Harmadik ország által hozott ítélet elismerésének joghatásai


Az EUB-nak abban kellett döntést hoznia, hogy egy harmadik ország által hozott ítélet EU tagállam általi elismerését követően az EU tagállam kibocsáthat-e európai elfogatóparancsot.


JR litván állampolgár. 2014 januárjában jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása miatt Norvégiában elfogták. A kábítószer-kereskedelmet Litvániából végezte. A norvég bíróság, ítéletében „különösen jelentős mennyiségű kábítószer jogellenes szállítása” bűncselekmény miatt jogerősen négy év, hat hónap szabadságvesztésre ítélte JR-t.

Ítéletével a Jurbarko rajono apylinkės teismas (Jurbarkas régióbeli körzeti bíróság, Litvánia) a elismerte a norvég ítéletet annak érdekében, hogy a JR a büntetését Litvániában lehessen végrehajtani. Ezt követően a norvég hatóságok JR‑t átadták a litván hatóságoknak.

A litván hatóságok JR‑t „szoros felügyelet” mellett feltételes szabadságra bocsátották. A feltételes szabadság feltételeinek megsértése miatt a marijampolei körzeti bíróság jurbarkasi tanácsa JR-t a büntetéséből még hátralévő egy év, hét hónap huszonnégy nap letöltésére kötelezte.

JR azonban megszökött, és Írországba utazott. A litván hatóságok az átadása érdekében európai elfogatóparancsot bocsátottak ki.

JR‑t Írországban letartóztatták, és az e tagállamban elkövetett, kábítószer birtoklásával kapcsolatos bűncselekmények miatt szabadságvesztés‑büntetésre ítélték.

Ezzel párhuzamosan lefolytatták az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárást. A kérdést előterjesztő bíróság előtt JR azzal az indokkal nem egyezik bele a litván hatóságoknak való átadásába, hogy egyrészt kizárólag a Norvég Királyság kérhette kiadatását, másrészt pedig, hogy a szóban forgó bűncselekmény nem Írországban, hanem a jelen esetben Litvániában – követték el, Írországnak meg kell tagadnia az elfogatóparancs végrehajtását.

Az ír High Court (felsőbíróság) úgy véli, hogy a jelen ügyben alkalmazni kell a 2002/584 kerethatározatot. A szóban forgó büntető ítéletet ugyan egy harmadik államban hozták, azt azonban valamely tagállamban elismerték és végrehajtották. E kerethatározat 1. cikke tehát lehetővé teszi ez utóbbi állam számára, hogy európai elfogatóparancsot bocsásson ki a büntetés hátralévő részének végrehajtása céljából.

Ami konkrétan az extraterritoriális jelleget illeti, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy releváns‑e az a körülmény, hogy JR az európai elfogatóparancsot kibocsátó államban előkészületi cselekményeket valósított meg. Amennyiben ezeket a cselekményeket figyelembe kellene venni a 2002/584 kerethatározat alkalmazása szempontjából, a bűncselekmény nem lenne extraterritoriális jellegű, ennélfogva pedig a végrehajtás mérlegelhető megtagadásának az e kerethatározat 4. cikke 7. pontjának b) alpontjában előírt oka nem lenne alkalmazható.

A High Court (felsőbíróság) felfüggesztette az eljárást és előzetes döntéshozatal céljából az EUB-hoz fordult.

Az EUB döntése

Az európai elfogatóparancs kibocsátásának jogszerűsége

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (1) bekezdését és 8. cikke (1) bekezdésének c) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az európai elfogatóparancs kibocsátható a kibocsátó tagállam által hozott, valamely harmadik állam bírósága által kiszabott büntetés e tagállamban történő végrehajtását elrendelő bírósági határozat alapján, ha a szóban forgó ítéletet az ezen államok közötti kétoldalú megállapodás alapján a kibocsátó állam valamely bírósága határozatban elismerte.

Az EUB felhívta a figyelmet arra, hogy a 2002/584 kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében az európai elfogatóparancsnak a kerethatározat „1. és 2. cikk[e] szerinti végrehajtható ítélet, elfogatóparancs vagy más, azonos joghatállyal bíró végrehajtható bírósági határozat” rendelkezésre állásával kapcsolatos információkat kell tartalmaznia. A megfogalmazásból kitűnik, hogy az európai elfogatóparancsnak nemzeti bírósági határozatra kell támaszkodnia. Az ilyen határozatnak – akár ítéletről, akár más bírósági határozatról van szó – szükségszerűen valamely tagállam bíróságától vagy más igazságügyi hatóságától kell származnia.

Amint azt az EUB korábban kimondta, a kerethatározat csak a tagállamokra alkalmazandó, harmadik államokra azonban nem, így valamely harmadik állam bírósága által hozott ítélet önmagában nem képezheti az európai elfogatóparancs alapját.

Az EUB szerint azonban a kibocsátó állam bíróságának az ilyen ítéletet elismerő és azt végrehajthatóvá nyilvánító aktusa, valamint az ezen állam igazságügyi hatóságai által az elismert ítélet végrehajtása érdekében elfogadott későbbi határozatok eleget tehetnek a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (1) bekezdésében, 2. cikkének (1) bekezdésében és 8. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt követelményeknek.

A fentiekre tekintettel az EUB megállapította, hogy az elismerési és végrehajtási aktusok az e rendelkezések értelmében vett bírósági határozatoknak minősülnek, amennyiben azokat valamely tagállam igazságügyi hatóságai szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából fogadták el.

Másodszor, mivel ezen aktusok lehetővé teszik valamely ítéletnek ugyanezen tagállamban történő végrehajtását, az esettől függően „végrehajtható ítéletnek” vagy „végrehajtható határozatnak” kell minősülniük.

A 2002/584 kerethatározat rendelkezései nem követelik meg, hogy a végrehajtandó büntetést a kibocsátó tagállam vagy más tagállam bíróságai által hozott ítéletben szabják ki. Így nem tartalmaznak olyan elemet, amely alapján arra lehetne következtetni, hogy a 2002/584 kerethatározat nem alkalmazható abban az esetben, ha a szabadságvesztés‑büntetést valamely harmadik állam bírósága szabta ki, és azt a kibocsátó tagállam valamely bírósága határozatban elismerte. Következésképpen a 2002/584 kerethatározat 1. és 2. cikkével nem ellentétes az európai elfogatóparancsnak a legalább négy hónap szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából, az elismerési és végrehajtási aktusok alapján történő kibocsátása.

Amint azt a főtanácsnok az indítványának 49. pontjában megjegyezte, a 2002/584 kerethatározatot úgy kell értelmezni, hogy az biztosítsa az érintett személyek alapvető jogainak tiszteletben tartását, ugyanakkor ne sértse a tagállamok közötti igazságügyi együttműködés rendszerének hatékonyságát, amelynek az európai elfogatóparancs – az uniós jogalkotó által szabályozott formájában – az egyik alapvető elemét képezi.

Az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállam területén kívül elkövetett bűncselekmény fogalma

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikke 7. pontjának b) alpontját úgy kell‑e értelmezni, hogy egy olyan európai elfogatóparancs esetében, amelyet a kibocsátó tagállam olyan bírósági határozata alapján bocsátottak ki, amely lehetővé teszi a valamely harmadik állam bírósága által kiszabott büntetés e tagállamban történő végrehajtását abban az esetben, ha a szóban forgó bűncselekményt e harmadik állam területén követték el, azt a kérdést, hogy ez a bűncselekmény „a kibocsátó tagállam területén kívül” elkövetett cselekménynek minősül‑e, azt a körülményt figyelembe véve kell megválaszolni, hogy bizonyos előkészületi cselekmények a kibocsátó tagállamban valósultak meg.

Az EUB arra a következtetésre jutott, hogy a JR által elkövetett cselekmények büntetési tételének felső határa Litvániában és Norvégiában legalább három évig terjedő szabadságvesztés‑büntetés. Következésképpen e rendelkezésnek megfelelően a keresett személy átadására a cselekmény kettős büntethetőségének mérlegelése nélkül kerül sor.

Írország elfogadott egy, a 2002/584 kerethatározat 4. cikke 7. pontja b) alpontjának a nemzeti jogba való átültetésére irányuló rendelkezést, amely úgy rendelkezik, hogy az átadást meg kell tagadni, ha egyrészt az európai elfogatóparancsban említett bűncselekményt megvalósító cselekményt nem a kibocsátó tagállamban követték el, másrészt pedig, ha az ilyen cselekmény az Írországon kívüli elkövetés miatt nem minősül bűncselekménynek az ír jog szerint.

Az EUB felhívta a figyelmet, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikke 7. pontjának b) alpontja akkor teszi lehetővé az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását, ha két együttes feltétel teljesül, azaz egyfelől, ha az európai elfogatóparancs kibocsátásának alapjául szolgáló bűncselekményt a kibocsátó tagállam területén kívül követték el, másfelől ha a végrehajtó tagállam joga nem teszi lehetővé a büntetőeljárás lefolytatását ilyenfajta bűncselekményekre nézve, amennyiben azokat a területén kívül követték el.

Az EUB szerint a „kibocsátó tagállam területén kívül elkövetett bűncselekmény” fogalma nem tartalmaz sem a kibocsátó tagállam, sem pedig a végrehajtó tagállam jogára való utalást. Következésképpen az nem függ az egyes tagállamok igazságügyi hatóságainak a nemzeti joguk szerinti értékelésétől. Az uniós jog egységes alkalmazásának követelményéből ugyanis az következik, hogy mivel a 2002/584 rendelet 4. cikke 7. pontjának b) pontja nem tartalmaz utalást a tagállamok jogára e fogalmat illetően, azt az Unió egész területén önállóan és egységesen kell értelmezni.

Az európai elfogatóparancs végrehajtása mérlegelhető megtagadásának a 2002/584 kerethatározat 4. cikke 7. pontjának b) alpontjában előírt célja hogy a végrehajtó állam igazságügyi hatósága ne legyen köteles teljesíteni az olyan büntetés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, amelyet az e tagállam által elismertnél szélesebb körű büntető joghatóság alapján üldözendő bűncselekmény miatt szabtak ki.

Ez a cél az EUB szerint nem sérül, akkor ha – az alapügyhöz hasonlóan – a kibocsátó tagállam igazságügyi hatósága európai elfogatóparancsot bocsát ki, egy másik állam által hozott ítéletet elismerését és végrehajthatóvá nyilvánítását követően, amennyiben ez utóbbi állam a saját területi joghatósága alapján a keresett személyt szabadságvesztés‑büntetésre ítélte.

A kerethatározat célja ily módon az elítéltek vagy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak átadásának új, egyszerűsített és hatékonyabb rendszerének bevezetése útján az igazságügyi együttműködés megkönnyítése és meggyorsítása annak érdekében, hogy elősegítse az Unió azon célkitűzésének elérését, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének azon nagy fokú bizalomra épülő térségévé váljon, amelynek a tagállamok között fenn kell állnia.

A fenti célok megvalósítását veszélyeztetné, ha a végrehajtó állam megtagadhatná a keresett személy átadását abban az esetben, ha a kibocsátó tagállam bíróságai elismerték és végrehajthatóvá nyilvánították egy másik állam bírósága által hozott azon ítéletet, amelyben e személyt ez utóbbi állam területén elkövetett bűncselekmény miatt szabadságvesztés‑büntetésre ítélték. Az ilyen megtagadás ugyanis nemcsak késleltethetné a büntetés végrehajtását, hanem azzal a veszéllyel is járna, hogy a keresett személy elkerüli a büntetést. A büntetlenség ebből eredő kockázata visszatarthatja a tagállamokat attól, hogy az ítéletek elismerését kérjék, és arra ösztönözheti az elismert ítéletet végrehajtó állam illetékes hatóságait, hogy korlátozzák a feltételes szabadságra bocsátás alkalmazását.

A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy azt a kérdést, hogy a valamely harmadik államban hozott és az európai elfogatóparancsot büntetés végrehajtása céljából kibocsátó tagállam bíróságai által elismert büntető ítélet alapjául szolgáló bűncselekmény „a kibocsátó tagállam területén kívül” elkövetettnek minősül‑e, a harmadik állam, a jelen esetben a Norvég Királyság – e bűncselekmény üldözését lehetővé tévő – büntető joghatóságát, nem pedig a kibocsátó tagállam büntető joghatóságát figyelembe véve kell eldönteni.

(curia.europa.eu)




Kapcsolódó cikkek

2021. november 24.

Az új bizottsági javaslatok adatvédelmi aspektusai

Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy a tavaly november óta készülő jogalkotási javaslatok sértheti az európai uniós polgárok alapvető jogait.