Jogrendszerek a Digitális Társadalomban – XI.

Sorozatunk összegzéseképp három innovációs gyakorlatról, az úgynevezett adaptációs, a transzformációs és a szakítás modelljéről beszélhetünk. Dönteni ezek között, vagy ezekben együttesen gondolkodni – ez a jövő nagy kérdése. Ám megválaszolása már egy új jogász generációra vár.

Szétnézve a jogi szabályozás rendszerei között, és lezárva eddigi elemzéseinket, alapvetően három innovációs modellről beszélhetünk. Az első az úgynevezett „Adaptációs modell”, a második a „Transzformációs modell” és végül a „Szakítás modellje”.

Az adaptációs modellbe tartoznak mindazok a változások, melyek a digitális társadalom jogi kihívásait a létező jogrend keretén belül válaszolják meg. Akár jogalkotói, akár jogalkalmazói e törekvés, nem mozdulnak el a működő jogrend talapzatáról. E modell népszerű, lényegében az innováció uralkodó mintázata.

A transzformációs modell ama törekvések gyűjtőfogalma, amelyek az adaptációs minták sikertelensége vagy hiánya esetén új jogalkotási és joggyakorlati szabályokkal oldják fel a patthelyzetet. A modell számos pontos támaszkodik a működő jogrendre, így nyelvezetében és annak alapelveiben, ám az új szabályok és jogi normák már nem követik pontról pontra az egzisztáló jogrend logikáját. A modell dinamikáját a jogi tudás adja, erősen támaszkodik a jogirodalom, a szakmai elemzések, a jogtudományi innovációk eredményeire, sokszor mellőzi a hagyományos jog rendszerében fellelhető értelmezési kereteket.

A szakítás modellje egy teljesen új jogi rendszert és jogi rendet feltételez. A tradicionálisan kiépített jogrendből alig-alig emelhető át ide jogi norma, de ezen túlmenően sajnos jelenleg nem bővelkedik impulzív, szélesen elfogadott megoldásokkal. Aktuális formájában inkább ideáltípus, elképzelés (vágyálom egyesek szerint), mintsem realitás, jóllehet e modell hordozza és összefogja a jövő követelményeit, mivel a digitális társadalom alapvető szabályozási kérdései e modellben rendeződhetnek. Alapvetően a szakításra épül, így viszonya az első két modell eredményeivel problematikus, holott már régen egyeduralkodóvá kellett volna válnia.[1]

Az adaptáció vagy a szakítás kérdése megosztja a jogi szakirodalmat. A korábbi írásokban felmerült az internet kódjai és architektúrája közötti szabályozási feszültség, a nemzetállami vagy internacionális (netán transznacionális) szabályozó autoritás eldönthetetlen kérdése. A szabályozás tárgyára összpontosítva pedig az IT-rendszerek belső alakulásának, technika mozgásának jogi lekövetése volt az egyik csomópont. A másik a jog hagyományai köré szerveződött, rákérdezve arra, milyen emberi magatartást (milyen szintű, rendszerű magatartást, társadalmi kapcsolatot) lehet egyáltalán szabályozni a digitális társadalom jogi normáinak előállítása során?

Egy hagyományos válasz szerint a jog az emberi (társadalmi) viszonyokat szabályozza, a technika (és a technológia) nem tartozik szabályozásának illetékességi körébe. A technikának nincs joga, esetleg a technikával kapcsolatot tartó környezet lehet a jogszabályok tárgya. Nem zárják ki, hogy esetleg a jogi normák a technikai standardok alapjait képezhetik, ezért javasolják a technikai-technológiai folyamatokra érzékenyebb szabályok megalkotását.[2] Elképzelhetőnek tartják a különböző, célzott szabályozási sávok kiépítését, amelyekkel elébe tudnának menni a technikai – technológiai fejlődésnek, kisegítve, előmozdítva annak bevezetését.[3]

A technika versus emberi magatartás szabályozási dilemmája a fentieknél sokkal mélyebb kérdéseket vet fel. Jóllehet a dichotonomikus nézetek szerint a technika (technológia) és a társadalom két különböző (elkülönült) terület, egymásban fel nem oldható világ, a platformtársadalom azonban olyan online „ökoszisztéma”, ahol egymással együttműködő és egymással kapcsolatban lévő web-oldalak, webes infrastruktúrák rendszere található. Ezen oldalak, elemek „közösségi interakcióját” algoritmusokkal vezérelt adatfolyamok szervezik.[4] Zödi Zsolt hozzáteszi, esetükben nem egyszerű technikai képződményekről van szó, hanem az adatáramlás, az algoritmusok, üzleti modellek, irányítás, ellenőrzés keveredéséről.

