Határvita a Földközi-tenger keleti medencéjében

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Törökország a tűzzel játszik és nemzetközi jogot sért az Athénnal kezdett határvitával. De a görög reakciók se etikusak és jogszerűek. Két NATO tagállam a katonai konfliktus szélén.

2020 minden bizonnyal legveszélyesebb tengeri balesete a Földközi-tenger keleti medencéjében játszódott le augusztus 14-én. A török haditengerészet ’Kemal Reis’ nevű fregattja összeütközött a ’Limnos’ névre keresztelt görög hadihajóval. A balesetet kiprovokáló ’Kemal Reis’ az ’Oruc Reis’-t, egy kutatóhajót kísért a török partoktól 100 tengeri mérföld, mintegy 200 kilométer távolságban. Az ’Oruc Reis’ a tengerfeneket vizsgálta.

Az övezet Ankara álláspontja szerint a török kizárólagos gazdasági övezethez (EEZ) tartozik. A ’Limnos’ fedélzetéről, távolról figyelték az illegálisnak tartott akciót a görög haditengerészek. Athén álláspontja szerint a térség a görög EEZ része.

A kizárólagos gazdasági övezet A kizárólagos gazdasági övezet, angolul Exclusive Economic Zones (EEZ) a szárazföldtől 24-200 tengeri mérföldre elterülő térség. Célja a tengeri erőforrások védelme, illetve a parti állam számára történő biztosítása. A tengeri élővilág begyűjtésére ad kizárólagos jogot a parti államnak, amely gazdasági tevékenység céljából szabályozást vezethet be és érvényesíthet a vízben és a talapzaton található források kezelésére, illetve kiaknázására (pl. halászat, bányászat, kábelfektetés). Ennek keretében mesterséges szigeteket is létesíthet.

A két NATO-tagállam közötti veszélyes intermezzo eszkaláció nélkül végződött. Csak a ’Kemal Reis’ szenvedett kárt, amikor oldalról a ’Limnos’-nak ütközött. Elég egyértelmű, hogy a törökök szándékosan provokálták az ütközést. Athén azonban a „török kapitány manőverezési hibájának” minősítve, balesetként kezelte és így deeszkalálta az ügyet. A török elnök azonban tovább élezte a helyzetet. „A Kemal Reis csattanós választ adott a görögök pimasz akciójára” – ismételte meg Recep Tayyip Erdoğan többször is. Arról nagyvonalúan hallgatott a hazai közvélemény előtt, hogy a török hadihajó okozta az ütközést, amellyel a kapitány csak a saját hajójában tett kárt.

Az augusztusi incidens újabb fejezet volt az évek óta tartó görög-török tengeri határvitában. Ez volt azonban az első eset, hogy kis híján fegyveres összecsapásba torkolt a véleménykülönbség. Ezért szeptember óta francia és olasz hadihajók járőröznek az övezetben, hogy megakadályozzák a két NATO tagállam közötti újabb határvillongást. Egyidejűleg a görög vadászgépek mellett egyiptomiak és az Egyesült Arab Emirátusokból érkezők is rendszeresen köröznek a térség felett. Mindkét arab ország gépei a görögöket segítik.

Földgázmezők és felségterületek

A görög és török hadihajók már évek óta farkasszemet néznek egymással. A törökök a görög zászló alatt hajózó kereskedelmi- és halászhajókat figyelmeztetik, hogy hagyják el a töröknek tartott területet. A görög fregattok ugyan ezt teszik a területen a civil török hajókkal. Az augusztus 14-ei volt az első eset, hogy a két haditengerészet közvetlen kapcsolatba került egymással. Az incidens derült égből villámcsapásként érte a NATO-t. Senki nem számított rá, hogy pont a korona-krízis jegyében telő, sosem látott gyenge idegenforgalmi szezon közepén bármelyik fél élezné a konfliktust és ezzel kockáztatná a kevés még érkező turista elriasztását.

A villongások pikantériája, hogy az egymással szemben álló katonai vezetők jól ismerik egymást NATO-konferenciákról és -hadgyakorlatokról. „Pontosan tudom, hogy a törökök sem akarnak fegyveres konfliktust. Ez nekik sem áll az érdekükben” – mondta az immár nyugállományba vonult Evangelos Apostolakis admirális, aki az előző, baloldali Tsipras kormány alatt vezérkari főnök volt.

A legfontosabb kérdés azonban, milyen előnyöket remél Erdoğan a vita eszkalálódásától. A hivatalos cél a török EEZ kibővítése a görög rovására. A motiváció pedig a földgáz és a kőolaj, amit mindkét ország szakemberei a vitatott tengeri terület alatt feltételeznek.

