Megszavazta az uniós Covid-igazolványt az Európai Parlament


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Július 1-jétől bevezetik az egységes uniós digitális Covid-igazolványokat, amelyeknek használata megkönnyíti az utazást, és segít fokozatosan, összehangoltan feloldani a korlátozásokat is. Az új uniós igazolást az összes tagállam elismeri, olvasható az Európai Parlament közleményében.

Az uniós védettségi igazolvány egy QR-kódot tartalmaz, amelyet a tagállamok nemzeti hatóságai térítésmentesen állítanak majd ki digitális vagy papírformátumban. Azt tanúsítja, hogy birtokosát vagy beoltották a koronavírus ellen, vagy friss negatív teszteredménnyel rendelkezik, vagy már átesett koronavírus-fertőzésen.

Az oltásoknál az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákat kötelezően el kell fogadniuk a tagországoknak, míg a nemzeti hatóságok által engedélyezett, illetve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által veszélyhelyzetekre engedélyezett oltóanyagoknál az egyes tagállamok maguk dönthetik el, hogy elismerik-e azokat vagy sem.

Az éles üzem július 1-jén indul, a rendszer 12 hónapig lesz működésben. Az igazolvány nem minősül úti okmánynak, és nem lehet előfeltétele a szabad mozgásnak.

Vakcinaútlevél

További utazási korlátozások csak indokolt esetben

A jogszabálycsomag értelmében az uniós Covid-igazolvánnyal rendelkezők határátlépését nem köthetik további korlátozásokhoz, például kötelező vagy önkéntes karanténhoz, illetve további tesztekhez a tagállamok.

Ilyen korlátozásokat csak akkor léptethetnek életbe, ha azokat a népegészség védelme feltétlenül indokolja. A korlátozásokat lehetőség szerint 48 órával bevezetésük előtt jelezni kell a többi tagállamnak és a Bizottságnak, illetve 24 órával bevezetésük előtt nyilvánosságra kell hozni őket.

Megfizethető és általános tesztelés

Az EU arra ösztönzi a tagállamokat, hogy gondoskodjanak széles körben és megfizethető áron elérhető tesztekről. Az Európai Parlament kérésére az Európai Bizottság a Covid-igazolványok kiállításához szükséges tesztek beszerzéséhez 100 millió eurót különít el a Szükséghelyzeti Támogatási Eszközön belül.

(hu.euronews.com)




Kapcsolódó cikkek

2024. február 28.

A gyermekek jogellenes külföldre vitele

Európai előírások és konkrét nemzeti jogszabályok összevetéséről döntött az EU Bírósága egy különösen érzékeny témában, a gyermekek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatban. Lényege a visszavitel iránti kérelmek elbírálására vonatkozó, a gyermekek érdekeit szolgáló gyors eljárások biztosítása.