Jogrendszerek a Digitális Társadalomban – II.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A német bíróságok elkezdték megrajzolni a digitális társadalom jogi átalakulásának térképét,[1] határozottan kiállva a jogi folytonosság elve mellett. Úgy tűnik, a fogyasztó Európa-szerte alkalmazott fogalmát a digitális társadalom alapjaiban kérdőjelezte meg, ám ennek ellenére a bírói gyakorlat – ragaszkodva a jogi stabilitáshoz – nem tud a hagyományostól eltérő fogalmi tartalmat lehívni.

II. Dogmatikai változások és a fogyasztóvédelem

A Digitális Társadalom szerkezetének kialakulása, majd megerősödése nem hagyta érintetlenül a jog dogmatikai rendszerét sem. Az újraszabályozási kényszer mögött gyakorlati szempontok álltak, s nagy részük a globálisan szerveződő üzleti élet elvárása volt. Rendezni kellett a digitális kor eszközeinek műszaki, technikai normáit (frekvenciasávok, szabványok), a mindennapok részévé vált hálózatok (web, internet) működési zavarainak elhárítását (szállás- és jegyfoglalások gondjai), az adózási kérdéseket (Google, Facebook, Bitcoin)[2], és így tovább. Az üzleti élet kikényszerítette a dolgok internetének (IoT) normatív rendjét, a világszerte párhuzamosan futó pénzügyi folyamatok részleges ellenőrzését, a tőzsdei és pénzpiaci információáramlás keretszabályainak megteremtését. A politikai szereplők az adatvédelem, a fogyasztóvédelem területére összpontosítottak.

A szabályozás, különösen a jogi szabályozás – s ezt az érintett szereplők többsége elismeri – nem egyszerű. Az internet esetében már a legelső elemzések felhívták a figyelmet arra, hogy a kód (a szoftver) és az architektúra kettőssége miatt e területen csak részleges szabályozási siker érhető el. Az architektúra ugyanis szabályozható, a kód nem. A kód a határok nélküli kibertér habarcsa, és nem alkalmazható rá a nemzetállami autoritást követő szabályozási logika. Napjainkra tolódott a kérdés megválaszolása, egyáltalán milyen logika alkalmazható e területre?[3]

Németországban az utóbbi tíz évben a gyakorlati, elméleti, politikai megfontolások és az európai uniós kibertérhez történő alkalmazkodás átfogóan, a jogrendszer minden ágában átalakították a jogi szabályozás szerkezetét, normatív tartalmát, logikáját és fogalmi hátterét. A német jogtudomány évről évre összeállítja azoknak az új jogi szabályoknak a listáját, amelyek megfelelnek a Digitális Társadalom igényeinek, eleget téve így az innovációs kihívásnak. Tekintve, hogy a német jog rendszerének egyik erős pillére a bírói jog, e példasorokban jó néhány bírói döntést találunk.

Az uniós jog területéről szinte egyöntetűen emelték ki az Európai Unió Bíróságának (EUB) eljárási, joghatósági döntését. Az ítélet meghatározta az eljáró bírói fórumot abban az esetben, amikor a jogi személy személyiségi jogát az interneten sértették meg, és a jogsértő a világhálón esetleg be sem azonosítható államban (tagállamban) lépett fel, vagy lépett be a hálóra. Az ítélet a „Fake News”, a „Cyber Mobbings” elterjedését volt hivatott megakadályozni, mára látható, mekkora sikerrel.[4] Ugyancsak az EUB mondta ki, miszerint a Facebook-fiókkal rendelkező nem veszíti el fogyasztói minőségét, és így nem válik érvénytelenné a fogyasztói szerződések körébe sorolt Facebook-szerződése sem, „amennyiben könyveket publikál, előadásokat tart, honlapokat üzemeltet, adományokat gyűjt és több fogyasztó igényeit is magára engedményezteti a célból, hogy azokat bíróság előtt érvényesítse.”[5] Ebből következően tehát a fogyasztói joghatóság szabályait kell alkalmazni. [6]

Az IT- és internet-jog németországi alakulása részben lefedi az európai jogi problémákat, részben azonban új, és a következő évek meghatározó kérdéseire adta meg a szabályozás síkjára telepített válaszát. Érintette az elektronikus üzleti forgalom számos, a neten kialakuló helyzetét (így az e-kereskedelem, az internetes jegyvásárlás gyakorlatát), deklarálta a Youtube-videók apróhirdetésként történő feltöltésének tilalmát, kiterjesztette a fogyasztó, avagy kereskedő fogalmi kettősségét a fogyasztói jogviszonyokat érintő on-line tartalmakra. Megtiltotta a bíróság, hogy a légiközlekedésben használt és elektronikusan letölthető beszállási kártya után külön díjat szedjen be a szolgáltató (a szervezett utazásoknál), kiterjesztette az áruk márka- és anyagösszetételének feltüntetési kötelezettségét az internetes kereskedelemre. Az internetes gyógyszertárak (Versandapotheke) új regisztráltakat jutalmazó 10 eurós kedvezményét versenyellenesnek nyilvánította a Német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság (BGH), máshol pedig elismerte a web-szolgáltatást működtető felelősségét a hálózati zavarokért. A BGH több ítélete vonatkozott a file-megosztások elterjedt gyakorlatára, s a szellemi tulajdon tárgyát képező javak internetes sorsára. A jogalkotás reakcióira és a bírói gyakorlat új jogi fogalmakat teremtő hatására visszatérünk, ám az eddigiekből látható, a bíróságok megrajzolták a Digitális Társadalom jogi átalakulásának térképet.[7] Kirajzolódott az érintettek köre is, a Facebook, az Amazon, a Google, vagy éppen a Youtube „személyében”.

Az informatika jogát a jogi élet sokáig a technikai jog gyűjtőkategóriájába sorolta be. Az IT-jog azonban már régen nem a technikai fejlődés szabványairól szól, hanem a mesterséges intelligencia alkalmazásáról, a gyűlöletbeszéd hálózati (és technikai) megakadályozásáról, a web-felületeken kötött szerződések szabályairól, a szellemi javak és internetes eljárások (folyamatok és információk) örökléséről és élők közötti átadásáról (file-megosztás). Egyre erősebb az IT-jog eljárásjogi kötege, az e-bíráskodás, e-akták, vitarendezési platformok, e-aláírások kérdéseinek bővülő rendezésével.[8] Louisa Specht jogosan állapította meg, hogy az automatizáltan működő rendszerek szabályozásának kialakítása tűnik az IT-jog legsürgetőbb feladatának. Ez azonban heterogén szabályozási igényt és szabályozási lehetőségeket jelent, így az IT-jog továbbfejlesztése elképzelhetetlen a Digitális Társadalom aktorainak cselekvő kooperációja nélkül.[9]

A cselekvési mező szereplőit tekintve a bíróságok jogfejlesztése határozottan kiáll a jogi kontinuitás elve mellett. Igaz, az írott jog szabályainak átírása nem tartozhat hatáskörükbe, ám jogértelmezésükkel a szabályozási rendszert új és korábban nem ismert tényállásokra terjesztik ki. Egyik jogesetben az internetes domain-nevekkel, és linkekkel történt „trükközést” értékelték jogellenesnek.[10] Az irányadó tényállás szerint egy internetes kereskedő által forgalmazott porszívómárkát alig lehetett megkülönböztetni egy másik kereskedőnél megrendelhető márkától. Emellett a domain-nevek felcserélhetők voltak, sőt egy klikkeléssel – link megnyitásával – át lehetett térni a konkurensről a saját web-oldalra. A BGH fogyasztóvédelmi szempontból értékelte a tényállást, jóllehet az ügyben számos más jogterület érintett. Így az alperest azért marasztalta el a fogyasztók megtévesztéséért, mert olyan linkeket – linkek láncolatát – működtetett, amelyek végén a fogyasztó elvesztette orientációját, így nem tudta kialakítani a döntéséhez szükséges (a fogyasztót jellemző) megfontolt vásárlási szándékát. Úgy tűnik, a fogyasztó bevett, és Európa-szerte alkalmazott fogalmát a Digitális Társadalom alapjaiban kérdőjelezte meg, ám ennek ellenére a bírói gyakorlat – ragaszkodva a jogi stabilitáshoz – nem tud a hagyományos fogalomtól eltérő fogalmi tartalmat lehívni.[11]

A fogyasztó hagyományos fogalmának, ezzel együtt klasszikus értékrendjének válsága a Digitális Társadalom speciális kereskedelmi gyakorlatában, a Behavioral Microtargeting térnyerésében érhető legjobban utol. A Brexit és a különböző országokban folyó választási kampányok után láthatjuk, a Behavioral Microtargeting nem pusztán kereskedelmi gyakorlatot jelent, hanem olyan általános és manipulatív kommunikációt, amely megmarad a jogszerűség határain belül. Összpontosítva a szigorúan fogyasztóvédelmi ügyekre, azon célzott kereskedelmi kommunikációról van szó, amelyekben egyoldalúan, a Big Data elemzéseket felhasználva, a kiválasztott célközönségbe tartozó és a profilozott fogyasztóhoz idomuló reklámokat sugároznak. Személyre szabott kínálat – szól a hivatalos elnevezés –, de sem a személy, sem annak konkrét, artikulált szükséglete nem ismert, csak feltételezett. Profilját adatainak, digitális lenyomatának rendszeréből állítják össze, oly módon, hogy az még az adatvédelmi előírásoknak is megfelel. A magatartást befolyásoló kommunikációs kampány – írta Martin Ebens – a hatalom és az információs rendszerek új aszimmetriájához vezet, a megtévesztés a manipulálás nagyon magas fokú lehetőségét tartalmazza. A kereskedők és a vállalkozások olyan új, számukra szuboptimális döntési magatartásokat hívhatnak elő, amelyet a vevők (ügyfelek, választók) egyáltalán nem akartak korábban.[12]

Az ellenvélemények szerint mindez a reklámokban eleve kódolva volt, semmi újdonság nincs a bemutatott folyamatban. Ez így igaz is, meg nem is, és éppen ezért veszélyes. Igaz, mert a reklám valóban arra épül, hogy a vásárlóban korábban nem jelentkező szükségleteket generáljon, de ez nem folyik a személyes adatok ipari méretű – és mégis személytelen – informatikai rendszerezésével, feldolgozásával, tovább nem kérdőjelezi meg a fogyasztói döntést, annak személyiségi kereteit. Ebert úgy látja, a Behavioral Microtargeting mindazonáltal új tendencia a fogyasztói aktivitás alakításában, így az átlagfogyasztónak az EUB és a fogyasztóvédelmi jogszabályok által proklamált példaképe (a racionálisan és megfontoltan választó fogyasztó) problematikussá vált. Ha a fogyasztó klasszikus alakja eltűnik, e változások mélyebbre vezetnek, mert a fogyasztó a német jogban a BGB szerint önálló jogalany, a természetes személlyel és a jogi személlyel azonos jogi entitás. A gondolatmenet és a dogmatikai változások leírása e ponton átvezet a civilisztika és a polgári jog területére. A jogalanyiság kérdései mellett a szerződések joga, a kis értékű fogyasztói szerződések dogmatikai építménye – a szerződési akarat formálódását megkérdőjelezve – maga válik ingataggá. Gondoljunk a megnyitott web-oldalakból történő kilépés után a tovább folyó reklámüzenetekre, a fel nem keresett utazási irodák ajánlataira, melyek éppen arra a helyre vonatkoznak, ahova foglaltunk, vagy amire szörföltünk. Nem nehéz belátnunk, a klasszikus fogyasztói szerződések megkötésének pillére, a tudatos és értékválasztáson nyugvó, a fogyasztói szükségleteket tükröző döntés maga vált illékonnyá.