Azonban azt se Athénban, se Ankarában nem tudják, mekkora a küzdelem tárgyát képező ásványkincsek értéke. Akkor se mehetnének biztosra, ha ismernék a mennyiséget. A nyersanyagok világpiaci ára ugyanis leginkább a világgazdasági és nemzetközi politikai helyzettől függ. Energetikai szakértők egybehangzó véleménye szerint a megújuló energiaforrások térnyerése, valamint a magas kitermelési és szállítási költségek miatt profitra nem lehet számítani. A földközi-tengeri földgáz aligha lesz versenyképes a már a világpiacon lévő forrásokkal. Törökország esetében nem csak a tovább értékesítés rentabilitása kérdéses. Az is bizonytalan, hogy kifizetődőbb lenne-e saját földgázt kitermelni a Földközi-tenger alól, mint a már meglévő infrastruktúrán Oroszországból importálni.

Ráadásul a kitermelés kockázatos lenne. Veszélyeztetné a környezetet és a tenger szennyeződése végzetes hatással lenne a török gazdaság számára fontos turizmusra. A feltételezett lelőhelyek éppen a Török-Riviéra előtt fekszenek.

„Új Oszmán Birodalom”

Egyértelmű, hogy a török oldal terheli a fő felelősség a vitáért és annak elmérgesedéséért is. Az augusztusi incidens jól illeszkedik az egyre agresszívebb török külpolitikába. Erdoğan rég felhagyott a jószomszédi viszonyokra nagy hangsúlyt fektető korábbi külkapcsolati doktrínával. Napjainkban Törökország minden szomszédjával ’perben, haragban áll’. A hadsereg provokálja Görögországot, nemzetközi felhatalmazás nélkül hajt végre akciókat szír és iraki területen a kurdok ellen. E mellett aktívan beavatkozik a libanoni polgárháborúba. Ezzel párhuzamosan 2015-ös katari és 2018-as szomáliai katonai támaszpont építése után a török hadsereg a Vörös-tengeren is megjelent. 99 évre bérbe vett a Szudánhoz tartozó Sawakin-félszigetet, hogy ott is támaszpontot létesítsen.

A „Új Oszmán Birodalom” kiépítése az új külpolitikai doktrína. Erdoğan az egykori birodalom területén domináns politikai, gazdasági és katonai hatalommá akarja tenni Törökországot. Ennek része a haderő intenzív fejlesztése. A drón-technológiába különösen sokat invesztálnak. Ezen a területen a törökök már a világ élvonalába tartoznak. A fejlesztésekben nagy segítség volt, hogy a szíriai és a libanoni polgárháború is kiváló lehetőséget nyújt a tesztelésre.

„Minden Törökök Új Atyja” vagy az iszlamista nacionalisták bábja?

Az új külpolitikai stratégiának belpolitikai motivációi is vannak. Erdoğan kifelé erőt felmutatva akarja megerősíteni az utóbbi időben – a szociális és a gazdasági válság miatt – meggyengült belső hatalmát. Az országot 2014 óta irányító politikus nem titkolt célja, hogy 2023-ban, a modern Törökország születésének 100. évfordulóján az államalapító Kemal Atatürkkel egyenrangú szereplővé tegye magát az ország történetében. Erdoğan azonban máshogy képzeli az új Törökországot, mint „Minden Törökök Atyja”, Kemal. Ezt jelzi, hogy több ponton módosította a nagy előd által 1935-ben elfogadtatott törvénycsomagot, amely máig hatályos és a világi állam alapjait rakta le.

Szimbolikus lépés volt Törökország ’iszlámosítása’ útján, hogy az Atatürk által múzeummá átalakított isztambuli Hagai Sophia ismét mecset lett. A döntés megdöbbentette a világot. Görögországban különösen nagy hullámokat csapott. Belpolitikailag mégsem sokat nyert vele az elnök. Egy friss közvéleménykutatás szerint a törökök 99,7 százalékának ez nem változtatta meg a pártpreferenciáját. A vallásos és ateista törökök közötti árkot azonban tovább mélyítette.

Erdoğannak belpolitikai motivációi között szűk értelemben vett pártpolitikaiak is vannak. Az általa dominálta kormánypárt, az AKP támogatottsága olvadóban. Vezető szerepe még távolról sincs veszélyben, de a kétharmados parlamenti többséget már csak az ultranacionalista koalíciós partnerével, az MHP-vel (’Bozkurtlar’, ’Szürke Farkasok’) tudja biztosítani. Az elnök a ’Szürke Farkasok’ szavazóinak tetsző döntésekkel akarja megakadályozni, hogy az AKP a MHP javára veszítsen tovább a támogatottságából.  Az emigrációba kényszerült közismert török újságíró, Yavuz Baydar szavai szerint „erősen nemzeti érzelmű tábornokokból, a szélsőségesen nacionalista ’Szürke Farkasokból’ és iszlamistákból álló koalíció kezében van a hatalom Törökországban”. Szerinte Erdoğan az ő kegyeiktől függ. „Hogy ne veszítse el a támogatottságukat, folyamatos a kör számára tetsző döntéseket igazolja hűségét.”

Új tengeri doktrína

Az agresszív külpolitika része a „Kék Haza”- (’Mavi Vatan’) doktrína. Ennek keretében Erdoğan a török partokat mosó három tenger domináns szereplőjévé akarja tenni az országot. A stratégiában fontos szerepet kap a haditengerészet. „A Földközi-, az Égei- és a Fekete-tenger a miénk és nem hagyjuk elvenni a sajátunkat. Ha kell, katonai eszközökkel érvényesítjük politikai és gazdasági érdekeinket” – mondta az elnök egy augusztus 26-án tartott AKP-gyűlésen. „Hogy nem csak a levegőbe beszélünk, azt a hadiiparunk fejlődése igazolja. A szárazföldön, a tengeren és a levegőben is erősebbek vagyunk, mint valaha” – monda a beszédben, amelyben egy új repülőgéphordozó építését is bejelentette. A már megszokott agresszív retorikát az egyre növekvő katonai kiadások és a török haderő atrocitásai teszik a korábbiaknál veszélyesebbé.

A haditengerészet fejlesztésének részeként Törökország beszerzett 11 kutatóhajót is. Ezek vizsgálják a vitatott hovatartozású EEZ fenekét. Közülük egy a ’Oruc Reis’. Augusztusban három görög sziget, Kréta, Karpatosz és Rodosz között végzett méréseket. Ennek során 70 kilométerrel lépte át az Athén által görögnek tartott EEZ határát.

Végeláthatatlan vita

A görög-török tengeri határ és az EEZ a II. világháború vége óta vita tárgya a két ország között. Az EEZ kérdésében 1994-ben történt fontos változás. Ekkor lépett hatályba az UNCLOS (United Nations Convention on the Law of the Sea), az ENSZ Tengerjogi Egyezménye, a jogterület legfontosabb nemzetközi jogi jogforrása.^[1]

Az UNCLOS 56. cikke értelmében a parti állam joga az EEZ-ben a tengerfenék és az altalaj akár élő, akár élettelen természeti erőforrásainak felkutatása és kiaknázása. Az EEZ a parti tenger (12. mérföldig) és a csatlakozó övezet (24. mérföldig) után kezdődik és a parttól számított 200. tengeri mérföldig terjed, tehát körülbelül a szárazföldtől 370 kilométerre ér véget (55. és 57. cikk UNCLOS).

A helyzet jóval bonyolultabb, ha két egymással szemben fekvő ország között kisebb a távolság 200 tengeri mérföldnél. Az UNCLOS értelmében ekkor a „középvonal-elve” érvényesül. Tehát a két államot egyenlő arányban illeti meg a köztes terület. Ez azonban csak iránymutatás. Az egyezmény szerint a pontos határvonalról államközi szerződésben kell megállapodniuk az érintetteknek. Ha ez nem sikerül, felkérhetik a Hágai Nemzetközi Bíróságot (Cour internationale de Justice, CIJ), hogy választott bíróságként döntsön a határvonalról. A nemzetközi fórum a nemzetközi jog általános elvei, az UNCLOS és a méltányosság figyelembevételével hozza meg döntését (74. cikk UNCLOS).

A Földközi-tenger keleti medencéjében különösen bonyolult a helyzet. Fél tucat állam fekszik a térségben és a szemköztiek között a legtöbb estben kisebb a távolság 200 tengeri mérföldnél. A határkérdés leginkább a szigetállam, Ciprus, az egymás mellet fekvő Egyiptom és Líbia, valamint a szemben fekvő Görögország és Törökország között vitatott. Az érintettek aláírtak több bilaterális egyezményt, de multilaterális szerződést mindezidáig nem sikerült tető alá hozniuk.

Hol az igazság?

A Földközi-tenger keleti medencéjében belül is leginkább a 28. és a 32. keleti hosszúsági kör közötti terület hovatartozása vitatott. Ebben a térségben zajlik a görög-török vita is. Mindkét ország magának követeli a zónát. A görög érvelés sokkal szilárdabb nemzetközi jogi alapon nyugszik. A törökök a jogsértések számában vezetnek. De a görög igényt sem ismerte még el egyetlen nemzetközi fórum se.

Ankara haditengerészete járőrözésével és kutatótevékenységével folyamatosan megsérti az UNCLOS 74. cikkének (3) bekezdését, amelynek értelmében a megállapodások megkötéséig az érintett államoknak „a kölcsönös megértés és együttműködés szellemében minden erőfeszítést meg kell tenniük, hogy ne veszélyeztessék vagy akadályozzák a végső megállapodás létrejöttét.” A görögök ennek szellemében nem végeznek kutatásokat és fúrásokat a vitatott térségben, kizárólag a török hajókat követik fregattjaikkal, amióta a törökök is ezt teszik a görög hajókkal.

Sok sebből vérző török megállapodás Líbiával

Törökország a görögökkel szembeni igényeinek egy harmadik féllel, Líbiával kötött bilaterális szerződéssel igyekszik nemzetközi jogi alapot adni. A 2019. november 27-én aláírt líbiai-török megállapodás jogi ereje már azáltal kétes, hogy a Líbia nevében eljáró as-Sarrads-kormányát az államok többsége nem ismeri el legitimként. A megállapodás ’memorandum’ és nem ’szerződés’, így nem szükséges parlamenti ratifikációja. Ezt a as-Sarrads-kormány nem tudta volna biztosítani. A líbiai törvényhozás ugyanis Halifa Haftár, a hadsereg főparancsnokát tartja az ország vezetőjének. Ő az, aki Líbiában de facto is gyakorolja a hatalmat. Ráadásul Ankara – jutányos árú hadianyag szállításáért cserébe – gyakorlatilag kizsarolta a szerződést a de jure és de facto is ingatag talajon álló as-Sarradsból.

A török-líbiai megállapodás kétes legitimációján túl erősen sérti Athén méltányos érdekeit és két ponton is szembe megy a nemzetközi joggal. Az UNCLOS 74. cikke szerint csak egymással szemben vagy egymás mellett fekvő államok köthetnek megállapodást az EEZ határáról. Törökország és Libai nem ilyenek. A dél-keleti török tengerpart legnyugatibb pontja 250 kilométerre van a líbiai partszakasz legkeletibb pontjától. Líbiának szomszédos államként Egyiptommal, szemköztiként pedig Görögországgal köthetne megállapodást. Törökországnak pedig szemközti országként Egyiptommal és Görögországgal kellene egyezségre jutni a déli partszakaszától kiinduló EEZ vonatkozásában. A török oldal a megállapodással elsősorban az UNCLOS 121. cikkét akarja negligálni. E szerint a szigeteknek, így Krétához, Rodoszhoz és Karpatoszhoz is saját EEZ kapcsolódik.

Ankara politikai okokból döntött Kairó helyett Tripoli mellett. Az egyiptomi-török viszony a Sisi-rezsim hatalomátvétele óta ellenséges. Termesztésen a törökök is tisztában vannak vele, hogy a megállapodás nem felel meg az UNCLOS-nak. Ezért az egyezség, illetve az annak részét képező térkép a két ország közötti átlóvonalat ábrázolja, amely Kréta partjaitól 150 kilométerre délre fut. Az ötlet a török haditengerészet korábbi parancsnokától, Cihat Yaycitől származik. Még Ankarában sem vette komolyan senki, amíg nem merült fel a vezetésben, hogy így kapcsolat jön létre a líbiai és a török EEZ-ek között és – fegyverekért cserébe – az as-Sarrads-kormányát megállapodás aláírására lehetne rábírni.

A görög-török vitában közvetíteni próbáló Németországban a Bundestag Tudományos Szolgálata (Wissenschaftlichen Dienste des Deutschen Bundestages, WD) elemzést készített a török-líbiai megállapodásról.[2] A WD megállapította, hogy (1) az UNCLOS 74. cikke szerint csak egymással szemben vagy egymás mellett fekvő államok köthetnek megállapodást az EEZ határáról, és (2) az UNCLOS 12. cikke értelmében egy szigethez, méretétől függetlenül, ugyan akkora parti víz, határoló övezet és EEZ kapcsolódnak, mint a szárazföldekhez, így tehát így Krétához, Rodoszhoz és Karpatoszhoz is. A WD elemzése példával is érzékelteti, hova vezetne az egyezségben szereplő átlóvonal általános alkalmazása: „Egy hasonló vonal meghúzásával Görögország és Tunézia között szinte teljes egészében a két országé lenne a Szicíliához tartozó EEZ.” A WD konklúziója szerint „a megállapodás sérti a nemzetközi tengerjogot és egy harmadik állam, Görögország jogos érdekeit, ezért érvénytelen.”

Nemzetközi jog á la carte

Ankara Líbiában jó partnert talált a nemzetközi tengerjogsértéshez. Trípolisz ugyan aláírta az UNCLOS-t, de sosem regisztrálta azt. Így nem köti a megállapodás. Ankara pedig a nemzetközi közösség 14 azon országa közé tartozik, amely alá sem írta az 1994-es dokumentumot.

Az Erdoğan-rezsim – saját perspektívájából nézve – pragmatikus viszonyt alakított ki a nemzetközi tengerjoghoz, így az UNCLOS-hoz is. Étlaphoz hasonlón kiválogatja azokat a rendelkezéseket, amelyek ínyére vannak, a többiből pedig nem kér. Így például az UNCLOS-ra hivatkozva akarja kibővíteni felségterületeit a Fekete-tengeren.

Görögország sem ártatlan bárány

A tények, miszerint (1) Erdoğan tudatosan szítja a konfliktust, (2) a ’Oruc Reis’ nemzetközi vizeken, nemzetközi jogot sértő missziót hajtott végre és (3) a török-líbiai megállapodást több ponton is sérti a tengerjogot, nem jelentik, hogy Athén mindenben tartaná magát a nemzetközi normákhoz. A Mitszotakisz-kormány is olyan területi igényeket fogalmaz meg, amelyek részben nélkülözik a nemzetközi jogalapot. A görög igényérvényesítés azonban – egyelőre – a szavak szintjén marad. Nem próbálják jogszerűtlen igényeiket haderővel érvényre juttatni.

Athén 2011 óta keleti irányban úgy képzeli el a görög EEZ-t, hogy az a Ciprusi EEZ-t metszi. A leg-délkeletibb görög szigetek és Ciprus között ugyanis kisebb a távolság kétszer 200 tengeri mérföldnél. A Nicosia és Athén közötti baráti viszony miatt ezt azonban egyik ország sem tekinti problémának. Együtt kardoskodnak egy bi-EEZ nemzetközi elismeréséért mellett – sikertelenül.

A görög-ciprusi bi-EEZ hivatalos térképvázlata két, nemzetközi jogilag gyenge lábakon álló feltevésből indul ki. Egyrészt, hogy a ciprusi EEZ észak felé az UNCLOS szerinti 200 tengeri mérföldig húzódik. Ez azért kétséges, mert Ciprus és Törökország között kisebb a távolság kétszer 200 tengeri érföldnél. A ciprusi EEZ belelógna tehát a török EEZ-be. Utóbbit egyébként Ankara dél felé szintén a teljes 200 mérföldön, tehát Nicosia rovására is magáénak követeli. Másrészt Athén a görög Kasztelorizo szigetnek dél felé teljes EEZ-et tulajdonít, viszont a parányi földterületet keleti irányban alig 3 kilométer választja el a török partoktól.

A terv szépséghibája, hogy a Földközi-tenger keleti medencéje az UNCLOS 122. cikke szerinti „félig zárt tenger”, mert „teljesen vagy elsősorban két vagy több parti állam parti tengeréből és kizárólagos gazdasági övezetéből áll”. A 123.cikk szerint „félig zárt tenger” esetében az érintett államok csak egymásra tekintettel gyakorolhatják az UNCLOS által biztosított jogaikat és az EEZ kijelölése az érintett államok megállapodásával, illetve egy regionális nemzetközi szervezet keretei között történik. Megállapodás híján a Hágai Nemzetközi Bíróságot (Cour internationale de Justice, CIJ) kell döntőbíróságként segítségül hívni (74. cikk UNCLOS). Görögország és Ciprus tehát nem hozhat létre közös EZZ-t Törökország jóváhagyása nélkül és különösen nem teheti ezt a jogos török EEZ igények megsértésével.

A görög-ciprusi álom a bi-EEZ-éről Ankarának rémálom. Ezzel ugyanis a görögök a nyugati irány után délről is ellenőriznék az Antalyai-öböl és a nemzetközi vizek közötti területet. „A Líbiával kötött megállapodással sikerült keresztülhúzni ezt az ellenséges görög tervet” – írta kommentárjában a legnagyobb példányszámú török napilap, a Hürriyet.

A tengerjog állatorvosi lova

Kasztelorizo példája jól mutatja, miért olyan nehéz a Földközi-tenger keleti medencéjében a felségvizek határairól megállapodásra jutni. A 12 négyzetkilométeres, 5.500 lakosú sziget 3 kilométerre fekszik a török partoktól, viszont 120 kilométerre a legközelebbi, számottevő méretű görög szigettől, Rodosztól. A görög szárazföldtől pedig nem kevesebb, mint 500 kilométer választja el. Ennek ellenére az UNCLOS értelmében a szigethez déli irányba, amerre a legközelebbi ország a körülbelül 500 kilométerre kezdődő Egyiptom, valóban maximális kiterjedésű, a 200. tengeri mérföldig terjedő EEZ kapcsolódik.

Nem az első eset

Az EEZ kijelölése kapcsán gyakran támad vita szomszédos és szemköztit államok között. Ezért a CIJ már számos ügyben eljárt, amelynek során kikristályosodott egy joggyakorlat. Amennyiben a szemközti partok közelsége miatt nem lehet mindkét, szemközti államnak teljes EEZ-et biztosítani, a partvonalak hosszának arányában szokott történni a terület felosztása. Ezért a török szárazföld és Kasztelorizo esetében egyértelműen Törökországnak jár a nagyobb terület, hisz az előbbi legalább hússzor hosszabb. Habár a CIJ szerint a partvonal hosszának nem kell egyenes arányban állnia a EEZ nagyságával, de az egyértelmű, hogy 20:1 arány esetén a hosszabb szakasszal rendelkező államnak jóval nagyobb EEZ jár. Ezért Athénnak és Nicosiának esélye sincs arra, hogy a nemzetközi szervezetek elismerjék a görög-ciprusi bi-EEZ-t, amely csak akkor jöhetne létre, ha Kasztelorizohoz minden irányba EEZ kapcsolódna.

A nemzetközileg elismert görög szakjogász, Kristosz Rozakisz, aki 12 évig az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) bírája volt, szintén úgy véli, hogy a bi-EEZ-ének nincs nemzetközi jogalapja. Álláspontja miatt a regnáló, konzervatív Mitszotakisz-kormány persona non gratanak tekinti. Görögországban szinte minden párt a bi-EEZ mellett van. Elhallgatják a közvélemény elől, hogy ennek nincs nemzetközi jogalapja és rossz szemmel néznek mindenkire, aki ezt ki meri mondani.

Gyenge lábakon álló megállapodás Egyiptommal

Athén olyannyira kitart az álom mellett, hogy idén augusztus 6-án megállapodást írt alá Egyiptommal, amelyet már 27-én elsöprő többséggel ratifikált a görög parlament. A 2019 óta kormányzó Kiriakosz Mitszotakis és kormánya nagy sikerről beszél. „A görög-egyiptomi szerződéssel a kukába lehet dobni a török-líbiai megállapodást” – nyilatkozta a kormány külügyminisztere, Nikolaosz Dendiasz. A Kairói Megállapodásban Görögország és Egyiptom lefektette, hogy (1) jogellenesnek tartja a török-líbiai paktumot és az abban kijelölt EEZ-éket, és (2) az UNCLOS rendelkezéseivel összhangban kijelölte a görög és az egyiptomi EEZ határvonalát, amelynek során Egyiptom elismerte, hogy a három legnagyobb dél-égei görög szigethez, Krétához, Rodoszhoz és Karpatoszhoz EEZ-ék kapcsolódnak.

A megállapodás csak a 26. és a 28. keleti hosszúsági fokok közötti területet szabályozza. Az ettől keletebbre eső térséget vélhetően azért nem, mert Kairó sem hajlandó elismerni, hogy Kasztelorizohoz maximális EEZ kapcsolódik. Ennek akceptálása Egyiptom számára csak minimális területi veszteséggel járt volna egy olyan részen, amely alatt nem rejt ásványkincset a tengerfenék. Ezért valószínű, hogy nem a területi veszteség miatt nem volt hajlandó az as-Sisi-kormány a gesztusra, hanem mert nem akart még élesebben konfrontálódni Ankarával. Az egyiptomi külügyminiszter a megállapodás után el is mondta egy interjúban, hogy a 28. keleti hosszúsági foktól keletre fekvő területen csak Törökország bevonásával, egy háromoldalú megállapodással tudja elképzelni az EEZ-ek kijelölését.

Mindez nem hatja meg a görög kormányt. A külügyminiszter, Dendiasz a szerződés aláírása után megerősítette, hogy a kormány álláspontja szerint Kasztelorizohoz maximális EEZ kapcsolódik és az erre vonatkozó igényünket Ciprussal együtt egy nemzetközi fórumnál fogják érvényesíteni, „ha megérett erre az idő”.

