Mikortól kell fizetnie a légitársaságoknak a késésért?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Parlament és az Európai Fogyasztói Központ az elmúlt évben számos lépést tett annak érdekében, hogy az utasok és a légitársaságok Dávid és Góliát harcában egyensúlyt teremtsenek. A légitársaságok, kiváltképpen a fapados légitársaságok ugyanis jelentős késés esetén csupán az utasok két százalékát kompenzálják, annak ellenére, hogy a Sturgeon ügyben a három óra késés után kötelezővé vált a kártalanítás. – Az Ars Boni jogi folyóirat beszámolója.


Újabb előrelépést jelent a 2014. szeptember 4. napján az Európai Unió Bíróságának a járatkésések ügyében hozott döntése, amely szerint az érkezési időnek az az időpont számít, amikor legalább a repülőgép egyik ajtaja kinyílik, és e pillanatban az utasok már elhagyhatják a gépet.

A Germanwings GmbH és Ronny Henning között folyó eljárásban a Landesgericht Salzburg (osztrák bíróság) terjesztett elő előzetes döntéshozatal céljából kérelmet az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: Bíróság). A kérelmező a Salzburg- Köln/Bonn repülőjáratra váltott jegyet, amelynek 14:40 kor kellett volna megérkeznie, azonban csak 17:43-kor ért az állóhelyre, azaz 3 óra 3 perc késéssel a tervezett érkezési időpont után, ami miatt Henning úr szerint őt 250 eurós kompenzáció illeti meg. A légitársaság azonban ezen igényt elutasította, mivel álláspontjuk szerint a gép 2:58 perc késéssel ért a leszállópályára.

A Landesgericht Salzburg jelen kérdés eldöntését terjesztette elő a Bíróság számára, azaz, hogy az Európai Parlament és Tanács 261/2004/EK, a légi közlekedésben részt vevő utasok jogait szabályozó rendelet értelmében mi minősül érkezési időnek:

„a) a repülőgép kifutóra történő leérkezésének (»touchdown«) időpontja;

b) az az időpont, amikor a repülőgép eléri állóhelyét, és a rögzítő fékek működésbe lépnek, illetve behelyezik a féktuskókat (»in‑block‑időpont«);

c) a repülőgépajtó kinyitásának időpontja;

d) a felek által a magánautonómia keretében meghatározott időpont?ˮ

Ptk. Mustra – Borest és szakmai találkozó

Az exkluzív boresten új megközelítésből hallgathatják meg ügyfeleink a Ptk. újdonságait.

A sorozat rendezvényei:

                        Kártérítési felelősség
2014.10.02.  Családjog – Dr. Lábady Tamás, Katonáné Dr. Pehr Erika
2014.11.13.  Szerződéses biztosítékok – Dr. Bodzási Balázs
2014.12.11.  Szerződések érvénytelensége – Dr. Menyhárd Attila
2015.01.08.  Engedményezés, jogátruházás, szerződésátruházás  – Dr. Leszkoven László
2015.02.05.  Fogyasztóvédelem – Lévayné Dr. Fazekas Judit

Amennyiben a teljes sorozatra jelentkezik, az ár magában foglalja a Tanulmányok az új Polgári Törvénykönyvhöz című kötetet is.

Bővebb információ és jelentkezés>>

 

A Bíróság a fentiek értelmében azt vizsgálta, hogy az „érkezési időpont” azt az időpontot jelöli, amikor a repülőgép kerekei a célállomás szerinti repülőtér leszállópályáján földet érnek, vagy pedig azt, amikor a repülőgép eléri állóhelyét és a rögzítő fékek működésbe lépnek, illetve behelyezik a féktuskókat, vagy pedig azt az időpontot jelöli, amikor a repülőgép ajtaját kinyitják, illetve, hogy ugyanezen fogalom a felek által közösen megállapított időpontot jelöl.

A Bíróság a már fent említett Sturgeon ügyben megállapította, hogy azon utasok számára, akik jelentős – legalább három óra – késéssel érkeznek meg, kártalanítás jár. A kártalanítás szabályainak a többi tömegközlekedési eszközétől történő eltérését a Bíróság azzal indokolta, hogy az utasok a légi szállító utasításai mellett és ellenőrzése alatt zárt térbe vannak bezárva, miközben technikai és biztonsági okokból a külvilággal való kapcsolattartásra vonatkozó lehetőségeik jelentősen korlátozottak. E körülmények között az utasok nem intézhetik folyamatosan személyes, családi, szociális vagy üzleti ügyeiket. Azonban a korábbi határozat az érkezési idő fogalmát nem határozta meg, így a jelen határozat külön kiemeli, hogy az érkezési idő meghatározása különösen fontos, hogy egységes alkalmazást nyerjen az egész Unióban.

A Bíróság a körülmények mérlegelése után úgy határozott, hogy érkezési időnek az az időpont felel meg, amikor legalább a repülőgép egyik ajtaja kinyílik, és e pillanatban az utasok már elhagyhatják a gépet. A légitársaság a rendelet értelmében csak akkor tud mentesülni a fizetési kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy, a járat törlését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyeket minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni. Jelen döntés az egész Unió területén alkalmazandó. A határozat külön kiemeli, hogy több európai rendelet, valamint a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) egyes dokumentumai úgy hivatkoznak a „tényleges érkezési időpontˮ fogalmára mint azon időpontra, amikor a repülőgép eléri állóhelyét, azonban ennek ellenére a kártalanítás esetén jelen döntés alkalmazandó.

Jelen határozat értelmében az Unió egész területén három órát meghaladó késés esetén bármely utas kompenzációt igényelhet.

Szerző: Klemencsics Andrea

 

Az írás az Ars Boni jogi folyóiratban jelent meg, az ars boni az Ügyvédvilág.hu szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek