Hegyi-Karabah – A Nemzetközi Bíróság elrendelte, hogy Azerbajdzsán biztosítsa a szabad áthaladást a Lacini-folyosón


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bírósága (ICJ) szerdán hozott ítéletében elrendelte, hogy Azerbajdzsán biztosítsa a szabad áthaladást a Hegyi-Karabahot Örményországgal összekötő Lacini-folyosón.

Ezt az egyetlen szárazföldi útvonalat, amelyen Örményország közvetlenül elérheti az örmény többségű, Azerbajdzsántól egyoldalúan elszakadt Hegyi-Karabahot, december 12-én magukat környezetvédőnek beállító azeri aktivisták foglalták el, megakadályozva az áthaladást.

Örményország korábban azt közölte a Nemzetközi Bírósággal, hogy Azerbajdzsán azzal a céllal zárta le a folyosót, hogy ott „etnikai tisztogatást” hajtson végre. Azerbajdzsán tagadja, hogy blokád alá vonta volna a folyosót, és azt állítja, hogy az aktivisták a térségbeli törvénytelen bányászati tevékenység ellen demonstrálnak.

A Nemzetközi Bíróság ítéletében közölte: bizonyítékai vannak arra, hogy a Lacini-folyosón áthaladó forgalom továbbra is akadozik, ami az élelmiszer, gyógyszerek és más életmentő egészségügyi felszerelés hiányát okozza a térségben, továbbá megfosztja a Hegyi-Karabahban élő örményeket az egészségügyi ellátástól.

Az ítélet arra utasította Azerbajdzsánt, „tegyen meg mindent annak érdekében, hogy megfelelő intézkedések biztosítsák a személyek, a járművek és a szállítmányok akadálytalan mozgását a Lacini-folyosón mindkét irányban”.

A bíróság ítéletében továbbá elutasította Azerbajdzsán ideiglenes intézkedésekre vonatkozó kérelmét, amely arra kötelezte volna Örményországot, hogy segítsen eltávolítani a taposóaknákat az általa korábban felügyelt területekről, és hagyjon fel olyan robbanószerkezetek telepítésével, amelyek megakadályozzák az azeri állampolgárok visszatérését korábbi otthonaikba.

Hegyi-Karabah hovatartozása 1988 februárja óta vita tárgya Baku és Jereván között. A terület Azerbajdzsántól az 1992-1994-ben, Örményország támogatásával megvívott háború eredményeként szakadt el, amelyben 30 ezer ember veszítette életét, és százezrek kényszerültek menekülésre. A tartomány parlamentje 1996-ban kikiáltotta Hegyi-Karabah függetlenségét, de ezt egyetlen ország, még Örményország sem ismerte el. Azerbajdzsán továbbra is saját területének tekinti a hegyi-karabahi enklávét, ahogy lényegében Örményország is.

Az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságát országok közötti viták rendezésére hozták létre. Határozatai kötelező erejűek, de végrehajtatásukra nincsenek közvetlen eszközei.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek