt-Leonardy, az Universität Bielefeld büntetőjogásza ezzel összefüggésben kritikát is megfogalmazott: „a speciális prevenció jegyében beépített számos kivétel és büntetésenyhítési lehetőség semmivé teszi a hatást, amelyet a megemelt pénzbírság kiválthatott volna”. Legalább ilyen problémásnak tartja, hogy a VerSanG-E egyértelműen lefekteti, a büntetéskiszabásnál a természetes személyek esetében alkalmazott elvek nem érvényesülnek a cégeknél, de a tervezet nem tartalmazza, milyen más elveket kellene alkalmazni. A VerSanG-E-ben valóban csak annyi áll, hogy a bíróságok mérsékelhetnék a büntetést, ha bizonyítva látnák, hogy a vállalat együttműködött a cselekmény felderítésében és a felelősség kérdésének tisztázásában.

A többség jogállami szempontból aggályosának tartja, hogy a VerSanG-E értelmében enyhítő körülményként kellene figyelembe venni a büntetés kiszabásánál a törvénytervezet szerint lefolytatott belső ellenőrzést. „Ezzel arra kényszerülnének a gyanúba keveredett cégek, hogy kvázi maguk ellen folytassák le a büntetőeljárást” – fogalmazott meg Jahn professzor a DAV-hoz hasonló kritikát.

h) Hamvában holt

A számos szakmai és politikai kritika felel azért, hogy a Bundestag most véget ért ciklusában nem lett törvény a tervezetből. A VerSanG-E elbukása nem volt meglepetés. A szakminiszter úgy terjesztette a Bundestag és a Bundesrat elé, hogy még a koalíción belül is vita volt róla, és a konzervatív vezetésű tartományok elutasították a szociáldemokrata irányítású tárca tervezetét.

Lambrecht a kritikák ellenére se akart tovább várni az SPD számára fontos projekttel. Arra hivatkozott, hogy a koalíciós szerződés tartalmazza a társaságok büntetőjogi felelősségének bevezetését, ezért „szakminiszterként kötelességem egy törvényjavaslatot kidolgozni és még ebben a ciklusban a törvényhozás elé terjeszteni” – nyilatkozta 2020-ban. A szakmai és politikai ellenállás azonban olyan nagy volt, hogy még a szakbizottsági támogatást se szerezte meg a javaslat, így nem került Bundestag plénuma elé.

Nem lenne jogi akadálya annak, hogy az új kormány a törvényjavaslatot az új összetételű Bundestag elé terjessze. Ez azonban valószínűtlen, tekintettel a szerteágazó szakmai kritikákra. Ráadásul a politikai támogatás se nagyobb. Igaz, hogy a CDU-tól az SPD fogja átvenni a kancellári széket, de a két új koalíciós partner, a Zöldek és a liberális FDP legalább annyira kritizálta a VerSanG-E-t, mint a korábban a választás előtti CDU–SPD-nagykoalíció vezető ereje, a CDU.

A tartományok küldöttjeiből álló törvényhozási kamarában, a Bundesratban nem változtak az erőviszonyok. Ezért az új kormánynak egy új javaslat benyújtása előtt figyelembe kell majd vennie a Bundesrat 17 pontban megfogalmazott kifogásait. Ezek közül a legfontosabbak:

  • Nem kellően differenciáltak a szankciók és nem kellően világos, mely esetekben felelnek a cégek helyett azok tisztségviselői a bűncselekményekért.
  • Nem kellően kidogozottak az eljárási szabályok.
  • A VerSanG-E nem veszi kellő mértékben figyelembe a kis- és középvállalkozások (kkv) méltánylandó érdekeit. Ezzel összefüggésben a CDU képviselője, Eva Kühne-Hörmann egy szakmai konferencián kifejtette, „a miniszter asszony indokolásával szemben a VerSanG-E nemhogy segítené, de a mainál nehezebb helyzetbe hozza a kkv-szektort”. Véleményét azzal indokolta, hogy a részletes compliance szabályokon keresztül számos új kötelezettséget hárulna a cégekre. Ráadásul a multinacionális vállalatokkal ellentétben a kkv-szektorban nincs meg a személyzeti infrastruktúra a komplikált belső ellenőrzési rendszer kiépítésére és működtetésére, azt pedig a kis cégek nem engedhetik meg maguknak, hogy ügyvédi irodát bízzanak meg a feladattal. Kühne-Hörmann legalább ekkora problémának nevezte, hogy „a tervezet sokkal inkább a társaságok dolgozóit és tulajdonosait hozná nehéz helyzetbe, mint a menedzsment tagjait, akiket az esetek többségében a valódi felelősség terhel”. Ezzel indokolta, hogy a CDU vezette tartományok 2021 januárjában nyílt levélben egy új javaslat kidolgozására kérték a szociáldemokrata igazságügyi minisztert.

Mindenhol előrébb tartanak

Míg a németek évtizedek óta csak vitatkoznak a társaságok büntetőjogi felelősségéről, addig a fejlett országokban már rég bevezették azt. Ez a római (büntető-) jogra erősebben építő országok, elsősorban Franciaország, Itália és Spanyolország jogrendszerében kevésbé okozott problémát, mert a jogi személyek büntetőjogi üldözésé nem áll ellentétben a büntetőjog dogmatikai alapjaival.

A társaságok büntetőjogi felelősségének bevezetésére az európai országokat a ’90-es évek eleje óta egyre több uniós jogszabály kötelezi, amelyek szerint az adott európai jogszabályban büntetni rendelt cselekményt büntetőjogi üldözését a jogi személyekre is ki kell terjeszteni.[10] Kerethatározatokról és irányelvekről van szó, tehát nem közvetlenül hatályosak. A tagállamoknak át kell ültetniük azokat a nemzeti jogukba, amelynek során az európai jogszabály szabta keretek között a nemzeti sajátosságaiknak megfelelő jogszabályt fogadhatnak el. Ezért nagyon eltérő, hogy a tagállamok miként felelnek meg a társaságok büntetőjogi fenyegetésére vonatkozó kötelezettségnek.

A gazdaságilag fejlett, Európán kívül országok joga is kivétel nélkül ismeri a társaságok büntetőjogi felelősségét, ennek modalitásai azonban nagyon különbözőek.

Németország nemcsak nemzetközi és európai összehasonlításban van elmaradva. A német kultúrkör másik két államában, Ausztriában és Svájcban évek óta önálló jogszabály rendezi a társasági büntetőjogot. Ausztriában a Társaságok felelősségéről szóló törvény (Verbandsverantwortlichkeitsgesetz, VbVG) értelmében a jogi személyiségű és az a nélküli társaságokat is társasági pénzbüntetéssel (Verbandsgeldbuße) lehet sújtani, ha egy döntéshozójuk, illetve alkalmazottjuk a társaság érdekében követett el bűncselekményt.[11]

A legtöbb ország jogalkotója azonban könnyebb helyzetben van a németnél. A jogrendszerek többsége ugyanis nem ismeri a némethez hasonló éles elválasztást a szűkebb értelemben vett büntetőjog (Kriminalstrafrecht) és a szabálysértési jog (Ordnungswidrigkeitenrechtlicht) között. A nyelvek többsége – a magyartól eltérően – nem tud különbséget tenni a büntetőjogban alkalmazott pénzbüntetés és a szabálysértési jogban kiszabható pénzbírság között sem. A legtöbb helyen tehát kevésbé tudnak „trükközni” a terminus technikusok használatával. A nemzetközi összehasonlítás azt is megmutatja, hogy nem a társaságokkal szemben alkalmazott jogkövetkezmény megnevezése és annak jogi besorolása a döntő. A jogterület dogmatikai besorolásától és a szankciók megnevezésétől függetlenül azok az államok tudnak hatékonyan fellépni a társaságokhoz köthető jogellenes cselekményekkel szemben, amelyek kellően szigorú és jellegükben a cégek emberektől eltérő tulajdonságaihoz igazodó jogkövetkezményekkel fenyegetnek. Ez tehát az jelenti, hogy kellően magas büntetések, illetve kellően szigorú szankciók és azok következetes alkalmazása esetén a § 30 OWiG is kit tudná váltani az elérendő mértékű speciális és generális prevenciót.

Lábjegyzetek:

[1] Legutóbb: 2015, 2 BvR 2735/14.

[2] Beschl. v. 18.03.1952, Az.: GSSt 2/51.

[3] BGH Urteil vom 19. November 1993 – 2 StR 468/93.

[4] BGH Urteil vom 19. November 1993 – 2 StR 468/93.

[5] BGH Urteil vom 19. November 1993 – 2 StR 468/93.

[6] https://www.landtag.nrw.de/portal/WWW/dokumentenarchiv/Dokument/MMI16-127.pdf

[7] Beisheim, Carsten/Jung, Laura: Unternehmensstrafrecht: Der neue Kölner Entwurf eines Verbandssanktionengesetzes (VerbSG-E), in: Corporate Compliance Zeitschrift (CCZ) 2018, 63–67.

[8] https://www.bmjv.de/SharedDocs/Gesetzgebungsverfahren/Dokumente/RegE_Staerkung_Integritaet_Wirtschaft.pdf;jsessionid=109AD369E770CF1E99407F63A54CB7B5.1_cid334?__blob=publicationFile&v=2

[9] https://www.bundesverfassungsgericht.de/SharedDocs/Entscheidungen/DE/2018/06/rk20180627_2bvr140517.html

10 2003/568 (vesztegetés);

2004/757 (kábítószerkereskedelem);

2005/667 (tengerek szennyezése);

2008/841 (szervezett bűnözés);

2008/913 (rasszizmus);

2008/99 (környezetvédelem);

2009/52 (illegális foglalkoztatás);

2005/35 (tengerszennyezés);

2011/36 (emberkereskedelem);

2011/92 (gyermekpornográfia);

2013/40 (információs rendszerek elleni támadás);

2014/57 (versenytorzítás);

2014/62 (pénzhamisítás);

2017/541 (terrorizmus);

2017/1371 (szubvenciós csalás).

[11] https://www.ris.bka.gv.at/GeltendeFassung.wxe?Abfrage=Bundesnormen&Gesetzesnummer=20004425


Kapcsolódó cikkek

2021. november 24.

Az új bizottsági javaslatok adatvédelmi aspektusai

Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy a tavaly november óta készülő jogalkotási javaslatok sértheti az európai uniós polgárok alapvető jogait.