A cikk első részét itt olvashatja el.

Lábjegyzetek:

[1] Helmut Hoffmann: Die Entwicklung des Internetrechts bis Ende 2018, NJW 2019, 491. http://beck-online.beck.de/Print/CurrentMagazine? 04.06.2019.

[2] Thomas Stein – Maximillian Lupberger: Bitcoins in der Erbschaftsteuer – Gibt es am Ende eine Bitcoin-GmbH? DStR 2019, 311. http://beck-online.beck.de/Print/CurrentMagazine? 04.06.2019.

[3] Barabási Albert László: A tizenkettedik láncszem. A darabokra tört világháló. Im.: Az információs társadalom dimenziói. (Szerk.: Balogh Gábor) Gondolat – Infonia, Budapest, 2003. 257.

[4] A bíróság 2017. október 17-ei döntése a C-194/16. sz. ügyben. „A … 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikkének 2. pontját úgy kell értelmezni, hogy … az a jogi személy, amelynek a személyiségi jogait állítólagosan megsértették a rá vonatkozó valótlan állításoknak az interneten történő közzététele és az őt érintő hozzászólások eltávolításának elmulasztása révén, az állítások helyreigazítása, a hozzászólások eltávolítására való kötelezés és a valótlan állítások interneten történő közzétételével okozott vagyoni kár megtérítése iránt keresetet indíthat az általa elszenvedett teljes kár tekintetében azon tagállam bíróságai előtt, ahol érdekeinek központja található. Ha az érintett jogi személy tevékenységeinek legnagyobb részét a létesítő okirata szerinti székhelye tagállamától eltérő tagállamban végzi, e személy a jogsértés feltételezett elkövetőjétől a kár bekövetkezésének helye alapján e tagállamban követelheti a teljes kár megtérítését. .. az a személy, aki azt állítja, hogy személyhez fűződő jogait valótlan állítások interneten történő közzététele és a rá vonatkozó hozzászólások törlésének elmulasztása révén megsértették, nem nyújthat be keresetet ezen állítások helyesbítése és az említett hozzászólások törlése iránt minden olyan tagállam bíróságai előtt, amelynek a területén az interneten közzétett információk hozzáférhetők vagy hozzáférhetők voltak.

[5] C-498/16. sz. ügy. A bíróság 2018. január 25-ei ítélete

[6] Frank Montag: Andreas von Bonin: Die Entwicklung des Unionrechtes bis Mitte 2018. NJW 2019, 193. Louisa Sprecht: Die Entwicklung des IT – Rechts im Jahr 2018. NJW 2018, 3688.

[7] Helmut Hoffmann: Die Entwicklung des Internetrechts bis Ende 2018, NJW 2019, 491. http://beck-online.beck.de/Print/CurrentMagazine? 04.06.2019.

[8] Louisa Specht: Die Entwicklung des IT Rechtes im Jahr 2018. NJW. 2018.3686. http://beck-online.beck.de/Print/CurrentMagazine? 04.06.2019

[9] Uo.

[10] BGH Aktenzeichen I ZR 236/16.

[11] A fogyasztóvédelem kihívásaira vö.: Mayer Erika: Új típusú fogyasztóvédelem a felhasználók érdekében. Információs Társadalom. 2005. 4. sz. 105.- 117. A fogyasztó fogalmára: Gyekiczky Tamás: A fogyasztó fogalmáról. Gazdasági Élet és Társadalom. Budapest, 2011. 1-2. 288–297.

[12] Martin Ebers: Beeinflussung und Manipulation von Kunden durch Behavioral Microtargeting. Verhaltensteuerung durch Algorithmen aus Sicht des Zivilrechtes. MMR.2018.423. http://beck- online.beck.de/Print/CurrentMagazine? 13.06.2019.

---