19-re lapot húzni

Athén makacsságával az EU támogatásának elvesztését kockáztatja. Brüsszel és a tagállamok elítélték az augusztusi török katonai akciót és jogellenesnek nyilvánították a török-líbiai megállapodást. Nem fognak azonban továbbra is kiállni Görögország mellett, ha az athéni kormány jogellenes igényeket támaszt a törökökkel szemben.

Görögországban is sokan tudják, hogy a maximális követeléseket nemzetközileg nem fogják tudni érvényesíteni és elvesztik velük a szövetségeseik támogatását. Ezért egy ideje megosztottak a politikai szereplők. Három álláspont van:

(1) A nacionalisták nem akarnak a CIJ-hez fordulni. Bizonyára félnek, hogy a testület részben jogszerűtlennek minősítené a görög követeléseket.

(2) Feltételezhetően a kormányzó konzervatívok többsége is ezzel számol, ennek ellenére keresettel élnének Törökország ellen Hágánál. A nemzetközi fórummal mondatnák ki azt, amit maguk a népszerűségvesztéstől tartva nem mernek: a bi-EEZ jogi realitás nélküli álom. A keresetet a kormány terjeszthetné elő. Mitszotakisz azonban bizonytalan, a nacionalisták a saját pártján belül többségben lévő álláspont között inog. Az idő nem szorítja. Ankara biztosan nem fog a CIJ-hez fordulni. Egyrészt, mert követelései a görögökénél is gyengébb jogi lábakon állnak, másrészt, mert az UNCLOS egyezményhez sem csatlakozott.

(3) A legkevésbé népszerű álláspontot a már idézett nemzetközi jogász, Kristosz Rozakisz képvisel és a szakemberek, valamint a baloldali ellenzék többsége is támogat. E szerint a kormánynak végre őszintén kellene beszélni saját polgáraival. Be kellene ismernie, hogy követelései túlzóak. „Ha reális igényekkel állnánk elő, ezeket jó eséllyel érvényesíthetnénk Hágában és az ítélet végrehajtásánál számíthatnánk az EU és a tagállamok támogatására” – véli a Görögországban közismert politológus, Marilena Koppa. Az ilyen véleményeket azonban elnyomja a kormány nacionalista szólamainak és Erdoğan provokációinak zaja.

Kincs, ami nincs „Közgazdasági nonszensz” A Földközi-tenger keleti medencéjének ellenőrzéséért leginkább a földgáz és kőolaj készletek miatt folyik ádáz vita. A térség minden országa magának akarja a két ásványkincs tengerfenék alatti lelőhelyeit. Pedig egybehangzó szakértői vélemények szerint a kitermelése környezetkárosító és gazdaságilag is ráfizetéses lenne. A nemzetközi piacon egyre nyomottabb a földgáz ára. Ennek nem csak a korona-krízis miatti brutális recesszió az oka. A megújuló forrásokból előálló energia egyre nagyobb mennyisége miatt energia túlkínálat van. Ezért évek óta csökken az energiahordozók és különösen az azokból előállított áram ára. Földgázból annyi van a piacon, hogy már a szénnél is olcsóbb! Ilyen körülmények között új tengeri fúrásokba kezdeni, kitermelési és szállítási infrastruktúrát kiépíteni, valamint a gázt nemzetközi összehasonlításban drágán a felszínre hozni gazdasági öngyilkosság. A nagy mélység és a hosszú csővezetékek sokkal drágábbá teszik a tengeri kitermelést a szárazföldinél. „A gazdaságosság még akkor is kérdéses, ha a vevő országok a közelben fekszenek és nincs a cseppfolyósított gáz visszaalakításához szükséges infrastruktúrájuk, ezért az Oroszországból csővezetéken érkező gáznak nincs konkurenciája” – véli a Oxford Istitute for Energy Studies kutatója, Jonathan Stern. „Új mezők megnyitása és kitermelése a 2017-es árakon sem lett volna már kifizetődő, mára pedig közgazdasági nonszenszé vált.” A kitermelés a legoptimistább forgatókönyv – Athén, Ankara és Nicosia mielőbbi, ma teljesen illuzórikusnak látszó megállapodása – esetén is csak 2030 körül indulhatna meg. Ekkora a mainál is jóval nagyobb mennyiségű olcsó, megújuló energia tovább fogja nyomni az árakat. A fosszilis források kitermelése pedig az ehhez szükséges karbonkvóták árának emelkedése miatt még drágább lesz. „A tengeri lelőhelyek napjai meg vannak számlálva. De évtizedes távlatban a szárazföldi mezők jó részét is be fogják zárni, mert nem lesz kifizetődő a kitermelés” – prognosztizálja a berlini ’E+ Analytics’ energiapolitikai tanácsadócég szakértője, Toby Couture. „Az elhagyott mezők visszabontása és a környezeti károk felszámolása a kormányokra, illetve az adófizetőkre fog maradni.” Úgy véli a Chevron, az Exxon és a Total csak azért keresték meg a három kormányt ajánlattal, mert már alig van olyan ország, amely új mezők megnyitását engedélyezné. „Hiba bedőli a cégeknek. Arra spekulálnak, hogy a pénz és presztízs reményétől megrészegült államok állják az infrastruktúra kiépítésének költségeit, majd miután ők néhány év kitermelés után eltűnnek, kényszerből magukra veszik az elhagyott kutak problémáját is.” Híd, ami a semmibe vezet A kitermelő cégek előszeretettel tulajdonítanak híd szerepet a földgáznak a klímasemlegességbe vezető úton. Pedig új kutatások szerint ez a fosszilis energiaforrás sokkal környezetterhelőbb, mint sokáig feltételezték. A kitermelés, a szállítás és a folyékony állagúvá átalakítás (LNG) során is metán szabadul fel. Egy erősen üvegházhatású gáz, amelynek a felszabadulása utáni első 20 évben 84-szer akkora a klímaromboló hatása, mint a CO2-nek. Lenne kikről példát venni Couture szerint Ciprus, a görögök és a törökök számára is sokkal racionálisabb lenne, ha megállapodnának a terület arányos megosztásáról és egyúttal a kitermelést megtiltásáról. Az elképzelés nem illuzórikus. A Földközi-tenger nyugati és középső részén már ma is tilos a gáz- és olajkitermelés, ahogy az Égei-tengeren is az 1976-os görög-török államközi egyezmény aláírása óta. A két ország egy hasonló megállapodással természetvédelmi övezetté nyilváníthatná a 600 kilométer hosszú és átlagosan 5.000 mély Hellén-tengerárkot. A tengeri kanyon, amely alatt a szakértők a legtöbb energiahordozót feltételezik, Görögország nyugati partjaitól húzódik Törökország déli partjaiig és nagyrészt lefedi a két ország vitatott EEZ-jét. Hellén-tengerárok A Hellén-tengerárok élővilága egyedülálló. Több védett, illetve a kihalás által veszélyeztetett tengeri élőlény otthona. 2018-ban 100 nemzetközileg jegyzett tudós és jelentős környezetvédő szervezet jutatott el a görög kormányhoz egy nyílt levelet, amelyben a kutatási és kitermelési tilalom elrendelést kérték. Tanulmányokkal és adatokkal alátámasztott véleményük szerint a hajóforgalom, a túlhalászat és a műanyag hulladékok már ma is sok tengeri élőlényt sodortak a kihalás szélére a térségben. A Földközi-tenger nagy részén azonban nem csak környezetvédők követelésére tiltották meg a kitermelést. A turizmusban érdekeltek sem szerették volna, hogy fúrótornyok rontják el a festői partszakaszok látképét és a balesetek következtében kontaminálják a parti tengereket. A kitermelési tilalom illeszkednek a nemzetközi trendbe. Környezetvédelmi célú kitermelési stopról elfogadott már jogszabályt már az új-zélandi, az ír, az olasz és a horvát parlament is, valamint 11 amerikai állam törvényhozása. Az Európai Beruházási Bank (EBB) pedig 2021-től nem finanszírozza a fosszilis energiaforrások kitermelését, valamint új lelőhelyek kutatását és megnyitását. Franciaország 2016-ban törvényben tiltotta meg minden nyersanyagkitermelést saját felségvizein. Az indokolás szerint a tenger alatti kitermelés bővítése nem egyeztethető össze a 2015-ös Párizsi Klímamegállapodásban lefektetett céllal, a globális felmelegedés 1,5 fokban történő korlátozásával. Ciprus és Görögország csatlakozott a Párizsi Klímamegállapodáshoz. Ankara ezt sem tette meg. Előbbieket uniós tagállamként a közösség klímacélja is kötik: Végcélként 2050-ig klímasemlegessé kell tenniük a gazdaságukat, köztes célként pedig 2030-ig 50 százalékkal kell csökkenteniük az üvegházhatású gáz kibocsátást. Ezért a civilek és a szkeptikus energiapolitikai szakértők szerint Brüsszel feladata lenne, hogy kitermelési tilalom elfogadására bírja a két érintett uniós tagállamot.

Lábjegyzetek:

[1]https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:21998A0623(01)&from=HU

[2] https://www.bundestag.de/resource/blob/678992/e6247b1311a73d6058a5d50ea7eb2682/WD-2-143-19-pdf-data.pdf

---