A felmerülő problémákat a filozófia, különösen a technika filozófiája már régen nyomon követi. Ropolyi László az internetfilozófiát megalapozni szándékozó monográfiájában a posztmodern társadalom körébe tartozó információs technológiák egyik sajátosságának éppen azt tekinti, hogy e technológiákban „az értelmezés, a technológia működtetőjének és használójának az adott interpretációs folyamatba való személyes részvétele nélkülözhetetlen.” Az információs technikákban megjelenő uralom így az egyénnek vagy a közösségnek saját viszonyai feletti uralma.[5] Az internet korában, ami a „késő-modern” társadalom bevezető időszakának része, az ember a technikai szituáció elemévé válik, „a technika olyan emberi termék, amelynek terméke maga az ember” – írja.[6]

E filozófiai állásponttal összhangban van a hagyományos jogi szabályozás lehetetlenségét kimondó szerzők véleménye. Ők úgy látják, a hagyományos jogi kategóriákat felül kell vizsgálni, a hatályos jogi szabályozásból fakadó jogi érvelési rend egyáltalán nem segíti elő az új jelenségek megértését. Többségi egyetértés mutatkozik abban, miszerint a klasszikus (római jogi alapokon nyugvó) szerződési rendszer elvesztette jelentőségét, intézményei és normatív szabályozó ereje erodálódott.[7] A jog szabályozó szenzora előtt megjelenő új jelenségek azonban oly mértékig komplex és összetett kérdéseket vetnek fel, hogy még a különböző – korábban egymástól analitikusan megkülönböztetett – szabályozási modellek maguk is problematikussá válhatnak. A példát a robotok és az önvezető autók szűnni nem akaró népszerűségnek örvendő világa szolgáltatja.

A robotok gyártása (építése) régóta foglalkoztatja az emberiséget, a szépirodalmat. Aszimov robotikájának törvényei visszaköszönnek a különböző jogalkotási platformok anyagaiban, vonatkoztatási pontok. Aszimov törvényei azonban olyanok, melyek a robotok irányítási rendszerébe kódoltatnak bele, ezzel máris a nagy vita kellős közepén találjuk magunkat, a külső – működési – környezet, avagy a program maga tárolja-e az irányítási parancsokat. A válasznak messzemenő következményei vannak, a belsővé tett – kvázi motivációs rendszerbe emelt – viselkedési előírás feltételezi a robotok (akár mesterséges intelligenciára épülő) önállóságát, netán jogalanyiságát, a determinista álláspont azonban a robot önállóságát esetleg csak részleges autonómiaként (pl. hálózatba kötött autók) kezeli.[8] A probléma azonban egy és ugyanaz, a mesterséges intelligencia alapján működő rendkívül fejlett információs technikai alakzatokat a jog miként kezelje? Az aktuális válaszokból kiolvasható az innovációs modelljeink kölcsönhatása éppúgy, mint összeütközése.

A robotokra összpontosítva[9], az adaptációs modell alkalmazhatóságának körébe tartozik a robotok önállóságának (személyiségének?) kezelése. Az Európai Unió parlamentje elhíresült állásfoglalásában „elektronikus személyként” definiálta a robotokat, bevallottan a magasan fejlett humanoid robotokra gondolva.[10] Az állásfoglalás a hazai jogi szakirodalomban heves elutasítást váltott ki, mondván az európai jogi hagyományok nem fogadják be az emberi személyiséghez nem kötött jogalanyiság koncepcióját.[11] A jogalanyisághoz kapcsolódó problémák megoldását ezért a hagyományos jogi keretek között kell elképzelni, e rendszerben célszerű kidolgozni például a robotok cselekedetei (nem magatartásuk, viselkedésük) következményeként felmerülő kártérítési felelősséget. A német jogászok szintén ezt az álláspontot vallják, szerintük a robotokhoz és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó jogi kérdések – a fejlettség jelenlegi szintjén – gond nélkül megoldhatók a német civilisztika keretein belül. [12]

Éppen a felelősség kidolgozása veti aztán fel a második, a transzformációs modell létjogosultságát. Az teljesen világos volt, hogy a robotok (és a mesterséges intelligenciával vezérelt technikai rendszerek) olyan magas „kockázaton alapuló” (risk-based) rendszerek, ahol éppen e kockázatok képezik a szabályozás tárgyát. Ennek oka, hogy a szóban forgó információs technikai rendszerek működésük során jó részt maguk állítják elő a társadalmi rizikó faktorát, így a kockázat csökkentése, kezelése elsőrendű (társadalomvédelmi) feladat. A szabályozásnak rangsorolnia kell a kockázatok alapján a különböző infotechnikai rendszereket, és e rangsornak megfelelően kell dönteni a szükséges szabályozás lépéseiről.[13] A kockázati elemek tehát a felelősség rendszerének olyan új megoldásait indokolnák, melyekre a hagyományos modellben fogant polgári jogi felelősségi rendszer már nem kínál fel megoldási mintákat. Az ötletek tárháza kifogyhatatlan, ebben a római jog rabszolgákra vonatkozó szabályainak felújítása éppúgy szerepel, mint a kártérítési kaucióval útjukra engedett robotok hadserege. Létezik olyan álláspont is, amely a robotok gyártóinak (hardver és szoftver előállítói), üzemeltetőinek felelőssége mellett teszi le a voksot (az adaptációs modellből kiindulva az üzemben tartó felelősségi szabályaira épít). A robot azonban önálló tanulási és cselekvési síkkal rendelkezik, ahogy önálló döntéseket kell meghozniuk az önvezető autóknak is.

A publikációkban megjelenő vélemények jelentős része így a robotok speciális típusánál, az önvezető autóknál találja meg a sürgető szabályozási feladatot. Nem időszerű még a robotkérdés – érvelnek –, az önvezető autók ellenben már itt kopogtatnak (vagy fordulnak be) a sarkon. Amennyiben ez igaz, akkor éppen az önvezető autók vetik fel a szakítás modelljének alkalmazhatóságát, mivel nem csak a járművezető jogi meghatározása (fogalma), hanem a közlekedési jelzések nagy része válik kérdőjelessé, egyúttal alkalmazhatatlanná. Számos KRESZ-jelzés vagy -tábla nem értelmezhető a mesterséges intelligenciára alapított robotautó esetében, illetve a képi jelek mintázatának üzenete kezelhetetlen egy szenzorokkal konstruálódó világ számára. Valószínű, és ez a megállapítás mind a robotokra, mind az önvezető autókra igaz, mindez a „teljes jogi ökoszisztéma átalakítását igényli, és nem néhány új szabállyal történő kiegészítést.” [14]

Dönteni tehát a szabályozási modellek között, vagy ezekben együttesen gondolkodni, ez a jövő nagy kérdése. Kijelentésünk általános egyetértéssel találkozik, amint az is, hogy e feladatok egy új jogász generációra várnak.

A cikk első részét itt, a másodikat itt, a harmadikat itt, a negyediket itt, az ötödiket itt, a hatodikat itt, a hetediket itt, a nyolcadikat itt, a kilencediket itt, a tizediket pedig itt olvashatja el.

Lábjegyzetek:

[1] Az empirikus kutatásaink alapján összeálló kategória-rendszer nagyjából megegyezik Zödi Zsolt által leírt jogi szabályozási modellekkel. A hasonlóság csak ennyiben a véletlen műve, a vizsgált problémák voltak közösek. Zödi Zsolt: Platformok, Robotok és a Jog. Új szabályozási kihívások az információs társadalomban. Gondolat, Budapest, 2018. 21.

[2] Luisa Specht: Zum Verhӓltnis esines Dualismus von techniksensitivem Recht und reschtssensitiven technischen Durchsetzingsbefugnissen. GRUR, 2019.253. https://beck-online.beck.de/Print/CurrentMagasine. 2019. 06. 04-ei letöltés

[3] Udvary Sándor írja a robotok szabályozásáról: a „… ma megalkotandó szabályozás inkább arra kell irányuljon, hogy miként lesz a technológiát a piacra bevezetve (sic – Gy.T.) , különösen is fogyasztóvédelmi szempontból; hogyan lesz az szabványosítva, engedélyeztetve, milyen szerződési, szavatossági kellékeknek kell megfelelnie.” Udvary Sándor: Fémrabszolga vagy rivális életforma? A robotok jogi szabályozásának első lépései. Gazdaság és Jog, Budapest, 2018/12. 16.

[4] José van Dijk megfogalmazása, idézi Zödi Zsolt. Zödi Zsolt: Platformok, Robotok és a Jog. Új szabályozási kihívások az információs társadalomban. Id. mű. 60.

[5] Ropolyi László: Az Internet természete. Internetfilozófiai értekezés. Typotex, Budapest, 2006. 80.

[6] Uo. 57. Külön fejezet megnyitása nélkül utalunk arra, hogy az emberi kultúra történetének vizsgálata is e következtetésekhez vezet. A digitális korban domináns „kommunikációs gépek” részei a digitális társadalom szövetének, elemei, és szituációformáló aktorai

[7] Technológia jog – Robotjog – Cyberjog. (Szerk.: Klein Tamás – Tóth András). Wolters Kluwer, Budapest, 2018. 214. o. (Robotjog. írta: dr. Klein Tamás),  Dr. Justin Grapentin: Die Erosion der Vertraggestalltungsmacht durch das Internet und den Einsatz Küstlicher Intelligenz. NJW. 2019.181. http://beck-online.bech.de/Print/CurrentMagazine. 2019. 06. 04-ei letöltés

[8] Udvary Sándor: Az önvezető gépjárművek egyes technikafüggő szabályozási kérdései. Im.: Gellén, Klára (szerk.) Jog, innováció, versenyképesség. CompLex Wolters Kluwer, Budapest,  2017. 75-88.  A szerző kétféle önvezető járművet különböztet meg, az egyik az SSDV (Singular Self-Driving Vehicle) a másik a LSDV (Linked Self-Driving Vehicle). Az SSDV (ennek is különböző technikai lehetőségei vannak) fejlett változata önmagától oldja meg a közlekedési problémákat, a másik típus egy hálózat részeként tevékenykedik, ugyanakkor a közlekedés rendszerszintű szervezésében és működésében sokkal hatékonyabb

[9] Gyakorlatilag az önvezető autókat a robotok egyik típusának tekinti a szakirodalom. Az ilyen megközelítésekben sokféle igazság van, minthogy tévedés is

[10] A robotikára vonatkozó polgári jogi szabályok. Az Európai Parlament 2017. február 16-i állásfoglalása a Bizottságnak szóló ajánlásokkal a robotikára vonatkozó polgári jogi szabályokról (2015/2103(INL)

[11] A vita összefoglalója és az álláspont kifejtése: Udvary Sándor: Fémrabszolga vagy rivális életforma? A robotok jogi szabályozásának első lépései. Id. mű. Meg kell jegyezni, hogy a technikai fejlődés elemzésében egyébként élen járó német szociológia sem rajong ezért az álláspontért, az ember szocialitásának (társadalmiságának) beszűkítését olvassa ki belőle. Florian Muhle: Sozialitӓt von und mit Robotern? Drei soziologische Antworten und eine kommunikationstheoretische Alternative. Zeitschrift für Soziologie 2018. 47(3) 147–163.

[12] Abschlussbericht zum Projekt ZivilRiT. Intelligente Techniksysteme – Ausgewählte zivilrechtliche Fragen

im Auftrag des Bundesministerium der Justiz und für Verbraucherschutz. Forschungsgruppe ZivilRiT. Bielefeld, Universitӓt Bielefeld. 9. oktober, 2017.

[13] Guihot Michael- Matthew Anne F. – Suzor, Nicolas P. : Nudging robots: Innovative solutions to regulate artificial intelligence. Vanderbilt Journal of Entertainment and Technology Law, 20(2), 385-456. https://eprints.qut.edu.au/109926/. Letöltés: 2020. január 16.

[14] Zödi Zsolt: Platformok, Robotok és a Jog. Új szabályozási kihívások az információs társadalomban. Id. mű. 203.

Kapcsolódó cikkek:


Hibás mellimplantátumok uniós mérlegen
2020. szeptember 24.

Hibás mellimplantátumok uniós mérlegen

A szerző az alábbiakban az Európai Unió Bíróságának az R. B. és a TÜV Rheinland LGA Products GmbH, az Allianz IARD SA-ügyben hozott ítélete[1] kapcsán az MDR-[2] és IVDR-[3] rendeltek előírásait veszi górcső alá.

Az EUB döntése korlátozza az Airbnb-zést
2020. szeptember 23.

Az EUB döntése korlátozza az Airbnb-zést

Az EUB döntése szerint jogszerűen lehet korlátozni a lakóingatlanok rövidtávú bérbeadását, ha a közérdekű cél a megfizethető lakhatás biztosítása.